JAVALLAT: kezdeti vagy középsúlyos ideológiai agybetegek részére ajánlott, vény nélkül kapható szer. Étkezés után, naponta maximum kétszer ajánlatos (lassan) elolvasni, de a hatékonyság fokozása érdekében célszerűbb felolvastatni. Két hét elteltével, célszerű egy hét szünetet beiktatni. Más gyógyszerekkel nincsen kölcsönhatása. Gépjárművezetést nem befolyásolja.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Olvasás közben, enyhe hányinger keletkezhet, de hamar el is múlik. Száz beteg közül egynél előfordult kisebb agygörcs vagy arcbőr elszíneződés, de egy deci hideg víz elfogyasztása után megszűnt. Ezer beteg közül, egynél okozott dührohamot, hallucinációt és víziót, mikor is látni vélte, hogy Fábri műsorában,- Kádár-Horn-Gyurcsány-Bajnai elvtársak, vörös színű, sarló-kalapácsos mintázatú jégeralsóban éneklik az Internacionálét, a háttérben pedig Lendvai- Vadai- Heller-Lamperth elvtársnők hajlongnak csíkos rabruhában, amelyet villámgyors mozdulattal akkor dobnak le magukról, amikor a kórus a “RABSÁGODNAK VÉGE MÁR” strófához érkezik.
Hasonló szimptómát észlelve, haladéktalanul forduljon gyógyszerészéhez
vagy pszichiáteréhez…
…………………………………………………………………………………………………………..
Legújabb kori történelmünk során, háromszor is érzékelhettük John Reed:
TÍZ NAP AMELY MEGRENGETTE A VILÁGOT c. könyvében leírt oroszországi események (hazánkat is megfertőző) kisugárzását, Kun Béla, Rákosi Mátyás és Kádár János proletárdiktatúra címkét viselő éráiban.
Elsőként, az első világháborút követően, a trianoni tragikus békediktátumot megelőző sorscsapásként érkezett hozzánk Kun Béla, majd a második világháború utáni felszabadításnak nevezett szovjet megszállással egy időben Rákosi Mátyás, 1956-ban pedig (Hruscsov ajándéka) Kádár János. Kádár halálát követő időszakban sem szűkölködtünk az elborult elméjű, marxista-leninista-sztalinista (vörös vírussal fertőzött) káderekből (Grósz, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai), akik kihasználva azt, hogy sokan sokat és sokszor felejtenek, újra és újra megfizettették a “tanulópénzt” a hiszékeny polgárokkal, elhitetvén velük a kígyók vedléséhez hasonló pártjuk és programjuk megújulásától várható Kánaán eljövetelét. Érdemes felfigyelni arra is, hogy az egykori szocialista tábor polgárai is, minden esetben “bedőltek” pártvezéreik ígérgetéseinek.
Rendszerváltozásunkat követően, a talajt vesztett kommunisták – “haladó” hagyományuk szellemébe (és a tömegek megtévesztésére) –, átkeresztelték pártjuk nevét (az MSZMP-ből kicsípték a második “M” betűt, önmagukra pedig, a bőség zavarával küszködve, a reform-kommunista// szocialista// szociáldemokrata// demokrata jelzők egyikét aggatták. Mivel az ország tönkretétele miatti felelősségre vonásuk elmaradt, ezért vérszemet kaptak, felbátorodtak és arra készülnek, hogy a tanulópénzt a jövőben is megfizettessék velünk! Abban bíznak, hogy a történelem megismétlődhet, mert a nosztalgia, a feledékenység, a naivitás, az elfogultság, az elégedetlenség és a tudatlanság őket segíti, annak ellenére, hogy mindenki megismerhette a Lenin/Sztalin-féle szocialistának nevezett rendszer nyújtotta különleges “csemegéit”: a kitelepítéseket, a kisajátításokat, aGULAG szigeteket, a tömeges kivégzéseket
(különös tekintettel az akasztásokra), a kivégzettek meggyalázását, a hátradrótozott kezű holttestek ismeretlen helyen történő „elkaparásának” újszerű temetkezési módszereit, az áldozatok hozzátartozóinak meghurcolását, ingóságuk és ingatlanjaik eltulajdonítását, a KGB-t utánzó ÁVO/ÁVH szadista
verőlegényeinek orgiáit, az örömteli felvonulásokat, az érdekfeszítő (kötelező)röpgyűléseket és pártnapokat, a munkaversenyeket, a munkásőröket, a kulákveréseket és irtásukat, a csengőfrászt, a határok tüskés-dróthálóit, aknamezőit és a menekülőkre vadászó – éber – határőrök céllövészeteit, a nem létező útleveleket, az osztályharc élesedését, a nemzetközi helyzet „fokozódását”, azelvtársak egymás közti (életre-halálra menő) marakodását, a krónikus áruhiányt, a selejtes árúk tömegét, a bülbül-szavú (foxi-maxi gyorstalpalót végzett)párttitkárok nyüzsgését, a besúgók, a beszervezők és a tartótisztek, valamint afelhasználó főguruk szüntelen szorgoskodását.
Egy rövid gondolat erejéig – az elégedetlenséggel kapcsolatban -, meg kell jegyezni, hogy ezt a jelenséget manapság azok szítják legjobban, akik a főfelelősei (!) a kialakulásának, amely nem más, mint a rendszerváltás előtti 45 év bőséges termése, konzerválva vagy kibővítve a (12 évig regnáló) Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai féle kormányok előző pártjuktól örökölt módszereivel. Belátható, hogy (45+12) 57 év elfuserált gazdaságpolitikáját képtelenség (4+3) 7 év alatt kiigazítani, még akkor sem, ha az 57 évből hármat leszámolunk a háborús nyomok és az újjáépítés időszakára (a várható hozzászólások mennyiségi és/vagy tartalmi csökkentése érdekében ki kell hangsúlyozni, hogy ez az elemzés nem a FIDESZ kormány mentegetésére
készült, hanem - kizárólag – a rideg tények bemutatására).
Tényként kezelhető az is, hogy a kádári érában, népszavazás és parlamenti jóváhagyás nélkül, tagja lehettünk egy olyan társadalmi, politikai, gazdasági és katonai szervezetnek, amelyben a tagsági díjat „kemény” valutában, valamint hazai mezőgazdasági és ipari termékekkel fizettük! A valutát a folyamatosan növekvő kamatokkal terhelt, külföldről felvett kölcsönök biztosították. Egy kisebb részét pedig a legvidámabb barakkban őrzött barakklakók közérzetének javítására fordították. Ezzel elérték, hogy a meredeken növekvő kölcsönök és kamatjaik törlesztése, minden egyes magyar állampolgár bugyellárisát még évtizedekig fogja megcsapolni, nagy gondot okozva a létminimum környékén élőknek, de részben a középosztálynak is. “Köszönet” a Kádár Baráti Társaság
(szerint) felhők felett lévő Kádár Jánosnak és a “megtollasodott” pénzügyi zsenijének, Fekete Jánosnak!
Alighanem kevesen figyeltek fel arra, hogy mindennemű szimpátiát és jóindulatú hozzáállást feltételezve, eleve kudarcra volt ítélve egy olyan kormány tagjainak vagy a egypártrendszer főelvtársainak tevékenysége, amelyben döntő többségük minimális szintű polgári (és szakmai) vagy ideológiai (politikai, gyorstalpaló “foxi-maxi) képzettséggel rendelkezett. Éppen ezért, minden tisztelt és elismerés a különféle szakmákkal és az abban
dolgozókkal szemben, mégis abnormálisnak tekinthető, hogy egy ország vezető
személyiségeinek zöme segédekből és inasokból álljon, miként az a következő felsorolásból kitűnik: Kádár János műszerészsegéd, Marosán György péksegéd, Czinege Lajos kovácsinas, Nezvál Ferenc cipészsegéd, Péter Gábor (nadrág)szabósegéd, Kiss Károly cipészsegéd, Biszku Béla lakatosinas, Dobi István kubikos, pályafenntartó napszámos, Ratkó Anna szövőnő, Apró Antal festő(mázoló)-segéd, Dögei Imre kubikos, stb., stb.
Mindezek ellenére, számos régi elvtárs könnyezve emlegeti, hogy a Kádár kormány mennyi mindenben segítette a dolgozókat, (nagylelkűen) azt is lehetővé tette, hogy napi munkájuk befejeztével, ún. GMK-ban, tovább serénykedjenek, és képesek legyenek két-három évre előre “lepengetni” a vételár 50%-át egy TRABANT, DÁCIA, WARTBURG, SKODA vagy LADA gépkocsi-vásárlás előjegyzésére. A figyelmes MERKÚR pedig még a kocsi színének előzetes kiválasztását is lehetővé tette, bár az átvételkor az esetek többségében pont a választott színű kocsikból volt hiány, viszont az átadó kezéből vehették át a kurrens anyagnak számító (kincset érő)szelepsapkákat és szerszámkészlet…
Hajdanában,- tíz és százezrek örülhettek annak, hogy a vezetékes (iker) telefonvonal rendelésekor 20-25 ezer forint befizetésüket átvették, hogy egy bizonytalan (távoli jövőben) a vezetékes telefonhálózat oszlopos tagjaivá válhassanak. A kormány gondoskodása megkönnyeztette a kismamákat, mert soron kívül (!) vásárolhattak (Hajdú típusú) mosógépet (ha érkezett az üzletekbe), a nagycsaládosoknak pedig joguk volt nagyobb lakást igényelni, sőt olyan eset is előfordult, hogy meg is kapták a kiutalót, potom 8-10 évi türelmes várakozást követően.
Ne feledkezzünk el arról sem, hogy miközben a “pornép” életszínvonala a nyugati államok polgáraihoz viszonyítva döbbenetesen alacsony volt, addig a vezetők és holdudvaruk semmiben sem szenvedtek hiányt és a szó soros értelmében dúskáltak a földi javakban! Az “uborkafa” tetején ülők különleges
ellátásban részesültek (útlevél, VIP-es utazás, nyugati áruk, ingyenes külföldi
nyaralások, hazai és külföldi “szolgálati” utak kiemelt napidíjakkal, lakás- és nyaraló építéseik állami támogatása, nyugati típusú gépjárművek beszerzése, “speciális” vadásztársasági tagság, kitüntetések és a velük járó anyagi-erkölcsi vonzatok, stb., stb.), amelyekről az uralkodó osztály tagjai még csak nem is
álmodtak!
A sokak által szerénynek tartott, primitív, hazug, hazaáruló, véreskezű nagy kacsingatós Kádár, mintegy 15 helyen rendelkezett (állandóan fenntartott) lakosztállyal. Budapesten két (kertes) háza volt, Balatonfüreden pedig egy szőlőkertes házat birtokolt. Azt is
kevesen tudják, hogy a külföldről és itthonról kapott nagy értékű ajándékokat megtartotta, bár a KB által hozott intézkedés szerint, a nagyobb értékű ajándékokat be kellett (volna) adni a KB protokoll részlegébe. A jól működő konspiráció miatt lehetetlen pontosan megállapítani, hogy mi került leadásra, vagy mi nem, de az ismertté vált, hogy 1990-ben, az Iparművészeti Múzeumban rendezett árverésen, Kádár (speciális) aranyozott vadászpuskájáért egymillió forintot fizettek ki, ami abban az időben horribilis összegnek minősült! Különleges sakk-készleteit még Biszku is megirigyelte.
De félretéve a kicsinyesnek tűnő - magántulajdonában való – turkálódást, a “szerény” vagyoni helyzetét mentegetésként felhasználóknak, fel kell tenni a kérdést: vajon mi hiányzott szeretett vezérüknek (?), hiszen minden kívánságát azonnal teljesítették! Kizárólag Mercédesz kocsival és külön vonaton utazgatott, krumplileves helyett újházi tyúklevest kanalazott a Párt Szálló éttermében, Telkiben, Gyulajon, Valkóban, Gemencen, Hortobágyon, Szombathelyen, Debrecenben, Balatonaligán, Tihanyban, és számos más településen “bérelt” helyekkel rendelkezett, még a Gyűjtőfogház második emeleti udvarra néző ablakánál is “bérelt” helye volt, onnan nézte végig Rajk László elvtársa és barátja vergődését a bitófa kötelén, majd - miután – az orvos konstatálta a halál beálltát, finomított kóser szilvapálinkával töltött pohárkáját odakoccintotta Károlyi Márton áv. alezredes poharához, megköszönve az eredményes munkáját, amelyhez ő is jelentős segítséget nyújtott Farkas Mihállyal társulva, amikor verőlegényeikkel Rajkot félholtra verették, hogy hamis vallomást csikarjanak ki belőle, és minél hamarabb letehessék Rákosi asztalára.
Kádár nem csak elvtársait és barátait árulta el, hanem a hazáját(!!!) is, mivel a dicsőséges és világrengető (valós októberi) forradalmunk leverésére idegen állam fegyveres segítségét vette igénybe. Az a (Quislinget + Haynaut is “lepipáló”) Kádár vált történelmünk legnagyobb árulójává, aki ‘56 november 1-ig Nagy Imre kormányában volt, és aki később fűnek-fának amnesztiát ígért, külön rádiónyilatkozatban pedig (‘56. november 25-én és 26-án) Nagy Imrének és társainak is! Kádár október 25-i beszédének tartalma olyan kapitális hazugságot tartalmazott, hogy ezzel világcsúcsot állított be hazugsági kategóriában, amelyet még Gyurcsány sem volt képes felülmúlni! Ne sajnáljuk az időt ennek a hazugság- nyilatkozatnak az elolvasására. (“A kormány joggal feltételezte, hogy az országban rejtőzködő ellenforradalmi elemek provokációhoz folyamodnak, megölik Nagy Imrét vagy valamelyik munkatársát, hogy aztán a közvélemény előtt a magyar kormányt tegyék felelőssé ezért a gyilkosságért”. Nagy Imrét és társait tehát védőőrizetbe vették, majd a gyilkosság helyett a kivégzést választották számukra!). Merthogy:egy dolog a gyilkosság, és teljesen más a kivégzés. Szolzsenyicin írta
valahol, hogy amikor egy falucska kolhozába kiérkezett KGB-sek néhány kéve széna eltulajdonítása miatt három kolhozparasztot golyó általi kivégzésre
ítéltek, és a hozzátartozók sírva könyörögtek az életükért, arra hivatkozva,
hogy Lenin eltöröltette a halálos ítéletet, akkor a fegyveresek röhögve oktatták ki a protestálókat, hogy nem halálos ítéletről van szó, hanem
agyonlövésről! Volt kitől tanulnia Kádárnak!
Kádár vérengző természete igazolható az 1956 december tizedikei MSZMP PB ülésen elhangzott (jegyzőkönyvben rögzített) szavaival is, miszerint: “1956 novemberében még 1600 fasisztát a másvilágra lehetett volna küldeni…”. Vagyis, kevesellte az addig kivégzett és agyonvert áldozatok számát, ezért Biszku lelkes közreműködésével és intézkedésére, a vérbíróságok fokozott intenzitással folytatták a halálos ítéletek kiszabását (Tutsek, Vida, Borbély, Gadó, Jacsó, stb., bírák, és segítőik: Lehota, Gál, Mátsik, Torgyán, Czili, Fáber, stb., közreműködésével).
Ne menjen feledésbe, hogy a szovjet agresszió miatt eddigi kormányaink“elfelejtettek” jóvátételt kérni az agresszortól, illetve törvényes jogutódjától. A jogos kérelem nem a legerősebb oldalunk, hiszen a németek és a szovjetek által elrabolt (elhurcolt) vagyontárgyainkért sem kértünk kárpótlást, sőt még az amerikai katonaság kezébe került és szőrén-szálán eltűnt aranykészletünk holléte iránt sem érdeklődtünk. Ez a nagyvonalúságunk és szemérmes hallgatásunk már-már kimeríti az anyagi értelemben (is) meggyötört állampolgárokkal szembeni bűntett tényét (megvalósulását).
Justitia Bizottságunk 2006-ban részletesen (tételesen) feldolgozta a szovjetek ‘56-os agressziója miatt bekövetkezett veszteségeinket (32 oldalon), és megküldtük Sólyom László köztársasági elnökhöz, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, a parlamenti pártok elnökeihez, a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, a legfőbb ügyészhez és a médiák főszerkesztőihez, de mintha összebeszéltek volna, hallgattak, mint döglött hal a vízben! Pontosítva az állításunkat,- Sólyom László volt az egyedüli, aki nem hallgatott, visszaküldte az anyagot azzal a megjegyzéssel, hogy ez a témakör nem az őasztala! Mivel nem jelölte meg, hogy kinek az asztala (ez az országos ügy), ezért azóta is
kutakodunk a megfelelő asztallal rendelkező illetékes személy után, eljutván a kereskedelmi eladókig, a pingpongasztal készítőkig, a sakkozókig, az éttermi asztalokig, a háziasszonyok konyhaasztaláig, de mindenhol a fejüket rázták és a kezüket széttárva a kutatás folytatását javasolták. Csupán egy asztalos mester jegyezte meg, hogy – mivel – Jelcin elnök is elismerte az agresszió tényét és megkövette a magyar népet (a parlamentünkben), célszerű lenne a Kremlben folytatni a kutatást. Az sem kizárt, hogy Gyurcsány és Orbán is azért utazott oda, hátha Putyin asztala lesz a megoldás, hiszen már ismerték az említett, hiteles adatokat tartalmazó dokumentumunkat, és azt sem tartjuk kizártnak hogy kettejük közül egyikük vagy mindketten átadták Putyinnak, csupán (talán) még nem volt elég idő a lefordítására vagy a tanulmányozására…
Legújabb kori történelmünk folytatásaként, meg kell említeni a rendszerváltozást követő – szemünk előtt végbement –, csodálatos (egyéni, kis-és nagycsoportok, sőt tömegek) átalakulását társadalmunk minden egyes rétegében! Azt már természetesnek vettük, hogy a kommunisták pártja ismételten nevet változtatott, de az csupán a szovjet példa majmolása volt. A példátlan átalakulást azok a főelvtársak produkálták, akik 1990-ig a legvadabb módon átkozták a rothadó kapitalizmust és a kapitalistákat, nyakát tekerve
azoknak, akiknek a véleménye egy csipetnyit is eltért az övékétől.
A rendszerváltozás után, egyik pillanatról a másikra fő-kapitalistákká, milliárdosokká, bankárokká, földbirtokosokká, vállalati elnök- vezérigazgatókká, energia szektorok tulajdonosává váltak az egykori PB, KB tagok, párttitkárok, foxi-maxi tanfolyamokat végzett (kiemelt) káderek, vagy a párt segítségével magas beosztásba került személyek. Olyan is volt, aki hamarabb vált földbirtokossá, mint az új kormány megalakulása 1990-ben.
Berecz János például még a választási korteskedés előtt felvásárolt vagy 120 hold termőföldet Tiszavasvári és/vagy Ibrány környékén, de ezzel annyira magára haragította az ottani lakosokat, hogy “labdába se rúgott” a képviselő jelöltek választása során (ma már az elévülési időt figyelembe véve, nem árulok el titkot azzal, hogy két ibrányi illetőségű rokona, a ”kopogtató céduláikat” az én nevem megjelölésével adták le). Bereczen még az sem segített, hogy a könyvesboltban ingyen osztogatták az ELLENFORRADALOM TOLLAL ÉS FEGYVERREL c. “művét”.
A társadalmi rétegződés alsóbb régióiban elhelyezkedő naiv polgárokat (vagy bunkókat és birkatermészetűeket) is jellemezte azátalakulás csodálatos megnyilvánulása. Nagyon sokan szinte szinkronban és szinfázisban követték
pártvezéreiket átváltozását! Az egykori főelvtársakból lett kapitalistákat pontosanugyan úgy imádták, mint azelőtt, amikor még kalákában szidalmazták a nyugati világ “népnyúzóit”! Mintegy varázsütésre, megszerették az addig utált nyugati tőkéseket is! Bámulatos jelenségsorozat volt! Még a “puritánságáért(?)” Kádár-tisztelők többsége is (sorrendben) Grószhoz, Hornhoz, Medgyessyhez, Gyurcsányhoz, Bajnaihoz majd Mesterházyhoz csatlakozott, kivéve azokat az ortodox (Thürmer féle) egyedeket, akik agysérülése súlyosabbnak bizonyult, az előző (némileg enyhébb) kategóriában lévőkénél.
Megfigyelhető volt az is, hogy nagyon sokan csak annak a személynek hittek (vagy hisznek ma is), aki nagyobbat, merészebben és folyamatosabban tud hazudni társainál! A hazugság olyan megbízható (stabil) tőkévé vált, amellyel rengeteg pénzt,vagyont, hatalmat, elismerést(hírnevet), bizalmat és tömegtámogatást lehetett (és lehet) szerezni, de a megtartásukhoz idejében meg kell szervezni a diktatúrát biztosító erőszak-szervezeteket.
Gyurcsány például jelentős családi (anyagi) segítséggel és “épületes” hazugságaivalis csak úgy maradhatott meg a hatalom csúcsán, hogy 2006-ban a szemkilövőkre, a lovas rendőrökre, a könnygázgránátokra, a vízágyúkra, a brutális verőlegényekké változott (kiképzett) rendőrökre és a bomlott elméjű híveire támaszkodott. Távozása azzal magyarázható, hogy nem bírt a nemzeti ellenzéki erőkkel és az elfuserált gazdasági csődhelyzettel.
“Eretnek” módon, még azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy előre megfontolt szándékkal hozták létre a csődhelyzetet, kisöpörték az államkasszát, nagy összegű külföldi kölcsönöket vettek fel, a visszafizetés határidejét pedig a következő választási ciklus időtartamára rögzítették, hogy az új kormánynak minimálismozgástere se legyen. Ugyanezt a manővert hajtotta végre Demszky Gábor is, mintegy hatvan milliárd forint hiányt eltitkolva a naiv, figyelmetlen és irgalmas szamaritánusként viselkedő Tarlós István elől.
Gyurcsány “csendestársa”, a behízelgő modorú (alamuszinak tűnő) Bajnai Gordon, ügyesen “falazott” vezérének ezekben a kérdésekben, de Gyurcsánnyal ellentétben, csendben és óvatosan távozott a “porondról”, mert megszimatolta, hogy ilyen (megtévesztő) magatartással több esélye van egy visszatáncolásra, mint a primitív, harsány és botrányt botrányra halmozó Gyurcsánynak, belekalkulálva azt is, hogy az idő múlásával sokan elfelejtik a Gyurcsánnyal való meghitt kapcsolatát.
Néhány szóval még érdemes a hazugság “erejével” foglalkozni, mivel a közelmúlt “kitermelt” olyan személyeket Kádár, Grósz, Horn, Medgyessy,
Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy mellett, akik ordenáréhazugságukkal képesek voltak félrevezetni a fél világot és pénzhez, hatalomhoz, elismerések tömegéhez, hírnévhez valamint szimpatizánsok tömegéhez jutottak.
Ezek a szerencselovagok meg sem érdemelnék nevük és hazugságaik megemlítését, ha nem torzították volna el ‘56 történelmét, nem sajátították volna ki ‘56 hőseinek (mártírjainak) a tetteit, ha nem okoztak volna anyagi és/vagy erkölcsi károkat egyes személyeknek, illetve szervezeteknek.
Etalon példaként meg kell említeni a nemrégiben elhunyt Király Bélát, aki hazugságaival, kaméleon természetével, spicliskedéseivel, jól megválasztott helyezkedésével és gátlástalanságával, példátlan karriert futott be! “Startja” azzal kezdődött, hogy Horthy helyett Szálasit választotta, és 1944 őszén már nyilaskeresztes karszalaggal a karján parádézott Budapesten és Kőszegen. Szoros kapcsolatban volt Beregfy Károly (nyilas) honvédelmi miniszterrel, akit később segített a bitóra tuszkolni.
Király Béla, mint vezérkari százados önként vállalkozott 1945 elején Kőszeg város védelmére, de március 28-án tiszttársait és katonát cserben hagyva, harmadmagávaldezertált szolgálati helyéről, és a várost megközelítő szovjet alakulathoz kocsikázott át. Magával vitte bajtársa személygépkocsiját, a várost védő katonaság okmányait, többek között az aknamezők telepítési vázlatát. Hasonló példátlan árulás ismeretlen a Magyar Honvédség történelmében! Tettét azzal magyarázgatta, hogy a várost és lakosságát mentette meg a
szovjetek pusztításától. Ezt a hazugságát elhitték neki, bár dokumentumokkal
igazolható, hogy a város védelmében 173 honvéd halt hősi halált. A polgári lakosság veszteségéről nincsenek adatok, bár a bombázások és a tüzérségi tüzek nem csak az épületeket pusztították, hanem az ott lakókat is.
1945 augusztusában Király belépett a kommunista pártba, az igazoló bizottság makulátlan előéletűként igazolta, ezért az új honvédség állományába nyert felvételt, ahol hazugságaival és simulékony magatartásával gyorsan haladt a ranglétrán, 1950-ben már ezredesi rangban volt! Tábornokká Farkas Mihály nevezte ki, mivel Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök (egyben a Hadiakadémia parancsnoka), nemet mondott(!) Farkas kérésére, hogy a katonai díszszemle vezetőjeként, a “parádé” kezdetekor, ne csak neki adjon be jelentést, hanem aszovjet katonai főtanácsadónak is. Sólyom altábornagy megjegyezte, hogy a szovjet tábornok a szemle vendége lehet, de szereplője nem! Farkas ezért Király Bélát bízta meg díszszemle parancsnoki teendőjének
ellátásával, azonnal előléptette ezredesi rendfokozatából vezérőrnaggyá, és Király fenntartás nélkül teljesítette Farkas kívánságát, megalázkodva frissen
kapott (és szabott) tábornoki gúnyájában.
Nem sokkal később, Sólyom altábornagyot letartóztatták, és az ún. tábornoki perben (hét tábornokról volt szó) hét halálos ítéletet hozott a bíróság, és mind a hét személyt kivégezték. Király pedig, aki közvetett módon segédkezett a tábornokok bitóra juttatására, mert hamis vádakat szórt bajtársaira (ezt később is elismerte, azzal védve magát, hogy Farkas hívatta magához, mandulával kínálgatta és kérte, hogy a nyilvánosság előtt bélyegezze meg a vádlottakat, ő pedig eleget tett minisztere kérésének), jutalmul megkapta a
kivégzett Sólyom altábornagy hadiakadémiai parancsnoki bársonyszékét, valamint a szintén kivégzett Beleznay István vezérőrnagyOrbánhegyi út 18. sz. alatt lévő lakását, “tokkal-vonóstól”, vagyis a benne lévő ingóságokkal együtt.
Hamarosan Királyt is elkapta a “gépszíj”, 1952-ben Rákosi börtönébe került, onnan 1956 szeptemberében szabadult és azonnal jelentkezett Bata István honvédelmi miniszternél a szocializmus építésének folytatására. 1956. október 28.-án pedig NagyImrénél “kopogtatott” a forradalom segítésére. Nagy Imre beleegyezett, hogy a Nemzetőrség tiszteletbeli elnöke legyen, majd november elsején kinevezte Budapest katonai parancsnokává. November 4-én reggel, a szovjetek második agressziójának kezdetén, miniszterelnökét és katonáit cserben hagyva dezertált Budapestről, 30-35 nemzetőrrel a Dunántúlra távozott, majd egy szovjet alakulat támadásakor, nemzetőreit is magukra hagyva dezertált Nagykovácsinál és Ausztriába menekült.
Király bármelyik dezertálásait, a világ bármely hadseregének hadbírósága főbelövéssel honorálta volna(!), de háryjánosunk épületes hazugságával dicsőséges tetté konvertálta azokat. Érdemei elismeréseként Horthytól, Hitlertől, Mussolinitól, Szálasitól, Farkastól, Mádlitól, Sólyomtól, Medgyessytől, Gyurcsánytól kapott kitüntetésekkel dekorálta a zubbonyát. További hazugságainak köszönheti, hogy Göncz Árpád előléptette vezérezredessé, országgyűlési képviselővé választották, a parlament SZDSZ-es frakcióvezetője lett. Az MTA akadémikusává (külső tagjává) is megválasztották, és lehetővé tették számára, hogy az MTA Mindentudás Egyetemén előadja ‘56-os képzelt hőstetteinek kiszidolozott változatait.
Külföldön elhangzott számtalan hazugságai gyöngyszemeként említhető meg, az 1956. december 30-án (New Yorkba érkezésekor) adott interjúja, miszerint: 8 harckocsival és 300 emberével(Sic!) törte át a Budapest körüli szovjet katonaság gyűrűjét, és a Szabadság hegyen át Nagykovácsiba vonult (ahol győzedelmeskedett egy szovjet alakulat felett), onnan pedig Ausztriába távozott. Az USA-ban “készpénznek” vették Király meséjét, hat állam díszpolgárává választották, külföldi és belföldi “élménybeszámolós” útjait finanszírozták (japán, vietnámi, indiai, kanadai, indonéziai, stb., stb. kiruccanásait”) sőt egyetemeiken is előadást tarthatott a forradalmunk és szabadságharcunk történeteiről.
Szinte kínos leírni, hogy Királynak Budapestről való dezertálásakor egyetlenegy harckocsija sem volt (!!!), három gépkocsi és max. 35 ember állt a rendelkezésére, a Nagykovácsiban lezajlott (nemzetőrök és szovjetek közötti) összetűzést pedig a helységen kívüli, ún. Kopasz-hegyi kilátóból nézegette, majd gépkocsival Ausztriába robogott!
Király elhunytát követően, Bajnai Gordon miniszterelnök méltatta tetteit a ravatalánál, a RUBIKON c. történelmi folyóiratban pedig Romsics Ignác történész akadémikus, az MTA tagja, jelentetett meg egy terjedelmes nekrológot, amely minden egyes mondatahazugságot, csúsztatást vagy téves adatot tartalmazott. A hab akkor került Király tortájára, amikor a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemen (2012-ben), tudományos konferenciát tartottak Király “életművéről”, ahol Romsics Ignác és Horváth Miklós is szerepelt az előadók között.Horváth Miklósról azt kell tudni, hogy komisszárként szolgált a Néphadseregben, a rendszerváltozás után (Für Lajos hadügyér idejében) átejtőernyőztették a Hadtörténeti Intézet és Múzeum állományába (most üljenek le azok a Tisztelt Olvasók akik állva olvassák ezeket a sorokat!), szóval a HIM új állománytáblájának ‘56-os történészi státuszába kapott beosztást! Finoman szólva,- vagy Für Lajos nézte hülyének az embereket, vagy a “személyügyisek” nézték Für Lajost …. annak, amit megérdemelt! Merthogy: az akkori napilapokban is megírtam ezt a történetet (NONSZENSZ cím alatt), tehát kizárt dolog, hogy ne került volna be a HM sajtófigyelő anyagába és nem lett volna letéve a miniszter asztalára.
Történelmünk hányingert keltő eseményeként kell megemlíteni, hogy Királyon kívül két másik tábornok is ott toporgott a “hullarablók” csoportjában. Sólyom altábornagy lakását előbb Bata István, majd Janza Károly altábornagy vette birtokba, minden bennlévőséggel együtt, és amikor a kistarcsai fogházból kiszabadult Sólyomné elment egykori lakásába visszakövetelni azt és ingóságait Janzától, látta a bevetetlen ágyon, hogy férje monogramos ágyneműi vannak használatban.
Ezek ismeretében meg lehetett érteni (?!) Nezvál Ferenc igazságügyi miniszter Sólyomnénak adott válaszát, amikor a jog és az igazság legfőbb őrének a válasza így hangzott: ///Tisztelt Olvasók, most vegyenek mély lélegzetet és igyekezzenek türtőztetni magukat a válasz tartalma miatt!/// -TEHÁT: “Kedves Elvtársnő! Azok az új tulajdonosok már megszokták a lakást és a benne lévő dolgokat! Méltánytalanság lenne elvenni tőlük”!
Ezt a történetet elfelejtette beletenni Schubert Katalin: SZEMBENÉZNI A TÖRTÉNELEMMEL c. könyvecskéjének dr. Janza Károly altábornagyról írt részébe, nem kérdezte meg interjúalanyától, hogy milyen érzés volt Sólyom monogramos evőeszközeivel falatozni, vagy a kivégzett tábornok lakásában lakni, ingóságait használni, pedig aligha kerülte el a figyelmét Sólyom Ildikó
(a mártírhalált halt Sólyom altábornagy leánya) könyvében leírt tények, hiszen ennek a könyvnek a kéziratát megszerezte a Zrínyi Kiadótól és szépen felhasználta a disszertációjában. A plagizálás valószínűségét nem érdemes kutatni, de az határozottan leszögezhető, hogy a Bíráló Bizottság által, az értekezés új tudományos eredményeként elfogadott három tétel egyike sem
tartalmaz új tudományos értéket! Még csak nyomaiban sem!
Az előző téma lezárására egy kuriózumként is felfogható történet következik.
A Sólyom Lászlótól “elzabrált” lakásba Bata István költözött be néhány hétre (megtizedelve a bent lévő ingóságokat), majd Janza altábornaggyal (aki a a kivégzett Révay Kálmán vezérőrnagy, Sólyom lakás feletti emeleten lévő lakásába telepedett be) lakáscserét hajtottak végre, “testvérileg osztozkodva” az ölükbe hullt értékeken. Janzáék elköltözése után özv. Kun Bélánénak lett
kiutalva a lakás, majd elhalálozása miatt Sólyom altábornagy névrokona, dr. Sólyom László az Alkotmánybíróság tagja lett az új tulajdonos. Ekkor már az előzőleg Eszter utcát a mártír Sólyom László altábornagy nevére változtatták és egy emléktáblát is elhelyeztek a kettes számú ház kerítésére. Dr. Sólyom László odaköltözése után, az utca neve ismét Eszter utcává változott! Dr. Sólyom László alkotmánybíró nem kifogásolta ezt a névtábla csereberét, bár sokak szerint ez az eljárás durván megsértette az ártatlanul kivégzett altábornagy iránti tiszteletet, valamint hozzátartozóit, baráti körét és tisztelői táborát. Miután dr. Sólyom László még két lakásnak lehetett boldog tulajdonosa, az Eszter utcai lakást a leánya kapta meg. Vagyis: az egykori Sólyom tulajdonát képező lakást sokan birtokolták, csak a jogos tulajdonos hozzátartozói bizonyultak persona non grata-knak, sőt még az ingósságuk is
másoké lett.
Felbukkantak még Király Béla mellett más történelemhamisítók, hazugok is (Bánkuty Géza, Szalay Róbert, Ábrahám Dezső, Czeglédi József), de tevékenységük könnyen fellelhető a GOOGLE-ban, ezért szükségtelenül bővítenék ezt az anyagot, hazugságaikat valójában önmaguk leplezték le, mert egy-egy hőstetteiket többféle változatban adták elő, és bizonyítani semmit sem tudtak.
Összegezve: a felvázolt és elemzett kérdésekből kitűnik, hogy történelmünket egyes hazugok, paranoiás személyek, akarnokok, gátlástalanok, félműveltek és hatalomraéhesek torzították el vagy szennyezték be. Az esetek többségében a naiv (hiszékeny), tájékozatlan, felületes, jellemgyenge, iskolázatlan vagy agysérült embereket megtévesztve jutottak a hatalom holdudvarába vagy a csúcsára, ahol csak a terror eszközeivel és erőivel volt
képes rövidebb vagy huzamosabb ideig megmaradni. Uralkodásuk során embertömegek kivégzése, bebörtönzése, megkínzása, kisemmizése, megfélemlítése és/vagy megtévesztése vált permanens tevékenységgé. Családokat tettek földönfutókká, ezreket kényszerítettek a haza elhagyására, tíz és száz ezrektől vonták meg a szabad gondolkodás, alkotás, cselekvés, utazás
vagy tanulás jogát. Százezreket tartottak megfigyelés alatt, besúgók hadát szabadították az emberekre.
Szélhámosok, hordószónokok, hazudozók és képmutató kaméleonok jutottak a hatalom holdudvarába (közelébe), virágzott a korrupció, a közvagyon lopása és újrafelosztása, valamint a magántulajdonok látványos elkobzása. A megfélemlítés egyik eszközeként széles körben alkalmazták a legfelsőbb pozícióban lévők félreállítását vagy likvidálását.
A rendszerváltozást követő időszakban, a felelősségre vonás elmaradása lehetőséget nyújtott a bűnösök visszasompolygására. Ezzel egy időben megjelentek a hazugsággal és/vagy hangerővel hírnevet szerzett a Király féle hétpróbás szélhámosok, meghamisítván ‘56-os történelmünket, elbizonyítva és megosztva a tájékozatlan embereket.
Mindezek integrált (a közvéleményre gyakorolt) hatására, egyes pártok népszerűsége egyik napról a másikra “népgyűlöletté” változott, mert pénzzel és médiákkal – majhogynem – tetszés szerint lehetett (és lehet) manipulálni a
közvéleményt.
A FIDESZ 2/3-os választási győzelmét (eddig) alig volt képes kihasználni, defenzív pozíciót vett fel, és eleddig futni hagyta, az előző éra (dübörgő gazdaságot hazudó, tönkrement gazdaságot produkáló és hatalmas külföldi kölcsönöket elherdáló)kapitális gazembereit (Medgyessyt, Gyurcsányt,
Kókát, Bajnait, és társaikat).
Történt mindez, annak ellenére, hogy az ellenzék taktikája átlátszóbb volt, mint az üveg nélküli ablak: a FIDESZ kormány a megalakulási pillanatától kezdve az ellenzék pergőtüzébe került, minden egyes cselekedetét rossznak minősítették, hazugságok özönét zúdították a kormányra, belföldön és külföldön terjesztették rossz hírét, és még akkor sem ütötték meg a bokájukat, amikor 100%-ig bizonyított volt a hazugságuk. A FIDESZ reflektálása gyengébb volt a reggeli harmatnál. A “rókalyukból” előmerészkedett az a Bajnai is, akinek oroszlánrésze volt gazdaságunk és pénzügyi helyzetünk “padlófogásában”. A HÍR TV pedig úgy tesz, mintha az ellenzéké (annak oldalán) lenne.
A JOBBIK számos jogos követelése és igazságot képviselő álláspontja ellenére, apolitikus módon, gyakran (akarva-akaratlan) a felbátorodott (hazug) ellenzéknek “muzsikált”, szövetségeseket nem keresett és számos kérdés felvetésében kiütközött a tapasztalatlanságuk, ismerethiányuk, illetve a “csípőből való tüzelés” eredményességében bízó hitük. Talán ezt nevezhetnénk egy hálódiagramban logikai kapcsolatot jelentő, érdemi hasznot nem hozó vagy azt nem tartalmazó “látszattevékenységnek”.
Talán ez a tanulmány hasznosítható lesz sokak számára, főként azoknak, akik belátják, hogy az igazságért, a haladásért, a jobblétért és az emberi tisztesség helyreállításáért tenni is kell valamit, főként azok ellen az ügyeskedők és úton, útfélen hazudozok ellen, akik közel hatvan évig uralkodtak, ígérgettek, terrorizáltak, hazudoztak, és most is arra várnak, hogy szokásukhoz híven mindent újra kezdjenek. Ha engedjük őket, ha nem tesszük meg záros határidőn belül, amit meg kellett volna eddig tennünk törvényes keretek között, akkor majd ők megteszik saját törvényeik szellemében azt, amit Kun, Szamuely, Rákosi, Péter, Kádár, Farkas, Apró, Marosán, Biszku, Gyurcsány, Gergényi és bandájuk megtett! Ne legyenek illúzióink és kétségeink a módszereik felől.
Lejegyezte:
(Prof. Dr. Bokor Imre)
Nemzeti InternetFigyelő