Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 37.

Gyóni Géza :

LE AZ ÁLARCCAL!

Le az álarccal, kufárok fajzatja,

Le az álarccal, világ-uzsorások.

A Végzet ajkán elhangzott a Rajta.

Nem tűri többé tenger bitorlástok.

.

Gőgös, lelketlen úrságtok cafatját

(Gőgös, lelketlen, aranyéhes népség)

Kairó utcáin az ebek szaggatják.

Shakespeare szégyenli angol születését.

.

Becsukott szemek nagyvégre kinyiltak:

Ti voltatok a világ példaképe?

Szabadság? vallás? munka? béke-csillag?

Mennyi hazugság süllyedt tenger-mélyre!

.

Mennyi hazugság! A szabadság őre!

Ki irja fel az irek szenvedését?

Sirjában forog Hellász éneklője,

Kit messze üzött a szabadság-éhség.

.

Mennyi hazugság! Angol és szabadság.

Ó, hogy nem ég ki e szóra a szátok.

Szabad mezőknek sok rabolt aranyját

Rabszolga ezrek vérével mostátok.

.

Mennyi hazugság, mennyi farizeus!

Ti voltatok az Irás terjesztője?

Júdás csak egyszer adta el Jézust -

S ti kereskedést üztetek belőle.

.

Ti és a Jézus!... Az ős vadon jajgat

Hittérítéstek üvöltő gazságán:

Láthatlan Istent adtok a vadaknak,

Hogy ellopjátok a szinarany bálványt.

.

Mennyi hazugság; angol és a munka!

London leánya hentereg a kéjbe -

S fehér ingéért embert öl naponta

Fekete bányák fekélyosztó mélye.

.

Mennyi hazugság: méltóság és béke!

Aranyimádó irtó kapzsiságtok

Bérelt barmoknak végveszedelmére

Vérrel mosatta végig a világot.

.

Vérrel mosatta, drága embervérrel,

Ó, Krisztusoknak kiontatott vére,

Amelyből egy csepp aranyheggyel ér fel

S átokkal száll a bérgyilkos fejére.

.

Átokkal száll rád, kufárok fajzatja:

Örök szégyenben kell érte pirulnod...

A Végzet ajkán elhangzott a Rajta,

S nyakadra lépnek az uj Nibelungok.

*

Aquinói Szent Tamás: A zsidók kormányzásáról

(Latin eredetivel!)

2011.09.24. szo.

Levél Margitnak, Brabantia hercegnőjének

(1271.)

Előszó

Megkaptam Excellenciád levelét, amelyből teljes mértékig megértettem alattvalói kormányzásával kapcsolatos kegyes gondoskodását és Rendünk testvérei iránti odaadó szeretetét. Hála legyen ezért Istennek, aki beleadta az Ön szívébe e nagy erények magvait. De amit ugyanebben a levélben tőlem kért, hogy néhány kérdésére válaszoljak, számomra igen nehéz feladatnak bizonyult, egyrészt a tanítással együtt járó elfoglaltságom miatt, másrészt mivel nekem az tetszene, ha ezekkel kapcsolatban jártasabb személyek tanácsát kérné ki. De mivel úgy véltem, nem lenne illő, hogy az Ön gondoskodását semmibe véve háttérbe vonuljak, vagy a szeretetét hálátlansággal viszonozzam, az Ön által feltett kérdésekre most válaszolni iparkodom, helyet adva az esetleges jobb véleménynek.

1. szakasz

Elsőként tehát Excellenciád azt kérdezte, hogy szabad-e Önnek a zsidóktól bizonyos időpontban — és ha igen, mikor szabad — behajtást eszközölni.

Erre az abszolút értelemben feltett kérdésre azt lehet válaszolni, hogy a zsidók bűnük miatt méltán lesznek vagy lettek örökös rabszolgává téve, ahogy a törvények mondják, így az ő dolgaikat a különböző országok uralkodói elvehetik, mint sajátjukat, de azzal a megszorítással, hogy az életszükségleteik semmiképpen se legyenek tőlük elvonva. Minthogy azonban tisztességesen kell eljárnunk azokkal szemben is, akik kívülállók, nehogy az uralkodó neve kárhoztatva legyen, és az Apostol a saját példájára utalva arra figyelmeztet, hogy ne okozzunk megütközést se a zsidóknak, se a pogányoknak, se az Isten egyházának, úgy látszik, arra kell ügyelni, hogy tőlük olyan kényszerszolgáltatásokat ne követeljenek, amiket ők a múltban nem szoktak teljesíteni, mivel a szokatlan dolgok szokták inkább az emberek lelkét megzavarni. Tehát az ilyen jellegű megszorítást figyelembe véve Excellenciád elődeinek szokása szerint eszközölhet behajtást a zsidóktól, ha semmi más nem áll ennek útjában.

Úgy látszik azonban, amennyire ki lehet következtetni azokból, amiket ezt követően kérdez, hogy azzal kapcsolatban támadhat kételye, hogy a jelek szerint a Brabantia területén élő zsidóknak semmijük sincs azon kívül, amit gonosz uzsora által szereztek, ezért a következő kérdése az, hogy szabad-e tőlük valamit követelni, mivel vissza kell téríteniük az így kicsikart értékeket a tulajdonosoknak.

Úgy látszik tehát, azt a választ kell adnunk, hogy mivel a zsidók másoktól uzsorával kicsikart értékeket nem tarthatnak meg, ebből az következik, hogy ha Ön kapta meg ezen összegeket, ezeket nem tarthatja meg, kivéve, ha a zsidók azt esetleg Öntől vagy elődeitől csikarták ki.

Ha pedig a zsidók másoktól csikartak ki uzsorával értékeket, és ezek be lettek hajtva tőlük, akkor vissza kell juttatni az értékeket azoknak, akik felé a zsidók kártérítésre kötelezettek, s ha ez nem lehetséges, kegyes célra kell fordítani a megyéspüspök vagy más komoly emberek tanácsai szerint, vagy pedig ezen értékeknek Brabantia közhasznát kell szolgálniuk, ha a szükség vagy a közösség érdeke úgy követeli.

A zsidóktól jelenleg is vissza lehet követelni az uzsorával szerzett, vissza nem térített értékeket, elődeinek szokása szerint, azzal a szándékkal, hogy azok az említett módon lesznek felhasználva.

2. szakasz

Másodszor azt kérdezte Excellenciád, hogy ha vétkezett a zsidó, lehet-e büntetni pénzbüntetéssel, mivel semmivel sem rendelkezik az uzsorával szerzett javakon kívül.

A mondottak értelmében úgy látszik, azt kell válaszolnunk, hogy célszerű a zsidót pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűnéből haszonra tegyen szert. Sőt úgy látom, hogy a zsidó vagy bármely más uzsorás nagyobb büntetéssel büntetendő, mint bárki más, amennyiben úgy ítélhető, hogy a tőle elvett pénz nem az ő tulajdona. A pénzbüntetéshez más büntetés is járulhat, nehogy úgy tűnjék, hogy csak abban áll a büntetés, hogy a zsidó a másoknak járó pénzt megszűnik birtokolni.

Az uzsorásoktól büntetés címén elvett pénz pedig nem tartható meg, hanem azt az említett célokra kell fordítani, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal.

Ha pedig azt mondaná valaki, hogy emiatt a fejedelmek megkárosodnak, ez a kár a saját hibájukból származik, mivel hanyagságukból ered. Jobb lett volna ugyanis, ha a zsidókat munkára kényszerítették volna a saját megélhetésük biztosítására, ahogyan ezt Itália különböző részeiben teszik, mint hogy tétlenül élnek és csupán uzsorából gazdagodnak, s így a fejedelmeik a maguk bevételeitől meg vannak fosztva. Mert ugyanígy a saját hibájukból lennének a fejedelmek a maguk bevételeitől megfosztva, ha megengednék, hogy az alattvalóik egyedül rablásból vagy lopásból éljenek. Ezek az alattvalók ugyanis a jogos tulajdonosoknak visszatéríteni tartoznának mindazt, amit tőlük követelnek.

3. szakasz

Harmadszor az volt a kérdés, hogy ha a zsidók a büntetésen túl felkínálnak pénzt vagy valamilyen értéktárgyat, el lehet-e fogadni azt.

Úgy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy az így elfogadott pénzt vagy értéktárgyat vissza kell adni azoknak, akiknek a zsidók tartoznak, vagy más módon kell hasznosítani, amint fentebb mondottuk, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal.

4. szakasz

Negyedszer az volt a kérdés, hogy ha Excellenciád többet kap a zsidóktól, mint amit a keresztények követelnek tőle, mit kell tenni a maradékkal.

Erre a válasz a már mondottak alapján nyilvánvaló.

Az ugyanis, hogy a keresztények kevesebbet követelnek, két ok miatt fordulhat elő. Vagy azért esetleg, mert a zsidóknak van valamilyen az uzsorából szerzett nyereségen kívül, és ebben az esetben a fent említett megszorítással Excellenciád megtarthatja a szóban forgó maradékot, de a jelek szerint ugyanezt kell mondanunk, ha a zsidók olyanoktól csikarták ki az uzsorát, akik később jóakaratúan azt nekik ajándékozták, de a zsidók mégis önként vállalkoztak az uzsora visszaadására. Vagy előfordulhat, hogy azok, akiktől az uzsorát kapták, eltűntek a nyilvánosság elől, vagy azért mert meghaltak, vagy mert külföldön tartózkodnak, és akkor a zsidók kártérítésre vannak kötelezve. Ha azonban nem mutatkoznak meghatározott személyek, akiket a zsidók kártéríteni kötelesek, úgy kell eljárni, ahogy fentebb mondottuk.

Amit pedig a zsidókról mondottunk, értelemszerűen vonatkozik mindenki másra is, akik az uzsora gonoszságát követik.

5. szakasz

Ötödször Excellenciád a hivatalnokairól kérdezte: szabad-e a zsidóknak tisztségeket eladni vagy tőlük kölcsönképpen valami olyat elfogadni, amihez a hivataluk folytán jutnak hozzá.

Úgy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy ez a kérdés két nehézséggel kapcsolatos, amelyek közül az első a tisztségek eladásával függ össze.

Úgy látszik, ezzel kapcsolatban azt kell megfontolni, amit az Apostol mond: sok minden szabad, ami nem hasznos. Amikor Excellenciád a hivatalnokaira semmi mást nem bíz, mint időleges hatalommal járó tisztséget, nem látom, miért ne adhatná el az ilyen tisztségeket, ha olyan személyeknek adja el, akikről feltételezhető, hogy hasznosak az ilyen tisztségek gyakorlására, és nem olyan nagy áron adja el a tisztségeket, hogy azokat Excellenciád alattvalói megterhelés nélkül ne vásárolhatnák vissza.

De az ilyen eladás mégsem látszik hasznosnak. Először azért, mert gyakran előfordul, hogy akik alkalmasabbak lennének az ilyen tisztségek gyakorlására, szegények ahhoz, hogy azokat képesek lennének megvásárolni, és még ha gazdagok is, akik jobbak, az ilyen tisztségek után nem járnak, és nem is áhítoznak a tisztségből származó nyereség után. Az következik tehát, hogy azokat a tisztségeket Excellenciád földjén többnyire olyanok vállalják el, akik rosszabbak, nagyravágyók és pénzéhesek, és valószínű, hogy az Ön alattvalóit elnyomják és az Ön érdekeit sem hűségesen szolgálják.

Ezért hasznosabbnak tűnik, hogy Excellenciád jó és alkalmas embereket válasszon a tisztségei betöltésére, akiket, ha vonakodnak is, szükség esetén vegyen rá arra, hogy vállalják el a feladatukat, mivel az ő jóságuk és szorgalmuk nagyobb gyarapodást fog eredményezni Önnek és alattvalóinak, mint amit Excellenciád a tisztségek eladásával elérni képes lenn. És ezt a tanácsot adta Mózes a rokonának: „Válassz ki a népből bölcs és istenfélő férfiakat, akikben szeretet lakozik, és akik gyűlölik a fösvénységet, és nevezz ki közülük törzsi elöljárókat, századosokat, ötven főből álló csoportok elöljáróit és tizedeseket, akik megítélik a népet minden időben.”

Az e szakaszhoz tartozó második kétely pedig a kölcsönnel lehet kapcsolatos.

Úgy látszik, hogy erről azt kell mondanunk, hogy ha azzal a feltétellel adnak kölcsönt, hogy tisztséghez jussanak, akkor ez kétségtelenül uzsora-jellegű megállapodás, mivel kölcsön fejében kapják meg a tisztséggel járó hatalmat. Ezért ezzel Excellenciád bűnre vezető alkalmat adna nekik, és ők maguk akkor kötelesek lennének lemondani az ily módon szerzett tisztségről. Ha azonban Excellenciád ingyen ad tisztségeket nekik, és ezt követően kap tőlük kölcsönt, amit a tisztségük folytán visszakaphatnak, akkor ez minden bűn nélkül létrejöhet.

6. szakasz

Hatodszor az volt a kérdés, hogy szabad-e Önnek behajtásokat eszközölni a keresztény alattvalóin.

Ezzel kapcsolatban azt kell Excellenciádnak megfontolni, hogy a különböző földterületek fejedelmeit nem azért helyezi tisztségükbe Isten, hogy a maguk hasznát keressék, hanem azért, hogy a nép közös hasznát szolgálják.

Egyes fejedelmeket korholva ugyanis Ezékiel ezt mondja: „Fejedelmei olyanok, mint a prédát ragadozó farkasok. Vért ontanak, romlásba döntenek embereket és kapzsiságból nyereséget hajhásznak.” És máshelyütt ezt mondja egy bizonyos próféta: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették. Nemde a pásztorok legeltetik a nyájat? Tejet ittatok, gyapjúval ruházkodtatok, minden hizlalt állatot leöltetek, de a nyájamat nem legeltettétek.” Ezért szabályozva lett a különböző fejedelmek jövedelme, hogy abból élvén tartózkodjanak alattvalóik kifosztásától. Ezért ugyanez a próféta Isten parancsára azt mondja: „A fejedelemnek birtoka lesz Izraelben, és a fejedelmek ezentúl ne pusztítsák a népemet.”

Előfordul azonban némelykor, hogy a fejedelmeknek nincs elég jövedelmük a föld megőrzésére és azok elhárítására, akik azzal fenyegetik a fejedelmeket, hogy megakadályozzák azt, amire a fejedelmek ésszerűen törekednek. Ilyen esetekben jogos, hogy az alattvalók teremtsék elő azt, amiből a közös javuk biztosítható. Ezért van az, hogy bizonyos országokban ősi szokás alapján a fejedelmek bizonyos pénzhozzájárulásokat rónak ki, amelyek, ha nem mértéktelenül nagyok, bűn nélkül behajthatók, mivel az Apostol mondja: „Senki se katonáskodjék a maga költségén.” Ezért a fejedelem, aki a közjó érdekében katonáskodik, élhet a közösség pénzéből, és a közfeladatokat intézheti az erre szánt jövedelméből; vagy ha ez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben, akkor abból, amit az egyes alattvalók összegyűjtenek.

Hasonló oknak tűnik, ha újonnan olyan eset merül fel, hogy nagyobb összeget kell fordítani a közjóra, vagy a fejedelem tisztes helyzetének fenntartására, mint amire saját jövedelme vagy a szokásos behajtások elegendőek lennének. Ha például ellenség támadja meg a fejedelem földjét, vagy valami hasonló eset merül fel. Ilyenkor ugyanis a szokásos behajtásokon kívül a fejedelmek az alattvalóiktól követelhetnek valamelyes többlet-hozzájárulást a közjó érdekében.

Ha azonban a megállapított összegeken felül pusztán birtoklási vágyból avagy a rendetlen és mértéktelen kiadásaik fedezésére akarnának a fejedelmek követelni valamit, akkor ez teljességgel helytelen, meg nem engedett lenne. Ezért mondta Keresztelő János a seregnek [katonáknak], akik hozzá jöttek: „Senkit se bántalmazzatok, ne rágalmazzatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” A fejedelmek jövedelme ugyanis olyan, mintha a zsoldjuk lenne, amellyel meg kell elégedniük, és azon felül ne követeljenek semmit, kivéve az említett ok miatt, és ha a közös szükség megkívánja.

7. szakasz

Hetedszer az volt a kérdés, hogy ha az Ön hivatalnokai a jog rendjén kívül kicsikartak valamit az alattvalóitól, és az akár Excellenciád kezéhez jutott, akár nem, mi az Ön teendője.

Ezzel kapcsolatban a válasz világos, mivel, ha az ilyen pénz az Ön kezéhez jutott, vissza kell téríteni, vagy meghatározott személyeknek, ha lehetséges, vagy közhasznú célra kell fordítani, ha meghatározott személyek nem fellelhetők. Ha pedig az ilyen pénz nem jutott el az Ön kezéhez, akkor Excellenciád köteles a hivatalnokait hasonló kártérítésre kényszeríteni, még ha nem is ismertek bizonyos meghatározott személyek, akiktől ők a pénzt beszedték, nehogy a maguk igazságtalanságából hasznot húzzanak; sőt Önnek őket emiatt súlyosabban kell megbüntetnie, hogy a többiek a hasonló tettektől tartózkodjanak a jövőben, mivel „az ártalmas megbüntetéstől az ostoba bölcsebbé válik”, ahogy Salamon mondja.

8. szakasz

Utoljára azt kérdezi Excellenciád, hogy jó-e, ha az Ön tartományában a zsidók a keresztényektől megkülönbözető jelet viselni kényszerülnek.

Erre a válasz világos, mégpedig az egyetemes Zsinat határozata alapján: mindkét nemhez tartozó zsidókat minden keresztény tartományban, minden időben más emberektől valamilyen ruhadarabbal meg kell különböztetni. Ez számukra a saját Törvényükben is meg lett parancsolva, tudniillik az, hogy varrjanak rojtokat a köpenyük négy sarkára, amelyek által másoktól megkülönböztethetők.

Kiváló vallásos Úrnő!

Kérdéseire jelenleg ezek a válaszok jutnak eszembe. Ezek által nem akarom a magam véleményét Önre erőszakolni, hanem azt tanácsolom, hogy a jártasabbak véleményét kell követnie.

Éljen sokáig és virágozzék hosszú időn át az Ön uralkodása!

Forrás: Opera Omnia Sancti Thomae Aquinatis.

Opuscula IV., Romae, 1998.

Fordította: Tudós-Takács János.

Megjelent: Szittyakürt. 47. évfolyam 1. szám. (2008. január 15.)

http://amdg.betiltva.com/aquinoi-szent-tamas-a-zsidok-kormanyzasarol/

*

Reviczky Gyula:

ZSIDÓK, KERESZTELKEDJETEK KI!

Ahasvér, az örök bolyongó

Sóhajt minden gettó előtt:

Hát meddig lesz még rajtam átok!

Mikor lelek már pihenőt. -

És titkos szózat zúg a légben:

Mindaddig nem fogsz megpihenni,

Míg egy gettónak lesz lakója... -

Zsidók, keresztelkedjetek ki!

.

Más istenünk van, más világunk!

Mi meg nem értjük Jehovát.

A régi istenek kivesztek;

Mit kísértsen csak ő tovább!

Villámszóró Zeusz sem él már;

Alláht is látom útra kelni

Európábul Ázsiába...

Zsidók, keresztelkedjetek ki!

.

A haragos Jehova meghalt;

Most szerető, jó Isten él.

Lehet-e Isten bosszuálló?

Kívánhat-é szemet-szemér'?

Tilthatja-é a nem zsidóval

Jót tenni, vele lakni, enni?...

Mondhatja-é: Gyűlöljed, öld meg!...

Zsidók, keresztelkedjetek ki!

.

Ezernyolcszáz és nyolcvan éve

Hogy Ahasvér, szegény bolond,

Elátkozottan, kitaszítva

Ezen a földtekén bolyong.

Szánjátok őt meg; mert ha többé

Jehovát egy zsidó se zengi:

Ahasvér akkor fog pihenni...

Zsidók, keresztelkedjetek ki!

1886.

http://mek.oszk.hu/05800/05859/05859.htm#372

*

Molnár V. József –

Valaki bennem tovább él

http://www.youtube.com/watch?v=HP9_Z3XTmY4&feature=related

+

Valaki bennem tovább él...

Molnár V.József élete és hitvallása

Tóth Péter Pál portréfilmje alapján. A könyv anyaga valójában filmszöveg, Molnár V. Józseffel készített portréfilmé, amelyet két és fél éven keresztül különféle színtereken forgatott Tóth Péter Pál - akivel Molnár V. József az utóbbi években több dokumentumfilmet alkotott -, és amely a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatásával a folytatást és befejezést követően mintegy kétszáz perc hosszúságú lett. A filmet kétszer is bemutatta a Duna Televízió, a könyvbe foglalt önvallomás azonban a filmnél teljesebb; sok olyan részlet is szerepel benne, amelyet terjedelmi okból ott el kellett hagyni. Éppen ez a könyvben is megőrzött, az élőszó varázsával, őszinteségével, megidéző erejével ható vallomásosság az, ami az események fordulatain, az életpálya változatosságán túl Molnár V. József élettörténetét olyannyira magával ragadóvá teszi. Különleges, fordulatokban bővelkedő sors jutott osztályrészül a Somogy megyei Marcaliban született Molnár V. Józsefnek, aki a második világháború utáni Magyarország életének résztvevő tanúja volt. Édesapját tizennégy évesen elveszítette, a 'malenkij robotra' elhurcolt férfi sohasem térhetett vissza a családjához. Örök életre meghatározó élményt jelentett számára az a rövid időszak, amelyet az egyébként kispolgári családban növekedett gyermek öregapja nagycsaládjában, paraszti környezetben töltött Pankaszon. Szülőhelyére visszatérve nyomdásztanulónak adták, és itt a sokféle megaláztatás mellett érte egy ugyancsak meghatározó élmény: a jó és szép könyvek nyújtotta öröm. Gyerekkorától fogva igazi vezető egyéniségnek számított, nem csoda, hogy hamarosan részt vett az ifjúsági mozgalomban, ahová a cserkészmozgalom tapasztalatait vitte be. Az ötvenes években azonban elég volt egyetlen rosszindulatú cikk, és 'nemkívánatos elemnek' minősítették, otthonát el kellett hagynia. Budapestre felkerülve vasmunkásként kereste a kenyerét, dolgozott Komlón is, de a tudásvágy egyre hajtotta előre: szakérettségit tett, írónak, költőnek készült. Beiratkozott az ELTE újságíró szakára, és egyetemistaként vett részt az 1956-os forradalomban, emiatt három év börtönre ítélték. Amilyen élményszerűek, sodró erejűek a forradalom napjairól szóló beszámolói, olyannyira megdöbbentőek a börtönéletre való visszaemlékezései. A szabadulását követően csak lassan sikerült talpra állnia, amelyben nagy szerep jutott annak a lánynak, aki később a felesége lett. Visszatért eredeti szakmájához, a nyomdászathoz, hogy azután felfedezze magának a művészetet és a hazai avantgárd élcsapatához csatlakozzon. Az avantgárd szétesését kísérő kiábrándulás után talált vissza a 'gyökerekhez', ahhoz az ősművészethez, amely egyaránt jelen van a népélet rituáléjában és a gyermekrajzokban. Ennek vált mind többek által ismert és elismert kutatójává, alkalmazójává, szószólójává, és most, 'öreg korában' is 'fiatal garabonciás diákként' járja előadásaival, gyerekek, fiatalok számára tartott foglalkozásaival az országot. Az életet - Molnár V. József életét - saját szavaival jellemezhetnénk legtalálóbban: 'Ha lerajzolom, az ember élete a világ közepe körül körként jeleníthető meg... Ez a kör nem szabályos. Az ember mind élete során, mind az esztendők körén, mind nagyobb történelmi léptékben: hol közelebb kerül ehhez a középponthoz, hol távolabb, így pulzál. ...Ez a pulzálás az ember élete a középpont, a teremtő és igazító középpont: Isten körül.' - A könyv, Molnár V. József élettörténete érdekes, magával ragadó és tanulságos olvasmány, amelyet érdemes széles körben ajánlani.

*

Körkép-kórkép

a magyar sajtószabadságról

a magyar újságírók morális állapotáról –

beleértve az ún. MILLA, SZOLIDARITÁS stb. mozgalmakat is...!!

http://tilos.hu/index.php?form=musor&id=670

*

JUHÁSZ GYULA

(1883-1937)

Levél egy kivándorló kartársam után

Ki messze, messze mégy, kinek hajója már

Képzeletben talán London s Nyújorkba jár

S megváltottad már az összes expressz jegyet,

Export írótársam, fogadd részvényemet.

.

Jó volt itthon lenni, amikor a Lipót

És egyéb városok közönsége hívott

Lámpák elé, mikor kifogták a lovat,

Mert lóvá tetted a jó publikumodat.

.

Jó volt itthon lenni, amikor a Fedák

Testére írt szerep oly fényesen bevált

S Mohamedhez a hegy, az amerikai

Ügynök jött a jogot előre váltani.

.

Jó volt itthon lenni, mikor a levelek

Hullottak elébed és mind szerelmesek,

Szobalány és kokott, báróné és grizett

Kérdezte epedőn: milyen a szájvized?

.

Jó volt itthon lenni, mikor a tantiém

Mind, mind neked jutott s a széles föld szinén,

Hottentott, patagon, egész művelt világ

Bevette boldogan a te komédiád.

.

Most, hogy a kis haza megkisebbült nagyon

S kisebb, mint a haza, a várható haszon,

Most export cikk lesz a becses személyed is,

Itt hagysz bennünket ó, mily szörnyű Nemezis!

.

Hát menj, hiszen mehetsz, a bankot adhatod,

Nincs oly darab föld, hol ne keljen darabod,

Mi, megbocsáss, tovább is itthon maradunk,

Mert mi oly szegények és magyarok vagyunk!

1919

*

Klebelsberg Kuno

MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR

Klebelsberg Kuno: Gróf Klebelsberg Kuno politikai hitvallása

http://mek.oszk.hu/09700/09782

Klebelsberg Kuno: Küzdelmek könyve

http://mek.oszk.hu/09900/09951

Klebelsberg Kuno: Neonacionalizmus

Gróf Klebelsberg Kuno összegyűjtött újságcikkei

http://mek.oszk.hu/09800/09852

Klebelsberg Kuno: Ungarische Kulturpolitik nach dem Kriege

http://mek.oszk.hu/09600/09610

Klebelsberg Kuno: Utolsó akkordok

http://mek.oszk.hu/09700/09758

+

Nyílt levél Hoffmann Rózsának

http://www.klebelsberg.eu/hu/klebelsberg-toerteneti-intezet/489-nyilt-level-dr-hoffmann-rozsa-oktatasi-allamtitkar-asszonynak.html

*

Ezt is elviszem magammal...

viszem a régen

kihízott nacim

viszem a kelet-német

származású macim

ezernyi véglet

közül a köztest

viszem a Csokonai

Vitéz Mihály Összest

ott lesz az ágyam

ahova fekszem

elviszem alvókának

egy-két régi ex-em

viszem a barnát

viszem a szőkét

viszem a felhalmozott

kapcsolati tőkét

.

viszem a tutit

viszem a gagyit

viszem az otthonkában

utcára tett nagyit

megannyi némán

átbliccelt évet

elviszem magammal a

szentendrei HÉV-et

viszem a Marcsit

viszem a Karcsit

elviszem Kenesétől

Keszthelyig a Balcsit

kicsit a nyarat

kicsit a telet

viszem a mindörökké-Moszkva-

Moszkva teret

.

apuka titkát

anyuka aranyát

elviszem magammal a

Bácskát meg a Baranyát

viszem a bölcsit

viszem a temetőt

viszem a csokoládé-

barna bőrű szeretőm

viszek egy búval

bevetett földet

viszem a pirosat a

fehéret a zöldet

elviszem ezt is

elviszem azt is

viszem a jófiút de

elviszem a faszt is

.

viszem a bankot

viszem a pálmát

elviszem minden igaz

magyar ember álmát

viszek egy csontig

lelakott testet

viszont az nem kérdés hogy

Buda helyett: Pestet

viszek egy szívet

viszek egy májat

viszek egy kívül-belül

lakhatatlan tájat

naná hogy úgy van

ahogy azt sejted:

viszek egy lassú burján-

zásnak indul sejtet

.

viszek egy csúnyán

beszopott mesét

viszem a legesleges-

legutolsó esélyt

ki tudja, lesz-e

búcsúzni időm

viszem a Duna-parton

levetetett cipőm

mit bánom úgyis

elviszem lazán

elviszem gond nélkül a

hátamon a hazám

aki ma büntet

az holnap lövet

viszek egy mindig vissza-

visszahulló

követ...

Erdős Virág

*

GALAMBOS Tamás

festő

(Budapest, 1939. november 18.–)

1959–1963: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Hincz Gyula, Barcsay Jenő. Tanulmányút: 1963: Franciaország, Németország, Skandinávia, Jugoszlávia, Olaszország. Galambos Tamás kvázi-naiv, színes, míves, csodákban gazdag képeivel a "szemöröm" festője. "Képmeséket" mond, a meseműfaj szürreális szabadságával érzékeltet egy jellegzetes kelet-európai atmoszférát. A magyar népművészet díszítőkedve sugárzik apró figurákkal szinte telehímzett festményeiből, figurái a tükrösök, pásztorfaragások, népi bábjátékok alakjainak naiv bájával mozognak, de föltámad bennük a "vámos" Rousseau fanyarabb szelleme is. Képein eleinte a szépségre rácsodálkozás dominál, később erősödik bennük egyfajta szelíd, majd egyre keserűbb irónia. Kvázi-idilljeiben egyre több különös "csavart" alkalmaz: 1969-es képén a káprázatos, piros törzsű fák között fölsugárzó hófehér szarvast nem üldözi, hanem bénultan csodálja a némiképp ügyefogyott Hunor és Magor, az 1976-os Léggömbök ég felé szálló tarka gömbjei közt fölmagasodik az egyenruhás, irtózatos méretű léggömbdiktátor, a Patrona Hungariae 1985-ös hálaképén fogadalmi ajándékként a magyar történelem darabjai függnek: nem gyógyulást, hanem halált sugalló levágott kezek, lábak, légófelirat, Dávid-csillag, vörös csillag... 1987-ben Noé bárkája léket kap a viharban, kihullóban az állatok, elmerülőben a narancsfa, a jón oszlop és a régi könyv, s a háttérben fenyegetően áll a panelvárosok betonerdeje. Az 1996-os Hősök terén maszkos figurák haláltáncára korunk hőse: a színét változtató kaméleonóriás árnyéka vetül... Galambos Tamás, a tudós és tanult festő kvázi-naiv képei, fanyar groteszkjei XX. század végi figurális festészetünk legszínpompásabb vonulatához tartoznak.

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/galambos_tamas

+

Galambos Tamás

http://hu.wikipedia.org/wiki/Galambos_Tamás

+

Mesék, mítoszok és valóság határvidékén

Somogyi F. Anikó

„Ebben a festészetben nem tudok önnek segíteni, járja csak a saját útját”

Galambos Tamás festőművészt itthon alig ismerik, külföldön annál inkább. Szokták sajátos kelet-európai pop-art művésznek mondani, vagy posztnaivként meghatározni. Alkotásai, kis mikrokozmoszai valójában besorolhatatlanok. Legutóbbi munkáin a természet, az emberré alakuló táj látható, de a társadalmi kérdések, az ironikus alakábrázolás sem áll távol tőle. Kalandos életútjáról kérdeztük.– Eléggé különösek az alkotásai. Nem biztos, hogy mindenki érti őket.– Büszke vagyok rá, hogy állami megrendelést még nem kaptam. Ezeket is magánmegrendelők kérik tőlem. Inspirál a népművészet, az ikonok világa és a Biblia, a leggyönyörűbb mese, az örök emberi igazságok. Kezdetben az absztrakt is tetszett, de nem volt elegendő. Szerettem volna figurákat, karaktereket ábrázolni, az embert komplexebb módon megmutatni.– Hogyan talált rá a hivatására?– A nagymamám portréját gyerekfejjel készítettem, tizenegy évesen, s ezzel megyei rajzversenyt nyertem. Ekkor már rajzszakkörre jártam az általános iskolában, Egerben. Budapesten születtem, de Egerben éltünk. Nagyon jó rajztanárom volt, Bánóczy Adrienn, akitől a művészettörténeti alapokat is kaptam. Hívott az úttörőházba – ahová először nem akartam menni, mert akkoriban birkózóbajnok akartam lenni, az osztályban meg kellett védenem magam. Végül csak eljártam oda is rajzolni, s később velem büszkélkedtek. Hetedikben azonban már nem engedtek dolgozni: szüleim és nagyapám hadigyár-tulajdonos volt, kapitalistaivadéknak számítottam. A kitiltás egybeesett egy ismert író-újságíró látogatásával: Hárs László járt az úttörőházban, neki panaszolta el a tanárnőm, hogy mi történt. Hárs segített: neki köszönhetem valójában, hogy a pályán maradtam, s hogy a képzőművészeti gimnáziumba felvételizhettem. Hárs utasítására édesanyám második férjének, Galambos Jánosnak kellett örökbe fogadnia engem, tizennégy évesen. – A sport helyét akkor az általános iskola végén átvette a képzőművészet.– A birkózás helyett a gimnázium előtti években már az alkotás felé fordultam. Plakátokat szerettem volna készíteni, vagy – mivel nem engedtek középiskolába, osztályidegen lévén – asztalosnak tanultam volna. Hársnak köszönhetően aztán felvettek a Képzőművészeti Gimnáziumba. Budapesten Vázsonyi Vilmos özvegyénél laktam, aki a családunk közeli barátja volt. A Főiskolán Hincz Gyulához jártam, aki hagyott mindenkit a karakterének megfelelően dolgozni, remek korrektúrákat tartott, abból sokat tanultunk. Hincz az én mesés-színes világomat támogatta, javasolta, hogy Ambrogio Lorenzetti munkáit tanulmányozzam, és hangsúlyozta, hogy „Chagallnak a színeiben van a meséje”, ezzel a szín fontosságát emelte ki. Barcsay Jenő is tanárom volt, nagyon szerettem. Bernáth Aurél, aki csak külön foglalkozott velem, entellektüel módon tanított, de ő a saját stílusát, a Bernáth-irányzatot tanította. Azt mondta: „Ebben a sajátos festészetben nem tudok önnek segíteni. Járja csak a saját útját, az lesz a legjobb.”– Milyen emlékezetes történetet idézne fel a képzőművészeti főiskolán töltött évekből?– 1962-ben terveztünk egy absztrakt kiállítást Deim Pállal együtt. Ez évfolyam-kiállítás lett volna: Gyémánt László, Baranyai András vett részt benne, talán még Konkoly Gyula is, és Simon Balázs. Úgy emlegetik, hogy „repülőtéri kiállítás”. Az egyik alkotásom itt van a falon, én egy Klee-hatású gipszrelieffel szerepeltem volna. A tárlatot letiltották, ahogy később megtudtam. Hincz Gyula harcolt ugyan értünk, de a botrány után az évfolyam nem kapott diplomát 1963-ban. – Hogyan folytatta az útját?– Nagyon kilátástalan helyzetben voltunk, háromévenként egyszer lehetett Nyugatra menni. A főiskola után a nagymarosi művésztelepen laktunk, akkoriban három hónapig ez ingyenes lehetőség volt. Akkori festőbarátunk, Bornemisza Laci nyitotta ki nekünk a világot, ő mesélt a nyugati lehetőségekről: „Gyerekek, nekem Finnországban lesz kiállításom, menjetek oda, mert ott szeretik a magyarokat!” – valahogyan így kezdődött. Mi pedig vakmerők voltunk.– Merre indultak el, milyen útvonalat választottak?– A főiskola alatt összebarátkoztam Simon Balázzsal, Móricz Zsigmond unokájával. Végigjártuk Ausztriát, Kelet-Németországot, Lengyelországot autóstoppal. Majdnem egy évig utaztunk, egészen Finnországig. Bécsben újságoknál dolgozgattunk pár száz schillingért, aztán onnan stoppal, stopposigazolvánnyal folytattuk. A keletnémeteknél a rajzainkkal házaltunk, Hamburgban egy magyar csárdát festettünk ki. Annyi pénzt sikerült gyűjtenünk, hogy vettünk egy régi Volkswagent, és azzal folytattuk. Nagy nehezen Helsinkiig, majd Észak-Finnországba is eljutottunk. Ott már sikereink voltak a képeinkkel, és megmaradtak a kapcsolatok. – A szerencsés út után nem gondolták meg magukat? Nem szerettek volna külföldön maradni?– Nem, nagyon jó volt hazajönni. Az út tanulságait úgy foglalhatom össze, hogy a főiskolán tanultakat élőben is láthattuk: mindaz, amit diaképekről ismertünk, megelevenedett előttünk. Fantasztikus érzés volt először Bécset látni, aztán a pop-art Európába kerülő darabjait megismerni. Liechtenstein munkáival akkor találkoztunk a Biennálén. Kitágította a szemléletünket, felszabadított. Miután hazaértünk, három évig itthon voltam, 1966-ban megnősültem. Az évben volt a Mednyánszky Teremben az első kiállításom is, ezután ajánlottak be Firenzébe, Berki Violával együtt, s ekkor indult el az olasz kapcsolat.– Ami a mai napig megmaradt, akárcsak a többi jó ismeretség.– Az iróniámra, a képek humorára és az élénk színekre a mediterrán emberek voltak a leginkább vevők. Szerették ezt, és értették is, a németeknél ez már kevésbé működött. Az utazásaim alatt a képeim bekerültek egy meghatározott gyűjtői körbe és múzeumokba is, például a nizzai Anatole Jakovsky múzeumban Chagall-művek mellett látható néhány. Sokakhoz képest jobb helyzetben voltam, de saját pénzből utaztam, amit a képek eladásával kerestem meg. Szerencsém is volt, segítettek. Munkáim egy részét angol nyelvű kiadványokhoz, regényekhez, szakkönyvekhez illusztrációként használják, például a Penguin és a Bridgeman kiadó.– Mit gondol, miért engedték önt az előző rendszerben, ha nagy nehezen is, de érvényesülni?– Megtűrt művész voltam, hagytak dolgozni, de nem támogattak. A hetvenes évek végén még koncepciós ügyet indítottak ellenem, le akartak csukni, a saját képeim eltüntetésével vádoltak. Mindig ellenzéki voltam, nem álltam be sehová, nem voltam tagja semminek, s képeim olyanok voltak, mint a gyerek alkotásai, akinek sok mindent megengednek, s kimondja az igazságot. A rendszerváltás után problémám volt a témaválasztás: hirtelen mindent lehetett ábrázolni. Ekkor készült A kaméleon című kép, ezen a színüket változtató embereket tudtam bemutatni. – A játékosság ma is jellemző a műveire. – Az alkotónak vigyáznia kell, mert az általa választott stílus keretei sokszor ketreccé, börtönné válhatnak. Ettől tartottam én is, aztán idővel kritikusabb lettem, de ma is játékosan szeretem megmondani a véleményemet. És ma is jólesik, ha valaki megpróbálja olvasni a festményeimet.

+

http://egyenlito.blog.hu/2011/11/09/hasznalt_kameleont_vett_kerenyi_masfelmillioert

*

Keve Farsang 20110216 –

Huncut karnevál

Fázik á Pányim vékonyká kárdigán

Álltám á Botászbán vártam á Jolánkám

Teszlából muzicská vonyicská á Kordá

Szlovenszká vókmenká, vettem á Priorbá

~refr.~

Te csák tánceválj, ne sírj, nem muszáj

Pozor! Pivó, Pálinká, ne šzlopálj!

És ha nem jön el a lány,

Nem lesz hunczut kárnyevál

Rá se ránts!

Rá se ránts!

Elsbetá Csenková Sztrapacska Irenká

Szuvenyir nyiháhá nyekukukcs protková

Mozicská kukucská elektromodul dvá

Blázsejnál Szovázunk vetkoztünk gatyárá

~refr.~

Sal-la-la-lala-la-lalalala-la

Sal-la-la-lala-la-lalalili-la

Sal-la-la-lala-la-lalalila-lu

Lilalla-lalalla-la-lalalili-li

~refr.~

Popovszky mágázint órákig lápoznám

Csöcsökczki kukucská, égnek áll a póznám

Hámárszki telefon Ányicská Bisztricá

Nem jött á kurvinyek, recskovâ bohócká

Nem jött á kurvinyek, nem lesz kárnyevál

http://www.youtube.com/watch?v=LmefnvsP-iE

*

A 19. századi fővárosi társasélet

EPA Budapesti Negyed 46.

(2004/4)

Előszó

________________

Amikor a 19. századi fővárosi társasélet kutatásába fogtunk, a tudomány világában részben ismeretlen földre léptünk: ahogy azt e kötetek olvasója a hivatkozásokból látni fogja, csak bizonyos területeket lehetett biztonságosan megközelíteni. Más oldalról nézve azonban alig járt utak kanyarogtak előttünk: a régi közírók által vágott csapások többségét benőtte a feledés sűrűje, de mégiscsak megvoltak és irányt mutattak.

Miközben a lehetséges források (főként magániratok: naplók, memoárok, levelezések, illetve sajtóközlemények és közirodalmi művek) sokaságát tártuk fel, számos kérdésre kerestünk választ. Elsősorban arra, hogy mikor, kik és milyen céllal alakítanak ki társaséleti színtereket, ezek mennyi ideig állnak fenn, hogyan szűnnek meg vagy alakulnak át, kik léphetnek be e színterekre és milyen helyeket foglalhatnak bennük (vagyis mennyire nyitottak, illetve zártak), milyen következményekkel, (valóságos vagy szimbolikus) haszonnal jár e színterek működtetése, illetve látogatása. És nem utolsósorban arra, hogy a társasélet és a társas viselkedés gyakorlatával, illetve eszményeivel kapcsolatban milyen álláspontok határozták meg a közgondolkodást.

Arra törekedtünk, hogy kutató- és elemző munkánkat összegző tanulmányaink egymásutánjából (legalább vázlatosan) kirajzolódjon a 19. századi buda-pesti társasélet alakulástörténete, kibontakozzon az a folyamat, amelyben a fővárosi felső és középrétegek társas viselkedése és társasélete többé-kevésbé felszabadul a társadalomtörténeti-közjogi értelemben vett rendiség meghatározottságai alól s a szociológiai értelemben vett rendi, azaz tulajdonképpen informális tekintélyviszonyok keretei közé kerül. Megmutatkozzon, hogy a polgárosodás sokszor megfogalmazott társadalmi célkitűzésként is, s valós társadalomtörténeti folyamatként is áthatotta a 19. századi budapesti társasélet alakulását. S megfigyelhető legyen, hogy a nemzeti, illetve a nemzetközi (pontosabban: nyugat-európai) minta követése - e két a polgárosodással egyaránt összekapcsolt értékirányulás - miképpen befolyásolta a társas viselkedés normáit, gyakorlatát és e gyakorlat bírálatát. Másfelől pedig azt reméljük, hogy az olvasó előtt feltárulnak a 19. századi Pest folytonosan alakuló-változó társaséleti terei: színházépületek, kávéházi termek, lóversenyterek, kaszinók, sétányok és közparkok, megnyílnak a magánházak: polgári otthonok és fényes paloták ajtói. És előlépnek a régi pesti emberek: nemesek, polgárok és főurak; magyarok, németek és zsidók, újítók és hagyományvezéreltek, művészek és politikusok, társaságszervezők és társaságkedvelők. Rég elfelejtettek és ma is ismertek.

Munkánkat a Polgárosodás, akkulturáció, modernizáció. Műveltség és társadalom Magyarországon a XIX-XX. században címmel a Nemzeti Kulturális és Fejlesztési Programok 2001. évi pályázatán támogatást nyert kutatási terv részfeladataként kezdtük meg. A szerteágazó terv - amelynek megvalósítását az ELTE Művelődéstörténeti Tanszéke több egyetemi tanszékkel közösen vállalta - első pillantásra talán periferikusnak tetsző szeletét választottuk, de szilárd meggyőződésünk volt, hogy a polgárosodás történetének széles körű feltárásában nagy jelentőségük lehet a társas kapcsolatok, a viselkedési normák és szokások alakulását feltáró-rekonstruáló tanulmányoknak. Tisztában voltunk azzal, hogy forrásaink nagy része (magániratok, sajtóközlemények, köz- és szépirodalmi művek) meglehetősen nagy értelmezési szabadságot enged meg, s arra törekedtünk, hogy szempontjaink illeszkedjenek a hazai és külföldi társadalom-, eszme-, mentalitás-, magánélet-, nevelés- és nőtörténeti kutatások szempontjaihoz. Kutatásaink és elemzéseink első összefoglalásaként 2004 márciusában, a 100 éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ünnepi rendezvényeinek sorába illesztve, a könyvtár Budapest Gyűjteményével közösen, A 19. századi buda-pesti társasélet színterei és szereplői címmel kétnapos konferenciát rendeztünk. Összeállításunk e konferencia anyagán alapul.

Budapesten, 2004. július 30-án

Fábri Anna

http://epa.oszk.hu/00000/00003/00033/eloszo.html

*

Csínom Palkó

– magyar kuruc katonadal

.

Csinom Palkó, Csinom Jankó,

Csontos karabélyom,

Szép selymes lódingom,

Dali pár pisztolyom.

.

Nosza, rajta, jó katonák,

Igyunk egészséggel!

Menjen táncba ki-ki köztünk

Az ő jegyesével.

.

Ne bánkódjék senki köztünk,

Menjünk az Alföldre:

Megrontatik kezünk által

A labonc ereje!

.

Nosza, most is űzzük-vágjuk

Mint ellenségünköt, —

Mutassuk meg nemzetünknek

Jó vitézségünköt!

.

Patyolat a kuruc,

Gyöngy a felesége,

Hetesvászon a labancság,

Köd a felesége.

.

Rajta Miska, rajta

A tüzes labancon!

Mienk leszen a nyereség

Mind, a derék harcon.

.

A labancság takarodjék

Nemes országunkból, —

Hogy végtire szalag-szíjat

Ne fogjunk hátakbó

http://www.youtube.com/watch?v=V5eQTV_fnHg

+

http://hu.wikipedia.org/wiki/Csínom_Palkó

*

Laura Weixelbaum- József Attila:

Ősapám

http://www.youtube.com/watch?v=TC1RL58y4NE

*

Miért hazudik?

„Csalódott vagyok. Hazugságon kaptam a gyereket. Talán nem is először csapott be. Hogy bízhatnék benne ezek után? Nem értem, nem erre neveltem…” Sok szülőnek ismerősen hangzanak ezek az érzések, gondolatok. Lássuk, mi lehet a hátterében annak, ha egy gyerek (vagy felnőtt) hazudik.

(…)

http://lelkizona.hu/miert-hazudik/

*

POSTA IMRE KISKÖNYVTÁRA

http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/downloads.php?cat_id=2&rowstart2=0

*

Bolgár György interjú (!)

„Patrubány úr, sírva fakadok”

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=158624&catid=69&Itemid=106&limitstart=3&

*

Különös emlékmű Miskolcon -

modern gyász vagy szégyentelen provokáció?

A szabadkőműves jelképek vadászatának következő állomása Miskolc. A város egyik központi helyén, a Hősök Terén az alábbi építménnyel kell szembesülniük az arra járóknak lassan 10 éve

http://www.jovonk.info/2012/10/13/kulonos-emlekmu-miskolcon-modern-gyasz-vagy-szegyentelen-provokacio

*

Én nem akarok minden áron férjhez menni

Én nem akarok minden áron férjhez menni,

nem kell tőlem félni sohasem.

A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,

mert én az igazit keresem.

.

Én nem akarok minden áron házasságot,

életcélom nem az esküvő.

Én megfigyeltem milyen rosszul járnak mások,

s végül is egyedül lesz a nő.

.

Hamar lakzi hosszú bánat, szerelemből bosszú támad,

s egyre marhat majd a bú.

Alig egy-két hétre mához visszamehetsz a mamához,

nézheted a csillagokat: Jaj de szomorú!

.

Én nem akarok minden áron férjhez menni,

nem kell tőlem félni sohasem.

A szívemet, azt ki kell előbb érdemelni,

mert én az igazit keresem.

Psota Irén

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/35688/psota-iren/en-nem-akarok-minden-aron-ferjhez-menni-zeneszoveg.html

+

Palya Bea

http://www.youtube.com/watch?v=4kYujZN1jeU&feature=related

*

Déryné Széppataki Róza és Katona József

Széppataki Rózának, a Pesti Magyar Játékszíni Társaság 20 éves színésznőjének öltözőjébe 1813 nyarán különös levelet hozott a színházi mindenes:„Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, végleheletemig hordani. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog.” A levélen nem volt aláírás, csak egy monogram: KJ. Rózának fogalma sem volt róla, ki küldhette a levelet. A társulatban két férfinek volt hasonló monogramja: a nagyhangú Kacskovics Jánosnak, valamint a műkedvelő joghallgatónak, Katona Józsefnek, aki színészként és fordítóként is dolgozott a színháznak. Őt rögtön kizárta a levélküldők közül: „Katona Józsi? Oh, az még inkább nem, mert az mindig oly mogorva, oly visszatartó; aztán az hármat se szólt még velem.” A színésznő végül úgy döntött, hogy egy névtelen levélíró kedvéért nem fog szalagokat küldözgetni, és hamarosan meg is feledkezett az egészről.

Schenbach Rozália egy jászberényi patikus leánya volt, aki fiúként nevelte a lányát, és orvosi egyetemre szánta. Talán ő lett volna az első magyar orvosnő, ha apja meg nem hal. Így viszont a félárva lányt édesanyja Pestre küldte rokonokhoz, ő pedig beleszeretett a színházba. Hamarosan csatlakozott a teátrumhoz, és németből magyarított nevén a társulat egyik vezető színésznője lett. Egy pályatársa írta róla: „Maga a személy nem volt nagyon szép, (…) kivált a szája szörnyű nagy, de a teatromon igen ügyes és a hangja nagyon-nagyon tiszta és kellemetes.” A közönség imádta, és a szerelmes levelek sem voltak számára szokatlanok. Sok udvarlója volt, köztük kollégája, Déry István, aki hamarosan a kezét is megkérte. A férfi nem tetszett neki, de a színész kitartó volt, a kollégák pedig nem akarták, hogy esetleg egy külsős vigye el a társulat legígéretesebb tehetségét, így rábeszélték a frigyre. 1813 telén végül igent mondott. Az esküvő nem volt túlságosan romantikus, a menyasszony a koszorúslánnyal kuncogott, és a pap kérésére a legfontosabb kérdésre először nevetve nemet mondott igen helyett. A friss házas Déryné néhány hónap múlva az utcán sétált, amikor szembejött vele rég nem látott kollégája, Katona József, aki kecskeméti joggyakorlatáról tért vissza Pestre. „Ő szeretett volna színész lenni, de orgánuma nem volt hozzá: igen az orrából beszélt. Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de az úgy állott, mint a szeg. Reánéz főkötőmre: – Ezért nem felelt hát levelemre? – Micsoda levelére? – Amelyben szalagot kértem jelül. – Hát maga írta azt? Én nem tudtam. - Sok szerencsét Déryhez! – s azzal ment. Én is.”

A 22 éves Katona József úgy érezte, becsapták. Egy éve szeretett bele Rózába, és óriási csalódás volt számára, hogy visszatérve a társulathoz, szerelmét immár Déryné ifiasszony néven fedezte fel a színlapokon. Csalódottságában megírta a „Rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok között” című vígjátékát, amelyben egy kacér színésznő töri össze a férfiszíveket. A darabot már próbálták, amikor Déryné rájött, hogy a történet róla szól. Tett róla, hogy a bemutató elmaradjon, s ezután mindennemű kapcsolatot megszakított Katonával. Ekkor már őt is elérte a szerelem. Éppen Katona mutatta be egy fiatal jogásznak, Prepeliczay Samunak, akivel hosszú éveken át folytatott nem is túlságosan titkos viszonyt. A társulat nem sokkal később feloszlott. Déryné Egerbe került, Katona pedig abbahagyta a színi pályát, és visszatért szülővárosába Kecskemétre, ahol letette az ügyvédi vizsgát. A félresikerült bosszú ellenére továbbra is reménytelen szerelmet táplált Déryné iránt, fennmaradt versei is erről tanúskodnak: „Lányka, még most is ragyog a szememben / szíves emlékem keserűn tolongó / gyöngye: mért a sors hogy ezen szerelmet / igy letapodta?!” Soha nem nősült meg, újabb szerelméről sem tudunk. Íróként is csalódások kísérték az életét. Művei, köztük a még Pesten írt Bánk bán, nem kellettek senkinek, bemutatásukra esélye sem volt. 1826-tól kezdve végképp felhagyott az írással, majd 39 évesen, munkájából hazaindulva, a kecskeméti városháza előtt szívinfarktust kapott, és meghalt.

Déryné, aki ekkor már külön élt férjétől, ebben az időszakban Pozsonyba szerződött, hogy imádott Samuja közelében lehessen. A kapcsolat azonban nem sokáig tartott. A fess jogásznak már nem kellett a színésznő, inkább egy jómódú polgárlányt vett el. Déryné csalódottan hagyta ott a várost, és csatlakozott az alakuló kassai társulathoz. Így esett, hogy 1833-ban, a Bánk bán kassai ősbemutatóján ő játszotta Melinda szerepét. Az előadás óriási sikert aratott. Katona József ekkor már három éve halott volt.

*

„Minden nagy mű létezéskalauz”

INTERJÚ

Kukorelly Endrét és az életművéről könyvet író Harkai Vass Évát kérdeztük „macsósságról”, líra és próza közti ingázásról és egymásra ható szövegeikről.

http://irodalmijelen.hu/node/14553

P.S.: egy író, aki más, istenesebb-magyarabb szellemiségben sokkal többre lett volna képes, és jobb ügyeket szolgálhatott volna – de még mindig nem késő, a legnagyobbak az út vége felé is képesek jó útra térni… (N.J.)

*

BÚCSÚ KOMÁR LÁSZLÓTÓL…

Húsz év múlva

Nem szól a dal, szomorú, csendes este van,

Most még mind itt vagyunk, senki nem szól, hallgatunk.

A szél is csendesebb, gyertek, üljünk közelebb,

Ez a búcsú éjszakánk, szóljon a dal hozzád, jó barát.

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen,

De hosszú még az út és közben valamit tenni kell.

Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk,

Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk.

Fel kelt a nap, a reggel köszöntött reánk,

Minket bántott a fény, azt is, hogy elhagyjuk egymást.

Együtt leszünk még, egy hosszú éjszakát,

Vígan átvirrasztjuk, ahogy tettük sok-sok éven át.

Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen,

De hosszú még az út, és közben valamit tenni kell.

Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyuk,

De húsz év múlva lehet, hogy találkozunk.

Komár László válogatás:

http://www.youtube.com/watch?v=zIAM0SjF6uE