ÉLETMINŐSÉG ABC ÉS EGYETEM

BÖLCS-BALGA, BOLDOG-BOLDOGTALAN

KORRAJZ ÉS ARCKÉP – IRODALOM ÉS BÖLCSELET

SZABAD IDÉZETEK TÁRA - SZÖVEGGYŰJTEMÉNYEM

2.

Goethe

JÓ TANÁCS.

Ki nem volt úgy egy napon át,

Hol mást is únt, meg önmagát,

S nem lelte kedvét semmiben?

Hát művész ettől ment legyen?

Ne is erőltesd hát soha,

Ha egy-egy órád mostoha.

Ha ilykor a művész pihen,

A jó percz dupla jót terem.

(1774.)

*

Romhányi

Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába, 
Ráült a szakácsnő százszor is napjába: 
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe, 
Az asztalos szöget ütött a fejébe. 
Néha percekig már percegni sem tudott, 
Végül hát megírta e testamentumot: 

-A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében, 
Özvegyemre hagyom, járjon feketében. 
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét, 
Ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék. 
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja, 
A nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja. 
Kerülje a drámát, bölcseleti művet, 
Mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet. 
Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett, 
S lezabipetézett, 
Kint éljen eztán 
A szemétládában, kegyelemdeszkán! 
Végül az anyósom.- Megérdemli nagyon; 
Rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

*

Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derűvel. És ültette, egyszerűen azért, mert szerette a fát és a fákon keresztül akarta elmondani mindazt, ami az otthonban kapcsolatban felgyűlt benne s amiket szavakba önteni nem tudott.
Wass Albert

*

GÁRDONYI GÉZA GONDOLATAIBÓL 

A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi. A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés válik ki közülük, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül. A hárfa a női lélek. 

*

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye

Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna, de nem lehetett
Tudod, a számla nagy, a munka se vár
S jött a hír, hogy a fiam már jár
Aztán láttam, ahogy nevet és fut elém
Hogy ő pont olyan lesz, mint én
Majd ugyanolyan lesz, mint én

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Neked hoztam, nézd, egy kis ajándék
Apa, pont ilyen lasztira vágyom rég
Gyere, taníts meg rá, hogyan dobjam el
Fiam, játszunk majd, de most mennem kell
Viszi lehajtott fejjel, egy könnycsepp se jön elő
Úgy dobom majd, mint ő
Mondja, olyan leszek pont, mint ő

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Komoly gimibe jár, soha nem tanul
Mégis népszerű kölyök, nekem ez sem új
Apa büszke rád, de most beszélnünk kell
Csak mosolyog, aztán így felel
Tudod, énnekem most, apa, csak a kocsikulcs kell még
És ha megengeded, elmennék

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Tudom, jó sora van, messzi városban él
Hosszú út, mire ideér
A minap fel is hívtam, mikor láthatnám
Ha néha felénk nézne, bizony nem bánnám

Apa, túl sok a dolgom, s a fiam is vár
Ugye jól vagy, jó, hogy hívtál
Nagyon jó, hogy felhívtál

Még valamit mondanék, de letette már
S csak rohan, pont, mint én
A fiam, pont, mint én

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/12765/zoran/ures-bolcsot-ringat-a-hold-fenye-zeneszoveg.html

*

Tanmese munkamániás apáknak

‎"Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a
fotelben, még forrongnak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele."

*

Orvosok

Egy 85 éves férfi elmegy az orvoshoz a szokásos éves felülvizsgálatra. 
Az orvos sperma vizsgálatot is előír, és átad a férfinak egy üveget, hogy vigye haza, és másnap hozzon benne sperma mintát.

A 85 éves férfi másnap visszamegy az orvoshoz, odaadja neki az üveget, éppen olyan tisztán és üresen, mint ahogy előző nap elvitte.

Az orvos megkérdi, mi történt. A férfi mesélni kezdi:
- Hát doki, a következő történt. Először megpróbáltam a jobb kezemmel - semmi. Aztán megpróbáltam a bal kezemmel, még mindig semmi. 
Akkor megkértem a feleségemet, hogy segítsen. Ő is megpróbálta a jobb kezével, aztán a bal kezével, még mindig eredménytelenül. 
Aztán megpróbálta a szájával, először úgy, hogy bent volt a protézise, aztán úgy is, hogy kivette a fogsorát - még mindig semmi. 
Még Julist is áthívtuk a szomszédból, és ő is megpróbálta. Először két kézzel, aztán a hóna alá fogva, sőt, még a térde közé szorítva is próbálkozott.

Az orvos döbbenten kérdezi:
- Megkérte a szomszédasszonyát?
- Igen - feleli az öreg. - De még ő sem tudta lecsavarni az üveg fedelét.

*

"Egy somogyi kórház szülészetén történt,

ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után,

szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.

Népes, jól öltözött kisvárosi cigánycsalád jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: - Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit? - Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek? - Hát. . . 30-40. 000 forintot. - Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezres, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. "

*

Kóser szex

Bármit is csinált a férj az ágyban, felesége sose érte el az
orgazmust. Mivel a zsidó törvények szerint az asszonyoknak jár a szexuális öröm, úgy döntöttek, hogy megbeszélik a dolgot a rabbival. 
A rabbi meghallgatta történetüket, simogatta szakállát és a következőt javasolta:
- Bérelj fel egy fiatalembert. Amíg ti ketten szeretkeztek, a
fiatalember lengessen felettetek egy törülközőt. Ez segít majd a feleségednek, hogy fantáziáljon, és eljuttatja az orgazmusig.
Hazamentek és követték a rabbi tanácsát. Fel is béreltek egy
fiatalembert, hogy lengesse felettük a törülközőt, miközben
szeretkeznek. Ez azonban nem segített, és a feleség továbbra is elégedetlen maradt. Kételyükkel visszamentek a rabbihoz.
- Rendben - mondta a férjnek - akkor cseréljetek.
Most a fiatalember szeretkezzen a feleségeddel és te lengesd felettük a törülközőt.
Megint megfogadták a rabbi tanácsát.

Hazamentek, és ismét felbérelték ugyanazt a csinos fiatalembert. A fiatalember lefeküdt az ágyba az asszonnyal, a férj pedig lengette a törülközőt. A fiatalember nagy
odaadással végezte dolgát, és a feleség hihetetlen, világrengető és fültépő orgazmust élt át. A férj ekkor elmosolyodott, a fiatalemberre nézett és diadalittasan megszólalt:
- Na látod, te hülye! ÍGY kell lengetni a törülközőt!!

*

Kamionos történet

Hosszú éveken keresztül jártam a párommal Európát. Mivel kamionosként dolgozott Tirolban, ott is éltünk. Sok kamionos történetet hallottam - de ez tetszett a legjobban! Egy délvidéki kisváros peremén jártam, próbáltam megtalálni úticélomat, mielőtt lemegy a nap. Az öreg CB az 1-9-es csatornán sípolt, recsegett, s egyszer csak egy kisfiú hangja szólalt meg: - Brékó 1-9, van itt valaki? Gyerünk pilóták, dumcsizzatok Plüssmacival! - Benyomtam a mikrofont: - Vettem Plüssmaci. - Kösz pajtás! - felelte a gyerekhang - Ki van a vonal végén? Megadtam a bécémet, mire rákezdte: - Nem akarok fárasztani senkit odakint a pályán. A muterom azt mondta, az autósoknak az utat kell figyelniük, nem kíváncsiak a karattyolásomra. Csak az az ábra, hogy itt esz a penész tökegyedül és jólesik kicsit locsogni valakivel. Nyomorék vagyok, nem tudok járni. Válaszoltam és megkértem, hogy fűtse fel nyugodtan a mikrofont, én beszélgetek vele, ameddig akarja. - A fateromé volt ez a szerkentyű - tájékoztatott - de most már asszem csak az enyém, meg a muteré, mert a fater meghalt. Egy hónapja, hogy árokba borult. Hófúvásban igyekezett haza. Most a muternak dolgoznia kell, hogy megéljünk. Nekem nem sok hasznomat veszi a nyomorék lábam miatt. Azt mondja, semmi gáz, megleszünk, de néha éjjel arra ébredek, hogy sír. Tudja, van valami, amit nagyon szeretnék. Persze maguk mind túl elfoglaltak ahhoz, hogy velem bajlódjanak. Csak tudja a faterom mindig megkocsikáztatott, mikor hazajött. De ennek már lőttek. Egyetlen brékózás sem zavarta meg a társalgásunkat a mozgássérült kisfiúval. A torkomban egyre nőtt a gombóc, ahogy a saját csemetéimre gondoltam odahaza, Greenwill Townban. - Úgy volt, hogy idén elvisz minket valahová a muterral. Emlékszem, mindig ezt mondogatta: Egyszer a tiéd lesz ez a vén csotrogány, Plüssmaci. Hát én nem ülök többet kilenctengelyesen. De ez az öreg szerkentyű segít tartani a kapcsolatot az összes kamionos barátommal. Na, Plüssmaci most kiszáll a képből és nem nyaggatja tovább, mert a muterom lassan hazajön. Ha erre jár, sikítson, boldogan csevegek magával. - Mielőtt elpályázol, áruld el nekem, hol a kéglitek, kis CB-s barátom! - szóltam bele gyorsan, mire megadta a lakcímét. Én meg egy pillanatig sem haboztam, mert az a rakomány igazán várhat egy cseppet. Semmi perc alatt megfordultam és kilőttem a Jackson Street 229 felé. Ahogy befordultam a sarkon, majd kigúvadt a szemem: három háztömbnyi sorban álltak a kamionok. Nyilván több kilométeres körzetben egy csomó pilóta vette az adást, és csináltak a srácnak egy kis farsangot. Alighogy az egyik hazahozta, a másik már kapta is föl és ment vele egy kört. Akár hiszik, akár nem, én is kivártam a soromat, hogy megutaztassam Plüssmacit. Aztán visszavittem és szépen beültettem a székébe. Ha valmikor, hát azon a napon megtudtam, mi a boldogság. Ott ragyogott annak az emberpalántának az arcán. Szépen felsorakoztunk, mietlőtt az anyukája hazajött. Mindenki elköszönt tőle, aztán ment a dolgára. Fülig érő szájjal szorította meg a kezemet: - Viszlát pilóta, találkozunk az éterben. Könnyes szemmel fordultam az autópályára, bekapcsoltam a CB-t és újabb meglepetés ért: - Brékó 1-9 - hallatszott a rádióból - , itt Plüssmaci anyukája. Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak. Imádkozni fogok magukért, mert valóra váltották a kisfiam álmát. Kiszállok, mielőtt elbőgöm magam. Isten óvja mindnyájukat; vigyázzanak magukra és viszlát!

*

Evangélium
Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: "Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük." Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

*

Csak egy Anya?
Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
„Úgy értem - magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?”
„Persze, hogy van munkám.”- csattant fel a nő – „Anya vagyok.”
„Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!” hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: „Hivatali Vallató” vagy „Városi Nyilvántartó”.
„Mi a foglalkozása?” - kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak kibuktak belőlem a szavak.
„Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.”
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
„Megkérdezhetem” - kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-, pontosan mit csinál ezen a területen?”
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
„Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen.” (Általában úgy mondom a házban és a házon kívül). „A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.”
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. 
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim: 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint „csak egy másik Anya”..

*

Avilai Nagy Szent Teréz imádsága

Egyszerűen felfoghatatlan, milyen messzire távolodott az emberek többsége Istentől. Holott Ő az, akiben „élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Nélküle a kis ujjunkat sem tudjuk megmozdítani, egyetlen gondolatot sem tudunk magunkból kicsikarni és semmilyen természetes jó tettet nem tudunk végrehajtani, már nem is beszélve egy természetfeletti jó tettről. Nélküle csak egyet tudunk tenni: vétkezni – és még ekkor is maga a tett, mint olyan, Istentől ered, míg a vétkesség tőlünk, hiszen magában véve a vétek nem valami, hanem valaminek a hiánya.

Az emberek nagy tömege Istent mégis úgy kezeli, mintha nem is létezne, vagy ha legalább a létét elfogadja, akkor úgy, mintha ennek semmi jelentősége nem lenne. Ez a dolgoknak mai valóban felfoghatatlan állása, mely napról napra rosszabb lesz, és ami bizonyosan nem tarthat már soká.

Az emberiség mai helyzete Noé koráéhoz hasonló. Az akkori emberek romlottsága olyan pontra jutott (Ter 6,11-12: „A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.”), melyben Istennek már csak egyetlen lehetősége maradt az emberek jelentős számának a megmentésére, amennyiben legdrágább adományát, a szabad akaratot, meg akarta nekik hagyni – hiszen figyeljük csak meg, hogyan reagálnak az emberek, ha valaki kényszeríteni akarja őket valamire. Ez az eszköz az emberek fölötti és mindent elérő fenyíték volt, ami alatt azonban még elég idejük lehetett a megtérésre. Ez volt a vízözön – egy történelmi esemény, melyet számtalan geológiai lelet bizonyít.

Isten szemében ma bizonyára hasonló módon csak a világméretű fenyíték tűnik az egyetlen eszköznek, melyet az emberiség az Ő számára meghagyott, hogy legalább nagyszámú embert attól a szörnyűségtől megóvjon, hogy maguk vessék magukat az örök kárhozatba. Miként Noé idejében, Isten irgalmassága ma is biztosítani fogja, hogy a lehető legtöbb léleknek – ha akarja – elegendő ideje és felismerése legyen, hogy megmeneküljön. Az ily módon megmenekültek nagy számából sokan utólag felismerik, hogy éppen a fenyítés tartotta őket vissza attól, hogy a mai romlottság által a többiek őket is a pokolba rántsa.

Mindazonáltal mindannyian meg fogunk remegni a hatalmas Isten kirobbanó igazságos haragjától. Hatalmának a Sinai hegyen történt kinyilatkoztatása a zsidókat még több mérföldnyi messzeségben is megrémisztette. (lásd: Kiv 20,18) Jól tesszük tehát, ha Avilai Nagy Szent Teréz híres imáját emlékezetünkbe idézzük:

Nada te turbe,
Nada te espante,
Todo se pasa,
Dios no se muda.
La paciencia
Todo lo alcanza.
Quien a Dios tiene
Nada le falta.
Solo Dios basta. 

Semmitől ne félj, 
semmi meg ne rettentsen. 
Minden elmúlik.
Egyedül Isten marad ugyanaz. 
A türelem mindent elér. 
Ha Isten a tiéd, 
semmid nem hiányzik: 
Isten egyedül elég!

Jézus Szentséges Szíve, amennyi bizalomra képes vagyok, azt mind Beléd helyezem. Adj még több bizalmat Benned!

*

Ady Endre: Az én mennyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,

De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:

„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,

Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:

Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:

Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:

Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:

Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:

Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,

Hozza vissza Õ: legyen Õ az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:

A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,

Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,

Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

„Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.

*

KÉT PELENKA

Hétköznap délelőtt a váci piacon. Anyukám - szokásához híven – füstölt sonkát, szalonnát, kolbászt árul, mikor egyik rendszeres vásárlója, egy harminc körüli, konszolidált kinézetű fiatalember köszön rá. S ha már ráköszön, egyből meg is kérdezi:

- Hogy tetszik lenni, Ica néni?
- Jól fiam. – válaszolja anyukám, majd folytatja: - habár esténként, képzeld, már csak két pelenkával tudok elaludni… 
A férfi döbbenten hallgat, erre ugye, nem nagyon lehet mit mondani. A fejében nyilván menopauzális és kiválasztó szervrendszeri dolgok fordulnak meg lehetséges magyarázatként, amikor anyukám még rátesz egy lapáttal:
- Elmondjam, hogy csinálom?
- Áh nem kell… - nyögi ki ijedten a vevő, de anyukám nem kíméli:
- Szóval úgy csinálom, hogy fogom a két pelenkát, beáztatom hideg vízbe, aztán az egyiket az egyik kezemre tekerem, a másikat a másikra. Tudod, az ízületeim miatt. 
- Jaaa…
- Miért, mit hittél? – kérdezi immár nevetve anyukám.

És most jöhettek nyugodtan az alma, meg a fája kezdetű tanmesével.
() Varga B. Tamás ()

*

Anekdota

Csortos Gyula, a II. világháború előtti magyar filmgyártás legendás színésze legtöbbször a New York kávéházban ebédelt. Egy alkalommal, miután leült az egyik asztalhoz, rémülten rohant hozzá a főpincér:
- Művész úr! Elnézést, ez az asztal foglalt.
- Akkor vigyék el! - mondta a színész, és nem mozdult helyéről.
Kedvenc csemegéje volt a rák. Megrendelte. De - mint ismeretes - a rák ollója a java, a többi nem ér semmit. Megérkezett a rák, de egyik ollója hiányzott. Csortos hívta a pincért, és szótlanul rámu-tatott az olló helyére. A pincér dadogni kezdett:
- Igen... látom, művész úr, vagyis... nem látom, mert hiányzik. Igen, határozottan hiányzik az egyik ollója, de mi erről nem tehetünk. Tetszik tudni, ezek a rákok vadállatok, vérengzőek, állandó harcban állnak egymással. Persze... az ollójuk a fő fegyverük, vagyis más fegyverük nincs is... Na már most, a helyzet nyilván az, hogy ez a rák, harc közben - valószínűleg egy nőstényért törhetett ki a küzdelem -, elvesztette az ollóját.
Csortos szótlanul végighallgatta a pincért, majd így szólt:
- Jó. Értem. Akkor hozzák ide nekem a győztest.

*

Schuster Lóránt - P.Mobil: Vikidál

Képtelenek vagytok különválasztani az előadót, annak teljesítményét az adott korban, magától az embertől. V. GY. annak idején a hangja alapján befért volna a világ bármelyik rockzenekarába. Nem véletlenül hívtam el a Muskátli étteremből a (Gesarolba) P.Mobilba. Ma már (sajnos) árnyéka önmagának. A felvételen látható sitkei 1999-es koncerten is a Rudán énekelt minden magasat, mert ő képtelen volt rá. Ugyan úgy, mint a Színe -Java CD-n, ahol úgy állítottuk össze az ének részeket, hogy eltudja nyomni a számok rá eső részét. A hangmérnök mesterkedéseiről nem is beszélve. 20 év után, a Bencsik Samu halála miatt vettük be a produkcióba, amit ő azzal hálált meg, hogy egy TV műsorba nem volt hajlandó eljönni reklámozni a CD-t, a turnét amiben ő is részt vett (pénzért), mert nem kaptunk érte gázsit, csak reklámidőt. Ezután derült ki róla, hogy besúgó volt. Aki nem érti, hogy minden jellemtelensége ellenére a P.Mobil tagja volt, aki hozzátette a magáét a történethez, és jól, azzal nem tudok mit kezdeni, mint ahogy azokkal sem, akik nem képesek az akkori zenei teljesítményét függetleníteni a mostanitól, valamint attól, hogy mindenkiről, és mindenről jelentett Dalos titkos megbizottként. Állítása szerint (ami persze mindig változik) nem tudott arról, hogy ügynök lett volna. Ennek "némileg" ellentmond a sajátkezüleg írt jelentése, amit a titkos találkozókra használt lakásban, az állandó tartótisztje jelenlétében Dalosként írt alá.

*

Nagy Endre

(Nagyszőlős, 1877. február 5. – Budapest, 1938. május 5.) magyar újságíró, író, konferanszié, kabaréigazgató. „A magyar kabaré atyja.”

Nagy Endre, a magyar kabaré megteremtője.
Zseniális konferansz, műfajteremtő lángelme, a régi Budapest sztárja. Olyan korban élt, amikor a kortársak a magyar irodalom valaha volt legnagyobbjai közé tartoztak. A Nyugat nagy nemzedékeinek méltó tagja, aki Adyval, Bíró Lajossal, Krúdyval újságíróskodott Nagyvárad aranykorában. Mind újságíróként, mind íróként, mind színpadi szerzőként a felső kategóriába tartozott. Novelláit, regényeit a Nyugat közölte folytatásban, színpadi munkáit a legnagyobb színházak játszották. Nagy Endre nem volt kisebb valaki a pályáján, mint Ady a sajátján.

A Szerelmesek kalauza, amit unokahúgának kezdett el írni, pár lapon belül máris univerzális tanítás lesz, és felfoghatatlan, miért nem fordították le a világ minden nyelvére. Szellemi torna, amely hozzáférhető és élvezetes mindenki számára, szenvedélyes és egyszerű, bölcs és mély. Alaptétele, hogy bár a monogám párkapcsolat nem a természet találmánya, hanem afféle emberi huncutság: az okos és belátó ember képes arra, hogy éppen természeti lényként kitartson mellette, benne és érte. Nagy Endre tanítót játszik, és kár, hogy nem él már, hogy a személyiségével, hetente egyszer a tévéből, fő műsoridőben tanítson. Hanem egy könyv lapjain, olyan korban, amikor a könyv annyit sem ér, amennyit. Mert ha színpadon lenne vagy a tévéből szólna hozzánk: egy percbe és két szemvillanásba telne neki, hogy belénk dumálja azt az emberi gőgöt, ami megkülönböztet minket az állatoktól. Így viszont itt van ez a könyv: nem értelmiségieknek szóló, zártkörű mókázás, hanem egyszerű, emberi okfejtés, amit annak is ismernie kell, aki nem akar belőle semmit hasznosítani. 

"Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyűvé párolja a kötelékeket. És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fűzhet: a bizalom. Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, egymás szemében mereven megbűvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. Az igazi szerelmesek szabadon, derűsen mennek a maguk útján még akkor is, ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennök. A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennök, ez teszi őket olyan derűsekké. És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj sincs."
Nagy Endre: Szerelmesek kalauza,1. könyv, 29. fejezet

*

„A magyar nem szeret olvasni, mondják

s ebben a mondásban sok igazság van. Nézzük csak az utcát, a villanyost:F tíz olvasó közül 8 zsidó. A keresztény nem olvas, hanem az ablakon bámul ki, diskurál, mustrálja a járókelőket, emészt és ásít. A zsidó azalatt olvas, néha egy napon négy-öt napilapot is elolvas. A zsidó sajtónak nem éppen ezért könnyebb a helyzete, de ezért is. Mert minden zsidó öntudatosan érzi, hogy neki a közkérdésekkel foglalkozni kell, ha nem akar lemaradni, ha győztes akar lenni a versenyben. Sajnos, a magyar inkább diskurál, nőket mustrál és ásít.

Nem mondom, hogy a zsidó a sok újságolvasástól s egyéb olvasmányaitól valami nagyon okos lesz, sőt egészen bizonyos, hogy mennél többet olvas, annál műveletlenebb, zagyvafejűbb lesz mindenben, ami nem üzlet és érzéki élvezet. Mert őt csak ez érdekli, még a regényben, még a csillagászati hírekben is. Az ő lapjai s könyvei a mélyebb kultúra s eszmei tartalom teljes híjával csak a szócsilingelést és ötleteskedést művelik. De a magyar, a keresztény mégis lemarad a versenyből, ha nem olvas és nem tanul, mert ő nem handlé és nem tőzsér, neki a magasabb kultúrszínvonal az egyetlen létalapja, neki pozitív, eszmei célkitűzésekkel forrott össze a fennmaradása s ha ezeket védeni, ápolni nem tudja, elbukik, elsüllyed, rabszolga lesz. Mint a 90-es évek magyar társadalma, amely a nemzeti kultúrát s politikát zsidó hűbérbe adta (liberalizmus, polgári házasság stb.) s egyszeribe meg is kezdődött elhelótásodása, a magyar kúriák, földek, ipar, kereskedelem rohamiramban siklottak át az új urak kezébe. A magyart a mélyebb, keresztény műveltség hiánya koldussá teszi, a zsidót a kulturálatlansága csak gazdagítja.”

Bangha Béla SJ
Magyar Kultúra 1923. július

*

Aki mindig hazahívott 

Egész világ jó otthonom volt, 

Hová száguldva csalt a képzelet: 
Kincses Nyugat s a mesetávol 

Ezer varázsú csábító Kelet. 
Szomjas szemem falta néha Párizst, 

Gázoltam százszor szép Itáliát, 
Öleltem szőkét, barna bőrűt, 
S ittam a világ minden jó borát. 
Mámorba szédült vén fejemmel 
Emlékezve, mindez oly széppé fakul, 
Mint egy nemes vén erdélyi szőnyeg, - 

Ahogy én álmodtam;mindig magyarul. 
Egy kéz rajzol rá minden tarka álmot, 
Egy kéz vigyázott minden utamon reám. 

S a föld, ahol e drága kéz ma porlad, 
Mindig hazahívott, haza az Anyám. 

Dutka Ákos

*

ANDERSEN MESÉJE

BORSÓSZEM-HERCEGKISASSZONY

Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni.

Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony!

- No majd elválik, hogy igazat mondott-e - gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt.

Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.

- Egy szemhunyást sem aludtam - panaszolta a hercegkisasszony. - Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam!

Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.

A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki.

Aki nem hiszi, járjon utána.

+

Elmesélve és illusztrálva:

http://www.youtube.com/watch?v=lgSxBX9uFwc&feature=related

*

Modor Ádám emlékezete

Balog Zoltán

2009. november 16.

Az utolsó cím, az utolsó előadás: „Utak a ravatalhoz”. Az utolsó élmény egy ember, egy tudós kutató belső fegyelméről, a tárgyilagos szakmaiság rejtette tűzről, amellyel az „ügyet” szolgálta mindhalálig. Az előadás 2009. június 16-án hangzott el egy, a Nagy Imre húsz évvel ezelőtti újratemetésére emlékező konferencián. Intenzív osztályról jőve, kórházba készülve beszélt Modor Ádám a korról, amelynek elszenvedője, s próbáljuk hinni, alakítója volt. Beszélt a Kádár-rendszer alatt tartott, titkos ’56-os megemlékezésekről, ellenzéki akciókról, például a 301-es parcella tisztára kaszálásáról 1988-ban. Azt, hogy akkor abban ő is benne volt, a hallgatóság számára alig derült ki.

A tudós kívülállását kényszerítette magára akkor is, amikor a ’90-es évek második felétől saját életének bugyrait kutatta a kommunista titkosszolgálatok iratai között, ismerkedett a hálózat legaljával. S ugyanezt a szakmaiságot tartotta magára nézve kötelezőnek, amikor nekivágott a Fidesz története megírásának. Közben belülről égett, keresve az igazságot (melyiket is?!). Nincs jogunk visszakérdezni, mert ő tudta, vagy reménykedett benne, hogy végső soron egyetlen igazság van. S ha az ember életében elég mélyre merül, akkor közelebb jut ehhez az Egyhez. Amit (talán) így hívnak: szeretet. Tiszta szívvel araszolgatott ebbe az irányba. Voltak kerülő útjai, megérkezései, ideiglenesek, s olyanok is, amelyeknek véglegessége erőt adott neki.

Nem csoda, hogy nem volt helye egyik rendszerben sem. Pedig szamizdatos múlttal, a legendás Katalizátor Iroda egyik vezetőjeként, az Inconnu-csoport tagjaként, a mítoszokra építve akár karriert is csinálhatott volna később, a ’90-es években. Azonban úgy döntött, hogy inkább meg akarja érteni „a titkot meg a nyitját”. A titkot, hogyan kerülhetnek egymás mellé megfigyelők és megfigyeltek, besúgók és besúgottak, házkutatók és kutatottak a hatalom csúcsain, s a hálózatok háttérvilágának titkos szobáiban, ahol döntések születnek. Csoda, hogy sok régi „barátjának” nem kellett? Hogy kellemetlen volt?

Gyermekei az ő mosolyával, az ő szemeinek valószínűtlen kékségével beszélnek a palacsintákról, amelyekből végtelen mennyiségeket volt képes sütni. Szerette etetni az embereket. Ismerősöket, ismeretleneket, hajléktalanokat, gyanús alakokat, igaz barátokat a Pinty utcában, vagy a székely havasok közelében a varsági táborban. Ilyenkor mindig közelebb került ahhoz az igazsághoz, amelyet így hívnak: szeretet. S közelebb vitte azokat is, akiknek adott.

Kinek, minek az áldozata? Ha valaki 51 évesen megy el, jogunk van megkérdezni. Mindig jogunk van megkérdezni. Sőt! Kötelességünk. Azoknak, akik odatalálnak ma a ravatalához, s azoknak is, akik nem érnek rá, akiknek még így, ilyen állapotában is kellemetlen lenne a közelsége.

Sokan indulnak utolsó földi útjukra, akik a ’80-as években együtt küzdöttek demokráciáért, nemzeti ügyekért, tisztább életért, s most meg külön vagy egyedül vannak. Mi lett a harcból, az összefogódzkodásból, a nagy szavakból, a tiszta szándékokból? Vannak, akik még az utat sem találják a ravatalhoz. S vannak, akiket sírba vitt a célkereszt.

Lehetett volna másként is – gondolhatnánk. De így lett. S bánják, bánhatják sokan. Modor Ádám is bánta, bánhatja. Hogy az lett a magyar ’80-as évekből, ami lett. Tudta-e, tudja-e, hogy bánatában is utat talált sok ember szívéhez. Aki egykor a ferencvárosi utcán még Albert Flóriánnal is focizott, a Radnóti Gimnázium óta hány ember szívéhez került közel? Hány és hány emberben tudta felébreszteni a szeretet önkéntelenségét! Ez maradjon! Így maradjon ő!

Mi meg? Legalább a ravatalhoz találjunk utat.

A szerző református lelkész (is)

*

Késő bánat…

Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezte, mit bánnak meg halálos ágyukon. A leggyakoribb haldoklói megbánásokról könyv is készült, néhányat pedig a Guardian is lehozott.

Bronnie Ware ausztrál nővér több évig dolgozott palliatív ellátást – a már nem gyógyítható betegek szenvedéseinek megkönnyítését – nyújtó intézetben, és főleg olyan betegekkel került kapcsolatba, akiknek már csak néhány hetük volt hátra.

A nővér blogban írta le tapasztalatait, ami most könyv formájában – The Top Five Regrets of the Dying (Az öt leggyakoribb dolog, amit a haldoklók megbánnak) – is megjelenik. Úgy véli, mások is tanulhatnak ezekből az életvégi bölcsességekből, mert bámulatos az a tisztánlátás, ami a haldokló betegeknél tapasztalható.

Elgondolkodtató az is, hogy amikor megkérdezte betegeit, mit bántak meg addigi életükben, szinte ugyanazok a mondatok hangzottak el. Mint például az, hogy bárcsak kevesebbet dolgoztak volna, vagy jobban kifejezték volna érzéseiket. Íme, az öt leggyakoribb megbánás, miközben eljátszhatunk a gondolattal, mi mit bánnánk meg, ha ez lenne életünk utolsó napja.

"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."

Ez volt a leggyakoribb megbánás. Amikor az emberek visszatekintenek életükre, a fontosabb állomásokra, rájönnek, még álmaik felét sem sikerült valóra váltaniuk. A legtöbb embernek abban a tudatban kell búcsúznia a földi léttől, hogy a be nem teljesült álmokért egyszerűen ők maguk okolhatók, mert nem harcoltak értük kitartóan.

"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."

Valamennyi férfi beteg szájából elhagzott ez a mondat. A napi hajtás miatt nem maradt elég idő sem a gyerekekre, sem a feleségre. A legszomorúbb – az ápolónő  szerint –, hogy női betegektől is hallott ilyet, pedig idősebb generációról lévén szó, ők még nemigen voltak családfenntartók.

"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."

Sok ember azért fojtja vissza érzelmeit, mert így könnyebb megőrizni a békességet. Az eredmény azonban közel sem vigasztaló, óvatos viselkedésükkel  középszerűek maradtak, nem teljesedtek ki, nem váltak olyanná, amire igazából képesek lettek volna. Sőt, az sem kizárt, hogy számos betegséget a kereserűség és a bosszankodás váltott ki.

"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."

Szintén valamennyi haldokló említést tett erről. Úgy tűnik, a baráti kapcsolatok is reálisabban ítéltetnek meg egy életvégi számvetésnél: a betegek elmúlt életükre visszatekintve rájöttek, a baráti kapcsolatainkra is nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk.

"Bárcsak boldogabb lettem volna."

Sokan halálukig nem jöttek rá, hogy a boldogság megélése saját döntésük is. Szokásokat, magukkal hozott mintákat követtek, miközben élhettek volna kicsapongóbb életet is. Noha az előbbi kényelmesebbnek tűnhet, többet kapunk mi magunk is, ha több teret engedünk a lazaságnak, a felhőtlen nevetésnek.

*

Feminista idézetgyűjtemény

"A nők nem a társadalom tulajdonát képezik. Nem kérek szívességet a nemem számára. Mindössze annyit kérek a fivéreinktől, hogy vegyék le a lábukat a nyakunkról." (Sarah Moore Grimké)

"a helyünk ott van, ahol megtaláljuk és nem ott, ahol mások gondolják." (olvasónk, Kardos Nikolett)

"Egy nő a mai társadalomban vagy feminista, vagy mazochista." (Gloria Steinem)

„[a nő ] fejlődése, szabadsága, függetlensége csak saját magából és saját magán keresztül eredhet. Először is, személyként kell magát meghatároznia, nem pedig szexuális árucikként. Másodszor, meg kell tagadnia a jogot bárkitől, hogy hatalmat gyakoroljon a teste fölött. […] Ne legyen az Isten, az állam, a férj, vagy a család rabszolgája. […] Meg kell szabadulnia a közvéleménytől és közmegvetéstől való félelemtől.” (Emma Goldmann)

"Én magam soha nem jöttem rá, mi pontosan a feminizmus, csak azt tudom, hogy az emberek akkor neveznek feministának, ha olyan nézeteket hangoztatok, melyek által tagadom, hogy lábtörlő vagy prostituált lennék." (Rebecca West, író - 1892-1983)

"Nagyon kevés munkához szükséges pénisz vagy vagina. Az összes többinek nyitva kellene állni nemtől fügetlenül mindenki előtt" (Florince Kennedy)

"Talán majd akkor mondhatjuk, hogy a feminizmusnak vége, ha a világ vezetőinek fele nő lesz." (Susan Osborne)

"Mivel nő vagyok, átlagon felüli teljesítményt kell nyújtanom ahhoz, hogy érvényesüljek. Ha nem járok sikerrel, nem azt fogják mondani, hogy én nem vagyok képes erre, hanem azt, hogy a nők nem képesek erre." (Claire Boothe Luce)

"A férfiaknak azt tanítják, hogy szégyenkezzenek gyengeségeik miatt, a nőknek viszont azt, hogy erősségeik miatt." (Lois Wyse)

"Nem tudom, hogy a nők jobbak-e a férfiaknál - abban viszont biztos vagyok, hogy nem rosszabbak." (Golda Meir)

"Félek, mi lesz, ha idősebb leszek. Félek a házasságtól. Nem akarok naponta háromszor tálalni, irtózom a rutinszerű, mindennapos feladatoktól, melyek ketrecbe zárnak. Szabad akarok lenni... Azt hiszem, mindenttudó akarok lenni... Azt hiszem, úgy szeretném hívni magam: a lány, aki isten akart lenni..." (Sylvia Plath, 17 évesen)

"Az élet színpad. A szereplők a sors, a hagyományok által kialakított szerepeket játsszák ezen a színpadon. De akadnak olyanok is, akik nem hajlandók a kijelölt szerepeket eljátszani." (Mary Wollstonecraft)

„…mire jó a házasság? (…) A dolognak megvannak az előnyei, de a hátrányai is. A házasságból származó előnyök jobbára negatív előjelűek. Férfivilágban egyedülállónak lenni olyan szégyen, aminél minden más csak jobb lehet. Például a házasság. Jobb, de nem sokkal. Átkozottul ügyes, gondoltam. A férfiak olyan elviselhetetlenné teszik az életet a magányos nő számára, hogy az boldogan menekül akár egy rossz házasságba is. Egyedül küszködni egy alulfizetett munkakörben, szabadidődben elhárítani a gusztustalan pasasok közeledését, és közben kétségbeesetten kutatni az igazit – nos, ehhez képest majd minden előrelépésnek számít. Bár kétségem sincs afelől, hogy az egyedülálló férfit is nyomasztja a magány, életmódja nem minősül nyomban társadalomellenesnek, nem kell szükségképpen nyomorognia, nem kell felvállalni a szociális pária státuszát.” (Erica Jong: Félek a repüléstől)

"Alapvető hasonlóság van (...) a nők és a négerek helyzete között: ezek is, azok is most emancipálódnak a patriarchális elnyomás alól, s a régi uralkodó kaszt igyekszik őket "a helyükre visszaszorítani", értsd arra a helyre, amelyet ő szánt nekik, miközben többé-kevésbé őszintén dicshimnuszokat zeng a "jó négerről", azaz a gyermeteg lelkű, öntudatlan, sorsába beletörődött, vidám négerről, és az "igazán nőies", vagyis a léha, csacska, felelőtlen, a férfit urának tisztelő nő erényeiről. Igazát mindkét esetben az általa teremtett helyzetből fakadt tényekkel bizonyítja." (Simone de Beauvoir)

"Míg meg nem valósul a társadalmon belül a nemek teljes gazdasági egyenlősége, míg a közerkölcs arra bátorítja a nőt, hogy feleségi vagy szeretői minőségben kivételes előnyöket élvezzen bizonyos férfiak oldalán, addig élni fog a nőben a passzív győzelem reménye, s fékezőleg fog hatni egyéni teljesítményére." (Simone de Beauvoir, A második nem, 285.)

"A nőket általában nyugodtnak, csendesnek tartják, pedig a nők éppen úgy szeretik képességeiket, tehetségüket próbára tenni, mint fivéreik. Ők is éppen úgy szenvednek, ha túlságosan megkötik őket, ha tétlenségre vannak kárhoztatva, mint a férfiak, és kicsinyesség azt kívánni az asszonyoktól, hogy elégedjenek meg a főzéssel és harisnyakötéssel, a zongorázással és a hímezgetéssel. Meggondolatlanság elítélni vagy kinevetni az asszonyokat, ha többet akarnak tenni vagy tanulni, mint amennyit a szokások a női nemnek kiszabtak." (Charlotte Brontë: Jane Eyre)

"Ha a férfiak olyannak látnának bennünket, amilyenek tényleg vagyunk, elképednének egy kicsit. De a legokosabb, legélesebb eszű férfi is gyakran illúziókat táplál a nőkről. Hamis világításban látnak bennünket, félreértik jóságunkat is, gonoszságunkat is. A jóságos nő furcsa valami a szemükben: félig bábu, félig angyal. Aki meg rossz hozzájuk, majdnem mindig sátáni. Aztán önkívületbe esnek egymás teremtményeitől, imádják egymás verseinek, regényeinek, drámáinak hősnőit, pompásnak, isteninek tartják őket! Lehetnek pompásak, sőt isteniek, de legtöbbször nagyon is mesterkéltek. Művirágok, mint ez a rózsa itt az ünneplő kalapomon. Ha mindent elmondanék, amit erről gondolok, ha őszintén megmondanám a véleményemet az elsőrendű irodalmi alkotások elsőrendű hősnőiről, hova jutnék? Egy félóra alatt hulla lennék a bosszúállók kőzápora alatt." (Charlotte Bronte: Shirley)

"A házasság szükségszerűen csőd, míg két emberi lény arra szövetkezik benne, hogy egymást kiegészítsék, amihez előbb meg kell csonkítaniok önmagukat; az igazi házasság két független létezés önkéntes egyesülése lenne, nem menedék, hódítás, egérút, orvosság. (...) Ne a párt tekintse a társadalom egységnek, zárt sejtnek, hanem mindenekelőtt az egyén mint olyan váljék a társadalom szerves részévé, bontakoztassa ki önerejéből lehetőségeit, s ezáltal váltsa meg jogát arra, hogy nagylelkű és önzetlen kapcsolatot építsen ki egy másik, ugyancsak közösség tagjává ért egyénnel - olyan kapcsolatot, mely tehát két szabadság kölcsönös elismerésére épül." (Simone de Beauvoir, A második nem, 366-7.)

www.nokert.hu

*

"Represszív tolerancia

A represszív (elnyomó) tolerancia fogalmát Herbert Marcuse alkotta meg az 1965-ben megjelent azonos című könyvében. A fogalom lényegét tekintve az Aczél György-féle „három T" (Támogat, Tűr, Tilt) gyakorlatával mutat hasonlóságot. Marcuse szerint a regnáló hatalom minden olyan eszme, irányzat és magatartásforma iránt toleranciát tanúsít, amelyek lényegi alapját, fennállásána

k legitimációját nem érinti, nem vonja kétségbe. Így a tolerancia tulajdonképpen az „elnyomás eszközévé" válik, amikor a rendszer alapjait nem érintő lázadást integrálja a rendszerbe, mintegy annak részévé szelídíti. A rendszer csak és kizárólag azokkal szemben lép fel erőszakosan, akik létjogosultságát alapjában kérdőjelezik meg, illetve magukban hordozzák a változás lehetőségét. Marcuse szerint ezért a baloldal felé (amely radikálisan szemben áll a „represszív egésszel" - ahogy ő a fennálló rendet nevezte) maximális toleranciát kell tanúsítani, míg a jobboldal (amelyet Marcuse a nyugati kultúra és ezzel a fennálló rend védelmezőjének tekintett) még a gondolat, a vélemény szintjén sem érdemel türelmet, azt mindenestül el kell utasítani. Ezt a kettős mércét, szelektív toleranciát nevezi Marcuse „felszabadító toleranciának"... Ahogy a kritikai filozófia szelleme kezdte áthatni a nyugati elit új generációját, és a Frankfurti Iskola kulturális marxizmusa integrálódott a rendszerbe, a felszabadító tolerancia és a represszív tolerancia gyakorlatilag egyé vált. A zsidó gondolkodásban (lásd: Talmud) mindig is létező kettős mérce ezzel korszerű ideológiai igazolást nyert. Ezt Marcuse hatalmi pozícióba került követői kezdték is buzgón alkalmazni.

A liberalizmusban napjainkban uralkodó elnyomó tolerancia egyik jellegzetes mellékhatása a megfelelési kényszer, amely az ellentétek, a kritika rendszerbe integrálásának marcuse-i tételét igazolja. A liberalizmus ugyanis nem csak híveitől, de ellenfeleitől is engedelmességet követel, elvárja, hogy kritikusai is alkalmazkodjanak a politikailag korrekt nyelvezethez és gondolkodásmódhoz. Ez esetben eltűri, hogy létezzenek, ha hangjuk esetleg felerősödik, akkor korrumpálja őket önmagával (parlamenti ellenzéki szerep). A „kritikus", a „lázadó" így - annak reményében, hogy ha alkalmazkodik, mondókáját polkorrekt csomagolásban tálalja, akkor „belülről javíthatja a rendszert" - azon értékrendnek iparkodik megfelelni, ami ellen lázad és azon rendszer részévé, s így fenntartójává szegődik, amelynek megdöntésére vállalkozott, s végül azon kapja magát, hogy önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy tulajdonképpen még a jó oldalon áll, nem ő változott, csak a körülmények... Jó példa erre a nemrégiben Holokauszt-hívővé vált Francia Nemzeti Front, vagy az izraeli demokráciát szorgalmasan tanulmányozó nyugat-európai radikális pártok.

Az „elnyomó tolerancia" tehát kitűnően működik. Csak a szerepek cserélődtek fel. Ami hajdan a „Fennálló" illetve a „represszív egész" elleni lázadás eszköze volt, az mára a „lázadást" is magába olvasztó rendszer védelmét, legitimálását szolgálja. Az új rend minden iránt toleráns, amelyet lényegtelennek, önmagára veszélytelennek tart, a jóleső lázadás élményét biztosíthatja a tömegeknek, mintegy „biztonsági szelepként" működve, ahol a felgyülemlett gőzt a rendszer egészének veszélyeztetése nélkül ki lehet engedni. Jól kitalált gumicsontok ezek, amin a társadalom élvezettel rágódhat, lázadhat, a szabadság illúziójába ringatva magát. Ilyen például a szexuális devianciák kérdése (buzeránsok és társaik), a drogok legalizációja, a szex, a pornográfia, az obszcén beszéd és viselkedésmód, az elfajzott művészetek és minden amiben az ember ösztönös „állati" énje kifejezésre juthat, felszabadulhat. De a rendszer szekuláris dogmáinak, ideológiai és erkölcsi alapjainak megkérdőjelezése, illetve a „szent tehenek" objektív bírálata szigorú büntetést von maga után. A „vétkes" először (demokrata frazeológiával élve) „magát rekeszti ki a demokratikus társadalomból", a „humanisták közösségéből", hogy aztán a „demokratikus társadalom" rekeszthesse be őt (hűvös helyre)... A hatalom birtokosai ilyenkor - ha már nagyon kilóg a lóláb - szívesen hivatkoznak saját „áldozati mivoltukra", így az őket ért kritikát nem kell érdemben cáfolni, mivel azt a gyűlölet, az intolerancia és a fasizmus megnyilvánulásának, illetve antiszociális viselkedésnek, pszichológiai betegségnek lehet beállítani. „Tagjainknak és a frontszervezeteknek folyamatosan meg kell szégyeníteniük, hiteltelenné tenniük és degradálniuk kritikusainkat. Ha akadékoskodásuk túlságosan zavaróvá válna, fasisztának, nácinak vagy antiszemitának kell bélyegezni őket... " -áll az SZKP KB 1943-ban kiadott - és úgy tűnik mind máig érvényes - direktívájában. Az ellenvélemény így „dehumanizálódott", a nyilvános viták helyett a pszichiátria és a büntetőjog illetékességi körébe került. Soha nem a kritika tárgyával foglalkoznak, annál inkább a kritizáló személyével. S való igaz: könnyebb a kritikust lecsukni, mint megcáfolni."

*

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:

- Miért hiszi, hogy van Isten?
- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót és sok más egyebet gyártunk.
Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezi, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután következik a gyártás. No, de vegyük csak a húsdarálót! Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet
összeszerelni a futószalagon, mégis egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális.

- Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését?

A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének:

Pályázat: Építészmérnököt keresek, aki megtervez, majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter.
(Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők okozta bármilyen erős kilengést!) A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet.

Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.

Ezután elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak.

- Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték.
- Nem értjük, hogy mi akar ez lenni.
- Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező, újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet.
A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el.

- Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit.

Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el.

Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte:
- Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte:

- Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem, figyeljenek jól, bemutatom az eredetit.

A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz:

- Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek, kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. Magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával!

Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyilabor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ez alatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos, uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességei

*

Tamási Áron szerelmei

A 44 éves Tamási Áron és 33 éves felesége, Salgó Magdolna először 1942 körül gondolták úgy, jobb, ha elválnak. Tíz éve éltek együtt, de csak négy éve voltak házasok. Szerették egymást, kapcsolatuk mégis válságba jutott. Tamási Áron ugyanis a hűséget a szülőföldjének tartogatta, nem a nőknek. Magdó a második felesége és sokadik szerelme volt. A teljesen magyar tudatú nagyenyedi zsidó polgárcsalád lánya festőnek tanult Bécsben, s eközben a budapesti Magyarság című napilapnál dolgozott rajzolóként. A lapba Tamási is írt, a lány pedig meg akarta ismerni az írót, akit akkoriban tett országosan ismertté regénye, az Ábel a rengetegben. 1932-ben ismerkedtek össze, s egy évvel később már az író szerelmi vallomásként Magdónak ajánlotta Énekesmadár című színdarabját, egy szerelmi próbatételeken átjutó fiatal pár meséjét. A női főszereplőt, Magdót is a lányról mintázta, a szerepet elsőként a fiatal Tolnay Klári játszotta el. Tamási és Magdó 1938-ban házasodtak össze, és Kolozsváron telepedtek le, de a szerelmi próbatételek az ő történetükben túl erősnek bizonyultak. Az író nehezen állt ellen a nőknek, kivált, ha felesége nélkül utazott Magyarországra vagy a szülőfalujába. Néhány év múlva már a válást fontolgatták, amikor a történelem közbeszólt. Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, de ezzel a zsidó-törvények is megérkeztek: Magdóból és szüleiből üldözöttek lettek. Az éppen a szélsőjobboldallal kokettáló Páger Antal színházi berkekben már azt terjesztette, hogy Tamási azért készül válni Magdótól, mert kínos neki a zsidó feleség. Éppen fordítva történt: a veszélyben újra egymásra talált a házaspár. Tamásit azokban a jobboldali körökben, ahol korábban székely testvérüknek szólították, innentől zsidóbérencnek nevezték. 1943-ban még az Ábel betiltása is komolyan szóba került, mint a „nemzetnevelés szempontjából erősen kifogásolható mű”. Amikor '44 májusában Kolozsváron elkezdték begyűjteni a zsidókat, Tamási megpróbált közbelépni egyik szomszédja érdekében. A detektív közölte vele, hogy nemsokára a feleségét is el fogja vinni. Magdó még másnap a biztonságosabbnak gondolt Budapestre menekült, Tamásinál pedig házkutatást tartottak a nyomozók. Az elkeseredett író levelet írt a belügyminiszternek, amelyben mentességet kért Magdónak és szüleinek, arra hivatkozva, hogy a családot korábban éppen magyarsága miatt érte üldöztetés a románok részéről. Tamási nem sokkal korábban kapott Horthytól Corvin-láncot, - talán ez, talán az akadémiai tagsága tette meg a hatását, mindenesetre a közvetlen veszély egy időre elhárult. Nem sokkal később azonban a szovjet hadsereg betört Erdélybe, és nyomában sorra állították vissza a román közigazgatást. Tamásiéknak most magyarságuk miatt kellett menekülniük. Az író még közbenjárt a magyar hadseregnél, hogy harc, tehát pusztítás nélkül adják át Kolozsvárt, majd családjával együtt, kalandos úton elindult a főváros felé. Útközben egy eldugott kis bányásztelepen, Recsken talált búvóhelyet feleségének és apósáéknak. Amire Budapestre ért, már Szálasiék voltak hatalmon, az élete újra veszélybe került. Több helyen bujkált, végül Bajor Gizi fogadta be villájába. A nők iránti vonzalmának azonban nem tudott ellenállni, többször kiszökött rejtekhelyéről, hogy valamelyik hölgyismerősét felkeresse, vagy ahogy ő fogalmazott, elmenjen „rózsaszaglászni”. Egy ilyen alkalommal a nyilasok letartóztatták, de egy székely jóakarója segített neki kereket oldani az Andrássy út 60-ból. Az ostrom bejezése után Budapestre érkezett Magdó is. A veszély elmúlása újra előhívta a korábbi konfliktusokat, ismét előkerült a válás gondolata. Gondolták, hátha egy kis távollét segít: Magdó visszaköltözött Kolozsvárra, férje pedig elfogadta a neki felkínált budapesti képviselői helyet. A házasságot azonban nem lehetett megmenteni. 1947 januárjában Magdó megírta férjének egy álmát: felkéredzkedett Farkaslakán egy szénásszekérre, ám azt mondták neki, nem jöhet, mert már nem Tamási Áron felesége. „Arra kérlek, tájékozódjál, hogy miképpen lehetne nagyon gyorsan azt a kis formaságot elintézni, amit válásnak neveznek. Csókol kis vándorod: Magdó és csókol a Mackó Zebulon”. Tamási beleegyezett a válásba, akkor már egy 18 éves diáklánynak, későbbi harmadik feleségének udvarolt. A válás előtt újabb levél jött Magdódól: „Már csak pár napig vagyok a feleséged – azután viszont szeretnék nagyon és emberien jó lenni hozzád. Furcsa, hogy mindkettőnknek egyszerre nehezült így meg az életünk. Ne búsulj Édes, hátha jobb lesz és elviselhetőbb.” Amikor Tamási nem sokkal később újra megnősült, esküvője napján100 szál virágot küldött Magdónak. Életük végéig szoros, baráti viszonyban maradtak.

*

A TANÍTÓ TANÍTÁSA

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. „Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.”

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.

(Elizabeth Silance Ballard)

*

WASS ALBERT
PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA 

Tanulságos mese fiatal magyaroknak

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jól laktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk - gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:
- Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott baltájával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötőzte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok kőzött. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - És fellázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra mar megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s asszerint cselekedjetek!

*

Szerb Antal: író, ne írj!

Író, ne írj. Ne alakulj át irodalmi üzemmé. Felejtsd el a tárgyias kor nagy jelszavát: hogy az író is mesterember.  Vagy légy igazán úgy mesterember, mint a példaképeid, a középkori művesek. Maradjon egy kicsit  ünnep az az óra, a nap, a hét,  amikor írsz. Nem mentség, hogy meg is kell  élned, nem mentség a család és gyermek.  Hisz úgyis csak önigazolásképp hivatkozol ezekre;  az igazi ok, amely hajszol,  nem ez.
Az igazi ok az, hogy oly korban élsz, amikor nagyon nehéz  nem alakulni  át  üzemmé.  Körülötted  mindenki üzemben hajszolódik - téged  is  magával  ragad  a termelés  féktelen tempója. Te  is árut  akarsz  a  piacra  dobni, minél többet,  minél gyorsabban, nagy forgalmat  akarsz  lebonyolítani.  Polgári öntudatod  megköveteli,  hogy  te is  sokat dolgozz, mint  a  többiek, dolgozz szünet nélkül, küszöböld ki az életedből a tétlenséget.
Mert a tétlenségtől te is úgy félsz, mint a többiek - mint barátod, az orvos, a bankár, a színész. Félsz a tétlenségtől, mert akkor eljöhet egy pillanat, amikor egyedül maradsz önmagaddal. Nem mintha ilyenkor gyötrő kérdések ébrednének benned, lelkiismeret, emlékek, vágyak, nem...  hanem éppen azért, mert önmagadnak semmi mondanivalója nincs önmagad számára.  A horror vacui fog el, ha arra az űrre gondolsz, amely benned tátong. Valamit közbe kell helyezned életed és az Ős-félelem közé, léted  és a nemlétezés közé, és minthogy lelked már rég elvesztette örök tartalmait, csak a munka maradt meg, és riadt félelemmel írni kezdesz, írsz, írsz.
Oly szörnyű látni, legkülönb írásművészeink hogyan mennek tönkre ebben a hajszában, hogyan fogy egyre a mondanivalójuk, mint elvágott búvárkanyonból a levegő, fuldokolva hogyan mondják el újra és újra, amit már elmondtak - mert iszonyodnak az egyetlen gyógymódtól, ami még segítene. A hallgatástól. Három évig nem lenne szabad egy sort sem írniuk. Hagyni, hogy felgyűljön az igazi anyag. Érlelni, mint a gyümölcsfa, egy csendes nyáron át. És csak mikor már úgy szökken fel belőle, mint szúrt sebből a vér, mint szúrt lélekből a sírás, csak akkor, csak akkor...
Író, ne írj. Tanuld meg újra, amit minden ősi bölcsesség hirdet: a szónál többet ér a hallgatás. Olvasd el, mit mondott Kierkegaard: "Világunk, életünk beteg. Ha orvos lennék, és megkérdeznének, mit tanácsolok, csak ezt felelném: Csöndet teremtsetek!"
Író, hallgass te is. Járj elől jó példával. Borulj le a gyermekisten Harpokratész előtt. Oly sokat beszéltél már a titokról, tanuld meg most elhallgatni titkodat. Ne légy gazdaságos, ne sajnáld az elveszett időt, ne sajnáld azokat a műveket, amelyeket nem írsz meg. A legnagyobb írók nem írták meg legnagyobb műveiket; ha naponta huszonnégy órát írsz, amit elmondhatsz, akkor is oly kevés, oly töredékes. Tiszteld a kimondhatatlant. A haldokló farkasról végy példát te is De Vignyvel, hallgatva tűrj, és ha nagyon fáj, mágikus igeként morogd magad elé:
Seul le silence est grand; tout le reste est faiblesse.

(Gondolatok a könyvtárban - Magvető, 1971)

*

Petri György 
Elkezdek félni

MINAP NAPI NAPI NA PINA NADRÁG NA DRÁGA
Minap
óvatlanul kinyitottam a tévét.
Azóta is kamillás
vattával borogatom az agyam.
Azt hittem a Kékfény megy:
Két államfő fogadta egymást. Két államfejetlen.
Elbóbiskolhattam. Azt álmodtam,
hogy egy robogó autóban ülök,

és a volánnál egy orángután ül,
és nem a kormányt fogja,
hanem két mellső lábával a mellét veri,
és fölajzottan üvölti: VÁVÁVÁ
De aztán láttam, hogy kormány sincs, próbáltam
a fékpedálba taposni,
de jeges vizeletbe
toccsantam, és nem volt rajtam cipő,
és az orángután nem látta, hogy kormány sincs,
csak verte a mellét, és se motorház, se csomagtartó
se semmi,
csak két ülés – – –
és gördültünk
én meg az orángután
nem tudni hogy min.

*

J

A nagyapó megosztja az unokával a tapasztalatait:
– Jó emésztéshez sört iszom. Étvágytalanság esetén fehérbort iszom, ha alacsony a vérnyomásom vörösbort iszom.
– S máskor?
– Magas vérnyomás esetén konyakozok, és ha meg vagyok hűlve, pálinkázok.
– És mikor iszol vizet?
– No, olyan betegségem még sosem volt!

*

J

A friss házaspár két hete élt házasságban.

A férj, bár nagyon szerelmes volt, alig várta,

hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni.

Így szólt a felségéhez:

- Édesem, mindjárt jövök.
- Hova mész, cuncimókus? - kérdezte a feleség.
- Lemegyek a bárba, drágám... Iszom egy sört.
A feleség így válaszolt:
- Egy sört szeretnél, szerelmem?

Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját és 25 különféle sört mutatott a férjének 12 különböző országból, mint Németország, Hollandia, Japán, India stb. A férj nem tudta, mit tegyen, Az egyetlen, ami eszébe jutott, a következő volt:

- Igen szívem, de a bárban... Tudod... hűtött poharat adnak.

Még be sem fejezte a mondatot, a feleség közbeszólt:

- Hűtött poharat szeretnél, angyalpofa?

Egy hatalmas söröskorsót vett elő a hűtőből, annyira hideget, hogy őt magát is kirázta a hideg. A férj kissé sápadtan ezt mondta:

- Igen drágám, de a bárban olyan finom előételek is vannak... Nem maradok sokáig, mindjárt jövök. Megígérem. Rendben?

- Előételt szeretnél, szívem csücske?

Azzal kinyitotta a sütőt és 5 különböző előételt vett elő:
csirkeszárnyat, malacsültet, gombasalátát stb.

- De édes szívem... A bárban... Tudod... Mocskos káromkodásokat is lehet hallani...
- Mocskos szavakat akarsz, életem? Na ide figyelj te faszfej! Idd meg azt a kibaszott sörödet abból az átkozott hűtött korsóból és zabáld meg a kibaszott sültjeidet, mert házas vagy baz'meg, nem mész sehova! Megértetted te seggfej?

... és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

*

J

Kínai fogamzásgátló

Kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatója. Az OGYI úgy visszavágta, mint a kertajtót.

A fogalmazványt eredeti írásmódban, módosítás nélkül tesszük közzé.

„Köszöni a miénk cég hogy ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula.

Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékoztató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem tart felelősség de más esetben nem tart felelősség fenn szintén.

Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy Ön belees a teherbe. Ha nem rendszerben nyelés, előfordulása Ön belees a teherbe növekedett valószínűséggel bír. A pirula evése vízet követéssel valósul meg, úgy jó. Pirulát megharapni nem kell, a maga teljességében nyelendő bele Önnek szervezetében.

Nem használ hashajtó rossz mert Ön teherbe lehet beleesve ha felszívódás előtti hasmegy.

Nem hány magatol, nem jó. Teherbe beleeshet ha hány magának ujjától. Van étel gátolja pirula effektus. Nem eszi ilyen etel pirula nyelésének előtte és után 2 óra minimum.

Beveszese pirulanak harom hetet egyszerre rendszeres, utana követőt vár, hogy Ön vére folyása kezdődik. Ez általánosságot megvéve egy hét.

Egy nap vére folyása követőt pirula ismét nyeldes. Összes idő négy hét ami menzesz ciklus és Ön nyeldes pirula három hét és nem nyeldes egy hét. Ha kihagy pirula nyelése nem csinál szexuális dolog egy hét.

Egyéb eshetőség Ön belees a teherbe. Ha kihagy kettő pirula nyelése nem csinál szexuális dolog következő ciklus kezdete egy hét után való.

Mellékes effektusokkal van: Ön elhány magát, első esetnél kivérezi magát nem megfelelő időpontnál (dátum), feje szédül, hasa fáj, érének dagadása, fájás Ön testének változatos pontokjai, extreme lehetségesség szőrszálnövekedés Ön testének helyein Önnek kényes és esztétitikátalan.

Fontos! Nem nyeldesi pirula annak esete alkalmával hogy Ön korábban beleesett a teherbe és teher állapot azóta fennáll Önnek!

Nem nyeldesi pirula annak esete fennforog hogy Ön hím: kizárólagos csak nőstény nyeldes pirula.

Nem nyeldesi pirula amikor Önnek mája elégtelen vagy Önnek szíve ritmusosan zavart.

Egyéb mellékes effektusokért és kockázat mértékekért kérdeződjön Önnek orvos vagy gyógyszert készítő szakember.

Reméljük jól használ. Köszönünk Önnen bizalom neki miénk cégnek, hogy miénk terméket Ön nyeli.”

*

CSALÁD

Emlékszem, régen volt
Mikor még együtt élt a család
Esténként anyám főzött
Nekünk vacsorát
Mi testvérek csak nevettünk
S élveztük a meleget
Volt, aki többször kért
Mert nem evett még eleget
Illanó illatok szálltak föl az égbe
Szikrázó csillagok estek le helyébe

Bizony már régen volt

Mikor jó apám fölállt
Jel volt ez ki tudja
Kezdjük a muzsikát
Nővérem Emese anyámmal
A zongorához ült
Rögtön mindkettő egy kottába 
Lelkesen elmerült
Aztán felcsendült a zene
Boldogan repülnék ma én is vele

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/13418/kex/csalad-zeneszoveg.html