BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE

ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA

SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK

PETŐFI SÁNDOR

A NEMZETGYŰLÉSHEZ

Ott álltok a teremnek küszöbén,

Melyből a nemzet sorsa jön ki majd,

Megálljatok, ne lépjetek be még,

Hallgassátok ki intő szózatom...

Egy ember szól, de milliók nevében!

+

Az a hon, melyet őseink szereztek

Verítékökkel s szívök vérivel,

Az a hon többé nincs meg, csak neve

Bolyong közöttünk, mint a temetőbül

Éjféli órán visszajött kisértet...

Az a hon többé nincs meg, falait

Elmorzsolák a mult kor férgei,

S az uj vihar szétfújta födelét,

S lakói most az ég alatt tanyáznak,

Mint a vadállat és mint a madár.

Mit őseink egy ezredév előtt

Tevének, azt kell tenni most tinektek:

Bármily erővel, bármily áldozattal,

Bár mind egy szálig elvesztek belé,

Hazát kell nektek is teremteni!

Egy új hazát, mely szebb a réginél

És tartósabb is, kell alkotnotok,

Egy új hazát, ahol ne légyenek

Kiváltságok kevély nagy tornyai,

Sötét barlangok, denevértanyák,

Egy új hazát, hol minden szögletig

Eljusson a nap s tiszta levegő,

Hogy minden ember lásson s ép legyen.

Nem mondom én: a régi épületnek

Dobjátok félre mindenik kövét,

De nézzetek meg minden darabot, mit

Alapnak vesztek, s amely porhatag már,

Vessétek azt el kérlelhetlenül,

Bármily szent emlék van csatolva hozzá,

Mert jaj a háznak, mely alapba' gyönge,

Mert fáradástok akkor hasztalan lesz,

Egy perc jöhet, s az épület ledől,

S rosz gazda, aki mindig ujra épit,

S ma vagy holnap, de végre tönkre jut.

+

Számot vetett-e mindenik magával,

Minő dologra szánta el magát?

Nagy a dicsőség, melyet mindegyik

Szerezhet itten, de tudjátok-e,

Csak nagy munkáért jár ez a dicsőség!

Akit nem égő honfiérzelem

És tiszta szándék vezetett ide,

Kit a hiúság, vagy silány önérdek

Csábít e helyre, az szentségtelen

Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre,

Mert hogyha egyszer átlép és kijő majd,

Átok s gyalázat lesz kisérete,

Mellyel haza s később a sírba megy. -

Ti, kik szivébül bálványistenek

Ki nem szoríták az igaz nagy istent,

Kiknek szivében a honszeretet

Mint szentegyházi oltárlámpa ég,

Eredjetek be és munkáljatok,

Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés,

Hogy bámultában, majd ha látni fogják,

Megálljon rajta a világ szeme,

A bennlakókat vallja boldogoknak

És istenítse, akik épitették!

Pest, 1848. július 4.

*

ISMÉT MAGYAR LETT A MAGYAR...

Ismét magyar lett a magyar,

Mert ekkorig nem volt a,

Hogy is lett volna? szolga volt,

S nem magyar, aki szolga!

+

Ismét magyar lett a magyar,

Bilincsét összetörte,

Mint ősszel a száraz levél,

Csörögve hull a földre!

+

Ismét magyar lett a magyar,

Kardot ragad kezébe,

Kardján a napsugár ragyog

S a bátorság szemébe'!

+

Ismét magyar lett a magyar,

Lángol, piroslik arca,

Kitűzött zászló mindenik,

Amely jelt ád a harcra!

+

Ismét magyar lett a magyar,

Egy sziv miljók keblében,

És dobbanása rémület

Az ellenség fülében!

+

Ismét magyar lett a magyar,

A síkra állt vitézül,

És a világ, a nagyvilág

Csodákat látni készül!

+

Ismét magyar lett a magyar,

S világvégéig az lesz,

Vagy iszonyúan és dicsőn

Mind, mind egy szálig elvesz!

Pest, 1848. július

*

MIÉRT ZÁRJÁTOK EL AZ ÚTAMAT?

Miért zárjátok el az útamat?

Bocsássatok!

Előre vonnak vágyaim, de én

Használni s nem ragyogni akarok.

+

Veszélyben a hon, s tettre híja föl

Minden fiát,

S reményeim, szikláin állok én,

Lelkemre százszoros viszhang kiált.

+

Szilárd reményem, mint a sziklakő,

Mely nem remeg,

Hogy helyemen majd becsület marad,

Hogy a hazáért sokat tehetek.

+

A tettek vágya, tettek ereje,

Mint vad patak,

Folyt rajtam át, amelynek habjai

Szilaj morajjal mélybe omlanak.

+

Fölnézek a nyárdéli napba és

Nem fáj szemem,

Lenézek örvény fenekére és

Lenézek bátran, nem szédül fejem.

+

Közönséges napokban csak megáll

Más is helyén,

De majd ha minden ember tántorog,

Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!

+

És jőni fognak rettentő napok,

Amilyeket

Csak álmodik most holdas éjeken

Az őrülésig rémült képzelet.

+

Nem várok én dicsőséges s dijat

Munkáimért...

Kötelességet ingyen tenni kell,

S kötelesség munkálni a honért;

+

És a dicsőség? isten hírivel

Tovább mehet,

Nem kell nekem kacér leány, midőn

Ölelhetem hű feleségemet.

+

Miért zárjátok el az útamat?

Bocsássatok!

Előre vonnak vágyaim, de én

Használni s nem ragyogni akarok.

Pest, 1848. július

*

Amputálás teával és habcsókkal

Trianonban kedélyes hangulatban

és teljes érzéketlenséggel végezték ki Magyarországot

Trianon évfordulóján időutazásra invitálom az olvasókat. Aki velem tart, azzal 93 évet röpülünk vissza az időben, és bepillantunk a békediktátum megszületésének kulisszatitkaiba. A múltidézésre a konferencia résztvevőit hívom segítőknek, azon keveseket, akik évekkel később műveikben bátran feltárták a könyörtelen valóságot.

1918 novemberében Németország kapitulál, Párizs lázban ég. A templomokban megkondulnak a harangok, a házakon, ablakokban, kirakatokban, kávéházak és szállodák felett a győztes szövetségesek zászlói lobognak a késő őszi szélben. Az utcákon tolong a nép. Az emberek mosolygó arcán a kiengesztelődés, a megbékélés öröme. Azonban a Hotel Crillon mogorva épületének zárt ajtói mögött és a francia külügyminisztérium tágas szobáinak lefüggönyözött rejtekeiben egyesek máris hozzálátnak az engesztelhetetlenség, a bosszú romboló munkájához.

A Quai d'Orsay vörös szalonjában, Pichon francia külügyminiszter fogadótermében már ott tolongnak a békekonferencia főszereplői: Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, Robert Lansing amerikai külügyminiszter, Henry White nagykövet, Edward House ezredes, Bliss tábornok. Lloyd George brit miniszterelnök és kíséretében Balfour külügyminiszter. Aztán Georges Clemenceau, a győztes Franciaország miniszterelnöke és hadügyminisztere, André Tardieu, a francia-amerikai hadügyek főmegbízottja, no meg Foch marsall, a szövetséges hadak fővezére. Rövidesen megérkeznek a francia fővárosba a győztes államok küldöttségei is. Miniszterek, államtitkárok, nagykövetek, tábornokok, vezérkari tisztek, diplomaták, publicisták, gazdasági és pénzügyi szakértők. 1918 decembere az előkészítő munkálatokkal, ismerkedésekkel, dossziérendezgetésekkel és a csinosabbnál csinosabb balkáni kurtizánokkal való szórakozással telik el...

A tulajdonképpeni munka csak 1919. január elején kezdődik. Január 18-án kerül sor a békekonferencia ünnepélyes megnyitására Versailles-ban. Egyes józanabb hangok korábban azt javasolták, legyen a konferencia Londonban, de ezt az ötletet elvetik. Az üdvözlőbeszédet a francia köztársasági elnök, Raymond Poincaré tartja. "A győzelem teljes, most már csak az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk Önökkel együtt." Féktelen mulatozás, lakomák, parázna tivornyázás az előkelő hotelszobákban, szalonokban. Hónapokon át. Kifelé, a külvilág felé megkezdődik a diplomáciai színjáték.

A Négyek s az igazi döntéshozók

A történetírás hivatalos verziója szerint Európa első világháború utáni sorsát, a békekonferencia "nagyjai", a győztes államok vezető politikusai, vagyis az amerikai Woodrow Wilson, a brit David Lloyd George, a francia Georges Clemenceau és az olasz Vittorio Orlando határozták meg. Ők alkották a Négyek Tanácsát. Ezt a testületet - mely látszatra a végső döntéseket meghozta - nevezték Legfelsőbb Tanácsnak is. Valójában mindannyian mellékszereplők ebben a diplomáciai komédiában. Az olasz miniszterelnököt, Orlandót kivéve mind szabadkőművesek. Kiválasztásuknál az igazi döntéshozók arra is figyeltek, hogy a háború alatt, illetve a békekonferencia idején csak olyan elnökök, miniszterelnökök kerülhessenek be a "szövetséges és társult hatalmak" legfelső vezetésébe, akik befolyásolhatók, zsarolhatók. Mind a "négy nagynak" volt olyan rejtett, sötét folt a múltjában - panama, visszaélés, csalás, erkölcsi megtévelyedés -, amelynek napvilágra kerülésétől rettegtek.

Amikor a győztesek Versailles-ban összegyűlnek, az igazi döntéshozók is elküldik bizalmi embereiket a tárgyalásokra, hogy azok kimenetele biztosan az ő stratégiai céljaikat szolgálja. Az amerikai küldöttséget látszatra Wilson elnök vezeti. Csak statisztaszerepet játszik Mandel House "ezredes" mellett, aki rendkívül befolyásos ember. 1912 óta rendszeresen felkeresi az európai fővárosok kormányköreit, és látogatásait a háború idején is folytatja. A békekonferencia idején House ezredes hatalma csúcspontján áll. Ő a legkeresettebb ember. Miniszterelnökök, nagykövetek és delegátusok nap mint nap felkeresik a Hotel Carltonban lévő lakosztályában. A másik fontos személy Bernard Baruch, aki ugyan tanácsadóként van feltüntetve, valójában az amerikai pénztőke vezérkarát képviseli Versailles-ban. Baruch az első világháború alatt - az Egyesült Államok Hadiipari Hivatala vezetőjeként - kétszázmillió dollárnyi vagyonra tesz szert. Most feladata a jövedelmező kormánymegrendelések szétosztása. Nagy-Britanniát a közismerten ingadozó személyiségű David Lloyd George képviseli. Elmaradhatatlan kísérője Sir Philip Sassoon, Mayer Amschel Rothschild leszármazottja, aki a brit Privy Council, azaz a Titkos Államtanács tagja ekkor. Itt a konferencián Sassoon Lloyd George titkáraként tevékenykedik, így a legtitkosabb tanácskozásokon is részt vesz. A francia küldöttséget Clemenceau miniszterelnök vezeti, tanácsadója Georges Mandel, aki születésekor még Jeroboam Rothschild névre hallgatott. A politikai sztárok között "szuperpolitikusnak" számít.

A "nagyokat" kísérő szakértők, néha harmincan is, órákig várakoznak az összezsúfolt előszobákban. A nagyhatalmak vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak Versailles-ban, a kisebb államoknak nincs beleszólásuk a döntésekbe. Ahogy Lansing, az Egyesült Államok külügyminisztere 1921-ben kiadott emlékirataiban találóan fogalmaz: "Itt mindenki csak titkolózva és suttogva beszél nagy jelentőségű kérdésekről. A nyilvános gyűléseken már elintézett ügyek felett döntenek. Az egyezkedés és alkudozás zárt ajtók mögött folyik."

A békekonferenciának nincs előre meghatározott szerkezete, vagyis elfogadott eljárási rend nélkül ül össze. Kezdetben mindenki azt feltételezi, hogy a felmerülő ellentéteket a győztesek s kis szövetségeseik előbb maguk között tisztázzák, és miután ez megtörtént, megjelennek a konferencián a legyőzöttek, és kialkudják a tényleges megállapodást. Nem így történik. A kis és nagy szövetségesek egymással is viszálykodnak, valamennyi delegáció retteg attól, hogy új, ellenséges tárgyalófelek jelennek meg a színen, akiknek működése azt is felboríthatja, amit korábban már elértek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy idő után elvetik a legyőzöttekkel tervezett "végleges" tárgyalások ötletét, és a békéből a vesztesek meghallgatása nélküli, igazságtalan diktátum lesz.

Minden csak szemfényvesztés

1919 januárjában a színjáték elkezdődik. Ötvennyolc különböző bizottság, több hónap alatt, mintegy kétezer tanácskozást tart. Azok, akik a vitákat irányítják, a határozatokat meghozzák, egy pillanatig sem gondolnak felelősségük súlyára. A tapasztalat hiánya, a tudatlanság, a részrehajlás és a hiúság végzetesen befolyásolják ezt a konferenciát. Azon kevesek, akik tisztán látják a helyzetet és megfontolásra érdemes tanácsokkal szolgálnak, kétségbeesve tapasztalják, hogy bírálataikat sorra visszautasítják. Raymond Poincaré, a francia köztársasági elnök Győzelem és fegyverszünet című munkájában beismeri, mennyire megdöbbentette Clemenceau-nak a tájékozatlansága. Szerinte a "Tigris" valóban sok mindenről nem tudott és sok mindenről megfeledkezett. A legfontosabb kérdésekben is tájékozatlan. Az eléje terjesztett adatanyagot egyáltalán nem ismeri. Elhamarkodottan és megfontolás nélkül ítélkezik. "Csak két rögeszméje van: Elzász-Lotaringia régi határainak visszaállítása és az »antidemokratikus« Osztrák-Magyar Monarchia megsemmisítése. Clemenceau-t ezen a két kérdésen kívül semmi más nem érdekelte..." Az angolokat Közép-Európában csak a román petróleumforrások izgatják. Az olaszokat az adriai kérdés köti le. Wilson kizárólag rögeszméinek él: az "igazságot" hirdeti a népeknek... Az amerikai elnökkel szemben mindenki bókol, a háta mögött mindenki kineveti.

A konferencia egyik szellemi irányítója André Tardieu - Bratianu román miniszterelnök bizalmasa és legjobb barátja. Tardieu a határmeghatározási javaslatok kidolgozásával megbízott albizottság elnökeként mindenben szabad kezet kap. Rendelkezik a cenzúrával, tetszése szerint befolyásolja a világsajtót, amelyet a csehekkel és a románokkal együtt irányít. A zsákmányra éhes kis szövetségesek óriási területeket követelnek, egyikük egészen Berlin közeléig, a másikuk Erdélyen át Budapestig akar terjeszkedni. A csehek folyosót akarnak Magyarországon keresztül, amely lehetővé tenné, hogy egyesüljenek Jugoszláviával. A szerbek le akarják nyelni Albániát, az olaszok viszont Fiumétől Törökország közepéig akarnak uralkodni. A megvesztegetést végző ügynökök pedig rohannak az újságok szerkesztőségeibe, hogy készpénzért államaik legképtelenebb követeléseit is propagálják.

A versailles-i békekonferencia küldötteinek zöme nem látogatja rendszeresen az értekezlet üléseit. Azon kevesek pedig, akik komolyan veszik feladatukat és megjelennek a fő- és albizottságok ülésein, többnyire ugyanannak a monoton színjátéknak lehetnek szem- és fültanúi, mivel az összejöveteleken legtöbbször ugyanazok szólalnak fel. A tisztességes és kíváncsi delegáltak közé tartozik Henri Pozzi is. (Pozzi francia újságíró az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője volt. Versailles időszakában, két éven keresztül rengeteg jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt.) Pozzi a fő- és albizottsági ülésekről a következőket jegyzi le: "Komoly vita nem is volt. A tárgyalás kilenc esetben tíz közül, párbeszéd alakjában zajlott le. A felszólalók betanult szereposztással szónokoltak, a jelen lévő meghatalmazottak pedig végül az elnök által támogatott előadó álláspontját fogadták el. Amennyiben mégis valamilyen vita merült volna fel, módját ejtették, hogy a hosszúra nyúló civakodásnak elejét vegyék." Ugyanezt a színpadias hangulatot vette észre az amerikai külügyminiszter, Lansing is, aki 1921-ben megírt visszaemlékezésében a következő megjegyzést tette: "A nyilvános üléseken mindenki tudta, hogy a vitákat csak a karzat számára rendezik. Minden csak szemfényvesztés volt."

Pozzi észrevette: "Azokkal a kevesekkel szemben, akik kifogásolták, hogy a szónokok által felhozott érvek erőltetettek, túl merészek vagy elfogultak és ezért magyarázatot követeltek egyik vagy másik kérdésben a konferencia vezetősége igen óvatosan járt el: a válasszal rendszerint adós maradt a legközelebbi ülésig. Ekkor azonban már vagy nem tértek vissza a szóban forgó ügyre, vagy megint idő előtt, még az érdemi disputát megelőzve berekesztették a tárgyalást, hogy elejét vegyék minden újabb vitának." 1919. május 8-án, miután egyhangúlag elvetik azt a felvetést, hogy népszavazással döntsenek a vitás területek - Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, a Délvidék - hovatartozását illetően, a nagyhatalmak delegáltjai, az Ötök Tanácsa kijelöli a Monarchia, illetve a Magyarország utódállamainak határait. Úgy, hogy a legilletékesebb fél, Magyarország képviselőit még meg sem hívták a békekonferenciára.

A kivégzés közelnézetből

Erről az egyik rangos brit részt vevő, Harold Nicolson számolt be, 1933-ban megjelenő Peacemaking (Békekészítés) 1919 című visszaemlékezésében: "Délelőtt az osztrák határok záró felülvizsgálata, reggeli után a Rue Nitot-ba hajtok, hogy Balfourt felkészítsem. Itt Marie de Medicis mosolya alatt kell az Osztrák-Magyar Monarchia sorsáról a legutolsó fokon dönteni. Ebben a szobában születik meg a végleges döntés, nehéz drapériák és a szélesre tárt, kertre nyíló ablakok mellett, amelyeken keresztül behallatszik a szökőkutak és a kerti locsolók csobogása.

Magyarországot ez az öt előkelő úriember fogja feldarabolni, hanyagul és felelőtlenül szétszedni, miközben a víz az orgonabokrokat öntözi és a szakértők aggodalmasan figyelnek, mialatt Balfour szunyókál, Lansing erdei manókat rajzol a jegyzettömbjébe, Pichon pedig elterpeszkedik a széles karosszékben és pislog, mint egy bagoly... Erdéllyel kezdik néhány sértő szóváltás után, amelyet teniszlabdához hasonlóan ütöget egymáshoz Tardieu és Lansing, délig leamputálják Magyarországot. Ezután áttérnek Csehszlovákiára, miközben a nyitott ablakokon keresztül zümmögnek a legyek, és Magyarország északról, valamint keletről is meg lesz csonkítva... Ami a jugoszláviai határt illeti, a bizottságok jelentését változtatás nélkül elfogadják. Ezután jöhet a tea és a habcsók..."

Kilencvenkét éve, a háborúban legyőzött államok közül egyiket sem sújtották olyan kegyetlenül, mint hazánkat. Magyarországot nem megbüntették, hanem kivégezték. Ahogy Tardieu fogalmazott: "Magyarországgal szemben nincs szükség semmiféle kíméletre!"

Csurka Dóra - Magyar Hírlap

*

Reményik Sándor

Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,

Isten a tanútok reá.

De nincsen, aki köztetek

E szent harcot ne állaná.

Ehhez Isten mindannyitoknak

Vitathatatlan jogot ád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,

Melyen a béke alapul.

De ne halljátok soha többé

Isten igéjét magyarul?!

S gyermeketek az iskolában

Ne hallja szülője szavát?!

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között

Futkostam én is egykoron,

S hűtöttem a templom falán

Kigyulladt gyermek-homlokom.

Azóta hányszor éltem át ott

Lelkem zsenge tavasz-korát!

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,

A jöttmentnek is van joga

Istenéhez apái módján

És nyelvén fohászkodnia.

Csak nektek ajánlgatják templomul

Az útszélét s az égbolt sátorát?

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba

Most minden erők tömörülnek.

Kicsi fehér templom-padokba

A holtak is mellétek ülnek.

A nagyapáink, nagyanyáink,

Szemükben biztatás vagy vád:

Ne hagyjátok a templomot,

A templomot s az iskolát!

1925

*

TRIANON és MÁTYÁS kora

Riport Dr. Varga Tiborral - Lenti TV

http://www.youtube.com/watch?v=mspdtUtspbU&feature=plcp

*

Nagy Feró-Dsida Jenő:

Psalmus hungaricus

http://www.youtube.com/watch?v=s8hamZaBnq0&feature=related

Vagy félezernyi dalt megírtam

S e szót: magyar még le nem írtam

Csábított minden idegen bozót

Minden szerelmet bújtató liget...

Óh, míly hályog borult szememre

Hogy meg nem láttalak?

Te elhagyott, te bús, kopár sziget

Magyar sziget!

Nagy és sötét átkot mondok magamra

Verset, mely nem zenél, csak felhörög:

Refr:

Epévé változzék a víz, mit lenyelek

Ha Téged elfelejtelek

Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át

Mikor nem Téged emleget

Hunyjon ki két szemem világa

Ha nem Rád tekint

Népem, Te drága!

Mit bánom én a történelmet

Hogy egykoron mi volt?

Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő

Mikor anyád sikolt?

Fáj a földnek és fáj a napnak

S a mindenségnek fájdalom

De aki nem volt még magyar

Nem tudja, mi a fájdalom!

Nincs más testvérem, csak magyar /Dalolj velem örökre, és zúgva és

Csak tőle kérek kenyeret /dörögve tízmillió, százmillió torok

S csak Ő, kivel a kenyeret megosztom

Nagy és sötét átkot mondok

Eget-nyitó, poklot-nyitó átkot/Dalolj velem örökre, és zúgva és

Hogy zúgjon mint a szél /dörögve tízmillió, százmillió torok

Babylon vizeinél!

*

Bankárok Dózsa György korában

Pap Gábor egy nagyon érdekes összefügésre mutat rá az 500 évvel ezelőtti, és a mai pénzügyi és erkölcsi válság között, Taurinus István Paraszti Háború című könyve alapján. Medici család sarja a pápai trónon, (X Leo) Fuggerek, Bakocz Tamás, Dózsa György, keresztes háború az iszlám ellen, nővé vedlett férfiak s a biróságok helyzete.

http://www.youtube.com/watch?v=aZDtad0CT9A&feature=youtu.be

*

Kubinyi Júlia - Varga B. Tamás:

Túl a vizen

http://www.youtube.com/watch?v=IbY4H2gK0hA

*

Trianon semmiség volt - a mához képes

(Megemlékező beszéd 2012. június 2.)

Minden évben van egy nap, amikor a fájdalom, a bosszankodás, a tettvágy, a hit és az elkeseredés kevercse munkál bennem. Hiszen e nap megemlékezései amolyan álünnepségek évről-évre, ha a magyarság mindennapjait, politikai helyzetét, gazdasági romlását, önértékelését és a Kárpát-medencében elfoglalt helyét nézzük. Álünnepségeknek tűnik akkor is, ha a nép mindennapjait vesszük górcső alá. Mert mi is történt 1920-tól napjainkig? A mai beszédek miért is tükröznek égbekiáltó ostobaságokat? Mi folyik ebben az ezerszer megpróbált, s mégannyiszor kiszenvedett, de Isten kegyelméből feltámadt, és meg nem gyógyult, de vergődő Kárpát-medencében?

Június 4-e tagadhatatlanul fájdalmas nap minden magyar számára. Holocaust a javából, hiszen egy embertelen, igazságtalan és aljas döntés szétszakította a magyar államot, megcsonkított családot, földet, történelmi összetartozást, emberek százezreit ölte meg... maga volt az iszonyat. Hiszen vagonok nélkül került haláltáborokba - saját szülőföldjén - a magyar. Holocaust volt a javából, hiszen primitív, és írástudását csak a magyaroknak köszönhető népek rombolták le értékeinket, templomainkat, lopták el kincseinket, ásták ki halottainkat, birtokolták el könyvtárainkat, s ölték halomra papjainkat, gondolkodó nagyjainknak menekülnie kellett, ha nem akartak hősi halottakká válni egy megszállt és a megszálló által kíméletlenül birtokba vett utódállamban. Maga az iszonyat, a végtelen és befejezetlen, soha véget nem érő tragédia ez a magyar történelemben. Ám, nem tanultunk belőle egy jottányit sem. Semmit! A magyar nemzet az egyetlen nemzet a világon, amely egy ilyen tragédia után széthúzva, pártoskodva él. A magyar nemzet az egyetlen nemzet, amely majd száz esztendővel a trianoni diktátum után, saját létét, jövőjét, hitét felszámolva, mintegy megkezdi a visszaszámlálást.

Milyen Trianonról is emlékezünk? Mit is siratunk akkor, amikor a kenderhurok ott lóg előttünk, s önként tesszük bele a fejünket, hogy egy utolsó szorítással véget vessen ezer éves európai nemzeti létünknek? Mai létünkhöz képest Trianon egy apró lépésvolt csupán a Golgotára vezető úton, s akik elindították nemzetünket ezen a köves, rögökkel teli meredeken, jól tudták, hogy majd a magyar nemzet önakaratából kapaszkodik fel rajta. Felfelé, a szenvedések útján, vállunkon immár a saját magunknak ácsolt teherrel, a választott halálig... ahelyett, hogy ledobva a terhet, visszafordulnánk végre és e lejtő segítségével azokra támadnók, akik lándzsáikkal a Koponyák-hegyére akarnak kísérni bennünket... Miért nem tesszük ezt hittel és összetartva?

Sírunk ezen a napon... De sírunk-e az egészségügyi központok nőgyógyászati rendelői előtt? Sírunk ezen a napon azért, mert nemzetünk fogy! Ám, e napon is sok száz magzat szívét szúrja át törvényesen(!), és a liberálisok által - a női jog ostobaságának szellemében -, bölcsen az "orvos" szikéje. Apró kezecskék, lábacskák és fejecskék kerülnek ki az egyetlen menedékből, anyjuk szíve alól - élettelenül... saját édesanyjuk akaratából! Magyar magzatok, akikből Isten akarata szerint lehetett volna tudós, művész, zseni... vagy "csak" egyszerű kétkezi munkás lehetett volna. Nem lett, mert van egy hatalom, egy sátáni birodalom, amelyben ez a fajta gyilkosság természetes, mert a nő joga eldönti gyilkol-e, vagy megtartja-e magzatát... Trianon... mi ez, ha nem Trianon, amelyben még élni sem hagyják - törvényesen felkoncolva - a megfogantat embert? Az apró, Isten teremtette magyar magzatot? S mert hőzöngenének a Sátán hazai és európai fattyai, az európai liberálisok és a szocialisták, hát nem merünk törvényt hozni az életért, a nemzetért, a magyarságért! Hisz ma már nagyon kevés, hogy egyfajta tablettát nem engedünk árusítani...

"Mindent vissza"... Igen! Lehet efféléket ordítozni, lehet gyűlölködni, követelőzni, semmibe venni ennek a tragikus emlékű napnak az intelmeit, ránk hagyott kemény figyelmeztetését. Ám, amikor az ellenzéki pártok a magyar kormánynak feszülve, ostobaságukban egymásra licitálva ordítoznak, ki gondol arra, hogy a nemzet jelenét és jövőjét játsszák el politikai hatalmuk - egyszerűsítve: az ingyen kapható nagy pénz megszerzése - érdekében? Hogyan tudná az ostoba, magát félrevezetni hagyó nép által választott Parlament megtartani, megvédeni és életben tartani az egész Magyarországot, amikor e csonkolt darabkáján is, mint egy ócska véres koncon vitatkozik, s el is árulja, ha érdekei éppen úgy kívánják.

És az uniós parlamentben? Mi folyik ott majd száz évvel a ránk erőszakolt diktátum után? A szégyenek szégyene! Magyarul beszélő magyargyűlölők áskálódnak idegen eszmék és idegen hatalmak előtt Magyarország ellen. Azon hatalmakat kérik fel e magyarul beszélő idegenlelkűek Magyarország elleni lépésekre, amely hatalmak meghozták az 1920-as, végzetesnek tűnő döntést a keresztény Magyarországgal szemben, elindítva a ma kiteljesedő harcot a keresztény Európa ellen! Mert a nemzetközi liberális és a szocialista sátánisták jobban fizetik őket, mint a munkában meghajlott, vagy munkanélküliségükben tönkrement magyarok. Ezeknek a nemzetárulóknak nincs hazájuk, csak botor és aljas eszméik vannak, amelyeket már kipróbáltak, és amelyeknek az eredménye egy évszázada mindössze az értékrombolás, a gyalázkodás, az árulás, az elnemzetietlenítés és a gyilkosság volt. Az igazságtalanság és az embertelenség eszméje, mint földrengés pusztít az Európai Unióban, s az egyszerű magyar mondás, miszerint "közös lónak túrós a háta" épp úgy feledésbe merült, mint a bölcs rómaiaktól öröklött szállóige: "A nép jóléte legyen a legfőbb törvény"...

Trianon? Miféle Trianonról beszélünk, mi felett sírunk évről-évre? Hiszen annak a Trianonnak immár majd száz esztendeje, de még élnek magyarok a Kárpátok gyűrűjében... Kérdés azonban, hogy száz esztendő múlva lesz-e magyar még ezen a Kárpát-medencei területen, s lesz-e a ki emlékezik a mai kor iszonyatára, kínszenvedésére, megaláztatására, árulására és a saját magunk ellen elkövetett bűnre: a politikai nemzetirtásra és "öngyilkosságra"? Aligha lesz! Mert ma, mi magunk mondjuk ki nap-nap után a trianonihoz képest ezerszer súlyosabb szentenciákat. Családok, vállalkozások mennek tönkre, öregek és betegek érzik a mai trianoni döntések végzetes súlyát és kínjait. Gyermekek éheznek, s a balga törvényalkotók, a lélektelen parlamenti képviselők, a rabló szocialista és liberális kormányok, és azok holdudvara miatt egy nemzet újra annak a szakadéknak a szélén áll, amely szakadékba már egyszer belezuhant. Az ellenzéki pártok magyarellenesek, s amelyik párt megtalálta a kiutat, azt a másik három vádolja, üti, rúgja, mert kéne a konc, kellene a hatalom, annak minden anyagi előnyével. Igaz a megtalált kiút is hamis...

Nem, nem az volt az igazi Trianon, amelyet minden június 4-én elsiratunk. Most van az Európai Uniós Trianon, most van az igazi magyar holocaust, hiszen nem tanultuk meg a történelmi leckét. Csak hivatkozások és ígérgetések hangoznak el, de a magyar érdek ma sem számít istenigazából. Most van a végítélet, amelyet önmagunk felett mondunk ki. Mert hagyjuk az ellenséget az ellenség utasítására országon kívül és belül. Hagyjuk, hogy mocskoljanak, hogy gyűlölködjenek, hogy hazát áruljanak, vádoljanak minket. Hagytuk, hogy iparunkat és termelésünket felszámolják, hogy hazugságokkal bekényszerítsék a nemzetet egy új akolba, ahol nem felosztják Magyarországot, hanem a néppel együtt semmivé teszik az erre szakosodott idegen bankok és végrehajtók közreműködésével. A törvénytelenségek törvénnyé nemesültek, az értékek értéktelenné alacsonyodtak, s csak a nagy, de üresen kongó hangzatos ígéretek és jelszavak töltik be Magyarországot, a vakhitű, de az ígérgetéseknek is hitelt adó Kárpát-medencei magyar társadalmat.

A liberálisok és az ócska, primitív proli-kapitalisták, azaz a volt szocialisták, az Amerikában kiképzett lelketlen és embertelen üzletemberek világa ez. Ezek fertőzik a fiatalságot, a nemzetet, mint egykor a fekete halál, amely szintén kiirtotta Európa nagyobbik részét. Ám, ma nincs aki elterelje a falu határától az arra utazót, és nincs aki füstölővel "fertőtlenítsen", mert ma már csak kevés egészséges ember van, s a betegek hiszik, hogy ők az egészségesek... És nem lesz, aki majd a fertőző kór elmúltával útszéli hálakeresztet állítson, templomot építsen...

Trianon? Lehet elrabolt területek miatt, önállóságért, vagy éppen autonómiáért harcolni... Lehet új világrendről beszélni... de csak harcolni és beszélni lehet. Aki tenne vagy tenni szeretne, nem éli meg a másnapot, bíróság elé kerül, vesszőfutásra kényszerítik, a mai kor bűnös és embertelen törvényei által megsemmisítik. Az "új világtrend" már a nyakunkat szorongatja, s nem mondjuk, mert nem mondhatjuk ki az igazságot. Aki pedig kimondja és kimondta, annak a jussa, hogy kárhoztatják. "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!" - mondta a magyar miniszterelnök... S mert kimondta, a liberális és szocialista Európa és a világ gyűlöletével nézett szembe kényszerűen... Trianon? Igen, itthon is támadták, támadják emiatt a magyarul beszélő hazátlan idegenek, mert a kereszténység is ellenséggé silányult... hisz ez is hozzá tartozik a mai gyilkos és lelket romboló Trianonhoz. Itthon és külföldön egyaránt.

Igen! Voltak és hitem szerint vannak gyönyörű felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki tájaink, emlékeink, magyar és székely nemzetrészek a Kárpátok gyűrűjében. Élnek és élni akarnak valamennyien, de saját maguktól veszik el az élet lehetőségét, önös érdekből, kapzsiságból, hiszékenységből. Mert hagyják az elbutult társadalmak, hogy felettük úrhatnám vezetők gyakorolják a hatalmat a közéletben. A közoktatásban nem kultúrembereket képeznek, hanem szakbarbárokat, alapműveltség nélkül. A hit és a vallásoktatás ellen kórusban tiltakozik a liberális és szocialista söpredék. Hagyományos és józan értékeinket megvetik, s a beteges szemlélet és életvitel vált mára természetessé... A keresztény antiszemitává, elmaradottá, hülyévé alacsonyodott a liberális és szocialista közhiedelemben, s mindent a hazug vádaskodás, az arcátlan és aljas rágalmak hatnak át. Trianon van mindennap. Mert nem tart össze a magyar, mert a pártvezérek új és új aljassággal támadnak választóikra, új és új pártok születnek, új és új érdekek mentén lesz nemzetünk és hazánk az enyészeté, mint az Európai Unió minden tagországának összes lakosa, akik lelki és szellemi rabszolgává lettek a liberális és szocialista eszmét kiszolgáló, szánalmas proli-kapitalista eszmerendszer által.

S miért is van ez a mindennapos Trianon? Mert nincsenek a nemzeti érdekek mezsgyéjén hozott kemény, és mindenkire egyaránt vonatkozó kemény törvények. Mert lehet gyilkolni ha a személyes érdek és jólét úgy kívánja. Mert egy olyan istentelen és keresztényellenes politikai és gazdasági képződménybe zárt a történelem immár ki tudja hányadszor, amelyből csak közös nemzeti akarattal lehet(ne) kilépni. Hol van azonban a közös nemzeti akarat? Hol van a nemzet? Miért csak három-négymillió magyar érzi az összetartozást gyönyörűségét, a nemzet iránti elkötelezettséget a Kárpát-medencében? Mert ötven év alatt a kommunisták és a liberálisok szétvertek mindent, ami szent és életben tartó volt ezer éven keresztül, s mert közben a keresztény egyházakat is elkezdte marcangolni a sátáni "megújulás" kényszere - belülről is.

Trianon emléknapjait éljük. Tehetetlenül háborog és borzong a lélek, mert fáj a gondolat, torkunkat szorongatja a tudat, hogy ma is magyarul tanul beszélni a székely, a délvidéki, a kárpátaljai, és a felvidéki ártatlan gyermek... és csak később eszmél arra a tragikus valóságra, amelyet mi a génjeinkben érzünk. Az elnyomásra, a primitívség és a butaság uralmára, az igazságtalanságra, amely minket 1920. június 4-én, majd 1947. február 11-én ért. S amikor felcseperedik a "határon túli" és a határon inneni gyermek, látja majd azt, amit mi látunk: Valójában nem is 1920. és 1947. volt Trianon, hanem a sok-sok párt népámító, de saját érdekében vívott harca, a kapzsiság, az önfeladás, a meggondolatlan és történelmietlen hozzáállás, és az, hogy jövőnket nem a múlt tragédiáiból tanulva alakítjuk... immár 1989 óta sem.

Új világrendről beszélünk, új törvényeket alkotunk, csupán az nem jut eszünkbe, hogy hazugságra, ki nem mondott igazságtalanságokra, jellemtelenségre és Isten nélküliségre, nem lehet jövőt építeni, nem lehet "új világrend" szerint élni, mert az, a hazugság és az elvtelen hazaárulás világrendje lesz - ma is az. Nekünk, magyaroknak viszont ahhoz a világrendhez kell visszatérnünk, amelyben őseink, szüleink, nagyszüleink éltek. Ők ezzel biztosították nekünk a mai létet... Ők megélték Trianont, megélték 1939-40 csodálatos visszatéréseit, majd a megismételt honveszést, a diktatúrát, és mégsem vesztették el hitüket, nem álltak sorba magzatukat meggyilkoltatni, és nem hittek az idegen szocialista-liberális értékrombolásban. Nem hitték el, hogy az egyéni érdek, az istentelenség, az erkölcstelen mindennapok többet érnek a haza iránti hűségnél, a hitnél, az erkölcsnél és a nemzet érdekeinél. Ők valahányan itt hagynak minket lassan-lassan... és ránk marad egy félrenevelt, hitehagyott tudatlan ifjúság, a szélsőséges, lefizetett vagy ostoba, proli politikai "elit", és egy maradék - az egész Kárpát-medencében két-hárommilliós - konzervatív keresztény nemzetrész, amely tudja, érzi és szeretné azt, amit eleink tudtak és megéltek. És ez a maradék keresztény nemzetrész látja majd élve eltemetni a magyar múltat és a magyar jövőt... Mert törvények nélkül, egyedül kevés az újraépítkezéshez, a nemzet megtartásához. Ez ma Trianon üzenete...

Hová forduljunk tehát, egyszerűen, alázattal, a Trianon-ünnepi vitézi gúnya és lovagi köpönyeg nélkül hazánkért, a valódi összetartozásért, a nemzet megmaradásáért? Egyedül Istenhez! Mert az ünnepi beszédek melldöngető, de annál értéktelenebb kivagyisága ma mit sem ér! Nem ér semmit a siránkozás sem, vagy más nemzetek, új főhatalmak kárhoztatása. Mert bárhogyan emlékezünk Trianonra, bármiképpen gyűlöljük az új "tulajdonost", nem segítünk sem önmagunkon, sem a hazán, sem a nemzeten. Sem koszorúzással, sem kopjafák állításával... Csak és egyedül a hittel, a szeretettel és az Istenbe vetett bizalommal érhetjük el nemzetünk újjászületését. Ha az "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz" mondta igaz, s miért ne lenne az, akkor ez a figyelmeztetés ránk, keresztény magyarokra százszorta érvényes. Viszont ha azt akarjuk, hogy legyen hazánk, legyen a Kárpát-medencét belakó nemzetünk, úgy legelőször magunkba kell néznünk, utána pedig Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára. Nem csak egyszer egy esztendőben valamelyik búcsús kegyhelyen, hanem minden nap, és a nap minden percében.

Egyszerű tehát megtartani, visszaszerezni a nemzetet, a hazát, a földet, az Istentől megőrzésre kapott, de évszázadok alatt eljátszott jusst! Szent István korában is a kilátástalanság, a testvérháború, az árulások, a magyar törzsek egymás ellen fordulása, az idegen hatalom kényszerű "Európai Uniója" volt keserves, de elrendelt sorsa a magyarnak. Szent István viszont nem adta fel. Máriához, Jézus anyjához fordult hittel és alázattal, - Európában elsőként felajánlva Magyarországot, a nemzetet és annak vezetőit, a nemességet a Magyarok Égi Királynőjének. Így még ma is itt vagyunk, élünk... Trianon emléknapján ismételjük meg István király felajánlását ugyanazon hittel és elkötelezettséggel, ahogyan ő érezte akkor ennek a felajánlásnak a szükségességét, s ahogyan ő bízott népe az e felajánlás által való megmaradásban - Máriában. Tegyük ezt azért, hogy a magunk ácsolta súlyos teher helyett, a magunk által visszaszerzett hit jegyében és ereje által bízhassunk Szent István utolsó ígéretében is: - "A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban"...

Stoffán György - Nemzeti Hírháló

*

Mécs László

A szent vihar

Nem tudni honnan jő és hova száguld,

törvényeit még senki meg nem mérte.

De harmatával és villámival

csak jár a földön egy titkos vihar,

lecsap hol itt, hol ott sok ezer éve:

nyomát megérzi erdő, völgy, országút.

Villámküllős, parázsló vad batáron

Illés prófétát elragadta egyszer...

Izaiásnak égi üzenet

gyanánt ajkára tett égő szenet:

s minden igéje ostor lett, meg kegyszer,

míg átment bűnös, letarolt határon.

Jónás hajóját pozdorjává verte,

s a cethalat mentésül érte küldte.

A bűnös Dávid mint száradt ihar

állt lélek-erdőn: jött a szent vihar,

zúgatta, rázta, s tavasz lett körülte:

melódiák, zsoltárok hulltak szerte.

Tűzzel keresztelt tizenegy apostolt,

s világgá szórta mint szent magvetőket:

tüzes szívekből mag hullt messzire,

megváltozott az ósdi föld színe:

nem álmodott fehér virágok nőttek,

s köztük mártírok vérszirma piroslott...

Villámot szórt a damaszkuszi útra,

hol földdel és hívsággal telítetten,

szétszórni készen krisztusi akolt,

Saul mint véres farkas lovagolt:

Saulból Pál lett, egy szemrezzenetben,

s megnyílt szívében a kegyelmek kútja.

A középkorban bús drapériákat

felhőzött földi kéjek kék egére:

a túlvilágról Krisztus két szeme

világított, s az ember mindene

csak ezt tükrözte, -- Szent Ferenc testére

e szent vihar égette a stigmákat...

Én hallom néha, hogyha zúgva vágtat,

a szárnya már néhányszor meglegyintett...

De térdig járok a humuszban még,

álmodtató, pacsirtás még az ég,

ígéretes tavaszban magot hintek,

s nyalábbal gyűjtök édes ibolyákat...

A lábom térdig televényben gázol,

ezer virággal megköt ifjúságom...

De egyre többször rángat a vihar,

könnyűvé éget szent villámival:

egyszer virágbilincseim lerázom,

s elszárnyalok az álmok tavaszából...

(Rabszolgák énekelnek, 1925)

*

ERDÉLYI JÁNOS

MAGYAR KÖZMONDÁSOK

8088.

Hamar lehet valaki ur, de későre jó.

8089.

Az urak aprítják, nyomorultak lakják. KV.

8090.

Ki sarkalja urát, inkább veszi hasznát.

8091.

Ki urával pöröl, isten az orvosa. M.

8092.

Mikor az urak tanácsból fölkelnek, mindig okosabbak. KV.

8093.

Nincs oly nagy ur, ki meg nem szorul. KV.

8094.

Nagy urak esete jobbágyok intése. Sz.

8095.

Nagy urnak is van ura.

8096.

Urak kérése parancsolás.

8097.

Urak szolgálata nem lehet állandó. KV.

8098.

Vajmi keveset orrukba vesznek az urak. KV.

8099.

Az ur adta, az ur elvette. KV.

8100.

Nagy urak kedve nyulháton jár. K.

8101.

Nagy urak keveset adni szégyenlenek, sokat nem akarnak. K.

8102.

Hunczut az ur.

Jókedvüek felszólítása arra hogy egymást ne urazzák, hanem tézzék.

8103.

Senki sem nagy ur szolgája előtt.

8104.

Urak vesznek össze, jobbágy haját tépik.

8105.

Urat fogtunk.

Kártyában mondják arra, ki sokára marad bukás nélkül, s el kezd bukni.

8106.

Nem mind igaz, mit a nagy urak fillentenek. K.

8107.

Nem ur az, ki senkit urrá nem tehet.

a) Ur szine változása volt.

b) Rám szoktál mint az ur borára.

8108.

Kemény uralkodás nem mindenkor hasznos. KV.

8109.

Nem állandó az erőszakos uraság.

8110.

Uraság oly dolog, mely sok gondon forog. KV.

8111.

Uraság is bajjal jár.

8112.

Uszik, mig el nem ül.

Már benne van valamiben; p. adósságban, gazságban.

8113.

Usztatják.

Hasztalan remény igéretekkel tartják.

8114.

Jó uszó hal vizbe leghamarább.

8115.

Életében mindig Uszubu.

8116.

Járt uton nem terem fü.

Mátyás király mondá ezt, midőn beszélgetés közben arra jött a szó: miért hogy aszonynak, ki sok férfival társalkodik, nincs gyermeke.

Német: Auf viel betret'nem Fuszsteige wachst kein Gras.

8117.

Utnak, szónak nincs vége.

8118.

Nem egy uton járunk.

8119.

Néha ut mellett is eljár az ember.

8120.

Ördögnek maradt az ut.

Mikor mind a két szemközt jövő kitér.

8121.

Bevágni utját. ML. (4620.)

8122.

Járt utat járatlanért el ne hagyj.

8123.

Jobb az utnak feléről visszatérni mint sem rosz helyre menni.

8124.

Nem nyer pálmát, ki utjában horgot vet. K.

8125.

Görbe uton jár.

8126.

Uton igazság, háznál barátság.

8127.

Az ut közönséges, de csak a győzedelmes járhat bátran rajta. K.

a) Legjobb az egyenes ut.

8128.

Utas embernek nem teher a kenyér.

8129.

Ki utassal eszik, áldozik.

8130.

Akkor jó utazni, mikor mind elül mind hátul sokan mennek.

8131.

Keskeny neki az utcza.

8132.

Utczán angyal, otthon ördög.

8133.

Utilaput tett a lába alá./kötött a talpára. (3828.)

8134.

Nincs nehezebb a könnyü uti tarisznyánál./költségnél. K.

8135.

Egy ékes szólásu utitárs jobb egy hat lovas hintónál. D.

8136.

Legjobb utitárs a teli erszény.

*