PETŐFI SÁNDOR
RESPUBLIKA
Respublika, szabadság gyermeke
S szabadság anyja, világ jótevője,
Ki bujdosol, mint a Rákócziak,
Köszöntelek a távolból előre!
Most hódolok, midőn még messze vagy,
Midőn még rémes átkozott neved van,
Midőn még, aki megfeszíteni
Kész tégedet, azt becsülik legjobban.
Most hódolok, most üdvözöllek én,
Hisz akkor úgyis hódolód elég lesz,
Ha a magasból ellenidre majd
A véres porba diadallal nézesz.
Mert győzni fogsz, dicső respublika,
Bár vessen ég és föld elédbe gátot,
Miként egy új, de szent Napóleon
Elfoglalod majd a kerek világot.
Kit meg nem térít szép szelíd szemed,
Hol a szeretet oltárlángja csillog,
Majd megtéríti azt szilaj kezed,
Melyben halálos vésznek kardja villog.
Te lész a győző, a diadal-ív
Ha elkészűl, a te számodra lészen,
Akár virágos tarka pázsiton,
Akár a vérnek vörös tengerében!
Szeretném tudni, ott leszek-e én
A győzedelmi fényes ünnepélyen?
Vagy akkorára már tán elvisz az
Enyészet s ott lenn tart a sírba' mélyen?
Ha meg nem érem e nagy ünnepet,
Barátim, emlékezzetek meg rólam...
Republikánus vagyok s az leszek
A föld alatt is ott a koporsóban!
Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok
Siromnál éljent a respublikára,
Meghallom én azt, s akkor béke száll
Ez üldözött, e fájó szív porára.
Pest, 1848. augusztus
*
HÁROM MADÁR
Három madár van, akit szeretek,
Három madárról mondok éneket.
Ha oly szép lenne rólok énekem,
Amily nagyon én őket szeretem,
Amennyi boldogságot, örömet
Ezen madarak nékem szerzenek!
Az első madár egy kis cinege,
Nem sérti őt a télnek hidege,
Nem háborítja őt meg semmi vész,
Télben, viharban vígan fütyörész,
Vigan ugrál a száraz ágakon,
Mint a pillangó a virágokon,
Ugrál, miként a gyermek, gondtalan,
Jön és megyen, máshol van untalan,
Alig képes kisérni őt a szem. -
Kedélyed e cinege, kedvesem!
A második madár egy csalogány,
Elrejtve él a lombok alkonyán,
Nem látja más ottan s mást ő se' lát,
Kis fészke néki az egész világ,
Ebben dalolgat, s ha dalolni kezd,
Elfojt az alkony mindennémü neszt,
Hogy meg ne háborítsa énekét,
Hogy gyönyörködjék a föld és az ég,
Gyönyörködjék e dalban, aminő
Hozzánk csak legszebb álmainkban jő,
Amelynek minden hangja eltemet
Egy bánatot és szűl egy örömet,
Mert mindenik hang egy szent szerelem. -
Ez a csalogány szíved, kedvesem!
A harmadik madár egy ifju sas,
Szárnyának röpte merész és magas,
A villámokkal egy tanyán lakik
S tekintetét fölküldi a napig.
Nyugodt időben alszik, elvonúl,
De ha vihar jön és üvölt vadúl,
Fölébred a sas szendergésiből,
És a viharnak karjaiba dől
És vinni hagyja magát általa,
Mint viszi a lovast a paripa
Rémítő bátran, szörnyű sebesen. -
Ez a sas a te lelked, kedvesem!
Kedélyed gyermek, szíved asszony és
A lelked férfi, te csodás, mesés
Teremtmény! s én valóban nem tudom,
Mi több: szerelmem vagy csodálatom?
Pest, 1848. augusztus
*
A NEMZETHEZ
Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!
Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.
Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
S mostan ujra aluszik javában.
Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!
Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!
Föl, hazám, föl! százados mulasztást
Visszapótol egy hatalmas óra,
"Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!"
Ezt írjuk föl ezer lobogóra.
Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
Volt is, nem is a mienk az ország;
Valahára mutassuk meg már, hogy
Senkinek sincs semmi köze hozzánk.
Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
Irtsanak ki hát ezen világból!...
A haláltól, nem tagadom, félek,
De csupán a becstelen haláltól.
Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
Hogy azok is megsirassanak, kik
Eltörölnek a földnek szinérül!
Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon ugy minden ember, mintha
Egyedül rá támaszkodnék honja!
Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk,
Akkor saját örök birtokunk lesz,
Ami után eddig csak sovárgánk.
Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
Mint a villám oly váratlanúl és
Oly erővel törj ellenségedre.
Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd,
Mindenütt van, ahová tekintesz,
S legnagyobb és legveszélyesebb az,
Ki mint testvér símul kebleinkhez.
Köztünk van a legnagyobb ellenség,
A cudar, az áruló testvérek!
S egy közűlök százakat ront el, mint
A pohár bort az egy cseppnyi méreg.
A halálos itéletet rájok!
Százezerszer sujtson bár a hóhér,
Bár a házak ablakán foly is be
Az utcáról a kiáradó vér!
Könnyü bánni külső elleninkkel,
Ha kivesznek e belső bitangok...
Félre most, lant... futok a toronyba,
Megkondítom azt a vészharangot!
Pest, 1848. augusztus
*
PARASZTREGÉNY
HANGOSKÖNYV
Muharos Bálintné élettörténete alapján írta: Csalog Zsolt.
Egy Tisza menti falu életének, kultúrájának rajzát adja. Az írói módszer itt nem a fikció, a mese könnyebben járható útját követi. Ehelyett a hűség, a magnó hitelű megörökítés a cél. Egy élet útját, a falu szinte tudományos pontossággal megragadott világának háttere előtt. Tiszántúli középparasztsors, egy réteget is jellemző bőséges egyedi vonással – a sorsmotívumok így már általános érvényűek. Az egyéni, családi események mögött pedig a tulajdonképpeni téma, a vezérmotívum: a hagyományos falu elmúlása, a falu nagy, huszadik századi átalakulása. Az eseményeket egy idősebb parasztasszony mondja el. Ő a modell, végig az ő szeme lát, az ő nyelve beszél, övé az életsors, és nemcsak a gazdag nyelv, hanem a prózastílus alapját adó pompás folklórepika is.
A Parasztregény „magát az életet” „ábrázolja”, valamiképpen a nyers, megformálatlan (s ezért valódi) tényekkel, a valósággal magával szembesít, elsősorban ismereteket közvetít egy kevesek által ismert világról, másrészt viselkedésmintákat mutat meg a paraszti sorsból, a túlélés és a boldogulás technikáit, harmadrészt meg színes képek sora, anekdoták és kis események csokra, élettörténet, ékes tájnyelven. Az irodalommal szemben felállított hármas követelményrendszernek eleget tesz tehát: tanít, nevel, szórakoztat.
Előadó:
Törőcsik Mari
http://www.magyarvagyok.com/konyvtar/Parasztregeny-18346/
+
*
DR. NAGY LÁSZLÓ
a Magyar Királyi Szent László Lovagrend Rendi kormányzójának
A ZEBEGÉNYI
TRIANONI MEGEMLÉKEZÉSEN ÉS ZARÁNDOKLATON
2012. JÚNIUS 2-ÁN ELHANGZOTT
BESZÉDE
Excellenciás és Főtisztelendő Püspök és Kanonok Urak! Polgármester Asszonyok és Polgármester Urak! Képviselő Urak! Lovag Urak és Vitéz Urak! Tisztelt Honfitársaim!
A Magyar Királyi Szent László Lovagrend Tisztikara és a magam nevében hálámat és köszönetemet fejezem ki a szervező bizottságnak azért a lovagias gesztusáért, hogy itt a zebegényi kálvárián
kormányzói záróbeszédemet
a magyarság világraszóló nándorfehérvári győzelmére emlékeztető déli harangszó időpontjára időzítették.
Hiszem, hogy eljön az a pillanat, amikor a közszolgálati rádió- és televíziós állomásainkban - a déli haragszó után - újra felhangozhatnak a Szózat rendíthetetlen helytállásra és összefogásra buzdító dallamai, hogy a magyar nemzet összekovácsolásának nemes céljai a gyakorlatban ezzel is testet öltsenek. És akkor tudni fogom, hogy Árpád, Géza, Szent István és Szent László agyongyötört országában soha többé nem lesznek olyan politikai erők, melyek az egy és oszthatatlan magyar nemzet önbecsülésének e szent emlékeit, magyar győzelemre buzdító üzeneteit, kitörölhetnék a mi közös magyar lelkünkből és történelmi emlékezetünkből.
Ma,a Kárpát-haza őrt álló bástyáiról, a Nyitra menti Zoboraljától Szabadkáig, Munkácson és Kolozsváron át a Hargitáig - azt üzenik nekünk a nyelvükben, kultúrájukban, egyéni és kollektív jogaikban még mindig korlátozott és üldözött magyarok, hogy
1./
Parancsoljatok végre megálljt immár a kegyeleti jogainkra is kiterjedő, nemzeti érzéseinken mély sebeket ejtő vereségeinknek, a szűnni nem akaró megaláztatásainknak.
2./
Adjátok tudtára kellő határozottsággal barátnak és ellenségnek egyaránt, hogy a magyar nép legendás tűrőképessége ezen a napon véget ért!
3./
Egyszer és mindenkorra mondjatok nemet a marxista-leninista-ateisták és liberális csatlósaik álszent és nemzetietlen ál békepolitikájára és annak bármilyen okból való folytatására! Ne tűrjétek tovább e politikának a vereségeinket újra termelő puszta létezését sem! Ez a politika tette és teszi tönkre - ha szerephez jut - a mi összetartozásunk életbevágóan fontos nemzeti és lelki alapjait. Ez a csigalassúságú, puhányságot és tétovaságot sugárzó, tartás nélküli nemzetpolitika a magyar identitásuk önkéntes feladására bírta és bírja még ma is a határainkon kívül rekedt magyarok jelentős tömegeit!
Nyomasztóan hat rájuk a Duna elterelését eltűrő, a koncepciótlan alapszerződéseket ellentételezés nélkül megkötő, a kettős állampolgárság jogintézményét "ellentörvénnyel" hátba támadó, békebontó szlovák politikát csak a szavak szintjén ostorozó magyar nemzetpolitika tétovasága is. Az ilyen karakter nélküli magyar kül-és nemzetpolitikának számolnia kell azzal, hogy a gyengét, a langyost, a teóriák szintjén mozgó gyávát,előbb vagy utóbb kiköpi magából majd a magyar történelem is.
4./
Eljött az ideje annak, hogy az álságosnak bizonyult európai elvek és hangzatos teóriák helyett, "a nyers tettek bölcsességét" állítsuk a nemzetegyesítő és nemzetmegtartó magyar nemzetpolitika középpontjába, úgy az állami, mind az egyházi, mind pedig a társadalmi és egyéni szinten is!
Az a tény, hogy ma itt a zebegényi kálvárián a magyar keresztény egyházak részéről megjelentek és velünk együtt emlékeznek a püspök atyák, biztató jele annak, hogy Csernoch János, Prohászka Ottokár és Márton Áron, valamint Mindszenty József a mi örökös hercegprímásunk és zászlósurunk oly sokáig tetszhalottá tett cselekvő hősi szelleme a harcban is példát mutató Tomoriként tért vissza az őt megillető helyére!
Mert ma is harcban állunk a hitünkért és a nemzetünkért egyaránt.
5./
Diplomáciai finomkodások nélkül ki kell mondanunk és véget kell vetnünk annak az egyoldalú gesztusokra épített sikertelen magyar politikai gyakorlatnak is, amelynek a jól ismert szlogenje így hangzik: Ne csináljunk semmit,mert abból sohasem lesz baj!
6./
Határozott intézkedések láncolatával meg kell végre akadályoznunk,hogy a pozícióikban érintetlenül hagyott magyarországi média mogulok és rezidenseik a magyar nép kollektív önvédelemre és cselekvésre képes erőinek példát mutató, nemzet és lélekmentő küzdelmeit, tudatosan felépített "politikai maszatolásaikkal" és az agyonhallgatás eszközeivel következmények nélkül morálisan semlegesítsék.
7./
A magyar nemzetpolitika határozott eszközeivel nyilvánvalóvá kell tennünk a környező államok politikai idiótái előtt is, hogy a magyar nemzet becsületével, lovagiasságával és hagyományos béketűrésével nem lehet többé gyakorlati következmények és adekvát magyar válaszok nélkül visszaélni.
Tisztelt Honfitársaim!
Nemzeti összetartozásunk szent ügyének a célba juttatását e szükséges stratégiai változtatásokon túlmenően követésre alkalmas ideológiai alapokkal is meg kell támogatnunk.
A rendelkezésemre álló szűkös időkeret miatt ennek a nagy feladatnak ezúttal csak néhány olyan közérthető és fontosnak tartott "tudategyesítő" elemét emelném ki, a kreatív magyar szellem rengetegéből, amelyet mi Szent Lászlót követő Rendként, igen fontosnak tartunk.
Az első:
Nándorfehérvári győzelmünk századokon átívelő tanulságként azt hagyta ránk, hogy nemzeti győzelmeinket miként a múltban, úgy a jövőben is csak a Kereszt és Kard együttes erejére és szövetségére támaszkodva érhetjük el. Védelmeznünk kell tehát a Keresztet, hogy a Kard is betölthesse nemzetegyesítő és nemzetmegtartó küldetését. A magyar nemzetet és nemzetrészeit összekovácsoló politikának e stratégiai megfontolásai ezért messze túlmutatnak az egyén hitén, vallási és politikai kötődésein, mivel a Kereszt és a Kard közös tartóoszlopaivá váltak egy valóban eredmény centrikus, magyar érdekeken nyugvó, nemzetegyesítő és nemzetmegtartó, időtálló és legyőzhetetlen, keresztény szellemiségű,szilárd alapokra épített, nemzeti szuverenitásunkat megőrző közös magyar akaratnak.
A második:
A magyar népnek könnyen érthető lélekegyesítő "nemzeti kapaszkodókra" van szüksége. Ezért mi - Szent László Lovagkirály kései katonái - a mindennapok politikai harcaiban azt valljuk és hirdetjük a megosztási kísérletekkel szemben:
"Számunkra a hit, a nép, a nemzet és a magyarság egy és ugyanaz, nem vagyunk feldarabolhatók, mert egy a múltunk, egy a kultúránk, egy az Istenünk és feldaraboltan is egy a Hazánk."
A harmadik:
A magyarság önvédelmi erejének a növelése érdekében tudatosítjuk a magyar néppel és a bennünket követő nemzedékekkel, hogy Trianon nemcsak egy eseti magyar pusztító barbár döntése volt az önös céljait mindenek fölé helyező pénzvilágnak, hanem az egy jól átgondolt hosszú távra tervezett pogromnak csupán a közbenső része.
E pogrom Európa egyik legősibb keresztény államának, magas kultúrájú nemzetének a több, mint ezer éves Magyar Királyság eltiportatását tűzte a maga zászlajára.
Annak a népnek a megsemmisítését, amely a Kárpát-medence egyes népcsoportjaihoz képest még mindig többséget alkotó népe és nemzete a Kárpátok ölelte egykori magyar világnak. Ez az ellenséges erő a Magyar Királyság likvidálását a maga anyagi és politikai érdekei szerint már az 1848-49.évi magyar szabadságharc leverettetésével kíméletlenül életbe is léptette.
A magyar ellenes pénzvilágnak a mi végleges kiűzetésünkre és megsemmisítésünkre törő, magyar és nemzetellenes céljait a legkisebb lelkiismeret furdalás nélkül teljes vadsággal és agresszivitással a külhoni és a csonkaországi labancok révén töretlenül ma is folytatja ellenünk! A látszat engedmények senkit se tévesszenek meg.
Ezért mi - Szent László katonái - a magyar nemzetét hűséggel szolgálni kész minden magyarnak
Politikai Testamentumként
tovább adjuk és szüntelenül ismételjük Erdély legendás író - és költőfejedelmének gróf czegei Wass Albertnek, oly mélységes felelősséggel és a jövőbe vetett hittel megírt örökérvényű parancsát:
Ne tagadd meg a fajt, melyből eredtél, lángoló vért miből születtél, a föld, mely éltet s eltakar, ha magyarnak születtél, hát maradj magyar" - idézettel fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét a Rendi kormányzó.
Utóirat:
A Magyar közszolgálati Televízió 1-es csatornája teljes terjedelmében felvette a nagy tapssal kísért beszédet, de egy sort sem adott le belőle. Helyette a szemétgyűjtésről sugárzott a napi híradójában igen terjedelmes riportot! Ehhez nem kell kommentár.
Zebegény. 2012. június 2.
*
Szathmáry István
(1877. febr. 4.-1944. márc. 5.)
Trianont ledöntjük
Árpád büszke népe, soha ne feledd:
Csonka, rab hazában élned nem lehet,
Szégyen lenne sorsod, becstelen halál,
Hogyha szolganépként láncot hordanál.
Ellenség tiporja most a szent rögöt,
Melyet hős apáid vére öntözött,
Hős apáid vére nem hiába hullt:
Nagy, szabad hazáról szól a drága mult.
Szép turul feszítsd ki végre szárnyadat,
Hosszú téli éjre is jő virradat,
Hajnal fénye vár majd, nem sötét ború,
Kárpátok hegyorma, égi koszorú.
Új munkába kezdjen milliónyi kar,
Új, nagy eskü zengjen, mint a szélvihar,
Hisz velünk az Isten és az ősi jog:
Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog!
*
Tanulságos történet
Az egér és az egérfogó
Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne. Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"! A tyúk ránéz, és azt mondja: - Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem. Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja: - Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted. Az egér a tehénhez menekül. A tehén elbőgi magát: - Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó! Az egér lehajtott fejjel tér haza.
Még azon az éjszakán a házban nagy zajjal lecsapódott az egérfogó. A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges kígyó esett a csapdába, és az állat megmarta a lábát. A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt tehenet vágott, hogy legyen elég ennivaló a halotti toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort.
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint - gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala
*
TANGÓ
Inga Savitskaya (Inga Sawicka) - Moskwa 2004.
http://www.youtube.com/embed/rnGBTpVFCtM
*
Szabó Lőrinc - Egy egér halála
A kollegám egy kis egérfogót
tett a szerkesztőségben asztalomra.
– Két éve dugtam a fiókba, – mondta,
s azután némán néztük, hogy a drót
rácsbörtönében, mely félgömbszerű
hálót szőtt fölé, vékony vonalak
és képzelt üvegablakok alatt
e szellős sírban, keskeny kis darab
szalonnabőr mellett mily gyönyörű
csontváz fehérlik: egy halott egér.
Gyönyörű volt, parányi épület,
s szálkás bordái, gombostűk, fehér
gerince s ívelt farka csontjai
légies könnyű rajzban pontosan
körülírták, hogy milyen lehetett
egykor alakja, melyről az idő,
két év, és az irgalmas levegő
minden húst észrevétlen leszedett,
oly szépen, hogy a test elszállt s a váz
megmaradt egy darabban, mintha ház
volna, csupasz gerendák és traverzek
célszerű és szép labirintusa,
mely most készül csak élni s csak husa
hiányzik még, a malter és a kő.
Néztük sokáig s kiváncsian. Ő
meg se moccant, a levegő halottja,
csak feküdt, hasán, lágyan elomolva,
és egyik lába, láttam, odabent,
a rács mögött, ép a záron pihent,
s éppen olyan volt, mint Röntgen alatt
egy gyermek kicsinyített csontkeze.
Meg se moccant és nem is volt sehol,
csak mint egy emlék emléke, ize,
álmok maradéka, mely szétoszol
a friss reggelbe, vagy mint gondolat,
mely rég elmult, de valahogy az agy
szöveteiben hagyta illatát:
úgy élt csak ő, – s egy elmúlott világ
e romok fölött lassan élni kezdett,
valami, ami nem egy szürke testet
bűvölt elénk, hanem egy nagy világot,
más világot, hol minden illanó,
hol a halál csak desztilláció
s mint test, olyan a gondolat: a Lángot
láttuk mögötte, mely – szikráit ontva –
egyforma kedvvel lobbant életet
minden féregben, s azt a pici szikrát,
mely éppen őrá bízta sorsa titkát
és sorsa volt neki, míg benne élt.
– Jaj, – sírtam föl e halott lélekért –
mily kínok verték, milyen rémület
ezt a félénk, ideges életet,
mikor megtudta, hogy már nincs menekvés!
És mégis futott s utat keresett, és
mint gyufalángnyi seb nem fáj a háznak,
ha tűzvész szakad rá, úgy tünt el a
régi nyomor sok virgonc bánata
az iszonyú jelen előtt: az éhség,
amely halálba csalta, s a sötétség,
mely ráborult, már elcsitult, de vad
sajgással nőtt-nőtt benne s fuldokolt
mint hóhér görcs vagy tüzes daganat
a végső bizonyosság iszonya,
hogy könyörtelen meg kell halnia.
E kis állat mily nagyot szenvedett,
s mi volt már más, mint meztelen ideg,
vagy ember, akit pincébe falaztak
ősrégi várban! – És napokon át,
vagy hetekig, vagy talán még tovább
hadakozott szomjasan, éhesen
a törhetetlen drótdárdákkal, a
befelé fordult tőrökkel, amelyek
mozdulatlanul őrizték neki
a változhatatlant. Kis fogai
harapdáltak még a szalonnabőrbe,
amelyből keserűen és előre
testileg ette a halált, de aztán
gyengűlni, hűlni kezdett teste és
a butító, áldott kimerülés
lefogta lázongó akaratát.
A halott élet kis fegyence már
csak feküdt és sírt (vagy nem sírt?) s talán
meg is őrült csöndesen… És mikor
végre meghalt, nem ő húnyt ki, – a Láng:
a test álompuha békébe omlott,
a halott húsban pihentek a csontok,
a szív érezte néhány percre még
belül az elmult élet melegét,
de nemsokára már csak az idő
keze dolgozott rajta nesztelen
s az átszellemült testen testtelen
két év lassan betöltötte a törvényt.
A Mindenség nem tudta meg, mi történt.
A kipreparált, hófehér, finom
csontváz itt fekszik most az asztalon,
de az élet elszállt a levegőbe,
a mérhetetlen üvegsír időbe,
amely fölitta, mint a harmatot.
– E kis állat, ez az eltünt halott
egy élet volt, akkora, mint az ujjam,
s többet szenvedett, mint amennyit én
valaha fogok! – mondtam s könnyedén
megfogva sírját, egy tollal benyúltam
a drótkoporsó feltárt ajtaján,
aztán unalomból és szánalomból
kipiszkáltam és magas ablakomból
lefújtam e törékeny szemetet
az elsőemeleti háztetőre:
Lelke az örök ég vándora lett,
legyen itt lent napfény a temetője.
*
Sebő Ferenc:
"Nem kegyeletből kell foglalkoznunk a népzenével”
A táncházmozgalom egyik vezéralakja, a Hagyományok Háza megalapítója, a Zeneakadémia népzene tanszékének címzetes egyetemi tanára idén töltötte be 65. életévét, márciusban pedig Kossuth-díjat kapott. Ebből az alkalomból készítettünk vele életút-interjút.
- A nevedet sokan a kedves televíziós műsorból, a Cimborából ismerhetik, és József Attila Rejtelmek című vesének Sebő-féle megzenésítését is tömegek fújják kívülről mind a mai napig. Az idén lettél 65 éves, majd nem sokra rá Kossuth-díjas, az UNESCO pedig néhány hónnapal korábban ismerte el azt a táncházmozgalmat, amelynek megteremtésében jelentős szereped volt. Készítesz számvetést?
- Ezek mindenképpen jól eső dolgok, elégtételt érez az ember, hiszen ezt a negyven évet egyikünknek sem volt egyszerű végigcsinálni, nem volt kikövezett az utunk. A külföldi elismerés pedig kifejezetten megerősíti az út helyességét, hiszen az a koncepció, amit mi akkor kitaláltunk, hogy igenis lehet értékkel is szórakozni, tért hódított az elmúlt negyven év során. Már csak azt se lehet mondani, hogy egy zárt, szűk körű elit szórakozásáról, rétegművészetről lenne szó, ami eleinte vád volt ellenünk, mivel ma már százezrek foglalkoznak vele. Az UNESCO-nak egy komoly pályázatot kellett beadnunk, amibe sokan bedolgoztak. De még ezzel semmi sincs elrendezve, igazából olyan ez, mintha egy faliújságot kaptunk volna, amit most szépen ki kell töltögetni. A magyar táncházi módszert egy adoptálható módszerként ismerték el, amit át lehet ültetni más népekre is. A szlovákok már alkalmazzák is.
A táncházmozgalmat azonban nem nevezném művészeti irányzatnak, popzenei jelenségről van szó, ami így, a helyén kezelve kapta meg az értelmét. Kodály a Magyar népzene előszavában írja, hogy eljött az idő, amikor a művelt réteg dolga a nagy tömeg zenéjét megtanulni. Mire kinyomtatták a könyvet, addigra már ezt a zenét gyűjteni kellett. Az akkori nagy tömeg valóban képviselt egy történelmi időkre visszavezethető magyar műveltséget, amit az akkori elit nemigen vett tudomásul. Kodály koncepciójánál ma sincs jobb, még akkor sem, ha ma már keresni kell ezt a réteget, mivel természetes közegében már nem működik. Szerencsére még időben összegyűjtötték, feldolgozták, és készen kaptuk kézhez a 70-es években. Valahol a Kodály-féle elképzelés képviselői vagyunk mi is, de nem az elit zenében, hanem ismét a tömegekhez fordulva. A fiataloknak ez is egy buli a sok közül, aztán persze akik ebbe beleszagoltak, idepártoltak, mivel rájöttek, hogy itt többet kapnak, mint azokon a helyeken, ahol csak lenyomják őket a hangerővel. Ez a koncepció jobban érvényesül, ha előbb eljut a populáris zene szintjeire is, mert onnan átjárható az út, fordítva viszont nem.
- Az autentikus népzene is populáris zene?
- Mi más lenne? Szórakoztató zene, amit tánc alá húznak. Ugyanolyan társastánc a palatkai is, mint a rumba. Kuszák a fogalmak. Kodályék a magyar műzenét akarták megújítani, és állandóan ennek vonatkozásában beszéltek a népzenéről. Bartók a cigányzenéről írott cikkében kimondja, hogy a magasrendű muzsika mellett van ún. "könnyű zene" is, amely alacsonyabb igényeket szolgál ki. Ennek jogosságát elismeri, mondván: "A városi és a városias félművelt tömegnek tömegcikk kell; örüljünk, hogy zenében legalább a hazai tömegcikket kívánja, nem pedig külföldi selejtes portékát; [...]." S bár mindezt az ún. cigányzenére, azaz a népies magyar műzenére értette, mai tudásunk szerint be kell látni, hogy a népzene is egyértelműen a hétköznapi emberek által használt, populáris zene műfajába tartozott mindig, nem pedig a liturgikus zene vonalába. Tehát populáris zeneként is helye van a Nap alatt.
- Hogyan alakult a gyermekkorod?
- Szekszárdon születtem, a gyermekkoromat pedig Székesfehérváron töltöttem a gimnázium második osztályáig. A helyi zeneiskolában kezdtem el csellózni és zongorázni. Wilheim Andrissal Mozart Klubot hoztunk létre, ami igazából egy számháborúval és rengeteg egyéb játékkal tarkított indián csapatból alakult ki. Többek között egymás műveit tanulmányoztuk ebben a klubban. Wilheim Ferenc, Andris édesapja tanított csellózni, aki a Rádiózenekarban játszott akkoriban, de Botvay Károlytól is vettem órákat. Budapesten először a József Attila Gimnáziumba kerültem, majd az Eötvös Gimnáziumban érettségiztem, nagyon jó tanáraim voltak. A latint Feldmayer Irma néni tanította, aki azzal szórakoztatott bennünket, hogy időmértékes műfordításokat kért tőlünk. Mint az őrültek, téptük magunkat, olyan versengés indult. Úgy megtanultuk a metrumokat, hogy a mai napig is megvan az a tudásom, a verséneklésnél is ezt kamatoztatom a mai napig. Szűcs Gergő, Eötvös Péter nagybátyja volt a zenekarvezető a gimnáziumban, aki rögtön lecsapott rám, és meg kellett tanulnom hirtelen bőgőzni is, mivel épp arra volt szükség.
- Mikorra vált nyilvánvalóvá, hogy a népzenével szeretnél foglalkozni? Hogyan lettél építészmérnökből előbb zeneszerző-előadóművész, majd népzenész, népzenekutató?
- Gimnázium után kerültem az építészeti karra, amit igazából nagyanyámnak köszönhetek, aki jól ismert engem. A betegágyán ő tanácsolta nekem, hogy ez lesz számomra a legmegfelelőbb: "Neked építésznek kell menned. Látszik, hogy a művészetek is érdekelnek, de ugyanakkor racionális hajlamaid is vannak. Ebben pedig mindkettő megvan." Ekkoriban épp rajzfilm-rajzoló szerettem volna lenni, de apám rákérdezett, hogy akarok-e tíz órákat rajztábla felett görnyedni? Volt Németországban egy levelező barátom, nyaranta hol ő jött Budapestre, hol én mentem ki hozzá Drezdába. A helyi evangélikus körben német népdalokat énekeltek gitárral. Ott tanultam meg gitározni. Nagypolgári család volt, hatalmas villában laktak, a zongoraművész nagymamával négykezeseztem, a nagynéni pedig operaénekes volt. Vacsora után esténként házimuzsikáltunk a családnak. Amikor hazajöttem, gitártudásomat úgy kamatoztattam, hogy osztálytársaimnak az akkor divatos slágereket játszottam, ez az egyetemen is folytatódott. Először csak popzenét játszottunk a kollégiumban Halmos Bélával. Aztán egyszer Hajnóczi Gyula professzor úr terepgyakorlatra kirendelt bennünket Acquincumba, szerb, bolgár, lengyel és német diákok társaságában, akik mind tudtak a tábortűznél népdalokat énekelni, mi meg mindössze néhány József Attila-megzenésítésemet. Ez a szégyenérzet kergetett minket a népdalokhoz. Később Berek Kati hallott bennünket a kollégiumban, aki miután megismerte a versmegzenésítéseimet, bevett minket József Attila-műsorába. Ezzel egy új műfajt teremtettünk, ami aztán hirtelenjében nagyon népszerű lett. Az eredeti népzenei hangzásra Sárosi Bálint rádiós előadásai hívták fel a figyelmünket. Ezt követően találtuk ki, hogy gitár helyett Béla hegedűre vált, én pedig megtanulok brácsázni. Muzsikálásunknak hamarosan híre ment. Béla sógora, Kósa László, néprajzkutató küldött el bennünket Martin Györgyhöz, akiről elmesélte, hogy egy igen nyitott elme, nem fog elzavarni minket. Nem is tette. Házi archívumában sorra mutogatta a különböző tájegységek zenéit, és engedte, hogy átmásoljuk magunknak ezeket az anyagokat, de hozzáfűzte: "Ha nem tanuljátok meg rendesen, nem fogjátok élvezni!" Rendesen pedig csak tánccal lehet megtanulni, ezért elmentünk a Bartók Táncegyütteshez, ahol Tímár Sándor épp zenészeket keresett. (Addig Sári József zongorázta nekik a legényest és egyéb muzsikákat.) A tánccal már több esélyünk volt a zene megtanulására, de hamar rájöttünk, hogy valami hibádzik, valami miatt nem úgy szólnak ezek, ahogyan kellene. Erre Tinka [Martin György - a szerk.] elküldött bennünket a helyszínre, hogy a technikát is megfigyelhessük. Így jutottunk el Erdélybe gyűjteni, ahol Kallós Zoltán kalauzolt bennünket.
1972-ben szervezték meg az első zártkörű rendezvényeket, amelyeken összejöttek a zenészek és a táncosok, és kipróbálták a szabad táncolást. Viszont csakhamar a civil közönség is szeretett volna csatlakozni, ezért Martinnal tanácskoztunk, hogy mit is tegyünk. Ő azt mondta, hogy a koreográfusok vállalják el a néptáncok alapos megismerése után a társastáncként való tanítást. Előbb a saját táncosaiknak, majd ezeken keresztül az érdeklődőknek is. Ezt csak Tímár Sándor vállalta el. Először a széki táncok kerültek terítékre. Sikerült megszereznünk a Fővárosi Művelődési Ház körtermét, és elkezdtük az első táncházakat. Hatalmas volt az érdeklődés, tömegek jöttek el az egyes alkalmakra. 1973-ban megalakítottuk a Kassák Klubot Zuglóban, ahol már nemcsak tanítás volt, hanem programok is (koncertek, versek, vendégművészeket hívtunk). Nagyjából így kezdődött. Klubestet még ma is tartunk, havonta egyszer, a Budavári Művelődési Házban, a Bem rakparton. Az énekelt vers szintén végigkísérte az életemet. Nagyon sok zenét írtam rádiójátékokhoz, színpadra, televízióba, filmekhez is; a Sebő Együttessel, immár több mint tizenöt éve a mai napig aktívan koncertezünk. A jelenlegi felállásban Perger Lászlóval és Barvich Ivánnal.
- A Hagyományok Háza megalakulása is a nevedhez fűződik. Hogy jött az ötlet?
- Miután kirúgtak az építészi állásomból, elmentem Vitányi Ivánhoz a Népművelési Intézetbe, hogy megnyerjem őt az induló mozgalom számára. Kértem, hogy alakítsunk ki egy intézményes keretet ennek az egésznek. Vitányi mellénk állt, megvédett bennünket a politikai támadásoktól. Az ő segítségével indítottunk el egy országos tanfolyamot, amelyen Tímár tanította a táncot, mi meg Bélával a zenét. Ez évente zajlott, a Kassák Klub nyári táborozásaival összekötve. Igazából akkor terjedtek el a különböző táncrendek. Iván hite egy idő után megcsappant a mozgalomban, gyorsabb tömegesedésre várt, a kollégáim pedig cserbenhagytak. Ahelyett, hogy támogatták volna az intézményesítés felgyorsítását, egy nagy amatőr-mozgalmi konferencia alkalmával, amolyan huszadrangú tétellé nyilvánították a táncházmozgalmat mindenestől. Ekkor kissé elegem lett a fogadatlan prókátorkodásból, és Tinka javaslatára, hogy vegyük komolyabban a népzenét, beiratkoztam a zenetudományi szakra, ahol csodálatos tanáraim voltak. Igaz, nem volt könnyű: munka nélkül, három gyerekkel, és hiányos zenei ismeretekkel ültem vissza az iskolapadba... A Zeneakadémia elvégzése után kért fel Serfőző Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes igazgatója, hogy segítsek kidolgozni egy koncepciót az együttes jövőjére nézve. Többmindenkit megbízott azzal a feladattal, hogy írja le az elképzeléseit. Az enyém, úgy tűnt, kivált a többiek közül. Így jött létre a megújult Magyar Állami Népi Együttes, amelynek a művészeti vezetője lettem. Mikor helyzetbe kerültem, úgy éreztem, hogy itt az ideje a régi abbamaradt folyamat beteljesítésének. Az állam már régóta meg akarta szüntetni akkoriban az összes államilag támogatott táncegyüttest. Ekkor feltettem a kérdést Serfőzőnek, hogy miért is kellene őket megmenteni, ha csak egyes koreográfusok önmegvalósításáról szólnak, ha közösség semmi hasznukat nem veszi. Ha létrehoznánk egy országos igényeket kielégítő Hagyományok Házát, amelynek egy része a Magyar Állami Népi Együttes, van benne az egész revival-mozgalmat kiszolgáló nagy archívum, és közönségszolgálat, a hagyományőrzés különböző területeit így összetolva már volna mit védelmezni.
- Hol helyezed el a tudományos munkát és a tanítást az életedben?
- Amikor elvégeztem a zenetudományi szakot, tanáraim hamar bevontak a munkába. Kovács Sándorral közösen dolgoztunk a Bartók Rend kiadásán, Dobszay Lászlónak a Népzenei Katalógus kiadási munkáiban segédkeztem. Ezeket nagy élvezettel csináltam, és kiderült, hogy van is hozzá érzékem. Nem utálok támlapokkal, táblázatokkal foglalkozni. Filológiai jártasságra tehettem szert, amit nagymértékben hasznosítani tudtam a könyveimben. Tanítani is szeretek, ezért is volt jó a zenetudományi szak, mert bevezetett ebbe. Tanáraim kinyitották a szemeimet, és igazából most nyílt alkalmam, hogy felhasználjam mindazt, amit gyűjtöttem, megtanultam.
- Öt éves a népzene tanszék, amelynek létrejöttében szintén óriási szerepet vállaltál. Hogyan értékelnéd röviden az elmúlt időszakot?
- Miközben én a Hagyományok Háza megalapításával foglalkoztam, Eredics Gábor és Richter Pál egyengette az útját a népzene tanszéknek, aztán engem is bevontak. Még mindig kísérleti stádiumban van a tanszék, de nagyon optimista vagyok, mivel óriási az érdeklődés, általában nyolcvanan jelentkeznek húsz helyre. Ez ránk is nagy felelősséget ró, nagyon tehetséges gyerekek közül válogatunk. Sokan már kiforrott muzsikusokként jönnek hozzánk, az igazi feladat számunkra a többi zenei ismeretet - szolfézst, összhangzattant stb. - felzárkóztatni a népzenei előadói szintjükhöz.
- A Hagyományok Háza első 10 évében az intézmény igazgatóként dolgoztál, nemrég mentél nyugdíjba. Az így felszabadult idődben mivel foglalkozol többet? Hogy kevesebbet nem dolgozol, azt az is bizonyítja, hogy erre az interjúra is sokára tudtál csak időt szakítani.
- A Bartók Rádió most nagyon sok időmet elveszi, de nem sajnálom. Ha már évtizedek óta prédikálom, hogy kell az ismeretterjesztés, akkor kötelességem jó példával elöl járni. Heti egy órás népzenéről szóló műsoromban az öregektől ellesett tudást megpróbálom olyan hangon közvetíteni, hogy azok is megértsék, akik nem szakemberek. Bár én csak általánosságban javasoltam Farkas Zoltánnak egy megbeszélés alkalmával, hogy kellene egy ilyen műsor, ő szavamon fogott és azt mondta, akkor csináld. Emellett nagy terv, hogy befejezzük Dobszay László munkáját, a Magyar Népdaltípusok Katalógusának második kötetét Szendrei Jankával, Richter Pállal és Pávai Istvánnal. Át kell látnunk az ő gondolkodásmódját, ami remélem, hogy annyira nem lesz nehéz, mivel az első kötet munkálataiban közreműködtem diákként.
- És ami a táncházmozgalmat illeti, mik a jövő nagy feladatai?
- Nemcsak a táncházmozgalommal, hanem egyáltalán a népzenével kapcsolatban nagy feladat, hogy rövidre zárjuk a kinyílt pályákat. 150 évvel ezelőtt elindult egy gyűjtés, de még korántsem fejezhetjük be, mert 150 év eredményei a semmibe vesznének. Nagyon nagy feladatnak látom, hogy elkészüljenek az egész pedagógustársadalom számára hozzáférhető ismeretterjesztő munkák, összegző könyvek. Mert ma már ott tartunk, hogy van, amit a gyerek tud, de a tanár még nem. Mindez a táncházmozgalomra is érvényes. Nagyon ritkán virágzik egy ilyen televény, ezért úgy kell bánnunk vele, mint a hímes tojással. Egyszer itt üti fel a fejét egy zenekar, egyszer ott egy táncegyüttes... Remélem, hogy kifejlődik ebből egy polgári típusú kamarazenélés, valahogy úgy, mint a skandináv országokban, ahol az iskolai népzeneoktatást maguk a klasszikus zenészek kezdeményezték, miután a gyerekek unalmasan játszottak Bachot és Mozartot, és jobbnak látták, ha élő zenével is foglalkoznak.
- Pedig sokan úgy gondolják, hogy a népzene ma már nem lehet élő kultúra, a színpadon nem lehet autentikusan játszani, és tanítani sem lehet, csak kutatni. Mi a véleményed ezekről a gondolatokról?
- Martin György fejtette ki 1981-ben: maga sem hitte volna, hogy az előadásmód stílusbeli jellegzetességeit is át lehet örökíteni. Állítása szerint mi győztük meg arról, hogy a hagyománynak ez a része is megmenthető. A hagyomány ma már nem élő, azok az utolsó szálak is szakadoznak, amelyek hozzánk kötötték. De ez nem ok arra, hogy elszakadjunk tőle. Ennyi erővel Mozartot se játsszunk, hiszen már ő is meghalt. Lehet a népzenét táncházban használni, de tulajdonképpen az otthoni kamarazenélésnek is kitűnő eszköze. Tény, hogy kicsit populárisabb repertoárról van szó, de ez nem a napi divat szerint alakul, hanem egy műveltségi kört is tükröz, ami nagyon jó, mert sok mindenben segít eligazodni. Nem kegyeletből, nem hagyományőrzésből kell foglalkoznunk a népzenével. A hagyományt nem őrizte soha senki. (Különösen nem a parasztzenészek, akik mindig igyekeznek minél modernebbek lenni, hogy pénzhez jussanak.) Ha a közönségnek nincs szüksége egy zenei anyagra, akkor az el is fog veszni. A hagyományban nem az az érdekes, hogy régi, hanem az a része, ami jobbá teszi mai életünket is, ami ma is felhasználható, a kreativitás. Ha csak a régiségre koncentrál az ember, ami arra jó, hogy lógjon a falon, azt előbb-utóbb megunja. József Attila a szegények koplalását épp egy ilyen képpel jeleníti meg: "Tányérunk csak falakra való". Ha köznyelvről van szó, akkor tessék azon beszélni! Nem élhetünk örökösen díszletek között.
Tóth Endre
Fidelio, 2012.05.31.
*
AZ OROSZLÁN ÉS AZ EGÉR
Mese
Aludt az oroszlán. Egy egér végigszaladt a testén. Felserkent és megragadta. Az egér kérlelni kezdte, hogy engedje el; így könyörgött neki:
- Ha te eleresztesz, jót cselekszem veled.
Nagyot nevetett az oroszlán ezen az ígéreten; hogy mondhat olyant az egér, hogy jót cselekszik vele s elengedte.
Nemsokára vadászok fogták el az oroszlánt és fához kötözték. Az egér meghallotta az oroszlán ordítását, odafutott, elrágta a kötelet és így szólt:
- Emlékszel, nevettél – nem hitted, hogy jót is tudok cselekedni veled, de most már láthatod: tehet jót egy kis egér is.
Diavetítő:
http://www.youtube.com/watch?v=Z8Gg2LBuWok
*
Őszintén akarok élni – Piramis
http://www.youtube.com/watch?v=rKVyGVUzVpI
*
Gábor Dénes
( Budapest, 1900. június 5. - London, 1979. február 9.),
Nobel-díjas magyar fizikus, természettudós, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója.
Mindössze 14 éves volt, amikor beleszeretett a fizikába. A korai természettudományos és műszaki érdeklődés adta az indíttatást műegyetemi tanulmányainak megkezdéséhez 1918-ban. A stúdiumot a gépészmérnöki szakon kezdte, majd 1920-tól Berlinben a charlottenburgi kerületben levő műszaki főiskolán elektromérnöki ágon folytatta. Mély matematikai ismereteinek alapjait olyan neves szakemberektől sajátíthatta el, mint Fejér Lipót, Kürschák József és Rados Gusztáv. Kortársai, barátai, vitapartnerei közé tartozott Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő is. Berlinben, amely századunk első harmadában a fizika fellegvára volt, Einstein előadásait hallgathatta.
Az elektronmikroszkóp című könyvében (1944) az optikai lencsék aberrációját elemzi, s felvillantja a különféle atomok „látásának” lehetőségét. Felismeri a kis nyomású neongáz, higany- és nátriumgőz plazmaállapotának számos törvényszerűségét.
A második világháborút követő években kezd az elektronmikroszkópiával és általában a szabad elektronok külső térbeli mozgatásával foglalkozni. A megkezdett út az elektron- és az ionfizikától az elektronmikroszkópián át elvezet az optikához és az információelmélethez. Mindeközben - mintegy mellékesen - megszületik a holográfia, amelynek fölfedezése húsz évvel megelőzi műszaki megvalósításának lehetőségeit.
Gábor Dénes 1949-től a londoni Imperial College-ban ad elő elektronikát. 1958-ban az alkalmazott elektronfizika professzorává nevezik ki. Szerkeszt egy Wilson-féle ködkamrát, s abban a részecskék sebessége is mérhető. Alkot holográfiai mikroszkópot, univerzális analóg számítógépet, lapos, színes tévéképcsövet és egy új típusú termionikus átalakítót. Elméleti munkája elsősorban a hírközléselmélet területén számottevő. Az Imperial College professzori székfoglaló előadását elektronikai találmányairól és azoknak a civilizációra gyakorolt hatásáról tartja.
A holográfia feltalálásáért és lehetőségeinek kiaknázásáért 1971-ben kap fizikai Nobel-díjat. E díj átadásakor tartott beszédében a holográfia további felhasználásának a lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A hologramban tárolt információsűrűség nagyságrendekkel meghaladja a hagyományos számítógép-memóriákban tárolható információ sűrűségét, ráadásul az információ is sokkal gyorsabban előhívható. Ugyanakkor a megfelelő módon készített hologram megvalósítja a rendezetlen kódolás információelméleti ideáját: a hologramnak egy-egy kicsinyke részlete is tartalmazza a hologramon egyenletesen eloszlott teljes információt.
Gábor Dénes hagyatékát Angliában, Londonban az Imperial College-ban őrzik; ott állandó kiállításon mutatják be azokat a tárgyakat, amelyek a professzort körülvették, kitüntetéseit is, köztük a Nobel-díjat. Az Imperial College-ban tisztelettel és szeretettel őrzik a magyar Gábor Dénes emlékét. Büszkék arra, hogy ott tanított ő, akit oly szerény és áldozatos lelkű tudósnak ismertek.
Gábor Dénes előre sejtette a jövő változásait. Írásaiban megmutatta számunkra azt az utat, amerre haladnunk kell. A jövőnk feltalálása című könyvének alapgondolata: „A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.” Műveiben foglalkozik az egyéni és a társadalmi fejlődésnek a fejlett technológia korszakában való lehetőségeivel. A jövő kulcskérdése a társadalmi méretű tanulás. A pedagógiát évszázadok óta nem érte olyan kihívás, mint századunk második felében. Követelmény lett a tudásalapú társadalom megalkotása, az információs társadalom kimunkálása. „Jövőnk feltalálásához” a társadalmat a teljes körű, lehető legmagasabb színvonalú tudományos ismeretanyagra kell felkészíteni!
Gábor Dénes professzor sokoldalú, kitartó és roppant alapos, nagy matematikai apparátust felhasználni tudó kutatómérnök volt. Szeretetreméltó egyénisége művein keresztül is átsüt. Progresszív, humanista lévén minden haladó törekvést támogatott.
A Royal Society rendes (1956), a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja (1964), a Brit Birodalmi Rend lovagja (1970), a National Academy of Sciences (USA) külső tagja (1970), a southamptoni (1970), a delfti (1971), a surreyi (1972), a cityi (1972), a londoni (1973) és a columbiai (1975) egyetemek díszdoktora.
Szülőföldjétől messzire került, de azt mindenkor büszkén vállalta. A Magyar Tudományos Akadémia meghívására kétévenként hazalátogatott Budapestre. Bár világpolgárnak vallotta magát, Magyarországhoz való kötődése sohasem halványult el, mindig szívesen látta a magyar fiatalokat tanszékén. Társaságban széles műveltségű, szellemes társalgó volt, szerette és gyakran önfeledten énekelte a magyar nótákat. A gyökérszálak, amelyek a szülőhazához kötötték, sohasem szakadtak el.
*
Tormába esset a féreg
előadó:
Csüllög Edina, Jeremiás Lajos,
Jeremiás Ádám, Pető Imre, Krajcsó Bence
etnikum: magyar
település: Vésztő
vármegye: Békés
tájegység: Körösök vidéke
nagytáj: Alföld
gyűjtő: Bartók Béla
*
1.
Tormába esett a féreg,
hárman vagyunk egy testvérek.
Ha mi hárman összeállunk,
sok jó barátot csinálunk.
Rövid a kiscica farka,
nem aludtam az éjszaka.
Még az éjjel sem aluszom,
véled rózsám mulatozom.
2.
Hej kisasszony,jöjjön vélem szobára,
száz forintot csapok az asztalára.
Sej Bözsi,Bözsi,Bözsi,
sej Bözsi a csárdából gyere ki!
Nem kell nékem a maga száz forintja,
ingyen megyek én magával szobára.
Sej Bözsi,Bözsi,Bözsi,
sej Bözsi a csárdából gyere ki!
3.
A vésztői dübögős híd alatt
az én babám rozmaringot arat.
Rozmaring szárat arat a lovának,
csárdásabb szeretőt keres magának.
De szép kocsi, de szép hat ló van benne,
de szép kocsis ül az elejébe.
Hajlós ustor,rozmaringszál a nyele,
én vagyok a kocsisnak szeretője.
4.
Este virágzik a repce,
rajtam van a világ nyelve.
Száradjon el mint a fa levele,
hogy ne legyen rajtam a világ nyelve.
Asszony szeresd az uradat,
értem ne veresd magadat.
Lesz még nékem csárdás feleségem,
sej,akivel a víg napjaim élem.
*
album: Nagy a lárma
szerkesztő: Csüllög Edina
kiadó: Szerzői kiadás
*
Innen indult minden…
1903-ban gyűjtötte Bartók Béla a dolgozó parasztság szájából az elsőként lejegyzett népdalokat, melyek a vésztői majorokban, a nyári nehéz munkálatok során csendültek fel. Ahogyan édesanyjának címzett leveliből is olvasható, a népdalgyűjtő,akkoriban majdnem minden nyarát itt töltötte. Ilyenkor elfelejtve a város zaját, nyugalmat keresve figyelte a természet adta csodát. A kis állatokban, bogarakban, lepkékben talált harmóniát, miközben egyszerű, ízesen formált dallamokra lett figyelmes. Innen indult minden.
A „Nagy a Lárma” cím is innen ered. Az összeválogatott dalokban benne van a Weinckheim gróf és a tiszttartók báli mulatozása, a cselédek életének egy-egy mozzanata. Az elkerülhetetlen sors: a katonaság, a hátrahagyott család, az itthon hagyott szeretők nehéz élete. Megjelenik a keserűség és a csöndes paraszti ima, a hajnal íze, az egyedüllét kiszolgáltatottsága, az eszeveszett, keserű mulatozás és a várakozás gyümölcse.
Egészen kicsi voltam, mikor néztem, hogy nagyapám hogy veri a citerát libatollal. Nem szólt, nem énekelt. Csak játszott. Amikor megállt, akkor mondta a történetét, hogy honnan tanulta. Ezután, elmesélve mit láttam, a másik nagyapám is előszedett egy citerát meg rengeteg libatollat. Előkerült egy fénykép is, amin Bartók áll az Ilon néném disznóólja előtt. Azt mondták, jóban voltak, mert Ilon néném nagyon szépen énekelt. Itt megmutatkozott számomra a jövőm: továbbadni.
A lemezen hallható életképeket, történeteket, amiket a családomból örököltem és énekes asszonyoktól hallottam most átadom úgy, ahogyan tanultam. A közreműködők is fontos szerepet töltenek be életemben, hiszen volt tanáraim, tanítványaim és barátaim gazdagítják tudásukkal és zeneszeretetükkel a hallgatóságot.
*
Zenekar:
Rőmer Ottó - hegedű
Jeremiás Ádám – hegedű, nádsíp
Könczei Bálint - brácsa, harmónika
Biró István – bőgő,klarinét
Mózer Csaba – cimbalom
Citera: Csüllög Edina, Krajcsó Bence, Lakatos Katalin, Stan Krisztina, Szabó Dóra, Tóth Dorottya
Ének: Csüllög Edina, Jeremiás Ádám, Jeremiás Lajos, Lakatos Katalin, Pető Imre, Stan Krisztina, Szabó Dóra, Tóth Dorotty
A felvételek és lejegyzések alapján a megszólaló dallamokat a következő adatközlők örökítették ránk: Szombati Zsuzsa 1906, Jakuts Róza 1909, Ökrös Róza 1918, K. Juhász Róza 1918.
kapcsolódó oldalak:
Fülemüle magánzeneiskola
Csüllög Edina
http://www.youtube.com/watch?v=8p-qFLFxr9o
*
ERDÉLYI JÁNOS
MAGYAR SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK
8174.
Vak vakot vezet. M.
Vak vezet világtalant. ML.
Latin: Coecus coeco dux.
8175.
Vak veti szemére világtalannak.
8176.
Vak nevet kancsalt. KV.
8177.
Vak is láthatja.
Latin: Vel coeco apparet.
8178.
Vaktól utat. KV.
8179.
Mit használ a vaknak hogy az apja látott. D.
Nem használ a vaknak hogy elei láttak. K.
8180.
Vak is lát néha álmában. K.
8181.
Vak is talál garast./talált olykor patkót.
8182.
Vakok között egy szemü az első.
8183.
Néha vak többet lát szemesnél.
8184.
Vakok közt sanda a király.
Latin: Inter coecos regnat strabus.
8185.
Vak, ha sok is aranya, mégis nyomorult. K.
8186.
Vak a szinekről.
8187.
Vak légy, ha hamar akarsz járni.
8188.
Vaknak mutatsz tükröt.
a) Vak nem veszi hasznát a tükörnek.
8189.
Vak ember lova nehezen hizik.
8190.
Tud hozzá mint vak a himvarráshoz.
8191.
Szereti mint vak a gödröt. (4259. 4838.)
8192.
Jobb lett volna neki vakon születni.
8193.
Ne félj a vakságtul, mig engem látsz.
8194.
Vakmerőség a bolondság szele.
8195.
Vakandok mutat utat a szemesnek. Bsz.
8196.
Ott is vakarja, hol nem viszket.
8197.
A hol viszket, megvakarjuk.
8198.
Könnyü a vakarás, ha viszket.
8199.
Vakarcs akar kitenni a kenyéren.
8200.
Jobb valami mint semmi.
8201.
Valamint, valahogy, de kitölté azért. M.
8202.
Vallatni lehetne vele. (4257.)
8203.
Három a rosz vallás: kárvallás, szégyenvallás, buvallás. (4226.)
8204.
Minden vallás jó vallás, csak a kárvallás rosz.
8205.
Hitem és vallásom.
8206.
Valósággal, nem tréfábul. KV.
8207.
Van is, nincs is.
8208.
Ott telik, a hol van.
8209.
Van annak, a ki meg nem iszsza.
8210.
Van itt mind őszi mind tavaszi.
8211.
Van annak a szür ujjában.
8212.
Vanni van....
Hogy ne volna, mikor van.
8213.
Igen tud varga lovat patkólni. KV.
8214.
Varga vargának ha barátja, csuda.
8215.
Nem illet vargát veres köröm. KV.
8216.
Örül a varga, ha kaptafáját kihuzta.
8217.
Vargához viszi az ekevasat.
8218.
Varga ne szóljon feljebb a kaptánál. P.
Latin: Ne sutor ultra crepidam.
8219.
Eb a varga bőr nélkül. F.
8220.
Varga cserezze ki bőrét.
8221.
Árt a vargának.
Betegnek ha mondják, hogy árt neki p. zsiros étel, szokta mondani: árt (nocet és subula) a vargának. – Azaz nem árt meg.
8222.
Morogjon Varga Pál, csak jó csizmát varrjon.
Hadd morogjon a varga, csak Pál jó sarut varrjon.
8223.
Siet mint varga a vásárra.
8224.
Ritka vargának jó saruja.
8225.
Haragban van mint Varga Ferencz az inasával.
8226.
Vargabetüt vet.
8227.
Vargakésnek nincs, nem is lesz tokja.
8228.
Vargaságot sem lehet egy nap megtanulni. K.
*
Balázstelki nóták
előadó: Palló zenekar, Ivánovics Tünde
előadásmód: hegedű, brácsa, bőgő, ének
etnikum: magyar
település: Balázstelke
vármegye: Kis-Küküllő
tájegység: Küküllő mente
nagytáj: Erdély
felvétel helye: Nagyvárad, Audio Pro hangstúdió
*
Jó reggelt jó reggelt
De nem mindenkinek
Csak annak a szép leánynak
Aki engem szeret
Kalapomnak alját
Jaj de fújja a szél
Köszönöm kedves galambom
Hogy eddig szerettél
Hogy eddig szerettél
Most a másé lettél
Verjen meg a jeges eső
Ha elfelejtettél
Hervad az a rózsa
Kinek töve nincsen
Elhervadok de már én is
Mert szeretőm nincsen
***
Bukaresti kaszárnyára rászállott egy gólya
Vizet viszen a szájában reguták számára
Mosdjatok reguták mert porosak vagytok
A jóisten csak ő maga tudja hogy mikor szabadultok
***
Engem anyám úgy szeretett
Bölcsőbe tett s úgy rengetett
Keszkenőbe takargatott
Mégis idegennek adott
Árva leány gyöngykoszorú
Miért vagy babám szomorú
Azért vagyok szomorú
Mert a hasam domború
Hadd el babám domborodjék
Hogy a magyar szaporodjék
Hadd el babám domborodjék
Hogy a magyar szaporodjék
***
Balázstelkén dörög az ég
Balázstelkén dörög az ég
Mondd meg babám szeretsz-e még
Mondd meg babám szeretsz-e még
Szerettelek babám nagyon
Szerettelek babám nagyon
De már annak vége vagyon
De már annak vége vagyon
***
Szerettelek babám nagyon
Éjjel nappal kívántalak
De már mostan nem kívánlak
Ahol látlak is utállak
Tudod babám mit fogadtál
Mikor a kiskertbe jártál
Csókot kértem rózsát adtál
Avval engem csalogattál
Fáj a szívem a szívedért
A két fekete szemedért
Fáj a szívem hogy ne fájna
Mikor annyi bánat járja
Szállj le bánat a szívemről
Ne végy ki a becsületből
*
album:
Erdélyország az én hazám...
kiadás éve: 2002
*
az albumról:
A Palló zenekar 1995-ben alakult Csíkszeredában. Tagjai: Molnár Szabolcs hegedű, Máyer Róbert brácsa, Köllő Gergely brácsa és András Gellért nagybőgő. A zenekar a Csíkszeredai Tanulók Házán belül kezdte el működését, az akkori Hargita Népi Együttes zenekara mellett tanulgatva. Hamarosan gyermek, majd felnőtt táncházban muzsikált, később pedig önálló előadásokon, versenyeken lépett fel. 1995-ben megnyerték a bukaresti Nemzetközi Hora Fesztivál zenekari versenyének első díját. 1996-tól a zenekar három tagja Nagyváradon folytatja felsőfokú tanulmányait, ahol újraélesztik az ottani táncházmozgalmat. Ekkor a bőgős szerepét Máyer Róbert veszi át és alkalomszerűen közreműködik Ivanovics Tünde énekesnő, Koszorús Kálmán cimbalmos-brácsás és Simon István hegedűs. Folyamatosan muzsikálnak erdélyi táncházakban, nyári táborokban, valamint több néptánccsoportnak. 1999-ben a "Közjó szolgálatában" díjjal tüntették ki Nagyváradon. 2001-től a Háromszék Táncegyüttes kísérőzenekara.
A zenekarnak célkitűzése elsajátítani Erdély különböző tájegységeinek hangszeres és vokális autentikus népzenéjének stílusjegyeit. Tudatosan tanulják és népszerűsítik, nem is akármilyen szinten.
Kallós Zoltán
*
Molnár Szabolcs - hegedű
Köllő Gergely - 3 és 4 húros brácsa, hegedűkontra, ütőgardony
Máyer Róbert - bőgő
Közreműködnek:
Ivánovics Tünde - ének
Major Levente - hegedű
Simon István - hegedű
Koszorús Kálmán - cimbalom, brácsa
A felvétel a nagyváradi Audio Pro hangstúdóban készült.
Hangmérnök: Ionuţ Gábor
http://www.youtube.com/watch?v=E-QtSfO3F3c
