*
La Paloma
Előadó:Betli duó
Dalszöveg
.
Midőn Havannában hajóra szálltam én,
elbúcsúzni akkor senki se jött felém.
Egy árva kis galamb mellettem felrepült,
csodás utamon csak ő kisért egyedül.
.
Ha ablakodra suhanva száll egy kis galamb,
simogasd, csókold, mintha én lennék ott magam.
Tartsd minden jóval, szerelmes szóval, szegényt,
hisz ő viszi el árva szívedbe a reményt.
.
Szerelmem légy enyém, szívedet kérem én,
csak gyere vélem, aranyos lélek, oda, hol élek én.
.
Most búcsúzom tőled, szerelmem, késő már,
úgy fáj most a szívem, szerelmünk alkonyán.
Most lovagod egy utolsó táncra kér,
úgy zeng a gitár, s lobogva forr a vér.
.
És szerelmet zeng a falevél s minden virág,
millió csillag az égen téged imád.
Szerelmem téged hív, s súgva mesél,
halk szerenádom neked szól s tőled remél.
.
Szerelmem légy enyém, szívedet kérem én,
csak, gyere vélem, aranyos lélek, oda, hol élek én.
.
http://www.youtube.com/watch?v=Wf2_O-qRfBw&feature=related
*
Terhesmítoszok A-tól Z-ig
Amióta világ a világ, születtek a terhesség körül kialakuló mítoszok, melyek a születés csodájával és titokzatosságával kívánták felvenni a versenyt – emberi módon. Most lerántjuk a leplet néhány tudományosan igazolhatatlan hiedelemről!
Csaknem minden nő átesett rajta, azt mégis szinte lehetetlen előre látni, hogyan fog alakulni a terhesség. Sokan ezért külső, tapasztalt jelekből próbáltak következtetéseket levonni, vagy megjósolni a megjósolhatatlant. Az alábbiakban összegyűjtöttünk 12+1 olyan terhesmítoszt, amelynek a világon semmi valóságalapja nincsen.
http://csaladhalo.hu/cikk/szinek/terhesmitoszok-tol-z-ig?page=0,0
*
Zsidótlanítás a magyar zsidó irodalomban
Heller Ágnes
A Szombat húsz évfolyamából készült, 2010 decemberében megjelent válogatásszáma kapcsán néhány írásról, terjedelmi okokból, le kellett mondanunk. Az 1996-ban A magyar zsidó irodalom létformái című konferenciánkon elhangzott Heller Ágnes előadás is ezek közé tartozott. A sokszor idézett, vitákat generáló írás interneten mindeddig nem volt hozzáférhető.
http://www.szombat.org/zsidotlanitas+a+magyar+zsido+irodalomban.html
*
"Magyar vagy zsidó írónak tartja magát?"
A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elképesztő érdeklődés kísért egy vékonyka, mindössze 154 oldalas könyvet. Az interjúkötetet az ötvennégy éve Amerikában élő irodalmár, Marianna D. Birnbaum készítette, a címe: Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben. A könyvben az első interjú avval a kérdéssel kezdődik, hogy magyar vagy zsidó írónak tartja magát Spiró György.
A beszélgetésre a könyvfesztivál Osztovits termében került sor, ahová kétszer annyian akartak bejutni, ahány szék volt. Az érdeklődők, még az öregek is guggoltak, álltak, földre, lépcsőre vagy ablakpárkányra kuporodtak. A beszélgetésre eljött a szerző, és a három interjúalanyból kettő: Spiró György és Esterházy Péter. A kérdező a könyvet megjelentető Magvető főszerkesztője, Sárközy Bence volt. Az interjúkötet apropójaként az szolgált, hogy a tavalyi jeruzsálemi könyvfesztiválra, díszvendégként meghívták Esterházy Pétert, Konrád Györgyöt és Spiró Györgyöt. A három író, akik Marianna D. Birnbaumot jól ismerik, régóta tisztelik, Jeruzsálemből egy anzikszot, egy képeslapot küldtek: "Drága Daisy, véletlenül itt vagyunk ..." Az irodalmár akkor határozta el, hogy mindhármukkal interjút készít. Azt akarta ugyanis megtudni, hogy a három magyar író talált-e hasonlóságot az izraeli és a magyarországi élet között; mi a véleményük a nemzeti és vallási kisebbségek helyzetéről Magyarországon és Izraelben. S mivel már az interjú kezdetekor tisztázni akarta a helyzetet, Spiró Györgytől, akit először 1968-ban Jerzy Robert Nowak, a lengyel kommunista párt tagja zsidózott le - antiszemita írását a magyar kommunista párt utasítására a magyar Élet és Irodalom is közölte-, azt kérdezte: " magyar vagy zsidó írónak tartja magát? Már csak azért is, mert a jobboldali sajtóban a legjobb esetben is, vagyis amikor éppen nem szidalmazzák, zsidó írónak nevezik." A könyvbeli interjúban a rövid válasz, amit ötvenkét oldalas kifejtés követ, az, hogy :"Magyar író vagyok, mit tegyünk." És Spiró a szégyenteljes nürnbergi és magyar zsidótörvényeket említve, kimondja, igen "fajilag" ő százszázalékosan zsidó. Magyarországon a százszázalékosan magyar kifejezést és meghatározást ma szélsőjobboldali internetes portálok használják, a többi között olyanok, amelyek könyveket vagy ruhákat is kínálnak eladásra.
Birnbaum arra emlékezteti Spirót, vagy inkább az olvasót, hogy Radnóti Miklós is magyar class= class=költőnek tartotta magát, s amikor a numerus clausus idején Komlós Aladár megkérte, írjon a zsidó költők antológiájába, akkor nagyon udvariasan visszautasította, mert ő magyar író. Spiró az interjúban hosszan beszél az ősökről, arról, hogy bár volt köztük csodarabbi meg katolikus szent is, neki ehhez semmi köze. Az apja meggyőződéses kommunista volt - Brünnben végzett mérnökként, mert a numerus clausus miatt Pesten nem járhatott egyetemre -, s hogy amikor eljött az általános iskola ideje, az évnyitó előtt az anyja azt mondta neki: "Édes fiam, tudd meg, hogy mi zsidók vagyunk; ez azt jelenti, hogy pont olyanok vagyunk, mint a többi magyar, de ha lezsidóznak, üssél."
Marianna D. Birnbaum az interjúkészítés során arra volt kíváncsi, hogy ha három író ugyanabba az országba utazik, s pár nap elteltével vissza is érkezik, abból miféle művészet keletkezhet. És persze, hogy érdekes lehet az is, hogy Spiró Jeruzsálemben kórházba került, Esterházy meg tevegelt, s közben egy beduinhoz is közel került, akit odahaza két feleség vár. Nem sok az?- tudakolta Esterházy.
A könyvbéli interjú persze, hogy egészen más, mint egy könyvfesztiválon való megmutatkozás. Esterházy az Osztovits teremben arról beszélt, hogy európaiként, keresztényként, katolikusként régóta azt gondolta, kötelessége elmennie Jeruzsálembe. Akaratán kívül, szaladgálva a könyvei után annyi fölösleges helyre jutott már el. "Egy izraeli könyvvásár nem hozott volna izgalomba, de hogy Jeruzsálemben van a jeruzsálemi könyvvásár, az igen. Végül is nem láttam mást, mint a bibliai tájat, ahol a színeknek van valami sápadtsága, és ahol elég volt meghallani azt, hogy ott a Getsemáne-kert, ettől már meg is állt az élet, úgy értem, bennem, és azonnal eszembe jutott Kertész Imre, akinek a lábnyomát néztük Buchenwaldban, és ugyanúgy jutott eszembe, most nem mondanám, kinek a lábnyoma Jeruzsálemben".
-Mindegyik írótól - mondta a könyvfesztivál Osztovits termében Marianna D. Birnbaum - azt kaptam, amit vártam. Annyiban, hogy nagyjából reméltem, a kérdésekre úgy felelnek, ahogyan föltettem, egyenesen. Az identitás kérdése azelőtt is problematikus volt, és most egyre inkább azzá válik. A három íróból Konrád György magyar zsidó írónak tartja magát, Spiró György elsősorban és kizárólag magyar írónak, aki mellesleg zsidó, főleg mert annak mondják, Esterházy meg, mit csináljunk, nem tud magyar zsidónak lenni.
-Külföldön - mondta Spiró -, könnyebben vagyok magyar író, mint itthon. Külföldön, ha mint magyar írót meghívnak, akkor nem jut eszükbe, hogy lezsidózzanak. Ezért is szeretek külföldre menni, mert ott lehetek magyar. Itthon meg általában azok mondanak rólam véleményt, elég hangosan, akik egyetlen soromat sem olvasták.
Esterházy, Konrád, Spiró. Négy jeruzsálemi nap alatt Esterházy tevegelt, Spiró kórházba is került, ahol mindenki oroszul beszélt, Konrád Györgyről meg az derült ki, hogy 56-ban volt fegyvere, egy géppisztolya, mert "ki tudja, kik jönnek, még az is lehet, hogy holmi nyilasok, és az előszobából ki tudjon lőni már csak azért is, hogy ne legyen tehetetlen áldozat".
A könyvfesztiválon folytatott beszélgetés akkor vett fordulatot, amikor a Magvető főszerkesztője, Esterházy felé fordulva azt mondta: "a katolikus szerző...", mire a terem előbb szelíden, majd feltörő hullámokban röhögni kezdett.
Scipiades Erzsébet / Népszava
*
Dr. Zoltvány Irén:
Erotika és irodalom
I. rész
BEVEZETÉS.
I. Az erotika fogalmának, elhatárolása.
ABBAN a nagy fölfordultságban, melyet a világháború lezajlásával az emberiség életében tapasztalunk, s ama nagy rombolásban, aminőnek mását -— talán a népvándorlás korát kivéve —- a világ még sohasem látott, egyéb tényezőkön kívül jelentékeny része volt az irodalomnak, másutt is, nálunk is.
Ami még alig egy félszázadja úgyszólván mindenki előtt becses, értékes, sőt szent dolog volt, mindazt elkezdte őrleni, mint a hatalmas sudarú fenyőfát a temérdek apró, ú. n. betűzőszú, a szellemi élet betűszúja: lelkiismeretlen írók hírlapi s egyéb publicisztikai hadjárata, a morál elveivel szembehelyezkedő szépirodalom s általában az erkölcstelen irányú könyvtermelés, mellyel lassanként kiölték a nemzetek lelkéből az éltető eszményi erőket. Beteljesedett annak igazsága, hogy a betű öl. Ezt a lélekölő szellemet a betűkön keresztül az avatatlan, kritikátlan olvasóközönség tömege nem vette észre, sőt nálunk a közelebb múlt korszak szabadelvű eszméitől telített értelmiség osztálya is alig látott benne veszedelmet.
Ez a veszedelem immár teljes mértékben ránk szakadt. Anyagi oldaláról mindenki érzi, pedig nemcsak anyagi, közgazdasági válság van, hanem ennél sokkal mélyebbre ható: erkölcsi válság. Az emberiség lelke forog veszedelemben. A kereszt erkölcsi világrendjének hadat izent egy kalmárszellemű tábor s egy materialista alapon nyugvó új világrend, melynek eszközei közt ott van a vakoló kanál is, de azért nem épít, hanem csak rombolni tud.
E rombolómunkának egyik legfőbb fegyvere az irodalom lett, mégpedig az irodalomnak nemcsak tudományos és gyakorlati ágai, hanem költői ága, a szépirodalom is. A századunk elején már nagyon elhatalmasodott destruktív irány vezérkara ugyanis, mely határozottan kitűzött s rafinált módon megállapított és szívós következetességgel végrehajtott program szerint igazi irodalompolitikát űzve, kiadta a jelszót országunk ezeréves alapjainak robbantgatására, elejétől fogva világosan fölismerte a szépirodalomnak nagy jelentőségét. Tudta jól, hogy bizonyos kérdéseket tudományos mód helyett sokkal könnyebben és kiterjedtebb körben lehet versekkel, novellákkal, regényekkel és drámákkal megoldani s győzelemre juttatni. Tisztában volt azzal is, hogy a keresztény társadalom legfőbb pilléreit: a tiszta erkölcsöt, a házasság szentségi jellegét, magyar fajiságunk ősi hagyományait bajos dolog s nem ajánlatos egyenesen támadni, ellenben szépen hangzó versekbe öltöztetve, színes prózába takargatva még a szabadszerelmet is sikeresen lehet hirdetni s az ilyen írói termékeket a keresztény családok otthonába is bizonyos előre kieszelt furfanggal könnyen be lehet csempészni.
Mi ehelyütt ennek a romboló irodalomnak ágai közül csupán az utóbb említettet, a költői irodalmat vesszük figyelembe, mégpedig kitűzött tárgyunkhoz képest az erotika és szépirodalom viszonyának kérdéseit tárgyalva. Ezt megelőzően mintegy alapvetésül világirodalmi szemlét is nyújtunk, melyben áttekintjük a nevezetesebb költői alkotásokat, de pusztán az erotika szempontjából. Ez bizonyára eleve és szükségképpen némi egyoldalúságot von maga után. Mint az a botanikus, aki kitűzött föladatául a virágoknál csak porzóit és bibeszárait vizsgálja, szirmaik és egyéb alkotórészeik figyelembevétele nélkül: mi is akként járunk el; mert mi még elsőrendű műalkotásokban is a lírikusoknál nem a költői hevület mélységét s az érzéstartalom művészi kifejezésmódját tekintjük; epikai és drámai művekben sem nézzük a jellemzés erejét, az esemény érdekességét, a cselekvény megragadó voltát vagy egyéb kiválóságait s nem arra törekszünk, hogy minden oldalról méltatva a szóba kerülő műveket, megállapítsuk esztétikai értéküket, hanem egyedül csak azt vesszük figyelembe: nincsenek-e valamely műalkotásban oly elemek és sajátságok, melyeknél fogva szerzője, ha még oly tehetséges és nagy alak is, erotikus írónak jellegezhető.
Látni fogjuk egyébként, hogy az erotikum nagyon viszonylagos fogalmat szokott jelölni s hogy többféle fokozat érthető rajta. Már itt is előrebocsátjuk, amit később bővebben fogunk tárgyalni, hogy egyáltalán nem a kiválasztott tárgy (pl. a házasságtörés témája) határozza meg valamely mű erotikus jellemét, hanem csakis a tárgy földolgozásának és kifejezésének módja. Van akárhány költő, aki műveiben teljesen kifogástalan szellemű, még csak nem is keresi az élet rút oldalait, csupán itt-ott elvétve akad nála egy-egy érzékies kép, egy-egy kissé bántóan színezett leíró részlet. Egy másik gyakran nyúl ugyan kényesebb témákhoz is, de a nemi élet körében mutatkozó rútat az igazsághoz hűen rútnak tüntetve föl, nem sérti erkölcsi érzékünket. Természetes, hogy az ilyen költőket nem sorozhatjuk az erotikusak közé. Viszont vannak költők, akik az életnek egyenesen szexuális oldalát szeretik kedvteléssel föltárni s mentői merészebb és újszerűbb «meglátásokkal» akarják meglepni az olvasót; vannak, akik a hús és vér poézisét, az érzékiség szabadságát nyíltan hirdetik s a testi gyönyörökben egész szabadon tetszelegnek; akik a cédaságot s a feslettséget, az érzéki vágyak kielégítését, az elcsábítást vonzó alakban és szép színekkel rajzolják; a házasságtörést mentegetni vagy éppen igazolni törekszenek; akik a szabadszerelem védelmére szofizmákat gyártanak; akik minden áron érdekesek akarván lenni, a rendes családi élet örömei, bajai és küzdelmei helyett a léhaságot, a könnyelmű és bűnös asszonyt, a kicsapongó férfit, az izgalmakkal járó tiltott viszonyt rokonszenves módon és alakban állítják elénk, sőt igazolják őket, a nemi ingereknek kitett emberi természet gyarlóságát és a körülmények, a környezet kényszerítő hatását hangoztatva, úgyhogy hőseiknek (lucus a non lucendo) bűnei alig esnek beszámíthatóan rovásukra. Ha mégis megbűnhődnek valahogy, ez nem erkölcsi mivoltuk szükségszerű következménye, hanem legfölebb csak szerencsétlenség, balsors; a közrejátszó véletlen nem is akar az erkölcsi világrendet helyreállító s elburkolt szükségszerűség színében föltűnni, hanem csupán a vak végzet szerepét játssza, mellyel szemben az ember tehetetlen, akaratnélküli bábalak. Így azután költői igazságszolgáltatás hiányában ily művek alattomban megkedveltetik a bűnt. Vannak oly költők is, kiknél egyenesen a vétek apotheozise található. Ezek már teljesen materialista világnézetből kifolyóan az emberben lelkes lény helyett csupán ösztöni életet élő barmot látnak. Az előbbiek és ezen utóbbiak közt nyilvánvalóan igen nagy a különbség.
Mi itt csak a szoros értelemben vett erotikumot tartjuk szem előtt, azt értve rajta, hogy a lírikus költő erkölcstelen fölfogással s leplezetlen nyíltsággal föltárja érzékiségét és élményeinek a nemi életre vonatkozó mozzanatait, az elbeszélő- és drámaíró pedig észrevehető célzattal az ember nemtelen hajlamainak és aljas ösztöneinek iparkodik hízelegni.
Különbséget kell még tenni az erotika és pornográfia közt. Tágabb értelemben vett erotikus részletek, a szexuális élet némely mozzanatának leírásával, a bibliában is találhatók, melyben még a természetellenes szerelem perverz megnyilvánulásai is érintve vannak. Egy író Shakespeare műveiből összeállította a trágár mondásokat. Ez a gyűjtemény egyhuzamban olvasva valósággal elrettentő, de az egyes mondások a maguk helyére beillesztve, annyira kiegészítik a megfelelő szöveget, hogy ritka esetben teszik a trágárság hatását, különösen olyan művelt olvasóra nézve, aki ismeri a Shakespeare-korabeli színházi viszonyokat. A szoros értelemben vett erotika, mint említettük, mindig szándékosan az ember nemtelen ösztöneit ingerli, még oly esetben is, mikor a pikantéria gáláns fátyolával némileg elburkolja az író ebbeli célzatát és nyílt trágárság helyett lappangó cinizmussal s látszatra finoman fejezi ki az érzékies mozzanatokat.
Sokkal tovább megy a pornográfia. Ez mindig teljesen nyíltan, gyakran rajz és képek kíséretében, szembeszökő célzattal sérti a szemérem érzetét s egyenesen ingerli a fantáziát kicsapongó képzetekre s a legaljasabb ösztön mozgalmasságát idézi elő. Erotikum és pornográfia között egyébként olykor nehéz a határvonalat meghúzni. Például Boccaccio rosszhiszemű kivonatban pornográf íróvá vedlik, pedig valójában, mint látni fogjuk, nem mondható annak. Mivel a pornográfia, magyarán nevezve, a szennyirodalom, különösen az éretlen ifjúságra nézve fölötte romboló hatású, azért minden művelt államban szigorú büntetések várakoznak a pornográf könyvek íróira, kiadóira és terjesztőire. Mi itt a rendszerint minden művészi elem híjával levő pornográfia mellőzésével csak az erotikus irodalommal foglalkozunk.
Volkelt, a neves esztétikus, aki katholikus-ellenes érzületét többször nyíltan is kifejezi s aki éppen nem mondható elfogult moralistának, egyik művében (l. a repert. i. m. 103—4. l.) így nyilatkozik: «Csak a teljes vakság vonhatja kétségbe, hogy mai kulturális életünk erotikus dolgokban a legközelebb múlt évtizedekkel összehasonlítva, valósággal elrettentő fokozódását mutatja a romlottságnak és elfajultságnak. S ami különösen sajnálatos, az ennek az erotikus méregnek napjainkban a művészet terén való fölötte veszedelmes fölburjánzása. A művészetnek némely ága, főleg a színház számára termelő művészetek, manapság igazi erotikus járványt mutatnak, annyira, hogy a drámai műágak szolgálatában álló művészek találékonyságuk, leleményük erejét a végsőkig megfeszítik, csakhogy a közönségbe mindig új meg új s egyre maróbb erotikus méreganyagot oltsanak bele és idegeit mindinkább ingerlő fogásokkal izgassák.»
Payot is ezt mondja: «A mai irodalom nagyrészt a nemi szerelem dicsőítése. Ha regényíróink, költőink nagy részének hinni akarunk, a legmagasabb, legnemesebb cél, melyet az emberi élet számára kitűzhetünk, oly ösztön kielégítése, mely közös az állatokéval». (Az akarat nevelése, ford. Weszely Ödön, Bp. 1905., 210. l.)
A magunk irodalmára, az újabb magyar költészet termékeinek nagy részére gondolva, hasonló egybefoglaló ítéletet mondhatunk. Nálunk is az utóbbi évtizedekben — mint alább látni fogjuk — rendkívül nagy mértékben elharapódzott költőinknél egyrészt az erkölcsiségnek a Nietzsche-féle bölcselet értelmében vett vitalisztikus fölfogásmódja, mely az életet mint életet s ennek teljes kiélvezését hirdeti a legfőbb jónak, másrészt a költészet újszerű s hatásos kifejezésbeli eszközeinek segítségével igen széles körben terjedt el s régebben nem ismert nagy fokban fejlődött ki az erotika, nem is legenyhébb formájában.
A költészetbeli erotika fejlődését előzően történeti nyomon végig kísérjük a legrégibb időktől napjainkig s megismerkedve az e körbe tartozó irodalmi jelenségekkel, végül etikai és esztétikai alapon megállapítjuk azokat az elveket, amelyek e kérdésekben irányadók lehetnek.
*
Szőttes és Tojásmúzeum, Zengővárkony
(Baranya megye)
A Míves Tojás Gyűjtemény az ország első és Európában is ritkaságnak számító állandó hímestojás-kiállítása. A gyűjtemény darabjai 19 ország 55 tájegységéből származnak.
Dr. Nienhaus Rózsa magángyűjtő több mint 5000 darabos míves tojásgyűjteményéből mintegy 3000 darabot adott át az állandó kiállítás céljára. A vitrinekben közel 2100 alkotás látható, a további mintegy 900 díszített tojás a fióktárlókba került.
A Míves Tojás Gyűjtemény a látvány múzeuma, a 2007-es év vendégbarát múzeuma, az ország első és Európában is ritkaságnak számító állandó hímestojás-kiállítása.
Sajátos hangulatot áraszt és egyedülállóan szép látványt nyújt a kiállító terem, a vitrinekben elhelyezett mintegy 2000 művészien díszített tojás. Közelről tanulmányozva vesszük észre a hasonlóságokat, de leginkább a különbségeket az emberi kézügyesség és fantázia alkotta tárgyakon. Ma is élénk színben pompáznak a 1930-as években készült hímes tojások. Nemcsak a tojás felületére való festéssel, rajzolással, azaz tojásírással lehet szép mintákat kialakítani, hanem kellő kézügyességgel és gyakorlattal az egyszínűre vagy többszínűre festett tojás felületéről a festék eltávolításával is. Utóbbiak a vakart, vagy karcolt tojások. Számba venni is nehéz, hány féle dolognak a tojás felületére való felerősítésével is lehet mintákat kialakítani. Ismerünk magokkal, szalmával, lószőrrel, textilmintázatokkal, sőt apró fém patkókkal díszített tojásokat is. Ismét más hatást mutat a díszítmény, ha a természetes világos színű tojáshéj egy részének eltávolításával jön létre. Ezek az u.n. áttört tojások.
A gyűjtemény különleges darabja Charlton Carina német tojásdíszítő „A Himnusz dallama egy strucctojás felületén“ című munkája, amelyet a magyar millennium alkalmából készített. Egyedi Horváth Józsefné több mint 30 éves, karcolt technikával készült "Isten Báránya" nevű hímes tojása is. A jellegzetesen magyar díszítő módszerrel – patkolással, illetve vasalással - készült dísztojás együttes Kuris Lajos alkotása.
A múzeumban helyet kapott számos iparművészeti alkotás is, amelyek különféle anyagból (fa, ásvány, kő, üveg), és a tojásforma felhasználásával készült kompozíciók.
*
Magyar retró
Csak fiataloknak
(Bencze Márta, 1966)
Bencze Márta a '60-as évek üstökösként feltűnt „táncdalénekes" volt, aki olyan gyorsan felejtődött el, mint ahogy ünnepeltté vált. A dal 1965-ben lett sláger, de az előadó a 66-os táncdalfesztiválon már nem tudta sikerét megismételni. Később egy Antal Imre nevű illető által vezetett ifjúsági rádióműsor szignálja is lett.
Semmi köze az 1967-ben készült „Ezek a Fiatalok" című filmhez, mert Bencze Márta nem „beat zenész volt, hanem az ekkor már lenézett és leszólt, hagyományos, esztrád jellegű muzsikát művelte, bár ebben a dalba még a kísérője az Atlantis együttes, egy korai felállásban. (Neményi Béla, Sankó László, Radics Béla , Rozsnyói György, Pintér István)
[Beke Zoltan (basszusgitár) adatközlése:
A felvétel 1966-ban készült. A zenekari tagok : Neményi Béla, Radics Béla, Rozsnyói György, Veszelinov András (dob), Beke Zoltán (basszusgitár).
Érdekes módon az 1966-os év Az Atlanisz zenekar történetéböl teljesen kiesik. Sehol semmi utalás rá. Se az akkori tagokra. Ez vonatkozik még egy jó pár zenedarabra az Atlantisztól a Youtube-on.
Fenti felállás volt 1965. dec. 31-töl kb 1966. végéig.
Beke Zoltan (basszusgitár)]
Bencze Márta, amilyen gyorsan sikeres énekesnő lett, később már ugyanennyire nem beszélt róla senki. Ki emlékszik már ezekre a dalaira, amiket szintén ő adott elő:
A siker, Arrivederci Hans, Csend, Csillagok hada, De most még jó, Drága Joe, Egy szelíd kopogás, Eltűnt egy lány, És mégis mozog a Föld, Gyönyörű teljes éj, Hiányzol, Hol van a régi gyerekkori láz, Így sohasem vártam én, Más nem ért meg téged, Mindig így lesz ez most már, Mi újság nálad?, Nem volt szerencsém, Oly pompás táj kinn San Francisco, Szerető szív, Töltsünk tiszta vizet a pohárba, Valaki erre járt
A Csak fiataloknak című kislemez (Qualiton) 1966-ban jelent meg. „A" oldalán a „Csak fiataloknak" (Deák Tamás - S. Nagy István) „B" oldalán a „Cowboy nadrág" (Deák Tamás - Tardos Péter) című dalokkal.
A nem teljesen manöken alkatú énekesnő eltűnt, én nem tudtam róla semmi továbbit kideríteni. Ha valaki tud róla - mi lett vele? - megköszönöm mindenki nevében az információját. Ma, ha még él és Magyarországon él, nagyjából 64 évesnek kellene lennie. (Vagy nem.)
S. Nagy István dalszövege:
Vén, Óó, vén falak,
Jaj, mit hallanak?!
Ott benn egy dalt játszanak [Kinek?]
Csak fiataloknak.
.
Szól a rádió,
Jaj, oly csábító
Sok Évának, Sanyinak, [Szóval?]
Csak fiataloknak.
.
Az óra körbe jár,
A zene meg nem áll,
És túl a vén falon
Most egy új dalt hallgatok.
No de ez még mind semmiség,
Mert a nyitott ablakon
Gitár hangja beoson,
És úgy árad szerteszét [Kell még!]
A rock és kell a shake!
.
Ám az est leszáll,
Jaj, most vége már,
Mert ébren lenni nem kár,
Csak egy-két öregnek,...
.
Vén, ó, vén falak,...
...A rock és kell a shake!
http://www.youtube.com/watch?v=2VPLHifXM5c&feature=related
*
Hogyan lettem Esterházy?
„Lefut, bead, lő.
Szóval egészen úgy viselkedik, mint egy igazi futballista.”
Mándy Iván
.
A fogalmazásoknak köszönhettem, azt hiszem. Jól ment, mit csináljak. Másnak meg a matek feküdt. De azért nagyobb macera volt megírni egy fogalmazást, mint kört szerkeszteni, ezt mindenki elismerte. Ráadásul ötödiktől bejöttek a verselemzések. A nagyszünetekben gyártottam le őket a beérkező igények szerint: gyűlt a cserealap a beváltható kérésemhez. Az üzletet a pálya szélén kötöttük meg.
„Csajokat nem veszünk be!” – ettől a Kispolyák nem tágított, de csak azért, mert ő másik osztályba járt, és nem tudta, hogy megdolgoztam érte. (Egyébként is a két évvel idősebb Nagypolyák miatt volt akkora a szája.) Láttam, hogy tanácskoznak, de én nem hallgathattam. A Berka Zoli védett meg, ő kiabált ki végül a fiúgyűrűből. „Na jó, beállhatsz! Majd szólunk, meddig.”
Óvatosan léptem a csíkra, hátha meggondolják magukat, és akkor valamelyik rákezdi, hogy „sicc, sicc, sipirc, lány vagy, siírsz!”. Volt egy betonpálya, amelyet fehér sávokkal is felfestettek, eredetileg kosárlabdához, meg egy piros salak, ami rondán tudott horzsolni térdtájékon, ha az ember elhasalt. A betonpálya nagyobb volt és komolyabb, valahogy megtisztelőbb volt, hogy ezen vesznek be. Most már focista vagyok, gondoltam, és lepergett a szemem előtt múltam. A fáradhatatlan nagyapám a garázsok előtti placcon rúgta velem, amíg bírtuk szusszal, és ha néha összeakadt a lábam, vagy ráléptem a labdára és a földön kötöttem ki, ő csak nevetett, és azt mondta: „Egy focista nem sír! Vagy láttál te már olyat?” Olyankor elképzeltem a nagy embereket, a félisteneket, a Détárit vagy a Garabát a földön ülve hüppögni, és ez annyira mókás volt, hogy teljességgel elfeledkeztem a könnyekről. Ekkor lettem lasztimániás.
Most, a betonpálya csíkját átlépve úgy döntöttem, bármi is legyen, nem fogok megfutamodni az eszeveszetten száguldó „bőrbogyó” elől, ahogy a fiúk hívták. A Kispolyák találta ki, hogy rakjanak be a kapuba, hogy „ne lábatlankodjak nekik”, ott majd nem csinálok galibát. Ez már akkor is furcsán hangzott, hogy a kapus ne csinálhatna galibát, de nem szólhattam semmit. A kapuban tanultam meg imádkozni. Csak felém ne jöjjön. A menekülőutakat lestem fél szemmel, ha valamelyik tényleg komolyan gondolná, megcélozna és rábikázná. Két heti derekasan átvészelt szenvedés után javasolta egyikük, hogy próbáljanak ki a pályán. Igyekeztem flegmán tudomásul venni, nekem aztán mindegy, milyen poszt, lenyomom a feladatot, csak passzoljátok át – de a Berka Zoli látta, hogy szárnyakat növesztek, a szemem csillogni kezd, és én leszek Törőcsik… vagy Kovács? vagy Détári? Egyszerre voltam az összes.
Csak néha kellett kitérni a keményebb rúgások elől, a fociban az a jó, hogy mindig ott van másik tíz, én voltam a legnagyobb „szabadulóművész”, ha a labda kényelmetlenné vált. Isteni sebességgel tudtam lepasszolni, azok meg még hálásak is voltak érte, kicsiny csavar voltam a mákdarálóban, de milyen büszke! Aztán egy idő után már akciókba is bele-belefogtam, de csak hogy ne is sejtsék, hogy én is a pályán vagyok, legyen csak az övék a dicsőség, higgyék a magukénak, de azért egy-egy oxinál megengedtem egy félmosolyt magamnak, és legalább a sajátjaim hátbaveregettek érte, és ez volt a legszebb az egészben.
És akkor azon a vakáció előtti utolsó héten, a becsöngetés előtti utolsó percben, kettő-kettőnél, pattanásig feszült hangulatban, jött az ellenféltől az a benézett passz. A közelemben állt a hetedikes, akinek szánta, velem nem kalkulált. Ezerrel száguldott a kőkemény laszti, de én az útjában voltam – most kitérek vagy meghalok. A kezem felé repült, már hallani véltem a dühödt rikácsolást, „kééééz! kééééz!”, cseszhetnénk az egészet, és én lennék a hibás, felkaptam hát a két karom a levegőbe, felugrottam és derékkal fordultam be, ott kevésbé fáj, mintha mellbe talál, összeszorítottam a szemem… Aztán a tompa ütés, a lepattanó laszti, egy elhasaló kapus, majd az egetrázó üvöltés: „góóóóóóóóóóóóóóól!”. Mind felém rohan. Mit tettem? Istenem, mit tettem? Ünnepelnek. Állítólag gólt rúgtam. De hisz csak a derekam volt. A nevem üvöltik. A keresztnevem! Soha nem mondták ki előtte. Aztán a Berka Zolinak jut eszébe, hogy megtoldja, szinte adja magát az ötlet, és elordítja magát: Eszterházi! Ó, ez már sok, elönt a pír, Törőcsik még hagyján, vagy Disztl vagy Kovács, de hogy Esterházy, az isten… Hiszen ő volt az isten!
Három-kettőre nyertünk. Megadtam nekik. Bár fogalmam sem volt, hogyan, de erről elég volt csak nekem tudnom. Éldegéltem a dicsőségből nyolcadikig. A lányfoci akkor ér véget, amikor az ember ráébred, hogy a foci miért férfisport. Legkésőbb kamaszkorban. Egy feltámadást azért még tartogathat a sors: ha fiúgyermeket ád. Aztán az is felnő, és véget érnek a közös meccsek a városmajori placcon, a közös EB-nézések a hatalmas tál pattogatott kukoricával a takaró alá bújva, de még a közös szobából kommentált és átizgult döntők is, mert orvosolhatatlanul kínos minden, ami az anyja, és elmegy inkább a pubba a lánnyal, akiért odavan; „ne röhögtess”, mondja, mikor felvetem, hogy esetleg hozok pattogatott kukoricát, és már el is porzik. Még azt se tudja, hogy én voltam egyszer Esterházy.
Laik Eszter
Kommentárok:
http://www.irodalmijelen.hu/node/13960
*
APRÓBETŰS RÉSZ…
Villám Lajosnak nagyon megtetszik Gizike az irodájukból, és le akar feküdni vele, de Gizikének már van barátja.
Lajos már nagyon kívánja a lányt, egy nap bemegy az irodájába és azt mondja neki:
- Adok neked tízezer forintot, ha lefekszel velem
- Hogy képzeled Lajos, nem fekszek le veled. Különben is van barátom - válaszolja Gizike.
- De villámgyors leszek, csak ledobom a pénzt a földre, te lehajolsz érte és mire felveszed, addigra kész is vagyok!
- Meggondolnám. Felhívom a barátomat - válaszolja a lány, és előveszi a telefonját, elmondja a barátjának Villám Lajos ajánlatát.
- Kérjél húszezer forintot Gizike, a lényeg, hogy nagyon gyorsan kell felvenned azt a földről, és Lajos addig még a sliccét se tudja majd lehúzni!
Azonnal hívjál fel, ahogy megvan a pénz!- válaszolja a barátja, és Gizike elfogadja Villám ajánlatát.
Eltelik egy félóra, Gizike nem telefonál. Eltelik egy óra, Gizike még mindig nem telefonál.
Két óra múlva Gizike a telefonban:- Szörnyű volt, csak 5. forintosai voltak ...
Tanulság: Mindig vedd figyelembe és körültekintően mérlegeld az üzleti ajánlat összes apró betűs részletét, mert különben átb...nak!
*
Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások
A’ békes emberrűl.
Egy kukkot sem szóll.
Sok jó Barát el fér egy parányi helyenn[1]
A’ légynek se tudna ártani.
Ő szegény, vizet sem tud fel zavarni.
Ártatlan liba természet
El lehet vele egy kuckóban hálni.
Ártatlan Bak gedő
Rosz üdőben a’ kutyát se kell ki verni.
A’ span style=roszszért is jóval fizet.
Csak ásó és kapa választya el egymástúl.
Senkinek se vét.
Lehet egy kenyéren akár ki fiával.
Azt se tudgya még ő: ki mostan a’ Biró.
Ismeretlen nála a’ Városnak háza.
Kérd tőle süvegét, subáját is od’ adgya.
Nem szokása a’ fészkelődés.
Öszsze bújnak, mint a’ szegény ember malaccai.
Talán epéje sincs.
Meg békél maga’ kenyerén.
Nyakon vágod; még se szóll.[2]
Minden ember baráttya.
Minden ember’ bolondgya.
A’ szalmát se hajtya lábod’ elejébe.
El mehec, el is lakhac miátta.
Nem szóll, ha a’ kerék ki esik.
Ne szólly nyelven, nem fáj fejem.
Láb nyomon is házat épít a’ csöndös.
Csomót kötött még jó nyelvén is.
Békes malaccai egy ólban kilencen is el férnek.
Békkel szenvedi, ha hátárúl szíjat szelnek is.
Édes embernek epéje se keserű.
Fát vághatni hátán.
Tűr olajjal keni sebeit.
Egy Föcske fészekben el lakhatni vele.
Szótalan; mint a’ hal.
Szótalan; mint a’ néma.
Nagy tűrő, nagy szenvedő.[3]
Ki a’ régi boszszúságot elszenvedni, magát újra késziti.
Láb tántoritó követ még egynek elejébe se vetett.
Semmi ki nem fakad belőlle.
Erőltetni köll a’ boszszúra.
Mindegy néki: akár sütöd, akár főzöd.
Akár mit is tűrve ér el az ember.
Ha le tagolod se szól.
Meg hagygya magát mind sütni, mint piritani.
Pacientia, Barát tánc.
Írni a’ tűrésrűl könnyebb; mint tűrni.
Üthec rajta, még egygyet jajdúl.
Szíjat szelhec a’ háti bőrrűl.
A’ pénz, és diófa verve jó.
A’ hóhér is ki fáradna rajta.
El szenvedi mostoháját is.
Árt a’ Vargának.[4]
Mennél jobban hevitik a’ vasat; annál jobb acél.
Ellenség, nem ellenség; néki ecentergy patvar.
Válik ollyas, ki egeret se hajt ki a’ szobábúl.
Mennél jobban tapogyák a’ káposztát; annál hamarább érik, és jobb is.
Ha nem mással is: légy egy kis várakozással.
A’ Sajtó alól is néha jó a’ bor.
A’ ki nem tud tűrni, nem tud uralkodni.
Van é valaki, a’ ki nem szenvedett?
Az isten is el szenvedi bolondságainkat.
Sajtó alatt válik a’ sajt.
Ha mennyit vétünk, annyit menkövezne,
a’ tágas égben egy mennykő se lenne.
Kettőre se felel egygyet.
Újat még senkivel se vont.
Senkivel tengelt nem üttetett.
Még a’ Zsidónak is ki tér.
Hatonn kéröd, ötönn adgya.
Szelid: mint a’ bárány.
Nincs epéje, mint a’ galambnak.
Ha lehetne; vérével óltaná el a’ tűzet.
Tűzre olajt nem önt.
Szikrát tapod, hogy tűze ne támadgyon.
Isten’ fia volt Krisztus, még is szenvedett.
Békesség, és Feleség Istennek áldása.
Békkel élhet előtte a’ szunyog is.
A’ Békességet az Angyalok is hirdették.
Leg jobb Békes Vármegyében lakni.
Nagy Patvar a’ Zavar.
Akár minő viznek leg jobb a’ csendesse.
Nem háborodik fel, mint a’ bús tengör.
Ha bibéje van, azt se fájlallya.
Csizmájában a’ kövecset is el szenvedi.
Ennél a’ csillapodott üdő se csendesebb.
Üsd meg egy pofáját, a’ másikat adgya.
Szálanként szedeti ki szeme szörét.
Újjadra vonhatod, mint a’ gyűrűt.
Körösztűl dughatod a’ tű’ fokánn.
Számba se veszi a’ boszszú tevőket.
Maga’ száját is bé lakatolta.
Egygyenként verheted ki zábfogát.[5]
Nem szóll: mintha szájja se volna.
Azt se mondgya: hogy cseréllyünk pipát.
Borsót törhec órcájánn.
Számot nem tart ellenségeire.
Békót vethec lábára.
Orrárúl a’ legyet se hajtya el.
Ha meszsze nem volna, a’ világbúl is ki üzhetnéd.
Az árnyéknak se árt.
Azt se mondgya: hogy templom.
A’ gyermeknek se vét.
Meg nem öli még a’ bolhát is.
Élni hagygya a’ szúnyogot is.
A’ legyet se bántya.
Előre lát, mit tegyen; de hátra nem: hogy valamit meg boszszúllyon.
Hat kérdésedre alig felel egygyet.
Enged az ebnek is.
Két szalma szálat se tesz körösztűl.
Nem jó mindent Pápa szemmel nézni.
Nem minden tálban kanál.
Nem vakarja ahol nem viszket.
Nem tapogattya, ahol nem fáj.
Nem vágy a’ pócra, le se esik onnét.
Nem hasogatta a’ haj szálat.
Minden marakodó útálatos.
Nem csak a’ haj szálat, de a’ szálfát se hasogatta meg valaha.
Cseresnyét egy tálbúl nem eszik Urakkal.
Meg elégszik magával.
Nem nyújtozik tovább lepedőjénél.
Maga háza előtt söpör.
Nem bojgattya a’ régi határt.
Szél ellen nem hugygyozik.
Más’ szemetén nem kapar.
Más’ szekrénnyében nem kotoráz.
El jár a’ csapó zsinor mellett.
Ha égeti se fújja.
Nem piszkállya a’ ganét.
Más orra alá tormát nem reszel.
Meg eszi, a’ mit tálba aprított.
Az ösztön ellen nem rugdalódzik.
A’ csendes vizet fel nem zavarja.
Maga sövénnyéhez köti a’ lovat.
Ha cérnára kötnéd, azt se szakasztaná el.
Más’ szemében a’ gerendát se látná.
Tördbé fejét; még se haragszik.
Sokat hall; de keveset szóll.
A’ húsos koncon se veszekedhetik.
A’ Macskát se költi fel álmábúl.
Soha kanca rúgást nem szenvedett.
Sehol nem áll keresztűl.
Az üres szekérnek is ki tér.
Se a’ részeget, se a’ garázdát nem szidta.
Fészkén kivűl nem terjed.
Fészkén kivűl nem tollasodik.
Bőven meg éri a’ magájéval.
Máséra nem áhsitozik.
Kebelében talállya a’ jó meleget.
Maga kebelében talállya a’ cipót.
Otthon talállya, a’ mit mások kin keresnek.
A’ Jónak, tő szomszédgya’ a’ Jó.
Úgy is elegendő a’ civódók száma.
Csendesnek csendes a’ baráttya.
Nincs mit ellene vetni
A’ nyughatatlant is böcsűlni.
Meg alkuszik egy gyékényen mindennel.
Csöndös, mint az olaj.
Csöndös, mint a’ hóldvilág.
Csöndös, mint a’ sik mező.
Csöndös, mint a’ hóltt.
Alólla a’ gyéként el nem rántották.
Fel nem pattan, mint a’ Sajt kukac.
Szelid, mint a’ Gerlice.
Érti a’ tréfát.[6]
Meg fér hüvelében pallosa.
Nem piszkállya a’ hamvazott tüzet.
Senkinek hírében nem gázol.
A’ gyermeknek is ki tér.
Semmiben semmi gyanúja.
A’ lud méreg felől semmit se tud.
Élete csupadon liba szelídség.
Mivel semmiben nem tudós, semmiben nem gyanós.
Egy értelemben mindennel.
Sok jó öhetik egy tálbúl.
Egy duda mellett sok jó táncolhat.
Ki nem mutattya foga’ fehérrét.[7]
Néha az eb is meg alkuszik a’ macskával.
Zab kenyérrel is békével el lakik.
Nem bánnya, ha hátat fordítaszsz is néki.
Be éri egy ugorkával.
El hál a’ mezitelen főldön is.
Nem morog mint a’ kan kutya.
Nem köpdös, mint az ijedett macska.
A’ békes legelést a’ Juhok is szeretik.
Békkel élnek az angyali karok.
Háború pokolban, békesség az égben.
Békkel szenvedi a’ farba rugást is[8]
A’ békesség szerető, Istenét kedvellő.
Soha nem értem békességes szélvészt.
Két éles pallos nem fér egy hüvelben.
Békkel jár, a’ ki nem oláhkodik.
A’ mi tenger, az soha nem Bék.
A’ csendes üdőben könnyű a’ kormány.
A’ zűrzavarokban nehéz csendel élni.
A’ békes alvás, jobb a’ béketlen táncnál.
Az arany szép és jó; de még se békesség.
Pokolban is esik néha napján egy vásár.
Néha az ördögnek is gyertyát kell nyújtani.
Békkel lehetne a’ tolvaj is, ha nem bántanák.
Könnyű a’ láncoltt kutyával béket tartani.
A’ béknek üres helyét az ördög foglallya el.
Néha a’ békkel minden elvész.
A’ meg békeltt barát, soha se volt barát.
Talán az ördöggel is el tunna lakni.
Szerencséssek a’ hólttak: mert békkel nyugszanak.
A’ tellyes Bék, ritka madár ezen a’ világon.
A’ bék angyal kövesse az útast.
Békkel mint szárazon, mind vizen.
Béket kéván még az ellenség is.
Bár soha meg nem kellene békélnünk.
Más udvarába se néz.
Előbb áll a’ lőcsel.
Ki újját kapja, annak karját is nyújtya.
A’ Pópát se kergetné lőcsel.
A’ ludat se tudná öszsze zavarni.
Ellenségének is köszön.
Az ellenkezőnek árnyékához se közelít.
Ha köpönyegjének szélére űlsz;
annak azt a’ szélét elvágja, sem hogy őtet fel kölcse.
Álmában is békéll.
Ki békével fekszik, maga’ békével kél.
Senki fiába bele nem kötelődzik.
Meszszirűl is ki tér.
Szent a’ békesség.
Dicsőség Istennek, békesség embernek.
Istennek békével jár mindenütt.
Ha ki mondod mindég, a’ mit akarsz;
Azt hallhatod a’ mit nem akarsz.
Ha békkel akarsz élni, sokat ne szólly.
Ha a’ béket szereted; ellene ne mondgy senkin e
Békkel járnak a’ csillagzatok is.
Csak az égben az állandó bék.
Békes városban a’ rosz is jóra fordúl.
Ha haragszol; hamar meg békélly.
Ha békesség támad; romol a’ háború.
Bék a’ hadat, a’ had szűli a’ béket.
Békes Gazda, fele nyereség a’ háznál.
Az Isten is békesség Istene.
Ha a’ Királyok öszsze nem vesznének;
a’ katonák se kapnának üstökbe.
Vannak, kik békkel nem lehetnek.
Béket az Isten, civódást az ördög szereti.
Akár miben vétnek a’ nagyok, a’ szegény embereket rántyák elő.
Akár miben vétenek a’ Fejek, a’ lábak adgyák meg annak az árát.
Bor, búza, békesség, és feleség ékes;
Széna, szalma, szalonna, és a’ ruha kékes.
Sokszor a’ Bíró se tehet békességet.
Jobb egy békesség száz hadnál.
Ha csak egy ember teremtetett vólna;
talán az is öszsze veszhetett volna,
ha nem mással, legalább magával.
Ki a’ béket nem becsűli, hadakozni sem tud.
A’ kutyák között is szép volna a’ békesség.
Más kezéhez békéllett.
Ha meg békéltek, kéz a’ kezet mossa.
A’ Fazekak is hamar őszsze zördűlnek, de hamar meg békéllenek.
Soha báránnyal a’ farkas meg nem békélhet.
Könnyebb a’ békéltetés, mint a’ békéllés.
Néha pedig könnyebb a’ békéllés, mint a’ békéltetés
Két kő között jön ki a’ liszt.
Ha akarod, a’ hét számot is párosnak mondgya.
Adgyunk kezet egymásnak.
Meg lehet fejni egy tál korpánál.
Eb, a’ ki haragszik.
Csak eb a’ kutyával haraghatik öszsze.
Az embert hordozza a’ ló,
éteti az ökör
ruházza a’ Júh
védelmezi a’ kutya
követi a’ majom
meg eszi a’ Pondró.
Ha békkel élhec, ne add a’ világ’ veszekedéseiért.
Néha néha magaddal is meg békélly.
Szeresd a’ béket, ha sokáig élni kívánsz.
Bék orvosság, a’ civódás méreg.
__________________________________________
[1] Simonides (elég gazdag lévén) egy kis házat épít vala magának. Okát kérdezőknek azt felelé: Vajha ezt is igaz barátimmal meg lehetne töltenem!
[2] Leg nevezetesebb (és tulajdonságai között leg híresebb) erkölcscse vala Sokratesnek (ama leg szelidebb Görög Bölcsnek) hogy soha valakire meg nem haragudott. Egyszer egy alávaló ember (valami szoros gyűlekezetben személlyét nem ösmervén) pofon vágta őtet. Erre a’ Bőlcs (semmi haragot nem mutatván) ezeket mondotta: kár hogy nem tudtam, mikor köllessék sisakossan járnom.
[3] Nagy tűrőnek lehet egy Paraszt embernek gyermekét mondani, ki (attyának akarattya ellen, és annak semmi kölcsége nélkűl) egészszen a’ Filozofiáig magát fel segítette. Ekkor osztán haza érkezvén, attyának szidalmazássait, átkozódássait iszonyú képpen halhatta, de el is hallgatta. Meg únván a’ haszontalan káromkodásokat, utóllyára azt vetette a’ fiának szemeire: hogy Filozofiájának semmi hasznát nem veszi: veszem (felele a’ Fiú) mert az tanított a’ szidalmazásoknak el tűrésére.
[4] Midőn valami ételrűl, vagy italrúl azt mondgyák, a’ betegesnek: hogy néki árt, erre ő azt szokta felelni: árt a’ Vargának. Tudniillik: nem meri mondani: hogy az étel nem árthat; hanem (ezt el fülelvén) csak azzal enyeleg: hogy ár (subula) a’ Vargának kezeibe illik.
[5] Ebben a’ szóban, Zábfog, mit tegyen a’ szónak eleje Záb; nem tudgyuk. Mondgyák némelyek: hogy Zabfognak kellene mondani, mellyel a’ ló a’ Zabot meg rágja; innét is szívárkodik a’ Zabállás. A’ lónak Zabolája is (vagy Zablája) innént veheti eredetét. De akár mit tegyenek ezen okoskodások; még is közönségessen a’ Magyarok Zábfogaknak, nem Zabfogaknak nevezik az örlő hátúlsó fogakat. – Fen van még nálunk a’ Záptojás, az az meg büdösödött, meg büszödött, meg veszedett tojás – Egy é ez a’ két szó: Záb és Záp, ki határozza meg? – Zab gyermekeknek mondgyuk a’ fattyukat is. – Igazítsák el ezeket a’ szótárosok.
[6] Egy szegény vándorló kis deákot, ebédre hittak egy házban. Ez az akkori szokást jól tudván, meg köszönte az első kinálást, és a’ másikra várakozott. De hogy mászszor nem kinálták, így szólla: előbb valamit mondottak az Urak. Semmit se (felelének amazok) Ezzel az asztalhoz űl, és velek önni akar. Elhajtották kését is, de azzal se gondolt valamin, az fel vevén; értem én (úgymond) a’ tréfát.
[7] Értéssére esett egy nagy érdemű embernek: hogy egy rágalmazó sok roszat szóllott legyen felőlle. Kérték is baráttyai: hogy foga’ fehérét mutassa meg néki. Erre a’ Bőlcs csak azt mondá jó barátinak: meg nem érdemli a’ czudar: hogy fogam fehérrét lássa. Sőtt (a’ mi több) meg kell az illyen embereknek engednünk, kik (mivel kevés üdőt töltöttek az ékesen szóllásban) a’ czudar szavakon kivűl mást ejteni nem tudnak.
[8] Egy valakit (sok becsűletes embernek láttokra) farba rugott egy ostoba ifiú. Ennek békességes tűréssét látván amazok; ha méltán nem haraghatna é amarra: és őtet nem üldözné é az ítéletre? Erre azt felelé emez, ha engem egy szamár farba rugott vólna; el vihetném és a’ dolgot az ítéllő széknek elejébe? Hát az a’ szemtelen ostoba mivel külömbözik a’ szamártúl?
font-size: 12pt;font-size: 12pt;span style=p style= center
