Payday Loans

Keresés

A legújabb

Szabad idézetek jegyzéke - 7. PDF Nyomtatás E-mail
2013. június 26. szerda, 19:46

kép

Bölcs vagy balga, boldog-boldogtalan

Életképek, lelkivilágok és szellemtörténetek

Korrajz, arckép-életút, életbölcsesség, ars poetica

 

Szabad idézetek jegyzéke - 7.

 

Kosztolányi Dezső:

Múlt este kissé lehajoltam



Múlt este kissé lehajoltam,
s feleségem azt mondta halkan,
őszülsz, fiam.

Tompán a lámpafénybe néztem,
aztán zavartan fütyürésztem,
búsan-vigan.

Mint a hold-udvar őszi éjen,
olyan volt most a lámpa nékem,
oly hallgatag.

Ádám fiunk már álmodott rég,
s én mintha messze-messze volnék,
a föld alatt.

Az ablakokat mind bezártam,
s úgy ültem a budai házban,
mint aki fél.

Eszem azon járt, ama tincsen,
zörgette a szél a kilincsem,
az ősz, a szél.

Egy ember járt itt, csúnya ember,
szakálla kender, a november,
jaj istenem.

Én láttam őt, mint apró-cseprő,
söpör-söpör, kezébe seprő,
jól ismerem.

A kapudat hiába zárod,
hiába bújsz, fejedre károg,
s oly rút e dal.

Nevetni nem hagy, sírni sem hagy,
azt dudorássza egyre, nem vagy
már fiatal.

*

 

Evangélium
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: "Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket."
Mt 7,15-20

*

kép

Zsidó istentisztelet és „Pina-projekt” a Budapest Pride-on

http://nemzeti.net/l.php?u=1154342

*

 

Üzenő füzet.


Tanító néni:
- Kedves Apuka! A fia egeret rajzolt a padlóra, és én megijedtem... négyest fogok neki adni magaviseletből!
Apuka:
- Kedves Tanító néni! Adjon neki nyugodtan hármast! Otthon a kályhára puncit festett, és én megégettem a tökömet a nagyapa meg a nyelvét... :))

még több:http://mindenegybenblog.hu/viccek/uzeno-fuzet

*

topmodell

12+1 népszerű tévhit

a közösségi fotómegosztással kapcsolatban:

1. A csücsörítés/grimaszolás nélkül készült arcfotókat a közösségi portálok automatikusan letiltják.

2. Az ételek lefotózása növeli azok tápértékét.

3. Amíg az általunk vásárolt drága, márkás termékekről készült fotókat nem osztjuk meg online, azok blokkja érvénytelen.

4. A fesztivál- és koncertbelépőiket nem lefotózó vendégeket a beléptetéskor nyilvánosan megcipőzik, majd egy szamárpadba ültetik, a színpadnak háttal.

5. A nők csak úgy lelhetnek igaz szerelemre, ha feltöltenek magukról legalább 1db fehérneműs képet.

6. Az erotikus női fotók likejai a készítő személyisége iránti őszinte rokonszenvet fejezik ki, nem puszta közösülési szándékot.

7. Az indokolatlan rendszerességgel külföldön tartózkodó, és onnan egyszemélyes fotókat posztoló hölgyeket mindenki magányos utazókként könyveli el, senki se gyanakszik arra, hogy valójában prostituáltak.

8. A Coelho idézetekkel megbolondított tájképek megosztása mentesít a könyvolvasás alól.

9. Az emberi szenvedésről készült sokkoló fotókra nyomott like-kok/megosztások pénzzé, étellé és kórházzá alakulva javítják a képen szereplők életszínvonalát.

10. Sportemberi kötelességünk az edzőtermi fejlődésünkről félmeztelen fotósorozat formájában tájékoztatni az ismerőseinket.

11. Az igazi gengszterek profilképének elmaradhatatlan kelléke egy olyan prémiumautó, ami a szülők vagy egy vadidegen tulajdonát képezi.

12. A lábaink változatos hátterek előtt történő fényképezése a fotográfus szakma csúcsa, ahonnan már nincs feljebb.

+1: Vaku nélkül a tükörből fényképezkedés csupán elvesztegetett idő.

*

zsido_arckepcsarnok

Egy jelentés az antiszemitizmusról

http://www.szombat.org/politika/egy-jelentes-

az-antiszemitizmusrol-mely-senkit-nem-erdekel

*

 

SZÁRSZÓ – SZARSZÓ

NT: Ha rangsorolni kellene, hogy jelenleg mi az a három helyszín, ahol a legtöbb kommunistát láthatjuk egyszerre, akkor azt mondanám, első az MSZP-kongresszus, második a Parlament és harmadik Farkasházy Tivadar balatonszárszói kertje. Engem a tíz év kihagyás után először megrendezett Szárszói találkozó híre és a meghívón szereplő nevek valami olyan izgalommal töltöttek el, hogy gyakorlatilag leblokkoltam és a szerkesztőségi levelőzőlistára is csak annyit tudtam írni: Kánaán! De ez itt a helyszínen sokkal durvább, hiszen olyan emberek is megjelentek, akiket méltatlanul kihagytak a meghívóból, például Puch László. Közben kiderült, hogy a vasárnapi találkozót szombaton egy elvileg zárt körű bemelegítés is megelőzi, ami szintén kihagyhatatlannak tűnt. Mivel nem bírta a meleget a városban, csatlakozott hozzám Szabolcs is, akivel a hvg.hu-s Tóta W. Árpád autójának hátsó ülésén utazunk le a Balatonra.

http://index.hu/belfold/2013/06/23/

better_dead_than_red/

+

http://media.mandiner.hu/cikk/20130625_

farkashazy_tivadar_tisztelt_tota_w_ur

 

*

 

Karinthy Frigyes

A méltóságos asszony trafikja

Vagy az eladás művészete

(részlet)


Egy asszonyhoz, akinek pultja van"Közgazdaságilag egy kis baj van, méltóságos asszonyom. Bárhogy fejeztük légyen be a kettőnk lovagias afférját, annyi bizonyos, hogy én a kegyed trafikjába soha többé be nem teszem a lábam, se cigarettáért, se ágyúért, se széthúzható szipkáért (pedig hogy szeretnék ilyet, azóta se láttam sehol), rossz emlék nekem a kegyed trafikja, s attól tartok, ha másokkal szemben is ilyen szigorú (bár elismerem, igazságos) modorban ragaszkodik a tekintélytisztelet elveihez, egy idő múlva nem fogják kegyedet a szomszéd trafikosok túl veszélyes konkurrenciának tekinteni. Kegyed méltán haragszik a sorsára, mely kegyedet méltóságos életéből idedobta a trafik pultja mellé, de a kegyed vevői erről nem tehetnek, a kegyed vevőinek kegyed mostani helyzetéből kifolyólag van dolguk, és mostani helyzetében kegyednek nem szabad haragudnia a vevőire, akik többet nem tehetnek kegyedért, mint hogy vásárolnak kegyednél - ez nagyon kedves tőlük, s ezért kegyednek is kedvesnek és elnézőnek kell lennie hozzájuk, mivel kegyed cigarettát és szipkát árul nekik, s mást nem is várnak kegyedtől - ha tánc- és illemtant akarnak tanulni, annak a szakmának a boltjába mennek. Kegyed nagyon kevésre viszi, ha a trafikban akar konkurrenciát csinálni Bradának. Röviden: kegyed, üzleti érdekből, sokkal jobban teszi, ha megfeledkezik róla, hogy kegyednek milyen előkelő múltja van, s inkább arra sűrítené becsvágyát, hogy kegyednek látogatott és jólmenő pultja legyen."

*

 

HANGYA SZÖVETKEZET

http://www.hangyaszov.hu/hangya

*

 

J
A fáradtságom oka !
Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most végre megtaláltam az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom!
Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak.

Ebbõl 3,5 millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék 6,5 milliónak kell elvégezni MINDENT! Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5,8 millióra marad az összes munka, de 800 ezren a kormánynak dolgoznak, így marad 5 millió. Félmillió embert alkalmaz a katonaság. Lenne még 4,5 millió aktív. 600 ezren még iskolakötelezett kor alatt vannak. Ha számba vesszük az összes munkaerõt, aki a parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben dolgozik, megkapjuk ugyebár azt a maradék 1,5 milliót, akire a tényleges munka elvégzése hárul. Egy adott pillanatban 300 000 ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a félmillió munkanélküli, s már is láthatjuk: pontosan hétszázezer ember osztozik a terheken. Ja... és most olvastuk a legújabb statisztikát: jelenleg 699.998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka: 
Rám és Rád. Cseszd meg!!! Te meg pont internetezel!

*

huxley magyar

"Az egyik hallgató felnyújtotta kezét. Bár ő jól megérti, 
miért nem lehetséges, hogy az alacsonyabb kasztba tartozó 
emberek a közösség idejét könyvekre fecséreljék, s hogy 
mindig fennáll annak a kockázata, hogy olyasvalamit olvasnak, ami nemkívánatos módon dekondicionálja egyik reflextevékenységüket, mégis... nos, a virágok ügyét képtelen 
megérteni. Miért veszik a fáradságot, hogy pszichológiailag 
lehetetlenné tegyék a Delták számára, hogy a virágokat 
szeressék? 
Az igazgató türelmesen elmagyarázta. Ha a gyermekeket 
arra késztetik, hogy üvölteni kezdjenek egyetlen rózsa láttán, ez a magasabb gazdaságpolitika miatt történik. Nem is 
olyan régen (ezelőtt egy évszázaddal vagy akkortájt) a 
Gammákat, Deltákat, még az Epszilonokat is arra kondicionálták, hogy szeressék a virágokat – különösen a virágokat 
és a szabad természetet általánosságban. Az volt az elképzelés, hogy arra késztetik őket, minden lehetséges alkalommal 
kívánjanak vidékre menni, s így arra ösztönözzék őket, hogy 
igénybe vegyék a közlekedési eszközöket. 
– És nem vették igénybe a közlekedési eszközöket? – 
kérdezte a hallgató. 
– Dehogynem, nagyon is – felelte az igazgató. – Csakhogy semmi mást nem vettek igénybe. 
A kankalin és a táj – mutatott rá – egyetlen szempontból 
igen káros: ingyen van. A természet szeretete nem foglalkoztatja a gyárakat. Úgy határoztak, hogy kiirtják a természet szeretetét, legalábbis az alsóbb osztályok között; kiirtják a természet szeretetét, de azt a hajlamot nem, hogy 
igénybe vegyék a közlekedési eszközöket. Mert természetesen az fontos volt, hogy továbbra is járjanak vidékre, még 
akkor is, ha utálják. A probléma mindössze az volt, hogy 
megtalálják a közlekedés igénybevételének olyan gazdasági 
indokát, amely egészségesebb, mint a kankalinok és a szép 
tájak szeretete. És meg is találták. 
– Úgy kondicionáljuk a tömegeket, hogy gyűlöljék a 
szabad természetet – fejezte be az igazgató. – Ugyanakkor 
kondicionáljuk őket, hogy kedveljék valamennyi szabadtéri 
sportot. Gondoskodunk arról is, hogy az összes szabadtéri 
sporthoz bonyolult felszerelés is tartozzék. Ily módon használják a közlekedési eszközöket, és fogyasztják a gyári 
termékeket is. .."

ALDOUS HUXLEY

Szép új világ

(1939)

http://terebess.hu/keletkultinfo/szep_uj_vilag.html

*

 

WEÖRES SÁNDOR :

FEKETE KANDÚR


Szívem görcs, vérem szilvalé,
közeledem hetven felé.
Macskánk gyógyítja májamat,
ráborul és meleget ad,
vérrel fűtött kis termofor,
karmos talpakkal megtipor.
Állat-lényének deleje,
akár őserdő ereje.
Mint fűből szűrt tea,
áthat pezsdítő árama.
Tappancstól fülig fekete,
bundája, bajsza, termete,
de arcából süt élesen kerek
két citromszínű szem,
s élő sötét vánkoson
ezüstös fényhullám oson.
Féléves múlt és bölcs nagyon,
tudós, tapasztalt doktorom.
De nem soká időz velem,
nem bír megülni egy-helyen,
nagyot szökken, nem is köszön,
már fönn cikáz a fatetőn.
Gombot, csatot butor alól s
elgurult pénzt előkotor,
mindent vizsgál, zugokba túr,
a kertben, házban ő az úr.
Ha lót-fut élettel tele,
én is száguldoznék vele,
feledném annyi évemet
s hogy vissza élni nem lehet.

*

 

Vitaminok a lelki egészséghez

„Hogy vagy, testvérem?"

(2Sámuel 20:9)

(szerző: Bob Gass)

Ne tartsd vissza az adományodat a nehéz időkben sem! A Biblia azt tanítja, hogy akik kapni akarnak, mindig veszítenek, míg azok, akik eltökélten adnak, mindig nyernek.

Egyszer egy kutya egy hídon ment át szájában egy csonttal. Amikor lenézett a folyóra, és meglátta a tükörképét, azt hitte, hogy az ott egy másik kutya, egy nagyobb csonttal. Ezért ráugrott, hogy megszerezze tőle – és belefulladt a folyóba.

Pál két egész fejezetet szentel a pénz témájának. Mivel a pénz megszilárdult izzadtság, érmévé formált idő, érmévé vert tehetség, forgalomba hozható önmagad, ezért ez egyik módja annak, hogyan adhatod magad Istennek. Nem az egyetlen módja, de nagyon fontos módja.

Ezért írja Pál: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert  a jókedvű adakozót szereti az Isten. "Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt,  mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre… Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre…” (2Korinthus 9:6-11).

Ha nem gyakorlod a nagylelkűséget, nincs értelme több pénzt kérned Istentől. Áldásait ő nem korsókba, hanem csatornákba adja; nem víztárolókba, hanem folyókba, hogy tovább áradjanak. Érted már a lényeget?

*

 

Tarlós titkosszolgálata

http://petogyorgyaktak.blogger.hu/2013/06/03/

tarlos-titkosszolgalata-vezenyelte-le-a-bkv-nyomozast

*

 

Mikor készült az első keresztrejtvény?


Az első keresztrejtvényhez hasonló játékot 1890-ben készítette egy Giuseppe Airoldi nevű férfi egy olasz magazin számára. Jóval később, 1913 decemberében egy liverpooli újságíró, Arthur Wynne publikálta word-cross puzzle-nek nevezett találmányát a New York World című lapban. Ez már a mai keresztrejtvények főbb tulajdonságait magán hordozta, többnyire ezt tartják a műfaj első darabjának. Innentől az új játék meghódította a világot.

Magyarországon mikor jelent meg?
A Ma Este című lapban, 1925. január 22-én. A szerző Kristóf Károly, ismert újságíró, író, a pesti művészvilág krónikása volt. Több rejtvényt nem készített, de alapítója volt a Füles magazinnak, ahol évtizedekig szerkesztőként dolgozott. A műfaj ezután gyorsan hódítani kezdett, a lapok versengtek vele az olvasókért, a legenda szerint a Pesti Napló egyik keresztrejtvény-pályázatán például egy körúti bérház volt a fődíj.

Ennek is van versenye, mint a sakknak?
Természetesen. 1992 óta évente rendezik meg a rejtvényfejtő világbajnokságot, ahol a magyar versenyzők is gyakran érnek el sikereket.

Mekkora a legnagyobb?
A Guinness World Records szerint a legnagyobb publikált keresztrejtvény 132 020 négyzetből áll, területe pedig 5,68 négyzetméter. A rejtvényt egy Ara Hovhannisian nevű örmény szerző publikálta 2007 novembere és 2008 októbere között egy helyi lapban. A legnagyobb, Magyarországon készített keresztrejtvény a Fülesben jelent meg folytatásokban Hajtóvadászat néven. A skandináv típusú keresztrejtvény összesen 147 héten keresztül tartott 1999 karácsonyáig és 84 525 négyzetből állt.

*

Chomsky-tízparancsolat

A mai rövidposztban ismertetendő alaptételek egy bizonyos Noam Chomsky nevéhez fűződnek, aki – a 84 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről téve tanúbizonyságot – a mai napig a híres MIT (Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát (ez utóbbit úgy hatvanöt évesen kezdte, tehát senki ne adja fel!).

Chomsky soha nem csinált titkot abból, hogy a liberális demokrata eszméket tartja magához a legközelebbieknek, s az anarcho-szindikalizmus egyes alapvetéseit is a magáévá tette (ami egy, a nyolcvanas éveiben járó egyetemi tanár esetében minimum respektet és csettintést érdemel…)

No de itt és most nem is az ő élettörténetéről akarok beszámolni, hanem arról a – tíz pontból álló – tételsorról, amit sokan Chomsky tízparancsolatának is neveznek, lévén hogy a Mester ezeken keresztül magyarázza a mindenkori politikai hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek természetrajzát. Az ő szavaival: ezek a hatalmi diverzió médiastratégiái.

Chomsky barátunk ezeket először úgy 25-30 évvel ezelőtt írta össze, amiből mindenki olyan következtetést von le, amilyet akar. Mindenesetre úgy vélem: ha tudjuk, hogy a Hatalom miben (és hogyan) mesterkedik, védettebbek vagyunk vele szemben. Már ha még tudunk gondolkozni és kételkedni…

Lássuk tehát, hogyan próbálja a hatalom maga alá gyűrni (az egyénen keresztül) a társadalmat. Az alábbiak nem szó szerinti idézetek, hanem Chomsky egy-egy tételének kicsit zanzásított verziói.

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat.

Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezeknek karöltve azon kell munkálkodniuk, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentse a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: évszázadokon keresztül hajlandók benyelni és elfogadni ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”).

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani.

*

 

NER ÉS MANCS

http://magyarnarancs.hu/belpol/

a-ner-t-meg-kell-donteni-79959

*

A nyuggerezés

a bűnbakképzés ismert lélektana alapján és logikája mentán alakult ki. Egy társadalmi csoport, ami elég nagy ahhoz, hogy szem előtt legyen, és kellemetlen is tud lenni a többi csoport számára, viszont gyenge ahhoz, hogy ténylegesen megvédje magát, ideális bűnbak. A nagyvállalkozók, médiacézárok vagy épp a bankárok túl távoliak, elérhetetlenek és erősek. Nem botlunk beléjük minden nap. Az olyan elvont fogalmakról, mint „nemzetközi nagytőke” meg már ne is beszéljünk. A nyugger azonban ott idegesít a buszon, metrón, villamoson, utcán, boltban, orvosnál, hivatalban. Lényegében ugyanezért jobb a cigány a zsidónál, a zsidó meg a szabadkőművesnél egy széljobber számára. De hasonló a szerepe a politikusnak is az össztársadalom számára: ő a köpőcsésze, rá lehet fröcsögni. Ő az, aki elviszi a balhét. Ezért alkalmazzák, ezért fizetik, szemben a mögötte álló nagytőkéssel. A nyuggert viszont nem fizetik ezért, csak felhasználják erre.

[Martin Ethelwolf]

*

 

RABSÁG

1) 
Rabszolgai állapot. 
Örök rabságban szenvedő feketék.


2) 
Hadi foglyok sorsa. 
Két évi rabság után az ellenség földéről haza térni.


3) 
Börtönbe zárt személyek élete. 
"A harcz kitört, a harcz lefolyt, 
Két vitéz úrfiak, 
Szilágyi s Hagymás Sztambulon 
Rabságra juttanak. 
Rabság nehéz láncz, hős karom, 
Miért nem vagy te szabadon?" 
Vörösmarty.


4) 
Átv. ért. egy vagy másképen lekötelezett állapot. Házasság rabság. (Km.).

5) 
Szintén átv. ért. a ,polgári szabadság' ellentéte. 
"Ez-e a szabadság, 
melyet a mi édes eleink vérek kiontásával kerestenek? 
Nem szabadság, hanem rabság." 
Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczi Györgyhöz, 1644-ben.

*

RABIGA

(Czuczor-Fogarasi)
A régieknél, nevezetesen, rómaiaknál jelvényes iga, 
mely alatt a hadi foglyoknak át kell bújniuk, 
meghódolásuk jeléül. 
Innen a subjugo (megigázom) kifejezésnek eredeti értelme. 
Átv. ért. azon teher, nyomás, sanyarúság, 
melyet a rabnak szenvednie kell; máskép: rablánc. 
Rabigában szenvedni; rabigát viselni; lerázni a rabigát. 
"Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk."

(Kölcsey).

*

Nóta

Volt nekem egy daruszőrű paripám,
Eladatta a szegedi kapitány.
Ott se voltam az áldomás-ivásnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!

Volt nekem egy kicsi tanyám, leégett:
A telekem azt se tudom, kié lett:
Be van írva vásárhelyi tanácsnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!

Volt szeretőm, esztendeig sirattam,
Ő volt az én mindennapi halottam.
Most is megvan a hűtelen, de másnál,
No de sebaj, több is veszett Mohácsnál!

Arany János

*

Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai

(teljes film)

http://www.youtube.com/watch?v=tKvviEKglyQ

*

 

A családlátogatás

az egyházközségi élet kovásza. Örömmel és szeretettel, ugyanakkor fájdalommal és háborgással telített lelki utak tárulnak fel a családlátogatás során. Nem csak egyfajta családlátogatás van. Kivitelezését és tartalmát tekintve nagyon változatos tevékenység tud lenni.
Ha az egyházközségi tagok számbavétele a cél, akkor a lelkész a gondnokkal együtt látogatja végig a családokat, mert így hatékonyabb a tagok számbavétele és életkörülményeik feltárása. Ha lelki táplálék nyújtása a cél, akkor a lelkész egyedül megy látogatni és együttérzése révén megpróbál belemerítkezni az egyháztagok lelki életébe. Együtt sír a sírókkal, együtt örvend az örvendezőkkel.
Ha az egyházközség méretét tekintve nagy, akkor a lelkész igyekszik segítőtársakat találni hívei körében, hogy a lelki háló mindenki számára elérhető legyen, hogy még azok is merjenek bekopogni a lelkészi hivatalba, akik személyesen nem ismerik a lelkészt.
Igaz az, hogy bizonyos mértékben az egyházközségek lelki útjai be vannak gyomosodva, de Isten erőt ad, Isten megszólít, hogy áhítattal építsük az ő országát itt a földön.
Tegyük újra járhatóvá lelki útjainkat.
Kérjük, ossza meg velünk véleményét és tapasztalatait a családlátogatással kapcsolatosan!
Székely Kinga Réka, előadó-tanácsos

Magyar Unitárius Egyház

*

 

Vigyázz, mit tanácsolsz!

„...a bölcs pedig hallgat a tanácsra."

(Példabeszédek 12:15)

(szerző: Bob Gass)

Amikor valaki egy személyes problémával fordul hozzád, kérdezd meg tőle a következőket:

Mit gondolsz, mi okozza a problémát?

Eddig mit tettél ez ügyben?

Milyen szentírási igére alapozol?

Mi olyat tudnék én ebben tenni, amit te magad nem tettél már meg?

A fenti kérdések segítenek megrostálni, kik azok, akik valóban segítséget kérnek, és kik azok, akik csak figyelemre vágynak. Vannak, akik az imádságot varázspálcának tartják, azt hiszik, hogy csak megsuhintod fölöttük, és minden gondjuk eltűnik, aztán mehetnek, és élhetik tovább az életüket úgy, ahogy nekik tetszik.

Íme, egy másik helyzet. Valaki például azt mondja: „Az orvos műtétet javasolt. Mit tegyek?” Hacsak nem vagy orvos, nagyon vigyázz, mit tanácsolsz! Ha valakinek Isten gyógyulást ígért, és ő hisz is benne, ne önts rá hideg vizet! Akkor hát mit tehetsz? Jézus azt mondta: „…ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (Máté 18:19). Az igazi kérdés az, hogy a saját hitükre alapoznak, vagy a tiédre?

Megtaníthatod az embereknek Isten Igéjét, de nem kényszerítheted őket arra a szintre, ahol te vagy a hitben, amíg nem állnak készen. Van, amikor talán készen vannak, csupán megerősítést keresnek. A Biblia azt mondja: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok” (1János 2:20 Károli).   Ha azonban Isten valamit nem adott a tudtodra, akkor nagyon vigyázz, hogy mit tanácsolsz!

*

 

Szerb Antal: Tormay Cécile

Fellépése körülbelül egybeesett a Nyugat nagy nemzedékének fellépésével. Első novelláskötete már 1900-ban megjelent, de első sikerét csak 1911-ben érte el az Emberek a kövek közt c. regénnyel és az a műve, amelynek népszerűségét köszönhette, a Régi ház, 1915-ben jelent meg. A Nyugat-nemzedékkel nemcsak annyiban volt rokon, amennyire egy nemzedék tagjai elkerülhetetlenül rokonok szoktak lenni, ha tehetségesek: nyugatos volt a szó alapvető, a Nyugat-mozgalomtól független értelmében is, a nyugati irodalmak rajongója és követője volt; és «nyugatos» volt művészi szándékának mélyén is, a művészetről alkotott viziójában... 
A világháború után az irodalmat elhagyta a politika kedvéért. A leheletszerű finomságok írónője meglepően aktív és energikus közéleti embernek bizonyult. Olyan aktívnak és energikusnak, hogy sokan el is fordultak Tormay Ceciletől, az írótól. Ekkor alapította a Napkelet című folyóiratot, és ennek szellemi irányítója maradt haláláig. Mint szerkesztő, sokoldalúan megértő volt; munkatársait hatalmas közéleti befolyásával is jótékonyan támogatta... 
Utolsó éveinek magányában megint visszatért az irodalomhoz. Történelmi regénytrilógián dolgozott, a tatárjárás korából: a műnek csak első két kötete jelent meg. A történelmi események a regény hátterében maradnak, az előtérben egyéni sorsok állnak és főkép Tormay Cecile atmoszférikus művészete. Az első kötet nagyrészét egy pestis grandiózus, fojtogatóan szuggesztiv leírása tölti be. Ez a pestis-leírás Tormay Cecile legnagyobb alkotása; itt nem marad el semmiben nagy mestere, Jacobsen mögött, akinek szintén van egy csodálatos ilyen tárgyú novellája: A bergamoi pestis.

*

 

"Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes.

Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam: Ossz meg mindent másokkal! Ne csalj a játékban! Ne bántsd a másikat! Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted! Rakj rendet magad után! Ne vedd el a másét! Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál! Evés előtt moss kezet! Húzd le a vécét! A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló. Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset! Délutánonként szundíts egyet! A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól! Ismerd fel a csodát!"

Robert Fulghum

*

 

Nagy Britannia – demográfia

http://atv.hu/cikk/20130601_gyokeres_

demografiai_valtozasok_elott_all_nagy_britannia

*

 

Szent Özséb

http://www.szentozseb.hu/modules.php?

name=topics&file=olvas&cikk=palosok-516277a15105b

*

 

Irán és a hun-magyar nyelv

http://magyarno.com/iranban-

ismerik-a-hun-magyar-nyelvet-nemzeti-kincskent-

orzott-iszfahani-kodex-es-a-kretai-kodex-az-mta-hallgat/

*

 

Nyelvi humor:


A rovar kérése: Légyszíves 
Csendes vízi állat: Halk 
Nedves látogatás: Vizit 
Nem egész história: Történelem 
Ragadós tarfejű: Tapasz 
Elszívott vonal: Csikk
Csíkos köret: Tigrizs 
Nyávogós hangnem: Kandúr 
Öregember földterülete: Aggtelek 
Állatot elejtő nagymenő: Vadász 
Sokszorosítható állóvíz: Nyomtató 
Horgas hímnemű: Kanpó 
Megbánó csúszómászó: Kígyón 
Ital naplementében: Bíbor 
Sétáló ruhadarab: Mente 
Fűszeres kerti szerszám: Ásó 
Sátorozó szeszes itóka: Tábor 
Csöves Ilona becézve: Kukorica 
Vidámság az ujjunk végén: Köröm 
Repülő négylábú: Szálló

*

 

A jövő szakmái

http://www.moderniskola.hu/cikk/jovo-szakmainak-iskolaja-mai-elte-n

*

 

Jókaiék malaca, avagy miért jó emlékiratokat olvasni

Feszty Árpádné, Jókaiék nevelt lánya emlékiratai: "A házunk átalakult egy csudatanyává, ahol a zongorán álltak az ecetesüvegek, a sárga selyem díványon érett a paradicsom, s a sok drága antique szekrény fiókjában csirkecsont, citromhaj, régi dugók, összekeverve Brüszler csipkével s selyem szövetekkel."

Jókai unokahúga, Váli Mari leírásból pedig az derül ki, hogy a házaspár svábhegyi villájának perzsaszőnyegekkel borított szobáiban szabadon közlekedhettek a tyúkok és a libák. Jókaiék ráadásul egy malacot neveltek fel a hálószobájukban. Róza asszony selyempaplanból fészket készített neki, és tejeskávéba mártott zsemlével etette ezüstkanálból. Ha az állat éjszaka nyugtalankodott, a felesége álmát kímélő Jókai maga kelt fel hozzá, hogy az előre bekészített gyorsforralón megmelegített kávéval etesse meg a családtagként tartott malacot. 

Az író másik unokahúga, Jókai Jolán szerinte a hálószobai malactartást nem a feleség kezdeményezte, hanem Jókai volt az, aki "éjszakára bevitte a malackát az ágyába."

*

 

Grafomán grafológus

Balzac hobbija - többek között - a kézíráselemzés volt.

Szól róla egy anekdota: egyszer egy idős asszony vitte el hozzá egy gyermek kézírását. Balzac nem szívesen mondott rosszat a kézírások tulajdonosairól, nem szerette megbántani a hozzá forduló rokonokat. Miután megnyugodott, hogy a hölgy nem rokona a gyermeknek, ezt mondta:
Meg ne mondja a fiú szüleinek, de ez az írás nagyon csúnya, ebből a gyerekből egy haszontalan felnőtt lesz! Erre az idős
hölgy elárulta, hogy a kézírás Balzac gyermekkori írása, amit ő, a régi tanára megőrzött.
Láttam, hogy Önből nagy ember válik majd, és ezért
őriztem meg ezt a lapot a füzetéből tette hozzá.

*

 

Móra Ferenc: Este

Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."enc: Este

Este van, este van,
édesapa fáradt -
aranyhajú lányom,
te bonts nekem ágyat.

Szelíden te simítsd
puhára a vánkost,
ágyam szélire is,
te ülj ide mármost.

Homlokomon a bú
nagyon elborongott,
kicsi száddal róla
leheld el a gondot.

Virágfejecskédet
hajtsd szívem fölébe,
nevess éjszakára
csillagot beléje.

Mesélj is majd egyet
szegény apukádnak,
úgy mintha mesélnél
a hajasbabának:

"Volt egy szegény ember
nagy Meseországban,
nem volt mása csak egy
aranyhajú lánya..."

LAST_UPDATED2