|
Láttam, olvastam, hallgattam
Link ajánló 10.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Három szatíra
Közéleti kitűnőség
Évente elmegy tíz-húsz temetésre
s harminc bankettre. Részvétlevelet,
üdvözlősürgönyt diktál gyorsirásba
kisasszonyának vagy a diktafonba.
A gazdasági válság "őt se hagyja
közönyösen". Sopánkodik miatta.
Közben meghízik és fölös kilóit
Marienbadban adja le nyaranként,
oly összegért, melyből megélne könnyen
néhány család egy évig. Reggel angol
tanárjával boxol, hogy friss maradjon.
Ha dolgozik, több ízben is alá-
firkantja a nevét - személyesen - s ilyenkor
nagyon soká fáradtan néz az ablak
fényébe, és ködös lesz a szeme.
Viselni kell ezt a tengernyi munkát,
helyén maradni a köz érdekében,
hiába intik, hogy talán megárt,
mert e nehéz időkben néki sem
szabad pihenni, s jelszava: a "munka".
A vérnyomása nagy. Nyugalmat és
mérsékletet rendeltek el a híres,
német professzorok, s ezért azóta
nikotinmentes cigaretteket szív
hosszú szipkából, hetvenet naponta.
Olvasgat is. Főképp miniszterek
és bárgyú hadvezérek vallomását,
sosem regényt, vagy verseket, csak azt,
ami "komoly" és magvas. Éjszaka
fejhallgatóval megvasalja szörnyű,
dagadt fejét, s úgy alszik el az ágyban,
hogy a fülébe zeng egy bécsi jazz-band.
Beszél magyarul, németül s kicsit
angolul is, de minden nyelveken
csak rothadt frázist. Ez az anyanyelve.
Hétszázezerszer mondta: "van szerencsém",
mikor nem is volt szerencséje. Halvány
emlékezetje bágyadt. Izgatott
napokon azt se tudja, hogy ki volt
az apja-anyja, és keresztnevükre
csak néha emlékszik. Helyükbe más van,
pár telefonszám, akta, rossz vezércikk.
Lelketlen arca földszínű. Megérett
a földre már. Nem értem, mire vártok?
A földbe véle. Temessétek el.
Úriasszony
Negyven kiló s nagyon boldogtalan.
Szemöldökét finom acél-csipesszel
a társaságban irtja, hátravetve
sovány fejét, s a rúzsával piros
pilléket ír az ajkai fölé,
míg kézitükrében figyel magára.
Pár év előtt az emlőit akarta
eltávolítani egy divatos
sebésszel, ámde erről lebeszélték.
Csak vakbelét vetette ki, előre,
ezenkívül néhány haszontalan
fölösleges szervét, hogy ezzel is
könnyebb legyen. Ma már tehát egészen
üres, akár egy kipakolt börönd,
vagy egy Dekobra-könyv. Úszik, repül
és ritmikus tornára jár. Römiz
és bridzsezik. Csupán a jobb körökben.
Leánykorában zongorázgatott is,
de abbahagyta. Mindent abbahagy.
Sétálni viszi a tragédiáját
s szánják nagyon. Ő a bús úriasszony.
Ha - néha - föl van öltöztetve, fázik.
Ebéd után éhes. "Nem értik őt".
A férje sem "ez a derék fiú" -
így hívja - aki kenyeret keres rá,
de ő kenyeret nem eszik soha,
csak aszpikot, grapefruit-ot, káviárt,
s így tőle független. Beteg szegény.
Nagyon beteg. Húsz toalettje van,
harminc szerelme s több "komplexuma".
Mindig halálosan fáradt. A hangja
személytelen és gépi, mint a hangos
filmek beszéde, mely közelbe-távol
egyforma és így senkihez se szól.
Ó Éva, Éva, régi, édes Éva,
hányszor eszembe jutsz, ha látom őt,
hosszú sörényed, langyos-lusta combod,
mannás meleg melled, tejízű csókod,
amint heversz, mindnyájunk édesanyja,
a paradicsomban, virágok és
kígyók között, hajad szép sátorában.
Ő körmeit mutatja énnekem,
bíborra festett, görbe körmeit,
mint amazon, és azt ígérgeti,
hogy összetép. De ez nem érdekel.
A szobalánya inkább. Hogyha olykor
teára hív, künn az előszobában
megcsókolom a szobalánya szájátp style=,
és elmenőben is mindenkoron
a szobalánynak csókolok kezet.
Forradalmár
Itt jár közöttünk. Áldott, szende lélek.
Nagyon szelíd. Krisztus-szakálla rojtos
gubancba lóg. Véres, meleg szívét
künn a kabátján hordja, láthatólag,
mint futtatáson lóverseny-jegyet.
Fáj néki ez a "szörnyű Ázsia",
e "drága ország", melyet tönkretesznek
s nem engedik, hogy ő tehesse tönkre.
Ifjúkorában elvett egy csunya,
kicsiny leányt s egy szép nagy bankbetétet.
Azóta ez kitartja s ő egészen
"eszméinek élhet". De mégse boldog.
A termetét kissé rövidre szabták,
orrát piszére, szűkre homlokát.
Egyenlőséget kíván mindenütt,
egy nagy fölosztást, abban a reményben,
hogy néki is jut ekkor egy derék,
délceg gerinc, egy főúri sasorr,
s az agy-tőkésektől egy kis velőcske.
A célja nem kisebb és nem nagyobb, mint:
az Emberiséget megváltani.
Csak ezt imádja. Mit neki család,
mit gyermek és mit árva asszonya,
olyan goromba véle, mint a pokróc
s az anyja is padlásszobába kuksol,
míg ő utazgat és habot zabál.
Az Emberiség szent barátja ő.
Ha hallja, hogy egy konferencián
az Emberiség tyúkszemére hágtak,
vagy egy kicsit náthás, szívére gyászt köt
s nem bír aludni, olyan izgatott.
Úgy látszik, ők ketten megértik egymást.
Az Emberiség végtelen szerény,
nem nyit be hozzá, nem kér tőle pénzt,
cipőt, meleg ruhát, mint Péter és Pál,
s így véle ő békésen éldegél.
Örök szerelme nem is fogy soha.
A koldusoknak, kik feléje nyújtják
sovány kezük, sosem ad alamizsnát,
de mindegyikkel szívesen kezet fog,
mint ember az emberrel. Ez az elve.
És közbe készül a leszámolásra.
Mikor vasárnap lengenek a burzsuj
erdők s virulnak a burzsuj virágok
és hektikás, kis dijnokok söröznek
és nénikék, nyugdíjas özvegyek,
akik egész héten padlót suroltak,
kávéjukat kevergetik s fiucskák
és kisleányok ünnepi ruhában
sóskifliket rágcsálnak és az úton
léggömböket eregetnek kacagva,
ő zordonan szemléli dőzsölésük
és a barátját meglökve így szól:
"Itt vér fog folyni nemsokára, vér".
Mert amikép ábrándozol te arról,
hogy egykor a saját szőlődben ülsz,
vagy olvasol egy csöndes este, ő úgy
játszik magában vérrel, lámpavassal,
parasztkaszákkal, rémekkel, halálos
társasjátékot és feketelistát
vezet, amelybe mindenkit beír,
hullát szagol és csöndesen akasztat.
Nem gyűlöletből, ám, "történeti
szükségességből." Közveszélyes őrült.
Nem önveszélyes. Hisz magának ő
sohasem árt. Ez minden érdeme.
Máskép vele a fene se törődik
és ez dühíti egyre jobban. Egyszer
volt boldog. A korzón utánament
szelíden egy angyali detektív,
mint ápoló a mániás után,
hogy egy kicsit vigyázzon életére,
hogy meg ne üsse oktalan fejét.
Ekkor kitört, tombolva hátrafordult,
botrányt csapott és Isten, emberek
előtt a művelt és szabad világhoz,
a csillagokhoz föllebezve vérben
forgó szemekkel és tág orrlikakkal
ekkép kiáltott: "Ez reakció!"
*
A halál torkából a magyar újjászületésig
vitéz Siklósi András 2012-es bösztörpusztai MOGY nemzetstratégiai előadása
http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/08/28/a-halal-torkabol-a-magyar-ujjaszuletesig/
*
Rongyos Gárda
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rongyos_Gárda
+
Prónay Pál
http://hu.wikipedia.org/wiki/Prónay_Pál
+
ifj. Sarkady Sándor:
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI FELKELÉS ÉS A SOPRONI NÉPSZAVAZÁS
http://w3.sopron.hu/nepszavazas1921/Tuzek.html
*
Csillagösvényen
Az elfelejtett Rongyos Gárda
Film
http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/139453-Csillagosvenyen-Az-elfelejtett-Rongyos-Garda.html
*
A Rongyos Gárda Küzdelmei - Az erő útján
1919-1939
Kiadó:
Magyar ház Szkítia
Leírás: A kecskeméti tanyavilágban verbuválódott rongyosok - kiegészülve a Sopron megyei egyetemistákkal és hazafiakkal, valamint Prónay Pál és tiszti különítménye harcosaival - mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy az I. világháborúban szintén vesztes Ausztria megkaphassa a történelmi Magyarország nyugati szegletét.
Voltak olyan magyar diplomaták, akiket a kormány képviselőjeként az Antant mellé osztottak be, de ezek a jobbára nem ősi nemesi családból származó, hanem a bárói rangot megvásárló, általában egy bizonyos kisebbséghez tartozó urak leginkább csak hátráltatták, illetve megakadályozták, hogy a magyar kormány minél jobb pozíciót harcolhasson ki a területátadási kérdésekkel kapcsolatosan.
Ádám T. István, az ERŐ ÚTJÁN - A RONGYOS GÁRDA KÜZDELMEI című könyvében még nem árulja el azt a bajkeverőt, aki a leghatározottabban lépett fel a Rongyos Gárda Sopronból indított akciói ellen.
Ez az úriember bizonyos báró Villani Frigyes először készségesen szolgálta az Antantot, majd amikor a Rongyos Gárda harcainak eredményeképpen Sopron környékének lakói és az akkorra már kijelölt osztrák-magyar határ öt kilométeres körzetében lakók a visszacsatolás mellett döntöttek, elfogadta a környék lakóinak ujjongó tiszteletét, sőt a területátadási jegyzőkönyvet is ő szignálta. Jelentése megtalálható a szombathelyi levéltárban.
Ismert, hogy a trianoni területcsonkítás végrehajtásaként 1921. augusztus elsején Sopronban és Nyugat - Magyarország városainak közterein megjelentek a plakátok, amelyek Burgenland és Nagy - Magyarország lakosságához szóltak. Ettől a pillanattól vált ismertté az addig soha nem hallott fogalom, a Burgenland, vagyis a Várvidék elnevezés, hogy Nyugat - Magyarország területének egy része Ausztriának adandó át.
Augusztus 29-ére tervezték a területcsonkítás végrehajtását, de az előtte lévő napon a rongyosgárdisták - kiegészülve a környék magyar hitű lakosságával - szembeszállt az osztrák csendőrökkel és fegyveres erővel akadályozta meg a trianoni ítélet végrehajtását.
Kevésbé ismert tényt, hogy a Népszövetség az Ausztriában hatalmon lévő baloldaliakat mindenképpen előnyben részesítette a magyar kormánnyal szemben. A szokásos határ - megállapítás, vagyis a vonalzós módszer segítségével is két zónára osztva kívánta a magyar Őrvidéket osztrák kézre játszani.
- Az „A” zónába tartozott Lajta-Fertőmeggyes, Ágfalva, Doborján, Borisfalva, Felsőpulya, Németszentgrót, Gáborfalva, Vasjobbágyi, Gyepüfüzes, Rábakeresztúr és az ettől nyugatra eső területek,
- a „B” zónába pedig Sopron, a csatáról elhíresült Ágfalva, Bánfalva, Fertőrákos, Harka, Boz, Balf, Nagycenk, Kópháza és közigazgatási területei tartoztak. Ezt a tervet hiúsította meg a Rongyos Gárda, a felkelő parancsnokságok alá rendeződött hazafiak.
Fegyveres harcuk első eredményeként az osztrákok a két kormány megegyezése alapján csak novemberben tudták birtokba venni a számukra kijelölt területeket, és a hűség városa Sopron ekkor sem került osztrák kézre.
Sopronban a népszavazás során a helyiek 72 százaléka nyíltan megvallotta a magyarságát, így a tűztornyos település magyar maradhatott, és 1922 januárjában pedig azokban a már osztrák kézre juttatott falvakban is népszavazás kezdődött a hovatartozásról, amelyet a rongyosok hónapokon keresztül megtartottak magyarnak.
A népszavazás őket igazolta, hiszen Trianon máig élő revíziója szerint 1922 szeptemberében a Népszövetség a magyarságukat valló községek visszacsatolásáról döntött.
*
„A RONGYOS GÁRDA KÜZDELMEI - AZ ERŐ ÚTJÁN” című ezen kiadványt a történelmi Magyarország nyugati részéért harcoló Rongyos Gárda küzdelmeire tisztelettel, elhunytjaira kegyelettel emlékező, Trianon máig élő revíziója érdekében tevőlegesen is fellépő, ennek első lépéseit megtevő hazafiak tevékenységét nem felejtő olvasóink figyelmébe ajánljuk.
*
Riasztó adatok:
több mint egymillió magyar megy ki Németországba
http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/08/28/riaszto-adatok-tobb-mint-egymillio-magyar-megy-ki-nemetorszagba/
*
Tarlós ismét letette a hűségesküt:
szerinte „a zsidó kultúra a magyar kultúra szerves része”
http://www.hunhir.info/?pid=hirek&id=56942
*
Beszélgetés egy volt miniszterelnökkel
Hegedüs András az 1956-os forradalomról.
http://www.osaarchivum.org/index.php?option=com_hwdvideoshare&task=viewvideo&Itemid=66&video_id=373&lang=hu
*
Egy nyelvész a vándorcirkusz élén
Nemrég jelent meg a Tinta Könyvkiadó gondozásában Az állatnevek enciklopédiája. A kiadvány komoly szellemi izgalmakat ígér, hasonlóan a kiadó könyvhétre megjelenő legújabb szótárához. Kiss Gábor nyelvész, a kiadó igazgatója mesél a szakkönyvkiadás gyötrelmes szépségeiről, az egykori Horn–Orbán vita és az értelmező szótár összefüggéséről, valamint arról, hogy mit keres egy nyelvész a bíróságon.
http://m.mno.hu/grund/egy-nyelvesz-a-vandorcirkusz-elen-1075392
*
Horger Antal: Magyar szavak története
Közérdekű magyar szófejtések gyűjteménye
HORGER ANTAL (1872-1946) munkái a 20. századi magyar nyelvészet kiemelkedő alkotásai. A TINTA Könyvkiadó a jelen kötetben az 1924-ben megjelent Magyar szavak története című munkáját adja újból közre, amelyben a szerző 400 ismert magyar szó eredetét olvasmányosan mutatja be.
„Huszár.
Szinte kiirthatatlan az a mesebeszéd, hogy a huszár név onnan származik, hogy egyikük halálának az ellenségből húsz az ára; vagy onnan, hogy Zsigmond király kora óta a birtokosoknak minden húsz jobbágyuk után egy lovas katonát kellett állítaniok. A huszár szó azonban már Zsigmond kora előtt is előfordul, csakhogy 'rabló' jelentéssel. Pl.: egy 1432. évi latin oklevélben: „Contra huzarones et alios nonnullos malefactores” (huszárok és egyéb gonosztevők ellen), és egy 1449. éviben: „Predones aut Huzarij hungari” (magyar rablók vagy huszárok). Huszár szavunk ezen első 'rabló, betyár, szegénylegény' jelentése miatt nem lehet egyéb, mint az ugyanilyen jelentésű régi szerb-horvát husar, gusar átvétele. Ennek a régibb szerb-horvátban még teljesebb hursar, kursar alakja is van, ennek pedig az ugyancsak 'rabló', különösen 'tengeri rabló' jelentésű olasz corsar, latin cursor, görög kursaris az eredetije. - Hogy rabló népségből katonai csapatokat szerveztek, az a régi időben nem volt ritkaság. Mátyás király ezekből a bátor, elszánt, vakmerő legényekből olyan mintaszerű könnyű lovas csapatokat nevelt, amelyek Európa-szerte híressé tették a huszár nevet.”
http://www.tintakiado.hu/book_view.php?id=133
*
Nagyon kell, hogy szeress
1. Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
.
2. Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
.
3. Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
.
4. Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/4133/lgt/nagyon-kell-hogy-szeress-zeneszoveg.html
*
Kosztolányi:
Édes Anna
(részlet)
- Maga miért nem eszik? - kérdezte Etel Annát.
- Majd eszek.
- Mit spórol nekik? - biztatgatta Etel. - Ne sajnálja őket.
- Most van maguknak - szólt Stefi is.
- Az - gyökintett Etel. - Maguknál is nagyban megy a rongyszedés. Tarkát nem is szednek. Nemsokára majd inast meg szakácsot tartanak.
- Komornyikot - tette hozzá Stefi gúnyosan mosolyogva -, úgy, mint nálunk volt, a gróféknál.
Etel csemcsegett.
Stefi a tűzbe bámult.
- Nálunk a komornyiknak télen még az újságokat is meg kellett melegíteni.
- Mért?
- Mert kívülről hozták, és hidegek voltak. Az öreg gróf egyszer visszaküldte a komornyikkal, hogy melegítse meg. Aztán mindig meg kellett melegíteni. És tudja, Etel, hogy mivel tüzelt a szakács a háborúban, mikor nagy láng kellett neki? Zsírral. Merőkanálszámra dobta a tűzre. Úgy ám.
- Mit fáj az magának? - kérdezte tőle Etel, tele szájjal.
Rágta a csirkék nyakát, feltörte koponyájukat, hörpintgette belőle a velőt. Kenyérbeleket mártott a lébe.
- Jól tették - helyeselt. - Ha tehették. Legalább magának is jutott. Az a fő, hogy legyen mit enni. Az embernek úgy sincs egyebe, csak amit megeszik.
Etel még mindig nem fejezte be vacsoráját. A tányérokról kivett egy-egy csontot is, leszopogatta. Nem utálta ő az urak száját. Összeöntögetett magának egy kis bort a különböző poharakból, és ivott.
Benn megzendült a zongoraszó.
Etel kitárta a konyhaajtót, hogy jobban hallja. Bólintgatott a muzsika ütemére, a fehér bóbitájával, mint egy kövér, öreg angyal.
Már táncoltak. Etel meg Stefi félrehúzta az asztalokat. A párok nem fértek el, sokan az előszobába szorultak. Jancsi is kilebegett Moviszternével. Csupa tréfából áttáncolt a hálón át a lakásba, körbe-körbe.
Egyszer, mikor a fürdőszobába értek, az úrfi magához szorította a párját, belecsókolt a nyakába. A szép doktorné fölkacagott búgva.
Anna, aki az előszobában ácsorgott a tűzhely lángjától piros füllel, meghallotta ezt. Odatekintett. Vissza akart futni a konyhába, de nekiment a falnak. A lámpák valami kancsal fénnyel föllobogtak.
Különben a mulatság sokáig tartott. Csak Moviszter szökött meg mindjárt vacsora után, a többiek maradtak. Még a miniszter se mozdult. Kitűnően érezte magát. Mindenki kitűnően érezte magát. Talán azért, mert a miniszter is kitűnően érezte magát.
Derűs, könnyed lárma zizegett. Nem vitatkoztak, hanem fölolvadtak, elterpeszkedtek egy diadalmas jóérzésben. Kis pletykák sisteregtek, hogy ki vált el, ki halt meg, ki kövéredett és ki soványodott meg, s az emberek, akik egy-egy bizonytalan ismerősüket összetévesztették egy másikkal, miután értesültek, hogy az, akire gondoltak, nem az, hanem egy másik, s aki elvált, már másodszor nősült, s az, akit élőnek képzeltek, már régen halott, és a sovány tulajdonképpen kövér, és a kövér tulajdonképpen sovány, elhelyezvén az illetőket agyuk megfelelő rekeszeibe, megnyugodtak.
Vizynét egyre jobban izgatta vendégeinek vidámsága. Ideges ásításokat nyelt le torkába. Kimerült a többnapi háziasszonyi teendőktől, de főként az üres gratulációktól, melyekre éppoly üres szavakkal kellett válaszolnia. Figyelte az urát a füstön át, ki messze tőle a harmadik szobában a miniszter körül buzgólkodott, s bókolt a hölgyeknek azzal a hazug kedvességgel, melyből annál több marad, minél inkább pazarolják.
Valahol az ablakmélyedésben rábukkant egy csinos, szőke bécsi asszonykára, akivel ma este még nem beszélt. Ez valami nagyvállalkozó felesége volt. Minthogy nem tudott magyarul, nem vehetett részt az általános társalgásban, s így épp úgy el volt szigetelve, mint ő. Vizyné leült melléje. Nagyon részletesen elmesélte neki - németül - a kisleánya halálát. De ezt már annyiszor elmesélte, hogy most csak kopogó, gépies szavait hallotta, még a fájdalom vigasztalását sem érezte. Az ingaórát nézegette, alig várta, hogy menjenek.
Háromkor a miniszter fölkelt. Vastag füst volt. A kék göngyölegek egészen eltakarták a csillárt, nem is világított jobban, mint novemberi éjszakákon a ködben egy utcai gázlámpa. Vizy az asztal szélén bóbiskolt, lógó fejjel. Hallgatta, hogy kordul a miniszter autója, hogy pihen el lassanként a távozók lármája. Minden jó volt, gondolta, minden szép volt, csakhogy ez is megvolt. De már csuklott. Szódabikarbónát vett be és lefeküdt.
Az asszony ott maradt az asztalnál. Szemlélte ezt a pusztítást. Szeszélyes, futurista színfoltokban rémlett eléje egy üvegtányérkán a baracklekvár sárga maszatja és egy késpalló, káposztásrétes és sajtharang, fogpiszkáló és mayonnaise, bagólé és májusi bor, a szagos mügével. Szeretett volna ismét rendet teremteni, vagy lesöpörni mindent a kezével. Annyira fáradt volt, hogy azt kérdezgette magától, miért is esznek az emberek.
Bejött a három cseléd, kiszellőztetett velük, Stefit és Etelt fölküldte. Anna ott motozott az asztalon, az orra előtt. Fölemelt egy kancsót, aztán megint visszatette.
- Hagyja - lamentált Vizyné, eltakarva tenyerével a szemét. - Úgy unom már, látni se szeretem. Az Isten áldja meg, ne zörögjön. Csukja be az ablakokat, és menjen maga is aludni. Majd holnap leszed. Ne zavarjon. Reggel pedig föl se keltsen. Aludni akarok sokáig.
Az ura az égő villanynál horkolt. Ó kikapcsolta ruháját, odadobta valahová, szinte beleugrott az ágyba.
Alig öt percre rá - nem, még annyira sem - az ebédlő ajtaja kinyílt, s belépett Anna. Anélkül, hogy lámpát gyújtott volna, ismét babrált az asztalon, talán mégis le akarta szedni, hogy reggel ne legyen annyi dolga. A sok kacaj, terefere után nagy csönd volt itt, benn az úr fűrészelő horkolása csak még nagyobbá tette.
Egyszerre oly zaj dördült végig a földúlt szobákon, mintha pisztollyal lőtték volna.
Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Rémület c. fejezet.
*
Litánia
.
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
.
Az én koromban:
mily dalt remegett a velőkig üvöltő.
.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
span style=span style=
|
