Szüleim sorsa e pillanatban harmadízben érintkezett a magyar glóbust súroló világelemmel, a zsidósággal.

Az elsőnek semmi jele, nyoma, híre, emléke nem maradt. Sohase hallottam, s csak most a kikutatott s feltárt telekkönyvi kimutatásból értesülök arról, hogy nagyanyám háza, az a bizonyos keleti pólus, Csécsén, őelőtte Izrael Markovits és neje Katz Róza nevén állott.

Valósággal megrémültem, mikor ezt az adatot láttam. A mohamedánizmus politikájának alaptörvénye volt, hogy ahol a Mohamed zászlóját leütötték, s ahol a müezzin egyszer kiáltotta, hogy La illah il Allah, az a hely örökre mohamedán, s az egész mozlim emberiségnek kötelessége azt a helyet most már örök időkig mohamedán őstulajdonnak tekinteni s mint ilyet vére kiontásával is minden időkig megvédeni. Az egész mohamedán előretörő áramlatnak meg kellett szűnni, hogy ezeket a kötelezettségeket elfelejtsék úgy a hódítók, mint a hódítottak.

Sohasem hallottam ezt a nevet, hogy Izrael Markovits és Katz Róza. Kik lehettek? Kitől vették a telket, mióta volt az övék, mit csináltak s mért adták el? Boltos-korcsmáros család lehetett. A hely a legkitűnőbben alkalmas arra, hogy ott álljon a falu korcsmája s boltja. Önálló és elkülönített fekvésével a legjobb lehetett egy zsidó családnak. A zsidók mindig a főtér legalkalmasabb pontján vetették meg a lábukat, mert csak annak volt üzleti-hely értéke. Már legelső pillanatban szinte ösztönszerűen tapintottak rá, melyik ház alkalmas. Vajon nem azért adták el ezt a telket, mert mégis faluvégi? Oly kicsiny a község, hogy a távolság alig mérhető. És mégis a központ csak központ... Vagy talán tönkrement ez a család? Az első honalapítók nem találták meg számításukat a kis magyar telepen? Tovább kellett vándorolni? Nagyobb faluba? városba? Gazdagabb talajra? Csécse népe nem fogyasztott semmit? Még ebben az időben őstermelésben éltek, s minimális szükségletük volt, amit falusi specerájban kerestek; inni pedig nem ittak, még húsz év múlva is azzal dicsekedtek a csécsiek, hogy náluk ötven liter pálinka egy egész esztendőben sem fogy el.

Izrael Markovits nevének feltűnése csak annyit jelentett számomra, hogy tehát már ebben az időben Csécsén is megjelentek a zsidók, s arra gondoltam, hogy a zsidó sors nem tekintette-é mohamedán értelemben hódításnak az első talpalatnyi helyet: ahol egy zsidó megvetette a boltja első ágyát.

A telket 1875-ben írták át Pallagi Józsefné Nyilas Katalin s négy gyermeke, Erzsébet, László, József és Gyula nevére. A következő tulajdonos-változás 1885-ben lép fel, mikor ezt az ötszáz négyszögöl telek és ház jelzésű birtokot Csécse község vásárolta meg, s így köztulajdonba került. Ekkor lett a ház községháza. Erre tehát én jól emlékeztem, hogy mikor tizenkét-tizennégy év múlva ott jártam, községháza volt a szülőházam, s fájt, hogy tele volt egérlyukakkal, s hogy annyira elhanyagolt benyomást tett rám.

Mindenesetre ez az első találkozás az üstökössel még simán folyt le, és semmi következménye sem volt.

A zsidóság valóban mint valami üstökös jelent meg a magyar élet felett. 1875-ben a jobbágykor múltának még csak huszonhét éve volt, s a recepciónak csak nyolc éve. Már a zsidóságnak szabadon lehetett telkeket venni s eladni, s nyugodtan vehettek ekét, boronát s igavonó állatokat, s beleakaszthatták a földbe a sorsukat és életüket.

A család második találkozása a zsidósággal éppen ezen a téren történt. Az apám eltért a falu útjáról, és a földtúró foglalkozásból hirtelen szinte kinőtt: nem volt ideje, nem fizette ki magát neki, a parasztnak, hogy maga művelje a földjét, hanem kiadta a földjeit Bogárnak, a zsidó kocsmárosnak, aki főleg természetbeli bért fizetett neki.

Most itt egy-fejlődési-fokon találom a parasztot és a zsidót. A paraszt, aki kiadja a földjét, s a zsidót, aki kiveszi.

Micsoda fordított világ ez?

A dolog a világon a legtermészetesebb dolog. A kapitalizmus megjelenik Csécsén. A zsidó boltos kiszámítja, hogy földet megművelni nem nagy dolog. Neki azért nem kell ostort venni a kezébe, nem kell elhanyagolni a boltot, ő azokat a földeket igen olcsón meg tudja műveltetni, s ha kifizeti a termés egy részét a tulajdonosnak, neki még mindig marad egy kis különbözet, ami megéri azt a csekély fáradságot, hogy végiggondolja az üzletet. A fejével kell csak dolgoznia, tervet csinálni, végrehajtani, leszámolni. Ezt mind kényelmesen el tudja végezni a boltban, ahol nem kell megerőltetni magát, s van elég ideje, amit avval hasznosít, hogy a bérbe vett földeket s munkájukat megszervezi. Különös, de a parasztban ugyanez a szükségszerű folyamat játszódott le. Mért adta édesapám bérbe a földeket? Azért, hogy ne legyen annyira lefoglalva fizikailag, hogy képes legyen fejmunkára fordítani energiájának többletét. Már annyi minden volt a fejében, a malom és annak rendbentartása, a vásárokon végrehajtott üzletei ökörtinó vásárlás s annak újra eladása, sőt nagyobb kereskedelmi vállalkozások, mint a gyümölcs szállítása a Tiszán, ami tökéletesen kereskedelmi s hosszabb lejáratú munka volt, mert ő vonaton ment Szegedre, ahol bevárta, míg a tutaj leérkezett. Evvel az úttal s várakozással nyilván többet keresett, mintha ugyanazalatt ugarolt volna... Odaadta tehát a földeket Bogárnak, aki még mindig jobban bent volt a faluban zsidó létére mint ő.

Mert a kereskedelemben van valami megrészegítő. A különbözet, a vétel és eladás közötti különbségnek minden szenvedélynél mámorítóbb hatása van. Először is kiszámíthatatlan. Aztán a képzeletet óriási mértékben izgatja, oly nagy kilengésekre van remény. S végül igen izgalmas és kellemes testi-lelki mozgással van összekötve.

A paraszt, aki elkezd kupeckedni, a legtöbb esetben elveszett a falu számára. Még a falu szellemében gondolkozik. A paraszt mint kupec még nem foglalkozik mással, csak ami a paraszt élet értékcikkének számít. Állatokat vesz és elad, terményekre tér aztán át, a marha- és lókupecből búzaügynök lesz valamilyen bevásárló cég részére. A gyümölcs, a káposzta, hagyma, paprika s minden érték és időálló termény, mint a takarmány is, alkalmas foglalkozás neki. De a parasztkereskedő bizonyos cikkeket teljesen kizárt érdeklődéséből, a nyúlbőr, marhabőr, a csont és rongy, aztán a speciális bolti áruk, a ruhanemű és a déligyümölcs, fűszer, vas, ezek nem jutnak el a parasztkereskedelem körébe. Édesapámnak, aki egész gulyát megvett, hogy jutott volna eszébe is, hogy néhány mázsa cukrot vegyen s azt adja el. Sót igen. A só tudniillik, főleg az állatok számára volt értékesítendő; Tiszaújlakon, a szomszéd mezővárosban volt a sókamara s kockasót szoktak venni, ami kevés óvatosság mellett eláll és eladható. Sót édesapám is vett, egész tutajjal, s van egy emlék, hogy egy ízben dugáru volt, amit vett, s éjjel feljelentette valaki a faluból az újlaki fináncoknak, de mire a fináncok megjöttek, akkorára már őneki besúgták a veszedelmet, s a só eltűnt. Csak egy vagy két kút aztán hosszú ideig ihatatlan volt.

A kereskedelem csalásra és a törvények kijátszására vezeti az embereket. A falu élete csak akkor állhat meg, ha az egész lakosságot át- meg áthatja a bibliai becsületesség, s sem a tulajdonos, sem a munkás meg nem csalja a munkát, mert itt a legkisebb csalás a termelvények kárára megy. A kereskedelemben viszont szükségesnek látszik a bibliai csalás, a Jákób szőrös keze és a tarka vesszők. Jákób az apját, aki vak, azzal vezeti félre, hogy állatbőrrel húzná be a kezeszárát, hogy szőrös legyen, mint bátyjának, Ézsaunak a teste. De a dolog megérte a fáradságot, megkapta az áldást és a végrendelkezést, és Ézsaut kiszorította a szülei örökségből. A tarka vessző is jó üzlet volt: az apa azt mondta, hogy a tarka bárányok legyenek a Jákóbéi. Erre őkelme tarkára metszett fűzfavesszőket rakott a kosok és az anyajuhok válujába a gerjedéskor, s csupa tarka bárányt kapott.

Mind a két csíny még a mezőgazdasági gondolkodás körében van. De azóta az ötezer év alatt a zsidóság mennyi ilyen bibliai értékű kereskedelmi fogást gyakorolt be. A bérlet útján való gazdálkodás, ez is ilyen kereskedelmi fogás. A paraszt nem tud bérelni. A paraszt legfeljebb feles vagy harmados földet tud kivenni, tehát annyit, amennyi munkaereje van neki magának személy szerint, vagy a családjában kitermelhető munkaerők határáig. Paraszt olyan bérletet sohasem csinált, még ma sem, amelyben ő maga nem akar egy kapavágást se tenni. Neki az is már igen magas fejlődési fok, ha a nagy kapálások idején maga mellé napszámosokat vesz fel.

Milyen emberi fejlődés tehát, hogy édesapám kiadja a földjeit a zsidó kocsmárosnak, aki neki tíz mázsa búzát, hízott disznót s más egyéb terményt, babot, tököt, effélét ad s ismeretlen mennyiségű pénzt. Neki már biztosítani kellett a szabad idejét, a szabad mozgását s így a gondtalan agyműködését.

Másképp nem tudta előkészíteni harmadik találkozását a zsidósággal: a tüzesgép-vásárlást.

Ha ő maga keféli a lovat és az ökröt minden hajnalban, s saját kezűleg végzi a földművelést minden hajnaltól minden naplementig, akkor egyáltalán képtelen arra, hogy megmozduljon és jövedelmezőbb spekulációkra gondoljon. A testi munka, a könyörtelen és pihenés nélküli földművelési testi munka, teljesen megakadályozza a nyugodt, gondolkodó agymunkát. A paraszt mikor az eke után megy, nem gondolkozik, mert ha nem jár ott az esze, a ló minden pillanatban kimegy a barázdából. Mikor cséppel veri a kalászt - dehogyis tud ő egyébre gondolni, a szemének szakadatlanul megfeszülten ott kell lenni a csép hadaróján, mert ha csak egy tizedmásodpercre nem figyel oda, már összeüti a csépjét a vele együtt dolgozóéval. Minden mezőgazdasági munka egész embert kíván. És amellett, ha valaki utánaszámít, esetenként oly hihetetlen keveset jövedelmez, hogy pénzben egyáltalán ki sem lehet számítani, mit ér, ha megfeszített munkával - hogy a harminc krajcáros napszámot megspórolja - a gazda maga vágja ki a kukoricaföldben maradt tövet szántás előtt... Egynapi munkával keres meg mondjuk harminc krajcárt s utána oly fáradt, hogy nincs kedve elmenni a vásárra, pedig ott könnyen megkereshetett volna két pengőt vagy ötöt, de esetleg tízet is, ácsorgással: annyival, hogy reggel megveszi az ócsó kis teheneket, bornyúkat s délére ha darabján öt forintot fordít, már meg van elégedve.

Ezt a szellemi függetlenséget és friss agyat kellett megmentenie édesapámnak, mert most akkora vállalkozás járt már az eszében, hogy ha az "bevág", akkor az egész csécsi birtok mindenestül jelentéktelen semmiség... Édesanyám úgy emlékezett, hogy egy szegedi út után érkezett meg azzal, hogy ez mind nem ér semmit, tüzesgépet kell venni, az az igazi! Szegeden csak zsidóktól kaphatta az ideát. Nagy dolog, hogy ő már ebben az időben, ötévi házassága után ott tartott, akkorára tágult a szemhatára, hogy cséplőgép-vásárlásra jött meg a gusztusa.

A cséplőgép beletartozik a paraszt érdeklődés körébe. Egy nagyobb lófogat; mert még ebben az időben, ha nem győzték cséppel tavaszig verni a kévéket, akkor négy lóval nyomtatták. Persze a legtisztább munka a csép. Szépen föltapasztott földön, szép kis csépekkel verni ki a sarlóval learatott búzát. Egy szem se megy kárba. Csécsén ebben az időben még istentelen lustaságnak tartották, hogy kaszával arasson valaki. Sarlóval, fogazott élű sarlóval vágták a tisztán nevelt szép búzát. Minden szálat bele lehetett ölelni a sarlóba s a törött szálakat kiegyenesíteni. Dehogy kellett ezen a tájon cséplőgép. Hatszáz holdas határban. Mikor a kis határ legalább ötven család kezében volt eloszolva. Még a Nyilasék százötven holdján sem volt szabad gépet állítani, hiszen ott is megvoltak az aratók, falubeli családok, akiknek ez éppen olyan biztosított jövedelmi forrásuk volt, mintha a telekkönyvben be lett volna vezetve a szolgalom.

De hát édesapám már kinőtt Csécséből. A szegedi utak arra voltak jók, hogy mint valami magasabb iskoláztatás, megnyitotta előtte a világot, micsoda lehetőségek vannak. S minél kisebb volt az iskolázottsága, úgy a számolás terén, mint a tapasztalatok terén, annál hamarabb bekapta a horgot, mint a fiatal hal. Ki tudja, nem egy zsidó ügynök kapta-é el s magyarázta meg neki a mérhetetlen kereseteket, amiket egy cséplőgép nyújt. Hiszen a gépgyárak ügynökei valósággal költői lángolással, minden szónokot megszégyenítő odaadással és rábeszéléssel tudják megnyerni a nagy kereset reményének a parasztot.

Pláne édesapámnál egy ilyen remek véletlen is van, hogy ő maga idejében, már öt évvel ezelőtt gépészi pályára adta a fiát. Mert a sógorait mind fiainak tekintette, tehát közös családi érdekbe, saját pater familiasi érdekkörébe tartozónak vette. Mintha ő maga lett volna az a gépész. Tehát Laci megvan ingyen. Lacinak nem kell fizetni. Persze hogy megkapja a magáét, gavallérosan, majd a keresetből, de nem kell fizetett gépésszel számolni, aki a fizetésen felül még meg is lopja az embert, a szemét is kicsalja, mire a géptulajdonos félrenéz.

Az ügynöknek el kellett adni egy garnitúrát. Miskolci törvényszék elé tartozott a per, tehát az eladó, úgy látszik, miskolci ügynökség volt, "főügynökség". Szegeden éppen úgy találkozhatott az ügynökkel mint Szerencsen. Ezek az ügynökök az egész országot keresztül-kasul bejárták, beáramlották, feldolgozták. Elsősorban a vasútvonalak mellett. Bármilyen furcsán is hangzik, ezek az ügynökök voltak a magyar földművelés szaktanárai. Mikor egy új mezőgazdasági eszközt bevezettek, például a vasekét, nekik olyan szakelőadásokat kellett tartaniok, hogy a földmíves előtt elfogadhatóvá tegyék a pénzkiadást. Terméshozam, terméseredmény, modern gazdálkodás, magasabb kultúra jegyében folytak napról napra s korcsmáról korcsmára és a falvak nagyobb gazdáinak a tiszta szobáiban a tanítások. A kultuszminisztérium még ma sem tudja, mit csináljon a mezőgazdasági oktatással, ahogy a földmívelésügyi sem tudta. Ezek az ügynökök tudták. Ezek előtt minden ajtó megnyílt és minden agyvelő kitárult. A nyolcvanas évek voltak a magyar mezőgazdaság gépesítésének nagy korszaka. Ez volt a magyar gyáripar megindulásának nagyszerű, liberális korszaka. Mind ide nyúlnak vissza a nagy vagyonok, s a magyar gyár- és kereskedelmi politika ezzel a csodálatos ügynököléssel hódította meg az ország egész földmíves lakosságát, s egyúttal evvel képezte ki magát a zsidóság szervező és vezető elemmé, a frissen kapott szabadságnak valósággal mámoros lendületében.

Igen, nagyon sokan jártak úgy, ahogy az apám: a hitelre, reményre és fantáziára megvett gépek nem hozták meg, amit ígértek.

Amit édesapám mondott nekem, szakszerű agrikulturális megvilágítása a helyzetnek. Hogy abban az időben a Mezőtúr-, Túrkeve-vidéki búzavetések nem olyanok voltak, mint a csécsi. Hanem tele dudvával és mácsonyával, szúrós, tüskés gazok tömegével. Én is láttam ilyen kévéket, amiket nem lehetett megfogni, mert az ember bőre tele lett tüskével. A gépekkel párhuzamosan a kormánynak azonnal akcióba kellett volna állani, hogy jobb földmívelést propagáljon. A kormány azonban ebben az időben még csak politizált.

A jobb földmívelést is maguk a gépek harcolták ki, mert a munkásság bőre viszketett a gurdonytól, tehát a gazdák kénytelenek voltak még egy tavaszi munkát adni a földeknek, a tavaszi gurdonyozást. A fiatal lányok, gyerekek hada lepte meg a tavaszbúzákat és apró vashegyű botokkal szurkálta ki a szúrós gyomot a búza közt.

De már akkorára az apám gépje fel is pukkant, el is pukkant. Ki tudja, ki volt az a két ügyvéd, aki 1884. nyár végén, ősz elején, megjelent fiákkeren Tiszaújlakról Csécsén. Ügyes fickók voltak. Hirtelen azt sem tudom, hogy állott ebben az időben a távírda Magyarországon. Hopp, mire való a Lexikon. Hát bizony már 1847-ben állították fel az első telegráfot s ezt a kormány már 1848-ban felhasználta Béccsel való tárgyalás közvetítésére. 1884-ben már öt és fél millió táviratot közvetítettek. Hát arra a táviratra bőven volt hely, amely a túrkevei géprobbanásról a miskolci főügynökséget értesítette. Itt aztán azonnal indult a két úr Csap felé, s hadvezéri művelettel előzte meg a géptulajdonost, aki gyalog igyekezett a fészkére, hogy ott kipihenje s kifújja magát, míg ki is fundálja, hogy most mit kell csinálni...

Az üstökös farka végigsepert az Alföldön, a tüzes gépek sorra robbantak, pusztultak, mert nemcsak az apámé; akkor az volt a szokás... A búzaár nyolc forintról leesett ötre... Legolcsóbb volt felrobbantani a gépet...

Igaz, még azt sem értem, miért kellett felrobbantani? valószínűleg a dühödött emberi visszafordulás volt ez, a géppel szemben. A munkás és a gép már az első találkozásnál összevesztek. Nem a tulajdonosok szokták felrobbantani a lokomotívokat, hanem a munkások, akiknek azonnal elvette a kenyerét. És itt, amennyire meg tudtam sejteni, az apámban is a munkás dühe tört ki a gépszörnyeteg ellen, mikor a sógorának azt a tanácsot adta, amit különben a gépésznek nem kellett szó szerint venni, azért volt gépész, s ahogy Laci bátyám, mint gépész mindig a leghatározottabban tiltakozott az ellen a vád ellen, hogy ő felrobbantotta volna... Ki tudja, hogy nem valóban munkás-bosszú volt-e, csak összeesett a megtalált levéllel, amit a fiatal, huszonhárom éves gépész, lehet, hogy könnyelműségből, de az is lehet, hogy azért nem égetett el, hogy neki fedezve legyen a háta, nemszeretem dolgok idején...

Az egészben az a legnagyobb s általános jelentőségű, hogy a csécsi kisparaszt, amint kinőtt a falu törvénye alól, azonnal a zsidókkal találta szemben magát. Zsidók voltak a bérlők, és zsidók az ügynökök, és zsidók az ügyvédek.

Móricz Bálint elvesztette összes birtokát, anyósának a birtokát, és az egész család a robbanással kirobbant a faluból, és más vidékekre szórta szét a magyar sors.

Az üzleti sors.

Móricz Zsigmond

Életem regénye

TARTALOM