Láttam, olvastam, hallgattam

Link ajánló 15.

Petőfi Sándor

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne fogjon senki könnyelműen

A húrok pengetésihez!

Nagy munkát vállal az magára,

Ki most kezébe lantot vesz.

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni

Saját fájdalmad s örömed:

Nincs rád szüksége a világnak,

S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan

Népével Mózes bujdosott,

S követte, melyet isten külde

Vezérül, a lángoszlopot.

Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé

A költőket, hogy ők vezessék

A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,

A néppel tűzön-vízen át!

Átok reá, ki elhajítja

Kezéből a nép zászlaját,

Átok reá, ki gyávaságból

Vagy lomhaságból elmarad,

Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,

Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik

Azt hirdetik nagy gonoszan,

Hogy már megállhatunk, mert itten

Az ígéretnek földe van.

Hazugság, szemtelen hazugság,

Mit milliók cáfolnak meg,

Kik nap hevében, éhen-szomjan,

Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell.

Talán az élet, munkáinkért,

Nem fog fizetni semmivel,

De a halál majd szemeinket

Szelíd, lágy csókkal zárja be,

S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

(Pest, 1847. január.)

*

Petőfi Sándor

A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,

Mivelhogy akkor még állat vala;

De az állatból végre ember lett,

S emberhez illik, hogy legyen joga.

Jogot tehát, emberjogot a népnek!

Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg

Isten teremtményén, s ki rásüti:

Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?

Miért a jog csupán tinálatok?

Apáitok megszerzék a hazát,

De rája a nép-izzadás csorog.

Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!

Kéz is kell még, mely a földet kihányja,

Amíg föltűnik az arany ere...

S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:

Mienk a haza és mienk a jog!

Hazátokkal mit tennétek vajon,

Ha az ellenség ütne rajtatok?...

De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,

Majd elfeledtem győri vitézségtek.

Mikor emeltek már emlékszobort

A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség

Nagy szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.

Az alkotmány rózsája a tiétek,

Tövíseit a nép közé vetétek;

Ide a rózsa néhány levelét

S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

Nem hallottátok Dózsa György hirét?

Izzó vastrónon őt elégetétek,

De szellemét a tűz nem égeté meg,

Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:

Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

*

Ady Endre

Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,

Népért síró, bús, bocskoros nemes.

Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni

Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.

A Nyár heves s a kasza egyenes.

Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,

Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe

Rettenetes, nagy dühvel özönöl?

Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?

Rablóváraitokból merre fut

Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel

Lecsukjuk a kaput?

*

Siklósi András

Az MVSZ, a Magyarok Világszövetségének

2012-es Világkongresszusának eseményei dióhéjban

http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/09/02/az-mvsz-2012-es-vilagkongresszusanak-esemenyei-diohejban/

*

VÁRJUK AZ ÚJ JELENTKEZŐKET!

2012. szeptember 22-23-án (!)indul a

LEHET JELENTKEZNI,

mivel az összes előző előadás rögzítve lett!

Ez a szabadegyetem nem egy kitalált, FOGYASZTÓI „TUDÁST” nyújt, hanem adatokkal, forrásokkal alátámasztott ismereteket ad, HITELES ELŐADÓK által!

VIZSGÁZNI LEHET, DE NEM KÖTELEZŐ! A SZABADEGYETEM ÖNKÖLTSÉGES!

JELENKEZÉSI LAP LETÖLTHETŐ IDE KATTINTVA

SZENT KORONA SZABADEGYETEM 2012- 2013. RÉSZLETES TANTERV

http://www.szentkoronaorszaga.hu/hun/news.php

*

A bűvész

(OMEGA – Sülyi Péter)

Jól figyelj

A bűvész megjelent,

Hogy elkezdje műsorát

Meghajol

S a négy égtáj felé

Villantja fogsorát

Szó szerint

A lábánál hever

Figyel a nagyvilág

Nem csoda,

Ha a bűvész kedveli

Az élet színpadát

Ő az, aki elintézte,

Bármennyit csal,

Mégse de mégse de mégse

Haragszol meg érte

Mindenki a kezem nézze

Ezt mondja, mert tudja:

A lényeget fentről

Úgysem veszed észre

Tapsolunk

A régi trükkökön

Mindenki jót nevet

Tapsolunk

Hogy annyi már a nyúl

Hogy mozdulni nem lehet

Ha nem figyelsz

Még azt is megteszi

Kilopja fél szemed

A másikat

Csak azért hagyja meg

Hogy láthasd

És ünnepeld

Ő az, aki elintézte,

Bármennyit csal,

Mégse de mégse de mégse

Haragszol meg érte

Mindenki a kezem nézze

Ezt mondja, mert tudja:

A lényeget fentről

Úgysem veszed észre

(szövegváltozat)

Ő az, aki elintézte,

Bármennyit csal,

Mégse de mégse de mégse

Haragszol meg érte

Az egyetlen, ki azt elérte

Szemtől szembe mondja,

Ha csalni fog

És te megtapsolod érte

.....

Tapsolunk

Hogy egyre több a nyúl

És eltűntek az emberek

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/556/omega/a-buvesz-zeneszoveg.html

*

Másfélmillióval leszünk kevesebben

Magyarország népessége másfél millióval csökken 2060-ig, miközben a társadalom egyre inkább elöregedik a társadalom – jelzik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatói.

http://www.nemzetigeografia.hu/node/2853

*

Románia:

1,26 millióan vallják anyanyelvüknek a magyart

Nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki az országos statisztikai intézet által közzétett adataiból. Romániában a magyar anyanyelvűek száma 1 268 444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk - írja a kolozsvári Krónika.

http://kitekinto.hu/span/pA bűvész megjelent,/karpat-medence/2012/08/28/romania_126_milioan_valljak_anyanyelvuk /span /spannek_a_magyart/

*

Nem úgy van már, mint volt régen,

Nem az a nap süt az égen.

Nem úgy illatoz a virág,

Kétszínűvé lett a világ.

Átok fogta meg a magyart,

Mert az soha együtt nem tart.

Rajta igaz a közmondás,

Amennyi ház, annyi szokás.

Régi őseink elhaltak,

Kik a közjónak hódoltak.

Hej, ha most feltámadnának,

Újra sírba szállanának.

Ha a hív jutalmat nem kap,

Nem igazat papol a pap.

El kell veszni a világnak,

Vagy győzni az igazságnak.

Illatozik már a virág,

Egyszínűvé vált a világ.

Nincs uraság, sem titulus,

Közös most a nemzeti juss.

Most szívem már búval nem ég,

Földerült már a magyar ég.

Bár sokára mégis végre,

Tisztán kelt napja az égre.

Nincs már átok a magyaron,

Van most mind egy akaraton.

Napja legyőzte a borút,

Szabadságból font koszorút.

Népszerű dal a 19. század első feléből

+

Kossuth izenete eljött

A címekre kattintva a felvételek letölthetők mp3 formátumban.

- Nem úgy van már, mint volt régen

- Bihari János: Táncnóták

- Él a magyar, áll Buda még...

- Rákóczi induló

- Gyere pajtás katonának

- Lassú és gyors verbunkosok

- Kossuth izenete eljött...

- Bihari János: Verbunk és friss

- Mi piroslik ott a síkon távolba...?

- Veszprémi lassú kopogós és gyors magyar

- Lágy a kenyér, pirítani nem lehet...

- Honnan jössz te oly leverten?

- Históriás ének az aradi vértanúkról

- Debrecentől nincsen messze...

- Legyen úgy, mint régen volt...

- Nyáron rossz a poros út

http://www.magyarhuszar.hu/site/letolt/janossi.htm

*

Boldizsár Ildikó

A boldogtalan szerelem mesei archetípusa

Egy női sors H. C. Andersen: A kis hableány című művében

http://www.meseterapia.hu/index.php?action=ahonap

*

Katharok

Az „okcitán kereszt” vagy „Languedoc-i kereszt”, a kathar mozgalom egyik jelképe. A katolikus irtóháborút megelőző időben a Saint-Gilles grófok, Toulouse és Languedoc grófjainak címerében szerepelt.

Katharoknak (vagy kataroknak) nevezték a 10. század közepén a dél-franciaországi Languedocban feltűnő, a gnoszticizmushoz hasonló, dualista alapállású eretnek vallási mozgalom tagjait. Nevüket maguk a görög „katharosz” = „tisztultak” (tiszta, tökéletes jelentésben) szóból eredeztetik, míg ellenségeik, a római katolikusok, a latin „cattus” = „macska” szóból származtatják a mozgalomnak az eretnekséggel és boszorkánysággal való összekapcsolása érdekében. A kathar elnevezés szolgál alapjául a német Ketzer (eretnek) kifejezésnek. A név első írásos emléke a Kölnben 1181-ben Eckbert von Schönau által az eretnekségről írt „Hos nostra germania catharos appellat” című könyvében található. Egyik legkorábbi dél-franciaországi központjukról, Albiról albigenseknek is nevezték őket.

Folytatás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Katharok

+

Illyés Gyula

Újabb drámák

Digitális Irodalmi Akadémia

© Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011

Tiszták

Tragédia három fölvonásban

1969

A vígszínházi előadás műsorfüzetébe

Tragédia következik. Nehéz műfaj!

Korai az elkomorodás.

Egyben ez a leglélekemelőbb műfaj.

Tragédia ugyanis az a vigasztaló színdarab, amelyben egy igaz ember megoldhatatlan helyzetbe kerül, harcba keveredik, vereséget szenved, és mégis győz; a szívünkben. Mert oly hősiesen küzdött, értünk. Miértünk győzött halálával is.

Egy ember tehát.

A klasszikus kívánalom szerint.

És amikor nem egy ember, hanem egy egész emberi közösség kerül megoldhatatlan helyzetbe? Amikor egy egész nép bukik el; úgy, hogy mégis diadalt arat? Mikor egész országot akarnak – és tudnak is – „kiradírozni a térképről”, úgy, hogy nyoma sem maradjon?

Meg-megesett a történelemben. De soha olyan tömegesen, mint korunkban. Soha annyira következmény nélkül; oly gyors beletörődéssel; oly nyomtalanul.

Ez a gondolat – gondolhatni – régen foglalkoztatott. A pécsi Nemzeti Színház dramaturgjának, nekem jó barátomnak, Czimer Józsefnek ösztönzésére adtam neki formát.

Azokban az esztendőkben, amikor Magyarországot Batu kán hordái dúlták, Nyugat-Európában is összeomlott egy ország. De az soha többé nem állt talpra.

Az akkori világ legszabadabb szellemű, legműveltebb országa volt. „Provence daltermő” mezeitől a „Trubadúr civilizáció” nyugati határáig, a Pireneusokig, az Atlanti-óceánig terjedt. Nyelve a latin örökösei közt a legpallérozottabb: Dante eredetileg ezen akarta megírni az Isteni színjáték-ot. Államvezető elve a közmegegyezés, a türelem. Erkölcse szabadabb, mint a pogány Rómáé, de megújuló hitvilága puritánabb, mint az apostoloké, csaknem a nagy keleti alázatosak: Zoroaszter, Buddha tanáig megy vissza.

Tűzzel-vassal semmisítette meg mindezt, nem dzsingiszkáni förgeteg, hanem egy vallási hadjárat. Szabályos keresztes háborút indítottak ellenük, olyat, aminőt eladdig csak a Szentföld visszavételére.

Dermesztő sikerrel. Az akkor – s eredetileg csak e célból – alakult inkvizíció elvei s gyakorlata szerint.

Hogy voltaképpen mit is hirdettek azok az eretnekek, akiket Albi városa után albigenseknek vagy görög szóval Kathároknak, Tisztáknak neveztek, arra csak a rájuk szórt rágalmakból, az ellenük koholt vádakból tud a történetírás következtetni.

És e hit követőinek viselkedéséből. Az eretnekhalál, a máglya akkor kettőn állt. Az elítélt visszaléphetett, megtagadhatta hitét.

Ezrek és ezrek mentek – így voltaképpen önként – a tűzbe. Milyen meggyőződés birtokában? Erről egy betű nem maradt meg: nem menekült meg a lángtól. Éppily keveset tudunk a lelkületéről ennek a hősi népnek, mely 10. o.két-három századdal megelőzte korát, s melynek legjobbjai ugyancsak önként, emelt

fővel mentek a halálba, mintsem visszahátráljanak az időben, ellenfeleik szintjére.

Utolsó ellenállási fészkük Montségur kicsiny vára volt. A Pireneusokban fekszik, 1200 méter magasan, Andorra közelében. Drámánk elejétől végig itt játszódik. Az ellenállás végső szakaszában.

A hazugságból hámozni ki az igazságot, a beszennyezettség mögött megmutatni a tisztaságot – van ennél vonzóbb írói feladat?

Mégsem csak eszméket és történelmi eseményeket akartam ábrázolni. Hanem szerelmet és gyűlöletet, ártatlanságot és elbukást: eleven emberek szenvedélyén át azt, ami öröktől fogva mindmáig elevenen uralkodik rajtunk: a végzetet.

A darab egy elpusztult népről szól, de még élő, küszködő népeknek, közösségeknek. S így személy szerint nekünk is. Hiszen – s ez is korunk újdonsága – úgy, mint századunkban, tán soha nem vofont-size: 12pt;lt az egyén boldogulása, bukása, jó vagy rossz halála annyira beletöltve annak az anyanyelvi, vallási vagy faji közösségnek a sorsába, amely emberré nevelte. Soha nem volt tehát oly sürgető ezeknek a közösségeknek megerősítése, újjáteremtése, átlelkesítése, megemberiesítése. Hősi ábrázolásra méltónak én ma az ilyenért küzdő népek sorsát érzem. Fölösleges tán hozzátennem, hányszor átsuhant írás közben gondolataim közt a magyar anyanyelvűek közösségének sok ügye-gondja is.

http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=92&secId=9144&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Illy%C3%A9s+Gyula&limit=1000&pageSet=1

*

Református Félóra - 2012. augusztus 29.

(részlet a műsorból)

"Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!"

(Lukács 18:10-13.)

Két oldal szorításában él az ember. Az egyik oldalon a bűn állapota, a másik oldalon az ítélkezés szelleme van. Folyamatosan mindkettő húz, valahogy úgy, mint Lázár Ervin fájós fogú oroszlánját, aki először sírt a lyukas foga miatt, szánta-bánta hibáit, de a végén mégiscsak felsőbbrendűségét igazolta, hiszen ki másnak van az erdőn, akinek tömött foga? A bűnösből bármikor lehet ítélkező, de az ítélkező hamar lepottyanhat a lóról. Mert az embernek ilyen rossz a szeme: gyengéink maguk alá temetnek, mások hibáit pedig felrójuk. A megtért vámos is lefarizeusozza a másikat, és így folyton a ló egyik oldalán vagyunk, és egy helyben topogunk.

Jézus megoldása, hogy az embert, mint személyt leválasztja az általa elkövetett tettekről. Ez a keresztyénség zsenialitása: Nem vagy azonos bűneiddel! És ez a szétválasztás juttathatja el az embert arra, hogy alázatos legyen. Szinte kiimádkozta Jézus a bűnös asszonyból is az embert, a tiszta lényt, azt a személyt, aki képes az új életre.

Mennyire nehéz egy családban szétválasztani az embert és a tettét, hiszen ott minden olyan közel zajlik, annyira megterhelő! Még sincs más út, mint kikapargatni veszekedések félreértések forgácsai közül a másik személyt, azt, akit szeretni akarok.

Ahogy a vámos helyes és pontos imája is csak alázatban születhetett meg, úgy a mi kapcsolatainkban is csak az alázat begyakorlása segíthet meg ebben a szétválasztásban.

Akkor megtaláljuk a helyes arányt, hogy magunkkal szemben szigorúak legyünk, de másokkal irgalmasok.

Mindannyiunknak először a magunkban lakó bűnöst és farizeust kell megbékéltetni. A legnehezebb a farizeussal elbánni. A bennünk levő és körülöttünk élő farizeusért csak egyet tehetünk, imádkozhatunk érte. Isten tárva nyitva álló kapuja képes őt is, magunkat is befogadni. Akkor Isten kitárja előttünk világát, amely sokkal tágasabb, sokkal szebb, mint amikor ítélkezéssel közelítettünk felé. Adja meg Isten, hogy szűkös világunkból, csőlátásainkból kijussunk, és megláthassunk egy sokkal gazdagabb, sokkal szebb világot, a Mennyei Atya teljességét! Ámen.

+

Az ún. mozaik családokról

http://www.tebennedbiztunk.hu/?m=537

*

Édesanyám főztje

2012.09.02. 11:34

Műsorunkban Mátyásföldre látogatunk Fördős Istvánné Magdi nénihez, aki arról mesél nekünk, hogy több generáció hogyan élhet és főzhet együtt közös fedél alatt.

Ismert, kedvelt, tiszteletnek örvendő személyiségek idézik fel az egykori otthon tűzhelyét, a gyermekkor kedves ételeinek ízeit, az anyai gondoskodás és szeretet megannyi, ételben és étkezésben megnyilatkozó kifejezését. A vasárnapi ebéd hangulatához illeszkedő műsor a családi összetartozás élményét erősíti és megidézi az ország legkülönbözőbb tájegységeinek gasztronómiai hagyományait. A vasárnap delente jelentkező műsorban vendéglősök és neves éttermek vezetői és vendégei is szerepelnek.

Adásidő: minden héten vasárnap 11:34-kor

Ismétlés: szombaton 9:34-kor

A műsor indulása: 2004.05.30.

http://www.katolikusradio.hu/?m_id=4&m_op=viewmusor&id=290491&ado=1

*

Teljességre hangolva

Hogyan lehet megelégedetten, boldogan élni? Mi az élet értelme? Hogyan érhető el a „jól-lét”? Mi a tartós házastársi, családi, baráti kapcsolatok titka? Hogyan lehet eredményesen megoldani a konfliktusokat? Hogyan élhetünk harmóniában Istennel?

Érdemes egy kicsit megállni és időt szánni a tisztázásra, hiszen ezek olyan kérdések, amelyekre sokan keressük a választ.

Pál Feri tizenegy éve tart előadásokat kedd esténként – egy ideje a budai Millenárison, hétfő esténként pedig beszélgetünk is vele boldogságról, spiritualitásról, gondjainkról, örömeinkről, kapcsolatainkról immáron a rádió hullámhosszán: „teljességre hangolva”.

Várjuk a kérdéseket, véleményeket, hozzászólásokat! Üzenetrögzítős telefonszámunk: 06-1-255-33-88.

Műsorunk e-mail címe: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Adásidő: minden héten hétfőn 20:00-kor

Ismétlés: kedden 11:00-kor

A műsor indulása: 2012.04.09.

Kategória: szolgáltató és életviteli műsorok

Eddig összesen 21 műsor és 21 ismétlés volt adásban.

http://www.katolikusradio.hu/?m_id=4&m_op=view&id=689&ado=1

*

Kép: Visegrád,

Kelety Gusztáv lavírozott tus-képe (1860-as évek)

Kelety Gusztáv,

másként Keleti, eredeti neve: Klette Gusztáv (Pozsony, 1834. december 13. – Budapest, 1902. szeptember 2.) festő, grafikus és műkritikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Magyar Iparművészeti Főiskola egykori rektora.

Tájképfestő, a nemzeti érzésű romantikus tájképfestészet képviselője, a kiegyezés korának művészpolitikusa, a hazai iparművészet fellendítésének egyik kezdeményezője.

Jogásznak tanult, nevelője volt Eötvös József báró fiának, Eötvös Lorándnak, ahova a jogi tanulmányai alatti oktatója, Pauler Tivadar ajánlotta. Az Eötvös-családdal igen szoros és jó kapcsolatot épített ki, a báró művészeti tanácsadója lett, ez meghatározta későbbi művészpolitikai pályafutását is.

Jogi tanulmányait megszakítva festészettel kezdett el foglalkozni, Münchenben Fischbach, Voltz és Schleith tanároknál, majd Bécsben sajátította el a festészet alapjait, tanítványa volt Hollósy Simonnak és Liezen-Mayer Sándornak. A festészetben főleg a tájképek vonzották, stílusára leginkább id. Markó Károly és Ligeti Antal gyakorolt hatást.

1867-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett.

1871-ben báró Eötvös József, aki akkor közoktatási miniszter volt, megbízta a magyar nemzeti rajzoktatás megszervezésével. (Megbízó levelében Eötvös József ezt írta neki: „Senki sem látja át a történelmi festészet fontosságát nálamnál inkább, sőt meg vagyok győződve, hogyha valaha magyar festészet lesz, az a történeti festészethez fog tartozni. Nemzetünk géniusza, mint mindenütt, úgy a művészeti körben is a patrisztikus irányt fogja követni”). Kelety Gusztávot elküldte tanulmányútra a külföldi művészetoktatás tanulmányozására céljából. Kelety ekkor Franciaországban, Belgiumban és Németországban személyesen tanulmányozta a művészetek oktatását, melyet összefoglalóként „A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban” című művében írt meg. (ebben szerepelnek angliai tapasztalatok is, melyet Kelety közvetett forrásokból szerzett be). A végkonklúziója irományának az volt, hogy Magyarországon egységes művészetoktatási rendszer kiépítése célszerű, majd javaslatot tett egy „művészetre előkészítő” iskola felállítására. Kelety javaslatát mind báró Eötvös József, mind a kormány elfogadta, és nemsokára meg is nyílt Kelety Gusztáv igazgatóságával a Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda. 1880. november 14-én indult el hét tanulóval, az Intézetnek nem volt önálló épülete, három évig az Országos Képzőművészeti Társulat, majd a Zeneakadémia épületében kapott helyet.

1874-ben a Képzőművészeti Társaság igazgatója. (1894-ig töltötte be ezt a pozíciót.), és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

*

Wass Albert: Találkozunk...

Szó, sóhajszerű szó,

búcsúszó a búcsúzkodók ajkán:

Te vagy a legemberibb búcsúzás,

mindent ígérsz és mégsem ígérsz semmit,

tudás is vagy, és semmit sem tudás.

Egyszerre vagy sírás és nevetés,

emlékezés és elfeledés,

akinek odavetnek -

szegény is lesz, gazdag is lesz Veled.

Szó, sóhajszerű szó:

Te vagy a meg nem sejtett örökélet.

Találkozunk - még holnap bizonyára,

ha holnap nem, majd holnaputánra,

vagy valamelyik másik délután.

Egy év után, Egy ezer év után.

De mindannyian még találkozunk.

Találkozunk - az omló föld porában.

Találkozunk - a forró napsugárban.

Találkozunk - a könnyben és a dalban.

Találkozunk - szélcsendben, zivatarban,

jó sorsban - rossz sorsban,

jó szóban - rossz szóban.

Bölcsőben. Temetőben. Tavaszi csokorban.

Ha másutt nem: Mindenség-tenger partján...

Találkozunk - ó, ezerszínű szó:

szent búcsúszó a búcsúzkodók ajkán!

*

A Magyar Nyelv, mint Útikönyv

A Magyar nyelv jelene III. (És hogyan jutott idáig?)

1862-ben megjelent egy könyv „Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára” címmel, amit az akkori akadémia természetesen minden eszközzel megpróbált ellehetetleníteni. E könyv többek között említést tesz arról, hogy nyelünk legősibb rétege nem szavakból áll, hanem szavak lehetőségeiből. Lehetőségekből melyek szavakká válhatnak. Ezt a rövid magukban is értelmes, két, három betűből álló, általában egy szótagos szógyökök teszik lehetővé, melyekből a szavainkat összerakjuk, s melyeknek a variációs lehetősége szinte végtelen. Az iskolákban tanított, máig fennmaradt hibás nyelvtani koncepció, már a szótagolásnál elkezdődik! Nézzük meg miért:

Szó – ta – go – lás. Ezt így tanítják az iskolában.

Szó – tag – ol – ás. Szemmel láthatóan ez a helyes!

Hiszen nyilvánvaló, hogy a második variáció bontja valóban szó – tag – ok – ra, szótövekre szavainkat. Egy ilyen nyilvánvaló tévedésen, csak úgy csúszhatott át az azt megalkotó elme, gondolhatjuk jogosan, hogy nem tudott rendesen magyarul!

De ha a igazán a mélyére nézünk a dolgoknak látni fogjuk, hogy nem a tudatlanság, vagy a felszínesség, hanem súlyos tudományos koncepció volt a döntés mögött, ami a hibás szótagolás alkalmazása mellett döntött. Mert az egész apróságnak tűnik, de ha valóban megismerjük szótöveiket, az végzetes csapást mér az egész áltudományos humbugra, amit elsősorban császári kémek és cselszövők, és csak másodsorban tudósok hoztak létre. Mert tudósok voltak ők, de tudományukat nem tudományos, hanem politikai célok érdekében használták fel. Több évszázados titkokról lebben fel a fátyol amikor látni fogjuk, itt valódi krimibe fordulnak át a dolgok.

S ha már itt tartunk, ejtsünk néhány szót a főszereplőkről:

A magyar nyelvtan mai formájának első számú megteremtője Hunfalvy Pál, aki eredetileg felső-Magyarországról származó szepesi születésű német volt, igazi neve: Paul Hunsdorfer. 1841-ben a Magyar Tudományos Akadémia felvette tagjai közé, nevét ekkor magyarosította. 1851-ben már az akadémiai főkönyvtárosát tisztelhettük benne. Ennél följebb az akadémián nem kerülhetett, ezért itt is maradt, egészen 1891-ben bekövetkezett haláláig. Hunfalvy a Bach-korszakban került hatalmi pozícióba, és már kortársai között sem aratott osztatlan sikert munkássága.

Sokak szerint, (például Arany János) mindvégig osztrák érdekeket szolgált. Néhányan egyenesen az osztrák titkosszolgálat meghosszabbított kezét látták benne.

Mint az Akadémia feje, első számú szószólója és támogatója volt annak a gondolatnak, hogy a magyar és a finn nyelv külön nyelvcsoportot alkotnak. Aki ezzel a „Hunfalvy-féle dogmával” szembe mert szállni, az a Magyar tudományos Akadémián, szinte biztosan nem kapott munkát! Sajnos több magyar nyelvtudósunk, még az országot is kénytelen volt elhagyni a hivatalos hatalommal szemben álló rebellis elméletei miatt.

Hunsdorfer hatalmi szóval, rokonainkként meghatározott néhány nyelvet, másokat meg, még ha ugyanezen elvek szerint rokonnak is lehetne tekinteni őket, kitagadott – nem kis részlehajlással kezelve az ügyet.

A következő, égbekiáltó csalása az volt, hogy nem csak elvetette, – egyenesen üldözte a „Czuczor Fogarasi” -féle szógyökerek tanát! Elmondása szerint erre azért volt szükség, mert ez az elmélet TUDOMÁNYTALAN! Helyette a következő, szerinte ésszerű munkatervet javasolta:

„Szorosan választja el a magyar nyelv anyagát az idegen nyelvekből felvett anyagától, s ha azt gyökeréig tudja is fejtegetni, emezt minden szóelemzés nélkül hozza fel.

Azon eredeti nyelvanyagot, mely ismeretes forrásokból ered, úgy adja elő, hogy ha melléje más nyelvek szavai tétetnek, a közös forrás kitűnjék.

Az ismeretlen forrásokból eredő nyelvanyagot pedig csak úgy elemezze, ha azt a rokon nyelvek segítségével teheti; különben nem biztos az önkénytől, mely visszásságra vezet.

Azért vesse is el egészen a képzelt szógyökerek tanát, mivel eddig a tudomány tekintélyét nem bírja.”

Nos ez a teljesen „érthető és világos” koncepció lett az irányelv. – Persze összehasonlítást csak a Hunfalvy által tetszőlegesen kiválasztott rokonnyelvekkel lehetett végezni; – Az eredményt ismerjük. – Hát, természetesen, nem sok alapszavunk maradt. Aki már akkor értette Hunfalvy logikáját, természetesen nem csodálkozott rajta!

„A képzelt szógyökerekről” szóló tanokat elvetették, Hunfalvy szerint az akadémia nagyot hibázott amikor egyáltalán megrendelte az ez irányú kutatásokat. (Ez természetesen még Hunsdorfer úr beiktatása előtt történt.) Pedig érdekes módon mai szemmel, szinte ez volt az egyetlen igazi pillanata a kor tudományos életének. Az összehasonlítás, és a hitelesség kedvéért nemsokára önök elé tárjuk ezt a koncepciót is, de előtte egy kérdés:

Vajon miért?

Mire jó tudományosnak minősíteni és támogatni olyan dolgokat, amik első ránézésre is furcsának tűnnek, és üldözni ellehetetleníteni olyanokat, amik teljesen logikusak, és egyértelműek? Csak egyszerűen butaságból? Gondolhatnánk azt is, ha nem lenne ebben a támogatásban és ellehetetlenítésben súlyos és követhető logika!

Mert sajnos a jelmondat ki lett adva:

„Először szolgákká, majd németekké teszem őket”

És valljuk be, logikus hogy könnyebben lesz szolga az a nép, amelynek már ősei is szolgák voltak. Könnyebben veszti el identitását, hagyja el nyelvét, ha azt gondolja róla értéktelen. Hunfalvy koncepciója minden kétséget kizáróan zseniális, ha ismerjük az indítékait. Keresett a pozícióhoz, melybe királya hajtani akarta a népét, egy hozzá méltó rokonságot, a többi lehetőség kapuját pedig bezárta, – hatalmi szóval nem engedte, tiltotta, hogy tudósaink másfelé forduljanak. Kutatásai, elméletei jól követhető irányt mutattak!

Például 1855-ban francia ás angol régészek, közöttük Henry Rawlinson, sumer-asszír kétnyelvű táblákat fedez fel a közel-keleten. 1856-ban Julius Oppert, megkezdte a nyelvészeti kutatást, bizonyítást a táblákkal kapcsolatban, és húsz éven keresztül ismételten és nyomatékosan mutat rá arra, hogy a legősibb ékírásos nyelv a sumer, rokonnyelv a finnel, törökkel és magyarral! Az első egynyelvű sumer szöveget az angol Archibald Sayce fejti meg, és a rövid szöveg nyelvtani elemzését is megadja. 1873-ban Francois Lenormant teszi közzé az első sumer nyelvtant, amelyben bizonyítja sumer és az ural-altaji nyelvek rokonságát.

Mialatt a nyugati ékírásszakértők első nemzedéke arról beszél, hogy a magyar és a hasonló ragozó nyelvek rokoni kapcsolatban állnak a sumerral, a magyar tudományos élet látszólag a füle botját sem mozdítja.

Nemhogy nem csatlakozik, de el is határolja magát az ilyen irányú kutatásoktól. Fennmaradt jegyzetekből, levelezésekből tudni lehet, hogy ezek a tárgyilagos nyugati nyelvészek többször kértek segítséget magyar tudósoktól, az akadémiától!

Vajon mi oka van egy nép tudós elitjének arra, hogy elutasítsa a hívó szót amikor azt mondják róla: Itt van az írás, a kultúra és tudomány kialakulásának bölcsője. Ezt a bölcsőt a ti nyelvrokonaitok, talán őseitek ringatták. Gyertek! Segítsetek felderíteni mindezt!

Az ok, amiért nem csatlakozhattak magyar nyelvészek ehhez a kutatáshoz, a jelmondat! Ami akkor már több mint fél évszázada ki lett adva, és az 1848-as forradalom leverése után még tovább erősödött a szelleme! Hunfalvy pedig jó katonaként hajtotta végre küldetését!

Először szolgákká kell tenni őket, s ha már azok, örömmel válnak németekké.

Röviden összefoglalva: Egy asszimilációs kísérletet hajtottak végre a rebellis országrész lázadásra hajlamos lakóin, – az éppen akkoriban ébredező modern tudomány módszereinek igénybevételével. A Magyar Tudományos Akadémia feje, mint a kísérlet levezénylője ezért nem vette, (nem vehette!) komolyan az olyan irányú kutatásokat amik esetleg hátráltatnák az asszimilációra kidolgozott irányelveiket; – Sőt nyíltan elleneznie kellett azt! Meg is tette! Majd mondandóját „un. tudományos” érvekkel alátámasztotta. A közvetlen környezete pedig miközben hallgatta csak egyre pirult, – egy másik része pedig csak nyelt.

Példa erre, hogy Hunfalvy 1875-ben elismerő levelet ír Francois Lenormant-nak a munkásságáról. Majd kifejti, hogy nem akar már, (mintha valaha akart volna), a sumer-ural-altaji rokonsággal foglalkozni, mert mindenáron a finn, északi vonalat kell előtérbe helyezni.

A miértre már tudjuk a választ. Hiszen ugyanezen okból nyilvánította tudománytalanná a Czuczor Fogarasi-féle szógyök szótárt is. Egyértelműen nem akarta, hogy a magyarok megismerjék saját nyelvük szerkezeti szépségeit, előnyeit, rokonait ősiségét. Az ő érdekeik szerint még attól is el kellene venni a kedvüket, hogy beszéljenek rajta. Ezért kellett eltitkolni a magyarok elől a nyelvük gyökrendszerét is, mert azon keresztül válik láthatóvá nyelvük lélegzetelállítóan rugalmas és logikus szóalkotó rendszere. Mely biztosítja bizonyos kereteken belül a megváltoztat-hatatlanságot , – hogy meg tudja őrizni a belé plántált évezredes szellemiséget, – (amiről Hunfalvy és kortársai még mit sem tudtak), – másik oldalról viszont amiről már nagyon is tudtak, de ami messze érdekeik ellen volt, – hogy minden kétséget kizárólag meg lehet vele állapítani a szavak eredetét. A más népekkel való átadás átvételének irányát.

Folytatódik a Magyar nyelv mint útikönyv című könyvben.

Akit egyébként bővebben érdekelnek az itt leírtak, olvassa el Varga Csaba „A Kőkor élő nyelve” című könyvét, melynek a végén egy 1862-ben megjelent és azóta félretett, Czuczor Gergely (1800-1866) és Fogarasi János (1801-1878) által készített és szerkesztett szógyökszótár is található, vagy keresse Dr. Marácz László „Szentkatolnai Bálint Gábor igazsága” című munkáját, melyeket nagy haszonnal forgattunk mi is, és forrásunkként szolgáltak, amikor ismertettük önökkel a magyar nyelv és a modern nyelvészet kapcsolatrendszerét. Czuczor és Fogarasi szóbokor-elméletét.

Részlet a teljesség igénye nélkül a Magyar nyelv mint útikönyv című könyvből.

http://amagyarnyelv.hu/

*

Radnóti Miklós

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet ujra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagy más világ,

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal

hűs tenyeredben.

1943. május 26.

http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=13694

+

Szabó J. Róbert

Radnóti Miklós

a szerelmes ember

http://hu.scribd.com/doc/18995369/A-szerelmes-Radnoti

+

Száz éves Radnóti szerelme

A Pozsonyi Pikniken a rendezvény színpada melletti házban lakó Gyarmati Fanninak száz luftballonnal kedveskedtek a rendezők. Fifi néni 1935. augusztus 11-én kötött házasságot Radnótival, s a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást. Most is itt él.

http://www.vers.hu/hirek/765

*

A Gyurkovics-lányok

Vígjáték két részben

Herczeg Ferenc színművét rádióra alkalmazta: Joó László

Szereposztás: Gyurkovicsné - Kalmár Piroska, a lányai: Katinka - Csonka Ibolya, Sári - Málnai Zsuzsa, Ella - Csellár Réka, Mici - Pápai Erika, Radványi ezredes - Sztankay István, Radványi Gida - Schnell Ádám, Horkay Feri - Hirtling István, Kemény Tóni - Bolba Tamás, Jankó - Gömöri István

Zenéjét összeállította: Hegedűs Emmi A felvételt Kosárszky Péter és Pápay Monika készítette Dramaturg: Lóránd Lajos

Rendező: Török Tamás (1991)

http://canadahun.com/forum/showthread.php?10985-Hangosk%C3%B6nyv-Audiobook-felt%C3%B6lt%C3%A9s/page52

ill.

http://data.hu/get/1279884/a_gyurkovics-lanyok_-_vigjatek_herczeg_ferenc_____mp3.rar

*

Nyilasy Balázs

A Gyurkovics-lányok

mint humoros-komikus romance

http://www.kortarsonline.hu/regiweb/0802/nyilasy.htm

+

A „Gyurkovics lányok”

Ma a legnagyobb siker Svédországban

http://www.huszadikszazad.hu/1925-januar/kultura/a-gyurkovics-lanyok8221-ma-a-legnagyobb-siker-svedorszagban

*

Dráma- és színházművészet a két világháború között

FEJEZETEK

Színházak, igazgatók, műsorrend

A dráma- és színészcentrikus színház változásai – a Sztanyiszlavszkij-módszer és a „rendezői színház”

A középosztály és a szórakoztató polgári színház – Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt, Csathó Kálmán

Szórakoztató vígjátékok és színművek – Ruttkay György, Bús-Fekete László, Szép Ernő, Vaszary János

Az igényesebb szórakoztatás mesterei – Hunyady Sándor, Vaszary Gábor, Heltai Jenő, Bókay János

A polgárság, a dzsentri és a parasztság ábrázolása Zilahy Lajos és Móricz Zsigmond drámáiban

Füst Milán és a lírai dráma

Parasztság és vidéki értelmiség – a népi ideológia Kodolányi János, Németh László és Darvas József drámáiban

A drámai absztrakció Tamási Áron drámáiban

Színház és politika a II. világháborút megelőző és a háborús években – Asztalos Miklós, Harsányi Zsolt, Vaszary János, Márai Sándor

http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/461.html#464

*

Az álbölcsesség mesterei

Szabad Pszichoanalitikus Egyesület,

2012. augusztus 24.

Az alább idézett üzenetváltás kiválóan szemlélteti, mi a különbség a valódi bölcsesség és aközött az álbölcsesség között, amit az emberek többsége valódi bölcsességnek képzel. Az igazi bölcsesség az átlagember számára unalmasnak, érthetetlenül zavarosnak, vagy a megsejtett igazságuk által irritáló felismeréseket tartalmazónak tűnhet, miközben az álbölcsesség tömegeket képes vonzani az ésszerűnek vagy az ésszerűséget meghaladónak látszó zavarosságával, s azzal az érzelmi töltöttséggel, ami az egzaltáltság egy nehezen felismerhető változata. Az is feltűnő, hogy az álbölcsességek sokkal kisebb előzetes felkészültséggel és idő-, illetve erőbefektetéssel üzemeltethetők, mint ami a bennük rejlő félrevezetések elemzéséhez szükséges, s ez szintén egy vonzerőt képez a tiszta tudathoz nem eléggé kiképzett és kényelmes tömegek számára. Akik vonzódnak az álbölcsességekhez, gyakran használják fel a kelet vallásos filozófiáit, minthogy azokban a nyugati jellegű ésszerűség, vagyis a logikus analízis és az arra építő szintézis nem követelmény. Számomra az eszményképet annak a kultúrkörnek a világnézete jelenti, amely Steiner szerint a nyugati kultúrkör összeomlása után fog kifejlődni. Ebben a kultúrkörben a kelet ma még sejtésszerűen jelenlévő emberismerete egyesül majd a nyugati ésszerűséggel, a bölcsességnek egy öntudatra ébredt változatát megvalósítva. Alighanem magam is ennek a kultúrkörnek vagyok egy koraszülöttje, s ezért idegenek tőlem a homályos, keleties fecsegések éppúgy, mint a nyugat életszerűtlen, a társadalomtudományok terén mesterkéltségbe hajló okoskodásai.

Sabi Silagi írta nekem a következőket, a 2012.04.15.-i bejegyzés kommentjében:

„Használható tanácsokkal szolgálhatnék, a benned felmerülő érzelmek (gyűlölet & beszűkült életkörülmény érzete stb ) kezelésére , de nem teszem mert, úgy tűnik számomra hogy bizonyos megközelítések oly annyira távol állnak kialakított gondolkozási formáidtól, hogy befogadásuk jelen periódusodban nem lehetséges. Ezt csak azért tartom szükségesnek megosztani veled, mert feltételezem, hogy lesz idő amikor nyitottabbá fogsz válni és akkor ez egy mag gyanánt szolgálhat.”

Minderre a következőképpen válaszoltam:

„Önhittségre utalnak azok az ebben a szövegben alkalmazott feltételezéseid, miszerint (1) a bölcsesség olyan szintjén állsz, amelyről ésszerű életvezetési tanácsokat oszthatsz nekem, aki magamtól képtelen vagyok eljutni ezekig a felismerésekig, (2) kizárólag azért utasítanám el ezeket az életvezetési tanácsokat, mert csökönyösen ragaszkodom a jelenlegi elképzeléseimhez, (3) a fejlődésem abba az irányba mutat, hogy eljussak a felfogásodig, ami ismét csak a bölcsességed enyémnél fejlettebb színvonalát mutatja. Ha ezeket a feltételezéseket explicit módon fogalmaztad volna meg, azzal sokak számára váltak volna hiteltelenné, nem is annyira azért, mert a tudatos vizsgálat fókuszpontjába kerültek volna, hanem azért, mert az átlagember a tévképzetei folytán képtelen a nyílt öndicséretet az igazság közléseként elfogadni. Ha viszont az öndicséret, amiként nálad is implicit módon húzódik be egy szövegbe, akkor az az átlagember számára mint implicit öndicséret magától értetődő igazságként hat, függetlenül attól, hogy más tényezők, például az implicit öndicséretet végző egyéb területekre vonatkozó nézeteinek elutasítása folytán irritáló is lehet. Az önhitt (valóságnak meg nem felelő) öndicséreted implicitté tétele mellett más megtévesztések is jelen vannak az általad mondottakban. Az egyik a közvélemény azon tévképzetének felhasználása, amely a félelmet, a haragot és az önzést fogyatékosságnak mutatja, nem pedig olyan érzelmeknek, amelyek adott élethelyzetben nagyon is természetesek, s az adott élethelyzet kezeléséhez akkor is szükségesek, ha nem mindig tudják semlegesíteni kiváltó tényezőiket. A másik a közvélemény azon tévképzetének felhasználása, hogy a tapintatos, közléseiben a mások feltételezett korlátaira tekintettel lévő ember bölcs világnézetű. A valóság itt az, hogy habár a szükségtelen (eleve kudarcra ítélt, s semmilyen más járulékos hasznot nem hozó) kommunikációt kerülő ember annyiban, amennyiben szociális interakcióiban ezt a rutint alkalmazza bölcsen viselkedik, ez még egyáltalán nem biztosíték arra, hogy a világnézete is bölcs legyen. Sőt, ha ez a rutin, ahogyan az önnél is történt, egy nem bölcs világnézettel kapcsolódik össze, akkor olyan korlátokra lesz tekintettel, amelyek nem is valódi korlátok, pontosabban nem a bölcsesség elsajátításának korlátai.

Feltételezem, hogy a most feltárt félrevezetéseket nem tudatosan alkalmaztad, hanem megfogalmazásuk nélkül, heurisztikus tapasztalataid alapján sejtetted, hogy az emberek ezekkel befolyásolhatók, amiként te magad is hiszel abban, amit ezek a félrevezetések mutatnak. Talán azért fordultál a keleti filozófiák felé, mert azoknál nincs jelen az elemző gondolkodás elvárása, hanem a bölcs ember szerepében tetszeleghetsz pusztán azáltal, hogy zavaros, de erős hangulati töltéssel körülvett és következetesnek látszó képzetekkel sodródsz. A következetesség látszatát itt részint ezeknek az elképzeléseknek és összekapcsolási módjuknak a gyakori és konvencionált (csoporton belül egyező) ismétlése adja, részint pedig azok az önkényes alapfeltevések, amelyekre ezek az elképzeléseid kimondatlanul is épülnek. Utóbbi alapfeltevések először a kimondatlanságuk folytán tűnnek igaznak, hiszen így kikerülnek a kritikai érzék hatóköréből, másodszor szintén a gyakori és konvencionált ismétlésük folytán, illetve harmadszor a más tévképzetek általi igazolásuk folytán.

Érdemes végül kitérnem arra is, hogy az átlagember milyen tévképzetek miatt nem tudja a nyílt öndicséretet az igazság közléseként elfogadni. Ebben több tényező működik közre. Az első, hogy az átlagember az önértékelését a környezet gyakran önkényes elvárásainak való megfelelés által, a megfelelésért a környezettől kapott elismerések révén építi fel, pszichotikus módon internalizálva az elismeréseket és sokszor az elvárásokat is. Az ilyen megkötött emberek általában szabadosságnak tekintik azt is, ha valaki elég szabad ahhoz, hogy leváljon erről az önértékelés szabályozó körről, s saját magának állítson fel egészséges elvárásokat, azoknak megfelelve, az önmagától önmagának adott elismerés révén fokozva önértékelését. (A társadalmi / társasági környezettől származó elvárások és elismerések pszichotikus internalizációja alatt azt kell érteni, hogy az internalizáló fél a büntetéstől és önzéssel sóvárog a jutalom iránt, miközben attól is fél, hogy ezt a hatalommal szembeni gyengeségét beismerje, illetve önző módon sóvárog az egyéni erő látszata iránt, amiért azután azonosul a társadalommal / társasággal mint hatalommal, valamint a hatalomtól származó elvárásokkal és elismerésekkel. Az ilyen internalizáció pszichotikus abban az értelemben, hogy görcsös érzelmeken alapul, s abban az értelemben is, hogy valóságnak meg nem felelő kényszerképzeteket ültet el az elmében.) A második ilyen tényező az átlagembernek az a feltételezése, hogy ha valaki olyan kérdéseket vet fel és azokra olyan válaszokat ad, amely kérdések és válaszok tartalmára igénye van, akkor az szükségképpen önmagát ámítja. Ennek egy változata az, amikor valaki a saját képességeivel és eredményeivel kapcsolatban tesz fel kérdéseket, s azokra olyan válaszokat ad, amelyek megfelelnek az önértékelés fokozására irányuló igényének. A valóságban a meghatározott kérdésekre és válaszokra irányuló igény nem feltétlenül hat kényszerítő erővel, hanem lehet az javaslat is, s mégha kényszerítő erővel hat is, akkor is beletalálhat véletlenül a valóságba, vagy ami még valószínűbb, hagyhatja, hogy az elfogulatlan megismerés működjön egészen addig, amíg annak kérdésválasztása és megtalált válaszai nem ellenkeznek vele. A harmadik ilyen tényező az átlagembernek az a feltételezése, hogy a környezet egyénről alkotott ítélete szükségképpen realisztikusabb az egyén önmagáról alkotott ítéleténél. Igazából ez a tévképzet az előző két tényezőből származik, de önállósulva áramlik tudatból tudatba, gyakran meg sem fogalmazva, a különféle élethelyzeteken keresztül. A feltételezéssel ellentétben persze semmi nem biztosítja, hogy a környezet bölcsebb ítéleteket tudna alkotni az egyénről, mint az egyén önmagáról, hiszen sem a környezet általános emberismerete nem biztos, hogy fejlettebb az egyénénél, de még az elfogulatlansága sem biztos, hogy fokozottabban érvényesül. Ami viszont biztos, hogy az egyénnek több tapasztalatszerzési lehetősége van önmagáról, mint azoknak akik időben is korlátozottan figyelhetik, s emellett csak a megnyilvánulásait foghatják fel közvetlenül, az azok mögött húzódó érzelmeket és gondolatokat legfeljebb következtethetik. A negyedik ilyen tényező az átlagembernek az a feltételezése, hogy a negatív ítéletek realisztikusabbak a pozitívaknál. Ez a nyilvánvalóan valótlan feltételezés visszavezethető az evolúciós környezetünknek arra a sajátosságára, hogy a negatív jelzések figyelmen kívül hagyása (például a ragadozó jelenlétére, vagy a szakadék közelségére mutató jelzéseké) gyakran visszavonhatatlan és végzetes következményekkel jártak, míg a pozitív jelzéseké (mondjuk a zsákmány jelenlétére mutató jelzésé) nem. De visszavezethető ez kulturális tényezőkre, például arra az igényre, hogy másokat alsóbbrendűnek, negatív tulajdonságokkal rendelkezőnek tekinthessenek, vagy arra az igényre, hogy állandósult megkeseredettségüknek a negatívnak ítélt jelenségek figyelembe vonásával találjanak indokot. Az ötödik ilyen tényező pedig azquot;;/span átlagembernek az a feltételezése, hogy az önmagábazárult és kinyilatkoztatásokon alapuló gondolati rendszerek szükségképpen alkalmatlanok a valóság megértésére. Ez a feltételezés abban az esetben játszik szerepet az öndicséret elutasításában, ha az öndicséret során valaki éppen azt a képességét emeli ki erényként, amellyel a képességét felismeri. Jellegzetesen ilyen eset az, amikor valaki a fejlett emberismeretét tekinti erénynek, amely nemcsak témája ekkor a megismerő tevékenységének, de eszköze is. Az ehhez hasonló esetekben az észjárás a következőképpen működik: „Rendelkezem egy erénnyel. Miért tudom ezt az erényemet felismerni? Mert rendelkezem ezzel az erénnyel, amely felismerhetővé teszi ezt az erényemet.”. Nyilvánvaló, hogy itt egy önmagábazárult és az erény kinyilatkoztatásán alapuló gondolati rendszerrel van dolgunk, amely azonban nem feltétlenül szakadt le a valóságról. Minden gondolati rendszer önmagábazárult és kinyilatkoztatásokon alapuló, a matematika is, ahol a kinyilatkoztatásokat axiómáknak hívják, ám ettől még sok ezek között megfelel a valóságnak. Ha valaki valóban fejlett emberismerettel rendelkezik, az talán képtelen felismerni fejlett emberismeretének tényét? Felismeri azt a sikeres alkalmazása során, s felismeri akkor, amikor tudatosan megvizsgálja. Ráadásul span style=ellentétben a matematikai axiómákkal, az idézett állítássorban megjelenő „Rendelkezem az erénnyel.” állítás csak az állítássorban van jelen kinyilatkoztatásként, egyébként azonban mint mondtam az erény alkalmazás során való megtapasztalásának vagy tudatos vizsgálatának az eredménye.

*

Berhidai falunap

http://www.berhida.hu/doc/2012_varosnap.pdf

*

Két Csicsók lányok

(Gyermekjáték)

Két Csicsók lányok fehérbe vagyon,

Fehér rózsa kezibe vagyon,

Mondom, mondom forduljon a mátkámasszony.

Karsai rózsa, cidrus minta

Borsó-virágocska, borsóvirágocska.

Én elmennék az új táncba,

Ha szép leán volnék, ha szép leán volnék.

Egyet-kettőt robbantanék

Mingyá haza érnék, mingyá haza érnék.

Hab szerda, Juliska.

Ide is, oda is,

Énrulam is gondulkodjál tovább is.

Zibet-zabot a lovánok,

Hajlós pácát a gazdának,

Járom a táncot.

János úr készül németül Bécsbe,

Lovai vannak nyergelőbe,

Nyerged széjjel hajlandozik,

Arany gyűrű hergendezik,

Jár a szívem izenet,

Izenetről izenet,

Hajcs bé magadat,

Sárga bodor hajadat,

Ihajnáné, Nagy Pannáné,

Sárga cukor náné.

A leányok szépen fújják,

Kukurikus táncot járják,

Kelele, kelele, cicerke legényke,

Mit mos, mit mos kis menyecske,

Intyet-pontyot város keszkenyeit.

Ha szél volnék fújdogálnék,

Madár volnék reppentenék,

Hajdina rokonja vágja le a répát,

Répának a rosszát.

Hollósiné szerint karéjba fogódzna