Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 31.

Komjáthy Jenő

A BÖRTÖNBŐL

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.

.

Itt minden meg van mételyezve,

Minden penészes és rohadt:

Künn balzsamot lehel a szellő,

Üdv lengeti a lombokat.

.

Itt minden oly sötét, mogorva:

Künn vidám, fényes és meleg.

Törjétek be a börtönajtót,

Ti boldog, szabad emberek!

.

Lángszellem jár a boldog égen,

Megsejtők a világtavaszt;

Behatolt egy sugár a résen,

Látjuk, de nem élvezzük azt!

.

Behallók a szent szót: Szabadság!

S lelkünk a végtelenbe szállt.

Ó, legyen átkozott a zsarnok,

Ki minket e tömlöcbe zárt!

.

Beszélnek számtalan bünökről:

Pedig csak egy van: gyávaság;

Ijesztenek pokolkínokkal:

Pedig nem más az: szolgaság.

.

S lehet-e gyávább, mint a zsarnok,

Ki félelemből büntetett?

A zsarnokokban szolgaszív ver,

A zsarnok és a szolga egy.

.

S lehet-e gyávább, mint a törvény,

Mely váltig vérrel mos le vért,

A sötét rend, amelynek elve:

Fogat fogért, szemet szemért?

.

De sejtjük itt a börtön éjén

Erődet, új Társadalom!

Ha kitörünk s tusára szállunk,

Sápadni fog a hatalom.

.

Ébredj, ébredj már öntudatra,

S rohanj az eszmeharcba, Nép!

És egyesülj testvéri frigyben,

Te szent család, emberiség!

Úgy vágyunk a fényben fürödni,

Versenyre kelni nyílt mezőn,

S harag nekűl a pályanyertest

Testvér-szivünkre zárni hőn!

.

Nem győzhet más, csupán a szellem,

Ahol szabad a pályatér,

És önzetlen nemes tusában

Legjobbaké lesz a babér.

.

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.

[Szenic, 1891. december 4.]

*

Bayer Zsolt “tisztessége”

Remek írással rukkolt elő Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnöke. Történt ugyanis, hogy a Magyar Hírlap csütörtöki vezércikkét jegyző Bayer Zsolt ismét nekiment Ángyán Józsefnek, a földügyek fáradhatatlan elemzőjének. Alig tíz nap leforgása alatt kétszer került Bayer célkeresztjébe a jeles professzor, s ez bizony jelez valamit. A hírlapos főmunkatárs vélhetően nem saját gondolatait tálalja fel az olvasóknak, hanem megbízást teljesít. Igen, megbízást. Ángyán József tevékenysége ugyanis egyre kellemetlenebb bizonyos köröknek, s nekem úgy tűnik föl, hogy ama bizonyos körök mozgatják a háttérből az ellentmondásosan gazdag pályafutással büszkélkedő Bayer Zsoltot.

Hetzmann Róbert azt írja dolgozata végén: „Bayer úr becstelenné vált.” A hír ugye szent, a vélemény szabad, fölösleges az idézett szavakat kommentálni. Engem inkább az izgat, miért is támadja olyan vehemensen Ángyán professzort a publicista Bayer Zsolt. Azt is fontos leszögeznünk: Ángyán József nem reagál az említett zsurnaliszta böködéseire, s ezt nagyon jól teszi. Ángyán professzor az agrárkérdések szakembere; érthető hát, ha egy amatőr vezércikkre annyit hederít, mint a legelésző szarvasmarha a pökhendin túlmozgásos legyekre…

Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban támadja Ángyán Józsefet, ez pedig igencsak érdekes. Ángyán ugyanis a Fidesz parlamenti frakciójában ül, azaz Bayer Zsolt pártjának a képviselője. Zsurnalisztánk tehát egyik elvtársát böködi, mert vélhetően úgy gondolja: ez az elvtárs már nem jó elvtárs. Hogy miért? Mert nem az egyen-gondolat híve. Mert van önálló, ráadásul megalapozott véleménye. Ez pedig nagyon fáj az egyen-gondolat híveinek, akik önálló véleménnyel nem bírnak, ezért mindig azt gondolják, amit előírnak számukra.

Érdekes: nem oly rég a Magyar Hírlap még nem böködte Ángyán Józsefet. Régebben tán még más utasítás volt érvényben? 2012. május 11-én például Sinkovics Ferenc főmunkatárs cikket írt Qui prodest? címen. A cím persze helyesen így szólna: Cui prodest? – de hírlapos berkekben lazán kezelik a latin nyelv szabályait (is), ezen fönnakadni tehát fölösleges.

(…)

Forrás és folytatás:

http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/10/01/bayer-zsolt-tisztessege/

*

MTDA

Karácsony Sándor digitalizált művei

A könyvek lelke. Irodalmi nevelés. Bp. 1941.

A magyar demokrácia. Bp. 1945.

A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja. Bp. 1939.

A magyar világnézet. Világnézeti nevelés. Bp. 1941.

A magyarok istene. A vallásos nevelés. Bp. 1943.

A magyarok kincse. Bp. 1944.

A mai magyar ifjúság lelki arca. Bp. 1937.

Háromezeresztendős törvény. Bp. 1945.

Magyar ébredés és irodalom. Bp. 1944.

Magyar nevelés. Bp. 1944.

Ocsúdó magyarság. Bp. 1942.

http://mtdaportal.extra.hu/

*

Cabaret –

Szabadíts fel

http://www.youtube.com/watch?v=o3_llY5jhGQ&feature=related

*

Tudós-Takács János:

Az Egyház ősi és liberalizált teológiája

Két teológiája van most a katolikus egyháznak. Az egyik az, amellyel hétről hétre találkozunk számos prédikációban, a „hivatalos” katolikus sajtóban, egyes vezető egyházi személyiségek megnyilatkozásaiban, számos újonnan megjelent teológiai könyvben és a katolikus egyház politikai nyilatkozatainak nagy részében. Ez a teológia az egyház 2000 éves múltjához képest merőben új, hiszen ilyen formában és ilyen elterjedten a II. Vatikáni Zsinat előtt nem létezett. Ez a liberalizmus teológiája.

A másik az a teológia, amelynek építőkövei Jézus Krisztus és az apostolok tanításában találhatók, és ezek 1200 éven át a halhatatlanság türelmével várták az építőmester születését. Ő a XIII. században Aquinói Szent Tamás személyében jött el, aki hatalmas, logikus, bizonyított rendszerré, TUDOMÁNNYÁ változtatta a teológiát, amelyet a katolikus egyház hivatalosan magáévá tett, megbecsült 700 éven keresztül. Aquinói Szent Tamás alapműve, a Summa Theologiae (A teológia foglalata) a Trienti Zsinat alkalmával ott volt a zsinati atyák oltárán a Szentírás mellett. A Summa számos tanítását dogmának, vagyis Isten által kinyilatkoztatott igazságnak mondotta ki a katolikus egyház. — És ez a teológia az utóbbi 45 évben az egyes egyházi személyek hivatalos megnyilatkozásaiban mellőzve lett, pedig a pápák a II. Vatikáni Zsinat után is kitartottak mellette. A Summa teológiája szöges ellentéte a liberalizmus teológiájának.

Mi a különbség a két teológia között? Ezt röviden így foglalhatjuk össze:

A liberalizmus teológiája, az úgynevezett „modernista” teológia az emberből, az emberi tudatos és tudatalatti vágyakból, igényekből indul ki. Szerinte, amit kinyilatkoztatásnak hiszünk, az az emberi vágyak, igények kivetítése, tárgyiasítása, ezért ennek igazságértéke nincs. Ezért a modernista liberális „teológusok” nem foglalkoznak Isten létének bizonyításával, Istennel kapcsolatban annyit mondanak, hogy „Isten szeret minket”, és az istenhit „reményt ad”, de hogy a hívő mit reméljen, arról hallgat a liberális teológia, mint ahogy arról is, hogy az Isten a világtól különböző lény, a világot a semmiből teremtette, ezért az ember teremtmény, akinek Istennel szemben erkölcsi kötelességei vannak. Ez a teológia nem beszél az Isten által adott Tízparancsolatról, az isteni örök törvényről, és arról, hogy az Isten által adott törvények megszegése bűn, amelyért az Isten büntetést szab ki.

S mivel a liberalizmus teológiája kiiktatta a bűn fogalmát, és az erkölcsöt a mindenkori szokásokkal azonosította, ezért szó nélkül hagyja a saját gyümölcseit, korunk súlyos bűneit: a homoszexualitást, a különféle szexuális perverzitásokat és az abortuszt, a pedofíliát és a prostitúciót, a házastársi hűtlenséget és a fantasztikus méreteket öltő válásokat. Mélységesen hallgat az áteredő bűnről, amely pedig végigkíséri az egész emberi történelmet. A minden korban ismétlődő, hatalmas méretekben jelentkező emberi gyarlóság, sőt gonoszság, amely a XX. században a Szovjet által elkövetett tömeggyilkosságokban, valamint az angolszász légi terrorizmus apokaliptikus tűzviharaiban, szőnyegbombázásaiban, Drezda, Hamburg, Köln, Düsseldorf, Berlin és más európai városok sok százezer halottal járó tragédiájában tetőződött, nem érthető meg másként, mint az áteredő bűn tanával: az ember értelme elhomályosodott, és az akarata rosszra hajló lett. És ezt az áteredő bűnt, az emberi gonoszság végső okát tagadja, illetve hallgatja el a liberalizmustól fertőzött, „modernista” teológia.

S ha nincs áteredő bűn, és nincsenek személyes bűnök sem, akkor nincs szükség bűnbocsánatra és Megváltóra sem. Ezért a liberális teológia hallgat Jézus Krisztus megváltói, messiási szerepéről, istenemberi mivoltáról, és arról, hogy a Megváltó, a Messiás egyházat alapított és egy új vallást adott az emberiségnek, amelyben nincs „választott nép”, amelynek isteni eredetű, örök érvényű követelményrendszere és világnézete van. Azért hallgat minderről, mert nem akar ellentmondani a Talmud tanításait követő, világuralomra törő, Jézus messiási mivoltát tagadó zsidóságnak!

Ezért sulykolja a liberális, „modernista” teológia a zsidókkal folytatott „párbeszéd” szükségességét. De amire törekszik, az nem igazi párbeszéd, hanem elvtelen kompromisszum, megalkuvás a zsidósággal, visszavonulás a zsidóság elől. Az igazi párbeszédben ugyanis igent is lehet mondani, meg nemet is. (Krisztus is párbeszédet folytatott a Sátánnal, és háromszor mondott neki nemet). A liberális teológia által erőszakolt „párbeszéd” azt jelenti, hogy maradjon ki a keresztény vallásból mindaz, ami a zsidóságot zavarja, vagyis mindaz, ami a kereszténységet a zsidóságtól megkülönbözteti!

A liberális teológia nem hangsúlyozza, hogy az embernek a hazája iránt erkölcsi kötelességei vannak, köteles a hazáját megvédeni, ha az ellenség megtámadja, és ha szükséges, a hazájáért még életét áldozni is köteles.

Ami ilyen csonkítás után a vallásból megmarad, az már nem világnézet, hanem legfeljebb színtelen, jellegtelen érzelmi vigasz. Az ilyen vallásnak nincs igazi dogmatikája, csak pszichológiája van; nincs erkölcstana, csak szociológiája.

Ezzel szemben a Summa teológiája nem az emberből indul ki, hanem Istenből, mert az emberből kiindulva nem lehet megérteni Istent, de az ember igazi mivoltát, eredetét és célját egyedül Istenből kiindulva, mintegy Isten fényében lehet megérteni. Az ember Isten teremtménye, és a Summa az emberről, mint Isten teremtményéről tárgyal. Isten az embernek, a maga teremtményének objektíve igaz, minden időkre érvényes kinyilatkoztatott tanítást adott, ami örökérvényű erkölcsi követelményeket tartalmaz. A Summa teológiája az erkölcsi parancsokat nem az emberi szabadság korlátozójának, hanem az emberi kiteljesedés biztosítékainak tekinti: az erkölcsi parancsok útjelzők az Isten felé vezető úton, s egyben iránytűk, amik az embert segítik az egyéni és a közösségi életben egyaránt.

A Summa teológiája a Tízparancsolat megszegését bűnnek tekinti. Elítéli a homoszexualitást, a szexuális perverzitásokat, az abortuszt, a pedofíliát és a prostitúciót, a házasságtörést és kategorikusan tiltja a válást, mert a házasság elsődleges céljának az egymásnak való lehető legtökéletesebb testi-lelki önátadást tekinti, amely csak két személy közötti olyan kapcsolatban valósulhat meg, amelyben nem kell félni attól, hogy az ember a szeretett társát elveszítheti.

A Summa teológiája tanítja a személyes bűnökön kívül azt is, hogy az áteredő bűn az ember öröksége: értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajló lett. Ezért a Summán alapuló államelmélet elvet mindenfajta politikai utópiát: nem hisz semmilyen „földi paradicsomban”, de a Summa erkölcstana alapján felépülhet egy igazságos állam, amely a közjó biztosítása során a méltányosság követelményeinek eleget tesz!

S mivel a Summa teológiája számol a bűnnel, azt is tanítja, hogy az ember rászorul a bűnbocsánatra és a bűn alóli megváltásra. Azt vallja, hogy Jézus Krisztus, az Istenember, a Messiás azért testesült meg, azért jött a földre, hogy az emberiséget a bűntől megváltsa. Nem politikai szabadító, nem világhódító hadvezér, amilyennek a Talmud alapján a zsidóság képzeli. A Messiás nem a zsidó világuralmat biztosítja, hanem lehetővé teszi, hogy az ember elérje Istent, a végső célját és tökéletes boldogságát.

A Summa teológiája szerint ez a Messiás egyházat alapított, amely világosan felismerhető, hierarchikus felépítésű, látható társaság. Ez a Messiás egy új vallást hozott a földre, amely objektíve igaz világnézetet és a zsidó vallástól lényegesen különböző, új vallást jelent. Aki igazán megérti a Summa teológiáját, az azt is belátja, hogy „zsidó-keresztény” erkölcsről, kultúráról beszélni fából vaskarika: a keresztény vallásban maradtak ugyan zsidó eredetű liturgikus és jogi elemek, amelyek nem isteni eredetűek, és amelyek a keresztény vallás lényegének megváltozása nélkül kiküszöbölhetők, de a keresztény vallás isteni eredetű lényege, vagyis dogmatikája és erkölcstana szöges ellentéte a zsidó vallás lényegének!

A liberális, „modernista” teológiával ellentétben a Summa teológiája lehetetlennek tart minden megalkuvást, minden elvtelen kompromisszumot a zsidó vallással. Számára az igazság ismérve, az igazság végső forrása: Isten tudása. Ebből részesül az ember az Istentől adott, Jézus Krisztus által tanított kinyilatkoztatáson keresztül. A kinyilatkoztatásban való hit által megvilágosított emberi értelem olyan, mint a távcsőbe néző ember szeme: többet lát meg a realitásból, mint a hitetlen!

S végül a Summa teológiája az embert nem magányos, elszigetelt individuumnak, hanem népe és nemzete egyik tagjának tekinti, akinek a hazájával szemben kötelességei vannak. A közjó és így a nemzet java a földi értékek rendjében megelőzi az egyén javát, és ezért az ember, ha szükséges, a nemzet szolgálatában még életét is köteles feláldozni!

Nem pusztán elvont, elméleti különbség áll fenn a két teológia között, hanem két világnézet áll szemben egymással. Az egyik oldalon a zsidóság világuralmát szolgáló, ennek érdekében a vallást és az erkölcsöt szubjektivizáló, relativizáló teológia, míg a másik oldalon az egész emberiség és azon belül a magyar nemzet javát és rendeltetését is szolgáló, objektív igazságokat és örökérvényű erkölcsöt hirdető teológia.

E kettő között nem nehéz a választás. A Summa Theologiae első és második kötete immár magyar nyelven is rendelkezésünkre áll. A XXI. század világnézeti zűrzavarában legyen eligazítónk Aquinói Szent Tamás tanítása!

Megjelent:

Szittyakürt

47. évfolyam, 5. szám, 12. oldal

2008. május.

http://amdg.betiltva.com/tudos-takacs-janos-az-egyhaz-osi-es-liberalizalt-teologiaja/

*

Komjáthy Jenő

EGY FŐPAPNAK

Apage Satanas

.

Hazugság apja volt a Sátán;

Hazugság papja! Most a hátán

Nyargalsz te fene-szilajon.

Hiába sallang és tudós lé,

Jól ismerünk mi már, te kópé,

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Eszményiség! Ez hát a jelszó,

A hímporos szárny, - ámde hernyó

Lebeg a csilló szárnyakon.

Gyönyörű mez! De hát a lényeg

Csak undok, éhes, satnya féreg...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Az Evolúciót lihegve

Megtámadád, titkon szepegve,

Szemed a zsíros koncokon.

Tanítni mersz? Előbb te menj hát

A belső evolúción át!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Ismerjük a szemforgatósdit,

Így védte kasztod mind az ósdit,

Legelve buja maszlagon.

Vesd le előbb a reverendát,

Az ósdi vallás ócska rongyát!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Kardot ragadni, dalra kelni,

Eszményekért hevülni, tenni:

Barbár vagy ehhez, paflagon.

Ne affektáld az Eszme gondját,

Magadba járjad a bolondját!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

A Szabadságért harcra kelni,

Népet szeretni, fölemelni,

Hogy éljen méltón, szabadon:

Minderre szűk a reverenda.

Ám dividete dividenda!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

"Divide et impera!" Régen

Hatott, de az új nemzedéken

Nem fog ki jelmezes barom.

E faj a cifra színen átlát,

Hiába bíbor és a skárlát...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Fölszabadítni minden embert,

Ragadva zsarnokokra fegyvert:

Dicső dolog vón, mondhatom!

Ez ám az Eszmény! De a gátra

Ember kell, ki ne nézzen hátra!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Szabadságot minden paránynak!

Ezt hirdetik a jók, a bátrak,

Hogy ne heverjen parlagon

A Mindenségnek egy atomja...

Utópia! Kinek mi gondja!...

Kilátszik a lóláb, papom!

.

Sötétség apja volt a Sátán;

Sötétség papja! most a hátán

Nyargalsz te furfang-utakon.

Hiába sallang és tudós lé,

Jól ismerünk mi már, te kópé,

Elárul a lóláb, papom!

*

Szigorúan ellenőrzött evangélium 1-2.

+ dokumentumtár a 2. kötethez

Molnár János

Partium Kiadó

A román titkosszolgálat, a hírhedt Securitate titkos aktáiba nyújt bepillantást Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve.

A szegedi egyháztörténész, aki lelkészként egykor a kommunista rendszer hírhedt titkosszolgálatának, a Szekuritáténak üldözöttje és megfigyeltje volt, évek óta kutatja az egyházat érintő dossziékat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) archívumában.

A kötetből többek között az is kiderül, hogy Tőkés László püspökről, európai parlamenti képviselőről már húga lakodalmán jelentett egykori sógora, – természetesen álnéven – dr. Bartha Tibor főorvos.

Molnár János, a Debreceni Egyetem docense maga is érintett, hiszen 1975 és 1989 lelkipásztorként szolgált Romániában. Nyíltan elutasította a kommunista rendszerrel való „együttműködést”, sőt szamizdat publikációiért 1983-ban learatóztatták, majd a hatalom nyomására rokkantosították. 1988-ban nyíltan fellépett a romániai falurombolás ellen, Tőkés Lászlóval együtt. 1989 óta Szegeden él, vallás- és egyháztörténetet oktat és kutat, jelenleg a romániai református egyház II. világháború utáni történetén dolgozik.

A Szigorúan ellenőrzött evangélium című munka első kötete a kommunista Románia egykori politikai rendőrsége, a Securitate munkájába nyújt betekintést, több, az egyház berkeiben tevékenykedő megfigyelt személy, besúgó, illetve szekus tiszt nevét fedve fel. A szerző művével arra figyelmeztet, hogy „bűnmegvallásra és bűnbocsánatra soha nem lehet azt mondani, hogy késő.”

A négyszáz oldalas, tetemes dokumentummásolattal ellátott kötetből kiderül, hogy a kommunizmus idején az erdélyi református egyházban dolgozók kétharmada meghurcolt, meggyötört ember volt, egyharmaduk viszont „cinkos, besúgó volt, aki 1989 után is folytatta vagy folytatja káros tevékenységét” – fogalmazott Tőkés László a könyv erdélyi bemutatóján.

Ugyanakkor a második kötet sem pusztán az ügynökkérdés taglalására szorítkozik. Vizsgálja azokat a történeti kényszerpályákat, amelyek az egyházak korabeli szerepvállalását értelmezhetővé teszik. Így a jelzett kötet középpontjában, a korszak két legjelentősebb erdélyi magyar református teológusnak párhuzamos életpályája áll, ahogy az a Szekuritáté irataiban megjelenik. Ez a tükör természeténél fogva torzít, néha felnagyít, máskor lekicsinyít, kiélesít eseményeket, helyzeteket, másokat figyelmen kívül hagy, vagy tendenciózusan ködösít. Az viszont kétségbevonhatatlan, hogy e nélkül a tükrözés nélkül, igen hiányosak és megtévesztőek lennének a korszakról alkotott ismereteink. (...)

Oldalszám: 400+496+379 | Megjelenés éve: 2009, 2010

*

Székely János

ARDZSUNA KÉRDEZ

A Pánduk itt, a Kuruk túlfelől – a két sereg már csatarendben

állott.

Már fogyni készült közöttük az űr, már ideges szél rázta

a világol.

Egy férfi állt a harcmezőn, hogy a világtörvénynek dönteni

segítsen.

Négy hóka csődör húzta szekerét, kocsihajtója Krisna volt,

az isten.

Egy férfi állt a férfiak között nyugalmasan és mélyen és

csodásan.

Nem rettegett és nem gyűlölködött: súlyossá, naggyá nőtt

a bujdosásban.

Tizennégy éve erjedt már a harc, tizennégy évig várt az

alkalom.

Nézte a férfi véreit ezen, és véreit a másik oldalon.

És szólt: Jaj, Krisna, mit tegyek?

Most, hogy már nincsen visszaút,

Merő gazságnak érzem ezt

A tudva szított háborút.

Már nem tudom, mivégre kell

Testvér a testvért meggyalázza,

Hisz bárki győz és bárki hull,

Övé lesz mindenképp a gyásza.

Nézd, Bhismat látom túlfelől

S Karnát és többi véreinket.

Mind bölcs és tiszta férfiak,

S most meg kell majd gyilkolnom mindet.

Miért? Ugyan mit nyerhetek?

Hatalmat – ezt beszélik folyton.

De hát mit ér a hatalom,

Ha nem lesz akin gyakorolnom?

Az igazságot – hallom, és

Belém hasít: az is mit érhet,

Ha érte pusztul, ami az

Igazságnál is több – az élet?

Igazság? Lásd, a trónusig

Vér és halál visz, bűn, betegség.

Miért volna ez igazabb

Út, mint amelyen ők szerezték?

Nem igazabb, nem emberibb

Kockára bízni, észre, cselre,

Mintsem gyilkolni érte? Szólj,

Mindentudó, felelj meg erre!

Felelj, mindenható, ha tudsz,

Feléri majd a domb a szirtet:

Mindaz, amit tán nyerhetek,

Mindazt, mit biztosan veszítek?

Ha vesztek, éltem vesztem el,

Ha győzök, odalesz a nagyság,

Mivelhogy mindig mindenütt

A vesztesnél van az igazság.

Ha vesztek: magam vesztem el,

Ha győzök: azt, ki nékem kedves,

Így is csak én, úgy is csak én,

Mindenképp én leszek a vesztes.

Mondd, hogy van ez? Hogyan lehet,

Hogy emberségre nőtt az ember,

Túlcsordul szíve másokért

Szánalommal és gyötrelemmel,

És közben mégis azt teszi,

Mi önző érdekének tetszik?

Hogy lelke van és szelleme,

És mégis állatként cselekszik?

Mindenható, szólj, mit tegyek?

Egy életem van: hogyan éljem?

Köröttem árad a világ:

Vegyem ki belőle a részem?

Köröttem működik a lét:

Segítsek néki, hadd pörögjön?

Öljek, öleljetek, tudva, hogy

Az érdek hajtja és az ösztön?

Fojtsak, tiporjak gáncstalan,

Hogy dúsan éljek, amíg élek,

Akár az éhes állatok,

Akár a szomjazó növények?

Így éljek? Legyek harcosabb,

Hősebb és szennyesebb naponta

S pusztuljak bele végül is

A gyászba és a szánalomba?

Vagy törjem össze kardomat,

S rögtön vonuljak félre innét?

Higgyem, hogy van egy boldogabb,

Egy igazabb, egy emberibb lét?

Húzódjam félre, bújjak el

Őrizni magam s tisztaságom,

Tudván: egészen egyre megy,

Hogy ki az úr e vak világon,

Hogy Kuru, avagy Pándu-e,

És bűnben úr-e, avagy jogban

(Mert nem az a baj, hogy kié,

Hanem már az, hogy hatalom van)?

Így éljek, mondd, mindenható?

Öltözzem máris gyászfehérbe?

Szemléljem, mint megy a világ,

S miképpen marakodnak érte?

Bujdossam tovább hontalan?

Őrizzem egymagam a békét?

Hirdessem minden létezők

Kezdeti jogegyenlőségét,

Miközben persze lesz, aki

Fegyvert ragad majd, és nyugodtan

Elvégzi azt a pusztítást,

Amelytől magam megfutottam?

Így éljek, mondd? Hát élet az:

Semmit se tennem, csak vigyáznom,

Ha más kezétől esnek el,

Hát kisebb lesz talán a gyászom?

Kisebb lesz tán az elnyomás,

Ha rám fenekszik, mintha másra?

Harc nélkül adjam meg magam?

Ítéljem magam pusztulásra?

Mindenható, mondd, mit tegyek?

Egy életem van: hogyan éljem?

Köröttem zajlik a világ:

Elég, ha nézem és megértem?

Magába foglal: állhatok

Benne és mégis kívül rajta?

Ha látom hiúságait,

S tudom, mi űzi és mi hajtja,

S nem élhetek már részeként,

Mint azok, akik mit se tudnak:

Maradjak tehát egymagam,

Ítélkezőnek és tanúnak?

Így éljek, Isten, tétlenül?

Higgyem, hogy bűnösek a tettek?

Élvezzem szabadságomat,

Míg fognak és verembe vetnek?

Emelkedjem a lét fölé,

Lebegjek ott a hűs magasban,

Tudván, hogy közben idelent

Mi vélem lenne, ugyanaz van?

Nyilatkozz meg, mindenható,

Ki jobbkezeddé tettél engem,

S tudod az élet titkait,

Mert maga vagy a világszellem:

Mi most a jó és mi a rossz?

Tuskóvá züllenem – vagy ölnöm?

Lehet-e itt választanom?

Szabad-e élnem még a földön?

Nem, nem szabad, és nem lehet.

Két út van, s mindkettő halálos.

Beszélj hát, Krisna, mit tegyek?

„Vedd kardodat, győzz és imádkozz!”

. . . . . . . . . . . . . . . . .

Itt kezdődik a Bhagavad-Gitá,

vagyis a Magasztos szózata,

amint a Mahábhárata

hetedik könyvében olvasható.

(1961)

+

VÁLOGATOTT VERSEIM ELÉ

Ez a könyv válogatott verseimet tartalmazza: mindazt, amit

1948 óta írtam és magaménak vallok ma is.

Több ízben tanúja voltam, miként veszi semmibe a tisztelt utókor ilyen-olyan szerzők végakaratát. Ifjúkori zsengéket, elszórt alkalmi közleményeket, játékos rögtönzéseket, sőt penzumokat szedeget össze, hogy tudományos becsvágyát minél vastagabb, vegyesebb (és unalmasabb) összkiadásokkal elégítse ki. Pedig a szerző a semmiből csinál valamit, így hát szuverén úr; szabadon rendelkezik legalább a tulajdon műveivel. Nem hinném, hogy valaha filológusok kezére jutok, mégis előre kijelentem: ezt és csakis ezt a „költői korpuszt” tekintem a magaménak.

Sok verset írtam, persze, ezenkívül is. Ott vannak mindjárt a

fiatalkori próbálkozások, a személyes hang és szemlélet kialakulásának, a mesterség begyakorlásának mérhetetlen tömegű piszkozata.

Néhányat (rossz lelkiismerettel) beválogattam könyvembe is, mintegy mutatóba; ez magyarázza a gyűjtemény elejének viszonylag alacsony színvonalát.

Ott vannak aztán a gyengébben sikerült munkák (mert költői

kudarcok ellen senki sincs bebiztosítva), amelyeket ezennel papírkosárba vetek. Úgy vélem, tűrhetően értek ahhoz, amit magam csináltam, s így tehát engem jelent – senki se merészelje felülbírálni

szelektív ítéleteimet. Azokért a munkáimért, amelyeket minőségi

vagy egyéb okokból kirostáltam (még ha régebben meg is jelentek), remélem, bőségesen kárpótolnak azok, amelyek harminc-negyven év múltán most jelennek meg legelőször. Ezt a versgyűjteményt csakis szűkíteni szabad, bővíteni nem.

Publikáltam én végül olyan verseket is, amelyekkel sohasem értettem egyet. Volt például életemben egy gyötrelmes időszak, amikor egyetlen célom lehetett: kimenteni a börtönből édesapámat.

Ennek érdekében (és ezt követőleg) bármit elkövettem, elismertem,megírtam – alig tudtak felkérni olyan konjunkturális feladatra, hogy azonnal ne teljesítsem! Akkori munkáimért a lehető legnagyobb irodalmi elismerésben részesültem: csakugyan visszakaptam apámat. (Nem is igénylek azóta semmilyen kitüntetést.) Felelősségem tudatában kijelentem: bánom ugyan, már akkor is bántam ami történi, de megbánni sosem fogom. Mindig is, most is megtenném, ha visszakaphatnám érte az enyéimet.

„Mind e durva bűbájt”, természetesen, megtagadom ma. Ami „elkötelezettet” 1962-ig megrendelésre írtam, az élet dolga volt, nem a költészeté. A művészet, mint tudjuk, azért művészet, mivel nem élet. Végül még azt mondom el, hogy nekem voltaképpen nem tetszenek a verseim. Kevés köztük a kimondottan esztétikai fogantatású. Eredetileg a filozófia volna a szakmám, igazi becsvágyam a világ megértése volt, nem kevesebb. De korán beláttam: a meztelen gondolatnak ebben a században immár semmi esélye. Így aztán esztétikai mezbe, költői képekbe öltöztettem, mintegy versbe rejtettem felismeréseimet, hogy előbb-utóbb azért mégis nyilvánosságra juthassanak. Verseimben a gondolat a fontos, nem a vers. Ebből következik sima, hagyományos verselésük (hogy fel se tűnjék lehetőleg), explicit fogalmázásuk, terjengős, diszkurzív, sőt olykor rekapitulatív előadásmódjuk, egyszóval mindaz, amit a mai olvasó bizonyára avultnak érez. Egész találékonyságomat arra fordítottam, hogy valamiképpen versbe kódoljam, „kinyögjem”, „elsüssem” gondolataimat – a többi úgyszólván nem érdekelt. Így lettem konzervatív író. Azt is mondhatnám: inkább vállaltam a korszerűtlenséget, semhogy végképp elszakadjak a kortársaimtól. Egy bennünk rekedt felismerésnek lehet érvénye – értelme nincs.