|
Egy gondolat bánt bennünket...
2013. július 31. Felvidék.ma
164 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én zajlott az a segesvári csata, melyben nyoma veszett Petőfi Sándornak. A költő sorsa azonban a mai napig nem tisztázott.
A segesvári csatában Bem tábornok csapata több mint kétszeres túlerővel küzdött, "győzni nem lehetett". A hatezer fős magyar seregből 1200-an estek el, és mintegy 500-an kerültek fogságba. Bemnek sikerült elmenekülnie,
1989-ben a Morvai Ferenc nagyvállalkozó által finanszírozott expedíció a szibériai Barguzinban kiásott egy csontvázat, melyről a kutatócsoport szakmai vezetője, Kiszely István Petőfi földi maradványainak vélt. A minden kétséget kizáró bizonyításra, az ún. DNS-vizsgálatra, mely során összevetették volna a talált csontokat a Petőfi édesanyának csontvázából vett mintával, a mai napi nem került sor. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nem járult ehhez hozzá.
Jómagam eddig az MTA két korábbi elnökétől kérdeztem rá, hogy miért? Vizi. E. Szilveszter azt válaszolta, hogy azért, mert a szibériai csontváz egy női lelet, tudomása szerint pedig Petőfi nem volt nő. Hasonló tartalommal bírt Glatz Ferenc válasza is, csak ő indulatok nélkül mondta.
Csakhogy az ásatás helyszínén négy antropológus helyezkedett arra az álláspontra, hogy 30-35 év közötti európai férfit találtak, köztük két amerikai, egy orosz és a magyar Kiszely István. A csontváz magán viselte Petőfi számos ismert jegyét, többek között a Jókai leírásából is ismert kiálló bal szemfogat. Persze, mindez még nem perdöntő bizonyíték.
Kiszely István tavaly meghalt, hogy a csontok hol vannak, nem tudni. Állítólag Kiszely tanítványai közül talált olyat, akire rábízta a csontokat, és Morvainál is van néhány csont.
Azóta is sokan kételkednek. A Felvidéken is. A nagykaposi Fuksz Sándor a Facebookon egy oldalt létesített, melyen gyűjti a szibériai lelettel kapcsolatos dokumentumokat, nyilatkozatokat is. Tavaly a Pozsonyban járt Mécs Károly színművészt (hitvese olyan kutatásokkal foglalkozik, melyekkel több száz éves csontokból megállapítható a rokonság ) kérdezte a somorjai Fóthy János. Mécs Károly megismételte az előbb említett akadémikusok válaszát, sőt megtoldotta azzal, hogy egy zsidó nőt találtak Szibériában. (Vajon miből állítható meg egy 150 éves női csontvázon, hogy zsidótól származnak??) Mécs Károly színművész, nem vehető tőle zokon, ha érzelmi alapon védi álláspontját. A tudósoknak viszont egyértelmű tényekre kell hagyatkozniuk!
Ez év márciusában Baráth Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője írásbeli kérdést intézett Balog Zoltán miniszterhez, melyben azt tudakolta, szóba kerülhet-e a költő újratemetése, amennyiben nem az MTA által képviselt álláspontot fogadjuk el. Balog Zoltán válaszában javasolta, hogy a képviselő forduljon közvetlenül a Magyar Tudományos Akadémiához!
Az Akadémia hajthatatlan. Elég munkát jelent nekik a finnugor rokonság hitének fenntartása, nem kell nekik ez a kolonc. Petőfi segesvári halálának védelmezői gyakran érvelnek azzal, hogy Petőfi nem kerülhetett szibériai fogságba, mert az teljesen ellentmond a költő habitusával. Ő biztos, hogy megszökött volna! - mondják. De hová? Haynau karmaiba? (Petőfit körözték!) Igen, lehet, hogy ez nem illik össze a közismert Petőfi-képpel, de Uraim! - ez nem bizonyíték! A DNS-vizsgálat viszont az (lenne)!
Jelen írással nem állok azok közé, akik szerint Petőfi Szibériában fejezte be életét. Ennek eldöntése a szakemberek dolga (lenne), de egy 24 éves lezáratlan ügy legalább szkepticizmusra inti az embert.
Tudjuk, hallottunk, olvastunk sok történetet különböző Ál-Petőfikről. A szabadságharc után bujdosásra kényszerültek között is volt jó néhány. Petőfi "bőrébe bújva" a menekültek kedvezőbb elbánásban részesülhettek azoknál, akikhez bekopogtak éjszakára. Talán egy ilyen elfogott személy került Szibériába, és lehet, hogy a legnagyobb magyar költő valóban Segesvár mellett vesztette életét. Igaz lehet az MTA-álláspont is, vagy egy harmadik is - különböző lehetőségek vannak, a gond az, hogy egyértelmű cáfolatot vagy bizonyítást lehetne tenni, ma már rutinvizsgálattal, mégsem teszik.
Miért? Felvetődik az a kérdés is, hogy a "közakarat" vajon miért várja el, hogy Petőfi igenis, a harctéren essen el?! Ha az életben maradást nem vesszük zokon az olyan hadvezérektől, mint Bem, Görgey, Klapka, akkor egy költőtől, - még ha katonatiszt is volt - , miért lenne ez elvárás?
Azért, mert megírta, hogy "ott essem el én, a harc mezején"??
Igen, ezt a gondolat bántotta őt 1846 végén. Pár hónappal később, 1847-ben viszont már ezt írta: "Siromra, hogyha meghalok, / Ültessetek virágokat."
Ennyit - ha megtehető - megérdemelne. Bárhogy is alakul a dolog, ő örökre a segesvári csata hőse marad.
Oriskó Norbert, Felvidék.ma
|
Petőfiért! - Fehéregyházi eltűnésének 164. évfordulóján
A Magyarok Világszövetsége három évvel ezelőtt, Petőfi Sándor fehéregyházi eltűnésének 161. évfordulóján hirdette meg eltökélt szándékát a legnagyobb magyar költő hamvainak felkutatására és a haza földjében való méltó eltemetésére. Az elmúlt három év ugyan még nem hozta meg a végső eredményt, de sikerült újból a közbeszéd tárgyává tennünk a magyar nemzet e megkerülhetetlen fontosságú kérdését. Ma, a fehéregyházi csata 161. évfordulóján, Fuksz Sándor írásának közzétételével egy újabb lépés történik Petőfi Sándor hamvainak felkutatása ügyében: kiderül, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem a Morvai Ferenc vezette expedíciótól értesült először a Barguzinban eltemetett "Feltámadott"-ról...
A fekete lyukak felrobbannak, ugye?...
A Magyar Tudományos Akadémia - nevét meghazudtolva - egy fekete lyukhoz kezd hasonlítani. Minden információt elnyel, ami Petőfi Sándor szibériai életét igazolja.
164 éve ment szembe a halállal ott a fehéregyházi csatatéren. És elesett, ahogy szerette volna, de nem a diadalra száguldottak a fújó paripák. A temetésre kirendelt emberek látták, hogy pislákol benne az élet, ezért mondta magáról ott a messze idegenben, hogy Ő a Feltámadott. És az következett be, amit látnokként tudott egész életében: még a sírt is megtagadta, tagadja tőle nemzete. Az "Egy gondolat bánt engemet..." nem prófécia, inkább könyörgés volt a sejtett jövendő elkerüléséért.
A pozsonyi Pátria rádió emlékezni akart a végzetes csata 164. évfordulójára. Fiatal szerkesztő fiatalos lelkesedéssel szólított meg, hogy számoljak be a Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizottságának munkájáról, melynek nyomán kirajzolódott az a szellemi vesztegzár, ami nagy költőnk szibériai életét övezi. "Hallgattassék meg a másik fél is" alapon, felkéretett az MTA szakértője is a vitára, hogy cáfolja a barguzini sír "legendáját". De nem lett polémia a szerkesztői szándékból, mert Kovács László elismételte ugyan a megdönthetetlennek beállított tudományos álláspontot, de a megszólalást nem vállalta.
Pedig a Magyar Tudományos Akadémiának volna módja másra is hivatkozni. Saját tudósait, kutatóit szégyeníti meg azzal, hogy elhallgatja vagy elnémítja őket.
Szuromi Lajos az első nagy áldozat. Az MTA doktoraként, egyetemi docensként fogott bele a Szibériából hazakerült versek elemzésébe. Csak addig kapott biztatást, ameddig az eredmény elutasítónak tűnt, miután egyértelmű Petőfi-jegyeket talált és határozott igent mondott a versek eredetét illetően, megtagadták Tőle a korrekt közlés jogát és azóta is tart a csend. A verstan akkor uralkodó vagy újonnan felkent nagyjai vajon hogyan készülnek az utolsó ítéletre? Nem álmodnak néha Petőfivel vagy a sírba szédült Szuromi Lajossal?
Matolcsi János, szül. 1923. politikus, miniszter, majd múzeumigazgató, az MTA Agrártörténeti Bizottsága és Biológiai Történeti Bizottsága tudós tagjának tragédiája ugyanolyan szomorú, tetézve azzal, hogy Ő felkérésre indult Petőfi nyomait keresni. A múlt század hatvanas éveinek végén magányos tudósként Munkácsig sem lehetett eljutni. Ő Szibériában, Leningrádban, Moszkvában kutatott, és kutatásának eredményeit közvetlenül a Magyar Tudományos Akadémiának küldte, amelyek egyértelműen igazolták Eliaszov professzor következtetését, Vinokur bácsi pontos sírmeghatározását és a Morvai-féle expedíció tudósok által hitelesített jegyzőkönyvét is: Alexander Sztepanovics Petrovics azonos Petőfi Sándorral!
Miért nem ismerhetjük meg Matolcsi János felfedezéseit?
Meddig tátong még a fekete lyuk?
Nagykapos, 2013. július 31.
Fuksz Sándor
A szerző a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese, Petőfi Sándor bizottságának koordinátora
"Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!"
(Petőfi Sándor: Rákóczi)
MVSZ Sajtószolgálat
|
