TISZAESZLÁRI
BŰNPER
Bary József vizsgálóbíró emlékiratai
KIR. MAGY. EGYETEMI NYOMDA. 1933.
ELŐSZÓ
1932 április lén volt ötven esztendeje annak,
hogy egy tiszamenti faluban, Tiszaeszláron,
nyomtalanul eltűnt Solymosi Eszter, tizenötéves parasztleányka,
kinek neve csakhamar az egész világsajtót bejárta,
az egész művelt világ érdeklődését
az addig ismeretlen kis falu felé irányította.
Eltűnése arra a napra esett,
midőn a tiszaeszlári zsidók új hitközségi metszőt választottak
és e célból több idegen zsidó fordult meg a községben.
Csakhamar felmerült a gyanú,
hogy a leánykát az idegen zsidók tüntették el,
és megindult a tiszaeszlári bűnper,
amely másféléven át a legnagyobb izgalomban tartotta az országot,
és naponta foglalkoztatta a világsajtót is.
Bűnper sem azelőtt, sem azóta nem keltett nagyobb izgalmat és érdeklődést
nemcsak Magyarországon, hanem, a Dreyfus-ügy kivételével, világszerte sem.
A nyolcvanas évek legnagyobb eseménye volt ez a bűnper,
nemcsak bűnügyi, hanem politikai és társadalmi vonatkozásaiban is,
és ennek folyamán és ennek eredményeként indult meg
az a nagy antiszemita mozgalom,
amely az ország határain is túlterjedt és egészen a nyolcvanas évek végéig tartott.
A tiszaeszlári pert a mai nemzedék
teljesen egyoldalú, ferde, hamis világításban ismeri.
Évtizedek óta úgy él a köztudatban,
mint egy középkorra emlékeztető boszorkányper,
mint az ártatlanul üldözött zsidóság nagy mártíriuma,
s az antiszemita gyűlölködés gonosz találmánya.
Mindezt a zsidóság vitte így be a köztudatba, sajtója révén,
és főleg Eötvös Károly segítségével,
aki a per történetét húsz évvel annak befejezése után
ismert háromkötetes munkájában megírta.
Eötvös, akiről egyébként is köztudomású,
hogy írásműveiben közölt adatai teljesen megbízhatatlanok,
ebben a könyvében különösen sok valótlan, költött adatot hordott össze
és lépten-nyomon a legkirívóbb ellentmondásokba került,
amelyekről még írásművészetének gazdag eszközeivel
sem tudja elterelni az olvasó figyelmét.
De ezenkívül Eötvös, aki a bűnperben védőként szerepelt,
a védőügyvéd elfogult, egyoldalú nézőpontjából írta meg a Per történetét,
amely tehát, a szándékos ferdítésektől eltekintve,
már ezokból is nélkülözi a tárgyilagosság legkisebb mértékét.
Eötvös ebben a munkájában elfogultsággal vádolta meg
a bűnpert tárgyaló nyíregyházi törvényszéket
és annak elnökét: Korniss Ferencet,
de különösen igen súlyosan támadta Bary József vizsgálóbíró működését,
aki az akkor érvényben levő bűnvádi eljárási szabályok értelmében
úgy az előnyomozatot, mint a vizsgálatot végig vezette.
Bary József, aki Eötvös könyvének megjelenése idején
a nagyváradi kir. ítélőtábla bírája volt, a vádakra
és támadásokra nem felelt,
bírói állására való tekintettel nem is felelhetett.
A magyar igazságszolgáltatásnak akkori vezetői
Eötvös munkáját, adatainak valósága és állításainak igazsága szempontjából,
kellő értékére szállították le akkor,
amidőn közvetlenül a könyv megjelenése után
Bary Józsefet az ország akkori legnagyobb vidéki törvényszékének,
a nagyváradi törvényszék elnökévé, majd utóbb kúriai bíróvá nevezték ki.
Kortársai előtt nem is volt szüksége a tiszaeszlári per vizsgálóbírójának
önmaga és ténykedései igazolására;
mert hiszen ha csak ezredrésznyi igazság lett volna Eötvös állításaiban,
nem emelkedhetett volna a liberalizmus korszakában magas vezető bírói állásba,
olyan igazságügyi miniszterek kormányzása idején,
mint aminők Szilágyi Dezső, Plósz Sándor és Erdélyi Sándor voltak.
Igazolásul azonban az utókor és történelem számára
Bary József nyomban Eötvös könyvének megjelenése után
hozzákezdett a bűnper folyama alatt készített jegyzeteinek feldolgozásához,
s megírta a pernek hiteles igaz történetét, a nyomozás és vizsgálat alapján
úgy, amint ezt az elfogulatlan bíró szemével látta.
Ε munkájával már 1912-ben elkészült, és az volt a szándéka,
hogy ha majd nyugdíjba vonul, könyvalakban kiadja.
Ezt a tervét azonban nem valósíthatta meg,
mert még tényleges szolgálata közben,
1915. évi július havában váratlanul meghalt.
Halála után hozzátartozói a hátrahagyott emlékiratok kiadására
az akkori háborús, majd az azt követő forradalmi időket nem látták alkalmasnak,
még kevésbbé tartották erre alkalmasnak a proletárdiktatúra lezajlása utáni éveket,
mert lelkiismeretlen és felelőtlen izgatók
könnyen felhasználhatták volna az emlékiratokat
az amúgyis kiélezett zsidóellenes hangulat fokozására.
Bár ezidő szerint Magyarországon az antiszemitizmus
csak jelentéktelen és szórványos megnyilatkozásokban mutatkozik,
úgyhogy jóformán teljesen megszűntnek tekinthető,
és így a tiszaeszlári per hiteles történetének nyilvánosságira jutása
felekezeti béke veszélyeztetésével nem járhat,
Bary József hozzátartozói még vártak volna az emlékiratok kiadásával,
ha erre nem kényszeríti őket az elhalt emlékének
az utóbbi években történt sorozatos meggyalázása.
Néhány év előtt megjelent a „Magyar Zsidólexikon”,
amely a „Tiszaeszlári vérvád” címszó alatt
a legsúlyosabban megsértette Bary József emlékét,
amidőn őt vizsgálóbírói működésében
hivatalos hatalommal való visszaéléssel
és hamis tanúzásra való felbújtással rágalmazta meg.
Ugyanebben az időben az „Egyenlőség” közölte
Scharf Móricnak, a bűn-per koronatanújának állítólagos emlékiratait,
majd a „8 órai Újság” című lapban Faragó Jenő
több tendenciózus és valótlan adatokat tartalmazó közleményben
ismertette Eötvös nyomán a per rövidre összefoglalt és elferdített történetét.
A múlt év folyamán Krúdy Gyula a „Magyarországa című napilapban
„A tiszaeszlári Solymosi Eszter” címen folytatásos regényt írt a perről,
amely meseszerűségével és a valótlan, koholt adatonak sokaságával
Eötvös munkájával méltán versenyre kelhet.
Ugyanakkor az „Egyenlőség” című zsidó felekezeti hetilap
Szabolcsi Miksa visszaemlékezéseit közölte.
Szabolcsi megismétli Eötvös alaptalan vádjait és rágalmait Bary vizsgálóbíró ellen,
aki szerinte „nem az igazságot, hanem a rituális gyilkosságot kereste”.
A tiszaeszlári per félszázados évfordulója alkalmából
az utódállamok területén megjelenő több magyarnyelvű napilap
foglalkozott ismét a per történetével
és a legsúlyosabb rágalmakkal gyalázta meg a halott emlékét.
Ezek után az elhalt emléke iránti kegyelet parancsolóan írja elő,
hogy Bary József emlékiratait hozzátartozói nyilvánosságra hozzák,
de az igazságnak és a történelmi tisztánlátásnak követelménye,
hogy legyen vége már egyszer az évtizedek óta folyó vakmerő történethamisításnak
és az Eötvös-Krudy-féle meseköltészet továbbterjedésének.
Az emlékirat hiteles adatokkal megerősített válasz
Eötvös könyvének minden egyes valótlan állítására és koholt adatára,
és nem meseszerű leírását adja a pernek,
hanem a nyomozás és vizsgálat adataiból merített
és bizonyítékok egész tömegével alátámasztott történetét.
Egyidejűleg a Magyar Nemzeti Múzeum okmánytárában helyezzük el
a bűnper nyomozási és vizsgálati iratainak még a per idején készült
és a nyíregyházi törvényszék által hitelesített másolatait
és egyéb okmányokat és leveleket, amelyekre az emlékiratokban hivatkozás történik.
Így mindenki ellenőrizheti az abban közölt összes adatok hitelességét és valóságát.
Budapesten, 1933 június.
A BARY-CSALÁD.
TARTALOMJEGYZÉK
Előszó
Bevezetés
Első rész:
Solymosi Eszter eltűnése
Második rész:
Scharf Móric
Harmadik rész:
A lavina megindul
Negyedik rész:
A csonkafüzesi holttest
Ötödik rész:
A hullacsempészet
Hatodik rész:
Az igazság ellen
Hetedik rész:
A kiásott csontok
Nyolcadik rész:
Hol van Eszter?
Kilencedik rész:
A Végtárgyalás
http://mtda.hu/books/a_tiszaeszlari_bunper.pdf
*
