PETŐFI SÁNDOR
BIZONY MONDOM, HOGY GYŐZ MOST A MAGYAR...
Bizony mondom, hogy győz most a magyar,
Habár ég s föld ellenkezőt akar!
Azért nem győzött eddig is e hon,
Mert sohasem volt egy akaraton;
Most egy a lélek, egy a szív, a kar...
Mikor győznél, ha most sem, oh magyar?
Egy ember a haza, s ez halni kész,
S ezért, oh népem, ép ezért megélsz,
S dicső lesz élted, boldog és szabad,
Amilyen senkié a nap alatt!
S én bátran állom a csaták tüzét,
Tudom, hogy a golyó nekem nem vét,
Tudom, hogy a sors őriz engemet,
Hogy engemet megölni nem lehet,
Mert én leszek, nekem kell lenni, ki
Ha elleninket mind a föld fedi,
Megéneklem majd diadalmadat,
Szabadság, és a szent halottakat,
Akiknek vére volt kereszvized,
S halálhörgése bölcsőéneked;
Meg kell, hogy érjem azt a szép napot,
Midőn áldásodat reánk adod,
S mi annyi átokteljes év után
Sirunk, mosolygunk, az öröm mián,
Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz
Egy szabad nemzet imádsága lesz!
Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot,
Amelyért lantom s kardom fáradott!
Marosvásárhely, 1849. március 6-7.
*
PACSÍRTASZÓT HALLOK MEGINT
Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
.
Oh istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci hűs patak füröszt
Égő sebet hullámival.
.
Daloldj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
.
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.
.
Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mámoros
Lelkem fölé szép lombjait,
.
És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek...
Terólad álmodom, hív angyalom,
Kit olyan híven szeretek,
.
Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.
.
Dalolj, pacsírta, hangjaid
Kikeltik a virágokat;
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.
.
Betlen, 1849. március 8.
*
PÉTER BÁTYA
Tíz katona esett a helységre,
Nem volt szükség fogdosó kötélre,
Húsz legény ment maga jószántából
Zászló alá az eke szarvától.
.
"Hogyne mennénk örömest, mikor kell!
Aki nem megy, hivány, gyáva korhely.
Nem királyért hadakozunk mostan,
A hazáért fogunk állni sorban.
.
Nem királyért, sőt a király ellen,
Akit isten mindörökké verjen!
Verje meg ugy, amint ő akarta,
Hogy igába jussunk mi s nyomorba.
.
Teéretted megyünk a csatába,
Nemzetünknek drága szabadsága!
Megyünk húszan tíz helyett, és ha kell,
Utánunk még kétszer annyi jön el."
.
S összeálltak indulásra készen
Az ujoncok falu közepében,
Körülöttök fiatalok, vének
Gyülekeznek búcsuvétel végett.
.
Az anyák (ez a természet rende,
Isten őket már így teremtette,
Ők szegények erről nem tehetnek)
Hát az anyák szörnyen keseregtek.
.
Sirtak-rítak, mint az őszi felleg,
Fiaiknak hogy elmenni kellett,
Elmenniök és még oda pedig,
Ahol a halál vendégeskedik.
.
Amint mondom, volt sok sírás-rívás,
Hej hanem ugy csak korántse' rítt más,
Egynek se' volt oly nedves köténye,
Mint kelmednek, szegény Panna néne.
.
Hogyne sírna? három fia vagyon,
Mind a három szép szál legény nagyon,
S mind a három be vagyon sorozva
Katonának s ottan áll a sorba'.
.
"Hagyd el, anyjok, hagyd el már," szólt kérve
Péter bátya, Panna néni férje,
"Hagyd el, anyjok, elég ebbül ennyi,
Nem is illik ennyit keseregni.
.
Nékem is ugy fiaim, mint néked,
Azért mégsem siratom ám őket,
Sőt örülök, hogy nevemmel hárman
Lesznek ott a szabadság harcában.
.
Menjetek el, szeretett cselédim;
Ha megjöttök a háború végin,
Nagy kedvem lesz... és ha odavesztek,
Fáj a szívem majd, de nem reped meg.
.
Szép halál a szabadságért halni,
Ahogy én azt el tudom gondolni,
Legszebb halál az a csatatéri,
Ahogy azt az én eszem föléri.
.
Menjetek hát életbe-halálba,
Fegyveritek legyenek megáldva,
Hogy szabadság ragyogjon majd rajtok,
Különben jobb, hogy ha ott maradtok."
.
Az ujoncok utra kerekedtek,
Jó kedve volt a jó gyerekeknek;
Ugy mentenek a halál utjára,
Mintha mentek volna lakomára.
.
Péter bátya hát kendet mi lelte?
Olyat sóhajt, majd kiszáll a lelke,
Néz utána az ujonc-seregnek,
S íme, íme könnyei peregnek.
.
E hát vége a sok cifra szónak?
Addig beszélt máshoz biztatólag,
Addig köpte a markát, mig aztán
Tyúkmadár lett a vitéz oroszlán.
Csúfolták az öreget keményen,
Hogy hát ő csak szóval győzte légyen,
De az öreg, bár nagyon is únja,
Egy sziporkát sem felel a gúnyra.
.
Amit szólott, azt csak úgy magában
Mormogta el hazaballagtában:
"Mennek ők és maradni kell nékem!
Itthon maraszt göthös öregségem.
.
Szabadságot vesznek drága áron,
S én ne legyek a véres vásáron,
Én itthon csak kész portékát lessek,
Ne legyek ott, hogy én is fizessek!
.
Jólesik, hogy megértem ezt a kort,
Hol nemzetem lánc helyett fegyvert hord,
S mégis vesztem vón' el eddig inkább,
Minthogy most csak nézzem e szent munkát!
.
Elvágnám a két kezem két lábam,
Ha tudnám, hogy nem vágom hiában,
Ha helyette más erős új nőne,
Hogy mehetnék majd a harcmezőre!"
.
Szalonta, 1849. március 15-25.
*
A „megszabadítók” dühe és a posztszovjet sovinizmus
Provokáció vagy történelmi eltévelyedés a volt és a mai orosz nagykövet minapi durva beszólása az 1944-45-ös megszállásról? – tettük fel a kérdést öt történésznek és egy politikusnak.
Bejöttek, itt voltak, elmentek…
Sztálin úgy vélte, katonáinak joguk van elvenni azt, ami jár nekik. vajon mennyire igazodik ez a gondolat a felszabadítás fogalmához?
Furcsa kijelentést tett az elmúlt időszakban Oroszország jelenlegi és korábbi budapesti nagykövete, Alexandr Tolkacs, illetve Valerij Muszatov. A nyilvánosság előtt utaltak arra, hogy Magyarországon a második világháború történetének átértékelése folyik, s annak tagadása, hogy a Szovjetunió felszabadította az országot. Helyette inkább a megszállás kifejezést használják. Minek tudható be ez a megjegyzés, provokációnak vagy történelmi eltévelyedésnek? Erre is kerestük a választ akkor, amikor történészeket, illetve egy politikust is megkérdeztünk „megszállás kontra felszabadítás” ügyben.
Nézzük mindenekelőtt azt, vajon számított-e arra a korabeli magyar közvélemény s a politikai-katonai vezetés, hogy a Vörös Hadsereg magyar földre lép.
„A háború előrehaladtával s a harci események alakulásával mindenki előtt világossá vált, hogy bevonul a szovjet hadsereg Magyarországra – állítja Szakály Sándor hadtörténész. – Ezzel természetesen Horthy Miklós kormányzó is tisztában volt, ezért az úgynevezett finn megoldáshoz szeretett volna folyamodni, ami azt jelentette volna, hogy a magyar haderő kiszorítja a német csapatokat az országból, cserébe viszont elkerüli hazánkat a Vörös Hadsereg. A valóság viszont az, hogy itt, Európa közepén erre semmi esély sem volt.”
Szakály Sándor azt is hozzátette, hogy Magyarország földrajzi fekvése miatt akkor sem kerülhette volna el a szovjet megszállást, ha sikerül a kormányzó által kezdeményezett kiugrási kísérlet. Az átállt Romániát is megszállta a szovjet hadsereg, sőt azt a Bulgáriát is, amely egyébként sohasem állt hadiállapotban a Szovjetunióval.
„Az 1947-es párizsi békeszerződésig a jog betűje szerint is megszállt ország volt hazánk – folytatta Szakály Sándor. – A magyar nemzetgyűlés csak korlátozott jogokkal rendelkezett, az ország irányítása a megszállók, mindenekelőtt az itt tevékenykedő Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetésének kezében volt. Az élet minden területén. Én nem felszabadításnak, hanem megszállásnak tartom az akkori állapotokat. A Vörös Hadsereg egy ellenséges országot foglalt el, a kitüntetéseitől kezdve a fontos katonai dokumentumokig és jelentésekig is mindenütt az elfoglalás és a megszállás kifejezéseket használta, sehol sem volt szó felszabadításról.”
A számát sem tudni
Szakály Sándor szerint egy ellenséges ország földjére lépett nálunk a háború folyamán a Vörös Hadsereg, s ennek megfelelően viselkedett is. Földesi Margit történész hangsúlyozta, hogy már csak azért sem használható az egyébként „baráti tónusokkal és felhangokkal rendelkező” felszabadítás kifejezés, mert igen kemények voltak a győztes Szovjetunió követelései a legyőzött Magyarországgal szemben.
„A Vörös Hadsereg magyar gyárakat, üzemeket foglalt le hadizsákmányként, és szovjet tulajdonba is vette őket – mondta Földesi Margit. – Számos ipari berendezést, gépsort is leszerelt, s kiszállította a Szovjetunióba. Kivitt például egy inzulingyártó gépsort is, aminek következtében számos magyar cukorbeteg halt meg, mert nem jutott hozzá életmentő injekciójához. Sok lefoglalt hazai üzemben volt angol, amerikai vagy svájci résztulajdon is. Ezek az országok aztán tőlünk követeltek kártérítést, mondván, nem tudtuk megvédeni a tulajdonukat.”
Kutatásai során Földesi Margit felfedezte, hogy bizonyos rablóalakulatok járták a magyarországi bankokat. Kinyittatták a trezorokat, s elvittek onnan mindent. Pénzt, valutát, ékszert, műkincset… Erről természetesen semmilyen bizonylatot vagy írást sem adtak, ezek az értékek aztán nem is kerültek be a magyar jóvátétel összegébe. Zömében magántulajdonról volt szó, ezért a mai napig folynak az ezzel kapcsolatos kártérítési perek Magyarország ellen. Földesi Margit hozzátette, hogy az itt állomásozó szovjet csapatokat is el kellett látnia hazánknak. A Magyarországon lefoglalt és tulajdonba vett gyárakat pedig később csak magas összegért vásárolhattuk vissza. Sorra alakultak az úgynevezett magyar–szovjet közös vállalatok, mint például a Maszovlet, a Malév elődje. Nemcsak ezekre a vállalatokra, de általában a gazdasági és kereskedelmi életre is igaz, hogy a szovjetek hazánk számára előnytelen szerződéseket kényszerítettek Magyarországra. A lassan és nehezen kibontakozó magyar gazdasági élet egészén is rajta tartották ezzel a kezüket. A kommunista propaganda igyekezett elleplezni mindezt, sőt az önzetlen segítségnyújtás színében állította be például a közös vállalatok ügyét. Végül is sohasem lehetett megállapítani, hogy a hivatalos, 200 millió dolláros háborús jóvátételen túl mekkora, pénzben is kifejezhető értéket vettek el Magyarországtól a szovjetek.
„Azoknak a magyar nőknek a számát sem lehet megmondani, akiket a Vörös Hadsereg katonái erőszakoltak meg – tette hozzá Földesi Margit. – Magyarország ebben a tekintetben a harmadik volt a sorban Németország és Ausztria után. Súlyosbította a helyzetet, hogy a zömében ázsiai származású szovjet katonák jelentős része nemi betegségben, például szifiliszben szenvedett. Sok magyar nő betegedett meg. Ugrásszerűen megnőtt ekkoriban az abortuszok, valamint az állami gondozásba adott gyerekek száma. Megszállás volt ez tehát, amit a tények tükrében lehetetlen felszabadításnak nevezni. Az más kérdés, hogy voltak, akik személyesen felszabadulásként élték meg a Vörös Hadsereg bevonulását, mert egy nagyobb, fenyegetőbb veszélytől szabadították meg őket a szovjetek. Ezt a szubjektív érzést tisztelni kell, de nem lehet az átfogó történelmi fogalom szintjére emelni.”
Elmarad a szembenézés
Ungváry Krisztián történész is arról beszélt, hogy bizonyos értelemben nagyon sokaknak hozott megszabadulást a szovjet bevonulás. Már csak azért is, mert véget értek a háborús cselekmények Magyarországon, nem kellett tartani immár a pusztító bombázásoktól, nem vitték el a zsidó vallású embereket és így tovább.
„De hát más az egyéni érzet, s más egy esemény hosszú távon is meghatározó, történelmi, politikai jelentősége – tette hozzá Ungváry Krisztián. – Hogy Márai Sándor írót idézzem: az a hadsereg, amely maga sem szabad, nem tud felszabadítani másokat. Amit mostanság Oroszország nagykövetétől hallunk, az azt mutatja, hogy az oroszok a mai napig sem tudnak szembenézni bizonyos történelmi eseményekkel.”
A történész Karsai László szerint itt nem egyszerűen a szembenézés képtelenségéről van szó, már ami a nagykövet nyilatkozatait illeti, hanem az úgynevezett nagyorosz sovinizmus újbóli megnyilvánulásáról. Ami illeszkedik a sztálini politika napjainkban tapasztalható relativizálási kísérleteihez, sőt időnként hallható dicsőítéséhez vagy például a Molotov–Ribbentrop-paktum újraértékeléséhez, rehabilitálásához.
„A Vörös Hadsereg magyarországi megjelenése felszabadulás és megszállás volt egyszerre, ezért használom én is az Ungváry Rudolf által teremtett megszabadulás fogalmát az eseményre – mondta Karsai László. – Ma olyan hangokat is hallani, hogy a második világháborúban a szovjetek egyedül semmisítették meg a nácikat, s ezért legyenek hálásak nekik az európai népek. Ismert effektus, 1984-ben, a normandiai partraszállás negyvenedik évfordulóján például az angolszász oldalon hangzott el az, hogy a nyugati szövetségesek és csakis ők egy nagy keresztes háború keretében szabadították meg Európát a hitleri uralomtól.”
Ami a Vörös Hadsereg magyarországi bevonulását illeti, sokat hangoztatott s szinte elfogadottnak tekintett vélemény, hogy az felszabadulás volt a hazai zsidóság számára, míg a társadalom többi rétege és csoportja megszállásként élte meg azt.
„Nem így van – reagált Karsai László –, a magyarországi zsidóság különféleképpen élte meg a szovjet csapatok megjelenését, majd az azt követő időszakot. 1945–46-ban például sok zsidó került a kommunista hatóságok fogságába, és sokukat másodszorra is elhurcolták, kitelepítették egy-két éven belül, mint ahogy a »malenkij robot« ismert intézményéből sem maradhattak ki természetesen. Tudomásul kell venni, hogy a nyilasok által fenyegetett zsidóság életét megmentette a szovjet hadsereg, de hazai kommunista kollaboránsai elvették a vagyonukat, s nem engedték szabadon gyakorolni a vallásukat, azaz nem élhettek szabad emberként.”
Féltek a rendszerváltók
Szerencsés Károly történész úgy vélte, egyértelműen Magyarország megszállásáról volt szó, ami a fegyverszünetben is rögzítve volt, s ami a békeszerződés révén az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok ellátása, utánpótlási kapcsolata miatt jött létre, forma szerint. Amikor 1955-ben kivonultak a szovjet csapatok Ausztriából, Magyarország megszállásának is véget kellett volna érnie. Nem így történt. Hruscsov egyenesen Varsóból repült Bécsbe, ahol megalakult a Varsói Szerződés nevű katonai „koalíció”, s ennek következtében továbbra is az országban maradt, sőt igen fontos hadászati bázisokat is kiépített nálunk a Vörös Hadsereg.
„Tényszerűen nem lehet megmondani, hogy 1957-ben valóban felvetette-e Hruscsov Kádárnak, hogy kivonnák a szovjet csapatokat Magyarországról, s ha felvetette, akkor mi volt ezzel a célja. Romániából mindenesetre kivonultak 1958-ban. Az viszont bizonyos, hogy 1957 májusában Hruscsov és Kádár megállapodást kötött a Vörös Hadsereg további, magyarországi jelenlétéről.”
Döntő tényezővé vált a szovjet csapatok hosszú jelenléte. Már kezdetben is direkt módon beavatkoztak a magyar belpolitikai életbe, politikai küzdelmekbe. Aztán 1956-ban is ezt tették, még szélsőségesebben, agresszívabban. Amit tett az ÁVH, azt csak úgy merte megtenni, hogy a háta mögött érezte a megszálló szovjet hadsereget. De Kádár számára is a szovjetek jelenléte volt a legfontosabb „terrortartalék”. Kezdjük elfelejteni, hogy a Vörös Hadsereg a rendszerváltás éveiben is itt volt, mindvégig féltek is a rendszerváltók attól, miként reagál az eseményekre. Ami ma hiányzik a magyar rendszerváltásból, az az akkori szovjet jelenlétnek is köszönhető…
Egy másik prizma: Szűrös Mátyás az 1980-as években volt Magyarország moszkvai nagykövete.
„A diplomáciai érintkezésekben sohasem éreztették, hogy megszállt ország vagyunk. Igazság szerint 1956 után sok tekintetben megváltozott a Szovjetunióban a magyarok megítélése – emlékezett a politikus. – Karakánoknak tartottak bennünket. Főleg a többi szocialista államhoz viszonyítva. Kiszolgáltatottságunk természetesen tény volt, s a szovjetek sohasem magyarázkodtak ezzel kapcsolatosan. Tudták ők is, mi is, hogy Jaltában dőlt el a sorsunk, a Nyugat akkor adott oda nekik bennünket. Hogy mi állhat a kérdéses nyilatkozat hátterében, pontosan nem tudni még. Az oroszok mindig is tisztelték a magyar eredetiséget, s most Putyinnál is érződik, hogy értékeli kiállásunkat az EU-ban saját érdekeinkért.”
***
Szó sincs ellenvágásról. Senki sem akar az orosz–magyar közeledés útjába állni. De a történelem, az történelem, amelyet valóban nem szabad újraírni.
Sinkovics Ferenc, Magyar Hírlap
*
Álmos Király Akadémia 02.:
Dézsy Zoltán: Ügynökök
http://www.youtube.com/watch?v=bD021Eb4BwM
*
Karthago - Az Áruló
Aki neked szól, de rád sosem néz,
Aki veled van, ha nálad a pénz
Aki úgy tesz mindent keresztbe, ahogy neked kell,
Átlép rajtad nevetve, sohasem ismert.
Barátként a szemedbe szépeket mesél,
Pár nap múlva visszahallod az ellenkezőjét.
Megtalál a világvégén, ha szüksége van rád,
Elfordul tőled, ha nem kellesz már.
Mikor elpártol tőled a szerencséd.
Mikor elpártol tőled a szerencséd. ÁÁÁH!!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Amíg élek, amíg élek!!
Rád nevet, és elviszi mi a legtöbbet ér,
És te ottmaradsz majd egymagad az emlékeidnél.
Pénzé tesz mindent/spanMsoNormal, neki semmi sem fáj,
Ellopná szíved, ha nem figyelsz rá.
Veled alszik, veled kel, és melletted él.
Kiről azt hitted, hogy csak tiéd,
Mást szeret rég.
Megtalál a világvégén, ha szüksége van rád,
Elfordul tőled, ha nem kellesz már.
Mikor elpártoll tőled a szerencséd.
Mikor elpártol tőled a szerencséd. ÁÁÁH!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Amíg élek, amíg élek!!
http://www.youtube.com/watch?v=lCJDsAhZs90&feature=related
*
EGY PAP ÖNGYILKOSSÁGA
Csehimindszent – hallgatni mindhalálig…
http://revolucio.blogin.hu/2012/06/01/csehimindszent-hallgatni-mindhalalig/#comment-17
+
Csehimindszent – az Ember, és ami utána marad…
http://revolucio.blogin.hu/2012/06/11/csehimindszent-az-ember-es-ami-utana-marad-2/
*
Öngyilkosságok ürügyén
Magyarországon az elmúlt fél évszázadban 182 ezren követtek el öngyilkosságot (a KSH éves jelentései szerint ugyanebben az időben tízezernél több embert gyilkoltak meg, és kilencven ezren haltak meg közlekedési balesetben). Az öngyilkosság ez alapján ritka halálok (az összes halálozás mintegy két-három százaléka), a keringési rendszer betegsége vagy a rák nagyságrendekkel több embert ragad el. Alig ötven év alatt a világon mintegy kétharmadával nőtt a százezer lakosra jutó halálesetek száma. Minden harmadik országban – köztük Magyarországon is – az öngyilkosság a három vezető halálok egyike a fiatal nemzedékek, a 15-44 évesek körében!
A francia David Émile Durkheim; (Épinal, 1858. április 15. – Párizs, 1917. november 15.) klasszikus műve, Le suicide: Étude de sociologie, Paris, Alcan, Az öngyilkosság 1897-ben jelent meg (magyarul csak hét évtizeddel később adták ki!). A szociológia egyik megteremtője szerint az öngyilkosság “általános és személytelen valami, tehát igen kevéssé tekinthető az adott társadalom jellemzőjeként. Tévedés tehát azt hinni, hogy az önpusztítás egy ország szégyene: elmaradottságot, kulturálatlanságot tükröző társadalmi jelenség”. (Ezen az alapon Egyiptom messze élhetőbb hely lenne Dániánál, Svájcnál.) Durkheim azt is írja: “Az emberek azokban a korokban és osztályokban válnak meg legkönnyebben az élettől, amikor és ahol az élet a legkevésbé nehéz.” Börtönökben, munkatáborokban, háborús helyzetben, lágerekben, ritka az öngyilkosság. Az önpusztítást a nyomorral hozza összefüggésbe a tévhit. Nem egy esetben elhangzik: “Pedig mindene megvolt!” De vajon mi a „minden”
Folytatás:
http://revolucio.blogin.hu/2012/06/12/ongyilkossagok-urugyen/
*
Karthago- Requiem
.
Volt egy fiú és volt egy lány
A fiú elindult az álmok útján
.
Volt egy fiú és volt egy lány
A lány még most is várja talán
.
Elindult a fiú a fények útján
Elhitte az álmok furcsa hangját
Csalóka színét
.
De ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést
Ugye eljössz még,
Talán eljössz még
Mi várunk rád ha szól a dübörgés.
.
Volt egy fiú s egy forró délután
Eltévedt végleg az élet útján
.
Eltévedt fiú olyan, mint bármelyikünk
Szerette az életét és az álmait
.
Elindult ő a fények útján
Elhitte az álmok furcsa hangját
Csalóka színét
.
De ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést
Ugye eljössz még. talán eljössz még
Mi várunk rád, ha szól a dübörgés
.
Ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést
Ugye eljössz még, talán eljössz még
Mi várunk rád, ha szól a dübörgés
.
Ugye eljössz még
http://www.youtube.com/watch?v=Y0Vh5uOw45I&feature=related
*
NAGY LAJOS
AZ ÖNGYILKOSOK BÜNTETÉSE
Egy hivatalnoknő, aki hónapok óta nem kapott állást, s napok óta éhezett, fölvágta az ereit, mert félt az éhenhalástól. No lám, mégiscsak erkölcsös és kitűnő gondolkodó az a reakciós író, aki egy reakciós lapba cikkeket ír, s cikkeiben emberboldogító eszmékkel boldogtalanítja az embert. Azt mondja például - s éppen a hivatalnoknő esetéről jut eszembe -, hogy az öngyilkosokat büntetni kell.
Igazi kernemzeti ötlet ez, még ha nem is új. Jézus tanításaiból nyilván csak azért maradt ki, mert a Mester megfeledkezett róla. Vagy mert akkor még nem volt kernemzeti kurzus, és így a gazdasági viszonyok nem kergettek annyi embert az öngyilkosságba.
De tegyük csak magunkévá a kernemzeti író nemes szívből fakadt ötletét, s gondolkodjunk csak, hogyan is kellene az öngyilkosokat büntetni. Például azt a hivatalnoknőt, aki fölvágta az ereit. Próbálgassuk csak a különböző tippeket.
Hónapok óta nem kapott állást! Remek. Megvan az első tipp: tízévi hivatalvesztésre kell őt ítélni.
Vagy: napok óta nem evett, mert már annyi pénze sem volt, hogy kenyeret vehetett volna. Nagyszerű. Megvan a másik tipp: ötezer pengő pénzbírsággal kell őt sújtani.
Avagy: attól félt, hogy éhen fog halni. Megint megvan: legyen az ő félelme jogos, halállal kell büntetni. Mi az a kis halálbüntetés egy szegény embernek, aki úgyis meg akart halni. És mi egy halálbüntetés egy konstruktív írónak? Egy kis halálbüntetés, a politikai jogok felfüggesztésével, ötezer pengő pénzbüntetés a gazdagok javára, s életfogytiglani hivatalvesztéssel.
De mi történjék, ha az öngyilkossági kísérlet eredménnyel jár, s a bűntettes meghal?
Van egy kiválóan kegyetlen javaslatom, amellyel az ilyen öngyilkosnak még a síron túli életet is egész pokollá lehet bűvölni: Minden vasárnap föl kell neki olvasni a konstruktív író emberbolondí... akarom mondani emberboldogító cikkeit.
1928
*
Lovasi András kiállításmegnyitója
(Elhangzott 2009. január 14.-én a Pécsi Kisgalériában, Böszörményi István kiállításán.)
Böszével a kapcsolatunk 21 évvel ez előttről datálódik. Neki köszönhetjük, hogy még az utolsó pillanatban magunkra vontuk a Kádár rendszer rendőrségének figyelmét, és aktánk lett ott, ami ugye kell ahhoz, hogy ma verhessük a mellünket, mekkora demokratikus ellenzék voltunk. Bösze ott volt az első Kispál koncerten a Szenesben, és a következőn, ami az egyetem mozijában volt, már Ő diázott. Többek között 56-os képeket a forradalmár mögé, ami akkor maga volt az ellenállás. Aztán még jó néhányszor. Jött utánunk Pestre is, hátizsákkal, vetítővel. Aztán én lassan kikoptam az egyetemről, eldőlt, nem leszek se képzőművész, se tanár, Ő nem lett DJ, ellenben képzőművész lett, és tanár, és még el sem ment a városból, mint ahogy én se, ami legalább is azt sejteti, hogy megkötöttük saját kompromisszumainkat, és lett egy csomó mindenünk, amit negyvenpárévesen már illik begyűjtenie az embernek, ha úgynevezett „rendesember”. Ez azért sem annyira magától értetődő az Ő esetében, mert fiatal korunkban Bösze maga volt a NAGYBETŰS lázadó. És tulajdonképpen a kiállítás anyagát tekintve, még most is az, és ez számomra rendkívül megnyugtató, hiszen, ha valaki a két évtizedes nagyon szigorúan, következetesen építkező szobrász-életművét egyszer csak otthagyja, és elkezd akasztott meztelen nőket rajzolni, azért az elég érdekes csavar, és azt mutatja, hogy itt, még akármi is lehet, márpedig annál nincs megnyugtatóbb mint, hogy akármi is lehet. Ezek a rajzok kérdőjelek. Emberhalál és embertest. Ezek vannak a képeken, és mivel, igazából a Blikkből is tudjuk, hogy ezek izgatják az embereket, nem csoda, hogy a Böszét is izgatják. Engem is izgatnak, sokszor más sem izgat, csak ez. Nyilván kérdéseket úgy illik a képzőművészetben feltenni, hogy egyre pontosabban kérdezzen az ember, és egyre őszintébben. Ezeken a képeken pontos és őszinte kérdések vannak, olyan kérdések amiket ma már nem illik feltenni sehol, nehogy megzavarjuk vele ájultságunkat. Miért szépek itt a halottak? Miért lettek öngyilkosok mind egy szálig? Miért nem haragszik senki? Mit keres a Bösze is a képeken? Csak nem akar öngyilkos lenni? De akkor miért van néha merevedése? Szóval sok itt a kérdés, és persze ezek csak ilyen álkérdések. Olyanok, amiket a Blikk is feltesz. Ezekre még én is tudom a választ, és ha majd kapok pogácsát meg vörösbort el is mondom. De az igazi kérdésekre nem lesz válasz. Nagy munka még kérdezni is.
http://boszormenyi.wordpress.com/
*
Apáink útján
Előadó:Karthago
.
Kutatjuk honnan érkeztünk
Vizsgáljuk furcsán két kezünk
Ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj
De még nem tudjuk, még nem értjük hová érkezünk.
.
Száz éves fák, történelem
Feldúlunk erdőt, földeket
Keresünk régmúlt éveket
Számoljuk az évgyűrűket
Ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj
De még nem tudjuk, még nem értjük hová érkezünk
.
Apáink útján járunk még
őseink táncát járjuk még
Új útnak hisszük a bűvös kört
És sokszor úgy élünk, mint ők
.
Száz éves fák, történelem
Feldúlunk erdőt, földeket
Keresünk régmúlt éveket
Számoljuk az évgyűrűket
Ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj
De még nem tudjuk, még nem értjük hová érkezünk
.
Apáink útján járunk még
őseink táncát járjuk még
Új útnak visszük a bűvös kört
És sokszor úgy élünk, mint ők
http://www.youtube.com/watch?v=wk_nN_jplF0&feature=related
*
Megjelent az Arany Tarsoly júnusi száma!
A tartalomból:
Az a táplálkozási rendszer, amit én gyakorlok és gyakoroltatok nem megterhelő, időben sem igényel annál többet, mint amit amúgy is a táplálkozással eltöltünk. De a ráfordított esetleges többletidő kompenzálódik az egészségben. - Folytatjuk beszélgetésünket Dr. Medgyesy Gáborral.
Lovasíjász sikereink Jordániában
Tavaszunk Erdélyben - hangulatjavító, csodálatos képanyaggal tért haza Schuck Mária és Albert Ferenc kis csapatukkal Szárhegyről.
A turáni átoknak vége - jelenti ki Koszta Péter miután saját maga végigjárta hozzá a "keresztutat" is!
A legdöbbenetesebb egyensúlyi állapotot az emberiség szaporodása mutatja, ahol normális esetben fele-fele, a fiú és a leánycsecsemők aránya. A két nagy világháború viszont jóval nagyobb áldozatot követelt a férfiaknál, mint a nőknél. Az ilyen módon megbomlott egyensúly viszont úgy állt hamarosan helyre, hogy a háborúk után megfelelő mértékben meg növekedett a fiúgyermekek születésének száma! - A túlélés titka cikksorozatunk boncolgatja ezt a témát.
Nem is gondoljuk, hogy egy olyan mindennapi növény, mint a fehérbab, és annak is a héja, kiváló gyógynövényünk is egyben.
A szén és a szénégetés régi mesterségét is megidézzük.
A pártus királyok új típusú koronaformát vezette be: a tiarát, amelyet más országok hellenisztikus uralkodói nem használtak. Dáriusz a bisutumi domborművön magas, hengerforma koronát visel, amely forma később általánossá vált az akhaimenida királyok körében. - Kiss Irén tanulmánya.
Az ország székét a XVI. kerületben őrzik - Borka Elly felfedezése.
Szomorú aktualitása van Varga Csaba könyvajánlójának: A számjelek és a számírás története.
A marha minden korban igen értékes jószága volt az embernek. Egy-két marha szinte egyedül eltartott egy egész családot. Tejét ezerféleképp hasznosították; igavonásra, szántásra jobb mint a ló, bőre értékes,, de számos más részeit is kiválóan felhasználták. A marha igen fontos állata volt őseinknek és értettek is hozzá... - Arató István cikksorozata.
A budaszentlőrinci pálos főmonostort mutatja be Vetráb József Kadocsa.
Oláh Miklós: Hungária sorozata.
Isten áldása van azon a helyen, ahol a szent szűz keresztülmegyen - a csillagok mesélnek.
Emlékezzünk a 907-es pozsonyi csatára - felhívás!
A magyar nép eredete, alkata, hősi indulata - folytatódik Jókai Mór sorozata.
Waszlavik László új, érdekfeszítő könyvét ajánljuk.
Beszámolunk a Baranta Világkupáról.
A gulyásleves, mint hungarikum.
Csíksomlyó és Gyimesbükk felemelő idei hangulatába is bepillantunk.
A moldvai csángók VI. Nemzetközi Konferenciáján járt Barna Beatrix.
Kurultaj és Magyarok Országos Gyűlése - programajánló.
Keresse, terjessze és olvassa az Arany Tarsolyt, ezzel is segítve a magyarságot az önmagára és az egymásra találásban!
*
A szülői szeretet ereje (4)
„Izsák Ézsaut szerette… Rebeka viszont Jákóbot…”
(1Mózes 25:28)
A próféta azt írja:
„Atyáink… vétkeztek… nekünk kell hordanunk bűneik terhét” (Jeremiás siralmai 5:7)
Szülők, nincs nagyobb felelősség, mint a tiétek! Bármilyen gyarlók és gyengék vagytok is, Isten csodálatos hatalmat adott kezetekbe: a következő generáció formálásának hatalmát. Az üzleti életben aratott siker vagy bukás jelentősége össze nem hasonlítható azzal, ha sikert érsz el, vagy kudarcot vallasz szülőként. Ha hibázol, gyakran a gyermekeid fizetik meg tévedéseid árát. Sokan csodáltuk áhítattal bölcsőben fekvő ártatlan gyermekünket, és így imádkoztunk: „Ó, Istenem, bárhol máshol hibázhatok, csak azt ne engedd, hogy ezt elrontsam!” Isten válaszol erre az imára, de ez tőled is elkötelezettséget kíván három területen.
Először: teljes elköteleződés gyermekeid felé. Ez azt jelenti, hogy ott vagy a futballmeccseken, a színházi előadásokon és társadalmi eseményeken akkor is, ha kimerült vagy; és részt veszel gyermeked lelki, érzelmi és tanulmányi fejlődésében.
Másodszor: feltétel nélküli elfogadás. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha nem azzá akarnak válni, amiben te reménykedtél, teljes szívvel támogasd őket abban, hogy azzá lehessenek, amire Isten tervezte őket
Harmadszor: folyamatos biztatás. Akár nyernek, akár vesztenek, akár igazuk van, akár tévednek, akár jó híredet keltik, akár szégyent hoznak rád, te értsd meg, támogasd és bátorítsd őket, azzal, hogy hiszel az istentől kapott képességeikben, és tudatosítod bennük, hogy soha nem utasítod el kőket, bármi történik is.
Mi van akkor, ha későn kaptál észbe, gyermeked élete kisiklott, és te tudod, hogy te rontottad el? Valld be az Úrnak, és nekik! Tudják, hogy elrontottad, de a gyermekek nagylelkűek a megbocsátásban! Kérd Istent, és hidd el, hogy Ő megváltoztat téged, és megváltoztatja őket is. Isten megígérte: „Kárpótollak azokért az évekért…” (Jóel 2:25), amelyeket a hibák és mulasztások megraboltak.
Forrás: Emberisegcsoport-korlevel mailing list
*
Ábrándos szép napok
Barátokkal gyakran összejöttünk
Kutattuk a fényes, szép jövőt
Mindenféle nagy terveket szőttünk
Mit könnyedén majd véghez is viszünk
.
refr1
Ábrándos szép napok, Lázongó éjszakák
Nem hittem el, hogy másképp is lehet
Elválnak útjaink,Változnak vágyaink
Csak hinni kell s a remény visz tovább
na na na...
.
Szenvedéllyel vitáztunk a máról
Elragadtak gondolataink
Mulattunk,de sírva énekeltünk
Tán sejtettük,hogy lesznek kínjaink
.
refr2
Ábrándos szép napok...
De hinni kell s a remény visz tovább
.
Lelkesedünk, tagadunk és bízunk
Álmainknak véget nem szabunk
Mégis, ahogy elszállnak az évek
Visszahozni semmit nem tudunk
.
refr3
Ábrándos szép napok...
Most hinni kell s a remény visz tovább
.
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/2751/dolly-roll/abrandos-szep-napok-those-were-the-days-zeneszoveg.html
*
Frigyre lépni a szülőfölddel
Megtörni a székely kevélységgel keveredő magyar erőt...
Húshagyókedd éjszakáján vittek el minket is. Dr. Horváth Miklós orvos, későbbi marosvásárhelyi orvosprofesszor volt az államosítási bizottság elnöke. Tudta ő is, akárcsak Nagy Viktor főispán, hogy állapotos vagyok, hiszen nem első látogatásuk volt nálunk – mondta magnószalagra több mint egy évtizeddel ezelőtt Gál Máriának Temesváryné Gerlóczy Marietta, Gerlóczy Gábor tábornok leánya. „A szeszgyárat már előzőleg elvették. De ezeknek az embereknek semmi sem számított... Már elkezdődtek a szülési fájdalmaim, amikor megérkeztek. A későbbi professzor azzal kezdte az ügyködését egy vajúdó asszony mellett, hogy kitépte a fülbevalót a fülemből, majd lelkiismeret-furdalás nélkül felcsomagolt a teherautóra. Nagyon hideg volt azon a hajnalon, magamra akartam venni a kisbundámat, de ő nem engedte. Szabadulásom után, a Miskolczy Dezsőné temetésén felismertem a bundámat dr. Horváth feleségén. Azonnal odamentem és felszólítottam, hogy adja ide, különben szóvá teszem a ravatalozóban. Kijött és ellenvetés nélkül ideadta. Ott rögtön átadtam a temető gondnokának.
Az átélt izgalmak és a zötyögő teherautón való utazás következtében leállt a szülés.
Gyermekem meghalt, én vérmérgezést kaptam. Öt nap múlva kapartak ki.”
Régi barátom, egykori sepsiszentgyörgyi színházi rendező, S.K.A. azért utazott Budapestről Háromszékre, hogy engem rávegyen arra, hogy dokumentum filmet kellene készíteni a legkisebb székelyföldi megyéből 1949-ben kiemelt és kényszerlakhelyre, kényszermunkára hurcolt nagyszámú földbirtokos másfél évtizedes dél-romániai (dobrudzsai) száműzetéséről. A témát, s a még élő személyek egy részét ismerem, érvelt S.K.A., s magyarországi áttelepedése előtt az „átkosban” több ízben is beszélgettünk a Háromszékről elhurcolt vagy sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyen fogott földbirtokosok tragédiájáról. És az elhárító gesztust mintegy megelőzve a téma fontosságának nyomatékául az asztalomra helyezte Gál Mária D.O. (KÉNYSZERLAKHELY) című könyvét, amely valamiképp a kiadás évében (Minerva Könyvek, Kolozsvár, 1996) elkerülte a figyelmemet.
Napok múltán, egyik álmatlan éjszakán, nem is gondolva a Kommunizmus Áldozatainak közelgő Emléknapjára, beleolvastam a Kényszerlakhelybe. Előbb az ismerősök visszaemlékezéseibe lapoztam bele. Annak idején egyetlen tanévben Dózsa szülőfalujában, Dálnokban is tanítottam, ezt megelőzően apám elbeszéléséből is hallottam a dálnoki „mintagazdákról”, Beczássy Istvánról, a háromszéki „lencsekirályról”, a Hadnagy-testvérekről, tudtam, hol voltak a földjeik, a Beczássy-tag, az Albis-völgyében a Hadnagy-tag, amely éppen szemben volt a mi albis-völgyi földjeinkkel.
Dálnokban megismertem azt a társadalmi- gazdasági környezetet is, amelyet a „kiemelt” földbirtokosok maguk körül és a maguk számára teremtettek, a Beczássy- és a Hadnagy-kúriákat, a „sztálinvásár” korszakában elpusztított dendrológiai parkot, s dálnoki tanárkodásom évében érzékelhettem azt az osztályharcos agresszivitást is, amelyet a magukat Dózsa örököseinek tartó elvtársak gyakoroltak.
Az ismerős dálnokiak visszaemlékezésének olvasása után tágítottam a kört, s Garlóczy Marietta sorsának alakulásánál egyrészt azért ragadtam le, mert vallomása életesen élményszerű, no meg azért is, mert a háromszéki földbirtokos-sorsba beágyazódik a Kárpát-medence magyarságára a háborút követő esztendőkben rázúdult szenvedésözön. Marietta Horthy Miklós közvetlen környezetéhez tartozó édesapját 1944. október 16-án a nyilasok tartóztatták le. December elején megszökött a Margit körúti börtönből, két napra rá a szovjetek törtek rá a családra, apját ismeretlen helyre hurcolták, őket internáló táborba szállították, ahol 1946 március 7-ig tartották fogva.
Marietta szabadulása után Temesváry János uzoni földbirtokoshoz ment feleségül, és hazaköltöznek Háromszékre. Még azt sem mondhatjuk, hogy szerencsétlenségükre, mert ha Magyarországon maradnak, ott is elkapja őket az osztályharcot meghirdetők és gyakorlók hevülete, s több mint bizonyos, hogy a Hortobágyon, vagy valami ehhez hasonló helyen kötnek ki, Hortobágyon, ahol még ma is élénken vöröslik a Kun Béla utca.
Mariettát 1949. szeptember 22-én férjével együtt dobrudzsai kényszermunkára hurcolják. Nem voltak tekintettel magyar állampolgár voltára sem. Sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyükön egy hivatalosan kiutalt fáskamrában laktak, a várostól nyolc kilométerre levő legelő takarításán dolgoztak. Egyedüli nő volt tizenegy férfi társaságában. A férfiak dolgoztak kőbányában, útépítésénél is, az asszonyok, ki hol tudott.
„Egyszer, amikor a szekun ablakpucolás után Beczássy Jucit és engem felküldtek a padlásra, hogy ott csináljunk rendet, találtunk ott egy iratcsomót. Feljelentések voltak, amelyek alapján a sepsiszentgyörgyi internáló táborba vittek nagyon sok embert, apósomat is. Ellene a falubeli kocsmáros tette a legsúlyosabb kijelentéseket. (…) A feljelentések nem számítottak. Pusztán a formaságok betartása végett íratták őket. Általában az abszentistákat zárták ide, azokat, akik az oroszok bejövetelekor elmenekültek, de később visszatértek. Apósomék akkor sem hagyták el Uzont, mégis internálták. Ellene azt hozták fel, hogy fia, vagyis a férjem aki akkor Budapesten tartózkodott, a németekkel ment el. Természetesen nem volt igaz, de ez nem számított. Apósom bele is halt 1947-ben a táborban szerzett tüdőbajba.”
Akkor sem volt semmi magyarázat, amikor Sepsiszentgyörgyről Dobrudzsába hurcolták őket. Természetesen senki sem tudta, hová viszik. A Duna-Fekete-tengeri csatornára gondoltak, voltak, akik Szibériát emlegették. Marietta szerint elhurcolásukat „...valószínű azért tették, mert meg akarták törni bennünk a székely keménységgel keveredő magyar erőt, azt a jellemességet, amellyel Háromszék ellenállt. A legnagyobb bűnnek azt tartottam, hogy mindezt sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt. (...)”
Mikor Marietta édesapja Budapesten megtudta, hogy magyar állampolgárságú lányát Romániában deportálták, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a magyar követséggel. „De hát akkor Magyarországon is kommunizmus volt, sehol sem szenteltek figyelmet a kérdésnek. Máskülönben én úgy sem hagytam volna soha el a férjemet.”
A Temesváry-család 1960-ban kapta meg a hazatelepedési engedélyt Magyarországra – Marietta nevére állították ki -, férje két napra rá, barátai körében Kolozsvár főterén összeesett és meghalt. Dobrudzsában szerzett szívizomgyulladása volt. A kényszermunka a halálba vitte. A temetés miatt két napot késtek, de közben a hatóságok az engedélyt a családi tragédia ürügyén sem hosszabbították meg, s emiatt engedéllyel a kezében sem tudott Magyarországra visszatelepedni.
„Ugyanilyen tragikus hirtelenséggel hunyt el Teleki Mihály is. Ő Magyarországra kérte a kitelepedését, de a Kádár-rezsim nem adta meg, azt válaszolták, hogy Magyarországnak nincs szüksége Telekiekre. Németországi kérésére igennel válaszoltak, nyolc és félév után, 1969-ben. A család, Telekiné Bethlen Mária és két fia már fenn voltak a vonaton. Keresték Mihályt. A vonat indulásakor látták meg az ablakon keresztül, hogy óriási tömeg gyűlt össze a pályaudvar egyik részén. Teleki Mihály ott halt meg, 51 évesen. Ezt a stresszt már nem bírta ki. Máriáék az első állomásról visszamentek, és a temetést követően hagyták el véglegesen Romániát.
A marosvásárhelyi vártemplom lelkésze búcsúztatójában azt mondta: „Két embert nem engedett el Erdély földje, visszatartotta őket, Teleki Mihályt és Temesváry Jánost”.
A Telekiekre vonatkozó akkori szentencia a mai Magyarországon is érvényben van.
A dobrudzsai viszonyokról még annyit, hogy táplálkozásuk leírhatatlanul szörnyű volt, köleskása döglött svábbogárral, korpacibere. Ünnep volt, ha puliszkát ehettek.
Patkányokkal, rovarokkal, piócákkal küszködtek. Egyik társukat a patkány, a másikat a disznó harapta meg. A Duna vizét itták, p style=abban mosakodtak, mostak, ebbe hugyoztak az állatok. Néhány napig lavórjuk is volt, de Mikes Éva grófnő nem ismerte ennek a használatát, beleállt és a lavór feneke lekerekedett.
Télen szörnyen szenvedtek az orosz puszták felől érkező széltől, a Kriváctól, egyetlen istálló-szerű barakkba zsúfolt nyolcvan ember vödörben tartotta az ivóvizet, egy másikat kübliként használtak. Éjjel nem tudtak a hófúvástól kimenni, tüzelőfa nem volt, kukoricacsutkával, napraforgó kóréval tüzeltek.
A dálnoki Bene Zoltán mondta a riporternek: Emlékszem, egy kövér makedón cigányné volt a szakácsnőnk. Hát egyik este látom, hogy mossa a lábát abban az üstben és abban a vízben, amiben és amiből reggel nekünk majd a teát főzi. Egy hétre rá kimosta benne a ruháit. (…) A Duna vizét ittuk, iszapos volt, halízű...
Szóval Dálnok, Dózsa szülőfaluja. A '70-es években, amikor átmenetileg Romániában lazult a politikai szorítás – amíg a Kárpátok Géniusza a saját hatalmát konszolidálta – Dózsának két emlékművet is sikerült összehozni. Az egyik, bevallom, a hatalmat froclizó szélhámia magasiskolájában is példaértékű lehetne. Dózsa, a parasztkirály neve jó, politikai húzó név volt, amelyet az osztályharc ürügyén érvényesíteni lehetett. Háromszék kultúrmindeneseként felterjesztettem és jóváhagyattam egy emléktáblát. Bukarestben, a szakminisztériumban természetesen nem kérdezték meg, hogy mire helyezzük el, mert, bizonyára, úgy vélték, hogy Dózsa muskátlis ablakos háza épségben áll. Mivel az emléktáblát a levegőre nem lehet ráhelyezni, állítottunk mögéje egy hatalmas kőoszlopot. Hogy a csordába járó marhák ne dörzsöljék hozza a marjukat, építettünk egy kőoszlopos, ráfvasból kalapált lándzsából, pallosból, kiegyenesített kaszákból megalkotott kerítést. És hogy a ganédombra néző háttért esztétikailag feljavítsuk, göcsörtös gyertyánfából egy bojt erdőt ültettünk.
Az emléktáblából így lett emlékmű.
Aztán amire a tulajdonképpen Dózsa-szobor – Szobotka András munkája – elkészült, arra már engem is eltanácsoltak a szobrok mellől.
Benkő Samu írja a Gál Mária könyvének előszavában, hogy A vidéki földbirtokosság felszámolása és az azt követő kollektivizálás olyan méretű társadalmi szerkezetváltást eredményezett, amelyre az 1514-es Dózsa vezette parasztlázadás leverése óta nem került sor. A humánum azonban a XX. században nagyobb vereséget szenvedett, mint amilyenről hírt hagytak ránk a XVI. századi források. A D.O.-val megbélyegzett földbirtokosok jogilag rosszabbul jártak, mint az 1514-ben felkelt parasztok, mert ez utóbbiakat csak a szabad költözés jogától fosztotta meg a Werbőczy István Hármaskönyvében rögzített törvény, de a román jogszabály magát a mozgást, a szabad helyváltoztatást korlátozta, amikor előírta, hogy az intézkedés hatálya alá esők csak különleges esetekben hagyhatják el – rövid időre is – a kényszerhelyül kijelölt várost.”
(A D.O. A román Domicuilu Obligatoriu – kötelező lakhely, kényszerlakhely rövidítése. Ezt a betűkombinációt lila pecséttel ütötték be a személyazonossági igazolványokba.)
Csupán Dálnokból, amely egy néhány száz fős falu hat családból húsz embert hurcoltak el, Beczássy Imrét, feleségét, leányát és fiát, Beczássy Istvánt, feleségét, két leányát, Beczássy Arankát, Margitot és Ilonát, Bene Józsefet, feleségét és fiát, Hadnagy Gyulát és a feleségét, Hadnagy Istvánt, feleségét, leányát, fiát.
A számkivetettek halottaikat Dobrudzsa földjébe hantolták el – hosszú ideig semmiféle orvosi ellátás és gyógyszer nem volt -, és nemcsak a deportáltak pusztultak, vesztek, ment tönkre egészségük, hanem az itthon elrabolt vagyon is ebek harmincadjára jutott, a szó fizikai értelmében is tönkrement, s a mozdítható dolgokat pedig széthordták. Volt község, ahol a „sztálinvásár” önkiszolgáló vevői és hozzátartozóik évek múltán is a bútorszövetből, bársonyfüggönyből összefércelt szoknyában, köntösben feszítettek, s legendák, valós történetek keringtek arról, hogy a „kiemelt” földbirtokosok arany és ezüst holmija hova tűnt el.
A D.O. hatálya alá eső földbirtokosok és családtagjaik, akik élve megúszták, 14 év múltán 1963. augusztus 23-án hagyhatták el kényszerlakhelyüket. Háromszékről mintegy 80 személyt hurcoltak el, ezek közül 1995-ben már a fele sem élt. Országszerte 3500 családot telepítettek ki, s ez mindenek előtt a magyar arisztokráciát és a földbirtokos réteget érintette. 1949-ben, az 1946-os földosztás után meghagyott 50 hektáros birtok felszámolására került sor. Egy évre rá ezt követték a kulákosítások.
1949-ben országszerte mintegy 80 ezer földműves, gazdaember ellen foganatosítottak kényszerintézkedéseket.
Háromszék különleges helyzetét illusztrálja, hogy az itteni földbirtokosok zömével különleges kegyetlenséggel jártak el, két provokációs kollektív elleni „lázadást” is mímelve tömegesen deportálták őket Dobrudzsa kietlen és kíméletlen idegenségébe.
És a folytatás?
Hogy mennyire kísérte végig életemet a D.O.? – ismétli meg a kérdést Apor Márta, Apor László kisebbik leánya. Bizonyára furcsának hangzik, de csak a kényszerlakhely évei alatt éreztem magamat szabadnak. Utána a zaklatás, megkülönböztetés időszaka következett. Az iskolával kezdődött mindez. Nagyon nehezen tudtam elvégezni, állandóan eltanácsoltak a Brassaiból. Minden negyedévben félrehívtak, megkérdezték, hogy miért nem tanulok magánúton? (…) Állami munkahelyet nem kaphattam. 1956-tól Kolozsvár zárt városnak számított, kolozsvári személyazonosságit tehát nem kaphattam, anélkül pedig, még ha származásomtól el is tekintettek volna, szó sem lehetett állami alkalmazásról.
Cselédként helyezkedtem el. (…)
Háromszéken még él néhány személy, Apor Csaba, Beczássy István, mások, úgy jóval 80 év fölött. Élnek olyan nyugdíjas korban lévők is, akik apró gyermekként kerültek szüleikkel Dobrudzsába, vagy akik éppenséggel ott születtek.
És húzzák még az élő emlékezet szálát valamennyi ideig.
Mi annyi nép és annyi ember gondját-baját, annyi üldözött, a nácizmus, a kommunizmus rémuralmának áldozatául esett népcsoport, társadalmi réteg szenvedéstörténetét ismerjük, csak a magunké, a mieinké felejtődött és olvadt bele az amnéziás semmibe.
Ha Seprődi Kiss Attila dobrudzsai tényfeltáró dokumentum film-elképzelése nem valósulhat meg, akkor majd, illő akasztófahumorral azt tanácsolom neki, hogy válasszon ázsiai vagy afrikai témát, valami jó Che Guevara-kultuszba építhető történetet, s menten a megtekintésre ajánlott művek élére tornássza magát.
Még díjat is nyerhet.
Sylvester Lajos
( Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel –
Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből )
*
Dolly Roll :
Orfeo negro
Ott túl a világ kapuján
Egy árny odalenn lesben áll
Amikor úgy hiszed,
Könnyebb az életed
Amikor úgy hiszed,
Senki se bánt
Ott túl a világ kapuján
Egy árny odalenn lesben áll
A mélybe lehúz,
S nincs visszaút
Talán sohase már
Túlvilág kapuján
Lesben áll a halál
Bárki voltál
Ott nem számít már
Ott túl a világ kapuján
Egy árny odalenn lesben áll
Hát kűzdj, amíg élsz
Élvezd, mi szép, mit felkínál
Neked ez a világ
http://www.youtube.com/watch?v=qcehGs4KchY&feature=related
+
Egy régebbi változat a dalra/szövegre…
http://www.youtube.com/watch?v=95thf7_ke9c&feature=related
*
Erdőbaktai Baktay Ervin
(Dunaharaszti, 1890. június 24. – Budapest, 1963. május 7.) festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító.
A Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált. Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az indiai vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma Sándor egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1930–1944 között A Földgömb című lap egyik szerkesztője volt. 1933-ban a Debreceni Egyetemen bölcsészdoktorrá avatták. 1946-tól 1958-ig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum helyettes igazgatója, az ELTE megbízott előadója volt. 1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. 1959-ben részt vett az Iparművészeti Múzeumban rendezett Ázsia művészete című kiállítás előkészítésében. Nyugdíjba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről.
Írások:
Rabindranath Tagore (Bp., 1921)
Rabindranath Tagore az ember, a művész és a bölcs (Bp., 1922)
A világ tetején. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain a nyugati Tibetben (Bp., 1930, 1934)
India I–II. (Bp., 1931, 2000)
A boldog völgy országa. Barangolások Kasmírban (Bp., 1934)
A messzeségek vándora. Kőrösi Csoma Sándor Indiában és Tibetben (Bp., 1934, 1960)
Szanátana dharma, az örök törvény (Bp., 1936, 1991)
Pandzsáb, az Öt Folyó országa (Bp., 1937)
Hindusztán (Bp., 1938)
Indiai éveim I-II. (Bp., Révai, 1938., 1939.)
Királyfiak földjén. Rádzsputána és Gudzsarát (Bp., 1939)
A diadalmas jóga. (Bp., 1942, 2001)
A Háromszéktől a Himalájáig. Kőrösi Csoma Sándor életútja (Bp., 1942)
A csillagfejtés könyve (Bp., 1942, 1943, 1945, 1989, 2000)
India bölcsessége (Bp., 1943, 2000)
India művészete (Bp., 1958, 1963, 1981)
A messzeségek vándora (Bp., 1960)
Kőrösi Csoma Sándor (Bp., 1962, 1963, 1981, 2000)
Indiai regék és mondák (Bp., 1963-tól)
Asztrológiai prognózis (Bp., 2001)
*
P Mobil - A Zöld, a Bibor és a Fekete
.
Kereslek végtelen utakon, de csak a semmi vár
Dörögve zúgnak a betonon lánctalpas éjszakák
Falakról bámul az unalom, csak a csend szól rám
Csillagok hullnak, születnek újak és te messze jársz.
.
Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod,
Legyen az álmod szép.
.
Állok a felnyitott hidakon zavaros víz fölött
Kereslek túltömött buszokon, bezárt ajtók mögött
Állok ott ahol a szobád van, bíbor köd szitál
Csillagok hullnak, születnek újak és te messze jársz.
.
Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden legyen az álmod szép.
.
Játszd el a dalt ami sose szólt, vedd fel a fehér gitárt
Játszd el régi húrokon az utolsó utazást
Idegen árnyak a színpadon, folyik a show tovább
Csillagok hullnak, születnek újak és te messze jársz.
.
Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod szép.
.
Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod szép
Legyen az álmod szép.
http://www.youtube.com/watch?v=RZzA7q8GpIk&feature=related
*
Radnóti Miklós
Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon?
„Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki »reprezentálta« hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír. »A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyírő József erdélyi író reprezentálta. Nyírő az UFA számára többek között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”« Most, hogy másolom az újsághírt (Hétfő reggel nov. 3.) már csak tűnődöm… Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon? Még antológiában sem. Gatyába kötve sem…”
(Radnóti Miklós: Napló. Magvető, 1989, részlet, 197. oldal. 1941. nov. 3.)
*
A ZSIDÓ
A zsidó, miként azt egy Darwin nevű angol zsidó kimutatta, a majomtól származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt, s ezáltal a gyanútlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti.
A zsidó termete hosszúkás és kerek, magassága egy méter és ötven centi és egy méter és kilencven centi között váltakozik, már aszerint, amint a kis Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, manapság már több egyenes lábú és szabályos fülű zsidót látunk, mint görbelábút. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség.
A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által megszelídítve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsűrűbben, nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek fejlődésére. A botbüntetésről szóló nemzeti törvényünk éppen az éghajlati viszonyok megváltoztatását célozza, amennyiben a természetes csapadék pótlására még mesterséges csapadékról is gondoskodik a zsidók számára.
A zsidó libahússal, sólettel és retekkel táplálkozik, tehát húst is, növényi eledelt is fogyaszt, azaz vegyes táplálkozású. Kártékony volta már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől a libát, a babot és a retket. Tisztességes zsidó csakis füvet és kvarcot eszik. Ezért nem igaz az, amit Friedrich István és más "keresztény" vallású előkelőségek mondanak, hogy vannak tisztességes zsidók is.
A zsidó kedvenc szokása a kereskedés. De kereskedésen felül majomtermészete folytán az ember valamennyi ténykedését elleste és utánozza. Így tudománnyal is foglalkozik (Ehrlich, Einstein, Pikler, Goldziher), költ (Heine), ír (Zangwill), zenét szerez (Bizet, Goldmark), föltalál (Nobel), utazik (Stein) stb., stb. De ezek csak a fölületes szemlélőt tévesztik meg, aki azonban az igazat a hamistól meg tudja különböztetni, az látja a nagy különbséget a fölsoroltak és például: Csarada, Timon, Kajuch, Kmetty, Vozáry, Bellaaghné és Kmoskó között.
A zsidó, ha a majomtól származik is, azért tulajdonképpen báránybőrbe bújt farkas, sőt ereiben tigris- és hiénavér is csörgedez, ami, eltekintve e faj erkölcstelenségét, éppen nem csodálatos.
A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyít, ezt a honoráriumért teszi, ha tanít, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyít, akkor látszatot akar kelteni, ha elment a háborúba, ezt azért tette, mert muszáj volt neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan tette, hanem elszámította magát. Csakis bűnei vannak a zsidónak. A zsidó idézte elő a világháborút, ő okozta annak az egyik fél által való elvesztését, a másik fél által való megnyerését, különben egészen biztos, hogy a háború remis-vel végződött volna, azaz egyenlő hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek, és a díjon osztozkodtak volna. A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, ő vezette félre és mételyezte meg az orosz nemzeti keresztény Lenint, a zsidó csinálta a drágaságot, a nagy hideget, a szénhiányt, a nyári negyvenfokos meleget, az éhínséget és a spanyoljárványt. Szerintem helyesen sem spanyol- hanem zsidójárvány ennek a neve. Az a zsidó pedig, aki spanyoljárványban meghalt, csupán a keresztény spanyolhalottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és fönt már méltatott majomtermészetének.
1922
In:
NAGY LAJOS
KÉPTELEN TERMÉSZETRAJZ
ÉS MÁS KARCOLATOK
http://mek.niif.hu/00900/00992/00992.htm#48
*
KÉT FÉLIDŐ A POKOLBAN
Egy sokszor megfilmesített „rémmese”
http://wangfolyo.blogspot.hu/2012/04/meccs.html
*
Ott fogsz majd sírni, ahol senkise lát…
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/17622/betli-duo/ott-fogsz-majd-sirni-ahol-senki-se-lat-zeneszoveg.html
*
FÁY ANDRÁS
LÚD ÉS ORR
ÁLLATMESÉK
A VARJÚ ÉS A FÜLEMILE
- Hitvány énekes! - szóla megvetéssel a varjú a csattogó fülemiléhez. - Pohos dögevő -, felel ez -, neked tetszeni nem vágytam soha! Dögöt nem jelentget énekem.
CUKORMÍVES
A haldokló cukormíves ágya előtt egy asztalra tétette utolsó mesterművét, egy nagy süteményt, mely Belgrád várát ábrázolta. - Nem halok meg egészen - így kiált fel megelégedetten -, élni fogok ez alkotásban a maradék előtt! Szegény! hányadik metamorfózison ment azóta keresztül mesterműve!
Írócskák! reménylem, értetek?
A SZAMÁR
A szamár irigyelve szemlélte, mint vala ura előtt egy angol paripa kedvességben. - Ah! most értem én - így szóla szokatlan víg szökéssel -, mi hibázik nekem? az átkozott nagy fülek, s az ormatlan legyezők tesznek engem mások előtt utálatossá. - Ballag azonnal s nyüzsög a juhászon, hogy ocsmány füleit s farkát vagdalja el. - Óh jámbor! - felel az - nem fül, nem fark a te árulód, hanem az, hogy szamár vagy.
Cifra köntös fityeg az uracskán, szépen fütyöl, dalol, táncol, de a kalap tököt fedez.
KOPERNIKUSZ ÉS AZ URACS
Kopernikusz szisztémájának hetykén veté ellen egy uracs: ha a föld forog, miért nem dönt el engemet fordulásával? - Mert az úr szerfelett kis pont a nap szisztémájában - felel mosolyogva a tudós.
A VAK ÉS A SIKET
Egy siket és ismerőse, aki a belső hályog miatt nem látott, a játékszínbe mentek együtt, egy új énekesnő hallására. - Egek! beh felséges hang! - szóla a siket a vakhoz. - A hang amilyen - felel ez -, de az akció, akció!
Mily sokan ítélnek csak azért, hogy eltitkolhassák mások előtt valamihez nem értésöket!
A DENEVÉR
Megunta tojáson ülni a denevér: óh, gyáva heverés! - így kiált fel, érdemes-e hitvány kölykökért így vesződni az unalommal? - és esdekle az Isteneknek, mentenék fel őtet e nemtelen kötelesség alól. Megnyeré ezt a nyughatatlan, s azóta elevent szül. De ím, utálatba jöve minden állatok előtt anyai hidegségéért, s mindenektől megvetve csak éjjel repked, és barlangokba rejtezik.
Anyák! szükséges néha a dajka is - de az anya mindig.
A FECSKE
Vidám nyári nap volt, s a fecske víg csevegéssel szálldosott a fentebb levegőben. De nemsokára messziről megdördült az ég, s amint a ború közelgetett, mindig alább-alább szálldosa a fecske, míg végre majd a földet horzsolá. - Kis lélek - így szólt hozzá a veréb -, kit a bölcs idő ily alázásra és változásra bírhat! a komor minden időben egyforma marad. - Barátom! - felel ez -, ostoba az ily bölcs.
Magát az időhöz és körülálláshoz szabni tudni - a fő bölcsesség.
A MÉHEK ÉS MEDVE
Egy görbe fa odvában honolt méhrajhoz nem férhetvén a medve, kíváncsian szemlélte alulról szorgalmát. - Együgyűk! - szól végre az irigység belőle -, hogy nem unjátok oly apró cseppekbe gyűjtögetni azt a kis mézeteket; nekem ugyan nem volna béketűrésem hozzá. - Azért is nyalogatja éhen uraságod télben a talpát addig, míg mi kényünkre élünk nyári kereseteinkkel.
Aki nem munkál, ne is egyék az!
A MEDVE ÉS EVET
Kedvetlen komorsággal járdalt a medve az erdőben, s meglátta egy fán vígan ugrosni az evetet. - Oh be könnyű elméd van! - így szólt megvetéssel hozzá. - Miért nem szokol több komolysághoz, mindjárt többre néznének az állatok? - Az meglehet - felel ez -, de én ugyan oly bohó nem vagyok, hogy kis örömeimet, melyek legszebb boldogságomat teszik, némely gyávák gondolkozásainak s külső fénynek áldozzam fel.
Boldogtalan vagy! ki abban vadászod az igaz boldogságot, hogy többnek látassál mások előtt, mint ami vagy.
AZ OKOS ELEFÁNT
Az állatok tanácsot ültek, s mérgesen keltek ki az ember uralkodása ellen. - Miért szenvednénk tovább - mondának - e jármot nyakunkon? Nincsenek-e velős csontjaink, mérges körmeink, kemény szarvaink s számtalan fegyvereink őellene, gyáva, erőtlen állat ellen? - Javalló zúgás támada a gyűlésben; de az okosabb elefánt: - Csillapodjatok - úgymond - barátim! Mindenünk több van, mint az embernek, de - eszünk nincs annyi. Pedig ahol ez van, ott az uraság.
Nevetem, midőn panaszt hallok, hogy a fő- vagy alispán despotizált. Miért engedik uraságtok? Az észt korlátolni lehet erősebb ésszel; de nem is ismer más fegyvert.
A VARJAK GYŰLÉSE
A varjak gyűlést tartottak. - No, mit végeztetek? - kérdé egy visszatérőt a szarka. - Azt, hogy a jövő gyűlésen fogunk végezni.
A PÁSZTORGYERMEK
A pásztorgyermek hosszas erőlködései után felmásza egy terebély körtvélyfára. - Nyújts kezet, segélj fel engem is! - könyörge neki egy gyengébb pásztortársa. - Hiszen úgysem győzöd magad a nagy fa termését leszedni. - Igaz, hogy a gyümölcs itten kettőnknek is sok lenne - felel a gyermek a fatetőn -, de ha felsegítnélek, majd azt vélnék több társaink, hogy én is oly könnyen másztam ide. Inkább mássz, ahogy tudsz, vagy hullajtok számodra gyümölcsöt, ami nélkül ellehetek.
Mily sok pátrónus urainknak mutatok tükröt itten!
A FAGYAL
A fagyal kellemes virágával sokáig kétségessé tette a rózsának az elsőséget. - Oh, bárcsak gyümölcsöm is teremne! - sopánkodék a hiú, s teljesedést nyere óhajtása. Azóta nehéz szagúkká lettek virágai, s belőlük hitvány fekete bogyók feselnek. - Szegény barátném - szóla szánakozva hozzá a rózsa -, elég egynek egyben fényleni.
AZ ÜRGE
Egy ürge felmásza nagy bajjal a határhányásra. - Istenem! be nagy hegy! - felkiált örvendő megelégedéssel. - Mint fogja bámulni a világ, hogy ennyire tudék mászni! - Ürgének biz ez sok! - mondá egy közel böngésző róka -, de azért még nem hegy! - S könnyen szökte által ürgéstől a hányást.
A SAS ÉS FÜLEMILE
A sas szánakozva nézé fészkéből, melyet egy felhőkig nyúlt cserfa tetejében rakott, mint hajlong minden szellőcskére a kis fülemile fészke az alacsony bokron, s a gondos anya ekkoron mint remeg. - Kis bohó! - így szólítja meg. - Miért nem jössz fel szomszédságomba? Itten bátorságban lehetnél. - Azonban az énekes madárka egy iszonyú éjjeli vész után reggelre a fát forgácsokba s a sast fészkestől összezúzva látja. - Óh, be jó vala - így szólt ekkor -, az alacsony bokron maradnom. Hajlong ugyan a bokor, hajlong: de a nagy szálfa törik!
AZ OBELISZK
Egy fejedelem, országlása fényének emlékeül, egy temérdek obeliszket vágyván emelni, messze földről ritka szép s nagy gránitot hozata. Összehívatta országa minden faragóit, s a munkát ügyességökre bízta. Sokfelé mentek ezek között a vélemények az oszlop formája, nagysága s jelei iránt. Ki-ki tetszése szerint lásson munkához, volt a végzés. Vésett a kövön céhbeli és kontár, s ügyetlen vésések törülték el gyakran a mesterművet. Emeletlen marad az obeliszk, s feldarabolva a szép gránit.
Édes nyelve hazámnak! félek, nehogy a gránit díjára juss!
A KANDÚR
Karmoltan jöve le a padlásról a macska. - Hol jártál? - kérdi szánva tőle gazdája. - Kedves feleségemmel mulatoztam - felel nyájas simulásokkal a kandúr. - S hol kaptad ezen szörnyű karmolásokat? -
- Tőle a lelkemtől, s örül a szívem forró szerelme ezen bizonyos jeleinek.
A gazda csodálkozott: mert még - nőtelen volt.
AZ OROSZLÁN ÉS MEDVE
- Tegye fel a proklamációt, titoknok uram! - parancsolja az oroszlán a medvének. - Háborúm lesz az elefánttal. - Kár ezzel fáradnunk, uram! - felel ez. - Ha győz felséged, az egész világ hinni fogja, hogy igazsága volt; ha veszt, senki sem fog ügyelni proklamációjára. Az igazság felséged körmeiben, nem az én pennámban vagyon.
A MAJOM
A majom hosszas fogságából elillant. Az atyafi majomsereg örvendezve vette őt körül, de mint elbámula mindegyik, amint a megérkező idegen makogás mellett emberi eltanult mozdulatokat kezde ejtegetni, s felei közé sehogy sem szokhata, sem vegyülhete. - Gyáva! - szóla szánakozva az anya. - Te majomnak már nem érsz semmit, embernek pedig ostoba vagy.
Magyarom! elvész az eredeti karakter a sok követésben.
AZ ÁLLATOK TÖRVÉNYSZÉKE
Az ember panaszt teve a nyúl ellen, hogy sok kárt teszen a vetésben. Széket ülének az állatok, s törvényt tartának a bevádlott felett. - Ezt szorosan kell vennünk, uraim - szól a róka -, s tekintsük, hogy a hatalmas ember teszen panaszt, akinek bosszújától retteghetünk. - Halált a nyúlnak! - ordí/p align=font-family: tának egyszerre mindnyájan. - Hóhéra legyen minden, aki hozzá férhet.
- A szegény juh is adott be egy folyamodást a farkas ellen - folytatja a róka -, hogy fiát erőszakkal elragadá. - Hm, a juh? - mondának vont hangon az előkelők. - Az való, hogy farkas atyánkfia is sok csínt teszen. Eresszük voksra a dolgot.
A végzés az vala: per folyjon, míg él, a farkas ellen, holta után pedig a testét férgek emésszék meg.
A KUTYA
Dühös méreggel ugatott a kutya egy elmenő szekér után, s a kereket faldosta. - Mit dühösködöl - így szólt egy tehén hozzá -, hiszen a kocsi nem árt neked semmit? - Nem árt? - felel fogcsikorgatva az eb. - De halad, én pedig maradok.
Az irigység nem hagyja magát, nem hágy mást boldognak lenni.
A TÉGLAVETŐ
- Óh Istenem! engedd még egy pár hétig tartani e szép száraz időt! - sopánkodék egy hosszas szárazság idején a téglavető. - De az én szamaram esőt kiáltott ma, barátom - megszólal háta megett a földműves. - S találd ki, melyitek szólott inkább közhaszonra!
Oh mily sokkal több az alacsony haszonlesőnél a jószívű ostoba.
A HIÚZ ÉS RÓKA
- Beh szeretném éles szemeidet! - így szól a hiúzhoz a róka. - Egek mentsenek! - felkiált amaz. - Fortélyod új fegyverrel szaporodnék; inkább az oroszlánnak engedném azokat, hogy jobban szemébe tekintene velök az ily ravasz udvari embereknek.
A MAGYAR VENDÉGSZERETET
Egy francia így írt hazájába a magyar vendégszeretetről: a magyar nemes kaput nem tart, vagy azt örökösen záratlan hagyja, nehogy a vendéget eltiltani láttassék. Ezt úgy szokta nézni, mint csupa gyomrot, amelyet sok válogatott étkeivel s szíves kínálgatásaival minduntalan ostromol. Étel után engedelmet kér, hogy jól tartott, s még szuszoghatsz. Éjjelre csupa pehelybe fullaszt. Másnap, hogy mulatni kényteleníttessél, vagy kerekedet vereti ki, vagy cselédedet itatja le.
A dátuma ezen levélnek egy kevéssé régi ugyan, de hála az égnek, még nem egészen avult el.
