Kevés olyan öklendetes médiakampány volt ebben az országban valaha, mint a Szepesi Nikolett könyvét övező bulvárhadjárat. Gyomorforgató volt látni azt a szemérmetlen élvezetet, amellyel a sajtó rosszabbik fele Szepesi testnedveiben fürdőzött, az pedig, hogy az esetek többségében még csak nem is tudtak a farkakhoz neveket rendelni, kifejezetten szánalmassá tette az egész spermahajhászatot. Ami történt, jobb helyeken még bulvárbotránynak is kevés, abból gyártottak címlapot hétről-hétre, hogy egy egykori élsportolót sok más élsportoló dugott. Szepesi névtelen szeretői talán elmentek, de ezek az érdektelen sztorik még napi pletykának se.
A közvélemény persze hisztérikusan reagált. A bulvárzabáló zombik úgy érezték, hogy végre tényleg beleshetnek valakinek a hálószobájába, a mennyit fogyott, kivel jár, mikor házasodik és hol nyaral tematikát elunva végre lábujjhegyre ágaskodva leskelődhetnek anélkül, hogy a környék kukkolóiként magukat is pletykák céltábláivá tennék. A normálisabbja döbbenten konstatálta, hogy nem kell többé a nyuszilapos pinavillogtatás, már néhány dugós, nyalós, hason szétkenős sztori is kitermeli a celebséghez valót. Szomorú tény, de immár cáfolhatatlan, hogy messzebb jutsz pénzben és ismertségben az intimitásod kiárusításával, mint egy rakás magyar bajnoki címmel. A legnyomasztóbb azonban Szepesinek a bulvárfogyasztó nőstények sokasága által előadott hisztérikus agyba-főbe kurvázása, ami pusztán azért járt ki neki, mert tökéletesen megtestesíti a rémálmukat: azt a náluk fiatalabb és vonzóbb nőt, akivel a pasijuk alkalomadtán félrebaszik.
Csakhogy a számtalan förtelmes társadalmi vonatkozás mellett, az egész úgynevezett botránykönyv mélyén ott rejlik egy borzalmas emberi sors. Szepesi Nikolett nem egy démon, aki megrészegíti a férfiakat, aztán alattomosan a farkukra csúszik, nem egy szexistennő, akinek a lábai között orgazmuspetárdák durrannak, mindössze egy hétköznapi prosti, akit számtalan férfi megkúrt, csak ő a fizetségét nem direktbe kérte el, hanem most hívja le a számláról egy tételben. A prostituált mögött azonban fölsejlik egy szerencsétlen nő képe, aki a túlhajszolt szexualitásban próbálta megélni azt az intimitást és elismerést amelyre mindannyian vágyunk. A modern pszichológiának köszönhetően tudjuk, hogy ez a fajta szexualitás bizonyos lelki traumára vezethető vissza. Ennek ismeretében vajon mennyire etikus egy ilyen sérült emberhez úgy viszonyulni, hogy vagy megbasszuk vagy vásári látványossággá gyalázzuk, még ha ehhez élvezettel asszisztál is az öntudatlan nyomorult?
Egyre pontosabban formálódik szemünk láttára az egykor rejtett katlan, ahol a Szepesi Nikolettek születnek. Kicsi bácsira, az állítólagos pedofil gyúróra, aki manapság befolyásos kollégája, Hajdú Péter nadrágszára mellől végzi a megrontást, annak idején sok kis sportoló közt rábízták a tizenegy éves Nikit, a kanos masszőr pedig – Szepesi úszótársainak állítása szerint is – visszaélt az öltöző magányával és a gyerekek kiszolgáltatottságával. Miért csodálkozunk azon, hogy az, aki ilyen módon szembesült a szexualitással, nem képes érzelmi elköteleződésen alapuló párkapcsolatra? Miért lepődünk meg, ha képtelen betagozódni a normalitásba valaki, akit gyerekként nem védett meg az a társadalom, amelyik most se képes másra, mint perverz kíváncsiságra vagy képmutató szemforgatásra?
Szepesi Nikolett egész nyomorúságának mélyén pedig ott izzik az élsport kohója, ahol kíméletlen kezek tömegével kovácsolják fiatal emberek húsából és véréből az olimpiai aranyakat, hogy négy évente a fotelban terpeszkedve, sörrel meg cigivel a kezünkben büszkék lehessünk, hogy micsoda sportnagyhatalom vagyunk, aztán az aktuális miniszterelnök pár hétig az olimpiai hősökkel fotózkodhasson. Minden olimpiai arany mögött egy gyerek megnyomorított sorsa van, a legtöbbjükből pedig még csak érmes se lesz, „csak” Európa-bajnoki harmadik, mint Szepesi, amivel meg kitörölheti a seggét, mert azért nem jár élethosszig tartó járadék. Jár viszont vele elveszett gyerekkor, megnyomorított fizikum, valamint általános társadalmi közöny.
Tizenéves srácokat és lányokat olyan napi munkavégzésre kényszerítenek, amibe felnőtt emberek belerokkannának, természetes, hogy amikor egy lélegzetvételnyi időre kiszabadulnak ez alól az iszonyatos nyomás alól, megpróbálják teljes erőből bepótólni mindazt, amit elvettek tőlük. Így fulladnak az olimpai falu éjszakái alkoholos orgiákba, így lesz test és lélek szentségből, ami állítólag a sport alapja, a szex és a pénz gyalázata.
Amikor Szepesi arcába nézünk, ne merészeljünk pofákat vágni! Saját hazugságunk, képmutatásunk és perverziónk torz tükre ő egyetlen emberi sorsba zárva. Szepesi Nikolett a miénk. Legalább annyira, ha nem sokkal inkább, mint Egerszegi Krisztina.
Megjelent: A Nevem Senki című szatirikus hetilapban
https://www.facebook.com/NevemSenkiHetilap
|
