Pilis-rejtély Tábor 2013!
Visegrád, Pilis királyi központ
2013. augusztus 16-19. (péntektől-hétfőig, 4 nap/ 3 éj)
Ha augusztus, akkor ismét Pilis-rejtély tábor! Ahogy évek óta, idén sem maradhat el Szent István napja körül a hagyományos, Pilis titkait is fürkésző táborunk! Túrákkal, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, esti tűzgyújtással színesített 4 nap alatt sok-sok minden kiderül a Pilist övező titkokból, rejtélyekből, misztériumból!
Mindez évek óta változatlan áron, a tudás, múltunk megismerését tartva szem előtt a túrák és a neves, meghívott előadók segítségével! Idén sokak kérésére és örömére kibővítettük a szálláslehetőségeket, a Pillangós-ház és a sátrazás mellett reményeink szerint a "Palota" vendégházban (csak mi hívjuk így) is lehet megszállni, kipihenni a napi fáradalmakat. Mindezt úgy sikerült megoldani, hogy a tábor költségei a tavalyi - sőt az azt megelőző évekhez hasonló - szinten maradtak! Így akár családi nyaralásnak is tekinthető, de pároknak, baráti társaságoknak is tökéletes nyárvégi program!
A tábor (tervezett) programja: 2013. 08. 16. péntek, az érkezés napja Ajánlott délig megérkezni, a messzebb lakók induljanak időben, hogy ne maradjanak le a délutáni bemelegítő túráról! Érkezéskor mindenki (bárhol is legyen a szálláshelye vagy napijegyes) kéretik a Pillangós-házban bejelentkezni Kováts Ildikónál. A sátrasokat és a másik vendégházban megszállókat innen kísérjük át! 12,30 órától átmozgató túra az Apátkúti-völgyben Pilisszentlászló felé, a több százéves Nagytölgyhöz... kb. 18,30 órától Szántai Lajos magyarságkutató előadása a Pilisről, a szent helyekről és szent időkről... (a nem táborlakók részére 1000 Ft/fő a hozzájárulás) Az előadást követően kb. 21 órától tábortűz és vacsora a csillagos ég alatt
2013. 08. 17. szombat, a Három-hegy napja Az idén tavasszal elmaradt, de sokak által nagyon hiányolt, hagyományos Három-hegy túránkat itt a tábor keretei között tartjuk meg! A Három-hegy túra az esti előadáshoz tökéletesen kapcsolódik, hiszen szimbolikus és energetikai összefüggései jól érzékelhetőek az egyiptomi három nagy piramissal és a világ több pontján megtalálható ősi építményekkel is. A túra közepesen nehéz, tartalmaz meredek szakaszokat is, ezért mindenki csak a saját felelőségére vehet részt rajta! Visegrádról 9 órakor indulunk Dobogókőre. Visegrádra a terv szerint 17 óra körül érünk vissza. Rövid pihenő, vacsora után: kb. 18,30-tól Váry István Pilis-kutató előadása: A Pilis szimbolikájának titkai.. A Kárpát-medencétől - Japánig címmel (a nem táborlakók részére 1000 Ft/fő a hozzájárulás) Előadás után szabad program, akár közös, kötetlen beszélgetés formájában, közös sütés-főzés hozott alapanyagokból a tűz mellett...
2013. 08. 18. vasárnap, a rejtély napja Hagyományosan ez a nap, amikor a tábor keretein belül, a legnagyobb próbát igénylő túrát tesszük meg a Pilis egyik legmeghatározóbb helyére a Vadállóköveken át a Prédikálószékre. A szálláshelyünkről 9,30 órakor indulunk Dömösre, ahol a Szentfakápolnától kezdjük a túránkat. A túra hossza viszonylag rövid 2-3 km, de van benne jelentős emelkedő, majd visszafelé ereszkedni kell, ami megterhelő lehet, így csak saját felelősségére vállalkozzon mindenki! Visegrádra a terv szerint 16-17 óra között érünk vissza. Rövid pihenő, vacsora után: Este kb. 18,30-tól Paksi Zoltán asztrozófus előadása: A magyarság és a csillaghagyomány... (a nem táborlakók részére 1000 Ft/fő a hozzájárulás) Előadás után szabad program, akár közös, kötetlen beszélgetés formájában, közös sütés-főzés hozott alapanyagokból a tűz mellett...
2013. 08. 19. hétfő, a hagyományok napja Fedezzük fel újra hagyományainkat! Ennek keretében délelőtt, kb. 10-tól kézműves foglalkozás, külön a hölgyeknek és uraknak, személyre szabott feladatokkal. Ahogy tavaly is, idén is megtanuljuk valamilyen régi, a magyar hagyomány szerinti tárgy elkészítését. Az elkészült munkát mindenki hazaviheti. Ebéd után kb.13 órától Gróf Péter régész vezetésével bepillanthatunk a pilisi és környéki régészeti munkába. Körséta Visegrádon, és igazi történelmi csemegeként, a tavaly nagy sikert aratott amatőr régészkedésünket is folytathatjuk, közben megtanuljuk, hogy mire is kell figyelni az ásatásokon!
A napi eseményekben történhetnek változások, az időjárás függvényében is!
A tábor részvételi díja, amely az étkezésen kívül minden egyéb költséget tartalmaz (előadások, túrák, belépők) Igyekeztünk a tapasztalatok, és kérések tükrében minden igényt kielégíteni szállásügyben:
Pillangós-ház 4db 3 ágyas szobában 25.000 Ft/fő/3éj 1db 4 ágyas szobában 24.000 Ft/fő/3éj "Palota" vendégház (igazi tábori hangulat, mint gyerekkorunkban, de a királyi palota mellett) 2 db 6 fős szobában 18.000 Ft/fő/3éj (külön a fiúk, külön a lányok), felújított zuhanyzó, wc, konyha. Saját hozott ágyneművel, hálózsákkal, párnával, törölközővel...
Saját hozott sátorral a Visegrád Sportcentrumban, tágas zuhanyzóval, büfével, - reggelizési lehetőséggel is - a sátorajtóból a várra rálátással:át hozott sátorral 16.000 Ft/3éj/fő. NAPIJEGY!!! Idén is lehetőség van szállás nélkül is részt venni a napi programokon, napijeggyel, amelyet reggel a túrára indulás előtt a Pillangós-házban lehet váltani. Ára: 3000 Ft/fő/nap, és az összes programon való részvételre jogosít (túrák, foglalkozások, előadások). Az étkezés önellátó, de esténként lehetőség van tábortűz mellett bográcsozni, szalonnát sütni. Mindegyik szálláshelynél saját tűzrakó van, ha valaki szeretné a saját pecsenyéjét külön sütögetni JJ
Érdeklődni és szállást foglalni: Kováts Ildikó 06-20-927-4150 http://pillangos-haz.hu/
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Bármilyen a honlappal kapcsolatos észrevétel esetén írj a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre!
|