|
BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE
ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA
SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK
PETŐFI SÁNDOR
FELESÉGEM ÉS KARDOM
Galamb van a házon,
Csillag van az égen,
Az én ölemben van
Kedves feleségem;
Ugy tartják szelíden
Ringató karjaim,
Mint a harmatot a
Rezgő fa lombjai.
§
Ha már megöleltem,
Mért meg ne csókolnám?
Csókokban nem szegény,
Nem is fösvény a szám.
Beszélgetünk is, de
Az csak félig beszéd,
A másik fele már
Csókokba olvad szét.
§
Nagy a mi örömünk,
Nagy a mulatságunk,
Gyöngynek is beillik
Fényes boldogságunk!
De az én kardomnak
Ez sehogysem tetszik,
Ránk szemét a falról
Mogorván mereszti.
§
Mit nézesz, öreg kard,
Olyan mérgesen ránk?
Vén golyhó, talán a
Szerelemféltés bánt?
Hagyd el ezt te, bajtárs,
Nem való ez néked,
Ha férfi vagy, ne űzz
Asszonymesterséget.
§
De meg nincs is okod
Engemet féltened,
Hiszen ismerhetnéd
Már feleségemet,
Ismerheted lelkét,
Ezt a ritka lelket,
Aminőt az isten
Nem sokat teremtett;
§
Ha szüksége van a
Hazának karomra,
Téged saját keze
Köt fel oldalamra,
Oldalamra köt, és
Búcsuját így veszi:
Menjetek, legyetek
Egymásnak hívei!
Pest, 1848. április
*
A TAVASZHOZ
Ifju lánya a vén télnek,
Kedves kikelet,
Hol maradsz? mért nem jelensz meg
A világ felett?
§
Jöszte, jöszte, várnak régi
Jóbarátaid;
Vond föl a kék ég alatt a
Fák zöld sátrait.
§
Gyógyítsd meg a beteg hajnalt,
Beteg most szegény,
Oly halványan üldögél ott
A föld küszöbén;
§
Áldást hoz majd a mezőre,
Ha meggyógyitod:
Édes örömkönnyeket sír,
Édes harmatot.
§
Hozd magaddal a pacsírtát,
Nagy mesteremet,
Aki szép szabad dalokra
Tanít engemet.
§
S ne feledd el a virágot,
Ne feledd el ezt,
Hozz belőle, amennyit csak
Elbír két kezed.
§
Nagyobbodtak a halálnak
Tartományai,
S bennök sokan a szabadság
Szent halottai;
§
Ne legyenek szemfedőtlen
Puszta sír alatt,
Hintsd reájok szemfedőül
A virágokat!
Pest, 1848 április
*
A MAGYAROK ISTENE
Félre, kislelkűek, akik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!
§
Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühhel: ő védelmeze.
§
Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.
§
Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvízen által a nap képe,
Áthuzódik rajta aranyhíd gyanánt.
§
Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, amidőn már elértük a révet,
Az utósó habok eltemessenek?
§
Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás, róla ilyet tenni fel,
Nem hogy egy isten, de még ember sem űzhet
Ily gunyos játékot gyermekeivel!
§
A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
S büntetéseit már átszenvedte ő;
De erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő.
§
Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsőség
És boldogság lészen a te életed...
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!
Pest, 1848. április
*
Megélhetést kiszipolyozás helyett
– Levél Orbán Viktorhoz
Budapest, 2012. május 24. csütörtök
A bérből és fizetésből, valamint a nyugdíjból és a szociális ellátásból élők terheinek csökkentésére szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a Magyar Szociális Fórum szervezője. Simó Endre arra kérte a miniszterelnököt, hogy a lakossági csekkek és pénzügyi tranzakciók helyett a spekulatív és a derivatív tőkemozgásokat adóztassák meg, ennek megfelelően Magyarországon is vezessék be a Tobin adót, az EU szerdai ajánlása szerint.
http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/05/24/megelhetest-kiszipolyozas-helyett-level-orban-viktorhoz/
*
Interjú Ángyán Józseffel
http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2012/04/27/angyan-orbannak-uzenem/
*
Gavallér János
Vérünk fogy
Lehullt a lepel, a király meztelen:
Didergő Sátánmammon ül a trónon,
heherész-hadonássz, magyaráz esztelen,
nem érthetem és nincs rá időerőm;
frászt hozó trendek harangjai zúgnak,
harács-urak büfögő törvényt ülnek,
s ölnek a tények. Hallják harács-urak?
Ölnek a közösségépítő tények!
Hatalommánia hőbörög, fröcsög,
közben kiszárad ereinkben a vér:
Skatulya statiszták gyufaszál lángja
ég és a szikra a háttérben henyél,
míg oltjuk, új gyufaszálat húz elő,
heherész-hadonássz, magyaráz esztelen,
betonkalodákban szennyet lélegző
rabok vagyunk, a lélek-szmog végtelen.
Uram, mi dolgom itt? Hisz lelkem halott,
a zsiványmundér takarja a napot.
Szemükbe köpök, üvegtekintetük
nem hallja, hogy sír a szívem. Tetűk
módjára ugrálnak rajtunk, vérünk fogy:
Isten, türelemkenyerünk elkopott!
Lélek-szmog úton új világrend épül,
szívünkben pang a lét, kalodánk szűkül,
Isten, türelemkenyerünk elkopott,
ébreszd fel a hajnalvért, a Szentnapot!
Nincs tovább bennünk akarat, szolgálni
s boldogtalanságban, kínban senyvedni,
levegőt akarunk, szerelmes szívet,
járni akarunk a szivárvány íven!
Isten, türelemkenyerünk elkopott,
ébreszd fel a hajnalvért, a Szentnapot!
2012. 05. 23.
*
Miért olyan kevés a jó irodalomkönyv?
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Amint már Gárdonyi Géza megjegyezte, ha kritikusainknak a sasról kellene írniuk, azt írnák meg, hogy ekkor meg ekkor, itt meg itt mennyire alacsonyan száll és milyen sáros a lába, de sohasem azt, mitől sas a sas, vagyis hogy ítészeink, tisztelet a kevés kivételnek, mindig csak a szöveget vizsgálják, sohasem a tartalmát, így csak filológusok, mintsem filozófusok, választ adva ezzel arra a kérdésre, miért olyan kevés a jó irodalomkönyv.
http://www.hunhir.info/?pid=hirek&id=53985
*
Magyar–zsidó viszony a 20. századi erdélyben
Az itt közzétett tanulmányok kivétel nélkül az utóbbi húsz év termései. Elsődleges célunk az volt, hogy néhány, az erdélyi zsidóság 20. századi történelmével foglalkozó tanulmány segítségével rátekintést nyújtsunk a kutatások jelenlegi állására, azokra az irányvonalakra, amelyeket a témával foglalkozó kutatók követnek. Reményeink szerint adatbázisunkat a középiskolai és felsőfokú oktatásban egyaránt értékesíteni tudják mindazok, akik a téma iránt érdeklődnek.
Kutatott és kevésbé kutatott témák, iskolák és az írások szakmaisága alapján készült a válogatás. Amint a tanulmányok összetételéből látszik, az erdélyi zsidóság első világháború utáni identitáskeresése, a magyarsághoz fűződő viszonya, a magyar kultúra fejlesztésében játszott szerepe és a holokauszt áll a kutatók érdeklődésének középpontjában. Tanulmányok születtek továbbá az intézményi keretekről, zsidóság politikai szerepvállalásáról, az antiszemitizmusról és a cionizmusról.
Az utóbbi években számos, az erdélyi holokauszt romániai interpretációjával foglalkozó írás és helytörténeti jellegű munka látott napvilágot. Néhányat ezekből is közlünk. Egyre bővül azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek középpontjában a holokauszt utáni újrakezdés, a kommunista diktatúra évei és az 1989 utáni zsidó közösségi élet áll.
Kevésbé kutatott téma a székely szombatosok 20. századi története és a második világháború idején román fennhatóság alá tartozó dél-erdélyi zsidóság helyzete (1940–1944). A szombatosokra vonatkozóan Németh László levéltárostól, valamint Gidó Attilától és Pál Jánostól közlünk tanulmányt. A 19. század második felében a néhány megmaradt szombatos család többsége zsidó hitre tért. Ennek okán kaptak helyet az adatbázisban a velük foglalkozó tanulmányok. Szinte alig léteznek gazdasági vonatkozású kutatások és rétegződés- tanulmányok az erdélyi zsidóság utóbbi száz évére vonatkozólag. Adatbázisunkban egyetlen ilyen jellegű írás sem szerepel.
Lehetőség szerint, a jövőben adatbázisunk állománya bővülni fog. A bővítést újabb tanulmányok és könyvek közzétételével képzeljük el.
Gidó Attila
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
http://adatbank.transindex.ro/belso.php?alk=32&k=5
*
Méta együttes
Mária, Mária, mennyei szép hajnal, kit szépen köszöntött Gábriel arkangyal.
Mária, Mária, mennyei szép hajnal, ki a bűnös éjben értünk szépen csillog.
Mária, Mária, hazánk védőanyja, özvegyek és árvák megvigasztalója.
***
Vagyon az égen egy csillag, amely olyan szépen villog,
István, István, István ablakára mutat, így találtuk ez az utat.
Ragyogjon élte fáklyája, virágozzék zöld pálmája,
Néki, néki, néki egész életében, hogy örökké boldog légyen.
Légyen, légyen, légyen része az egekben, szívünkből kívánjuk, ámen.
Áldást kérünk, jó Istenünk, a magos egekből.
Adjon az Úr, az égből, az egeknek egéből,
Az Úrjézus kebeléből, nyugtassa meg szent öléből,
Örökké ámen, örökké ámen.
***
Ez napon itt megjelentünk, nevedet hogy tiszteljük,
Mert ma Szent István, melyet soká vártunk.
Hajnala itt felderüljön, szívünk örömbe merüljön,
Nohát, vigadjunk, nohát, vigadjunk.
***
Eljöttek a múzsák neved tiszteletére - ére!
Éljen János is kedvére, kedvére!
Kedvére mulasson, alig várja, köszöntse, - öntse!
Öntse, a szívedet bétöltse, bétöltse!
Bétöltse szívedet atyai áldásokkal, - sokkal!
Sokkal koronázzon, sok jókkal, sok jókkal!
Jókka koronázza éltedet, ne veszéllyel, - éjjel!
Éjjel is nyugodjál békével, békével!
Békével hogy élhess, jót láthass mindenképpen - éppen!
Épen az Úristen éltessen, éltessen!
Éltessen sokáig, rossz szó házad ne érje - érje!
Értem, múzsák, versem végére végére!
***
Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján
régi szokás szerint menjünk Isten szerint iskolába!
Adjatok szalonnát! Omne dignum leverendum laude.
Hadd csináljunk rántottát! Tótusz-kápusz, demizérum, fórum domine.
Adjatok kolbászt! Omne dignum...
Hadd fonjunk be pallást! Tótusz-kápusz...
Adjatok kakast! Omne dignum...
Hadd kaparjon két garast! Tótusz-kápusz...
Adjatok ludat! Omne dignum...
Hadd mutasson deákoknak
iskolába utat! Tótusz-kápusz...
Adjatok leánykát! Omne dignum...
Hadd söpörje iskolát! Tótusz-kápusz...
Adjatok gyerecskét! Omne digmun...
Hadd tanuljon könyvecskét! Tótusz-kápusz...
Adjatok menyecskét! Omne dignum...
Hadd főzzön jó leveskét! Tótusz-kápusz...
***
Eljött az öröm csendes lépéssel, szívet ébresztő boldog érzéssel.
Kívánom, te István, hogy boldog légy, az egek urától sok áldást végy.
Élj számos napokat, hónapokat, adjon a teremtő ezer jókat.
Kívánom te István, hogy boldog légy, az egek urától sok áldást végy.
Rég szent István napot várunk, régen azért kelünk-járunk.
Még sincs benne semmi kárunk, télben is van nyárunk.
Dícsértessél, atyaisten, szent fiadért az egekben.
Örökkön-örökké, ámen, ámen, és úgy legyen.
***
Neved tiszteletére íme, eljöttünk, ím, kötelességünket ezzel megtettük.
Élj ezért esztendőkön sok szép időket, szemléld kedves társaddal onnan nemzőket.
Virágzó kedves házad úgy virágozzon, hogy az egek áldása rajta tornyozzon.
Éljen, éljen, akinek most tiszteletére eléjöttünk, összegyűltünk köszöntésére!
Sándor neve napjára, felderült hajnalára, egészségben, békességben várt órájára.
A szerencse feltekintsen, legyen védelme, messze földön híres legyen becsületére.
Jó hír szárnyára üljön, mások felett repüljön, szépségének s termetének más is örüljön.
Neved tiszteletére íme, eljöttünk, ím, kötelességünket ezzel megtettük
*
Bogdán istván
Régi magyar mulatságok
13. A névnapolás
Évenként visszatér,
Némelykor sokat ér,
Máskoron ráfizetsz,
S nélküle nem lehetsz – mi az?
E találós kérdésre ma már kevesen ha tudják a választ, régen azonnal rávágták volna: hát a névnap. Száznyolcvan évvel ezelőtt viszont meg sem értették volna e szót, hisz a nyelvújítás korában született. Korábban szente napja névvel titulálták e napot, s a név meg is magyarázza nekünk az ünnep eredetét.
A katolikus egyház a keresztség alkalmával valamelyik szentje nevét adja a megkereszteltnek, hogy az legyen a példaképe és pártfogója Istennél, minden szentjének pedig megemlékezésül az év egy-egy napját rendelte. A megkeresztelt meg is emlékezett ezen az évfordulón védszent-jéről: megünnepelte szente napját.
Hogy ezt az ünneplést pontosan mikor kezdte a magyarság, és hogy kezdetben milyen formában ülte meg, nem tudjuk. Történeti emlékeink nincsenek a korai időszakból. Valószínű, hogy külföldi papok honosították meg, feltehetően az uralkodó, illetve az úri rend körében. Tőlük vette át a föld népe. Valószínű az is, hogy először náluk is csak vallási jellege volt a megemlékezésnek, de aztán – mint Európa-szerte mindenütt – fokozatosan átalakult: a védszentről való megemlékezésből az emlékező ünnepe lett: családi lakoma, amelynek a felköszöntésen kívül volt néhány jellegzetessége.
Egyike – legalábbis nálunk – a béles, és annak a szentnek a nevével tisztelték, akinek ünnepére éppen sütötték. Legkorábbi emléke – egyúttal az első ismert magyar névnapi köszöntő is – az a levél, amelyet Nádasdyné, Kanizsai Orsika írt urának, Nádasdy Tamásnak 1542. december 19-én (Tamás apostol napja ugyanis december 21-én van):
„...Az szent Tamás bélest megküldtem K[egyelme]dnek, pereczet is küldtem, vadat is hagytam, hogy vigyenek… Isten tartsa meg K[egyelme]det nagy sok szent Tamás napjáiglan.”
A szente napja másik jellegzetessége pedig az, amit viszont Nádasdy nevez meg nekünk feleségéhez írott későbbi, 1560. december 21-én kelt levelében:
„Szerelmes Orsikám. Igen megköszönöm, hogy megküldted az szent Tamás poharát, … adja a mindenható úr Isten, hogy sok esztendeig adjad meg.”
És ez volt a jellemzőbb, hisz a szente napja megünneplésére azt mondták akkoriban: megadta a szente poharát.
A mulatságra az ünnep előtti nap estéjén, az ún. névestén került sor, s a főrendeknél nemcsak a család, hanem az egész udvar vígan lakott. Csak ritkán esett meg olyasmi, ami Rákóczi Györggyel. Haller Pál naplójában olvashatjuk a következőket az 1636. április 23-i bejegyzésnél:
„Adta meg az fejedelem Szent György poharát, de az város gyulladása miatt félbe hagyta az vígságot.”
A protestánsok nem tisztelték a szenteket, de azért a névnapot, szente napjának nevezve csak megülték, s nem kevésbé vígan, mint a katolikusok. Mártonfaly György protestáns puritanizmusa így dörgedelmeskedett az 1663-ban megjelent „Kereszténi ünneplés”című dolgozatában:
„Ördög, ördög, de sok számtalan Istvánt és Jánost vittél pokolba szent István és János napján a sok István és János teli pohara által… Miért nem hagytok békét azoknak az innepi hosszú köszöntéseknek.”
A hosszú köszöntés azonban bor nélkül is gyakori volt. Sokszor olvastak fel hosszú verseket egy-egy szente napján. Sőt, valamelyik gyermekkel meg is taníttatták, hogy elszavalja. Így tettek Zrínyi Ilona gyermekei is. Maga jegyezte fel: „Munkács várában 1686. 22. Maij köszöntöttek az én édes gyermekeim Szent Ilona napján. Kezdte az én édes fiam Rákóczy Ferenc, kilencz esztendős korában ezen szókkal:
Pallas, bölcsességnek szép istenasszonya,
Téged követőknek igaz oktatója;
Nyelvünk kerekinek, kérünk, megoldója,
Feltett szándékunknak légy igazgatója!
Mert nincs nyugodalma mi csekél elménknek,
Fájdalmit nyilai újítja szívünknek;
Az hálaadásra ez nap ösztönöznek -
Mai szent ünnepre ugy emlékeztetnek.”
És mondta tovább a verset a tizenkettedik szakig, ahonnan a tizenhárom esztendős nénje, Julianna folytatta tovább tizenegy strófán át, így köszöntvén anyjukat. Thököly is mindig megemlékezett naplójában az ünneplésről. Akár úgy, mint pl. az 1693. május 22-i bejegyzésnél:
„…feleségem Ilona szenti napjához képest feleségem házánál [voltunk]… az urakkal ebíden, kik jóllakván, azután tánczoltanak is.”
S hogy egy közönségesebb névnapot a XVIII. század legelején hogyan ünnepeltek meg, hogyan adták meg a szente poharát, arról tudósít minket a történetíró Cserei Mihály, aki Apor István kincstárnok familiárisa lévén, ura jóvoltából ülhette meg névnapját:
„Az udvarház mellett a tiszttartó… házánál volt a tractatio, főztek… 12 asztalra, az udvariak valahányan voltanak, első alsó rendén valók, még a kocsisok, lovászok, fellejtárok is mind eljöttenek: leültünk asztalhoz, [temérdek] ital volt, kilenczven veder bor költ el, muzsikásokat hivattunk, … majd hajnalig tisztességesen tánczoltunk.”
Mert táncolni is kellett az ünnepelt egészségére. Széchenyi György írta vejének, Ebergényi Lászlónak 1749. április 20-án kelt levelében:
„Az rohonci atyafiak… szentem napjára hozzám szándékoznak jönni. És senkit sem invitáltam, de táncolni akarnak nálam… s magam is által láttam, hogy sok… táncot köll járni Isten által azokkal a kedvesekkel, kik hozzám jönni ígérkeztek.”
És mennél rangosabb volt valaki, annál módosabban ülte meg szente napját. Az uralkodó egészen szertartásosan. Mária Terézia pl. 1749. október 15-én ilyen rendben ünnepelte. Délelőtt ½10-kor a palota tükörtermében fogadta a külföldi követek jókívánságait. ½11-kor a kihallgatás-teremben kézcsókra járultak elébe a tisztek. ½12-kor istentisztelet. Ezt követően a főrangú hölgyek köszöntötték. Utána udvari ebéd, mintegy százszemélyes terítékkel. Kis pihenő következett, majd litánia. Ezután pedig a huszonnégyezer lampionnal kivilágított vár nagy galériájában a meghívottak részére udvari bál volt, amelyet a császár nyitott meg a legidősebb főhercegnővel. ½10-kor az uralkodó család szűkkörű vacsorájára került sor, és ½11-kor befejeződött a „gálanap”.
A közrendű névnapon azonban amennyivel kevesebb volt a ceremónia, annál több a jóltartás. Sajnálhatta, aki nem mehetett el. Pálóczi Horváth Ádám 1788-ban – Imre nevű barátjához – maga helyett nótát, illetve verset küldött. Második strófájában így sóhajtozott:
Mit mondok? Óh gondok! mért tettetek rabbá?
Hogy lészek értetek rossznál is rosszabbá?
Ott lesznek, ott esznek a szombat kedvéért,
Sok pap húst és Bakhust forgatnak Imréért.
S hát én csak mint a vak itthon guggon üljek?
És a szép [tréfás] nép között ne örüljek?
Joggal mondhatta hát Veszelszki Antal 1789. évi „Százesztendős Kalendárioma”:
„Hármot néznek meg legtöbbször a Kalendariomban: A Fársángot, az Ünnep-napokat és a névnapokat.”
A nevezetes névnapokat persze kívülről tudták. S ha a név nem közkeletűsége, hanem az illető személye miatt volt nevezetes, még inkább nyilvántartották. Különösen, ha az illetőnek nemcsak módja, hanem szíve is volt szente napja megünnepléséhez, hisz mint ahogyan Jókai írta az „Egy magyar nábob” című regényében Kárpáthy Jánosról:
„Nagyon világtalan embernek kellett volna lenni abban az időben, kinek ez ünnepélyekről tudomása ne lett volna.”
Jókai színes leírásából idézzük azt a reformkori „körömfont cifra mondókát”, illetve egy részét, amelyet a tízakós hordón álló Marcival, a volt pünkösdi királlyal mondat el:
„Isten jóvoltából kívánom kegyelmednek, … hogy minekutánna e mai arannyal foldozott, bársonnyal behúzott, ezüst patkószögekkel kivert napra épkézláb fel hagyta kegyelmedet virradni a mennyei felség, … ne számlálgassa a kegyelmed hajaszálait, hanem annyi áldással öntse… nyakon, amennyi szál már lehullott fejéről; ahányan csak vannak a mennyei cselédségből, … kegyelmed útjából sepregessék a föld gondokat, … s ha netalán csúz vagy hideglelés, … guta és más nemszeretem vendég kerülgetné úri személye táját, két-két paradicsombeli hajdú álljon ott… mogyorófa pálcával, s kergesse azokat… S ha pedig végtére eljön az a kegyetlen kaszás, aki minden embert szénának néz, s lekaszálja a nagyságos urat, ne hagyják a mennyei szekeresek sokáig [fogat] után járni, … hanem jöjjenek hamar érte hat másvilági lóval s úgy vigyék be nagy trombitaszóval ama mennyei pitvarba… Isten éltesse! Kívánom tiszta szívből.”
Tartottak azonban másfajta névnapi megemlékezést is. Igaz, hogy ez már a kivételek közé tartozott. A „Társalkodó” című lap 1841. október 9-i számában többek között ezt olvashatjuk:
„Szent Mihály napjának előestéjén, fővárosunk egyik szűk utcáját meglepő fáklyafény deríté föl, s… hallani lehetett… színházunk kardalosainak ajkairól… a hatalmas Szózat-ot, és hallani lehetett sok szív mélyéből föl az egekre ható éljenzéseket. – Kinek és miért az? – Bizonyosan… ismét politikai pályánk valamely jeles férfiát illeti meg… e tisztelkedés. Nem urak!… Mi napjainknak majdnem egyhangú politikai zajában egy más nemzeti főérdekünk első képviselője iránt véltük leróni hálatartozásunkat, midőn Vörösmarty Mihált, hazánk legnagyobb költőjét a tisztelkedés legszívesebb jelével kerestük meg neve ünnepén.”
De az is a kivételek közé tartozott, hogy valakit hírneves költő köszöntsön meg versben neve napján. Mint Arany János 1852-ben, nagykőrösi tanársága idején, Szász Károlyt. Idézzünk néhány szakaszt e hosszú, 86 soros alkalmi versből:
Kötelet Károlynak! gerendába vele!
Ez a magyaroknál a köszöntés jele;
Hadd lógjon őkelme a gerenda alatt,
Hacsak meg nem adja a Károly-poharat…
De ha van jó kolbász, paprikás meg rétes,
Aminek szagára begyűlt ennyi éhes,
És ha van jó bora, mégpedig pecsétes,
Mit törvényes ágyban szült Tokaj vagy Ménes:
Már akkor ne bántsuk, már akkor ne féljen,
Jánosi, Mentovich kiáltsák, hogy éljen!…
Azért öcsém Károly, idvezel e múzsa,
Mihelyt lelkesíti kövér malac húsa,
Mihelyt bor tüzeli, melyet ingyen adnak
S ha fogy a palackból, másikért szaladnak.
Ezer jó kívánat vagyon készen nálam,
De hadd lám először, hogy mi lesz a tálban?
Hoztok-e pecsenyét, avagy túrós rétest,
Mert az áldásokat mérem ahhoz képest…
Ha pedig nem volna enni, innya semmid,
Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit,
Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud,
Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud.
A föld népe az úri rendhez hasonlóan ülte meg a névnapot, csupán kisebb móddal. Összejövetelt, lakomát azonban a tavasztól őszig terjedő dologidőre eső névnapokon nem tartott. A névnap ebben az időszakban csak szűk családi ünnep. A gazda névnapját azonban a falu gyermekei számontartották. Előestéjén vagy reggelén, rendszerint párosával, felkeresték őket. Míg az egyik gyerek „kutyaütő” botjával szétzavarta a kutyákat, addig a másik a pitvarba osont, aztán verssel vagy énekkel felköszöntötte a gazdát. Nován pl. emígy:
József névnapján
Eljöttem én ám.
Kicsi szívem, kicsi szám,
Boldog névnapot kiván.
Isten éltesse sokáig,
Pénzben járjon bokáig.
A köszöntésért aztán gyümölcsöt, cukrot, süteményt vagy pénzt kaptak. A felnőttek, rokonok, szomszédok csak annyiban emlékeztek meg ilyenkor a gazda névnapjáról, hogy estefelé komoly vagy tréfás hangú koccintásra bekopogtak. A gazdasszony köszöntését pedig egy bekukkantással intézték el.
Annál nagyobb mulatságot csaptak a téli időszak névnapjain. A karácsonyi István- és János-nap-nak pedig külön ceremóniája alakult ki.
Hajnali három körül indulva, sorra felkeresték az István és János nevű rokonokat, barátokat. A háziak ruhástól ledőlve várták őket, s csak akkor keltek fel, amikor a ház előtt felhangzott a köszöntő ének. A gazda az asztalra kalácsot, kancsó bort, pálinkát tett. Az ének után benyitottak a gazdához, s egyikük beszéddel vagy verssel felköszöntötte, aztán rákoccintottak. A köszöntések szövege kisebb-nagyobb eltéréssel hasonlatos volt a Somogyban szokásoséval:
Eljöttem én jó reggel,
Istvánt köszönteni,
Az egek Urától
Minden jókat kérni.
István megérted napodat,
Szent István áldja házodat.
Nem köszöntök én másért,
Csak egy kis pálinkáért.
A másik szertartás zajosabb volt. A falu legényei kora hajnalban indultak köszönteni, s énekükhöz láncos bottal verték az ütemet. Felkeltették az István vagy János gazdát, megkötözték lánccal, s csak amikor a vezető legény köszöntője alatt behozták a pálinkát, eresztették szabadon. Koccintás után a gazdát maguk közé véve, nagy zajjal indultak tovább, amíg a falu valamennyi Istvánját és Jánosát fel nem járták.
Más őszi, téli névnapokat csöndesebben, de mindig lakomásan ültek meg. Meghívás nélkül, mert a névnapolás megtisztelés. „Ha jösztök, lesztek.” De felkészültek minden rokon, koma, sógor, utca-, pince- és földbeli szomszédra s a barátok látogatására is. Evés-ivás közben persze köszöntőzés járta. Gyakorta tréfás, néha vaskosan mókás, mint pl. a Tiszaháton:
Szakadjon rá az ég
Urának áldása!
Átkozott kutya légy
Orrodat ne bántsa!
Akasszanak fel szép
Nevednapján kolbászt,
Vagy tizenöt rőffel,
S az árokban döggel
Temessék el bajod!
Megjelentek a cigányok is, s ahogyan a hangulat emelkedett, nótára gyújtottak, majd táncra kerekedtek.
S ha közben lassacskán el is oszlottak, másnap délelőtt „kenyérebéd”-re, a „kárlátó”-ra megint összegyülekeztek, hogy az esti maradékot elfogyasszák, közben-közben koccintgatva s mondogatva az „Isten éltessé”-ket.
*
Herczku Ágnes
Gyere, kismadárka,
Vidd el a levelem,
Tedd az ablakába,
Kit a szívem szeret,
S mondd meg, azt üzenem,
Szeressen, ha lehet.
Majd meghalok érte,
Úgy kívánom látni,
Rózsapiros ajkát
Száz csókkal lezárni,
Márványfehér testét
A magamévá tenni.
Nem engedi az anyja,
Hogy vele találkozzam,
Inkább képes a világból kiátkozzon,
Olyan legény kell,
Ki gazdagságot hozzon.
Nádfedeles házban
Él egy árva legény,
Sírva furulyázza,
Hát mit is akarok én.
Hogy is mer szeretni,
Aki árva szegény.
***
Nem tudja azt senki,
Csak a jó Isten,
Milyen bánat nyomja
Az én szívemet.
Ha kicsapna,
Tenger lenne belőle,
Nagy a világ,
Elborítná örökre.
Arra kérem én
A jó Istenemet,
Gyógyítsa meg
Az én gyenge szívemet.
Gyógyítsa meg,
Csak még egyszer, ha lehet,
Ha nem pedig,
Most vegyen el engemet.
***
Én Istenem vigyél oda
Hova a szívem gondolja!
Húzzad édes muzsikásom
Mer én néked megszolgálom
Ha elszakad az a húr
Megfizeti ez az úr!
***
Gyolcs az ingem, aranyrojt az alja,
Nem vagyok én a faluban
A lányoknak alja.
Kolozsvár megyében
Ülök az én barna babám ölében.
Téged Isten soha meg ne verjen,
Egyik szerencsétlenségből
A másikba vessen.
Kolozsvár megyében
Ülök az én szép szeretőm ölében.
***
Iszom a bort, a pálinkát,
Úgy verem a szívem búját.
Igyál lelkem, adj nekem is,
Szomjan meg kell haljak én is.
Én istenem, sok este jön,
Akit várok, sohasem jön.
album:
Arany és kék szavakkal
http://www.youtube.com/watch?v=tSrzX-wagHM&feature=related
*
Erdélyi János
Magyar szólások és közmondások
(folytatás)
7696.
Kit a tej megéget, a tarhót is fujja.
7697.
Ha ikrázik a tej, rajta a köpüvel.
7698.
Meglátszik, a mely tejben turó leszen.
Korán megtetszik, mely tejbül lesz jó turó.
A tejnek elején tetszik meg a turó.
7699.
Tejben, vajban fürdik.
7700.
Alszik mint a tej.
7701.
Azt gondolja: fenekig tejföl.
7702.
Szereti a tejfölt, de nem akarja enni a szerdéket.
7703.
Leszedte a tejfölt, nekem csak a savó maradt.
7704.
Nagyobb a tekintet mint az erőszak.
7705.
Kocsistorok, barátzsák nehezen telik.
7706.
Csikorog mint temesvári sánczon a taliga.
7707.
Szájas mint a temesi kapu.
7708.
Pompás temetés pénzvesztegetés.
7709.
Sok temetés nem nagy becsületére válik az orvosnak.
7710.
Száz temetés sem ér egy lakzit.
7711.
Sok temonda van a háznál.
7712.
Azt se mondta: templom.
7713.
Nem mind szent, a ki templomba jár.
7714.
Ki a templom mellett lakik, jobbára utolsó a szentegyházban.
Német: Je näher die Kirche, je später hinein.
7715.
Nem adnám egy templom bankóért.
7716.
Ki, kutya, a templomból.
7717.
A ki későn megy templomba, mégis akkor jő ki, mikor a többi.
7718.
Szegény, mint a templom egere.
7719.
Iszik mint egy templarius.
7720.
Csak épen hogy teng, leng.
7721.
Megakadt a tengelye.
7722.
Tengelyt akasztottak./üttettek.
7723.
Tenger se mossa le.
7724.
Ki a tengeren jár, tartson a szelekkel.
7725.
Sós tengerben bajos kaparászni.
7726.
Tengerbe hordasz vizet.
Latin: Mari aquam addere.
7727.
A ki nem tud imádkozni, menjen a tengerre.
7728.
Czo ki, tenger!
7729.
Nem lehet a tengert kanállal kimerni.
7730.
Feltörik a tenyere.
7731.
Viszket a tenyere.
7732. MsoNormal
Tenyerén hordja.
7733.
Ha aranyat hordasz is tenyereden.
7734.
Kend meg a tenyerét s megnyered ügyedet.
7735.
Tenyeres, talpas.
7736.
Ott is terem, a hol nem vetik.
7737.
Azt sem tudja: mi fán terem.
7738.
Természet nagyobb a szokásnál.
7739.
A természet kevéssel megelégszik.
Latin: Natura parvo contenta.
a) Kitör belőle a természet.
7740.
Test, jóra rest.
7741.
Teste, lelke.
7742.
Teste, lelke és a sodrófája.
*
Karácsonyi kántálás
előadó: Dűvő zenekar
település: Marossárpatak
betlehem városában
karácsony éjféltájban
megszületett jézus
barmoknak jászlyába
mellette mária
a szenvedő anya
mellette mária
a szenvedő anya
még a rossz emberek
avval fenyegették
kis jézus megszületik
keresztfára feszítik
szép pávák repdesnek
kis jézuska felett
és úgy örvendeznek
kis jézus megszületett
ha én páva volnék
jobb regvel felkelnék
folyóvízre mennék
folyóvizet innék
szárnyam csattogtatnám
szép tollam hullatnám
szárnyam csattogtatnám
szép tollam hullatnám
árva lányok szednék
bokrétába kötnék
és az úr jézusnak
sírhalmára tennék
÷
album: Dűvő 1
kiadó: Stereo
kiadás éve: 1998
"Ez a zenekar magyar népzenét játszik, mindenek előtt tradícionálisan. Repertoárjukban a különféle kárpáti népcsoportok más és más zenei elemei is fellehetőek. A hegedű és a nagybőgő mellett olyan ritka és érdekes hangszereket szólaltatnak meg, mint a duda, a tekerő, a cimbalom és a pásztor furulya."
http://www.youtube.com/watch?v=VNXazjFrLQM&feature=related
|
