AZ ELMÉRÜL
Mint egy kis szél, amelly tengereink mellett
Felkel s lengedezve jár az habok felett,
A kősziklán süvölt suhogó szárnyával,
A mélységbe mormol bús csavargásával,
Ha felemelkedik nagy hegyek tetején,
Nyugoszik a szörnyű kőszálaknak hegyén,
Innen az egekbe felkel süvöltéssel,
S úgy száll a völgyre le szép lengedezéssel,
Egyenlőül repdes tengeren, térségen,
A magas egekbe jár mint a mélységen,
Tűz, víz, fagy, setétség, sem nagy világosság
Neki, ha csavarog, nem alkalmatlanság;
Elmém! te is ekként jársz szívem tengerén,
Sok habokat csinálsz széjjelfolyó erén.
A magas egekbe mégy repüléseddel,
A mélységbe alájössz lebegéseddel,
Égünk, földünk között gyakran lengedezve
Függesz, e világot gondolattal nézve.
A dühös habokon serénységgel futhatsz,
Szörnyű bérceinkre sebességgel hághatsz.
Mennyet, földet, poklot, tengert öszvejárkálsz,
Mindenekrül gondolsz, valamit feltalálsz.
Csudállatos elme, millyen valóságod,
Magyarázza voltod sok tulajdonságod.
Érzékenységeim a történetektül
Ha fellármáztatnak, mint dühös szelektül,
Szívemnek csatáján veled a változás
Olly, mint a habok közt csapdosó villámlás.
Gondolatod dörög, vele a szív habzik,
Fájdalmas érzése szüntelen változik.
Nem nyughatsz, mindenkor futkossz a világon,
Felakadsz, repdesvén, minden kicsiny dolgon.
Meddig akarsz menni már repüléseddel?
Feldúlhatsz-é mindent vakmerőségeddel?
Tudd meg, hogy te abbul semmit nem ismérhetsz,
Amit e világon járkálva fellelhetsz.
A teremtés könyve el van tőled tiltva.
El nem érhetsz soha te ide olvasva.
Igaz, e világba mindent általjárhatsz,
De afelől semmit meg nem magyarázhatsz.
Mennyire nem ragadsz vakmerőségeddel!
Semmit nem gondolsz már nagy csekélységeddel.
Mondd meg, micsoda az, honnan e nagy világ
Kijött, mint egy élő fábul valamelly ág?
Tudakozd PLÁTÓtul a mély természetet,
Magyarázza NEFTON az örök nagy rendet.
Mi módon dolgozik a természet belől,
Mikor származását hányja mindenfelől?
Magyarázza meg LOK, melly valóság vagy te,
S hol van egy plántának nevelő élete?
ARISTOTELES is mért nem mondhatja meg,
Hogy mint teremt újra tavaszt a lágy meleg?
Micsoda kerekek azok a mélységbe,
Amellyek forognak olly nagy serénységbe?
Ez mint egy óralánc fel nem húzattatik,
Szüntelenül forog, mégsem bomolhatik.
Csak aki teremtett, a' láthat ide bé
De egy halandó por soha nem jut mellé.
Elmém ne fárasszad itt nagyon magadat,
Ismérd meg vérembe alacsonyságodat.
Ne tedd bírájává léted e világnak,
Ne légy ítélője olly számos vallásnak.
Csudáld teremtődét, lásd meg kicsinységed,
Ne erőltesd sokra árnyék semmiséged.
Nézzed e világot, tanácskozz mindennel,
Csak ne háborodj meg soha az Istennel.
Ne vádoljad eztet nagy teremtésébe,
Ki örökös marad dicsőült egébe.
Ennek kebelébül e világ elterjedt,
Belső részeiben a természet éledt.
Felettünk, alattunk, bennünk, mindenütt van,
Éljünk vagy múljunk bár, megmaradunk abban.
Ő terjeszkedett ki csak teremtésével,
Mindent magáért tart nagy Istenségével.
Ez az erő, nékünk úgy tetszik, sehol sincs,
De mégis szemléled, akármerre tekints.
Őtet csudáld, elmém, okoskodásodba,
Imádjad nagy voltát csak gondolatodba.
Úgy nézd ezt, mint léted véghetetlen atyját,
Vizsgáld természeted, s ne bántsd akaratját.
Gondolkozz józanon, vezéreld életed,
Elrendeli az ÚR holtom után léted.
Járjál egen, földön, vizsgálj mindeneket,
De soha ne ítélj magadtul lelkeket.
Repdestessen széjjel nyughatatlanságod,
De ne felejtsd soha nagy alacsonyságod.
Semmit nem ismérhetsz, alázd meg magadat,
Érzékenységimben őrizzed javadat.
Itt határoztatik édes nyugodalmad,
Ha ezek kínoznak, rád rohan fájdalmad.
Mint egy cifra árnyék, csak ollyformán habzol,
Érzékenységimben szüntelen változol.
Örömöm s fájdalmam rabja vagy létedbe,
Ezt kerülöd, amazt keresed éltedbe.
Ezek közt hánykódván, végre tőlem eltűnsz,
S gondolattal éltem vezérelni megszűnsz.
Visszafutsz a széjjelterjedt erősségbe,
Mindég lengedezel egy nagy Istenségbe,
Megtart e nagy erő belső része között,
Ki minden teremtést magába megőrzött.
Semmi nem múlhat el e nagy természetbe,
Csak változik, de megmarad az Istenbe.
*
21:30, Szombat (május 19.), Duna World
A filozófus
magyar tévéjáték, 59 perc, 1981
rendező: Zsurzs Éva
író: Bessenyei György
zeneszerző: Kaláka együttes
szereplő(k):
Benedek Miklós (Péter)
Hernádi Judit (Sára)
Straub Dezső (Tamás)
Pregitzer Fruzsina (Borbála)
Kulka János (László)
Mikó Iván (Dudás)
Zsurzs Kati (Katica)
Vajda László (Pontyi)
Bánfalvy Ágnes (Angelika)
Két különc - Péter, az üres szalonélettől elforduló, filozofáló nemes ifjú, és Sára, a gazdag, szeszélyes és unatkozó kisasszony - némi fondorlat és ügyeskedés által egymásra talál. Háttérben a gáláns rokokóvilág és üres szalonélet figurái, valamint Pontyi, a vidéki nemes úr: mindez sok játékkal, mai friss zenével.
Vetítik:
DUNA WORLD
: Szombat (Május 19.) 21:30
Összes hozzászólás (1)
Érdemes megnézni! Itt megtalálható: http://videotar.mtv.hu/Videok/2008/07/01/18/A_filozofus.aspx
Pontyi úr dala maga az egyetemes magyar világnézet (igaz, hogy ez már a Kaláka együttesnek és Vargha Balázsnak köszönhető).
Itt megnézhető:
http://youtu.be/qMEM3d7gXaQ
*
Bessenyei György
AZ IRIGY ELMÉRÜL
Egy zaklató elme mindég prédát keres,
Gonoszt és igazat ösvényin lopva les.
Tövisses vackában rejtezvén mindég túr,
Valamelyfelé fut, mindenhez hozzászúr.
Mint a tolvaj, itt-ott csak titokban szökdös,
S ha dicsőséget lát, arra kiált, köpdös.
Csak ő tud igazat szóllani magábul,
Felkél, mint megveszett, s amit lél, mindent dúl.
Az okos, ez ökör, úgy szóll hatalmával,
Maga tanácskozik egyedül magával.
Törvényeket csinál tövisses vackában,
Mellyeket aki nem követ munkájában,
Öröködött átok s ostobaság lészen,
Mivel áldozatot a Bálnak nem tészen.
Bomlott elme, mit téssz kiabálásiddal,
Részegen csatázván ködös álmaiddal?
Mit ítélsz? mit tudhatsz? hol van igazságod?
Hol emelkedel fel? s hol alacsonyságod?
Amit mielőttünk helyesnek tartottak,
Közzülünk már abból sokan sokat untak.
Mi úgy szóllunk, hogy már megvilágosodtunk,
S nem látunk sok dolgot, melyben vakoskodtunk;
Az írásnak módja, nyelv, gondolat, szokás,
Törvények, tett rendek és jeles oktatás
Mind változtak, látod, amint az idő fut.
Mondd meg, meddig mehet ezek közt egy fő út?
Cirkalmazd a szókat, fontolj minden dolgot,
Formálj, ahol tetszik, ott világosságot;
S mikor kínos munkád osztán elvégezted,
Bocsásd a világra fontos ítélleted,
Lásd meg, ha nem lelsz-é olly éles fogakat,
Mellyek megtehessék rajtad marásokat.
Szabd oskoláinknak törvényihez magad,
Vizsgálj minden szócskát, keresgessed javad.
Tökélletes munkád add ki aztán köztünk,
Hidd el, hogy elmédben hibát mi is lelünk.
Éppen úgy eshetik egy, ki vizsgálódik,
Mint az, ki fáradva ír és gondolkodik.
Amit ő hibának mond, azt más dicséri,
Ki-ki amint érez, tetszését úgy kéri.
Hogyha hiba nélkül akarnánk dolgozni,
Mi módon kellene élvén fáradozni?
Ki mehetne férjhez, ha tökélletesen
Kívánná kiszülni gyermekét mindenben?
A természet nagyot, kicsinyt, szépet, rútat,
Setétet, világost, holtat, élőt mutat.
Mutasd meg, hogy hol van itt tökélletlenség,
Nagyobb jóság, haszon vagy egyenetlenség.
Van-é ollyan sunda, kit a természetben
Semmi nem szeretne ez örökös rendben?
Egy személyt tekintesz: sunda, te azt mondod,
Elmégy tülle; de más megszereti, látod;
Aki osztán aztat kedvelli, kit te futsz,
Mondd néki: tárgyod rút, úgy felel majd: hazudsz.
Így egy emberrül is, aki munkát csinál,
Világunk tetszése kettős csatát formál;
Egyik dicséretet ád fáradságának,
Másik nevetője lészen munkájának.
Kinek van igaza természeten kívül?
Mind téved az, aki nem ítélhet ebbül.
Gondolj egyenesen vezérlő lelkeddel,
Kövessed pennádat érzékeny szíveddel.
Igaz barátidnak vedd fel intéseit,
Ne halld az oskola sok csevegéseit;
Hidd el, megigazít a szív érzésedbe,
Hogyha kifuthatott mellyedbül versedbe.
Édes érzés nélkül hiába gondolunk,
Ha nincs igaz szívünk, balul okoskodunk.
A zaklató elme oskola porával,
Hadd rágja törvényink csikorgó fogával.
Ő mindent régulán húz mesterségével,
Kiált, de nem érez édessen szívével.
Ez a nemes törvény egy író kezében,
Ki csak igazságot vész célnak lelkében.
Szólj a természethez, jó régulán beszélsz,
Gondolj valósággal, és helyesen ítélsz.
Mihaszna formálunk annyi régulákat,
Csak pusztítjuk vélek az édes dolgokat.
Ti zaklató elmék, lármázó mesterek,
Irigy tanácsosok, szövevényes lelkek,
Szűnjetek meg zajos törvényeitekkel,
Bánjatok józanul éh lelkeitekkel
*
CIVIL AKADÉMIA
Előadó:
Dr. Raffay Ernő történész.
Téma:
Trianon okai és következményei.
http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=66&v_id=13661
*
Régi magyar
ÁLDÁS
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
*
19:30, Szombat (május 19.), DUNA Televízió
E. Knoblauch: A Faun
magyar színházi felvétel, 121 perc, 1994
rendező: Márton István
szereplő(k):
Nemcsák Károly
Rátóti Zoltán
Szoboszlay Sándor
Derzsi János
Dózsa Zoltán
Tyll Attila
Harangozó György
Egri Kati
Létay Dóra
Somfai Éva
Közvetítés a Budapesti kamaraszínházból, felvételről
Állati ásítással és kuncogással ébred a holdfényes lombok között a Faun. Frakkot, plasztront húznak rá, s bevezetik az angol társaságba...
+
A Faun
Nem panaszkodhatnak a színházkedvelő soproniak: alig több mint három hét telt el ebből az esztendőből, és immáron a harmadik bemutatót tudhatta maga mögött a Petőfi Színház társulata. Az elmúlt hétvégén Edward Knoblauch A Faun című kétrészes vígjátékát vitte színre a társulat, Márton András rendezésében.
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=13308
+
Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 23. szám · / · Figyelő
Karinthy Frigyes: Knoblauch: A Faun (Szindarab)
Egy kis tétova-rémület mégis elfogja az embert, ha véletlenül eszébe jut az irodalomtörténet, tisztesség ne essék, szólván: - megesik az ilyen ferde gondolat fiatal kritikussal is. A bodeni tavon átgázoló lovag rémülhetett meg így, visszatekintvén a multra, hol a mélységek felett vékony jégpáncél ködlött.
Az emberek nyilván nagyon okosak manapság és mindent megértenek. Főleg a butaságot értik meg s ezerfélekép tudják megbocsátani. Az angol közönségről beszélnek, hogy az ilyen meg olyan és hogy az iró elérte célját, amit kitüzött maga elé.
Ezt az elmés esztétikát is nyilvánvalóan az angolok találták ki. Az iró érje el célját, amit kitüzött maga elé. A tehnika vivmányait is az angolok találták ki. A tehnika vivmányai révén ők találták ki Knoblauchot is, a szabadalmazott ötlet-feldolgozó és célelérő szinműirót, a modern igényeknek megfelelően felszerelve, az összes mellékhelyiségekkel. Knoblauch a modern tehnika vivmánya, a bedobott témát három óra alatt feldolgozza: csontjait enyvnek főzi meg, bőrét kicserzi, husa izletes. Valaki gondol egyet az életről, teszem föl: Istenem, talán mégse a kultúra az igazi, hanem az a pörge, csuhaj, szabad szerelem, ami azoknál a görögöknél volt. Görögök? - mondja - Knoblauch. Nagyon jó. Milyen volna, ha egy ilyen görög faun eljönne hozzánk és a szabad szerelem, három felvonás, ezerötszáz méter, »elvont világszemlélet, Psylander a főszerepben«.
A főpróbán arról beszéltek, hogy mi ez, hiszen ez a Molnár Ferenc »Ördög«-e, népszerüsitve - és vitatkoztak, hogy ki irta előbb, mert így nagyon kellemetlen a dolog. Nagyon valószinütlennek tartom, hogy Molnár darabja hatott a kitünő angolra - legföljebb egy-két mondata, a harmadik felvonásból. Egész darabot Knoblauch aligha lop - neki elég egy közbeszólás, csinál ő abból egészet. Rekonstruktiv fantázia. Az a bizonyos lángész, ki egy világos épít a csókból, melyet szeretője ajkáról lopott. És olcsón rekonstruálja: - jutányos áron. Adjatok neki egy pontot a földön kivül - a földet ugyan nem mozdítja ki belőle, de csinál közéje egy másikat, angol famentes papirból, öt nap alatt. Lesz rajta föld, viz, erdő, mindez úgy, mint az eredetin, lesz rajta szerelem és elvont eszme, homespun - és a »Tauchnitz Edition« fogja kiadni és megjelenik a Strand magasin-ban, illusztrálva. Adjátok neki meg ezt a pontot és adjatok neki mindent, amit akar. Adjátok oda neki Schopenhauert és ő egy vicces darabban megirja, hogy jön egy ember, meghalva és vidáman bebizonyítja, hogy nem lenni jobb, mint lenni - egy szép, duzzadt, pirospozsgás angol hulla, eredeti kukacokkal, behunyt szemmel, testhezálló koporsóval. Adjátok oda neki Eötvös Karthausi-ját és megirja a néma embert, aki az egész darabban egy szót sem beszél, csak azt mondja mindig: »Memento mori« és ebből lesz a bonyodalom.
Ő ilyen ember és erre nálunk azt mondják: ilyen az angol darab, egész más megint, mint a francia és az iró elérte - célját. De hát a közönségnek és gondolkodónak is vannak holmi szerény céljai.
Egy dolgon mégis eltünődtem: a multat nem becsülöm tul, sem a biogenetikus fejlődés előnyeit, - de mégis, mit érezhet ez a Knoblauch, mikor Shaksperet, vagy Ibsent, vagy Strindberget, vagy Maeterlinket olvas? Azt mondják: értsük meg az angolszász kedélyt, - de hát ezek az auktorok mégis csak le vannak fordítva angolra is: - milyen arccal olvassa őket? Felhuzott szemöldökkel, vagy tátott szájjal? Nem bánom, megértem őt, de értsen meg ő is engem.
Nagyon rossz egy szindarab ez.
*
Elmennék én babám tihozzátok egy este,
Ha az anyád a kapuba ne lesne.
De az anyád olyan csalfa menyecske,
Meghallgatta babám mit beszéltünk az este.
Elmennék én babám tihozzátok egy este,
Ha a kutyád rövidre volna kötve.
Kösd meg babám a kutyádat rövidre,
Ne ugasson babám egy becsületes legényre.
Elmennék én babám tihozzátok egy este,
Ha az ágyod magosra vóna vetve.
Vesd meg babám az ágyadot magosra a falig,
Mer én itt maradok kivilágos reggelig.
album:
A legszebb gyimesi csángó népdalok
*
16:15, Szombat (május 19.), Duna World
Szerelmes földrajz
Szabó Zoltán emlékére
magyar ismeretterjesztő filmsorozat,
52 perc, 2012
rendező: Paczolay Béla, Dala István
forgatókönyvíró: Hollós László
operatőr: Tóth Zsolt, Dala István, Várkonyi Sándor
Feliratozva a teletext 444. oldalán.
Az aktuális rész ismertetője: Rendhagyó műsorunkban a száz éve született Szabó Zoltánra, a népi írók nagy nemzedékének utolsó kiemelkedő képviselőjére, a falukutatóra, a tardi helyzet, a Cifra nyomorúság, a Szerelmes földrajz írójára, szociográfiai irodalmunk talán legnagyobb hatású klasszikusára emlékezünk, aki 1949-től haláláig nyugat-európai emigrációban élt és dolgozott.
Igazán különös ez az emlékezés, hiszen valójában az író özvegye, Szabó Zsuzsa "szerelmes földrajza" elevenedik most meg, ám a felkeresett párizsi és josselin-i (Bretagne-i) helyszínek és otthonok gyakorta azonosak Szabó Zoltán életének fontos színtereivel, minduntalan megidézve a Baumgarten- és Bibó István-díjas esszéíró alakját, felidézve munkásságának fontosabb állomásait, magánéletének eseményeit.
E különös utazás főszereplője tehát Szabó Zsuzsa, akit olyan kísérők segítik útja során, mint Járfás Ágnes, az Összeomlás francia fordítója, Méray Tibor, az Irodalmi Újság főszerkesztője, Mme de Rohan hercegnő, José Mangani, Ablonczy Balázs, a Magyar Intézet igazgatója és az író Párizsban élő, filmes lánya, Agnés Szabó. A Szerelmes földrajz e 110. adásában az "igazi" szerelmes földrajz elevenedig meg.
+
SZABÓ ZOLTÁN
(1912-1984)
1932-ben történt, hogy négy budapesti húsz év körüli fiatalember elhatározta, havi folyóiratot indít a legújabb író-költő nemzedék együttes megszólaltatására. Kamasz gimnazista koruk óta jó barátok voltak, verseiket gyakran együtt olvasták fel ugyanannak a néhány gimnazista lánynak, akikkel nyáron teniszezni, télen korcsolyázni jártak, és akikkel együtt beszélgettek-vitatkoztak irodalomról, művészetekről, olykor még filozófiai kérdésekről is. Bizonyosak voltak benne, hogy hamarosan körébük gyülekezik egy egész seregnyi ifjú írójelölt, sőt az idősebbek, a már befutottak közül is számosan fognak érdeklődni irántuk, és rövid éveken belül valamennyien - ők négyen bizonyosan - többé-kevésbé ismert nevűek lesznek a hazai sajtó- és irodalmi életben, ahogy ez négy-öt éven belül be is következett. Ki volt ez a négy kezdeményező fiatalember? Boldizsár Iván orvostanhallgató, Szabó Zoltán gépészmérnök-hallgató a Műegyetemen, Rónai Mihály András joghallgató, de már ekkor kezdő újságíró a Pesti Naplónál, és e sorok írója, aki párhuzamosan volt joghallgató és a történelem-filozófiatörténet ismereteit tanuló bölcsészhallgató. - A folyóirat hamarosan meg is valósult: "Névtelen Jegyző" volt a neve. Fél év alatt összesen öt száma jelent meg, ami az akkori kérészéletű folyóiratok kísérletei között viszonylag nagy számnak hangzott. Hiszen ennyi idő is elegendő volt, hogy az idősebbek közül olyan tekintélyek, mint Karinthy Frigyes, Tersánszky Józsi Jenő, a nálunk alig idősebbek, de már beérkezettek közül Szabó Lőrinc, Illyés Gyula pártfogásukról és részvételükről biztosítsa a lapot, és a velünk egykorú, irodalmi múltjukat elkezdő nemzedékből egész kis sereg gyülekezik köréhez, nem egy olyan, akinek már nem is jutott hely ebben az öt számban, de ebből a hamar kialakult körből léptek gyorsan tovább más megjelenési lehetőségek felé. Itt, ebben a "Névtelen Jegyző"-ben jelent meg először Budapesten Weöres Sándor, az egy ideig népszerű, majd fiatalon elpusztult Vándor Lajos, ide adta első kéziratait, Örkény István, Thurzó Gábor... Vagyis hatvan évvel ama folyóirat-alapító beszélgetés után úgy kell visszaemlékezni, hogy századunk irodalomtörténetének, ha nem is állomása, de megjegyzendő jelzőköve volt a rövid életű "Névtelen Jegyző". - Az az egész költői kör pedig úgy ítélte, hogy körükben a legjobb, legnagyobb reményű költő Szabó Zoltán.
Ma már, amikor Szabó Zoltánt úgy tartjuk nyilván, mint szociográfiai irodalmunk talán legfontosabb és egy nemzedéket legjobban ösztönző klasszikusát, amikor útirajzait, publicisztikáját, tanulmányait fontos és kimagaslóan szép stílusú alkotásokként tartjuk számon - szinte senki sem emlékszik, hogy költőnek indult. Zenei hatású, sajátos hangulatú, vallási és szerelmi vágyak közt lebegő lírájából egy igazán nagy költészet bontakozhatott volna ki. Néhányan, nagyon kevesen még fel tudjuk idézni elegánsan hullámzó verssorait is. De ha hamarosan nem akad, aki összegyűjtse az elfeledett szórványokat - hamarosan mindenestől elsüllyed a teljes feledés mélyvizeibe. Kár lenne. Ő maga sem tett semmit ifjúkori műveinek megőrzése és megőriztetése érdekében. Amikor négy évvel később, 1936-ban "A tardi helyzet" nagyon is indokolt sikerével a falukutató mozgalom és a szociográfus irodalom főalakja lett, amikor már országos hírű újságíró, új szenzációs könyvek szerzője volt, olykor vádlottként kellett bíróság elé állnia, mert megírta a hazai valóság igaz képét - hát akkor és attól fogva ifjonti útkeresésnek érezte saját költői indulását is.
Noha igényes stílusa képessé tette volna színvonalas szépirodalomra, voltak is regényírói tervei, amelyeket legföljebb elkezdett, de sohase valósított meg. Mert magamagát mindenekelőtt a kor tanújának és igazmondó tanúvallójának tudta. A társadalom tényeinek leszögezése személyes tapasztalat alapján, a nyelvi szépségében is szabatos, szemléletes riport, a történelem megragadható pillanatai egy-egy hazai vagy külföldi úton, vagy olykor egy történelmi-világpolitikai állapot jellemzése elemző tanulmányban - ez volt az ő megtalált világa.
Már a háború előtti években kialakította írói-újságírói rangját, élete is egyensúlyban volt jó ideig. Fiatalon megnősült. Felesége művelt, művészi érzékű, a tánc mesterségét tudós fokon értő asszony volt, később hosszú évekig az Operaház táncrendezője. Igaz, a háborús kalandok izgalmai közepette a kezdeti láz mindkét oldalon ellangyosodott, de a férj - tudván, hogy a szerelem múltán is szeretett felesége származása folytán veszélybe kerülhetne, morális komolysággal és keménységgel kitartott mellette, amíg a történelem vihara el nem sodorta ezt az életveszélyt. Válásra tehát - békésen és barátságban - csak a háború után került sor. (Mindketten elég hamar találtak méltó és megfelelő új hitvestársat, Szabó Zoltánné új férje Sarkadi Imre, a később tragikus sorsú drámaíró lett, Szabó Zoltán második felesége pedig Károlyi Mihály leánya.) - A szociográfus, már nagynevű újságíró a készülődő új demokráciában előbb a Nemzeti Parasztpárt tagja, ifjúsági egyesület elnöke, folyóirat főszerkesztője lett, onnét lépett át a diplomáciába, Károlyi Mihály közelébe. Amikor Károlyi lett Magyarország párizsi nagykövete, Szabó Zoltánt kérte fel, hogy menjen vele kulturális attasénak. Ebből a kapcsolatból lett a családi kapcsolat. Károlyi Vera grófnő igazán szép, izgalmas asszony volt, Szabó Zoltán a negyvenes évek vége felé 37-38 éves, magas, arányos termetű, vonzó tekintetű, kellemes beszédű férfi. Szép pár volt első feleségével is, még szebb második feleségével, majd megint másképpen szép harmadik feleségével, amikor már a hatvanadik esztendején túllépett, még mindig vonzó, de megkeményedett tekintetű férfi egy lelkesen felnéző húsz-egynéhány éves végső társat talált.
A második házasságával élete második korszaka kezdődött. 1949-ben a Rajk-per és a koncepciós gyilkosságok következtében Károlyival együtt Szabó Zoltán is megszakította kapcsolatát Rákosi Mátyás Magyarországával: emigránsoknak nyilvánították magukat. Egy ideig még Párizsban élt, de 1951-ben Londonba költözött, ahol a Szabad Európa Rádió angliai vezérpublicistája volt 1974-ig. Közben a francia rádióban franciául, az angol rádióban angolul rendszeres ismeretterjesztő előadásokat tartott a magyar irodalom nevezetes alakjairól. Ezeket az írásait, akárcsak a Szabad Európában rendszeresen tartott irodalmi, kulturális, politikai, de gyakran napi hírmagyarázó publicisztikáját még nem gyűjtötték össze. Azt se tartják eléggé nyilván, hogy milyen könyveket rendezett sajtó alá a magyar irodalomból és társadalomtudományból. De például Bibó István műveit már az itthon félreállított politikus-szociológus életében kezdte kiadatni. Később a gyűjteményt kiegészítette a legfőbb művekkel. Antológiákat is állított össze különböző szerzők verses és prózai műveiből. Csak éppen megszűnt az új egészeket létrehozó író. Erről sokat beszélgetett azokkal a magyar írókkal, régi barátokkal, akik rendszeresen látogatták, ha eljuthattak Londonba. A főváros déli részén fekvő Richmond kerületben, a Themze partján húzódó Thetys-Terras nevű hepehupás utca 5. számú háza volt az otthona. Az odalátogató régi - és új - barátokat maga főzte, pesti ízű feketekávéval és skót whiskyvel kínálta, hosszan elbeszélgetve a külföldi lét furcsaságairól. Például arról, hogy az angolul is, franciául is anyanyelvi biztonsággal tudó, fogalmazó író mennyire elvesztette a maga számára egyetlen hiteles nyelv, a magyar otthoni hangulatát. Sok mindent írt mindvégig magyarul is, angolul is, franciául is, csak éppen nem tartotta már magát olyan igazi írónak, mint akkor, amikor mindenki másnál szebben írt a magyar valóság komor képeiről.
Azután, már élemedetten, mint az élet szép ajándékát, végső játéknak - ahogy ő mondta egyszer "hazárd játéknak" - megtalálta az ifjú, új feleséget. Vele átköltözött megint Franciaországba, egy Josselin nevű bretagne-i városkába. Ott született, túl a hetvenedik évén még egy kisfia, akit már nem nevelhetett fel. 72 éves korában, 1984-ben meghalt. Lehetséges, hogy irodalmunk egyik halhatatlan klasszikusa, de már most - halála után néhány évvel - is alig tudnak róla az olvasók.
*
Ifi legén voltam sokat gondolkoztam
Magam ol sorsomon melliken bánkódtam
Dolgomot hogy merre fordítsam nem tudom
Mert ideje volna jó társra akadnom.
Meg kellene tehát feleségesülnöm
Páros gerlicének fészkibe repülnöm
De jaz van előttem hogy kit kelljen vennem
Sok út van előttem mellikre erednem.
Egyik út a szépség az mel kívánatos
Második az rútság az mel utálatos
Harmadik gazdagság az mel volna hasznos
Ki szert tehet reá szerencse fér arra.
Negyedik út pedig leszen a szegénség
Melj az emberek közt utolsó reménség
Az ki arra talál éri keserűség
Falusi s városi vagyon nagy különbség.
Ha udvarit veszek nem szokott munkához
Nem kell bízni sokat gazdasszonságához
A sült galamb pedig nem repül szájához
Ha serényen nem lát ő maga dolgához.
album:
Pátria népzenei gramofonlemez-sorozat. Bukovina
*
Wass Albert:
Magyar Cirkusz
Bubik Istvan eloadasaban
http://www.youtube.com/watch?v=nZaGXxOFKnI
*
MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE
CIFRA NYOMORÚSÁG
A CSERHÁT, MÁTRA, BÜKK FÖLDJE ÉS NÉPE
ÍRTA:
SZABÓ ZOLTÁN
TARTALOM
CIFRA NYOMORÚSÁG
(Előszó helyett)
TÁJ ÉS NÉP
A TÁJ
A TÁJ SORSA
A TERÜLET
A NÉP
A LAKOSSÁG
FÖLD ÉS NÉP
PARASZTOK
MÉG PARASZTOK
IDILL A HEGYEK KÖZT
A BUJÁKI PÉLDA
A JÖVŐ
AGRÁRPROLETÁROK
A MÁSIK MEZŐKÖVESD
EMBER A BARLANGBAN
BUDAPEST VONZÁSÁBAN
ELSZIGETELTEK
TALAJTALANOK
FÉLFALUSIAK
A PARASZTTÁRSADALOM ALAKULÁSA
MUNKÁSOK
A »SALGÓTARJÁNI« BIRODALOM
A BÁNYÁSZOK
AZ IDYLL ÉS A KISPOLGÁR
A MUNKÁSHÁZ ÉS A MUNKÁS
A BARAKK ÉS A PROLETÁR
FÉLBÁNYÁSZOK
A RIMAMURÁNYI BIRODALOM
A SAJÓVÖLGY
AZ ÉRTELMISÉG
CIMERESEK
JÖVEVÉNYEK
A NÉP FIAI
EGY SZÁZAD GYERMEKEI
AZ ÉRTELMISÉG A TÁJBAN
»ÚRI KÖZÉPOSZTÁLY«
A FÜGGŐSÉG
AZ ÉRTELMISÉG ÖNSZEMLÉLETE
EURÓPASZEMLÉLETÜK
MAGYARSÁGSZEMLÉLETÜK
NÉPSZEMLÉLETÜK
POLITIKASZEMLÉLETÜK
ZSIDÓSZEMLÉLETÜK
VÁROSOK
BALASSAGYARMAT
SALGÓTARJÁN
EGER
MISKOLC
UTÓHANG
FŐBB FORRÁSMUNKÁK
+
CIFRA NYOMORÚSÁG
(Előszó helyett)
Margit tizenhét éves. Ahogy előttem áll, egyszerűen és közvetlenül, egyenesvonalú vászon kisingében, sokkal fiatalabbnak látszik. Lábai gyerekesen nyúlnak ki az ing alól, karjai vékonyak, arcán a kimosdottság halvány pirossága. Megilletődöttség és izgalom nélkül áll a szűk kis szobában, a fehér falak fényében az ágy, a szekrény és az asztal között, ha nem tudnám is, rögtön arra kellene gondolnom, hogy gyöngyösbokrétás. Úgy fog kezet, mint azok a parasztlányok, akik jártak Pesten szerepelni, lámpaláz és különösebb szégyenkezés nélkül. Megszokta, hogy megnézik a ruháját, egymás fölé lapuló szoknyáit: e pompás-színes csomagolást, melybe fiatal testét a vasárnapok ünnepén betakarja. Tudja, hogy kuriozitás ő, sokat ült modellt a festőknek, akik százféle színben és modorban festették le és talán azt is tudja, hogy képével néha találkozni lehet a Vilmos császár út vagy Károly körút képkirakataiban.
Margit már szerepel. Biztonságosan és izgalom nélkül. Úgy fogadja a látogatót a kis parasztszobában, melyen nehéz szag ömlik el a földes padló kipárolgásától, mint a színésznők az öltözőben. A kicsi ablakon besüt a nyári nap és legyek donganak szüntelen buzgalommal az asztal és ablak között. Margit ma másodszor vált ruhát. Először a hegyi kápolna processziójára öltözködött, abba a ruhába, melyet mint menyasszony fog viselni egykor. Tiszta fehérbe öltözött és a fehéret csak néhány szalag lilája, pirosa és zöldje színezte. Igy vonult fölfelé a menettel a meredek hegyi úton, nehéz zászlóval a kezében, míg háta mögött elnyujtott hangon, siránkozva és érzelmesen énekeltek az asszonyok s nehéz lépésekkel komoly nézésű emberek vonultak. A misén a fehér oltárterítő körül álltak fehérben, kicsit fáradtan a nagysúlyú szoknyák terhe alatt, az oltár előtt a hegyi rét olyan volt velük, mint egy sokféle színnel teleszórt nyugtalan mező. Most délben megint elkezdődik az egész, litániára új ünneplőbe öltözik anyja segítségével és a falon a róla készült nevezetesebb képek virítanak, mint primadonnák szobáiban a régi szerepek fényképe, a régi sikerek hervadt koszorúi alatt.
Első harangozás idején kezdődik. A harangszó elindul a dombtetőn álló nagytemplom magas tornyából, aztán lezuhan a mélyebben fekvő házak közé, megkerüli a déli napban kókadó fákat és besurran az ablakon. Ez a jel. A lányok ilyenkor már készen állnak, hajuk elől símára kefélt, fejük formájához simuló, hátrább szétborzolt és aztán copfba font. Megállnak a szoba közepén, mereven, a nőknek abban a vigyázz-állásában, mely a ruhák felpróbálását előzi meg. Aztán elkezdődik a szertartás. Mert e szertartásra öltözködőknek öltözködése maga is szertartás. A ládában hevernek a színes holmik, az asztalon kis dobozban a szalagok és mellettük pléhskatulyában a színesfejű gombostűk serege. Margit mereven és szinte mozdulatlanul áll, az anyja sürög körülötte, úgy, ahogy izgatott menyasszony körül az öltöztetőnők. Margit fehér ingben, az anyja egyszerű feketében, meg-meghajolva, forgó-hajlongó derékkal. Margit a szertartás tárgya, anyja a szertartás mestere, afféle főrendezője az öltözködés ünnepének, aki felelős azért, hogy minden az előírt szabályok szerint menjen végbe és minden időre készüljön el. A lány szinte mellékes, passzív szerepet játszik az egészben. Ő a ruhák tartója, a pompa váza, az ünnepi öltözet próbababája. Csak néha szól bele a válogatásba, egyébként szép csendesen engedi, hogy öltöztessék, mintha törvényt töltene be ezzel, régi szokást, melyen változtatni a hét főbűnök közé tartozik és elképzelhetetlen. Igy folyik le az egész, szokott mederben, egyéni szeszélyek nélkül. Az öltözködések állandó rendjébe csak az évszak szól bele néha, karmoló hidegével a tél. Az ember soha. Aki nézi, úgy érzi, hogy ezek most valami rendelést töltenek be, valami magasabb hatalom által előírt parancsot, mely alól nincs kibúvó és nincs menekvés.
Nehéz, sokkilós szoknyában fognak állni a tűző napon és veséjüket megszorítja a szoknya korca. Az orvos tiltakozni fog az egészség nevében, a pap a puritánul értelmezett erkölcs nevében, de mindez nem jelent majd semmit. A bujáki lány csak így fog öltözködni hétről hétre még egy ideig. Egyazon szertartással, egyazon mozdulatokkal, egyazon körülményességgel. Anyja sürögni fog körülötte lágy mozdulatokkal és miután lánya már felvette a hímzett nadrágot, a félinget, a harisnyát és a cipőt vagy csizmát, ráadja a két gyolcsalsót, aztán a két vasalt szoknyát. Az asszony két kezét a szoknya felső nyílásába dugja, így kifeszíti és ráereszti a lányára. Az feltartott, kissé ívesen befelé forduló karokkal csúszik bele az ezerráncúra vasalt és páncélosra keményített szoknyába. Később az igazítás ideje jön, a ráncok elrendezése, és minden ránc és minden vonal a maga helyére jut. Az anya hajlong és igazít, vigyázva, hogy a »szoknya úgy álljon, mint a tulipánt«, majd föladja a másik vasalt szoknyát. A kettőnek szépen egymásra kell simulnia, mint egy összecsukódó virág egymásra fekvő szirmainak. Olyanok ezek a szoknyák, mint egy-egy tömzsi, rövid harang, kemény vászonból, alul széjjelnyílva és kitágulva, ingerlő ingásra készen. Utána a szertartás egyre ismétlődik, hatszor vagy hétszer, attól függőn, hogy hány tarka szoknyát vesz föl a Margit, hatot vagy hetet. Ezeket is az anyja hordja a ládától a lányig és vigyázva ereszti a derekára, hogy össze ne kócolja gonddal fésült haját, majd letérdel és a ragyogófejű gombostűvel megtűzi őket. Illő helyen, hogy mereven essenek és szabály szerint. A szoknyáknak nevük van és szépen redőzettek. »Halavány százszorszépnek«, »piros százszorszépnek«, »kék kázmérnak« nevezik őket. De van köztük »halavány, halavány selyemcsíkkal« meg »fekete gangár, kék csicsóval«. Ezeknek mind szépen kell feküdniök, hogy szél ne fújhassa őket és ütemesen inogjanak. Egyszerre és egymáshoz tapadva, ahogy a lány egy lábáról a másikra lép. A legfelső szoknyán alul csíkok futnak végig és mindnek neve van. Egyiket »szita haraszt«-nak hívják, másikat »virágos«-nak, harmadikat »sárga kamuká«-nak.
Ha alul kész a ruha, felül még a »puszrik« következik, amit óvatosan ad az anyja Margitra, vigyázó mozdulatokkal, mert ez nem »mulandó ruha«, amit sietséggel és vigyázat nélkül lehet fölvenni. E színes »csicsó puszrikon« is van mindenféle dísz, »fényes suta«, »haraszt« és »virágok«, melyek tündökölve vonulnak végig rajta. Aztán kivarrott »szakácsot« kötnek a leányra, ezt a cifra kötényt, melyre alul szőlőfürtöket hímzett az asszonyok keze és hátulra, ahol a deréktól kiugrik a szoknya, mereven és a testtől derékszögben elágaskodva, fodor kerül, piros széllel, »potya fodor«-nak hívják. A derekáról hátul a »fényes suta« két íves vonalban szalad föl és a szakácsra négy »pántlikabukrot« tűz az anya, megszabott helyre. A fésűre fekete bársonyszalag való, a bársonyszalagra kis piros papírrózsát szúrnak gombostűvel, a nyakára 23 sor »tejgyöngyöt« tekernek, mely fehéren virít és sápadt fényt vetít Margit arcára. A fehér tejgyöngyre 7 sor »fényes gyöngy« kerül és a gyöngyök alá, a mellére a »kutykás gyöngy«. Aranypántlika és pirospántlika fodrozódik itt kokárdaszerűen és mélyükben üveggyöngy fénylik, ha rásüt a nap.
Aztán még szalagokat fűznek Margit hajára, szoknyájába: sokszínű szalagokat sokszínű virágokkal. Leszorítják őket, mint mindent, hogy ne lobogjanak a szélben, ne bontsák a formák kerek összhangját. Mert ez a fontos: hogy semmi se legyen szabadon, semmi se legyen kötetlenül. Ezen a ruhán minden rabságban van és minden alá van rendelve valaminek. A tarka szoknyák a vasalt szoknya idomaihoz kénytelenek idomulni, a szalagoknak a gombostű parancsa szerint egyenes, alig hajló vonalban kell futniok a deréktól. Az előrehúzott szalag is szépen rá kell feküdjön a szoknyára, mely elől kidomborodik a keményítés vonala szerint. Rabságban van maga Margit is. Ő aki könnyen mozoghatott azelőtt, kisingben, most nehezen mozdul, csak előrefelé tud hajolni a ruha irányítása szerint. Oldalra alig, mert ezt tiltják a formák. Keze is, mely előbb szabadon lóghatott és mozdulhatott az oldala mellett, most megszabott tartásra kényszerül. Ez a tartás ilyen: felsőkarja egyideig oldala mellett futhat, de könyökben a kidagadó szoknyák fölött meg kell törnie és előrenyúlnia, úgy, hogy két keze egymáshoz közelítsen. A szoknya külön kéztartást parancsol neki, mintha arra kényszerítené, hogy összekulcsolt kezében elől imakönyvet, vagy néhány virágot tartson. Az imakönyv és a piros szegfű, amely a ruha formája szerint hajló kézbe kívánkozik, éppúgy tartozéka a ruhának, mint a többi, mint a sok »tarka szoknya«, mint a »puszrik« és a bársonyszalag a hajbatűzött fésűn.
Igy áll Margit a meszelt szoba közepén a döngölt földön, egy óra után és csak néha-néha tesz egy-egy, a ruha által engedélyezett, tétova és szabályos mozdulatot. Szoknyái valamivel térdén felül érnek és enyhén kerekedő hajlással húzódnak felfelé, ha meghajlik derékban. Dereka olyan mereven áll a szoknyák szorításában, mint egy kicsiny dombból kinőtt karcsú fa és kezei a templomba menő leány összekulcsolt kezei lettek. Egy óráig, néha azon túl is tart ez a különös metamorfózis, míg Margit kislányból valami furcsa formává változik, mely hasonlít virághoz, haranghoz, óriások kezébe való apró csengettyűhöz, melynek két lába van. Legkevésbé talán emberi testhez hasonlít, inkább emlékeztet az Isten szelídebb és színesebb teremtményeire és a mezőre illik, mintha odatermett volna. Ruháinak formáit a harangok és a virágok adták, nem az ő teste, mely nem szolgál másra, csak arra, hogy váza legyen ennek a dísznek, tartója a szoknyák harangjainak. Teste és alakja annyi a ruhának, mint csontváz a húsnak.
Igy készülődnek órahosszatt vasárnaponként, aztán susogva vonulnak fel a templom elé, kövekkel bütykös uccán a Margitok és Máriák, ruháikban, ezekben a bonyolult alkotásokban, melyekhez több mint száz méter vászon, félszáz gombostű és egy sereg apró dísz szükséges. A vasárnapjuk ezzel telik el, hogy e ruhában vannak, hogy a ruhát fölveszik, hogy a ruhát leveszik. Margit hétköznapja azzal, hogy hajnali négytől esti nyolcig dolgozik a szomszéd uradalomban. Mert Margitnak mása sincs, mint 40 szoknyája, 4 pruszlikja, 15 zabkája és 7 köténye, meg ő maga, aki viseli mindezeket. Van még egy házrészük is, ahol vasárnap öltözni és vetkőzni lehet. Más semmise. Summásmunkával keres valamit és él Bujákon. Vasárnap színesen, hétköznap szegényen, széljárta dombtetőkön húzódó földek és erdők alatt.
http://mek.oszk.hu/05200/05259/05259.htm
+
Nyugat · / · 1938 · / · 1938. 8. szám · / · Figyelő
Nagypál István: Cifra nyomorúság
Szabó Zoltán könyve Cserépfalvi
A Magyarország felfedezése című szociográfiai könyvsorozat legutóbbi kötetét Szabó Zoltán írta. Tardi helyzet című első könyve indította meg tulajdonképpen a ma már divattá dagadt új társadalomtudományi áramlatot, Illyés Gyula Puszták népé-vel egyetemben. A Tardi helyzet óta nagyon változott a közvélemény-szemlélet az ilyen munkák irányában; társadalom-ébresztő szerepüket a közönségsiker mellett a hatóságok heves érdeklődése is jellemzi. Maga Szabó Zoltán is sokat fejlődött és változott első könyvének megírása óta a Cifra nyomorúság egyike a legérettebb és legkomolyabb szociográfiai műveknek az utóbbi idők irodalmában.
A tág értelemben vett palócvidék a Cifra nyomorúság tárgya, a Börzsönytől a Hegyaljáig nyúló hegytövi táj átmeneti világa. Eddig nem sokat foglalkoztak ezzel a vidékkel ; kevéssé volt érdekes, kirívó dolgokat alig rejteget, ritkán történik rajta valami nagyon nevezetes, a török idők végvidéki korszaka óta kiesett a történelemből is. Pedig a szociográfus számára éppen átmeneti és eseménytelen mivolta miatt lehet érdekessé: ezen a tájon föllelhető úgyszólván minden magyar társadalmi képlet, s háborítatlanságukban jobban meg lehet figyelni a fejlődés irányát és eredményeit.
Szabó Zoltán a szükséges történelmi és emberföldrajzi alapvonásokból indul ki, s elemzésében végigmegy a tájnak és embereinek minden jellegzetes megnyilvánulásán. Könyve javarészét természetes módon a parasztság kérdéseinek boncolgatása foglalja le; ez ma minden magyar kérdés középponti magja és minden egyéb e köré helyezkedik el. Tudományos áttekintéssel, szubjektív vélemény és megítélés nélkül beszél a szerző a nagybirtok anyagi és morális nyomásáról, az életképtelen kisbirtokok lassú szétporladásáról, s a mindezeket követő állandó és megállíthatatlan proletarizálódásról. Ezzel pedig, a parasztosztályból való kiszakadással, együtt jár a paraszti életforma és szemléleti mód elvetése. Félig városi munkások, félig paraszti sorban élők, vagy országot járó summások e vidék fiai, de közös jellemzőjük a paraszt-világképtől való menekülés. S a tragikus a dologban, hogy üres csigahéjként elszáradt régi életformájuk helyett nem jutnak semmiféle új, egységes világnézethez; nincs osztálytudatuk, nem bírják föltekinteni helyüket a magyar glóbuszon, sőt még saját határukban sem, s így sorsuk a tévelygés, erkölcsi süllyedés, gyülevésszé való züllés. A magyar jövendőnek kétségbeejtő képét rajzolja föl szinte szándéktalanul az író, ennek az osztálynak végzetén keresztül: az öntudatra-ébredés csíráit, de adni helyette semmit nem tudtak és nem sári holmi lett a népviselet, úgy kallódik el hordozója, a nép is, magával rántva mindazt, amiről "nemzet" néven szoktak szónokolni.
A salgótarjáni és ózdi iparvidékek tárgyalásánál érdekes képét kapjuk a magyar ipari kapitalizmus kialakulásának és mai állapotának. Ez a kapitalizmus ügyesen hozzáidomult a vidéki feudális berendezkedéshez; munkásai között szociális szempontból dicséretes intézményeket tart fönn ugyan, de útját állja köztük minden önálló, egyéni hangnak, mozdulatnak, szigorú kasztrendszerével még egyéni életükbe, magatartásukba is belenyúl, akár a középkor hűbéres urai. Megadja nekik mindazt, ami elegendő egy megbízható munkás-arisztokrácia kifejlődéséhez, de sem anyagi, sem kulturális téren nem tűr változást, szabad és emberi megmozdulást.
Legkeményebb ítéletét a vidéki értelmiség fölött mondja el csöndes, keserű szavakkal Szabó Zoltán. Ez az uraskodó szolgaréteg volt és maradt mindennek a kerékkötője, minden jó megakadályozója és minden rossz eszköze; erényei csökevények, hibái bűnöknél is többek. Lecsúszott gentrykből, rosszul asszimilált nemzetiségiekből, osztályukat megtagadni kényszerülő paraszti sarjadékokból állott össze ez a heterogén réteg, osztálytudat, szerepvállalás, kötelességérzet nélkül; csak kettőben egységesek mind: az "úri" életforma majmolásában s az alsó osztályokon való könyörtelen uralkodásban. Erről az osztályról amely talán nem is érdemli meg az osztály elnevezést már Szekfű Gyula elmondotta a történetíró súlyos marasztaló ítéletét; Szabó Zoltán újabb adalékokkal szolgál a szörnyű vádirathoz, s arra a következtetésre jut, hogy egyetlen mentségük csak az, ami egyben legnagyobb bűnük is: nem tudják, mit cselekszenek.
Tanulmány, képzettség és hajlam egyaránt megérződik Szabó Zoltán könyvén; külön meglepetés erős mértékkel tartott, tudományos színvonalú, fegyelmezett hangja, amely rokonszenvesen üt el egyik-másik előbbi szociográfiai mű kissé demagóg hangnemétől. Nem szavakkal kiáltja el vádjait, hanem tényekkel, s így csak súlyosabbá válik minden megállapítása. Csak néhol izzik át nyugodt stílusa, ilyenkor a keserű pesszimizmusnak, az aggodalomnak, félelemnek és önként vállalt bűnvádnak szokatlanul erős felhangjait hallatja; mikor belső felháborodással írja meg azt a méltatlan színjátékot, ahogyan népviseleti jelmezekbe öltöztetik vasárnaponként Mezőkövesd agrárproletárjait, bámészkodó idegenek mulattatására; vagy mikor a tibolddaróci barlanglakások "felszámolásával" kapcsolatos, visszásan sikerült reklámhadjáratot mutatja be. A középosztályról írott kitűnő fejezetei közt a legértékesebb a magyar zsidókérdésről írt elemzése.
Úgy tudományos, mint írói szempontból egyik legértékesebb darabja ez a könyv a magyar szociográfiai irodalomnak. A régi ismert tényeknek új rugóit tárja föl, ismeretlen jelenségekre világít rá, s bár nem is akar teljes összefoglaló képet adni, mégis kerek és egységes jellemrajzot mutat be nehéz tárgyáról. Az írói és emberi felelősség kemény keresztje idején szép és méltó tett volt ennek a könyvnek megírása.
*
Magyarszováti keserves
Keserű víz nem hittem, hogy édes légy,
S kisangyalom nem hittem, hogy csalfa légy.
Csalfaságból csaltad meg a, csaltad meg a szívemet,
S a jó Isten borítsa rád az eget!
Ha felmegyek arra a magos nagy hegyre,
Föltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég merre van a, merre van az én hazám,
Merre sirat engem az édesanyám?
Nem sirat, mert rég el vagyok felejtve,
S nem sirat, mert rég el vagyok felejtve.
Meg se haltam, már el vagyok, már el vagyok temetve,
Meg se haltam, már el vagyok temetve.
Be szeretnék az erdőben fa lenni,
Ott is csak a tölgyfa nevet viselni.
Mer a tölgyfa kék lánggal ég, kék lánggal ég füst nélkül,
S az én szívem soha nincs bánat nélkül.
Herczku Ágnes énekli
*
IV. Székely Sziget – 2012 –
A nemzeti rock nagyágyúival
A Székely Szigetet az önszerveződés, kultúrahordozás és hagyományőrzés jogos igénye hívta életre, hiszen lassan már Erdély magyar örökén is szembesülnünk kell a globalizáció ártalmaival.
A szabadosság, a közöny és a céltalanság hatalmas károkat okoz a magyar ifjúság lelki és szellemi kibontakozásában. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az egész Kárpát-hazát átölelő nemzeti szervezetként egyre több helyen építsünk ki olyan közösségi bázisokat, mint a Magyar Sziget fesztivál hagyományának megfelelő rendezvények.
http://erdely.ma/ajanlo.php?id=117712&cim=iv_szekely_sziget_2012_a_nemzeti_rock_nagyagyuival_video
*
TransylMania - Őrtüzek film
BALAHALA FILM 2008
A filmet írta és rendezte: Halász Lajos
Közreműködött :
-Cseresznyés Szilamér
-Cseresznyés Emilia
-Széley Margit
-Tókos Imre
valamint:
-Bogyor Attila
-Bogyor Gábor
-Hompoth Arthur
-Kátai Jocó
-Orbán Ferenc
-Ségercz Feremc
Narrátor:
-Benkő Péter
Köszönet: az archív felvételek készítőinek
és a Duna Televízió felvételéért!
http://www.youtube.com/watch?v=YLkQriXgfIY&feature=relmfu
+
dalszövegek
http://www.zeneszoveg.hu/egyuttes/312/transylmania-dalszovegei.html
