Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 30.

Szvorák Kati - Kormorán:

Ruszki Iván

Ruszki Iván,

Tudod-e már,

Hol vagy te most,

Egyáltalán?

.

Szolga voltál,

Ruszki Iván,

Ideküldtek,

Fegyvert fogsz ránk.

.

Kiskatona,

Anyád fia,

Hozzánk küldött

A rógyina.

.

A halálra

Nem szánt anyád,

Faekével

Szánt az apád.

.

Idehoztak,

Golyó elé,

Legyünk neked

Gaz ellenfél.

.

Ruszki Iván,

Testvéred volt,

Aki fegyveredtől

Megholt.

.

Ő is gyerek,

te sem felnőtt,

bámulhatnátok

a felhőt.

.

Futnak fent

A fellegek,

A magyar föld

Eltemet.

.

Ruszki Iván,

Anyád álma,

Magyaroknak

Vagy árvája.

http://www.youtube.com/watch?v=K56uWiiNspU&feature=related

*

Unokáink is olvasni fogják

Az Északkeleti Almanach a világhálón

Dózsa népéről a fényes szellők szárnyán

Hársfalvi Péter történészről

beszél Láczay Magdolna főiskolai tanár

Hársfalvi Péternek, a tekintélyes történésznek legendás volt a memóriája és hatalmas a tudása: ha előadott, érzékletesen beszélt, nem kalandozott el a tárgytól, tiszta logikával, ép, kerek mondatokban fogalmazott. Elég volt belépni munkahelyi szobájába, hogy a vendég tisztában legyen azzal, merre húz a házigazda szíve: Derkovits Dózsa-sorozata díszítette a falat. Tucatnyi feladatot, köztük sok társadalmi munkát vállalt, s mindenütt szerették, mert szeretett dolgozni. Társaságban gyakran volt ő a középpontban, s ha nótázásra került a sor, kevesen tudtak túltenni rajta.

http://napkeletnepe.blog.hu/tags/ü%3AHársfalvi_Péter

*

Zavar az agyban

Mottó:

„Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász – aki hét éven át volt Világbank és a Clinton-kormányzat vezető közgazdásza – erős kritikát fogalmazott meg az IMF akkori állapotáról a magyarul 2003-ban megjelent könyvében[4]. Stiglitz úgy látja, hogy az IMF kölcsönökhöz szabott feltételek legalább annyiszor érintették károsan a kölcsönt felvett országot, mint ahányszor segítették azokat. A szerző sok esetben tapasztalt elfogult, sematikusan, elegendő helyismeret hiányában meghozott, helyi szakértők vitából való kizárásával hozott és végül károsnak bizonyult döntéseket. A szerző szerint az IMF egy olyan közintézmény, amely nem teljesíti azt a célt, amiért létrehozták: „azon meggyőződésből hozták létre, hogy a piacok gyakran rosszul működnek, mára a piac felsőbbrendűségének bajnokává és főideológusává lépett elő.” A szerző problematikusnak tartja, hogy az IMF, noha közintézmény, nem számon kérhető azoknak, akik működését finanszírozzák. „Az IMF-terápiák mélyítették el a válságot Thaiföldön és Indonéziában. A szabadpiaci reformok Latin-Amerikában itt-ott ugyan sikerrel jártak – Chilét szokták emlegetni –, de a kontinens többi része még mindig nem hozta be a lemaradást az 1980-as évek sikeres IMF-mentőakcióit követő úgynevezett »elveszett évtized« után.”

Magyarország államadóssága 2012. 08.-ra

a GDP 77,6 százalék, - NA ÉS?

A gazdasági megfelelés – lásd Bajnai (libás) Gordon Györgyöt, aki meg lehet, hogy a pénzvilág kiszemelt miniszterelnök jelöltje, de a néplélektan abszolút dilettánsa és az emberi tekintély szükségszerűségéről mit sem sejtő sunyi gőg sugárzik a simulékony mimika-rezdüléseiből. A gazdaság húrját oly mértékben feszítette a bankok, gyarmatosítók, trösztök elvárásaihoz, hogy volt, akiben elpattant a türelem hajszálere és önön kezével vetett véget életének, azaz, az ilyen ember alkalmatlan a társadalmi érzésmechanizmusok megértésére és közvetítésére.

A felismert szükségszerűség se nem a szabadság, se nem az emberközpontú világ elvtendere, csupán a tehetetlenség mozgásmechanizmusának álcázott megnyilvánulása. Ha az ember képtelen az új kihívásoknak megfelelni, akkor kitalálja, magyarázza a reakcióanalízisét. Tulajdonképpen a megnyilvánuló lélektan elvesztette a talajt a lába alól és ma már a kétség, határozza meg a lehetőségeket. Sajnos a magyar társadalom eljutott arra a szintre, - az örökös önfeláldozás következményeként-, hogy humánérdek-képviselete kihalt. Nincs olyan karakteregyéniség (individuum), aki felveheti a versenyt, az e tekintettben igen felkészített Orbán Viktorral. Avval az Orbán Viktorral, akinek már a neve is fémjelzi, karaktere megtestesíti a rendszerváltásnak titulált átalakulást. Onnan jön – apja párttitkár, ő maga KISZ titkár, ami a múlt- és oda próbálja terelni a közgondolkodást, ahol a megfelelési kényszer uralja a gondolatot. Az átadom magam a folyó sodrásának – elv, alapján próbál a kor kihívásainak megfelelni, lázong és meghunyászkodik egyszerre. Vagy a sajtó szava hihetetlenségének köszönhetően vélt, vagy valós nyilatkozatai borzolják a kedélyeket („Ne a szavaimat figyeljék, hanem a tetteimet”). Vagy a kaméleoni képességei (liberális allűrök illetve nemzetmentő diktátor). A tény viszont megállapítható, hogy a gazdaságpolitikát eladni, propagálni, jól megtanulta, a Soros tandem-dialógus elvárásainak megfelel.

Most nem a 2014-es választások kimenetele a kérdés, hanem egy nemzet öntudatának a megmaradása, életesélyeinek számbavétele. A ránk szabadított szabadrablás, a tőzsde, felfalta a racionális gondolkodást és ott, ahol addig belénk fojtották az önmegvalósítást, ott hirdetett szabad versenyt, de csak pellengérre tudta állítani a gyarlóság emberi megnyilvánulását. Kiüresedett sikolyt kiállt világgá a magyar lélek, mert vége van, vége kell, hogy legyen az ember és ember közötti versenynek, különben a pusztítás megállíthatatlanná válik. Nem az a kérdés, hogy melyik eszmének, országnak, személynek van igaza, hanem hogy az életnek van-e joga élni.

Magyarország államadóssága 2012. 08.-ra

a GDP 77,6 százalék, - NA ÉS?

A világ a holnap, holnaputáni termelés eredményeit feláldozva elégítette ki a javakat, csupán azon megfontolás alapján, hogy nőjön, hatalmasodjon x, y birodalma. Így válhatott hatalmasabbá Rockefeller, Rothschild stb., mint egy ország, mint az emberi érdek. Ebből kifolyólag, most ért véget az, az idő, hogy honnan nézzük a dolgokat, mert többféle igazság is létezik; most már csak egy igazság maradt: Az emberi élethez való jog! Magyarként, emberként, csak és kizárólag ennek az egyszerű jognak a szószólóját, érdekérvényesítőjét keressük.

Attilát akarjuk és az ember igazságát!

Gavallér János

*

Szvorák Kati és a Kalamajka:

Ha felmegyek arra a magos nagy hegyre

Magyar katonadalok és énekek a XX. századból

(szerk: Cseh Tamás és Péterdi Péter)

ha felmegyek arra a magos nagy hegyre

feltekintek a csillagos nagy égre

csillagos ég merre van az én hazám

merre sirat engem az édesanyám

sírt az anyám amikor én születtem

karjai közt rengetgetett engem

akkor mondta jó leszek katonának

rabja leszek széles e nagy világnak

http://www.youtube.com/watch?v=sI7SfqAeIjc&feature=related

*

Történelmi kitekintő

Buda ostroma

1542. szeptember 26. és október 9. között zajlott, mely az első visszafoglalási kísérlete volt Magyarország fővárosának a törököktől. A Német-római Birodalomból és más területekről összegyűlt hatalmas seregek későn érkeztek a budai vár és Pest alá, s a két hétig tartó ostrom alatt csupán utóbbi város elfoglalásával próbálkoztak, de az sem sikerült. Az előkészületek hiányosságai és a tehetségtelen hadvezetés volt az egyik oka a kudarcnak. Ebből fakadóan a meredek sziklán elhelyezkedő várat – amelyet az utóbbi években megerősítettek –, nem lehetett elfoglalni. Buda visszafoglalási kísérlete miatt 1543-ban I. Szulejmán személyesen vezette a hadait Magyarország ellen, hogy a budai vilajetet kiszélesítse, ezáltal bővítve Buda védelmét.

A következmények

Október 10-én a keresztény sereg szégyenszemre feloszlott. Ferdinánd azonban 7000 katonát még fegyverben tartatott, hogy fedezzék Bécset, ha netán a török mégis támadásba lendülne.

A csúfos kudarc nagyon lesújtotta a magyarokat és a németeket egyaránt. Ferdinánd úgy értékelte testvére, Károly előtt a vereséget, hogy csupán a megfelelő vezetés és az összetartás hiányzott a sereg katonáiból. Mohács és Buda után már egészen nyilvánvaló lett, hogy Magyarország nem lesz többet meghatározó szerepkörű Közép-Európában. A német birodalmi sereget 1542 után visszatartották a magyarországi harcoktól és a francia frontra irányították őket. Perényit rövidesen őrizetbe vették, azzal vádolva, hogy Ferdinánd ellen akar fellépni. A további védekezés megszervezésére a főherceg és király további intézkedéseket tett, mert tudta, hogy a török válasza nem marad el, főleg azután, hogy követekkel akarta áltatni a szultánt, miközben a keresztény sereg támadott. Ferdinánd látva, hogy Pest és Buda alatt érdemlegeset az olasz és magyar hadsereg tudott felmutatni, ezért a jövőben több ilyen nemzetiségű katonát kívánt fegyverben tartani a török ellen Magyarországon. Sajnos a birodalmi gyűléstől megint csak ígéreteket kaptak a magyar rendek, mert a következő évi török hadjárat során egy fillért sem fizettek, s semmilyen katonai egységet nem adtak a német fejedelmek, miközben a szultáni had sorra foglalta el a várakat a Dunántúlon és az Alföld északnyugati sarkában. György baráték sem tehettek mást Erdélyben 1542 után, minthogy felmondják a gyalui egyezményt és kimagyarázkodják magukat a szultán előtt. György barát beszedte az országban a Porta által igényelt 10 ezer arany adót, s hozzálátott, hogy megszervezze az erdélyi államot. Azonban továbbra sem tett le arról, hogy korábbi hibáját helyrehozza, s Budát valamiképp visszaszerezhesse, de most látta, hogy aprólékos munkára van szükség. Buda 1686-ig maradt török kézen. Bár a török háborúk alatt több ízben is vissza akarták foglalni, de a korabeli hadvezetés hiányosságai és nem kellő szervezettsége miatt a törökök hasznukra tudták fordítani a budai vár elhelyezkedéséből fakadó előnyöket. Az utolsó ostrom kísérletkor az új, modern nyugati sereg már kellő szervezettséggel, új fegyverekkel és jobb stratégiával fogott bele Buda visszafoglalásába. Bár a törökök végig tartották magukat, de a keresztény sereg nem vonult vissza, még a felmentősereget is megverte, s kitartó ostromlással végül sikert ért el.

*

KISFALUDY SÁNDOR

HIMFY

ELSŐ RÉSZ.

A KESERGŐ SZERELEM.

Del vario stile, in ch'io piango, e ragiono

Fra le vane speranze, e'l vano dolore;

ve sia chi per prova intenda amore,

Spero trovar pieta, non che perdono.

Petrarca.

I. ÉNEK.

Mint az őzek az erdőben,

A halak a vizekben,

Madarak a levegőben,

A méhek a kertekben:

Oly szabadon s kedvem telve

Éltem egykor napjaim;

Vigan lejtve s énekelve

Üzém kicsiny bajaim.

.

Erő vala tetememben,

Minden bajt megláboltam;

Tehetség volt tűz-lelkemben,

A sorsot csak gúnyoltam;

Nem esmérvén veszedelmet,

Nagy dolgokat koholtam;

Nem esmertem a szerelmet -

Egek, de boldog voltam!

.

Szóljon bár a hímes mező

Fűvei közt fülelő

És estvénként lengedező

Illatos nyári szellő:

Ha valaha duplázta-e

Sohajtásom fúvalmát?

Avagy háborította-e

Zokogásom nyúgalmát? -

.

Szóljon bár a csörgedezve

Folydogáló csermelye,

Hol, kebelem ömledezve,

Oly sok estvém eltele:

Ha valaha könnyeimből

Egy cseppecskét ivott-e?

Bút nézett-e szemeimből,

S panaszt tőlem hallott-e?

.

Barátságot szép lelkekkel

Szívem szerint kötöttem,

S érzelmimet jó szivekkel

Enyelegve közlöttem.

Kedvelvén a társaságot,

Akkor én nem gondoltam

Ennél nagyobb boldogságot -

Egek, de boldog voltam! -

.

Nyúgalomra bocsátkozván,

Könnyen elszenderedtem:

S szép álmokkal múlatozván,

Új örömre ébredtem.

Nem esmervén a szerelmet,

Senkinek sem hódoltam,

Nem éreztem szívgyötrelmet -

Egek, de boldog voltam! -

.

De most oda boldogságom,

Oda örömnapjaim!

Oda van szép szabadságom,

Hajh! meggyültek bajaim! -

Egy gőgös szép megsebzette

Csalt nem sejtett szívemet

S tehetetlen rabbá tette

Fellengve járt lelkemet! -

.

A bú marokkal szaggatja

Ifjúságom virágit;

A mirígy tűz száragatja

Szép reményim zöld ágit.

Teli arczom elsorvadott,

Lehúlltanak rózsái;

Vidám szemem beapadott,

Elhúnytanak szikrái.

.

Oda könnyű nyájasságom

S enyelgő víg tréfáim;

Ellankadott bátorságom,

Búban másznak óráim.

Tetememnek fogy ereje,

Kedvekben nem enyhülhet;

Roncsolt agyamnak veleje,

Elmém már nem repülhet,

.

Kerűlöm a múlatságot,

Epedezek, búsongok;

Kerűlöm a társaságot,

Magánosan bolyongok.

A barátság deríteni

Édes szóval igyekszik;

De nem képes enyhíteni, -

Szívemen nagy terh fekszik.

.

A pataknak siralmimmal

Bővítem most vizeit;

A Bakonynak panaszimmal

Töltöm vadon völgyeit.

A szép tavasz kellemei

Lelkem fel nem vidítják;

A madarak szerelmei

Szívem inkább búsítják.

.

Nyúgalomra telepedvén,

Alva is csak szenvedek;

Álmomban is gyötrődöm én,

S új kínokra ébredek.

A napkelet, napenyészet

Búmban tünődve talál;

Kihalt nékem a természet, -

Éltem egy hosszú halál.

.

Látja jól azt a kegyetlen,

Mint lankadok, epedek;

Tudja jól az érzéketlen,

Érte mennyit szenvedek;

De mind ezen nem könyörül,

És nem szán ő engemet!

Sőt talán még azon örül,

Hogy így dúlja éltemet.

.

Egy mosolygó tekintettel

A kegyetlen istenné,

Bár ha színlett szeretettel,

Szívem boldoggá tenné,

Vajha tüzem apaszthatná

Könnyeimnek árjait! -

Vagy hát könnyem elolthatná

Szívem dühös lángjait!

+

Nyáry Krisztián

240 éve született Kisfaludy Sándor.

Jó kiállású császári testőr és huszártiszt volt, társasági ember, tehetős földbirtokos, ráadásul kiváló költő. Nem csoda, ha szerették a nők. Csak azért nem nevezném főállású nőcsábásznak, mert egész életében kitartóan és őszintén szerelmes volt.

A sümegi fiatalembert már a pozsonyi katonai akadémiai évek alatt sem kerülték el a szerelmi kalandok. Első választottja egy német pékmester lánya, Wenstein Terézia volt, akivel magyar nyelvleckék ürügyén találkozgatott. Már majdnem szárba szökött szerelmük, amikor Kisfaludyt egy huszárezreddel Erdélybe vezényelték. Itt szomorúan olvasgatta hátrahagyott kedvese leveleit, amikor bemutatták neki az etédi árva lányt, Gyopáry Anikót. A gyámszülők éppen egy megfelelő vőlegény felkutatásával voltak elfoglalva, így nem vették észre, hogy a nyalka huszár alhadnagy és a lány túlságosan összemelegedtek. Annyira, hogy Anikó teherbe esett. A megesett lányt gyorsan hozzáadták egy mit sem sejtő helybéli fiatalemberhez, Kisfaludyt pedig elvezényelték. Még románca keserű befejezésén búslakodott, amikor szülőföldje, Zala megye őt delegálta a királyi testőrségbe. Így húsz évesen Bécsbe került, ahol megismerkedett a színházak, bálok, zenés estélyek világával. A fess testőrtiszt hamarosan a bécsi dámák kedvence lett. Az udvari pletykák szerint - nem tudni milyen előzmények után - maga Krisztina királyi hercegnő ajándékozta meg egy aranyórával. Franciául és olaszul tanult, és eljárt Salvatore Vigano balettmester estjeire a Burgtheaterbe. A kortárs táncművészetnek annyira a rabjává vált, hogy beleszeretett a mester fiatal feleségébe, a kor ünnepelt táncosnőjébe, Maria Medinába. Másfél évig tartott a viszonyuk: "Soha, sohase felejtem el ezt a szeretett asszonyt, akinek karjai között a legbujább, de leggyönyörűbb szerelemnek ölében egy ideig boldognak vélém magamat”, - írta később. Balszerencséjére parancsnoka is kiszemelte magának a szép Mariát, ezért Kisfaludy fegyelmi vétségeit szépen kilajstromozta, s ezzel elérte, hogy a testőrtisztet lefokozzák és eltávolítsák Bécsből. Kisfaludy könnyes búcsút vett szerelmétől, majd szabadságot vett ki. Otthon, egy badacsonyi szüreten megismerkedett a zalai alispán lányával, a 18 éves Szegedy Rózával, akibe szintén őszintén és halálosan beleszeretett. Az esetről később a híres Himfy-strófákban emlékezett meg: „Édes, kínos emlékezet,/ Ott tudtam meg, ki légyen ő, / Oh Badacsony szürete! / S mi légyen a szerelem; / Múlatságos gyülekezet, / Amor nyila miként sebző, /Te rabságom kezdete! / S mi az édes gyötrelem.” Róza kezdetben viszonozta a közeledést, de aztán hűvösen viselkedett a valószínűleg rámenős Kisfaludyval. A visszautasításhoz nem szokott férfi elhatározta, hogy bánatában a harcmezőn fogja keresni a halált. Erre módja is nyílt volna, hiszen a napoleoni háborúk kellős közepén Itáliába vezényelték. Itt csatatéri halál helyett az olasz arisztokrata szépséggel, a " fekete hajú, tüzes szemű, vidám, még virágzó” Colleredo grófnéval esett szerelembe, akit a "fiatal, szép, csendes, epedő kék szemű, szőke" Gonzaga hercegnő követett. A románcoknak azonban vége szakadt: Kisfaludy Milánó alatt francia hadifogságba esett, és a provence-i Drauignan városába került. Itt az előkelő hadifoglyok kosztot és kvártélyt is kaptak, Kisfaludy pedig még valamit: Caroline d'Esclapon kisasszony szerelmét. A művelt polgárlány ismertette meg a francia költészettel, ennek hatására kezdett el új stílusú verseket írni. Caroline azonban egy városi tisztviselőnek is tetszett, aki – csak hogy megszabaduljon riválisától - elintézte, hogy a magyar tisztet hazaengedjék. Újabb könnyes búcsú után Kisfaludy hazaindult. Útközben mindössze egy német polgárlánnyal és egy Pepi nevű grófnővel esett őszinte szerelembe, és már otthon is volt. A badacsonyi szüret harmadik évfordulóján újra megkereste Szegedy Rózát. A lány ezúttal elfogadta az udvarlást, és örömmel olvasta a férfi leveleit: "első szerelmemnek erős indulattyával, sőt mondhatom, dühével szeretek most is, azt tőled távollétemben igen méllyen, kínnal és fájdalommal érzem". 1800 január 20-án összeházasodtak. És ezen a ponton nem várt dolog történt: Kisfaludy Sándor ettől kezdve más nőre rá sem nézett, boldog szerelemben élt feleségével. Erről nem csak a „Boldog szerelem” versciklus tanúskodik, hanem a hasonló levélrészletek is:"Ha Napóleonnak a nászéjszaka annyira tetszett, mint nekem a miénké, úgy bizonyára a fél Európát nekünk fogja ajándékozni.” 32 évet éltek együtt, Kisfaludy - ha csak tehette - nem mozdult el felesége mellől. Aztán, amikor Róza 1832-ben meghalt, néhány hónap búskomorság után visszatért előző életéhez. Az idős gavallér újabb asszonyokkal vagy fiatal lányokkal esett viszonzott szerelembe, kalandjai épp olyan színesek voltak, mint ifjú korában. De verseit továbbra is Szegedy Rózához írta.

+

Kisfaludy Sándor: Kisfaludy Sándor minden munkái

http://mek.oszk.hu/05700/05754

Kisfaludy Sándor: Kisfaludy Sándor munkái

http://mek.oszk.hu/07800/07880

Kisfaludy Sándor: Kisfaludy Sándor munkái

Himfy

http://mek.oszk.hu/07400/07444

Kisfaludy Sándor: Kisfaludy Sándor összes költeménye

http://mek.oszk.hu/00700/00734

Kisfaludy Sándor: Regék a magyar elő-időből

http://mek.oszk.hu/07100/07145

*

Cskádár Péter

Nyílt levél Keresztes Ildikónak

Kedves Ildikó!

Úgy alakult, hogy túlpörögtem, nem tudtam elaludni tegnap este. S ha már értelmeset nem volt erőm csinálni, gondoltam, kipróbálom, hogy okos kis médiajátszóm, amely a minap esett át egy programfrissítésen, valóban képes-e közvetlenül, tehát számítógép beiktatása nélkül elérni a youtube-ot. S mert e ketyere egy szintén okos plazmatévével van összekötve, 106 centis képen néztem meg a szeptember 15-i X-Faktort. Az is érdekelt ugyanis, hogy ekkora képernyőn mennyire élvezhető a youtube képminősége

Noha az X-faktort már régóta nem kedvelem, most felhívták a figyelmemet egy mókás részletre, s ha már így alakult, végignéztem az egészet.

Na, azóta már másért nem tudok aludni.

Szerepelt ugyanis a műsorban egy 23 éves "csávó", aki arra a szokványos kérdésre, hogy mivel foglalkozik, azt válaszolta, hogy közmunkás. S mert ti, a nagyméltóságú zsűri, nem hagytátok ennyiben, megkérdeztétek, hogy mégis, mit csinál. A férfi szégyenlősen zavarba jött, azt mondta, mindenfélét. S mert nem akarta, hogy tovább bántsátok, példaként a gereblyézést említette.

Úgy horkantál föl, mint akit áramütés ért. A "csávó" nagyon jól énekelt, kiváló előadó is, így hát a produkciója közben és utána is azon sopánkodtál 106 centis képátlón, hogy egy ilyen tehetség miért gereblyézik.

Na figyi egy kicsit, bébi!

Magyarországon több százezer embert kényszerítenek közmunkára. A cigányoknak meg szinte más se jut. Ez az ember - saját vallomása szerint - azért jelentkezett az X-faktorba, hogy anyagi biztonságot tudjon adni a családjának. Mert van két gyermeke, noha a riporter - az az ostoba, max. 50 szót ismerő plázacica - szégyenkezés nélkül vágta a férfi képébe, hogy ki sem nézte volna belőle.

Tudod, miért van sok közmunkás? Tudod, miért gereblyéznek? Úgy sejtem, nem tudod. Különben nem lepődtél volna meg. Orbán Viktor szerint azért, hogy a naplopók rászokjanak a munkára.

Persze, honnan is tudhatnád - nincs közöd hozzá. Hiszen te egyetlen műsornyi "pojácáskodással" (nem bűn, ez a műsor lényege, a versenyzők csak statiszták) a többszörösét keresed a közmunkások bérének. S képzeld, még további százezrek közmunkássá silányítását tervezi a kormányzat. Bizony. Na, mit szólsz?

A Magyar Rádió archívumába például a minap érkeztek meg a több diplomával rendelkező közmunkások. Meg is kérték az ott egyelőre nem közmunkási státuszban dolgozókat, hogy fogadják a közmunkásokat bizalommal. Mert a trükk az, hogy a "rendes" munkásokat elbocsátják, s helyettük a sokkal olcsóbb közmunkásokat veszik föl. Sőt. Terjedőben van, hogy előbb elbocsátják a dolgozókat, majd pár nap múlva "megkínálják" ugyanőket a közmunkával, így akarván azonnal "visszavezetni" szerencsétleneket a munka világába. S mi mást is tehetne egy munkanélküli? Elfogadja a felkérést, különben kizárják őt az összes juttatásból. Még orvoshoz sem mehet, hiszen nem lesz TB-je.

Mondhatnád persze, hogy mindehhez Neked mi közöd van? Te, köszönöd szépen, jól vagy, gondod egy szál se, és a te munkád különben sem mérhető máséval, azért élsz olyan nagyon jól.

Pedig van közöd hozzá.

Lehetne közöd hozzá. Sokat "gereblyézhetnél", hogy ez az aljasság mihamarabb megszűnjön.

Ha a helyedben lennék, én pl. - felhasználva az X-faktor teremtette nyilvánosságot és az élő adást - népszavazási aláírásgyűjtést kezdeményeznék a közmunka eltörléséért. Ha ugyanis valakinek a munkájára szükség van, az kapjon tisztességes fizetést, emberhez méltó munkakörülményekkel és bánásmóddal.

Ja, hogy az X-faktor szórakoztató műsor, amiben nincs helye a politikának? Ne add az ostobát, jól tudod, hogy az efféle szórakoztatásnak igenis van polltikai célja, nagyon is van: az, hogy elkábítsa az embereket.

Ja, hogy azonnal kirúgnának Téged az X-faktorból? Ebben majdnem biztos vagyok. De legalább elkezdődne végre valami. Ám nem kéne félned az éhezéstől: A "csávesz" és még megannyi közmunkás biztosan adna egy-egy tál meleg ételt. Hiszen Téged sokan szeretnek. Na jó. Legrosszabb esetben közmunkásként zsűriznél az X-faktorban.

Namost.

Ezt a levelet a Facebook-on tettem közzé. Remélem, sokan szólnak majd hozzá, és sokan osztják meg. Mindjárt megjelöllek ismerősként Téged is. Ha van kedved valóban tenni valamit, kérlek, jelölj vissza.

Üdvözlettel:

Cs. Kádár Péter

*

Gizike, hol vagy?

AZ MTDA 1300. könyve apropóján

Az MTDA 1300. könyve vagy jelent valamit, vagy nem. Annyit mindenestre, hogy ennek

ürügyén csokorba szedve elmondjam némely a projekt során szerzett tapasztalatomat.

A szöveg szándékosan nyers, mert semmi értelmét nem láttam a mondandó utólagos

cizellálásának, protokollszövegnek semmiképpen sem mondanám. Ha olykor kissé kesernyés,

azért nem én vagyok a felelős – remélem.

Tehát:

Amikor anno 2003 körül elkezdtem az MTDA-val foglalkozni, már könyvmoly és

kábítószeresen számítógépfüggő voltam. Meggyőződésem, hogy a jövő könyvtára a

kibertérben lévő, virtuális könyvtár lesz – ez ma sem egyértelmű sokaknak, hát még akkor.

Az MTDA-t nem pénzelik ilyen-olyan nevű projektek, intézmények, hogy mégis hol tart, azt

a ’statisztika’ menüpont alatt naponta frissülve lehet olvasni. Nem panaszként, hanem

tényként írom mindezt, meg azért, mikor különféle betűszavakat és hangzatos projektekre

költött százmillióról olvasunk, erre azért emlékezzünk.

A projekt a maga nemében igen hatékony, s bürokráciamentes: ezt semmilyen intézményi

keretben sem lehetne megvalósítani: saját magamnak mégsem írhatok munkaterveket – azt

skizofréniának hívják.

A könyvek ’bekerülése’ egyszerű: 1945-ig a projekt-szabta igen széles tematikai határok

mellett minden könyvnek helye van, tehát ha rajtam múlik, begyűjtöm.

Nincs terv vagy szabály, hogy mikor mit korrektúrázzak, s általában arról is ad hoc döntök,

mikor mit teszek ki. Nyilván más közönség olvas elsődlegesen nyáron, s más egyetemi,

képzési időben s ezt igyekszem figyelembe venni.

Amikor – nagyon az elején – a projekt rövid ismertetését írtam, a technikai ab-ab-ok mellett

valami „elvi mondanivalót” illett találnom a munkám céljáról, szándékaimról és hasonlók.

Tudnivaló, hogy stratégiai tervek, küldetésnyilatkozatok bizonyos nagyon egyértelmű zsigeri

reakciót váltanak ki belőlem. Tapasztalataim szerint ezek mennyisége fordítottan arányos az

elvégzett munkával, ámde egyenesen arányos az arra költött vagy kapni remélt pénz

nagyságával.

Vért izzadva végül kitaláltam, hogy az MTDA három ’alappillére’ az ingyenesség, a

függetlenség és a politikamentesség. Annyira egyértelmű, evidens dolgok, hogy nem is

foglalkoztam ezzel a továbbiakban.

Ami igazán elgondolkodtató, s ami miatt ezt az iromány íródik most, az az, hogy 2013-ban

Magyarországon ezek egyike sem egyértelmű, sőt.

Ingyenesség:

Az interneten az ember letölt, lehetőleg ingyen, feltör, warezol, bármi, de igazából a pénzbeli

ellenszolgáltatás marad a webáruházaknak. Jómagam kezdettől azt vallom, hogy amit az

emberiség létrehozott, az valamiféle szellemi közös kincs, s azt ingyen, demokratikus

bárkinek hozzáférhetővé kell tenni – ez egy e-könyvtár, tehát itt csak a könyvekről beszélek.

A szerzői jog a mai formájában – talán szándékosan – betarthatatlan. Én (ha jól tudom ez

amerikai gyakorlat) a kiadás évét veszem alapul, 1945 utáni könyveim nincsenek. Kifogás

esetén azonnal törlöm/törölném az adott könyvet.

Namármost, az számomra elképzelhetetlen, hogy valaha is pénzt kérjek a munkámért,

nemhogy direktben, hanem átvitt értelemben sem: „donate” gomb nincs a portálon, aminthogy

egyetlen reklámbannert sem tűrök meg. Nagy dolog, az információszabadság közhely, a MEK

is ingyenes az x vagy y. is az.

Valóban?

Ha rangos intézmény benyújt egy pályázatot gyűjteménye egy általa fontosnak tartott része

digitalizálására, akkor többnyire kap pénzt. Vannak speciális témák, amiknél a siker szinte

biztos, mint amerikai filmekben a gyerek és/vagy kutya szerepeltetése a kasszasiker jegyében.

Ha megjön a pénz, akkor lehet konferenciázni, szakértői jelentéseket/tanulmányokat írni,

tanulmányutakra menni, nagyobb projekt esetében „menet közben” is reprezentálni. Számos

nagynevű digitalizálással módon foglalkozó cég áll készségesen a pályázó rendelkezésére az

érdemi munka elvégzésében, kívánságra szakmai alapon is számotadva arról, hogy miért kell

5-600 000 HUF-ot fizetni az ’Egri csillagok’ digitalizálásáért.

Hogy a munkát a cég esetleg „feketén” a felszámolt összeg töredékéért kiadja szorgos

kezeknek – nos ilyesmit az ember nem állíthat. Azt sem, hogy esetleg a pályázati pénzből az

intézmény egyik-másik dolgozójának „visszaáramlik.”

Biztos, hogy a pályázatok tökéletesen rendben zajlanak le, minden szabályosan számlával van

alátámasztva – a konferenciákon feltálalt kávét ill. tepertős pogikat is beleértve.

És hát az egésznek a lényege, hogy bizonyos digitális tartalmak valóban ingyen elérhetővé

lesznek a cég honlapján, az információszabadság példájaként. Arra csak nagyon gonosz

ember gondolhat, hogy az elköltött összeg hány százaléka szolgálta az érdemi munkát.

Igen, a digitalizálásból is lehet élni.

Függetlenség:

Az MTDA bürokráciamentessége áldás. Nyilván intézményi, pályázati keretek között így nem

működhetne, emellett Burckhardt-tal ellentétben nem mondanám, hogy a bürokrácia ab ovo

„mint olyan, rossz”, csak igen veszélyes, ha öncéllá válik, s nem egy cél megvalósításának

eszköze marad.

Igen, a hatalom mámorító, de ez számomra azt a hatalmat jelenti, hogy szabadon azt csinálok

a projektben és a projekttel, amit akarok. Nem hivatkozhatok arra, hogy megkötik a kezem,

mert nincs ilyen, eredményeim és hibáim is egyedül az enyémek. Senki nem mondhatja, hogy

az MTDA rólam szólna: az egyetlen fényképem egy több éves bérletképemből lett feltöltve...

Mégis, miért írok erről?

A projektet többen, többször is megkörnyékezték már. Mindjárt világosabb lesz, ha példákat

is hozok, időrendben

1. Képzési intézmény neves dolgozója/oktatója szállt alá angyalként Babilonba: adjam oda a

könyveimet, majd az intézmény honlapján lesz egy profi honlap, s a hallgatók szerény díjazás

ellenében letölthetik majd (az eddig ingyenes) könyveket. Persze, gondolom én, az oktatók a

teljes könyvtárat feladják majd a forgalom bővítése érdekében. Nekem a megtiszteltetésen

kívül persze nem járna semmi, de persze továbbra is dolgozhatnék.

2. Egy másik segítőkész léleknek (azért nem ugyanaz a súlycsoport) az a zseniális ötlete

támadt, hogy tervezzem át az egész honlapot, minden könyvem mellé tegyek egy, az ő

honlapjára mutató linket, s majd ő, a hozzáforduló olvasók számára kinyomtatja a könyveimet

(POD), a hasznon pedig osztozunk… Ismeretes a vicc az egyszeri főnökről, aki az emiljeit

kinyomtatta a titkárnőjével…

3. Központi Nagy Könyvtár azon aggódott, hogy az MTDA könyvei ugyan hatalmas értéket

képviselnek, de egy magánszemély dilettáns és bizonytalan kezében eme kultúrkincs nincs

igazán jó helyen. Ezt orvoslandó kész örömmel vállalja archiválásukat, megőrzésüket –

amúgy profikhoz mérten.

Arról, hogy a munkában részt vállaljon, persze szó sincs, hogy a költségeket átvállaljon, vagy

akár eszközt adjon-finanszírozzon szó sem lehet, ami érthető, mivel miért is támogatnák

közpénzekből az én magánügyeimet?

Miértis csak az előállított érték az, aminek gazdái lennének?

Egyszerű: egy site archiválása nem túl bonyolult feladat, offline-browserek és hasonlók

társaságában több, akár ingyenes program van, ami ezt a feladatot automatizáltan is elvégzi: a

projekt jelenlegi terjedelme 2 Gb, ez egy bármily szegény kiberhörcsögnek sem okozhat

gondot.

Namármost, ha „szerződünk” akkor ők – a projekt jelenlegi állapotában – begyűjtenek 1300

könyvet. Ennek elhelyezése, gondozása nemcsak többletjutalmat érdemlő feladat, nemcsak jól

fest a gyűjtemény évi gyarapodási mérlegében, hanem komoly pályázati pénzeket is lehet

remélni/igényelni. Járulékos haszon, hogy más e-könyvtárakkal ill. projektekkel szemben is

javíthatná Központi Nagy Könyvtár pozícióját.

Ha valaki azt gondolná, hogy mindez egy megbeszélésen, sikertelen tárgyaláson hangzott el:

téved.

Nagy Testvér a munkahelyemen, a közvetlen főnökömmel zsarolt (volna) meg, hogy lépjen

már az ügyben.

Sapienti sat…

Politikamentesség

2012-ban erről egyáltalán beszélni Magyarországon – kötelező tiszteletkör, letudva, annyi.

Olvassuk a Könyvtáros Etikai Kódexet, abban is benne van, hogy nincs cenzúra.

Hát nem egészen…

Magamról annyit, hogy soha nem politizáltam, politikai párt-szervezet tagja nem voltam, nem

vagyok. Ettől függetlenül, a könyvtárosként a politizáló könyvtáros számomra olyan, mint a

szaunázó hóember: ugyanis semmiféle indokkal és semmilyen cenzúrát nem tudok elfogadni.

A projekt 2009 óta önálló portálon van, ennek külön érdekes története van, de erre szokták

mondani, hogy nem publikus: amúgy meg elévülés miatt már nem büntethető...

Ami a publikus részt illeti:

1. a könyvtárosok belső levelezőlistáján (katalist) volt botrány abból, hogy fasiszta,

fajelméleti szerzőket teszek elérhetővé – hogy szerencsétlen Bartucz miért minősült annak,

máig sem tudom, de a részvevők hosszan csócsálták a témát. Ó igen, a demokrácia

mindenekfelett, ők demokraták is, nade Bartucz? Nade X. Y?

2. Istóczy Győző és tevékenysége elválaszthatatlan a 19. századtól, sem Tiszaeszlárt, sem a

Eötvöst sem másokat nem lehet megérteni nélküle, sem az egész zsidókérdést. Ez utóbbi a

projektben igen sok könyvvel szerepel, ugyanott, ahol számos zsidó szerző, mi több cionista

szerző munkája is magától értetődően megtalálható. Így pl. T. Herzl a politikai cionizmus

atyja több könyvének szerepeltetése sem volt kérdéses, csakúgy mint Eötvös 3 kötetes

tiszaeszlári műve csakúgy, mint Bary vizsgálóbíró könyve, vagy Verhovay vagy az „úsztatott

halott”-at boncoló orvos visszaemlékezése.

Istóczy ’12 röpirata’ miatt egyébként kvázi fegyelmit kaptam, no meg egész éves jutalmam

elvonódott.

(Félreértések elkerülése végett az MTDA szabadidőmben, azaz nem munkahelyen és

munkaidőmben készül, máshogy nehezen is menne: mert a raktárból ki vagyok tiltva, s még

laptopot sem hozhatok be munkahelyemre – külön osztályvezetői rendelkezés van róla.)

Azidőtájt készült minősítésem amúgy igen szórakoztató olvasmány: sem szorgalma, sem

hivatástudatom nem kellő mértékű: kedvenc passzusaim azok, amelyek arról szólnak, hogy

túlságosan és egyoldalúlag elkötelezettje vagyok a digitalizálásnak, továbbá – ez főbűn –

elkötelezett híve vagyok az információszabadságnak, s ez „…ellentmondásba kerül a

könyvtár érdekeivel és az elvárható közalkalmazotti munkavállalói magatartással.”

Ezévben, a nyári uborkaszezon kezdetén sikerült a katalist egyik leghosszabb és legnagyobb

horderejű vitáját kiváltanom azzal, hogy Szabó Dezső néhány munkáját elérhetővé tettem.

Az MTDA szélsőjobboldali portál, úgy ám, aminek némelyek szerint semmi keresnivalója

nincs az amúgy nyilvános levelezőlistán – legalábbis a lista egyes, amúgy „mezei” tagjai

szerint.

Szegény könyvek igen korai szkennelmények, s új archiválási technikák kidolgozása kapcsán

kerültek elő, jórész mint „kísérleti nyulak”, de ez nem számít. Az sem, hogy tananyag…

S innét nem értem a dolgokat. Az egy dolog, hogy a Horthy-korszak könyveinek

feldolgozásakor óhatatlanul belefut az ember olyanokba, amelyeket még Aczél-elvtárs

idejében (hogy korábbiakról ne is essen szó) irredentának, revizionistának, fasisztának, s

miegyébnek bélyegeztek.

Ha életem nagy részét a kibertérben töltöm is, azért e világon élek. Minden rezsimnek vannak

értékpreferenciái, amelyeket követ, s olyanok, melyeket elítél. Csak valahogy nem tudom

elképzelni, hogy valaki kioktassa, szakmai alkalmasságát kétségbevonja Klebelsbergnek, mert

oktatáspolitikai koncepciójában nem foglal központi szerepet Jászi Oszkár, vagy Kun Béla…

2013-ban Szabó Dezső viszont még vagy inkább még mindig? A miniszter, az államtitkár

pedig alkalmatlan?

Persze, a világnézeti objektivitás okán most a „másik oldalt” is meg kellene szólaltatnom, de

hogyan?

Engem senki nem támadott meg, zsidóbérencnek sem neveztek Herzl vagy Venetianer vagy

más zsidó/cionista szerző elérhetővé tétele miatt…

Ismertes „poén”, hogy 1944-ben a Gestapo hány feljelentést kapott, majd az ÁVO egy kicsit

később, mikor Gizike, a reumás lábú viceházmesterné bosszút állt a kapupénzt-nem-adókon.

De Gizike mindig korrekt, gondosan aktualizált feljelentőlevelet írt a smucig lakótársakról.

Gizike, hol vagy?

Taníts!

A dátum pedig: 2013.

Reisz László

+

MTDA

"Ha valaki a cél felé haladtomban utamat állja, kikerülöm mindannyiszor, valameddig a kerülő úton ismét célom felé haladhatok; de félretolom, ha oly keskeny az út, hogy nem lehet kikerülnöm. Vissza nem fordulok. Ne üzenjünk mi sem harcot senkinek, csak szabad utat kérjünk az emberi gondolkodásnak vámtalan országútján. Ne törjünk be senkinek kertjeibe, de emeljük föl bátran az úton keresztbe tett sorompókat."

Apáthy István

Az egyoldalúan értelmezett - kizárólag a digitalizálási feladatokra koncentráló - öntörvényű hivatástudat és elkötelezettség az információszabadság iránt sokszor ellentmondásba kerül a könyvtár érdekeivel és az elvárható közalkalmazotti munkavállalói magatartással."

(Munkahelyi minősítés részlete)

http://mtdaportal.extra.hu/

*

Lilaszív-Szvorák Katalin

Valami történik odafenn

http://www.youtube.com/watch?v=viHKx6cC2GE

*

Szász Antónia

Parázs

Az asszimilált magyar zsidóság útkeresése

Tartalom

Előszó

Múlt és jelen

Történelmi előzmények

A kezdetek

Szim Salom, a gyülekezet háza

Identitás-értelmezés

A reform irányzat jellemzői

Az Istenhez való viszony

A Tóra eredete

A háláchához (zsidó jogrendszerhez) való viszony

A hagyományról vallott felfogás a modern világban

A nők egyenjogúsítása

Az istentisztelet

A zsidó státusz - Ki a zsidó?

A házasság

A reform esküvő

Kiket vonz a reform irányzat nyújtotta zsidó út?

A reform szemlélet vajon konceptuális váltást jelent-e?

Rendszeres programok az egyesületben

"Bevezetés a judaizmusba"

Minján-kör

Péntek esti programok a Szim Salomban - kiddussal és piknik vacsorával

Tóra-kör

Szombati istentisztelet

Hávdálá-klub

Hagyományos ünnepek - reform köntösben

Szimchát Tórá - a Tóra örömünnepe

Púrim

Peszách ünneplése - Széder-este reform módon

Jom Hásoá - a Holocaust emléknapja

Részvétel a zsidó kultúrában és a közéletben

Művészet

Aktuálpolitika

Társadalompolitika

Reformzsidóság Magyarországon

Külkapcsolatok

Vélemények a Szim Salomról és a reformzsidó irányzatról

Nemzetközi megítélés

Hazai megítélés

Az utolsó szó jogán...

Távlati célok 2000-ben

Utószó helyett

Mellékletek

I. Személyes vallomások

II. Kelemen Katalin beiktatása

III. Arcok - avagy kit mi vonzott a Szim Salomba

IV. Reformzsidó betérés Magyarországon

V. A saját imakönyv elkészítéséről

VI. Dilemma: egyházzá-alakulás vagy MAZSIHISZ-tagság?

VII. Felvételi kérelem a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségébe

VIII. Szilárd Gyula: Emlékezés

IX. Merre halad (a haladó) zsidóság? Schweitzer Gábor előadása a neológia múltjáról és jövőjéről

X. Tovia ben Chorin a szabadelvű zsidóságról

XI. Népszámlálás és zsidó önbevallás 2000-ben

XII. Az osztrák Haider felemelkedése - Vita az aktuális kérdésről

XIII. "A napfény íze" - Reflexiók Szabó István filmjére

XIV. A budapesti Szim Salom közösség rabbijának, Kelemen Katalinnak a beszéde az Emlékezés Szombatjára a WUPJ European Region éves konferenciáján (Zürich, 2000. március 18.)

Irodalomjegyzék

Előszó (részlet)

1997-ben kezdtem el foglalkozni a zsidó kultúrával. Kutatásaim során találkoztam antiszemitizmussal, intoleranciával, megértéssel, érdeklődéssel, elhallgatásokkal. Észrevettem, hogy vallástalan zsidóknál milyen nagy igény van arra, hogy valami módon kifejezzék zsidóságukat, hogy részesei legyenek ennek az ősi kultúrának, s átérezzék azt, hogy ők egy közösséghez tartoznak, még ha e közösség határvonala valójában elég nehezen ragadható is meg. Érdekelni kezdett, ki milyen módon próbálja újraértelmezni zsidó és magyar identitását; egyáltalán, mi határozza meg identitásukat és identitáskeresésük útját, milyen identitásválasztási lehetőségeik vannak a mai Magyarországon.

Mivel a választásokat nem környezetükből kiragadott egyének teszik önazonosságuk keresésekor, hanem a választás inkább társadalmi hálózatok és források kontextusában zajlik (Mars 1999:22), terepmunkám a budapesti zsidó kulturális élet széles spektrumát ölelte fel: azokat a fórumokat, ahol felépíthetik, megerősíthetik és kifejezhetik identitásukat a magukat valami módon zsidónak valló személyek. Elsősorban egy rituális és eszmei megújulásra törekvő, reformzsidó vallási gyakorlatot követő közösségben, a Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesületben kutattam, azon kívül a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületben, a Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesületében, a Hasomer Hatzair Cionista Ifjúsági Szervezetben. Részt vettem a pozitív zsidó identitás kialakítását célzó Szarvasi Hagyományőrző Tábor vezetőképzésén, a Bálint Zsidó Közösségi Ház számos programján, de - tájékozódás végett - jobboldali, antiszemita összejöveteleken, illetve a Baloldali Megújulásért Mozgalom zsidókérdésről és antiszemitizmusról szóló vitadélutánjain is. Továbbá minél több olyan rendezvényen és tevékenységben, melyet az általam megfigyelt kultúra tagja figyelemre méltónak vagy fontosnak tartottak zsidóságuk, pontosabban magyar zsidóságuk szempontjából.

A parázs szó sok mindent kifejez abból, amit megtapasztaltam és éreztem a terepmunka során. A rendszerváltozás óta felélénkülő zsidó kulturális életet. Azt a jelenséget, hogy a Vészkorszak túlélői közül sokan fél évszázadon át elnyomták magukban zsidóságuk komor emlékeit, megtagadták hitüket, de az most fokozatosan újra lángra kap, legalább az emlékezés szintjén. Azt a törekvést, amellyel emberek százai próbálták újraéleszteni eddquot;;ig elrejtett, elnyomott zsidóságukat, vagy megtalálni másságuk nyitját. Idézi még azt a melegséget is, amelyet több, általam vizsgált közösségben éreztem. Továbbá azt az aggódó igyekezetet, mellyel azon munkálkodnak, nehogy kihunyjon a zsidóság "fénye". Hiszen a zsidó identitás, noha parázslik (sokszor azokban is, akik ezt nem akarják), feléleszthető, de vigyázni kell, nehogy elaludjon e parázs. Törekvéseik számtalan pozitív élményt nyújtanak számukra, de feszültségekkel is terhes: felszínre kerülnek rég elfojtott, elhallgatott kérdések, többeket kirekeszt az a szűkebb vagy tágabb csoport, amelyhez tartozni akarnak.

http://mek.oszk.hu/02600/02683/index.phtml#

*

21:25, Vasárnap (szeptember 30.), m2

Akli Miklós

magyar vígjáték, 95 perc, 1986

rendező: Révész György

író: Mikszáth Kálmán

forgatókönyvíró: Révész György

operatőr: Szécsényi Ferenc

zene: Márta István, Szörényi Levente

szereplő(k):

Hirtling István (Akli Miklós)

Helyey László (Ferenc császár)

Kovács István (Kovács ezredes)

Görög László (Kovács György)

Benedek Miklós (Kolowrat)

Reviczky Gábor (Fritz Bratt)

Temessy Hédi (Szilvássyné)

Cserhalmi György (Szepessy István báró)

Csákányi László (Lauber)

Jan Mildner (Dimitri apó)

Hernádi Judit (Velmand Klementina)

Mikó István (Napóleon)

Moór Marianna (Királyné)

Ábrahám Edit

Dózsa László

Balkay Géza

Gelley Kornél

Az 1800-as évek elején játszódó, valós történelmi személyeket megidéző történet főhőse Akli Miklós, Ferenc császár udvari bolondja. Valódi főszereplői azonban a politika, sőt a nagypolitika és a politika által megmérgezett magánszféra. A császári gyámleány, a császár elleni merénylet vétlen áldozata, Kovács ezredes lánya és Akli között feltámadt romantikus szerelem először a nagypolitika miatt nem teljesedhet be, aztán, jóval később éppen a nagypolitika miatt kell kettőjük sürgős házasságkötésével gátat vetni a további cselszövésnek. Pedig két ember egyszerűen csak szerette (volna) egymást (szeretni).

+

Akli Miklós

Lukácsy Sándor

Azóta, hogy Mikszáth regénye, az Akli Miklós cs. kir. udvari mulattató története 1903-ban megjelent, keveset, de sokfélét írtak róla. Volt, aki könnyű operettmuzsikát hallott ki belőle, más az elbeszélés fordulataiban meghúzódó tragédiát emlegette. Ne firtassuk most, mennyi igazság van e szélsőséges véleményekben: annyi bizonyos, hogy Mikszáth, rendes szokása szerint, ezúttal is erősen különböző szálakat szőtt össze, nyájas adomázást vegyített csípős szatírával, de végül írói talentuma, utánozhatatlan fabulációs képessége a különböző elemekből egységes művet tudott teremteni.

Révész György, aki filmre vitte a regényt, a sokszínű szőttesből a bohózat szálát húzta ki.

Bohózati figurát csinált például Napóleonból, aki mellékszereplőként meg-megjelenik, hogy a közönséget a kabát szárnya alá dugott jobb kéz történelmi idézetével szórakoztassa, és megjelenik ágyjelenetben is, aggodalmas férjként, azt óhajtva fortélyosan megtudni, csakugyan a Habsburg uralkodó lánya-e, akit nőül adtak hozzá.

Bohózati jelenetté formálódik Akli Miklós házasságkötése a kórházban: a betegágy mellé sebbel-lobbal bevitt paraván, melyet a szertartás után ugyanolyan gyorsan eltávolítanak, nem is rossz ötlet, vizuálisjátékos megtoldása Mikszáth szűkszavú szövegének, melyben nincs szó paravánról.

A regény jónéhány mozzanata mintegy önként kínálkozott a bohózati alakításhoz, mások viszont – a szerelem, a kalandos lányrabló terv – ellenálltak, s mivel Révész György nincs birtokában a fabuláció egységesítő varázserejének, az eredmény felemás és széttöredező film lett. Jól készített főétel helyett összeaprított vegyes saláta.

A nézőnek az a benyomása, hogy Révész György nem bízott a mikszáthi elbeszélésben, dúsítani és filmszerűsíteni akarta. Elcsépelt közhelyekkel.

Minden együtt van itt, ami a filmgyártás szokványos leltárába tartozik. Mikszáth azzal kezdi, hogy a bajor király átengedi udvari mulattatóját, Akli Miklóst, a Habsburg császárnak. Révész György filmjében a policáj erőszakkal viszi el – izgalom, krimi. Amikor a sbirrek rátörnek Akli Miklósra, csinos lányt ugrasztanak ki ágyából – obligát meztelenség. Akli Miklóssal a hintó hegyen-völgyön halad át – tájszépség, mutassa meg a kamerakezelő, mit tud. A hintó két utasa kiszáll, hogy lóra pattanjon – magyaros lovaglás a zöld tájban. És így tovább, és így tovább, megannyi funkciótlan betét, rutinelem, olykor ismétlődve is, a film vége felé egy egész lányiskola vetkőzik. (A szemérmes Mikszáth forogjon a sírjában.)

Közben telnek a percek, az ischli levegőt komótosan palackozzák egy ipartörténeti manufaktúrában, de arra már nem marad idő, hogy megtudjuk, miért. A film némileg zavaros, szakadozott és – ha valaki nem olvasta volna a regényt – nehezen érthető, a folytonos kitérőknek és öncélú látványoknak a cselekmény jónéhány lényeges vagy magyarázó motívuma esik áldozatul.

Kitérők, közbeszőtt anekdoták persze vannak Mikszáthnál is, de ezeknek arányos súlyát jól elbírja a főcselekmény. Akli Miklós szerelmének és fogságának, valamint Szepessy báró lányszerző haditervének egybefonódó történetét a regény okadatoló részletességgel beszéli el, a film csak hézagos képsorokat villant föl. A rendező ott takarékoskodott, ahol nem kellett volna.

A takarékosság a film kivitelére is rányomta bélyegét. Bár erről aligha a rendező tehet, filmje – mint a legtöbb hazai termék – siralmasan szegényes. Szepessy báró a regényben kétszáznyolcvan inszurgenssel ostromolja a bécsi lánynevelő intézetet; a film kénytelen beérni két-három szekérderéknyi marcona férfiúval. Mulatozásukhoz a kellékes fukar kézzel adagolta a kupát s az italt; száz tojásból rántotta és harminc icce forralt bor (ahogyan Mikszáth képzelte) – hogy is ne! Valaki még Gerencsér uram szavaiból is elspórolt néhányat: a derék pozsonyi kocsmárosnak az a szavajárása: „furcsa puska”, s ez a regényben hatszor hangzik el, a filmben csak kétszer, így aztán a mozilátogató nemigen veheti észre, hogy az ismétlődés szójárás akar lenni. (Ráadásul a színész „fura puskát” mond – ki tudja, miért?)

A szereposztásnál mintha nem spóroltak volna; Szepessy báró fontos, bár nem nagy szerepére Cserhalmi Györgyöt sikerült megnyerni. Hiába, mert a széteső filmben ez a kiváló színész sem tudott a regénybeli figurához méltó alakítást nyújtani. S nem volt nagyobb szerencséje ezúttal a többi szereplőnek sem.

http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5635

+

MIKSZÁTH KÁLMÁN

AKLI MIKLÓS

(CS. KIR. UDVARI MULATTATÓ TÖRTÉNETE)

TARTALOM

I. FEJEZET

A MIKOS-VICCEK EREDETE. ISCHL ALAPÍTÁSA ÉS EGYÉB DOLGOK

II. FEJEZET

A KOVÁCS-GYEREKEK FELLÉPÉSE. STADION INTRIKÁI ÉS A NAPÓLEONI ESEMÉNYEK

III. FEJEZET

AKLI AUDIENCIÁKAT TART

IV. FEJEZET

SZILVÁSSYNÉ INTÉZETE ÉS A MEGZAVART IDILL

V. FEJEZET

A CSÁSZÁR HARAGSZIK

VI. FEJEZET

AKLI A RABSÁGBAN. GYURI MISSZIÓJA

VII. FEJEZET

KARÁCSONY A BURGBAN

VIII. FEJEZET

A TITOKZATOS VÁLLALKOZÁS

IX. FEJEZET

A RETTENTŐ HADAK ÚTRA KELNEK VALA ÉS BÉCS FALAI ALÁ ÉRKEZNEK

X. FEJEZET

BORI PÁL TAKTIKÁJA

XI. FEJEZET

KÉTSÉGBEESETT JÁTÉKOS ONNAN RÁNTJA KI AZ ÜTŐKÁRTYÁT, AHONNAN LEHET

XII. FEJEZET

DER KAISER HAT DIE SPENDIERHOSE AN...

XIII. FEJEZET

MIKOR A BIMBÓ RÓZSA AKAR LENNI

XIV. FEJEZET

VICE-ISPÁNY URAM NAGY TISZTESSÉGBEN

XV. FEJEZET

FLECK APÓ FÖLJEGYZÉSEI

http://mek.oszk.hu/00800/00894/00894.htm#11

*

A vén gazember

fekete-fehér, magyar-német filmdráma, 95 perc, 1932

rendező: Heinz Hille

író: Mikszáth Kálmán

forgatókönyvíró: Emeric Pressburger, Harsányi Zsolt

zeneszerző: Buder Ernő

operatőr: Eiben István, Somkúti István, Karl Puth

vágó: Hajós Ernő

szereplő(k):

Táray Ferenc (Inokay Kornél báró)

Sugár Károly (Borly Gáspár)

Bársony Rózsi (Mária, Inokay lánya)

Cs. Aczél Ilona (Inokay felesége)

Halmay Tibor (Balassa gróf)

Ilosvay Gusztáv (Borly Gáspár unokája)

A vagyonát könnyelműen tékozló Inokay báró intézőjéről, Borly Gáspárról - akit a háta mögött "vén gazembernek" neveznek - az a hír járja, hogy évek óta lopja a bárói családot és nagy vagyont halmozott fel. Hazatér a Bécsben nevelkedett Inokay Mária baronesse, akit Balassa grófnak szánnak. Mária azonban gyermekkori játszópajtását, Borly Gáspár unokáját szereti. Az öreg Borlyra végül rábizonyítják a lopást, de végrendeletéből kiderül, hogy csak megmentette, amit lehetett, s miden elsikkasztott értéket Máriára hagyott. Ezek után semmi sem állhat a korábban reménytelennek tűnő szerelem útjába.

http://www.youtube.com/watch?v=G57LClzFCJI

+

MEK

Mikszáth Kálmán

A vén gazember

ISMERTETŐ

A kisregény Mikszáth nagy műveinek sorába tartozik, mintegy a Szent Péter esernyője párdarabja, ha az irodalomtörténet meg is feledkezett róla. Látszólag ugyan ez is habkönnyű, könnyes-mosolyos história egy vén kasznárról, aki egész életén keresztül orcátlanul lopja gazdája, az Inokay bárók könnyelmű-kártyás utódjának gazdaságát, hogy azután végrendeletében a hatalmasra duzzadt vagyonát immáron koldusbotra jutott ura gyermekeire hagyja, ám a kisregénynek legfeljebb felszínét alkotja ez a hihetetlen és az író által elhitetni nem is nagyon kívánt adoma, a mű mélyebb rétegei egészen másról szólnak. Mindenekelőtt arról, hogy pénz és tisztesség összeférhetetlenek, hogy a századvég társadalmi berendezkedése torz és elviselhetetlen, hogy az úri becsület nem egyéb arcátlan hazugságnál, hogy szépség, jóság, igazság csak a mesében létezik, csak a költészetben, csak az álomban. A kisregény hasonlíthatatlan szépségét éppen az adja, hogy Mikszáth minderről közvetlenül szinte szót sem ejt, mindezt csak sugallja, érintőlegesen érzékelteti, s épp ezáltal költészet és valóság varázsos ellenpontjátékát valósítja meg.

http://mek.oszk.hu/00900/00913/