BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE

ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA

SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK

PETŐFI SÁNDOR

A KIRÁLYOKHOZ

Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok,

Ti királyok, nyílt őszinte szót,

Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy

Büntessétek a felszólalót;

Áll még Munkács, áll az akasztófa,

De szivemben félelem nem áll...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Szeretet... hah, ezt a szép virágot

Tövestül kitéptétek ti rég,

S kidobtátok azt az országutra,

S ott átment rajt a szekérkerék,

Amely megtört esküvésitekkel

Megterhelten világszerte jár...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Csak tűrnek már titeket a népek,

Csak tűrnek, mint szükséges roszat,

S nem szeretnek... odafönn az égben

Megszámlálták napjaitokat.

Majd halljátok a nagy ítéletszót

Attól, aki mindenkit birál...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Föllázítsam a kerek világot,

Föllázítsam-e ellenetek,

Hogy a dühnek Sámson-erejével

Milliónként nektek essenek?

Megkondítsam a halálharangot,

Hogy borzadjatok hangjainál?...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Nem lázítok, mert nincs erre szükség;

Mért ráznám meg erőszakosan

Azt a fát, amelynek a gyümölcse

Már túlérve, rothadásba' van?

Ha megérik a gyümölcs, fájárul

Magátul a földre hull alá...

Bármit mond a szemtelen hizelgés,

Nincsen többé szeretett király!

Pest, 1848. március 27-30.

*

VAN-E MOSTAN OLYAN LEGÉNY...

Van-e mostan olyan legény,

Aki fél,

Ha a mennykő jár is ott a

Fejénél?

Takarodjék el közülünk

A gyáva,

Bújjék bele a kemence

Lyukába!

Testvéreim a szabadság

Nevében,

Álljuk meg a helyet amúgy

Keményen,

Mutassuk meg, hogy mik vagyunk?

Olyanok,

Akiken a veszedelem

Ki nem fog!

A legelső jeladásra

Kiállunk,

Ha elesünk, új sor áll föl

Utánunk;

Ha két magyar marad is a

Világon:

(Csak e kettő szabad legyen)

Nem bánom!

Háromszinű magyar zászló,

Dicső jel!

Védelmezünk megfeszített

Erővel,

Kiemeltük a porból szent

Szárnyadat,

Röpűlj előttünk a magas

Ég alatt!

Háromszinű magyar zászló,

Vezérelj,

Egyikünk sem fösvénykedik

Vérével!

Ellenséged előbb meg nem

Taposhat,

Míg vérünkkel be nem festett

Pirosra!

Pest, 1848. április

*

KÉSZÜLJ, HAZÁM!

Készülj, hazám,

Készülj, boldog haza!

Oly ünnep vár reád, amilyet

Még nem pipázott magyar ember,

Amely majd hét országra szól,

Mint a lőcsei kalendáriom.

Készülj hazám!

A bécsi német

Egytől-egyik mind megveszett,

Istentül elrugaszkodott, az

Ördögnek adta lelkét,

És mostan e bélpoklosok

Ezt kurjogatják:

"Minékünk a szabadság

Árnyéka nem kell,

Maga a szabadság kell minékünk,

Teljes szabadság minden áron!"

Igy kurjogatnak

E sátán cimborái,

S mi lesz a vége e históriának?

Az lesz a vége, hogy császárjokat,

Kegyelmes jó császárjokat,

Elkergetik,

Családostúl elkergetik,

Isten Jehova ugyse'

Elkergetik!

De ez lesz a magyarra nézve a

Szerencse napja,

A boldogságnak égi ünnepe!

Közénk fog jőni

A császár és családja,

A fölséges család!

Igy fognak hozzánk szólani:

"Hű magyarok,

Mi mindig bíztunk bennetek,

Mindig szerettünk titeket,

Legjobban, legatyaiabban

Szerettünk népeink között;

Im kebletekre borulunk,

Öleljetek meg,

Kedves hű fiaink!"

És kell-e több minékünk,

Nékünk hű magyaroknak?

Letérdelünk előttök,

Vándorsarúikról a port

Lenyalják csókjaink

S a hála és öröm könyűi,

Melyek majd, mint egy második Duna,

Fognak keresztülfolyni a hazán,

És egy kiáltás lesz a nemzet:

(Egy olyan óriás kiáltás,

Melytől a csillagok potyognak)

"Vitam et sangvinem

Pro rege nostro!"

Mint hajdanában

Bőgtek dicső apáink. -

S ha lesz közöttünk olyan vakmerő,

Kinek eszébe jut,

Hogy három század óta úr

Hazánkon a Habsburg-család,

S azóta a hazának

Nem volt egy gondolatja,

Nem volt egy érzeménye,

Mely édesebb a kárhozatnál,

Az ilyen vakmerőt,

Az ilyen szemtelent,

Az ilyen háladatlant

Honárulónak deklaráljuk

És nyársra húzzuk!

Készülj hazám, ez ünnepélyre,

Készülj, és örvend, oh boldog haza!

S ti elcsapott királyok

Itt Európában valamennyien,

Jertek mihozzánk,

A jó magyar nép szívesen lát,

Dicsőségének tartja, ha

Hizlalhat bennetek,

Jertek mihozzánk!

Kosztot, kvártélyt adunk,

S az elveszett királyi címek

Kárpótlása végett

Majd táblabírákká teszünk!

Pest, 1848. április

*

Thomas Mann

A varázshegy

MVGYOSZ hangoskönyvek

Tartalom

Thomas Mann és A varázshegy (Kardos László)

Elöljáró beszéd

Megérkezés

A 34. számú szoba

A vendéglőben

A keresztelőtálról és a nagyapa kétféle alakjáról

Tiennappeléknál. Hans Castorp erkölcsi közérzése

Tisztes elborulás

A reggeli

Incselkedés. Utolsó kenet. Félbeszakadt derültség

Satana

Elmeél

Egy fölösleges szó

Hát persze, egy nőszemély!

Albin úr

Satana becsületbevágó ajánlatot tesz

Szükséges beszerzés

Kitérés. Az időérzékről

Hans Castorp a francia társalgást gyakorolja

Politikailag gyanús

Hippe

Analízis

Kétség és megfontolás

Asztali beszélgetések

Növekvő félelem. A két nagyapa. Alkonyi csónakázás

A hőmérő

Örökleves és hirtelen világosság

"Istenem, látok!"

Szabadság

Merkurius szeszélyei

Enciklopédia

Humaniora

Kutatás

Haláltánc

Boszorkányszombat

Változások

Még valaki

Civitas Dei és gonosz megváltás

Dühroham. És még valami kínos

Visszavert támadás

Operationes spirituales

Hó

Mint jó vitéz, jó katona

Tengerparti séta

Mynheer Peeperkorn

Vingt et un

Mynheer Peeperkorn (folytatás)

Mynheer Peeperkorn (vége)

A nagy tompultság

Szép hangok özöne

Kétes jelenségek

A nagy ingerültség

A mennykőcsapás

http://mek.oszk.hu/03300/03380/#

÷

Ismertető

Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Mann a német irodalom klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek megfelelően a regény nem egyéb, mint az "egyszerű és középszerű" hős, Hans Castorp belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castrop betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai, álmodozásai, félénség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a századelő polgári értelmiségét. Castrop testi egészségéért a különc orvosok, "lelke" megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame Chaucathba, a szeszélyes, tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút tőle az író.

A regény mondanivalója sokrétű. Olvasása elmélyült, filozófiai, elméleti érdeklődést is feltételez, ezek birtokában lebilincselő mű.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

http://legeza.oszk.hu

÷

Nyugat · / · 1925. 21. szám · /· Irodalmi Figyelő

Gonda Károly: Megjegyzés a "Varázshegy"-ről

http://epa.oszk.hu/00000/00022/00383/11779.htm

*

Reviczky Gyula

Világbánat

Eh! mit mindig türelemről,

Lemondásról prédikálni!

Én is értek zúgolódni,

Daczoskodni mint akárki.

És ha vád jön ajakamra,

Ne okozzon senki engem.

A czudar világ a bűnös,

Hogyha néha fogy türelmem.

Már, teszem föl, rajtam áll-e,

Hogy a pénz oly ritka nálam?

Vagy tán kéjt találok abban,

Hogy hideg legyen szobámban?...

Ráfogás! a pénzes erszényt

S a meleg szobát imádom!

De nem ad fát, de nem ad pénzt

Senkisem e szük világon.

Hogy ruhám kopott, való, de

Nem vagyok én bűnös ebbe!

Van elég szabó, miért nem

Varr potyára vagy hitelbe.

Megköszönném, hetyke módra

Járnék szinházakba, bálba,

S drága, hosszu mencsikoffban

Télen nem gyötörne nátha.

Minden elsején szobámat

Elmulasztom kifizetni?...

Hisz' ily jó lakóra házbért

Nem is illenék kivetni.

Egy divánnal, puha ágygyal

S egy kis asztallal beérem.

Nem ütök zajt soha, mért is

Nem hagynak magamra szépen!

Az se tetszik senkinek, hogy

Nappal alszom és henyélek.

Mért nem költenek föl! ingyen

Mért nem adnak jó ebédet!

Mért nem jön hozzám a pinczér

S nem szól nyájasan hizelgve:

Tizenkettő már az óra;

Jöjjön, és egyék - hitelbe.

És a többi, és a többi...

Nagy büne az embereknek,

Hogy egész magamra hagynak

S hogy nem adoptál egy herczeg.

Adjanak békét, nyugalmat,

Bort, buzát, jó feleséget,

S azt fogom hirdetni: Oh beh

Gyönyörü szép ez az élet!

*

Paál Zoltán

Arvisura (Igazszólás)

Regék a hun és a magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából I-II

Az Arvisurákat PAÁL ZOLTÁN kohász írásaiból ismerjük; állítása szerint a mű, melynek tartalmát ő kinyilatkoztatás, illetve a kollektív tudattalannal való kapcsolata révén ismerte meg, a hun-magyar törzsek sok ezer éves történelmét és mítoszait foglalja magába. Az Arvisurák néven megismert szövegek első feljegyzője Paál Zoltán szerint Arvisura - Anyahita, a magyarok Nagyboldogasszonya volt, még az özönvíz előtt, a magyarok ősei által lakott csendes-óceáni (Ataiszon) - mely nem azonos a közismertebb Atlantisz szigetével. Az Arvisura - Anyahita és az őt követő rovósámánok által lejegyzett szöveg történeti létezésére nincsen elfogadott bizonyíték, így az Arvisurákra és tartalmukra vonatkozóan Paál Zoltán kohász közlése az egyetlen forrásunk. Az Arvisura szó jelentése igazszólás, vagy igazat mondott szó. A szó eredetére nézve Paál Zoltán azt írja, hogy e szó egy sok ezer éve élt nagytudású asszony, Ardvisura Anyhita neve után maradt fenn, aki bölcsességet, tanítást hagyott az akkor élt emberiségre. Az ő szellemi hagyatékának lett a neve az Arvisurák; a későbbi korokban az elnevezés rajtamaradt minden olyan szellemi és történelmi leiraton, amelyet az Anyahita által tanított törzsek írtak. A Paál Zoltán által leírt palóc regevilág ismertetése szerint az Arvisurákat Anyahita egy Ataisz nevü szigeten kezdte róni, amely szigetnek a süllyedési dátumát, pontosan Kr. e. 5038 - ban adja meg. Így az Arvisurák keletkezési ideje feltételezhetően ennél régebbi. Az Arvisura rovás hagyománya azonban Kr. e. 4040 - től jelentősen megújult, amikor Ordosz-ban (Kelet - Kína) megalakult egy törzsszövetség, amelynek 24 törzs volt az alapító tagja, s ők egyöntetűen az Arvisura rovás hagyományát élesztették fel és vitték tovább. Ez a hagyomány az 1780-as évig - egyelőre nem hiteles források alapján - de dokumentált, onnantól pedig csak a rovók és a vezető szellemiségek (fősámánok) nevei ismertek. A történettudomány által ismert legkorábbi írásos emlékek Kr. e. 3000 körülröl datálódnak, így az ordoszi törzsszövetség létére vonatkozóan is kizárólag Paál Zoltán közlései szolgálnak számunkra forrásul. A palóc eredetűnek mondott Arvisurák mindösszesen az úz nép évezredes életébe enged alaposabb betekintést, azonban ennek keretében a művet tanulmányozó olyan ismereteket kaphat az egész Ázsiát belakó Hun Törzsszövetség rendszeréről, szervezettségéről, rováskultúra fejlődéséről, beavatott rétegének világlátásáról, amely páratlan a maga nemében. Továbbá e mű számos kulcsot nyújt át minden olyan őstörténet kutatónak, akik az Árpád előtti magyarok életére vonatkozóan kívánnak történelmi összefüggéseket felismerni. * Az „ARVISURA (IGAZSZÓLÁS) I - II.” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik ismerkedni akarnak a regékkel a hun és magyar törzsszövetség írásos krónikájából.

Kiadó: Püski Kiadó

Terjedelem: 1517 oldal

ISBN: 9789639906716

*

Reviczky Gyula

Segélyzett költő

Azt irták a lapok minap,

Hogy egy költő segélyt kapott,

Az államtól szubvencziót.

Nem tréfa! Néztünk is nagyot.

Mégis van hát elismerés,

Még sem halunk éhen tehát,

Az állam végre észrevesz,

Ha kinlódtunk egy élten át.

Örült a költő, képzelem,

Öreg már és beteg szegény;

Egy rideg élet alkonyán

Eltartja a jótétemény.

Most már van egy biztos zugoly,

Ahol rághatja kenyerét.

Rászolgált negyven éven át,

Hogy végre észre is vegyék.

Inségben őszült meg, szegény.

Siváran teltek évei.

De most már minden rendbe jött,

Az állam őt segélyezi.

Magyar költő! Kenyértelen

Művész, dicsérd az államot!

Fogadd alázattal kegyét!...

Én titkon elmélázgatok:

Megérjük-e a kort, mely a

Csodák csodáját műveli,

Hogy költő kegyre nem szorul,

Mert eltartják a művei?

*

Morális média, szabadon!

Egy fontos hirt szeretnénk megosztani veled

egy par perces videoklip formajaban:

Katt a linkre:

http://vimeopro.com/fogelmedia/kozlemeny

Kérlek add tovább a hírt barataidnak ismerőseidnek!

Köszönjük!

Szeretettel üdvözöl:

Fogel Frigyes és a Kulturális Kreativok NetTV csapata

*

Reviczky Gyula

A pénz

Vad czédaságtól reng a palota.

Viraszt a mámor; foly Champagne bora.

Szilajon isszák festett asszonyok;

Csók járja és a szív sziven dobog.

Sok ittas úrfinak szemében

Élv s álom harczot vívnak épen.

Megöl az unalom! kiált fel egy,

Üresnek látom én az életet.

S a leghalványabb és legálmosabb

(A háziúr s a lakma rendezője)

Egy kristályserleget markába kap

S rekedt hangon felordít: »Csupa dőre,

Ki másra vágyik és nem pénz után;

Világi boldogság a pénz csupán!

»Arany volt hajdanában is az élet

Legjobb helyére a belépti jegy.

Gyötrelmes vágyad nincsen ott, csak élved,

S mit megkivánsz, azonnal a tied.

Te csak heversz, mulatsz, nincs semmi dolgod,

Használod száz inas lábát, kezét.

S a csőcselék irigykedik: Beh boldog!

Van annyi pénze mint szemét!

»Akarsz utazni?... Hát siess beszállni!

Kell drága öltöny?... Lesz, hanem fizess!

Szeretsz tán lovagolni, kocsikázni?...

Szólj és lovad, kocsid bármennyi lesz.

S ha ínyedet csiklandja finom étel:

Zabálsz; mi ritka, drága, mind tiéd.

Szeretsz mulatni: páholyodba mégy el.

Mert pénzed annyi, mint szemét!

»Mi bánt?... Talán szép asszonyért esengesz?

Vagy hű barátod nincsen még neked?

Hidd el, barát is, asszony is tiéd lesz,

Ha aranyaidat jól csörgeted.

S a taps, dicsőség, hír szomját ha érzed,

Csak ints, s mindenki porba hull eléd.

Mi kéj, hogy ezren írigyelve néznek,

Mert pénzed annyi, mint szemét!

»És a mi kéj van, mámor és igézet,

Mind, mind a drága pénz találta ki.

Van mindened, ha tömérdek a pénzed;

Csak a szegényt kinozzák vágyai.

Poharamat a pénzre hajtom én fel!

Még több világosságot és zenét!

A gazdagoknál soha sincsen éjjel...

Van pénzem annyi, mint szemét!

»Hej! ronda, piszkos ágyban született meg

Az árva, bűnös, aljas és bolond.

Kenyéren élnek mind a megvetettek.

A legnagyobb gyalázat itt a gond.

Erénye csak gunyul van a szegénynek;

Piszokba', sárba', rongyok közt marad;

És darabokra töri szét az élet,

Mint én most ezt a poharat!«

Tapsolva ordit éljent mindegyik.

Zaj és kaczaj közt fölemelkedik

Most egy uracs kopottas öltözékben,

Csak arcza mondja: Jobb időket éltem!

»Hétágu korona van czímeremben;

Lelkem, mint vérem, büszke és szabad.

Boldog is tudnék lenni véghetetlen',

De látom, nem elég az akarat!

Az üdvösséget mosolyogni láttam

S magamnak eljegyezni nem tudám.

Nem járhat ő - mondá - kopott ruhában,

Világi boldogság a pénz csupán!

»Szerelmét fűzte hozzám egy leányka.

Meghalok érte s nem lesz hitvesem.

Az olajfák, narancserdők honába

Magammal én őt el nem vihetem.

Pénz hát a jelszóm! Álmodám idáig;

Nem kergetek már árnyakat bután.

Üdvösségemhez csak a pénz hibázik!

Világi boldogság a pénz csupán!

»Gyémánt a lelkem, óh, de lent a sárban!

Nem díszitem a bolt kirakatát.

Nagyot, dicsőt akarnék, de hiában,

Az én erényem tett helyett a vágy;

Óh, jól beszéltél, nagy a bölcseséged!

Koldús erénye rongyok közt marad.

Darabokra tör engem is az élet,

Mint én most ezt a poharat!«

»Hazudtok! - szól a terem egy zugábul

Egy félszeg ember, látható, szegény, -

A pompa hadd tekintse mostohául,

Rejtőzve él a boldogság, erény,

Az üdv a szívbe van beírva mélyen,

Boldog csak az, ki véle született.

Az ember képe, átka van a pénzen;

A kapzsiság csinálta pénzetek'.

A gazdagot, nem bánom, írigyeljék!

Van üdv, hogy meg nem látja senkisem,

Mert meghal, a mint odahagyja csendjét,

Én ezt imádom és csak ezt hiszem.

Ki a világ előtt fénylik, jaj annak,

Ha e kivűl más gazdagsága nincs!

Üres szivűek a legkoldusabbak.

A szív, a szív az egyedűli kincs!«

Nagyot kaczagnak rajta széltire;

A sok között csak neki volt szive.

*

Karinthy Ferenc

ÉLETRE NEVELÉS

- Marci, gyere ide, mondd meg, kisfiam, honnan van a tarhonya?

- Elvetik a földbe, kinő, learatják, csépelik.

- Nagyon jó. És a nokedli?

- Fán nő, nokedlifán. Arról szedik le.

- Hát a dinnyét?

- Halásszák. Bedobják a horgot, rajta a csali, a dinnye bekapja.

- Úgy van. És a mustárt?

- Bányásszák, a mustárbányában.

- A túrós gombócot, szilvás gombócot?

- Lövik. Repül a levegőben, puskával lelövik.

Marci ilyenkor kap egy forintot,

hogy ily szépen okosan megfelelt mindfont-size: 12pt;enre.

÷

Évek óta folyik ez a játék,

versenyt oktatgatjuk egymást e hasznos tudnivalókra.

Így állapítottuk meg,

hogy a hurka csúszómászó állat,

három alfaja van, a tüdős, májas és a véres,

és hurkapálcikával táplálkozik;

többnyire épp akkor ejtik el, mikor a pálcikát le akarja nyelni,

azért fityeg ki száján az a kis fadarab.

Továbbá, hogy a libamájat pincékben termesztik,

ott nő jó nagyra, kövérre a nyirkos, sötét falak tövén.

A fruttit, zizit, tejkaramellát, szaloncukrot

s más efféle nyalánkságokat az erdőn szedik,

kislányok gyűjtik kötényükbe.

÷

Marci olykor fogasabb kérdésekkel is előáll.

- Honnét van a hal?

- A hal, kisfiam? Nagymama gyúrja lisztből, tojásból,

élesztőből és halporból.

- A dobozos szardíniát is?

- Ugyan! Azt a disznóból vágják ki, a szalonnája alól.

- És hány doboz van egy disznóban?

- Attól függ. Általában negyven-ötven,

de például Horváth bácsi, a szomszédos házmester

tavaly leölt egy hízott kocát, abban százhúsz doboz szardínia volt,

és még huszonöt tubus szardellapaszta.

Kapott is érte egy gyönyörű díszoklevelet

a mezőgazdasági kiállításon.

÷

- És honnan van a rokfort?

- A hegyekben ered, kis rokfortpatakokban csörgedez,

lezúdul a sziklákon, folyókba gyűlik,

s ezek beömlenek a Nagy Rokfort Tengerbe...

- És a tenger nem árad ki?

- Nem, mert a nap felszívja a párát a sajtfelhőkbe,

s onnan hull le a rokfortcsapadék a patakokba, folyókba,

és így tovább.

÷

Így ismerkedünk a mindenség nagy folyamataival,

s nyitogatjuk a tudás zárait,

két fáradhatatlan természetkutató, Marci meg én.

*

VALÓDI BEÍRÁSOK ELLENŐRZŐKBE

"Szellemessége és feltűnési viszketegsége

a pofátlanság határait súrolja."

"Fia a szünetben sztrájkot szervezett.

Letörtük."

"Nem elég,

hogy a szünetekben állandóan krétacsatákat vív osztálytársaival,

ráadásul mindig veszít."

"Tűvel látta el barátait, hogy osztálytársait szurkálják."

"Gyermeke azt mondta, hogy

szerinte jó gondolat lenne az egyik osztálytársat bántalmazni,

ezért figyelmeztetem."

"T. szülő, a gyereke állandóan tőlem kér tollat.

Lássa el otthon írószerrel."

És egy pár méltó szülői viszontválasz:

"Fia az órán szöllőt (így!!!) evett."

"Kedves tanárnő, október van, mit egyen a gyerek, banánt?"

"Kedves szülő, tájékoztatom, hogy

Péter az étkezdében többször is kézzel evett evőeszköz helyett."

"Köszönöm a tájékoztatást, már tanul lábbal is."

"A fia túl sokat foglalkozik a lányokkal."

"Tanárnő, kövezzen meg, de én ennek inkább örülök!"

"Jancsika rendszeresen nem issza meg az iskolatejet."

"Kivégzéséről gondoskodom."

"Fia az órán állandóan beszél!"

"Szerintem az anyjától tanulta. Mindkettőnek ellátom a baját!"

"Értesítem a T. szülőket, hogy

fiúk történelemkönyve lapokból áll."

"Ellenőriztük, valóban."

"Katika nem tud olvasni!"

"Ha tudna, nem járatnám iskolába."

"T. Szülő! Leánya irodalomórán vihogott. Tanárnő"

"Megdorgáltam. Akkor is vihogott."

"T. szülő, fia órán neveletlenül beszélt. Figyelmeztetem.."

Szülői válasz: "Engem?"

"Megkérném önöket, hogy

ismertessék meg gyerekükkel a kulturált vécéhasználat alapjait!"

Szülői válasz:

"Laci szerint ezt ön neki kevésbe cizelláltan mondta:

"Ne szarj az ülőkére, te hülye!"

Ez kulturált viselkedés???"

*

Sok fiatalt fenyeget a bőrrák

Betegszoba.hu

Hiába hívják fel a figyelmet a túlzott napozás veszélyeire, a fiatal felnőttek még mindig szénné süttetik magukat a napon vagy a szoláriumban, állapították meg az egészségügyi szakemberek. Mindkettő erőteljesen hajlamosít a bőrrákra, beleértve annak gyakran halálos kimenetelű formáját, a melanómát.

http://mno.hu/betegszoba/sok-fiatalt-fenyeget-a-borrak-1077615

*

Nyisztor Ilona

istenem istenem

áraszd meg a vizet

áraszd meg a vizet

hogy vigyen el engem

apám kapujába

s anyám asztalára

hogy kérdezzem õket

kinek adtak engem

cifra katonának

nagy híres tolvajnak

ki egyé-kettõé

nem szánt vért ontani

istenem istenem

hogy meguntam élni

jó reggel fölkelni

folyóvízre menni

jó reggel fölkelni

folyóvízre menni

folyóvízre menni

véres inget mosni

ha folyóvíz vónék

sohase búsulnék

hegyeken võgyeken

zengedezve járnék

s ahol kisürülnék

porondot hajtanék

kaszáló rétekbe

virágot nevelnék

s ahol én elmejek

még a fák es sírnak

gyenge ágoikról

levelek lehullnak

hulljatok levelek

rejtsetek el éngem

mert az én édesem

mást szeret nem éngem

÷

album:

Földnek e zsírjával, napnak e hugával

*

RÉGI MAGYAR MULATSÁGOK

15. A vásár

Gyere velem a vásárba,

Fussunk oda hamarjába.

Vehetsz majd ott minden szépet,

Ha nincs pénzed, majd csak nézed.

Bár a közmondás úgy tartja, hogy „pénzzel járják a vásárt”, de azért e csalogató rigmusnak is igaza van. Még napjainkban is. Hisz pl. a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóinak többsége nem vásárolni megy oda, hanem nézelődni, beszélgetni, falatozni, iddogálni, szóval szórakozni, mulatozni. Mennyivel inkább mulatság, sőt ünnep volt a vásár abban az időben, amikor a vevő és az eladó csak itt találhatott egymásra, amikor még nem voltak kirakatok, még boltok sem, és a vevő csak a vásáron szemlélhette meg a portékákat. De mulatság volt a vásár azért is, mert itt találkozhatott az ember ismerősökkel és más határbeli, messze földről való idegenekkel, akiktől híreket hallhatott, tájékozódhatott arról, hogy a világ miként megyen. S mivel az adott közlekedési és egyéb viszonyok miatt távolabbi vidékről csak az jött el a vásárba, akinek feltétlenül kellett, vagyis egy-egy településtől kevesen, a vásárt járt embernek tapasztalata miatt az otthoniak előtt – sok közülük a falu határát sem lépte át – tekintélye volt, és éveken át mesélt arról, mit is látott a vásárban.

A vásár intézményét Európa új népei ókori örökségként kapták, és fejlesztették tovább. A magyarság már az őshazában ismerte ezt az intézményt, amely eleink letelepülése után nálunk is helyhez és időhöz kötött lett. Így alakult ki az évi, a havi, a hetivásár, valamint azok rendje is. Az uralkodó vásárjog-ot adományozhatott a földesuraknak, városoknak. Éltek is a lehetőséggel, mert a vásár a vám, a helypénz, a legelődíj, valamint az árumegállító, illetve elővásárlási jog miatt haszonnal járt. Legjelentősebbek, egyúttal a legnépesebbek voltak az évenként meghatározott időben tartott országos vásár-ok, az ún. sokadalmak, mert – mint ezt többek között Rozsnyó város 1680. évi levelében megállapította:

„Az országos sokadalmoknak és vásároknak az az ő tulajdonságok és szabadságok, hogy azokra szabadosan minden háborgatás, bántódás és meggátolás kívül minden rendbelieknek, még a külső országbéli kereskedőknek és egyéb mesterembereknek is jövések, menések, kereskedések, adások, vételek mindenkor lehetett és lehet.”

Történelmi emlékeink azonban igen szűkszavúan mesélnek arról, ami minket érdekel: a vásárról mint mulatságról. Szétszórt adatokból kell összeállítani azt a képet, amely egy vásár látogatóját fogadta. Az időrendet sem követhetjük, de a felvázolt kép a középkortól kezdve a XIX. századig alig változott valamit.

A mulatság már a vásárra készülődéssel kezdődött, akár utazni kellett oda, akár helyben tartották. Az előbbi esetében maga a készülődés és az utazás is mulatság volt. Ki-ki állapota, kora, neme szerint hintón, szekéren, lovon vagy gyalog utazott. S érdemes felidézni azt a képet egy nem közönséges vásárra indulásról, amelyet Apor Péter villant elénk az „Erdély változásai” című művében:

„Petki Farkas… egynéhány csicsai asszonyokat… felülteti az szekerébe… hogy Szeredás vigye az Sokadalomba őket… tisztességes tréfából… Egyik asszony fel nem fér az szekérre, eleget könyörög, hadd ülhessen fel ő is… mondja nekik: Meglátjátok… ha én el nem mehetek… tü sem mentek el békével. Azonban egy szekérkerékből titkon az szeget kiveszi; Petki Farkas… megindul sebesen, az ostorral megsujtja az lovakat, az kerék kiesik az szekérből, feldől az szekér az sok asszonyokkal együtt, s mind egyberomlik; kiáltottak, sikoltottak, … amaz asszony pedig kacagta s csúfolta őket.”

Más mulatságban volt része annak, aki a vásár helyén lakott. Elbámészkodott a vásárra érkezők seregén, gyakorta kisebb felvonulás ez. Többnyire vendéget is várt, rokont, ismerőst, hisz némely vásár tizenöt napig is eltartott. A török hódoltság korában pedig furcsa mulatsággal végződhetett. A végbeli vitézek ugyanis, magyarok, törökök egyaránt igen szívesen látogatták a vásárokat, de a pénz féme helyett más fémet vittek magukkal: kardot. Ez volt a vásárütés. Behatoltak az ellenfél területére, meglepték a vásáros népet, s ha sikerült legyőzni a vásár-őrséget, ugyancsak meggazdagodtak a vásárosok kárára, ha nem, hát bizony életükkel vagy rabsággal fizettek érte. Persze, ki-ki úgy igyekezett, hogy ne fizessen rá. 1585-ben pl. a híres tusi vásárt, amelyet messze földről jött török kereskedők is felkerestek, Báthori István választott csatavezető kardja alatt ötszáz egri, kassai, kállai, tokaji és szatmári vitéz lepte meg. A vásárt a szolnoki bég őrizte háromszáz vitézével. A magyarok, túlerőben lévén, hét ember árán százhetven törököt vágtak le, százharminc vitéz és még húsz török kereskedő lett a foglyuk, és százötven szekeret töltöttek meg az elragadott portékával. Ráadásul a vásárütésért a budai basa az állásával fizetett.

De induljunk el a vásárba nyugodalmasabb időben, biztonságosabb helyre! Mivel sem venni, sem eladni nem akarunk, nem törődünk vele, cigányasszonnyal vagy vénasszonnyal találkozunk: szerencsénk lesz vagy sem. Nézzük meg előbb az állatvásár-t, amelyet – érthetően – a városon kívül tartottak meg. Már messziről mozgalmas, színes látvány fogad, és valami leírhatatlan zagyvaléka az emberi és állati hangoknak. A sok szelídítetlen ló nyerítése összevegyül a szilaj marha bőgésével, a birkák bégetésével, a disznók röfögése szinte ki sem hallik a hangzavarból. Annál inkább az ostorok pattogása s a tülkölés. Ahogyan közelebb megyünk, a zsivajból kiválik a hajtó-k üvöltése, káromkodása. Mert bizony gyakran megesett, hogy a végtelen puszták csendjéhez szokott csöves jószág megvadul a zajban. Lecsillapításuk nehéz dolga volt a hajtóknak. Nincs hely kifuttatni a marhát. Be kell nyomakodni a szarv-tenger közé, s megnyűgözni a bajkeverő jószágot.

Menjünk inkább a lovakhoz, nézzük meg, hogy s mint megyen a vásár. A vevő a ló mellé áll, s míg nem távozik, más nem léphet oda vásárolni. Erre az eladó „megunszolja, megimádja” a lóval a vevőt, mire „árat akasztanak”, vagyis alkudozni kezdenek. Ha megegyeznek, a vevő a „kezét beadja”, és leteszi a „felpénzt”, vagyis a foglalót, vagy kifizeti a vételárat. Az eladó gondosan megpökődi az első pénzt, mondván: „Apád, anyád idejöjjön!” Ezt követi az áldomás. Hogy miért volt erre szükség, megtudjuk Werbőczitől. Hármaskönyve III. rész. 34. címénél a lopott lóról szólva a következőket írta:

„De ha a tolvaj azt mondaná, hogy azt szabad és közönséges vásáron… vásárolta és szavatost… nem állíthat, sem pedig gazdáját nem adhatja, vagy bárki mást, aki a vásárkor szokás szerint áldomást ivott vagyis ahhoz szerencsét kívánt volna, elő nem állíthat, akasztófával bűnhődik.”

Kívánjunk a vételhez mi is jó szerencsét, felhajtván egy icce bort a bormérő sátor-ban, aztán menjünk tovább nézelődni. Haladjunk befelé a városba. Már a városkapu után kezdődik a kirakodás. Ki-ki módja meg a vásárrendtartás szerint rakja ki portékáját. A XVII. századi munkácsi szabályzat pl. ezt írja elő:

„Egy szekérre két vagy három kalmár rakodhat ki.”

Kinek szekere nem volt, gyékény-t tett a holmija alá, és bizony sokszor „ketten árultak egy gyékényen”. Az ilyeneknek, mint ezt pl. Debrecen XVI. századi rendtartása írta:

„Ha hó vagy eső esnék, ilyenkor valami ponyvát vagy gyékényt szabad légyen marhája felett felvonni vagy teríteni, hogy kárt ne valljon.”

A módosabb kalmárok, a kézművesek azonban sátorban árulnak, s a vásártér-en valóságos utcák keletkeznek a sátrakból. Ahogyan Baróti Szabó Dávid a „Sokadalom” című versében írta:

Itt görögök vertek sátort, a vas-árosok ottan

Itt a csizmadiák vagynak, amott a szabók.

A csipkés, olajos tótok sem késtek el: hoztak

Párnahajat, sáfránt, fenyves-itallal olajt.

A vásári rendtartás azonban megszabta az egyes portékáknak, illetve kalmároknak, kézműveseknek, céheknek az árusító helyét úgy, hogy az egyfajta árus egy helyre kerüljön. Így lett aztán külön-külön utcácskája pl. a posztósoknak, a gombkötőknek, fazekasoknak és a többieknek, a XVII. századtól kezdve a könyvárus-oknak is. Az utóbbiak sátrát sokan felkeresik. Itt van ponyvá-n kiterítve az olcsó szórakoztató irodalom, a széphistória, a népkönyv meg aztán a kalendárium. Ez utóbbi volt századokon át a föld népének úgyszólván egyedüli világi olvasmánya. Sok mindent tudott egy ilyen kalendárium. A naptári részen kívül volt ebben időjárásjóslás, gazdasági és egészségügyi tanácsadás, krónikás feljegyzés, didaktikai célú elbeszélés, vers, a XVIII. századtól kezdve pedig a hivatalok cím- és névtára, még az országos vásárok jegyzéke is.

S ahogyan elfordulunk a könyvessátortól, nem sokkal odébb nagy csődületet látunk. De még nem is sikerült befurakodnunk a tömegbe, szétrebben a nép, majd eltaposnak. Messzire sodródunk, csak nehezen tudjuk meg, mi történt. Kockázókat néztek, s csaláson kapván egyik a másikat, megugrott a bicska, mire a nézők egy része pártot vállalva csatlakozott a verekedéshez. Tilalmazták is a megyék, városok az ilyen játékot. Szolnok megye pl. 1746-ban többek között így rendelkezett:

„Mivel peniglen az koczkajátékok gyakorlása által, azoknak gyakortai csalárdsága miatt veszekedések, verekedések, sőt sebesülések történtenek, határoztatott, hogy az ilyen koczkajátékok, amelyek leggyakrabban hivatásos játékosok által űzetnek, úgyszinte a szíjjal vagy más ilyes eszközzel való, csupa csalárdságból álló és a szegénység becsapását szándékozó játékok is, mint az országos vásárokon, mint azokon kívül megtiltatnak, súlyos és visszavonhatatlan büntetés terhe alatt.”

Bár a hazárdjáték-ot később a törvény is tilalmazta, éppúgy nem sikerült megszüntetni, mint a koldulás-t, pedig azt is tilalmazták a vásárokon. Csongrád megye pl. 1817-ben emígyen:

„Mivel vásárok… alkalmatosságával a koldusok nagyobb számmal szoktak összeseregleni, és fekéles, éktelen undorodást okozó tagjaikat a könyörülés ösztönére felfedezvén, vagy kiabálással, botránkoztató jajgatással alamizsnát kérnek, az illetők… széjjel kergettessenek.”

S ahogy széjjelkergettettek, visszaszállingóztak. És hozzájuk hasonlóan vásárról vásárra vándoroltak azok is, akik nem a könyörület ösztönére bízták jövedelmüket, hanem a maguk ügyességére, és ott vették, ahol érhették a gazda híre nélkül, vagyis a tolvaj-ok. Jó lesz vigyáznunk, amíg nézzük, hogy a tetten ért tolvajt hogyan csapatja meg a vásárbíró a cédulaház-nál, nehogy közben lába kerekedjék a bugyellárisunknak.

Erre ugyanis szükségünk van, mint szemlélőnek is, mert már jócskán megéheztünk, s finom illatfelhőket sodor felénk a szél a vásár külső részén felállított lacikonyhá-k felől. S hogy miért nevezték a vásári főzősátrakat lacikonyhának, arra hihető feleletet ad Dugonics András a „Magyar példabeszédek és közmondások” című, 1820-ban megjelent művében. II. Ulászló, közismerten szegény királyunkról ezt beszéli:

„A Budai vásárok üdején Inasát azon sátrak alá küldötte, melyeken disznóhúst sütni és juh hússal árulni szoktak és így lakott jól királyi palotájában. Ezen sátrokat elsőnnen Inasai, osztán az egész ország Laci konyhájának nevezték egészen a mai napig.”

Ez a lacikonyha pedig olyan, amilyennek Arany festi le „A lacikonyha” című költeményében:

Ejhaj! cini, cini! dövő, dövő!

Ott ám a jó világ, a jó idő!

Elűl is ponyva, meg hátúl is ponyva:

Sátorbul utcák: ez a lacikonyha…

Onnan a bőgő mormolása hallik,

Fülembe onnan klárínét nyilallik…

De nem csupán egy zenekar lehet,

Megszámlálhatni vagy hatodfelet…

Hallik toborzó, tus, vagy áldomás:

Menjünk be, itt szokatlan élv kínál.

Mindjárt elől víg tűz szikrája pattog,

Táncos betyárok érc tenyere csattog;

Sistereg a zsír, kolbász, pecsenye,

Éhes gyomornak bűbájos zene.

Sátorban úgy, mint sátoron kívül,

Füstöt vet a bor, a velő hevül

Az arc kigyullad, van dallás, kacaj,

Szitok, visongás, mindenféle zaj.

Bizony, igyekeznünk kell, nehogy itt ragadjunk mi is mulatozni, mert még sok a látnivaló.

Megnézhetjük a borbély-t - aki ez időben felcser is volt –, amint éppen fogat húz, miközben a páciens harsányan üvölt. Vagy a vajákos-okat, bájoló-kat, akik suttyomban dolgoznak, mert ha rajtakapják őket, még jól járnak, ha csak kitiltja a tanács a városból őket. S ahogy tovább ballagunk, a XVIII-XIX. századi vásárban, ismét nagy csődületbe botlunk, de ide már nyugodtan odafurakodhatunk, veszélytelen látvány a kép-mutogató-é. Jókor érkezünk, meghallhatjuk a figyelemfelkeltést. Akár úgy, ahogyan Petőfi írta meg a „Karaffa” című drámatöredékében:

Füleljen, füleljen, kinek füle vagyon,

Nézze meg e képet, kinek szeme vagyon,

Borzadjon üstöke, kinek haja vagyon,

Im egy történet, mely rettenetes nagyon.

De úgy is kezdődhetik a mutogatás, ahogyan Arany verselte meg „A kép-mutogató” című költeményében:

Debreceni sokadalom!

Nézz e képre, halld meg dalom:

Szomorú történet esett,

- Kin sok jámbor szív megesett -

E szomorú időben;

Arrul szerzék ez új verset

Ebben az esztendőben.

A harsány szavú szavaló vagy énekes egy padon áll. Mögötte nagy vászon kifeszítve. Ezen több mezőre osztva egy história eseményei vannak rikító színekkel kifestve. Az énekes a kezében levő pálcával sorra mutogatja a képeket, s az ábrázolt eseményt versben, énekben adja elő. A história mindig valami borzalmas, de romantikus esemény. – A változó képek és az azt kísérő szöveg együttesét: a képmutogatást a mozi ősének tekinthetjük. Döntő különbség azonban az, hogy itt utólag fizetünk, ha akarunk, mert az énekes az előadás után indul körbe kalapjával adományt gyűjteni, és ugyanakkor árulja az előadás kinyomtatott szövegét is.

Ha tovább sodródunk a vásár tömegében, megláthatjuk a másik vásári mutatványos, a bábjátékos sátorkáját is, és megnézhetjük az előadást. Itt jól szórakozhatunk, mert az előadott darabok többsége mindig harsányan vidám.

Ha pedig történetesen a pesti vásárt látogattuk meg, azt is a XIX. században, erről az előadásról egy másikra mehetünk, ha itt hagyjuk a vásárt. A több helyen kifüggesztett „színi tzédula” így invitál:

„A magyar színjátszó társaság, különös tekintettel a vásárra jött nemes uraságok eránt, a tsoda szép mulattató vígságos játékot, Igazházit fogja bémutatni.”

De ha valaki „férfiasabb” mulatságra vágyott, nem a Hakker kertbe ment, a teáthrálisták-hoz, hanem a Beleznay ház mögé, ahol a hecc-eket tartották. De akár itt, akár ott szorongott a nézők között, bizonyosan nem gondolt a zsebében szorongó árkus papírra, amelyre már rég elintézni kellett volna megbízásokat írt fel az otthon maradt asszony. Babos Péter uramnak pl. többek között ilyen eljárandói voltak:

„Valami szagos vizet a fehér angyal illatszerraktárból. – Pazeller budai czukrásztól zwiebach Iduskának. – A törökhöz tzimzett vatzi utczai dohányos boltból spanyol tubákot. (Ez János sógor commissiója.) – A hídutczába elmenni, Günther miniatúra festőhöz, lakik a 638-ik numero alatt, első emeletben, első garádicsnál – és elhozni tőle Susi néni arczképét.”

S még kevésbé gondolt arra, ami az ilyen feljegyzések végére volt írva, és gondosan aláhúzogatva, arra, hogy vigyázzon ám testi-lelki jó állapotára, s „holmi-egymás obscurus czélú helyre ne menjen ám zajlakodni!” Mert bizony, ha kutyafáradt is volt a vásár látogatása után, arra még futotta ereje, hogy valamelyik jópajtásával, akivel a vásárban találkozott, este elmenjen a vásár porát lemosni. S hogyne „zajlakodott” volna, amikor tüzes tokaji kerekített a jó vásárhoz jó kedvet, a cigány meg csak húzta a talpalávalót. Amikor aztán másnap vagy harmadnap hazaszekerezett a vásárolt portékákkal, eszébe jutott, hogy a napamasszony-nak: az anyósának bizony nem vett vásárfiá-t, s elhatározta, hogy vigasztalásul a legközelebbi vásár alkalmával elhúzatja majd a nótáját:

Veszünk, rózsám kenyeret, vékony szalonnát,

Kacsalábon forgó tündérpalotát,

Selyem kendőt, sejehaj, rózsám válladra,

Ugy megyünk, galambom, a turai vásárra.

*

Ha Noé ma építene bárkát...

Így szólt az Úr Noéhoz:

"Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit és addig

fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz.

De szeretnék megmenteni néhány jó embert

és minden állatfajból egy párt,

ezért építs bárkát!"

Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az eső,

de az Úr legnagyobb megdöbbenésére

Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.

- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.

- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal Műszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.

2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.

3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megőrzése

érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.

4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.

5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.

6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben,

hogy mennyi hátrányos helyzetű kisebbségi etnikumot viszek magammal.

Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.

7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová. Most úgy ítélem meg, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.

Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.

- Úgy döntöttél, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.

- Nincs rá szükség. - mondta az Úr - Megoldjátok magatok.

*

Erdélyi János

Magyar szólások és közmondások

7618.

Ne légy tankó, ha eszeddel élhetsz.

7619.

Rosz tanitótul tanulhatod, mit kelljen kerülni.

7620.

A ki tanit, tanul.

7621.

Nem lehet a tanítvány mindjárást mesterré.

7622.

Addig tanulj mig időd van.

7623.

Senki sem lehet tanu maga ügyében.

7624.

Mit ember ifjanta tanul, azt aggodtan is nehezen felejti.

7625.

A mint tanulsz, ugy veszed hasznát.

7626.

Sokat tanult, kinek kedve a könyvekhez.

7627.

Egy tanuvallásra fel is akasztanak.

7628.

Főzi a taplót.

7629.

Kvitt a tapló.

Mindennel tisztában vagyunk.

E franczia szólásmódbul:

jouer à quitte ou double, vagy: quitte on double

(mindent játékra tenni).

7630.

Jól tapogat.

7631.

Ott is tapogatod, a hol nem fáj.

7632.

Nehéz ott a tapogatás, hol nem annyira viszket mint fáj.

7633.

Ugyan megnőtt taréja.

7634.

Taréjt emel.

Taréjosan beszél.

Latin: Cristas erigit.

7635.

Tarkán kurtát cserélt.

7636.

Minő a tartomány, olyan a szokása.

7637.

Mi a tatár!

A tatár!

Meglepetésbeli csudálkozás.

7638.

Hajtson el a tatár.

7639.

Nem hajt a tatár.

7640.

Szegény tatár!

Mondani szokták férfira,

ki nem igen jó hirben álló aszonyt vesz feleségül,

gunyos szánakozással.

Kisfaludy K. "A bánkódó férj" czimü költeménye

e közmondás értelméből van igen szépen kikerekítve.

7641.

Krimi tatár.

Ez alatt kegyetlen embert ért mindig a magyar;

p. a krimi tatár is megszánná.

7642.

Tatár fajta.

7643.

Tatár étel, török táncz, magyar adta, ördög láncz.

Tatár étel

azaz korbács, mennyiben ez kolbászhoz hasonló;

török táncz,

mennyiben talpon forog a táncz,

a török pedig talpveréssel is büntet;

magyar adta

azaz szitok; ördög láncz azaz rabbilincs.

Ez a négy összehozva átokkép mondatik.

7644.

Szalad mintha a tatár hajtaná.

7645.

Hire van mint a tatárjárásnak.

7646.

Tavaly, tavaly, az idén.

7647.

Majd tavaly.

7648.

Elmult mint a tavalyi hó.

7649.

Fej nélkül a tábor lelketlen sokaság.

7650.

Kitett magáért mint táczi kutya az uráért.

7651.

Tál fazékkal hamar összezördül.

7652.

Sok jó ehetik egy tálbul.

7653.

Könnyebb a tálba aprítani mint keresni.

7654.

Első, utolsó a tálban.

7655.

Előbb a tálba, aztán a szájba.

7656.

Néha a támasz is megdől.