ÍRÁS – OLVASÁS - KÖNYV

"Az olvasni való könyv soha semmiféle elektronikus ketyerével nem helyettesíthető. Arra van, hogy kézbe vehessük ágyban, csónakban, ott is, ahol nincs konnektor, ahol és amikor minden elem kimerült; kibírja az aláhúzkodást, a szamárfüleket és a könyvjelzőket, nem árt neki, ha leesik a földre, ha kinyitva a hasunkon vagy az ölünkben felejtjük, mikor elbóbiskolunk, strapabíró, tűri, hogy olvasási szokásainktól függő, egyéni nyomot hagyjunk rajta, figyelmeztet (ha túlontúl frissnek és érintetlennek látszik), hogy még nem olvastuk…"
Umberto Eco: Gyufalevelek

*

 

"A könyv mindenkinek ugyanazt mondja, de nem mindenki tudja olvasni. Én is a könyvet vádoltam, ahelyett, hogy magamban kerestem volna a hibát. Nem értettem meg, hogy magamba kell mélyednem; ez az út vezet az igazsághoz, csak így találhatom meg minden titkok nyitját. Nem találtam ki, hogy lelkünk a nagy alkimista, aki aranyat csinál az olcsó ólomból; nem sejtettem, hogy minden szívben ott bugyog az örök ifjúság forrása. Igazam volt, amikor megéreztem, hogy ezek a könyvek nem ok nélkül maradtak nálam, nem ok nélkül akadtam rájuk az utolsó pillanatban. A megmenekülés, az élet, a boldogság, minden bennük volt."

Heltai Jenő

*

 

Bizalmasan kezelendő!!

Beszámoló Vass István: Őszi rombolás c. kiadásra szánt verseskönyvéről, a Művészeti Kollégium 1932. szept. 30-án tartott szerk. biz. ülésén.
A kezemhöz kapott verses-könyv kéziratban egyetlen egy rossz – értem ez alatt, a nívót, az átlagos nívót meg nem ütő– vers sincs. De egyetlen egy Vass vers sem található a kötetben. Ez a fiatal költő szinte szintézisét adja a Füst Milán-féle hatásoknak. Füst M.-on igen sok fiatal költő nevelődött, egyike azon egyéniségeknek a Ny. generációjából, akik elhatározó indítást adtak az utánuk jövőknek, gondolok itt Illyésre, Zelkre, Déryre és másokra, de ezek a hatást, Füst hatását mint hagyományt, költői örökséget kezelték, tanultak rajta és átalakították. Vagyis egyéniségek maradtak, vagy lettek. Vass István is lehet még egyéniség. Ma azonban epigon. Igaz, hogy a könyv első
kötete lenne a költőnek, de meggyőződésem, hogyha fejlődik, akkor fejlődése útján le fogja tagadni ezt a könyvét. A könyv az új magyar líra útján járatos olvasónak nem nyújt semmit. Ilyen könyv
kiadása a Koll. célja nem lehet. Lehet hogy Vass I. költő
lesz a szó igazi értelmében. Ma nem az. Egy könyv létjogosultságát pedig nem igazolják az esetleg eljövendő jó kötetek, hogy [!] önmagában nem jogosult" Radnóti Miklós a későbbi legjobb barát Vas István verseskönyvéről

*

 

Ray Bradbury

(1920. augusztus 22. – Los Angeles, 2012. június 5.) nemcsak a könyveiben él tovább, hanem egy internetes hibaüzenetben is.

http://www.antikva.hu/onan/osszetett-handle.jsp?mit=bradb&miben=szerzo_cim

Ha egy oldal nem elérhető, vagy a hozzáférés tiltott, a „404 Not Found” vagy a „403 Forbidden” kóddal találkozhatunk. Tim Bray szoftverfejlesztő ezek mintájára, a „Fahrenheit 451” című regénytől inspirálva javasolja bevezetésre a 451-es hibakódot azokra az oldalakra, amelyeket a kormányzati cenzúra miatt nem lehet elérni.
Bray a szabályt felterjesztette az internetes szabványokért felelős szervezetnek, az Internet Engineering Task Force-nak. Bradbury örülne-e ennek a hibakódnak. Az író mindig hangsúlyozta, hogy a „Fahrenheit 451” nem a cenzúráról szól, abban nem a szabadság miatt aggódik, hanem a tévéműsoroknak az emberekre tett butító hatása miatt. Bradbury idegenkedett az internettől: 2009-ben a Times-nak adott interjújában azt mondta, azért, mert az internet nyugtalanító, értelmetlen és nem valóságos. „Fel akarják tenni a könyvem a Yahoo-ra? Tudja mit mondtam nekik? Menjenek a pokolba!” – nyilatkozta Bradbury.

*

lengyelirodalom.lap.hu

A lengyel megoldja: a siralmas olvasási statisztikákat például azzal, hogy 20 millió zlotyval egészítik ki az önkormányzatok könyvbeszerzési projektjeit, hogy a szegényebb - és ezért állománygyarapítási kötelességeiket hanyagoló - községek könyvtáraiban megjelenhessenek az újdonságok, különös tekintettel a gyerekkönyvekre. És hogy mennyire siralmasak az adatok? Kiderült, Európában a lengyelek költenek a legkevesebbet könyvre: évi 16 zlotyt, amit Bogdan Zdrojewski miniszter 3 sör árával hasonlított össze a beszélgetésben, egyúttal az általános tendenciára is rámutatva, hogy Lengyelországban nagyon kevés a hajlandóság arra, hogy magánszemély kultúrára áldozzon. A lengyelek 61%-a egyetlen könyvet sem olvasott el az elmúlt évben, de 39%-uk még csak bele sem nézett akár egy e-könyvbe, albumba vagy enciklopédiába se - ráadásul ez a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 34%-ára is igaz. A felmérés egyébként egészen részletekbe menően igyekezett megérteni a romló trendeket: kiderül az is, aki eddig olvasott, most több könyvbe kezd bele, ám nem feltétlenül fejezi be azokat. Ezért hát az olvasást népszerűsítő nemzeti programnak többek között az is a célja, hogy kialakítsa a szokásokat és beidegződéseket, melyeknek köszönhetően egyre többen nyúlnak majd könyvhöz (például a 13-14 éves fiúk közül is, akik statisztikák szerint egyre inkább eltávolodnak a könyvolvasástól). Ennek az országos programnak a része a TVN24 Xięgarnia című magazinja is, ahol hétről hétre kulturális és politikai celebek ajánlják a nézők figyelmébe kedvenc olvasmányaikat - és amit a lengyelül tudók akár otthonról is kényelmesen követhetnek az interneten:http://www.tvn24.pl/xiegarnia,66,m

*

Hány könyvet tud elolvasni egy átlagos ember élete során?

Erre is található becslés. Egy rendszeresen naponta 3-4 órát olvasó ember 10 év alatt 760 kötettel végezhet, ez évente 76 mű. Egy élet alatt, mondjuk 50 évi olvasást számítva, ez csaknem 4000 kötetet jelent. Az adatokat Fitz József, a nagy magyar könyvtártudós egyik tanulmányában találtuk. Más felmérések szerint azonban ezek a becslések túlságosan szerények. Gyorsolvasó könyvmolyok ennél sokkal nagyobb teljesítményekre képesek. Persze az olvasás nem sportteljesítmény, nem időre, darabszámra vagy kilóra faljuk a könyveket. Olvasni okosan, válogatva és odafigyelve kell...

Az ókorban és a középkor elején az emberek rendszerint csak fennhangon olvastak. Az akkori írók a műveik prozódiáját és ritmusát is fennhangon való olvasáshoz és kiejtéshez alkalmazva alkották meg. Írott nyelvük emiatt sokkal nyomatékosabb és patetikusabb, mint a mienk, kik inkább a néma gondolat nyelvén írunk. Az újkor írói már magányosan, hangtalanul olvasó közönség számára írnak. Ennek a hangtalan olvasásnak az az előnye, hogy sokkal gyorsabb, mint a fennhangú."
1953 októberében kezdte meg a Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya a Kíváncsiak Klubja című sorozatát. Innen a részlet.

*

 

"Szeretett olvasni, mintegy mélyebb ösztön parancsszavára vonzódott a betűhöz és a szellemhez, fegyvernek érezte. De sose adta át magát teljesen egy könyvnek, sose feledkezett úgy bele, ahogy előfordul, ha az embernek az az egy könyv az egyetlen és legfontosabb, mint külön kis világ, melynek körén túl nem száll a tekintet, belezárkózik és elsüllyed benne, hogy még az utolsó betűjéből is táplálékot szívjon. Özönlöttek asztalára a könyvek és folyóiratok, valamennyit megvehette, ott halmozódtak körülötte, s míg olvasott, a még olvasandók tömege nyugtalanította. De a könyveket beköttette. Préselt bőrben, Siegmund Aarenhold szép névjelével ellátva, pompázatosan és önelégülten sorakoztak ott a könyvek, és súlyként nehezedtek életére: terhes kincsként, amelyet nem sikerült meghódítani."

Thomas Mann: Wälsung-vér

*

 

„… mert Magyarországon a legnehezebb könyvet eladni”

Ezzel a mondattal töpreng el Móricz Zsigmond Úri murijának narrátora a 100 kötetes Jókai-kiadás előfizetőit gyűjtő fiktív alak, Lekenczey Muki vállalkozása kapcsán a magyar könyvpiacról. A díszkiadás ügye azonban rácáfolt erre a pesszimizmusra, hisz nem kellett – ellentétben a regény szüzséjével – semmiféle cselhez folyamodni az ezer előfizető összegyűjtéséhez, hisz rövid idő alatt – igaz nem annyira magánszemélyek, mint inkább egyesületek, közintézmények, kaszinók által – összegyűlt a nyomdai munkálatok megindításához szükséges ezer megrendelő.
A negyvennyolcféle különböző előfizetési felhívást Beöthy Zsolt, valamint Rákosi Jenő fogalmazta meg, s Eötvös Lóránd névaláírásával nyomatékosította. Számos napilap külön rovatot engedett át a bizottság hirdetéseinek, és rendszeresen közölte az előfizetők névsorát.
Jókai, aki folyamatosan figyelemmel kísérte a lapok híradásait, 800 előfizető körül járván tréfásan jegyezte meg Révainak: „Nagyon sok aláírónak kell még beérkeznie, mert az eddigiek többnyire ismeretlenek előttem.” A díszkiadás első előfizetője József főherceg volt, aki három példányban rendelte meg a sorozatot; az ezredik előfizető 1894. január elsején jelentkezett. A kiadáshoz szükséges 1000 aláírás fele alig három hét alatt gyűlt össze, s miután a számos olvasói kérésnek engedve lehetővé vált a részletfizetés lehetősége, a január hatodikai ünnepre az 1800-at is meghaladta a megrendelői névsor. „Jókai összes műveinek jubiláris díszkiadására január elsején érkezett az ezredik előfizető. Ezer megrendelésre volt szükség, hogy egyrészt a nemzeti díszkiadás terve megvalósítható legyen, másrészt a jubiláris költő százezer forint honoráriumot kaphasson. Minthogy az ezren felül még egyre érkeznek megrendelések a nemzeti díszkiadásra, a bizottság elhatározta, hogy csak január végéig fogad el előfizetéseket és így módot nyújt a száz kötet megszerzésére mindenkinek.” Eötvös Lóránd a január 6-ai ünnepen tehát nem csupán bejelentette a sorozat megindulását, hanem a ceremóniát követően át is adhatta azt a Belvárosi Takarékpénztár által kiállított, 100 000 Ft-ot tartalmazó betétkönyvet.

*

 

Ambrus Zoltán levele a Révai cég igazgatójához

B[uda]p[est], [19]31. febr. 21.

Igen tisztelt Igazgató Ur! Nyolc év óta irt irodalmi cikkeimből és színházi bírálataimból húszíves kötetet szándékozom összeállítani ,,Uj és legujabb szerzők” (vagy más, ennél érdekesebb) címen. Az Athenaeum már tavaly úgy nyilatkozott, írásban, hogy hajlandó ezt a kötetet kiadni és az első kiadásért (8 pengős bolti ár, húsz ív és 10% honorárium alapul vételével) 1600 P. honoráriumot adna. Minthogy ezt az ajánlatot nem találtam különösen csábítónak, a további lépések megtételét későbbre halasztottam. De - mert ezt a kötetet csak magam állíthatom össze most már a mikor a hetvenedik évemet töltöm be, nem halaszthatom sokáig a terveim megvalósítását - elhatároztam, hogy a könyv összeállításával nem késlekedem tovább, és jobb ajánlat hiányában az említett feltételekkel odaadom az Athenaeumnak.
A Révai Testvérek Irodalmi Intézet kritikai munkáimat illetően régebben sem élt szerződésünkben biztosított opciójogával, így nem lehet kétségem a felől, hogy erre a kötetemre se reflektál. De hogy szerződéses kötelezettségemnek eleget tegyek, e sorokkal kérem igen t[isztelt] Igazgató Urat, szíveskednék intézkedni, hogy azt az írásbeli nyilatkozatot, melyben az Intézet kijelenti, hogy ezt a kötetemet illetően opció-jogával élni nem kíván, minél előbb megkaphassam. Azt hiszem, az Intézet ez alkalommal fölöslegesnek találja a (még össze nem állított) kötet bemutatását, mert hiszen az, hogy a napilapokban vagy másutt már megjelent tehát nagyjában ismeretes értekezéseim és cikkeim közül melyeket veszek be a könyvbe, nem változtathat az Intézetnek azon az elhatározásán, hogy munkáim közül az ilyen természetűeket nem kívánja kiadni.
Kérem egyszersmind igen tisztelt Igazgató Urat, méltóztatnék közölni velem, hogy Anatole France ,,A fehér kövön” c. könyvének uj kiadása a melyhez előszót írtam, megjelent-e már? Ha igen, kérem, szíveskednék ennek 2-3 példányát számomra megküldetni.
Kiváló tisztelettel igaz híve
Ambrus Zoltán

*

 

Kosztolányi: AZ OLVASÓ

(részlet)

Volt egy tanulótársam, az mindig olvasott.
- Mit olvasol?
- Olvasok - hadarta, és két mutatóujját bedugta fülébe, jó mélyen, hogy semmit se halljon.
Így szokott ülni az iskolapadban ráncos homlokkal, görbén, mint egy gorilla, púposan, mint egy teve. Pedig majdnem szép fiú volt. Egészséges, tagbaszakadt parasztfiú.
A tízperces szünetek alatt a tanteremben olvasott. Hazamenet az utcán olvasott. Künn a kertben a meggyfa ágai közt, a padlásföljárón, az ágyban, mindig-mindig olvasott.
- Miért olvasol?
- Mert érdekel.
- Mégis, mi van a könyvben?
- Szép - mondta -, sok szép dolog.
De nem tudott számot adni, mi az a sok szép dolog. Csak tovább olvasott. Mindent, összevissza, válogatás nélkül. Mindegy, ponyva-e vagy remekmű, magyar regény-e vagy valami gyanús fordítmány, történelmi mű, szótár, számtani példatár vagy csillagászati értekezés.
Egyszer rajtakaptam, hogy japán nyelvtant olvas.
- Japánul tanulsz?
- Nem, csak olvasom.
Körülbelül úgy olvasott, mint ahogy mások imádkoznak. Ájtatosan, kissé mozgó szájjal.

Sajnáltam őt, mint valami beteget. Hallottam, hogy vannak emberek, kik egy ültő helyükben megesznek négy-öt vacsorát, s mindig éhesebbek lesznek. Ő is ilyen szellemi gyomortágulásban szenvedett.

*

 

Dezső Anna: Szakácskönyv

(egy hajléktalan, olvasó nő képéhez)

“Hogyaszongya:
A combot végezetül
locsold meg bőven borral
szórd meg borssal,
fedd le fóliával,
majd tedd hideg sütőbe,
hogy még így is
érjenek az ízek.
Jó két óra múlva
ha a hús zamatos párája
belengi a konyhád, vedd ki,
és csupaszon süsd tovább,
két narancs levét rácsorgatva.
Tört krumplival tálald!
…
Amikor az én konyhám felett
úszott a zsíros pecsenyeillat,
a gyerekek meg szaladgáltak
a szűk gangon,
aptyuk meg a kocsmában
melegítette be gyomrát az ebédre,
én is így szoktam,
annyi különbséggel,
hogy három narancsot facsartam a húsra,
és a törtkrumpliba
csipet szerecsendiót is reszeltem…”