Payday Loans

Keresés

Kozmutza Flóra, Illyés Gyula és József Attila PDF Nyomtatás E-mail
2012. november 17. szombat, 10:13

flora gyula attila

Flóra, Illyés Gyula és József Attila

A 34 éves Illyés Gyula 1936 végén találkozott először a 31 éves pszichológussal, Kozmutza Flórával. Flóra egy dolgozathoz készített Rorschach-teszteket, amihez jobb híján ismerősökön keresztül keresett alanyokat. Gyula nős volt, amikor a fiatal pszichológusnő elment hozzájuk. „Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem.” Flóra rokonszenve

snek találta Gyulát, de barátnál többnek nem tudta elképzelni a nős férfit. Hónapokig nem is látták egymást, s közben Flóra találkozott valaki mással. 1937. február 20-án egy barát újabb teszt-alanyt mutatott be neki, József Attilát. Flóra tudta, hogy a 32 éves férfi híres költő, ezért még jobban érdekelte a teszt eredménye. Az azonban sosem készült el: Attilának 10 képről kellett volna asszociációkat közölnie, de már az első lapoknál annyi minden eszébe jutott, hogy kifutottak az időből. Két nap múlva Flórát telefonon hívta egy sürgős ügyben találkozóra Attila. Beültek egy kávéházba, a költő verseket adott a nő kezébe. Csaknem mindegyikben benne volt Flóra neve: „Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Kozmutza Flóra! / E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről, / Mint sebről a kötést, te leoldtad – újra bizsergek.” Flóra zavarba jött, és kérte, hogy legalább a családnevét törölje ki. Attila megtette, majd megkérte a nő kezét. Innentől 11 hónapon keresztül tartott gyönyörű és fájdalmas kapcsolatuk. Attila már egyik első levelében közölte Flórával, hogy öngyilkos akart lenni, amikor látta, hogy egy másik férfi felkínálta kabátját a fázó nőnek, aki azt elfogadta. Flóra végül igent mondott a sokadik sírós leánykérésre, Attila boldog volt. Flóra tavasszal kórházba került, ahol meglátogatta Illyés Gyula is. A két férfi korábban szoros barátságban állt egymással, de addigra elhidegültek, mert Attila nem nézte jó szemmel, hogy barátja a népi írókhoz csatlakozott. Gyula és Flóra akkor váltottak szót először négyszemközt. A férfi megkérdezte, igaz-e, amit Attila versében olvasott: „Flóra szeret”. A nő hallgatott, Gyula pedig többet nem kérdezett. Ismét nem találkoztak hónapokig. Flóra úgy érezte, lélegzetnyi egyedüllétre van szüksége, nyárra Tihanyba utazott a családjával. Elutazása után két nappal Attila idegszanatóriumba került. A közös barát, Ignotus Pál ekkor kérte meg meg Flórát, hogy erősítse meg Attilának: mindenképpen hozzá megy, mert csak így kerülhető el, hogy összeomoljon vagy öngyilkos legyen. Flóra megtette, de hiába, Attila állapota a szeme láttára egyre rosszabbodott, a szanatóriumban dühkitörései, sírásrohamai voltak. Október közepén Gyula ismét találkozót kért. Attiláról érdeklődött, de közben elmondta, hogy feleségétől elköltözött, kételkedik tehetségében, és eljutott ő is a legsötétebb gondolatokig. Flórában akkor villant fel először, hogy ez a férfi megmenthető lenne, ő vele lehetne normális életet élni, de elhessegette a gondolatot. Gyula Attila hívására bement a kórházba, ahol tisztázták ellentéteiket. „Barátságunk egy perc alatt, egy ölelés alatt ismét a régi lett. Minden ellentétet feloldtunk, – folyton könnyezett, én is.”- írta Illyés. November elején a szanatóriummnak vége lett, Attila Szárszóra utazott a nővéreihez. Amikor Flóra pár hét múlva meglátogatta, a búcsúzáskor az induló vonat mellett szaladt, a hangja vidám volt: „Karácsonykor esküszünk!” December 4-én levél jött tőle: „Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. … U. i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.” Amikor a levél megérkezett, Attila már egy napja halott volt. A Nyugat Illyést kérte fel a nekrológ megírására. A temetésen nem találkoztak Flórával, a nőnek nem volt ereje részt venni. Hetekkel később beszéltek először, mindketten úgy érezték egymás támaszára szorulnak. Ekkor került szóba először kettejük összetartozása. De mégis azt határozták el, csak barátok lesznek. Nem sikerült. 1939-ben összeházasodtak, 44 évet éltek együtt. Életük végéig küzdöttek Attila emlékével. Illyés soha nem írt Flóra-verset:„A nő, aki életemnek a gyökérzete lett, akinek birtoklásáért ma is küzdök. Nincs olyan emberi vágyam, amit ne teljesítene. Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”

Nyáry Krisztián

+

Valachi Anna

EGY TABU FÖLTÁRULKOZÁSA

József Attila, Illyés Gyula és a közös múzsa, Flóra kapcsolata

„Ha lesz még figyelem száz év múlva is erre a korra,

akkor fog derengeni (nagyjából) az igazság.”

(Illyés Gyula naplójegyzete, 1976. február 4-én)

Mindmáig óvatosan kerülgetett irodalomtörténeti téma – szinte tabu – volt József Attila, Illyés Gyula és Kozmutza Flóra kapcsolata. Vajon miért gondolhatta úgy a szárszói tragédiát s a következő évtizedeket purgatóriumbeli időszakként megszenvedett költőbarát, hogy legfeljebb száz esztendő múlva deríthető ki, mi minden történt hármuk között? És miért nem vagyunk képesek ma sem érzelemmentesen rekonstruálni ezt a sok félreértésre okot adó, ellentmondásos viszonyt?

Föltételezésem szerint eredendően a József Attila halálát követő – „boszorkányüldöző” pszichózisra emlékeztető, s ekként tovább terebélyesedő – kultusz hatása következtében nem szólaltak meg időben azok, akiknek a hallgatását beismerő, virtuális tanúvallomásként értelmezte a költő tragédiájának „felelőseit” kereső utókor. 1937. december 3. után ugyanis valóságos tetemrehívás áldozataivá váltak mindazok, akik a közvélemény igaztalan és sommás ítélete szerint szerepet játszhattak József Attila végzetében.

Tverdota György1 érzékletesen jellemezte és elemezte azt a különös intenzitású – és következményeiben máig ható – bűnbakképzési folyamatot, melyet a bulvárszenzációként tálalt halálhírtől megrendült kortársak kollektív lelkiismeret-furdalása hívott életre. A megvádoltakat – akik a legközelebb álltak életében a költőhöz: azaz családtagjait, barátait, orvosait, szerelmeit – ennek a lélekkönnyítő projekciónak a segítségével stigmatizálta a többség, átruházva rájuk a felelősséget a költő balsorsáért és korai haláláért. Ők pedig kénytelenek – de többnyire képtelenek – voltak védekezni a közösség megbélyegző ítélete ellen. Mint Tverdota György írja: „A költő végzete... botránnyá duzzadt, amely fölött nem lehetett könnyen és gyorsan napirendre térni.”2

Remenyik Zsigmond Költő és a valóság című, élőket és holtakat elátkozó – József Attila Nagyon fáj című versének sodró dinamikáját és mágikus hatást keltő, belső logikáját követő – nekrológjában3 (melyet eredetileg Gaál Gábor, a kolozsvári Korunk szerkesztője kért tőle), a „rendelés” szellemében „érdekes, aktuális, becsmérlő, vádló és lendületes”hangnemben fogalmazott,4 nem kímélve sem önmagát, sem a „tülekedő költőtársakat”, sem „az ötödrangú rímfaragókat” honoráló irodalmi tekintélyeket, sem a magára hagyott költő öntudatát romboló nőket, sem a„kibiclelkű kíváncsiskodóknak” és „alamuszi tudákosoknak” bélyegzett pszichoanalitikusokat. A gúny és gyűlölet céltáblájává tett, anonim gúnyrajzok „modelljei” mindnyájan magukra ismerhettek, és az olvasók is könnyűszerrel azonosíthatták a pellengérre állított személyiségeket.

Az Illyés Gyulát – valamint Babits Mihályt – célkeresztbe állító átokszöveg így hangzott: „Mindazok, akik társai, ha méltatlan társai is, de mégis társai voltak a költészetben, és akik föléje tülekedtek, megvonva tőle az éltető levegőt, múljanak el, vesszen el szavuknak értelme, és még életükben érje őket a legrémesebb sors, ami költőt érhet, maradjanak visszhangtalanul, porladjanak el megértetlenül. Derüljön ki soraikból, azok hazugságból születtek, képmutatásból és merő alamusziságból. Akik dicséretet tudtak volna osztani barátunk számára, és ezt elmulasztották, azoknak rohadjon el a nyelve. Akik dicséreten kívül kötelesek lettek volna rendelkezésre álló eszközeikkel őt méltóságban és anyagi biztonságban erősíteni és ezt mégis elmulasztották, honorálva barátunk helyett ötödrangú rímfaragókat, silány kártyajátékot kedvelőket, terméketlen és cicomás szavakkal játszadozó elővigyázatosokat, írói rangra még gonosz álomba sem méltó strébereket, azoknak is váljon semmivé, még szemük előtt, ha az látásra hivatott, egész munkásságuk. Váljanak gúny és gyűlölet céltáblájává, nevük múljék el, és emléküket, ha marad egyáltalán, irtózat és utálat kísérje.”5

Az itt és másutt megbélyegzett „bűnbakok” közül néhányan – olykor alkalmi, máskor tartós – véd- és dacszövetséget kötöttek, hiszen mind a közös gyász, mind a méltatlan meghurcoltatás közelebb hozta egymáshoz a sorstársakat. Még a szárszói halálesetről József Jolán táviratából értesült Szántó Judit – József Attila egykori élettársa – is Illyéshez, elhalt élettársa köztudomásúan régi riválisához fordult a gyász első óráiban, hogy erkölcsi és gyakorlati támogatást kérjen tőle a közös ügyüknek érzett, méltó emlékápolás érdekében.6 (A posztumusz József Attila-perben kimondva vagy kimondatlanul vétkesnek talált írók, költők, barátok meghurcoltatását Illyés később is számon tartotta naplójában.)7

A bűnrészesség gyanújába keveredett meghurcoltak elemi érdeke azt diktálta, hogy tisztázzák magukat a látszat szította vádak alól, s eloszlassák a velük kapcsolatos kollektív előítéleteket. Voltak, akik a nyilvános tanúvallomás – egyszersmind magyarázkodás – módszerét választották. József Jolán például fivére életéről és haláláról beszámoló könyvében8következetesen pozitív beállításban emlékezett meg önnön szerepéről a költő érvényesülésében; ugyanezt tette „ellen-memoárjában” harmadik férje, Bányai László,9 de a közeli barátok, Németh Andor,10 Ignotus Pál,11 Fejtő Ferenc,12 valamint a hűtlen szerelmesként elkönyvelt Vágó Márta13 és Szántó Judit14 is megírta a költőt esendő hétköznapiságában ábrázoló – óhatatlanul öntisztázó szándékú – emlékezését.15 Azok azonban, akiket a költő halála után évtizedeken át a legindulatosabb vádakkal illettek: Illyés Gyula és Flóra, későbbi felesége – az ellenséges közhangulattól megfélemlítve, egyszersmind az életösztön diktálta taktikázás belső kényszerének engedelmeskedve – következetesen kitértek a magyarázkodás elől, s óvatos-önvédő hallgatásba burkolóztak.

József Attila és Illyés költői rivalizálása nem volt titok a kortársak előtt – ám a Flóra szerelméért vetélkedő egykori barátok magánjellegű csatározásainak részleteiről annak idején még a hozzájuk közel állók is csak keveset tudhattak. Flóra kilétét ugyanis homály fedte – mert a múzsa így akarta. Illyés Gyuláné – saját bevallása szerint – kezdettől fogva irodalmi műnek tekintette a Flóra-verseket, és soha nem érezte úgy, hogy „személy szerint” neki szólnak. Ezért aztán ha bárki József Attila verseihez való kapcsolatáról érdeklődött, a „legtermészetesebben kereken letagadta”, vagy kitért a válasz elől. Eszébe sem jutott elkérni a kéziratot, annyira nem érezte a magáénak.16 Fejtő Ferenc tanúsága szerint a költő is tiszteletben tartotta az inkognitót igénylő lány kívánságát: „hogy pontosan ki az a Flóra, arról Attila mindig tapintatosan hallgatott”.17 József Attila halála és Illyés Gyula elhúzódó válása után, összeházasodva Illyéssel, asszonyneve rejtekében nem eshetett nehezére továbbra is titkolni, hogy hozzá íródtak a Flóra-versek. Gyermekük születése után azonban lassanként kitudódott, hogy összetartoznak, de a közkíváncsiság mind fokozódóbb nyomása ellenére sem beszéltek szívesen személyes emlékeikről, noha pontosan tudták, hogy az igaztalan gyanúsítgatások meggyőző ellenszere csakis a „kibeszélés” lehet.

A szakmai, majd a teljes nyilvánosság előtti tanúvallomást csak Illyés Gyula halála után ismerhette meg az utókor, mert az írót pszichés gátlása mindvégig visszatartotta attól, hogy közszemlére tegye magánéletét. Inkább hallgatott, és csak a keze ügyébe került papírlapokra jegyezte föl a külvilág által kínált apropók ihlette gondolatait. Följegyzéseiben sejteni engedte: tudatában van annak, hogy egyszer majd ezek az írások is nyilvánosság elé kerülnek – tehát joggal tételezhetjük föl, hogy a szemérmes-óvatos író a posztumusz igazságszolgáltatásban bízva tárta ki lelkét önmagának – egyúttal az utókornak.

Naplójegyzetei halála után, 1986 és 1995 között jelentek meg, nyolc kötetben, özvegye és leánya gondozásában.18 Időközben Flóra asszony is közreadta emlékeit József Attila utolsó hónapjairól.19 1984 júliusában megkérte két egykori tanítványát, dr. Láng Iringót és dr. Bagdy Emőkét, hogy elemezzenek egy névtelen, befejezetlen Rorschach-tesztet – ez volt a költő annak idején általa fölvett, csonka tesztje –, „vak-analízist” kért tőlük, majd hozzájárult, hogy mind a teszt, mind a pszichológusok értékelése megjelenjen a költő pszichoanalitikus írásait közlő és elemző kötetben.20

József Attila és Kozmutza Flóra levélváltását – pontosabban azt a negyvenöt levelet, amely épen maradt a második világháborús bombázások után – Illyés Gyuláné publikálta a József Attila utolsó hónapjairól számot adó visszaemlékezésében, ám Illyés kiadatlan följegyzéseit, valamint levelezését későbbi feleségével – s az üzenetváltásokban József Attiláról való eszmecseréiket – egyelőre nem ismerhetjük.21 (Az időközben megnyílt Illyés Gyula Archívumban remélhetőleg előbb-utóbb a mindeddig kiadatlan dokumentumok is hozzáférhetővé válhatnak a kutatók számára.)

A közzétett emlékezések, levelek és a korabeli publikációk alapján azonban máris rekonstruálhatók a nyilvánosság elé kívánkozó tabu fokozatos föltárulkozásának stációi.

Folytatás:

http://www.holmi.org/arch/2005/04/09.html

+

Flóra versek

http://vers-versek.hu/jozsef-attila/flora/

 

LAST_UPDATED2