PETŐFI SÁNDOR

A SZABADSÁGHOZ

 

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!

Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kisértet,

Bolygott lelkünk a világban érted.

 

Kerestünk mi égen-földön téged

Egyetlenegy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány,

Mely leroskad, egy ideig állván.

 

S mégis, mégis számkivetve voltál,

Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,

Szent nevedet bitora szögezték,

Érkezésedet hóhérok lesték.

 

Megszünt végre hosszu bujdosásod,

Sírba esett, ki neked sírt ásott,

Bevezettünk, s uralkodás végett

Elfoglaltad a királyi széket.

 

Te vagy a mi törvényes királyunk,

Trónusodnál ünnepelve állunk,

Körülötted miljom s miljom fáklya,

Meggyúlt szíveink lobogó lángja.

 

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!

Vess reánk egy éltető pillantást,

Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,

Szaporodjék szemed sugarától.

 

De, szabadság, mért halvány az orcád?

Szenvedésid emléke szállt hozzád?

Vagy nem tettünk még eleget érted?

Koronádat a jövőtől félted?

 

Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,

Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,

S lesz sereged ezer és ezernyi,

Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,

 

Feljövünk a sírbul éjféltájban,

S győztes ellenségednek megint kell

Küzdeni... kisértő lelkeinkkel!

 

Pest, 1848. március 27-előtt

*

BORDAL

Egyik kezemben a fegyverem,

A másikat sem hevertetem,

Jobbkezemben tartom kardomat,

Balkezembe veszek poharat.

 

Aki mostan nem tart énvelem,

Verje meg azt az én istenem,

Vigyék el a körmös angyalok...

A hazáért iszom, igyatok!

 

Igyunk jóbarátim, mostanság,

Bor a megtestesült bátorság,

Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,

Öntsük hát magunkba hevenyén.

 

Ki tudja, hogy mit hoz a holnap?

Mire virad, tán már dobolnak,

Akkor aztán ki a csatára

Édes magyar hazánk javára!

 

Koszorús a haza homloka,

Szabadságból fontuk azt oda,

Ott is marad örök-mindétig,

Azt ugyan le róla nem tépik.

 

Egyszer volt csak rabnép a magyar,

Többé lenni nem fog, nem akar,

Most már meg van vetve a lába,

S az úristen sem hajt igába.

 

Szabadságunk, aki hozzád nyúl,

Elbucsúzhatik a világtul,

Szivében vér s élet nem marad,

Kiürítjük, mint e poharat!

 

Pest, 1848. március

*

FÖLTÁMADOTT A TENGER...

Föltámadott a tenger,

A népek tengere;

Ijesztve eget-földet,

Szilaj hullámokat vet

Rémítő ereje.

 

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

 

Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

 

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

 

Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!

 

Pest, 1848. március 27-30.

*

EU kritika? Betiltva

A nagy szabadságharcolás és a Nem leszünk gyarmat típusú álszent narancsos színjáték előadása közepette, azért egy-egy pillanatra akaratlanul is lehull az egyre kopottabb álarc és felsejlik mögötte a fideszes kormányzat igazi arca. Így történt ez most is, amikor a parlament elkezdte tárgyalni új Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetét. Az új szabályozás ismertetőjét hallgatva a gyanútlan szemlélődő már-már kezdi azt hinni, hogy a dolgok legalább e tekintetben jó felé indulnak, hogy az új kódex a korábbival ellentétben végre nem a bűnt, hanem az azt elszenvedők jogait helyezi előtérbe, de aztán a törvény olvasgatása során ráakad az új Btk. 336. paragrafusára…

http://radicalpuzzle.blogspot.com/2012/05/eu-kritika-betiltva.html?honnan=Nemzeti_Hirhalo

*

A fosztogatás anatómiája

Egy helyi pénz kibocsátásának

előkészületeit próbáltuk elvégezni,

amikor arra kellett rádöbbennem,

hogy a pénzkibocsátás mikéntjét, elveit, szabályait

nemcsak, hogy szinte senki nem ismeri,

de még ráadásul az érdeklődő elől,

valami ködbe vesző mítosz is eltakarja.

Ezen tevékenység közben szerzett tapasztalataimat

szeretném önökkel megosztani,

ha hajlandóak az alábbi néhány sort elolvasni.

Katartikus élmény lesz.

http://lmv.hu/node/7477

*

Ferenc Rófusz

Ceasefire - Tűzszünet

Rajzfilm

http://www.youtube.com/watch?v=eSWakvv6Im4&feature=related

*

Arcvonások

A Kossuth Rádió portéműsora szerdán

Erdélyi Jánost mutatta be.

Művei a párthatalom ellen lázadó falusiakról, az 56-os sortüzet túlélőkről, a kacsaól alatt hat évig kitartó katonáról, a templomot építő cigányokról, a gulágokat túlélő erdélyi ötvenhatosokról, a csetnik-mészárlást elszenvedő magyarokról, illetve az évszázad árvizével küzdő tiszaiakról szólnak.

(A Hír TV Vetítés c. sorozatának szerkesztője

tragikus balesetben két gyermekét veszítette el – N.J.)

http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/arcvonasok-110323/arcvonasok-erdelyi-janos-filmrendezo-120516.html

*

Gyulai Pál

AZ IGAZSÁG ÉS HAMISSÁG.

ALEGORIA.

Elindul az Igazság,

Vele megy a Hamisság,

Édes testvér mindkettő,

Miért, tudj' a teremtő.

Anyjok varrt két tarisznyát,

Sütött nekik pogácsát,

Mindeniknek huszat szánt,

S betarisznyált egyaránt.

Ehetnék a Hamisság

«Hallod-e te Igazság,

A tiedből ennénk tán,

Az enyémből azután?»

««Jó lesz, jó lesz, együnk hát!»»

Megkezdik a pogácsát,

S míg benne tart, egy hétig,

Morzsolgatják mindétig.

Ehetnék az Igazság:

««Hallod-e te Hamisság,

Amint mondád, rendre jár,

A tiedből együnk már?»»

Egész nap híjába kér,

Nem ad neki a testvér;

«Mégis adok jó áron,

Ha a füled' levágom.»

Le is vágja a fülét,

Másnap ismét a kezét,

Azután meg a lábát,

S úgy ád egy-egy pogácsát.

Végre szemét szúrja ki,

Vakon, bénán vezeti

Az Igazság ráállott -

Így járják a világot.

1861

*

Hova is vezet az erkölcs megromlása,

a nagyvárosi lét közösségatomizáló konformizmuskényszere

Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Gyulai Pál (1826-1909)

egyike azon tizenkilencedik századi, mára jórészt elfeledett költőinknek és kritikusainknak, akik nagyon is jól ismerték nemzetünk karakterét s így tudták, melyek, különösen is korfordulókon, erősségeink és gyengeségeink: különösen ez utóbbiak ismerhetők fel kritikusi munkásságához képest alig ismert költészetében, amelyben metsző realizmussal világított rá arra, végső soron hova vezet az erkölcs megromlása, a nagyvárosi lét közösségatomizáló konformizmuskényszere.

Ha fellapozzuk költeményeit, közöttük méltán akad meg szemünk néhányon, olyanokon, melyek valahogy régente is kimaradtak a hivatalos tananyagból (mert két világháború közötti nemzeti irodalomoktatásunk is megelégedett lírájából csupán az olyanok, mint a „Hadnagy uram” és a „Horatius olvasásakor” tananyagba vételével), noha belőlük a kései Vörösmarty Mihály nemzethalál-vízióit megindokoló, utána pedig csak a huszadik század elején Ady Endre profetikus magyarságverseiben felszínre törő gondolatok jelennek meg: ezekben, ha időnként janzenista szigorúságra való erkölcsszemléleti túlzással, többnyire azonban mégis kérlelhetetlen realizmussal fejezte ki idegenségét közszellemünk liberalizmustól eltorzított kozmopolitizmusával, nyugatmajmoló világ- és nyárspolgári életfelfogásával szemben.

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=53724

Gyulai Pál

Egy régi udvarház utolsó gazdája

http://mek.oszk.hu/00600/00666/#

+

HORATIUS OLVASÁSAKOR.

Oh Róma, Róma, megalázott Róma!

Horatius im örömrül dalol,

Mikéntha rajtad rablánc nem is volna,

S diszében állna még a Capitol.

Oda a hit és oda a szabadság;

Egy ember Isten - hogy' tűrhetni meg!

Dicsőségét lángelmék harsogtatják,

Nincs többé nép, csak élvező tömeg.

Avagy csalódom, s e hízelgő óda

Csupán adó, melyet fizetni kell,

S ha lelkével adózik egész Róma,

Mért volna ment az, aki énekel?

Avagy talán az örömök dalában

A költő szíve majd hogy megszakad,

S némán kiált: a Brutusok honában

Csupán a jó kedv s múlatság szabad.

A félelem, az önzés, élvezetvágy

Kiöl belőlünk minden szent hitet:

Erény te puszta név, te meg szabadság

Egy álomkép, mit birni nem lehet;

A bölcseség Epikur tudománya,

És az egyetlen erkölcs az eszély;

A közügyektől vonúlj a magányba,

Történjék bármi, türd el, vígan élj!

Nézd, nézd Soractét magas hó borítja,

Tégy fát a tűzre, bőven tölts, igyál;

Ne kérdezgesd, mi a jövőnek titka,

Előbb-utóbb csak eljő a halál.

Addig hát élvezd, amit sorsod enged;

Övezze myrtus fényes fürteid',

Ne vesd meg a bort, táncot, dalt, szerelmet,

Az élet drága, legfőbb kincseit.

Boldog, ki messze a világ zajától

Földét mivelve önkedvére él,

A gazdagság- és szegénységtől távol,

Arany középszer, benned hisz, remél!

A bércoromra sujt inkább a villám,

A szél a legmagasb fát dönti meg,

De minden oly ép Tíbur völgye táján,

Virágon, bokron lágy szellő lebeg.

A természet, művészet annyi bája

Köszönt és kínál minden lépteden,

S ha éjjel üt a légyott várt órája,

Mi édesen suttog a szerelem!

Kit kedvelsz jobban Chloét-é vagy Pyrrhát?...

De az idő fut, csak beszélve így

Szakítsd le minden órádnak virágát

És a jövőbe kevésbbé se hígy!

Oh édes hang, oh gyönyör nagy költője,

Ne bájold el borongó lelkemet!

Nekünk is ott áll Philippi mezője,

Hol annyi sok, hol minden elveszett.

Korunk talán hasonló a tiédhez.

Ez uj világ is már rohadni kezd,

De fáj sebünk, de szívünk mély bút érez,

Hitünk jelképe: szenvedés, kereszt.

Szenvedve, küzdve és lemondva élni...

Nem legnagyobb rossz börtön és halál,

Az igazságban ne szűnjünk remélni

Egy-egy nagy eszme még utat talál.

A költészet, bár törve égi szárnya,

Még fönnen száll, meg folyvást tenni hív;

Ha ijeszt is a kétség rémes árnya,

Szenvedj, remélj, hígy, lelkesülj te szív!

1859

+

ÉLETRAJZ

Gyulai Pál

(Kolozsvár, 1826. jan. 25. - Bp., 1909. nov. 9.)

Irodalomtörténész, költő, prózaíró, egyetemi tanár, kritikus, az MTA tagja (l. 1858, r. 1867, ig. 1883, t. 1906). Apja nemesi származású tisztviselő. A kolozsvári ref. kollégiumban tanult. 1845-től az erdélyi arisztokrata Bethlen János fiainak nevelője. Ezekben az években versei, novellái jelentek meg. 1848 tavaszán Kolozsvárott a forradalmár ifjúság egyik szóvivője, Szász Károllyal és Mentovich Ferenccel forradalmi politikai versekből összeállított kötetet adott ki Nemzeti színek címmel. A forradalom eseményeiben, harcaiban azonban nem vett részt. A békepárti Teleki Domokos titkára Pesten, Gernyeszegen, majd ismét Pesten. 1850-ben, a Pesti Röpívekben kezdte kritikusi pályafutását. 1853-ban Pákh Alberttal szerk. a Szépirodalmi Lapokat. 1854-ben jelent meg az Új Magyar Múzeumban nagy irodalomtörténeti jelentőségű tanulmánya, a Petőfi Sándor és lírai költészetünk. 1855-56-ban tanítványával, Nádasdy Tamással Berlinben, Párizsban, Münchenben tanult. Az 50-es évek végén már az irodalmi Deák-párt egyik vezető alakja, Kemény Zsigmond, Csengery Antal, Arany János barátja. 1858-ban feleségül vette Szendrey Máriát, Petőfi sógornőjét. Ugyanebben az évben a kolozsvári ref. kollégiumhoz került tanárnak. 1860-ban a Kisfaludy Társ. tagja. 1862-ben jött vissza Pestre; Arany mellett a Szépirodalmi Figyelő segédszerk.-je, a Magy. Írók Segélyegyletének titkára 1867-ig, tanár a ref. gimn.-ban, majd a színiképző alig.-ja. 1870-től az MTA osztálytitkára, az ak.-i pályázatok döntő szavú bírálója. 1873-tól szerk. a Budapesti Szemlét, 1875-től az Olcsó Könyvtárt. 1876-tól 1892-ig a bp.-i egy tanára, Toldy Ferenc utóda. 1879-től a Kisfaludy Társ. elnöke, 1885-től főrendiházi tag. 1899-ben lemondott a Kisfaludy Társ. elnökségéről, 1902-ben megvált az egy.-től. Utolsó éveiben már csak a Budapesti Szemlét szerk. Szépirodalmi művei közül kiemelkedik az Egy régi udvarház utolsó gazdája c. regénye, a m. kritikai realizmus egyik első alkotása. Legmaradandóbbat mint irodalomtörténész és kritikus alkotta a népi-nemzeti irány elismeréséért vívott harcaival. 1870 után kritikáiban egyre inkább a konzervatív világszemlélet jutott kifejezésre. Sajtó alá rendezte, többnyire bevezetéssel, jegyzetekkel Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Kemény Zsigmond, Arany László és mások műveit, valamint a Magyar Népköltési Gyűjteményt.

Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990

*

Tollforgató

fragmentum

Kéthetente tör rád a boldogtalanság. Életedet kilátástalannak tartod, és nincs kedved pozitív gondolkodás örvén hazugságba bonyolódni. A tények ellen nem használ semmilyen patikaszer.

*

A véleményedet kérik, és ha engedsz óhajuknak, megsértődnek szavadon. Részrehajlással vagy értetlenséggel vádolnak. Vajon miért nem mondják ki, hazugságot kívánnak tőled? Kudarcukon bosszankodva persze rajtad vernék el a port, te meg alig győzöl mentegetődzni hajthatatlanságod miatt.

*

Amikor utoljára nyílt meg lábad előtt a föld, hosszan mérlegelted: miféle téveszme rabságába estél, és maradt-e valamilyen esélyed, de csak porhüvelyed sorsa felől dönthettél. Mit kezdenél egy üres kapszlival? Vén fejjel sem szólhatsz másként.

***

Forrás:

Tollforgató

„...hagyjatok szabadon tévednem...” (Simonyi Imre)

Aktuális politikai jegyzetek, szépirodalmi művek és kritikai megjegyzések.

Az alábbi írások mindegyike a szerző, SNEÉ PÉTER szellemi tulajdona.

http://tollforgato.blog.hu/

*

Szabó Dezső: Az elsodort falu

Hartyányi István írásai SZABÓ DEZSŐRŐL

Tagadhatatlan tény, hogy Az elsodort falu 1919. május 23- án a Táltos Kiadónál történt megjelenését követően addig soha nem tapasztalt példányszámot elért sikerkönyvnek számított. A kiadások száma ezt nem is híven tükrözi, mert a Táltos Kiadó utánnyomást alkalmazott. S annak ellenére, hogy 1945- ben bekövetkezett halálát követően hosszú évtizedeken át Szabó Dezső az egyik legelhallgatottabb írója volt e hazának, a regény mostani kiadása sorrendben a tizediknek számít. Megjelenési évei: 1919, 1920, 1920, 1926, 1929, 1944, 1964, 1977, 1989, 1995. Ezekből az 1964- es kiadás színhelye Burgenland, az 1977- esé Buenos Aires. Vagyis 1944- től 1989- ig Magyarországon nem jelent meg. 1989- ben a debreceni Csokonai Kiadó törte meg a csendet. S ez év január 13- án Szabó Dezső halálának 50. évfordulója alkalmából Püski Sándor jelentette be, hogy kiadja Szabó Dezső összes műveit. A bejelentést tett követte. Az idei könyvnapokra megjelent az első kötet. És az talán nem is lehetett más, mint Az elsodort falu.

http://hartyanyi.nethu.net/szabo-dezso-az-elsodort-falu.html

+

Szabó Dezső és a magyar miniszterelnökök

Hartyányi István írása

http://hartyanyi.nethu.net/szabo-dezso-es-a-magyar.html

*

HAZULRÓL HAZA

HERVAY GIZELLA PORTRÉJA

Öninterjú, versek, prózai írások

http://www.irodalmijelen.hu/node/13633

Szilágyi Domokos

Haragban

Ráztál is, mint csörgőt a gyermek,

óvtál is, mint anya fiát;

bűn volt az is, ha megölellek,

s bűn volt távolról nézni rád?

Táncoltam én is és te is,

sírtál értem, s miattad is,

szemünkben zöldellt a harag,

míg egyszer rajtakaptalak,

hogy szeretsz; s én is tettenérten

pirultam el.

Azóta értem,

hogy kettőnk kölcsönös dühe

nem fog elmúlni sohase.

*

Bella István

Hervay Gizellának

„Ihol jönnek a törökök

mindjárt agyonlőnek”

(gyermekmondóka)

Gizikém,

tudod-e,

meghaltál, eltemettünk,

aztán egy nagyot ettünk,

tettünk, vettünk, tettettünk,

de téged nem szerettünk.

De téged nem szerettünk,

csak tettünk, vettünk, tettettünk,

és előttünk és mögöttünk

ott feketéllt fölöttünk

árnyékod, hát fölettünk,

felettünk és megettünk,

de téged nem szerettünk.

– ott voltam esküvődön,

sírás sírt égen és földön,

sírt a násznép – mi ketten,

Mártával – tanúk is egyben,

sírt az ide űződött

váradianyakönyvvezetőnő,

és keresztben a vállán

a földvér-, fény-, fűszivárvány

háromszín…

esküt tettél,

hogy újra magyar lennél,

magyarból magyar lehetnél,

hisz arról nem te tehettél,

arról nem te döntöttél,

hogy árvának születtél,

amikor úgy döntöttél,

hogy magyarrá lehessél.

Násznagyod, Magyarország,

sírt és odaállt hozzád,

vőfélyed: nyoszolyód, a

Himnusz és a Szózat

– zsolozsma és zsoltár –,

és te voltál az oltár,

föld fele magasultál,

és sírtál és sírtál és sírtál,

(és sírt a vér, a fény, a fű):

„Én, Hervay Gizella, hű

polgára leszek…”

majd hárman

egy Krúdy-volt-kocsmában

a menyegzőn, s láthatatlan

a haza, mécslángalakban,

kisüsti, vadas, jó bor-szó…

Tudtad már, hogy utolszor?

Tudtad, hogy soha többet?

Hogy megöleled a földet?

Hogy körötted és fölötted,

előtted és mögötted

megágyazták a földet?

Hogy elmész lefeküdni?

Urad-földed szeretni?

A földdel szeretkezni?

A földben földként szeretni?

Most úgy nézem a felhőket,

mint kitett lepedődet.

Van azon Tiéd-vér, sok is,

Kobak és Domokos is,

és Visky és Szabédi is,

minden jó szabadok is,

kiket is

sós vízbe tesznek,

onnan is kivesznek,

mély kútba tesznek,

onnan is kivesznek,

kerék alá tesznek,

onnan is kivesznek,

amíg meg nem vesznek,

amíg ki nem vesznek,

amíg mind kivesznek.

*

Balázs Imre József

Vidra éneke a kútban

Hervay-motívumokra

Messze fönt egy világosság-érme,

rám hull, megcsörren a kút falán,

csobbanásra vár a homályos tükör,

tovább zuhanni nincs hová a kútból.

Fülem a víz alatt:

titkos ívű kagyló,

szemem a víz alatt:

képek lassú tánca,

orrom a víz alatt:

buborékkoporsó,

hangom a víz alatt:

tévelygő fölösleg.

Messze fönt egy világosság-érme

emlékszik, milyen a zuhanás.

Egy mély, sötét forrásból bukni fel

csapzottan, mintha a semmiből.

Egy mély, sötét tükörben tűnni el

csapzottan, mintha a semmibe.

*

Utassy József

Hervay Gizella

Ellobbantál közülünk fényesen

Gizike, tüneményesen.

Voltál a magány vakmerő lánya,

karcsú alkonyat, ideges nyárfa.

Gondtól fekete, gyásztól ében

menyecske a halál ölében.

És hazádban is hontalan, árva.

Nézd, a tébolydák ajtaja tárva –

Te Drága, Te Drága, Te Drága!

*

Baka István

Töredék

Marina Cvetajeva és Hervay Gizella emlékének

olyan vagyok mint az okos lány

a meséből ki jött is és nem is

(egyik lábam a Sátán kecskebakján)

hozott is és nem is

(elengedem mint galambot a lelkem)

már minden kérdésedre megfeleltem

lenyúztam a malomkövet

megfoltoztam a korsót

megtettem amit ember nem tehet

fáradt vagyok pörgetni már az orsót

fogadj be végre árnyaid honába

Hádész királya

*

RÉGI MAGYAR MULATSÁGOK

16. Az áldomás

Nem mulatság volt hajdan az áldomás. Legkorábbi történeti adatunk róla a honfoglaláshoz kapcsolódik. Anonymus, III. Béla király névtelen jegyzője „A magyarok tettei” című művében írta, hogy amikor Ond, Kelet és Tarcal vezérek egy hegy tetejéről az új hazát megpillantották:

„Azon a helyen, pogány szokás szerint, egy igen kövér lovat leölvén, nagy áldomást tőnek.”

S ha tovább forgatjuk a krónikát, azt is olvashatjuk benne, hogy amikor Árpád és főemberei hírül vették, hogy seregük már a meszesi kapuig jutott:

„Igen nagy örömmel örvendezének, és pogány szokás szerint áldomást tőnek… egész héten át ünnepélyesen lakomáztanak és csaknem minden nap megittasodtanak.”

Az idézetek lényegében már meg is magyarázták, amit a nyelvtudomány is tanúsít, azt ti., hogy az áldomás jelentése akkoriban áldozat volt, a szó honfoglalás előtti szavunk, az ugor eredetű áld, áldoz szó származéka.

Az áldomás tehát áldozat volt, olyan vallási szertartás, amelynél az ember hódolat, könyörgés vagy hála nyilvánításából az istenségnek jelentős értéket ajánl fel és semmisít meg. A nomádnak, így a magyarságnak legértékesebb tulajdona a lova volt. Közülük választotta a javát, s azt ünnepélyes keretek közt leölve, legjobb részét ajánlotta fel istenének, vagyis áldomásozott. A hús nagy tömege azonban megmaradt. Hogy kárba ne vesszen, megsütötték vagy megfőzték és elfogyasztották. Az áldozatot vagyis az áldomást így lakoma követte, amelyről az ital sem hiányozhatott. Az áldomás így mulatsággal is végződhetett.

Priszkosz Rhetor, Attila udvarában járt bizánci történetíró tudósít bennünket arról, hogy a hunoknál italáldozat is volt. Az áldozat bemutatója felajánlotta az istenének az italt, majd a kupából a földre vagy a tűzbe loccsantotta az első kortyot, a többit megitta.

Bár közvetlen bizonyítékunk nincs, mégis fel kell tételeznünk, hogy a honfoglaló magyarságnál is dívott ez a fajta áldomás, ugyanis a későbbiekben már mint ősi szokás szerepel az italáldozat. A letelepülés után aztán nem a ló-, hanem – érthetően – az italáldozat hagyományozódott tovább, de mivolta jelentősen módosult.

Első írott emlékünkben a sárospataki plébános által földvétel bizonyságára kiállított, 1310. november 5-én kelt oklevélben olvashatjuk, hogy az adásvétel tanúk előtt történt, s hogy a vevő:

„A hely szokása szerint a szerződési style=zálogot és az áldomásitalt megadta.”

Ugyancsak áldomást isznak egy 1349. évi oklevél szerint szőlő ajándékozásánál, egy 1399. évi oklevél szerint pedig peregyezség alkalmával is, „az egyeség megerősítésére és bizonyságára”.

Kapunk felvilágosítást Werbőczitől is. Hármaskönyve III. részének 35. címében, lóvételről szólván, többek között ezt írta

„Vásárkor szokás szerint áldomást ivott vagyis ahhoz szerencsét kívánt.”

Az 1545. évi tordai országgyűlés határozata már részleteket is közöl, amikor kodifikálja a hagyományt:

„Ló, ökör és bármi más dolog vásárlása alkalmatosságával azt az eljárást kell követni, hogyha valaki piacon, vagy bárhol és bármikor vesz valamit, a vevő annak a községnek vagy falunak becsületes és tisztességes emberei előtt, ahol a vásár történt, a becsületes vásár jeléül Szent János poharát köteles adni, amelyet anyanyelvünkön áldomásitalnak szoktak nevezni; ámhogyha a vevőnek a vásárolt dolgok miatt valami pöre támadna, igazolják a becsületes vásárt azoknak az embereknek a tanúsága, kik a Szent János pohárnál jelen voltak.”

A Szent János pohara vagy János pohár elnevezés az egyháznak az ősi hagyományokat – itt a boráldozatot – megváltoztatni, és a rossz szokásokat – a részegeskedést – zabolázni törekvő tevékenységében gyökerezik. Az elnevezés a János napi, december 27-én tartott borszentelésből, és abból a legendából fakadt, amely szerint János apostol Aristodemost akarván megtéríteni, megitta a mérgezett bort, de az nem ártott meg neki. Innen ered egyébként János poharának még a búcsúital jellege és gyakorlata is. Az elnevezés, a szokással együtt, német nyelvterületről származott hozzánk, és az erdélyi szászok a náluk viszont újként honosodó áldomásitalra is ráragasztották. Ez az elnevezés aztán más vidéken is elterjedt.

Szűkszavúan, de a ceremóniáról közöl adatokat egy 1561. évi, Szántó város által, házeladás ügyében kiállított oklevél, amikor leírta, hogy a vevő az adásvételt „a város ősi szokása szerint vendégséggel (szerződéssel, vagyis a nép nyelvén Áldomás itallal és Urkon pohárral) – amelynek kihirdetője és felmutatója Búzás János volt – a jelenlévők előtt megerősítette”.

A ceremónia további részletét ismerteti egy szőlő eladása körül támadt per 1581. évi okirata. Az egyik tanú vallotta:

„Az áldomás ital lőn Körtvélyest, az bírák és polgárok előtt, ott volt mind az két fél, Kelemen Imre és Balázs Miklós, és Kelemen Imre kérésére én mutattam föl az Urkon pohárt, és letötte Kelemen Imre az 84 frt-t, és másnap föl vette Miklós az pénzt; én nem hallottam, hogy senki ellenezte volna.”

Az urkon vagy ukkon pohár néveredetre háromféle magyarázat is van. Az egyik szerint a német Urkunde vagyis bizonyság, tanúság szóból eredne. A másik szerint a finneknél a tavaszünnepen szokásban volt Ukko pohár származtatta. A harmadik változat szerint viszont a mongol uughon, vagyis ital szó magyarosítása lenne. – Az ukkon poharat egyébként, amelyben az áldomásitalt bemutatták, a tanácsházán tartották. A korponai városi levéltárban 1869-ben még őriztek két, XVI. századi, ónból készült „ukkonpoharat”.

Tokaj, Tarcal és Tállya városok 1613. évi statútumának 7. pontja már indokol és részletesen intézkedik az „áldomásital módjáról”:

„Mivelhogy az Magyarországban lévő nemesek élnek azzal, hogyha… jószágot vesznek és adnak, vagy conventben, … vagy egyéb ahhoz rendelt emberek előtt vallást tészen mind az eladó, mind vevő személy jószága felől, az mi régi eleink is, noha parasztságnak neveztetik, de gondolkozván arrúl, hogy az ő maradékoknak bízvástabban… szerezhessenek… indulatlan örökségeket, … csináltatták itt mi nálunk is az pecséteket, hogy annak erejével és áldomásitallal, levélért az mi pecsétünknek az mi helyünkben öröksége és megmaradása legyen: annak felett még csak az áldomás italkor is, ki nem nagy dolog, de erősítik ezek az áldomások az örökségben való megmaradást… Ezért, hogy ez mi helyünk meg ne tréfáltassék más idegen emberektől és szomszédainktul, törvényünk ez: Hogy ha valamely ember szőlőt [vagy szántót] ád vagy veszen, az áldomásital napjakor, ha itt való, ellenezze, ha akkor jelen nem volna ezalatt, tüzenötöd napig ellenezze, … és az esztendő s három napig perelhet. Ha pedig ezt elnegligálja, … az régi eleink szokása szerint megpecsételjük ez levelet, és annak utánna… törvényt nem teszünk.”

Az áldomás tehát az ősi hálaáldozatból s azt követő lakomából a tisztességes tulajdonszerzést bizonyító és megerősítő jogi formaság lett. E forma mögött lényegében a szóbeliség és az írásbeliség küzdelme húzódik meg. A föld népe jobban bízott a szóban, mint az írásban. Érthető. Az írást nem tudta ellenőrizni, el kellett hinnie, hogy az van ott, amit mondanak neki. Félt az „úri huncutság”-tól. Az általános fejlődés során aztán, ahogyan szaporodtak az írástudók, egy-egy faluban több is akadt, az írás szerepe fokozatosan növekszik, a szó visszaszorul, az áldomás elveszíti bizonyító jellegét, s ha formaságként tovább is él, megváltozik ceremóniája. A XVIII. század közepétől kezdve már a bizonyságlevelekben ritkán említik.

E folyamattal párhuzamosan – némely esetben már jóval korábban is – az áldomás kiterjeszkedik az élet más területére, keveredik meglevő szokásokkal, részben módosítja azokat, s többféle fajtája alakul ki.

Egyezséget erősítő áldomással, ún. alkupohár-ral éltek a cselédfogadásnál, de gyakorta felhajtották ezt mesteremberekkel is, egyes munkára való megegyezés alkalmával. Úgyannyira, hogy pl. Gyöngyösön „ class=Áldomás”-nak neveztek egy kovácsot azért, mert pénz nélkül is, pusztán az áldomásért megcsinált egyet s mást.

Többféle fajtája dívott a jogvételt jelölő és azt megünneplő, ún. avató áldomás-nak.

Egyike a céhes mesterembereknél szokásos „társpohár”. Amikor ugyanis az inast „megemberelték”, vagyis felszabadították, csak az inas sorból lépett ki. Hogy teljes jogú legény legyen, szükséges volt – különösen, ha a legények külön céhbe tömörültek –, hogy a többi legény társának elismerje: legénnyé avassa. Ennek érdekében társpoharat kellett adnia. Ceremóniája koronként, helyenként és mesterségenként változott. Sokszor bizony barátságtalanabb volt, mint a neve. A ráckevei „becsületes ifjú molnár céh” 1729. évi rendtartása pl. így hagyatkozott:

„Az első pohárral kell el költeni Koronás Királyunkért, ismét második pohárral… Kegyelmes Földesurunkért. … Ismét harmadszor a Fő Czéhnek Fő Czéh Mesteréért, annak utánna az Ó Czéh Mesterért, Ujj és Ó Atya Mesterekért. Ismét Ujj és Ó Bejáró Mesterekért. [Ismét] a közönséges Nemes Czéhnek meg maradásáért, magok közzül is tudni illik mindenki mester legényért tartozzék egy egy középszerű klázli bort el költeni.”

Kilenc „klázli”, vagyis pohár bort hajtott fel tehát, amíg a legényekhez ért, s mire azokért is poharat ürített, bizony 15-20 pohár ital is lecsúszott a torkán. Foroghatott vele a világ, s nagy szerencséjének tarthatta, ha nyomban szégyent nem vallott a becsületes céh színe előtt. De hogy élete eme fontos fordulópontjának további ceremóniájára nem emlékezett, az bizonyos.

Céhes kézműveseinknél sor kerülhetett később is, de már barátságosabb áldomásra. Előbb akkor, amikor a legény „remekelt” és utána „mesterasztalt” adott, vagyis amikor mesterré avatták. Aztán pedig, amikor a mestert céhmesterré választották. S gyakorta két áldomást is tartottak. Sokfelé élt ugyanis az a szokás, amit pl. a szegedi fazekasok 1771. évi céhlevele szabott meg:

„Czéh mesternek választása minden esztendőben a Czéhnek esztendős napján tartassék.”

Az esztendős nap pedig évfordulója volt annak a napnak, amikor a céh a privilégiumát megkapta. S ezt minden évben emlékáldomás-sal ünnepelték meg.

Legényavató áldomás-t a föld népe is tartott, amikor is a „suttyót” a legények közössége tagjává fogadta. Az áldomásivás mellett sokféle egyéb ceremóniája is kialakult, de ez volt az általános, jóllehet ennek is többféle formája dívott. Aporkán pl. nyolc katonaviselt legény koccintott és fogott kezet az új legénynyel. Balatonfelvidéken egyszerű áldomásfizetéssel járt. Garamvölgyön – mint másutt is sokfelé – keresztapát választott, azzal egy icce bort poharazott, s az első koccintásnál a keresztapa ezt mondta neki:

„Eddig tartottalak jó barátomnak, most már tartalak jó keresztfiamnak. Úton vagy útfélen, ha valaki megsért előttem, majd elbánok vele.”

A felavatott legénynek most már joga lett dohányozni, kocsmába, fonóba, lányos házhoz járni, leányt táncba vinni, búcsú-verekedéskor a többi legény védelmére kelni.

Ugyancsak avatóáldomást adott az újonnan választott bíró, mint ahogyan a kántor is. Az előbbinek „esete” volt a neve, az utóbbinak „torokáldás”.

Végső soron az ősi győzelmi áldomás emlékét őrző emlékáldomást tartottak sokfelé, amikor a közösség életében bekövetkezett jelentős kedvező változás napjáról esztendőnként megemlékeztek. Rendszerint népünnepély formában szerveződött, és a település egészének mulatsága lett, ellentétben az egyéb áldomással. Ilyen volt pl. az ikerváriak „József-pohara” annak emlékezetére, hogy gr. Batthyány József a határban levő legelőjét a községnek adományozta. Vagy az alsórákosiak pünkösd utáni első vasárnap tartott áldomása, annak a napnak a megünneplésére, amikor a jobbágyfelszabadítást a helységben kihirdették.

Német építőmunkások terjesztette, lényegében végző s így hálaadó áldomás a később – a kitűzött gallyról – „bokrétaünnep”-nek nevezett áldomás. A ház fedelének elkészültekor összegyűltek az építők, a családtagok, és a gazda egy pohár borral felköszöntőt mondott. Lapujtőn pl. így hangzott:

„Légyen hála az Istennek, hogy e munkát elvégezhettük. Kívánom, hogy az Isten adjon erőt, egészséget a mívesnek, hogy többet is építhessen… [Nekünk is] adjon Isten erőt, egészséget, míg élünk, határainkban, mezeinkben pedig áldást.”

De áldomást adott a gazda más munka bevégzésekor is. Aratáskor, kendernyüvéskor, fonóban, fosztóban, szüretkor ezzel kezdődött a mulatság. S ugyancsak hálaáldomás járta a halászoknál a hálókötés befejeztekor vagy a sikeres, jó fogás után.

Leggyakoribb, legáltalánosabb és legtovább élő azonban az adásvételi áldomás maradt, újabbkori nevén az „alkupohár, foglalóbor”. Sokszor még egy tyúk eladásakor is éltek vele. S a jószág eladásánál sokfelé tartották azt, amit a pusztafalusiak:

Azt mondta Szent Tamás,

Hogy közös az áldomás.

Vagyis mindkét fél fizette, s azzal biztatták egymást:

Én tettem áldomást, tegyél te is!

De az áldomás még a XIX. században sem lett közönséges mulatság. Kiss János írta a „Tudományos Gyűjtemény” 1823. évfolyamában:

„A bort felállva és söveget vetve isszák, jeles formulával elköszöntvén, egészen vallásos ábrázatot adnak annak úgy, hogy az áldomásivás még ma is egy néminemő isteni tisztelet a magyaroknál.”

Csak jóval később szakadt el az ősi gyökerektől az áldomás, de ünnepélyes jellege akkor is megmaradt, mint ahogyan a pohár borral való felköszöntés, szerencsekívánat és hálamondás is. Századunk első negyedében aztán már inkább ünnepélyes lakoma lett, valamely örvendetes alkalmat ünneplő, víg evés-ivás. S bizony ma már, amikor pohár borunkkal valakit felköszöntünk, aligha gondolunk arra, hogy az ősi áldomást idézzük, de azzal a mozdulattal emeljük poharunkat, amellyel hajdanában az áldomás kihirdetője az ukkon poharat bemutatta. Emeljük hát fel búcsúzóul mi is, de már Szent János poharát, és olvassuk el áldását a szolnokiak rigmusában:

Szent János áldása terjedjen fejünkre,

Bú és bánatunkat fordítsa örömre.

Bor, búza terméssel, arany ezüst pénzen,

Mindezekért szükséget ne lássunk pénzből,

Barátság és jókedv ne múljon szívünkből.

Jók legyünk magunkhoz, jót tegyünk másoknak,

Mert ez fundamentuma földi boldogságnak,

Örömnek, jókedvnek, minden vigasságnak.

*

Búsulj szivem mert én sirok

Keserves

Búsulj, szivem, met én sírok,

Tőled bucsuzni akarok.

Búsulj, szivem, met én sírok,

Tőled bucsuzni akarok.

Ha jel akarsz bódorgani,

Gyere hezzám elbucsuzni.

Met én írok egy levelet,

Kivel világból kimehetsz.

Nyújtsad kezed s még egy felet,

Nem beszélek többet veled.

Vess utánam egy pillantást,

Többet nem lássuk meg egymást.

Nyújtsad kezed keresztesen,

Hogy búcsuzunk örökösen.

Nyújtsad kezed keresztesen,

Hogy búcsuzunk örökösen.

Menek ez úton lefelé,

Senki se mondja: Gyere bé!

Csak édesem mondja: Háj bé,

Túrós zsemlét tettem eléd.

Epét, mérget tettem belé,

Há édesem, kóstólj belé!

Nem elég bús az én lelkem,

Még ez es mérget ad nekem!

Az idegen hogyne vóna,

Jó testvérem, az sincs jómra.

Az idegen hogyne vóna,

Jó testvérem, az sincs jómra.

Úgy elmenek arra helyre,

Kiről madár sem jő erre.

Úgy elmenek, meglássátok,

Soha hírem sem halljátok.

Mikor híremet halljátok,

Levelemet olvassátok,

Patkóm nyomát vigyázzátok,

Riva bútok, sirassátok.

album:

Magyar Népzenei Antológia VII.

Moldva és Bukovina népzenéje 2.

*

Internetes paranoia –

Miként maradhatunk inkognitóban?

Az emberek közösségi oldalakhoz –mint például a Facebook, Iwiw, Myspace – való viszonyulása megoszlik. Vannak, akik izgatottan várják, hogy mihamarább feltölthessék az esti buliban készült fotókat, mások meg tüntetve hirdetik, hogy ők nem csatlakoznak a „mozgalomhoz”, nem adják ki személyes adataikat. Arról érdeklődtünk, mennyire mozoghatunk biztonságosan az interneten.

http://erdely.ma/tudtech.php?id=118391&cim=internetes_paranoia_mikent_maradhatunk_inkognitoban

*

Új Tolnai lexikon:

Házasság: : két ember egyesülése közös problémák megoldása végett, amely problémák egyébként nem merülnének fel ha nem egyesültek volna.

Kapcsolat: : hatalmas pénzösszegek-, idõ- és energia elpocsékolásának folyamata valakinek a jobb megismerése céljából, aki pillanatnyilag talán nem is tetszik különösen, a jövõben pedig valószínûleg még kevésbé fog tetszeni és mindez a sex érdekében.

Nimfomán: ezt a fogalmat a férfiak alkalmazzák azokra a nõkre, akik gyakrabban kívánják a szexet, mint õk.

Értelmiségi: az a személy, amely képes két óránál tovább gondolkodni valamirõl, ami nem kapcsolatos a sexszel.

Építész: az a személy aki nem eléggé férfi ahhoz, hogy mérnök legyen, de nem eléggé buzi ahhoz, hogy designer legyen

Programozó: az a személy, aki megoldja minden problémádat, amirõl nem is tudtál hogy létezik, méghozzá úgy, hogy az egészbõl semmit sem értesz.

Fejfájás: fogamzásgátló szer, amelyet a '90-es évek hölgyei alkalmaztak elõszeretettel.

Szerelem elsõ látásra: két erõsen begerjedt személy találkozása, akik nem különösebben válogatósak

Közgazdász: szakértõ, aki tudni fogja, hogy amit tegnap jósolt ma miért nem következett be.

Diplomata: ez az a személy, aki úgy küld el a francba, hogy alig várod, hogy indulhass.

Cserkész: olyan fiú, akit kretén módon öltöztetnek, és egy fiúnak öltözött kretén parancsolgat neki.

Pszichológus: az a személy, aki mindenkit megnéz, amikor bejön a boltba egy csinos fiatal nõ.

Csapatmunka: a felelõsség áthárításának lehetõsége másokra.

Infláció: amikor úgy éltek, hogy a jövõ évi árakat fizetitek a tavalyi bérszinvonalból.

Tanácsadó: az a személy, aki leveszi az órádat, megmondja mennyi az idõ és ezért négyszeres órabért számít fel neked.

Hardware: a komputernek az a része, amely felfogja a csapásokat, amikor nem mûködik a software.

Barát(nõ):egy nyilvánvalóan testi fogyatékos személy az ellenkezõ nembõl, a/pfont-family: Tahoma;kivel emiatt a sex nem túl érdekfeszítõ, ami természetesen ezt a személyt magától értetõdõen alkalmassá teszi a hosszas beszélgetésekre és közös részegeskedésre.

Könnyûvérû nõ: ez a fogalom a férfiak morális értékeivel rendelkezõ nõ esetében használatos.

*

ERDÉLYI JÁNOS

MAGYAR SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK

 

7039.

Szász emberség nem sokat ér.

Ez leginkabb onnan ragadt az erdélyi szászokra, mivel hidegek, önzők s távol esnek vendégszeretetben a körültök levő népfajoktól. (L. Kazinczy F. Eredeti munkái. 2. 240-246. ll.)

7040.

Hagyd alább, jó szász. P.

A kérkedő szász dicsekedett vele hogy száz törököt vágott le, de utoljára mondák neki: hagyd alább, jó szász! s elvégre is ugy jött ki hogy egyet sem vágott le.

7041.

Hagyd alább, jó szász, mert nem babodban találtál.

7042.

Ránczos mint a szász csizma.

7043.

Szedje fel, a ki elszórta.

Ezt egy czigány mondá, mikor aratni hítták.

7044.

Kitetszik a szeg a zsákból.

7045.

Szeg is reszket a falban előtte.

Nagy tolvajra mondják, ha bemegy valahová.

7046.

Szeget szeggel. (6615.)

7047.

Fejére üt a szegnek.

7048.

Egy szeg miatt sántul meg a ló.

7049.

Szeget kimél, patkót veszít.

7050.

Szegedre dohányért.

7051.

Kurta mint a szegedi szoknya.

7052.

Eleget él a szegény.

7053.

Eleget élt a szegény, ha korán meghalt is.

7054.

A szegény pokolban is szegény.

7055.

Ha szegény vagy, ne tánczolj. (6718.)

7056.

A szegény husvét napján is fekete vasárnapot ül. D.

7057.

Ki győzné a szegény házát tyukkal, kalácscsal.

7058.

Szegénynek még a csuprábul is kiforr. (8367.)

7059.

Könnyebb a szegényt kicsufolni mint megruházni.

7060.

Könnyebb a szegényt megszánni mint jól tartani.

7061.

Mindenütt bátorságos a szegény. KV. (4551.)

7062.

Mindenütt szegény a szegény. KV.

7063.

Szegény ajándéka drágába kerül.

7064.

Szegénynek a kereszte is szegény. KV.

7065.

Szegényt az ág is huzza. (8367.)

7066.

Ki szegényben bizik, szalmán hizik./nádra támaszkodik.

7067.

Nem illik szegényhez a nagy nedéngesség. KV.

7068.

Akármit adnak a szegénynek, köszönje meg.

7069.

Senki sem barátja a szegénynek.

7070.

Nincs a szegénynek féltő marhája.

7071.

Ott vesz a szegény, a hol urrá akart lenni. D.

7072.

Sajt és kenyér, két tál étel a szegénynek. D.

7073.

Szegény ember szándékát boldog isten birja.

Német: Der Mensch denkt's, Gott lenkt's.

7074.

Ha a szegényt szidalmazod, istened káromlod. K.

7075.

Szegény háztul ösztövér bárány./málé. D.

7076.

Szegény fog madarat, de gazdag eszi meg. ML.

7077.

Nincs gyümölcsözőbb a szegény tenyerénél. K.

7078.

Szegény ember étele helyett is aluszik. D.

7079.

Szegénynek ajtaját nem őrzi a manó.

7080.

A szegénynek kicsin is sok.

7081.

Szegénynek a szerencséje is szegény. ML.

7082.

Szegénynek koppan szeme, szája.

7083.

Végy el engem, te szegény, ketten leszünk szegények. ML. (4550.)

7084.

Bőrét is lehuznák a szegénynek.

7085.

Szegény a szegényt hamar kicsufolja. D.

7086.

Szegényt a légy is jobban csipi.

7087.

Gyujts rá; nem látszol oly szegénynek.

7088.

Nehéz a szegény legénynek becsületet kapni. KV.

7089.

Nehéz a szegénynek tisztre hágni. (5243.)

7090.

Senki sem irigyli a szegénynek.

7091.

Ritka mint a szegény ember buzája.

7092.

Összebujtak mint a szegény ember malaczai.

7093.

Szegény legény nem nagy ur. D.

a) Holmiát a szegény könnyen számba veszi.

b) Szegény, a ki másé.

c) Szegény ember vizzel főz. D.

Német: Arme Leute kochen mit Wasser.

7094.

Nem gyalázat a szegénység.

Német: Armuth ist keine Schande.

7095.

Szegénység nem szerez kardoskodást. KV.

7096.

Szegénység gyaláz. KV.

7097.

Nagy akadály a szegénység.

7098.

Sokra visz a szegénység.

7099.

Szegénység is lehet dicsőséges.

7100.

Szegénységet el nem titkolhatni. D.

7101.

Mint vas szeg a zsákbul, szegénység a házbul. D.

7102.

Szegénység reménység.