PETŐFI SÁNDOR

DICSŐSÉGES NAGYURAK...

Dicsőséges nagyurak, hát

Hogy vagytok?

Viszket-e ugy egy kicsit a

Nyakatok?

Uj divatu nyakravaló

Készül most

Számotokra... nem cifra, de

Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk

Titeket,

Hogy irántunk emberiek

Legyetek,

Vegyetek be az emberek

Sorába...

Rimánkodott a szegény nép,

S hiába.

Állatoknak tartottátok

A népet;

Hát ha most mint állat fizet

Tinéktek?

Ha megrohan, mint vadállat

Bennetek,

S körmét, fogát véretekkel

Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból

Miljomok!

Kaszát, ásót, vasvillákat

Fogjatok!

Az alkalom maga magát

Kinálja,

Ütött a nagy bosszuállás

Órája!

Ezer évig híztak rajtunk

Az urak,

Most rajtok a mi kutyáink

Hízzanak!

Vasvillára velök, aztán

Szemétre,

Ott egyék a kutyák őket

Ebédre!...

Hanem még se!... atyafiak,

Megálljunk!

Legyünk jobbak, nemesebbek

Őnáluk;

Isten után legszentebb a

Nép neve:

Feleljünk meg becsülettel

Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik

Mihozzánk,

Hogy az isten gyönyörködve

Nézzen ránk,

S örömében mindenható

Kezével

Fejeinkre örök áldást

Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves

Kínokat,

Ha az úr most testvérének

Befogad;

Ha elveti kevélységét,

Címerit,

S teljes egyenlőségünk el-

Ismeri.

Nemes urak, ha akartok

Jőjetek,

Itt a kezünk, nyujtsátok ki

Kezetek.

Legyünk szemei mindnyájan

Egy láncnak,

Szüksége van mindnyájunkr' a

Hazának.

Nem érünk rá várakozni,

Szaporán,

Ma jókor van, holnap késő

Lesz talán.

Ha bennünket még mostan is

Megvettek,

Az uristen kegyelmezzen

Tinektek!

Pest, 1848. március 11. előtt

*

NEMZETI DAL

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! -

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek-haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongy élete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Pest, 1848. március 13.

*

15-DIK MÁRCIUS, 1848

Magyar történet múzsája,

Vésőd soká nyúgodott.

Vedd föl azt s örök tábládra

Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,

Míg egy század elhaladt,

Nem tevének annyit, mint mink

Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,

Gondolatink szárnyai,

Nem vagytok már többé rabok,

Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,

Melyet eddig láncotok

Égető karikájában

Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul

Nem féltelek, nemzetem,

Szívedben a vér megindul,

S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban

Neved, pesti ifjuság,

A hon a halálórában

Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,

Mint szokása régóta,

Csak beszélt nagy sikeretlen:

Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,

Verjük le a lakatot,

Mit sajtónkra, e szentségre,

Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,

Majd bevárjuk, mit teszen;

Inkább szurony a szivekben,

Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,

Pestnek elszánt ifjai!...-

S lelkesülés szent dühében

Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?

Ezren és ezren valánk,

S minden arcon, minden szemben

Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés

Volt az ezerek hangja,

Odatört a sajtóhoz és

Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,

Ott egy író fogva van,

Mert nemzetének javára

Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,

Fölrepültünk, mint sasok,

Terhünktől a vén hegy lába

Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel

S diadallal hoztuk el,

Aminőt ez az öreg hely

Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,

Vésd ezeket kövedre,

Az utóvilág tudtára

Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,

Hogy kevély légy, lehetnél!

E hős ifjuság vezére

Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,

S díjazva van az élet...

Napoleon dicsősége,

Teveled sem cserélek!

Pest, 1848. március 16.

*

22:15, Csütörtök (május 17.), m2

Hogy volt!?

Bubik István televíziós felvételei

magyar ismeretterjesztő műsor, 78 perc, 2010

Feliratozva a Teletext 222. oldalán.

Az aktuális rész ismertetője: Egy színész, aki szerette a színpadot és a hazáját, egyforma hévvel. Egy sármos lázadó, egy bohém forradalmár, egy "Ritka" Ember, ahogy írta róla a pályatárs, Rudolf Péter. Egy férfi, aki gyűlölte a mellébeszélést, aki tudott megbocsátani, zokogni és ütni, ha kellett; ha úgy érezte, hogy kell... Az ember, aki a kétségeit sem titkolta: "De hol van az én állhatatosságom, hitem, kitartásom Ádáméhoz, aggodalmam, szókimondásom Bánk bánéhoz képest? ...Lehet, hogy erősnek látszom, ez azonban csalóka. Megközelítőleg sem vagyok olyan bátor, merész, erős, egyenes, jellemes, mint az általam alakított egyes alakok, bár mindig a nagy eszmények éltettek." A "Hogy volt?!..." mai főszereplője a "Ritka" Ember, aki május 19-én még csak ötvenhárom éves lenne: Bubik István.

*

13:10, Csütörtök (május 17.), Filmmúzeum

Kairó bíbor rózsája

színes, fekete-fehér, amerikai romantikus vígjáték,

84 perc, 1985

rendező: Woody Allen

szereplő(k):

Mia Farrow (Cecilia)

Jeff Daniels (Tom Baxter/Gil Shepherd)

A harmincas évek gazdasági válsága idején részeges, munkanélküli férjének brutalitása és pincérnői állásának unalma elől Cecilia a mozi csillogó álomvilágába menekül: a Kairó bíbor rózsáját például annyiszor nézi meg, hogy rajongó tekintete a való életbe csalja a mozivászonról a hősszerelmes Tom Baxtert. Mivel ez menthetetlenül elakasztja a moziban vetített filmet, gázsiját féltve akcióba lendül Gil Sheperd, a Tomot alakító színész is. Ez a hármasság - a valóság, a valóság látszata és a látszat valósága - egyre újabb komikus helyzeteket teremt és fokozatosan fontos jelentéstani kérdéssé is válik.

*

Ellenáll az egyház

a gyónási titkot megszegő ír törvénytervezetnek

Mégis be akarja vezetni az ír kormány a meggyónt szexuális zaklatás kötelező jelentését – az egyház a végsőkig ellenáll.

2011 júniusában már felmerült, hogy tíz évig terjedő börtönbüntetés mellett a gyóntatónak jelentenie kell a civil hatóságoknak, ha valaki gyermekek elleni szexuális visszaélést gyón meg. Az egyház akkor is elutasította a tervezetet, hiszen az az egyik legfontosabb és legrégebbi szentségi kötelezettséget, a gyónási titkot sérti.

http://erdely.ma/hitvilag.php?id=118124

*

Szeretettel várunk minden érdeklődőt

Németh Zsolt

Fénytemplom a Kis-Somlyón.

A csíksomlyói Salvator-kápolna titka

című könyvének bemutatójára.

Németh Zsoltnak a fizikai tudományok kandidátusának május 22-én megjelenő legújabb könyve megismertet bennünket a csíksomlyói Salvator-kápolna szentségével és erejével.

Fizikusként, a középkori templomok avatott kutatójaként megismerhetjük általa a Fénytemplom titkát. A Salvator -kápolna hatalmas csillagászati, szakrális és mérnöki tudásról tanúskodik.

Mindenkinek ajánlom, de különösen azoknak, akik a napokban indulnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúba. Akik megismerkednek ezzel a gyönyörű könyvvel, bizonyára egészen más lelkülettel lépnek majd be idén a Salvator-kápolnába.

Időpont: 2012. május 22-én 17:30

Helyszín:

Szabó Dezső Katakombaszínházba (Budapest, V. Szabadság tér 2.)

Bevezetőt mond:

Papp Lajos professzor, az orvostudományok doktora

Laudáció:

Grandpierre Atilla csillagász, a fizika tudomány kandidátusa

*

A Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökének

állásfoglalása

Balog Zoltán magyarellenes gyűlöletbeszéde kapcsán

Miniszteri kinevezését megelőző parlamenti bizottsági meghallgatásán Balog Zoltán példa nélküli kollektív rágalomra ragadtatta magát a Magyarok Világszövetségével és annak minden tagjával, tisztségviselőjével, érintőlegesen minden magyarral szemben. Az ügyben megszólalt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, aki az alábbi állásfoglalást hozza nyilvánosságra:

Állásfoglalás

2012. május 8-tól a magyar emberek számára az emberi aljasság jelzőköve Balog Zoltán.

Az uborkafára felkapaszkodott, politikai pályára alkalmatlan ember nem képes felmérni, mekkora kárt okoz a közösségnek azzal, hogy rákényszeríti alkalmatlanságát. De a magyarság ellenségei nagy igyekezettel szeretik alkalmazni a hiányos képességű egyedeket, mert azok a legnagyobb aljasságok elkövetésére is kaphatók.

Megdöbbentő a magyarok számára, akik tudják, hogyan lesznek ma politikai vezetők, hogy a magyarságot képviselő politikusok között egyetlen sem akadt, aki rendreutasította volna Balog Zoltánt, és kezdeményezte volna a politikai közéletből való kizárását. Akik némán hallgatták Balog Zoltán aljas rágalmait, azokat emlékeztetem, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma".

Budapest, 2012. május 14.

Rácz Sándor

a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke

MVSZ Sajtószolgálat

*

+

Az LMP szerint az elmúlt húsz év politikai erőinek a közös szégyene, hogy nem állhat fel a pártállam működése során keletkezett állambiztonsági akták sorsát vizsgáló parlamenti bizottság – mondta Schiffer András.

„Sajnálatos módon összenőtt, ami összetartozik” – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki úgy értékeli, a testületet azért nem lehet felállítani, mert a Fidesz és az MSZP összezárt, és képviselői nem támogatták a kezdeményezést. Hozzátette, hogy éppen ezek azok a pártok felelősek azért, hogy a rendszerváltozást követően a szőnyeg alá söpörték az iratnyilvánosság ügyét.

A bizottság felállítása mellett az LMP és a Jobbik politikusai, illetve három független képviselő, Szili Katalin, Ivády Gábor és Molnár Oszkár állt ki, így viszont nem gyűlt össze a minimálisan szükséges 78 aláírás.

Schiffer András emlékeztetett arra, hogy három héttel korábban azért kezdeményezték a vizsgálóbizottság létrehozását, mert egy jogállamban elfogadhatatlan módon az iratmegsemmisítés gyakorlata az 1990-es, úgynevezett Duna-gate botrány, illetve még a rendszerváltozás után is folytatódott.

A politikus hangsúlyozta, a bizottság azt vizsgálta volna, kik férhettek hozzá az állambiztonsági iratokhoz, illetve kiket és milyen felelősség terhel az iratmegsemmisítésekért. A vizsgált időszak Németh Miklós kormányától egészen a második Orbán-kormány időszakág tartott volna. Schiffer leszögezte: ennek ellenére pártjuk továbbra is elkötelezett a kommunista állambiztonsági múlt feltárásában.

Arra a kérdésre, hogy mit tehetnek a továbbiakban, azt felelte, kíváncsian várják, hogy mit tesz a kormány a Nemzeti Emlékezet Bizottsága ügyében. Hozzátette, továbbra is az az álláspontjuk, hogy a testület felállításának „belengetése” elterelő hadművelet. Szerinte szükség lehet egy ilyen bizottságra, lengyel, illetve dél-afrikai mintára, de előbb meg kell teremteni az aktanyilvánosságot.

Schiffer András az ügy szomorú apropójának nevezte, hogy elhunyt Orosz István. Az esszéistát a politikus első szamizdatosként jellemezte, „akit annak idején, a Kádár-rendszer végén az állambiztonsági szolgálatok kényszerítettek külföldre”. Mint mondta, ő volt az, aki példát mutatott abból, hogyan lehetett nem együttműködni a kommunista rendszerrel. Kijelentette: Orosz István és a hozzá hasonló kevesek emlékének is tartoznak azzal, hogy nem hagyják annyiban, ha a hatalom a szőnyeg alá akarja söpörni az aktanyilvánosság ügyét.

*

Havel polgártárs – emlékkonferencia

2012. május 23-án Václav Havel lesz a figyelem középpontjában! Az ELTE Társadalomtudományi Karának konferenciatermében, Göncz Árpád fővédnökségével emlékkonferenciát szervezünk.

A konferencia célja, hogy Václav Havelről emlékezzen meg a hazai értelmiség és rajtuk keresztül a magát demokratának érző hazai közvélemény is. A fővárosban a posztumusz díszpolgári cím adományozását, és/vagy köztéri szobor elhelyezését is javasolták a konferencia kezdeményezői (a budapesti közgyűlés és az oktatási bizottság LMP-s tagjai) – ezekhez egyfajta nyitányként szolgál a rendezvény.

Tekintettel Havel sokszínű tevékenységére, kiemelkedő közép-európai politikusi szerepére és sokrétű magyar kapcsolataira, az emlékkonferencia is sokrétű tematikájú. Rámutat a magyar-cseh kapcsolatok közelmúltjára is, s emellett orientálja a demokratikus közélet szereplőit ebben a mai, zsákutcásnak tűnő helyzetben.

http://okopoliszalapitvany.hu/hu/program/havel-polgartars-emlekkonferencia

*

Victor Hugo: Vidám élet

I.

Rablók! Csalók! Gazok! Hülyék! Rangbéli fajta!

Az ével asztala meg van terítve! Rajta!

Üljön le mindenik!

Igyatok, egyetek, urak! Rövid az élet.

E sok meghódított, e balga nép tiétek,

tiétek minden itt!

Az erdőt vágd ki! Vág a hasznot zsebre! Add el

az államot! tömlők s kutak vizét apaszd el!

A nagy idő betelt!

Orozd el könnyedén az utolsó garast is,

a földművestől és munkástól vedd el azt is,

élvezd az életet!

Dőzsölj, zabálj! Kacagj! Mulass a nagy tivornyán!

Most hal meg - úgy lehet - egy nyomorult a szalmán,

míg rásüvít a szél.

Az ember útra kél: koldul - remegve néz szét -,

az asszony éhezik. S a csöpp - sivár szegénység! -

tejet hiába kér.

II.

Kastélyok! Milliók! Udvar! Királyi pompa!

Én láttam Lille sötét pincéit egy napon s a

vigasztalan pokol

mélyén az árnyajkat: bókolnak erre-arra,

tört testük tagjait irgalmatlan csavarja

vasmarkával a kór.

Zöld méreg itt a lég: az embert fojtogatja.

A vak topog, tapint: a mellbajost itatja.

A víz tócsákban áll.

A húszéves: gyerek - de rá tíz évre már agg,

naponta érzi, hogy hatol belé s szivárog

csontjáig a halál.

Tűz nincs sosem. Nyirok árasztja el a pincét,

és látni itt alant, ó emberek, hol ínség

les rátok és lecsap:

homályos ablakok könnyeznek, és a rokka

előtt kísértetek dolgoznak imbolyogva

a tompa fény alatt.

Nyomor! A férfiak a nőt tűnődve nézik.

Az apa érzi: az erényt a szenvedés itt

béklyóba hogy veri,

s ha látja leányát sötéten visszatérni,

s kenyér van nála - ő csak nézi, s meg se kérdi:

Hol jártál? - nem meri.

Itt kétségbeesés fetreng, a vacka vásott,

itt tél a zsendülő új élet is, mi másutt

kápráztató s meleg.

Napfényben rózsaszál a szűz - árvácska este.

Itt vézna vázalak és féreg pőre teste

mocsokban hentereg.

Mélyebben, mint a mély csatornák, itt remegnek

az élet és a fény köréből száműzöttek,

megborzongó rajok.

Mikor beléptem, egy leány, anyókaforma,

rémült állat-szemét reám emelve mondta:

Húszesztendős vagyok!

A nyomorult anya a csöppnyi kisdedeknek

- mert nincsen ágya - ás egy vermet, ott remegnek,

mint fészekalj madár.

Ó jaj, ártatlanok! Galambnézésű gyermek!

A földre érkezik - s bölcső puhája helyett

ím, sírgödröt talál.

Pincék! Dohos falak! Halál tanyái vagytok!

Láttam - szemembe könny szökött - a ráncos aggot

végsőt vonaglani.

A riadt szemű lányt, hajával fedte testét,

a magzatot, ki holt anyjától mellet esd még,

ó Dante árnyai!

E tenger fájdalom forrása fényeteknek,

a csillogó vagyont ez ínség adja nektek,

ó büszke győztesek!

Hódítók! Itt bugyog alacsony boltívekből,

odúk falából és agyongyötört szívekből

pazar bőségetek!

A szörnyű gépezet forog, szorul csavarja:

a kincstár zsarnokul, kegyetlenül csavarja,

ocsmány, gonosz lidérc,

egy percre meg nem áll, s a századunkban élőt

úgy zúzza össze, mint sajtó alatt a szőlőt,

s aranyat ont a prés.

E kínzó gyötrelem s halálos szenvedések

ködéből, hol remény a párafogta lélek

tükrén sosem remeg,

e gonddal telt odúk, e keserű homály vak

mélyéről, hol apák s anyák komoran állnak,

tanácstalan sereg,

igen, ez iszonyú nyomorból kelnek útra

a súlyos milliók kápráztatón ragyogva,

s aranyesős menet,

a paloták felé vonulnak sorra, kúszva -

s ember-vér színezi e rózsakoszorúzta

jókedvű szörnyeket!

III.

Ó éden! fény! zene! Töltsetek az uraknak!

Az ünnep felragyog, szikrázik minden ablak,

s a fénylő asztalok.

Az éj kívül rekedt, az ajtókat becsukták,

az éhező szüzek gyalázata, az utcák

panasza kinn zokog.

Ti mind, akik ilyen kéjekben részesültök:

megfizetett pribék, népszónok, céda püspök,

bírák, bűnrészesek,

palotátok alatt nyomorgók nyája reszket!

Lázból, halálból és éhínségből születnek

a gyönyöreitek!

Saint-Cloud-ban szedi a margarétát s a jázmint,

langy szélben meztelen fehér vállal cicázik

a kegyencnő-sereg,

s a lakomán, ahol ezernyi gyertya lángol,

mind egy-egy csecsemőt eszik szép gyöngyfogával,

egy élő gyermeket!

De mit számít? Azért vagy császár, hercegasszony,

herceg vagy főpap, hogy örökös bú apasszon,

s ne szórakozz! Kacagj!

E könnyező, e bús, éhség gyötörte nép meg

legyen elégedett, hogy hallja nevetésed,

és látja táncodat!

Mit számít? Tömd zsebed és erszényed degeszre!

Troplong, Sibour, Baroche! Dalolj! Kupát kezedbe!

Ez kell még! Rajta hát!

Dúskáljatok, amíg a nép éhezve szenved,

s csapjatok ízibe e nagy nyomor felett egy

hatalmas lakomát!

IV.

Nép, eltipornak ők! Ó komor barikád! A

szünetlen ostromot gegnap szilárdan állta

vérmosta homlokod -

s most szertehullsz, amint bolond iramra gyúlva,

szikrázva, fényesen robognak rajtad újra

a kényes fogatok.

A Cézáré a pénz, s ó nép, tiéd az éhség!

Nem hitvány eb vagy-é, ki eltűröd verését,

s kullogsz urad mögött?

Övé a bíbor és a vásott rongy tiétek,

övé leányaid szépsége, bája - néked

marad a szégyenük!

Ó, szól majd valaki. A költészet valóság.

Az éjben valaki kiált. Kacagjatok hát,

jókedvű gyilkosok!

Megbosszul valaki, anyánk, Franciaország!

És meghasad az ég, s leszáll az ige hozzánk,

és öldökölni fog!

Ez a haramja-faj, rosszabb, mint ama régi,

könyörtelen, falánk fogakkal marja, tépi

ó nép, vérző húsod!

Gazok! Nincs szívük, ám arcuk helyette kettő.

Ej! - mondják - álmodik, felhők közt jár a költő!

Az égzengés is ott.

(Ford.:Lator László)

*

VICTOR HUGO

(1802-1885)

Hol az óceánhoz hasonlították, hol a Himalájához. Még ellenfelei is a meghökkentő nagyságot, a már-már végtelent vették tudomásul egyéniségében is, életművében is. Költő volt, mindenekelőtt költő, a francia nyelv és a francia verselés mindenkinél gazdagabb, zengőbb és látványosabb bűvész művésze. Ez a költő évtizedeken át volt a legvitatottabb, majd a legdivatosabb drámaíró egész Európában. Színházi bemutatkozása példátlan botránnyal kezdődött, a nézőtéren összeverekedett a közönség haladó és maradi része. Nemsokára már minálunk is az ő neve jelenti a drámairodalomban az újat, a haladót, a demokratikusat.

Ez a drámaíró-költő kezdettől mindhalálig közéleti férfi, ma úgy mondanók: elkötelezett. Kamaszkorban lelkesen vallásos és lelkesen reakciós, de már siheder fővel harcos liberális, majd a királyok ellen bonapartista, hogy később a bonapartistákkal szemben a köztársaság leghatékonyabb hangú szószólója legyen, s amikor elkövetkezik a polgári köztársaság, már kiábrándult a polgárságból, és kiáll a Kommün üldözöttjei mellett, elérkezvén egy romantikusan utópis/pta szocializmushoz. Úgy változtatta véleményeit, hogy mindig előrelépett. Úgy volt polgár, hogy a nép érdekét tartotta szeme előtt. Úgy igényelte a dicsőséget, hogy sohase kelljen összeütköznie lelkiismeretével. Ezért vállalta, hogy III. Napóleon idején hontalan legyen, és egyedül ostromolja kívülről átkozódó versekkel és megbélyegző röpiratokkal a "Kis Napóleon" zsarnokságát. Ezért vállalta otthon, aggastyánként, hogy hivatalosan elmebetegnek mondják, mivel odaállt a legyőzött üldözött kommünárok mellé, akikkel egyébként nem is értett egyet forradalmuk idején, de még kevésbé értett egyet burzsoá legyőzőikkel. Nos, úgy is tűnhet, hogy ebben a pompázatos költői, drámaírói, politikai életben csupán időnkénti kirándulás a széppróza, a regényírás. Valójában a nagy költő és a nagy közéleti férfi éppen regényeiben foglalta össze leglényegesebb mondanivalóit, és ha úgy esik, hogy semmi mást nem ír, csak A párizsi Notre-Dame-ot, a Nyomorultakat, A tenger munkásait, a Nevető embert és élete alkonyán az 1793-at, akkor mindössze azt kellene mondanunk róla, hogy ő volt a világhatású francia romantika legnagyobb regényírója.

Már ifjan a romantikusok vezére volt. Romantikusnak lenni Franciaországban az ezernyolcszázhúszas években nemcsak egy stílusirány hívét jelentette, hanem egyben liberalizmust, királyellenességet, a forradalom hagyományának hordozóját. A romantikus szertelenségek az irodalomban egyben politikai tüntetést hordoztak magukban. Ezért kellett olyan véres botránynak kitörnie az Hernani bemutatóján, hiszen még az újfajta verselés is politikai tüntetést jelentett. Ez a romantika úgy akart a valóságra vallani, hogy kereste emberben és helyzetben a szélsőségeket, bontotta a megszokott klasszicizmus formáit. És az angol Walter Scott világraszóló példát adott: középkori témákban megvalósítani a romantikus igényeket. Scott hatása Hugóra is kétségtelen. Hugo azonban nagy költő volt, és zengő költői nyelven, színes látomásként idézte fel a középkori Párizst, amelyre sötét árnyat vet a Notre-Dame székesegyház komoran pompás gótikája. A romantikus kellékek elavulhattak, A párizsi Notre-Dame, ez a legeslegromantikusabb regény ma is él, ma is borzongatva hat, és mindenkinek feledhetetlen ismerőse marad Quasimodo, a púpos, sánta, süket harangozó, akiben sajátosan egyesül minden testi csúnyaság és minden lelki szépség.

A regény azonnal világsiker lett, és utána szerzője sokáig nem írt regényt. Nem ért rá. Költőnek kellett lennie, drámákat várt tőle színház és közönség, vezérszerepe volt előbb a romantikusok közt, majd a haladó nagypolitikában. Csak száműzetésének közel két évtizedében tért vissza a prózai nagyepikához. Egy angol szigeten írta meg a Nyomorultakat, a világirodalom mindmáig egyik legtöbbet olvasott regényét. Most már nem a múltat idézi - ez a francia polgár világa, és a polgári világon belül a méltatlanul megalázottaké: a nyomorultaké.

Eszmei mondanivalója szerint vádirat a nyomor, az igazságtalanság, a méltatlan kijátszottság ellen: a francia közviszonyok megbélyegzése. Témája szerint sokszálú, mozgalmas, fordulatos eseményáradat, amelynek hőseit soha többé el nem felejti az olvasó. Az emberi lélek legtisztább eszményei ütköznek össze alantas indulatokkal. Angyalok és ördögök harca, mint általában a legjobb romantikában, ahol a nagyon szemléletesen ábrázolt alakok az erények és bűnök jelképeivé válnak. De nemcsak jelképekké, hanem példaképekké is. Tisztább lelkű szerelmesek, tisztább lelkű forradalmárok, tisztább lelkű kisemberek sem az életben, sem az irodalomban el nem képzelhetők, mint akik személyes ismerőseinkké válnak itt. De sötétebb gonosztevőket, sötétebb számítókat, sötétebb üldözőket sem találhatunk sem az életben, sem az irodalomban. A nagy pártosság ott rejlik, hogy a megalázott mindig tiszta lelkű, akkor is, ha volt gályarab, akkor is, ha az utcasarokra kényszerítette az éhség és az anyai szeretet éhező kislánya iránt. És van ebben a regényben egy kíméletlen rendőr, aki egyszer csak felismeri, hogy gonosz államapparátust szolgált oly híven, derék üldözöttek ellen. S nem talál más utat, mint az öngyilkosságot.

Sokan kifogásolták a Nyomorultak lélektanát, jellemeinek és helyzeteinek túlzottságait is, néha még a szerkesztés zegzugosságát is. De senki se tudott szabadulni varázsa alól. És az is eleve kétségtelen volt, hogy a társadalmi valóság ábrázolásában ez a legromantikusabb társadalmi regény átlépett a nagyrealizmusba is. Sőt egyben-másban előkészítette a nyomor felé forduló naturalizmust is.

A tenger munkásai a nehéz munkát végző emberek dicsőítése. A Nevető ember megint múltban játszódó regény: egy eltorzított testű ember társadalmon kívüliségének tragédiája. Mindkettőben jellegzetes romantikus szélsőségek vegyülnek a valóság szemléletes képeivel. Végső regénye - az 1793 - pedig a francia forradalom rémületes esztendejét, a guillotine korszakát idézi, amikor jövő és múlt kíméletlenül vívja egymás ellen életharcát, úgy is mondhatnók, hogy példázat a forradalmi erkölcsről.

Ezeken kívül is vannak még kisebb regényei. Már egészen fiatalon is regénnyel próbálkozott, közben-közben is írt kisebb-nagyobb prózai elbeszélő műveket. Ezek nemegyszer közel állnak a fantasztikus rémregényekhez. Hiszen a rémregényeket is a romantika szülte. Még azt is mondhatnók, hogy a dúsgazdag életművű Hugo ponyvaregényírónak is sokkal jobb, mint ezen az úton követő utódai. Az Izlandi Hán című rémületes történetet akár horrorfilmre is lehetne vinni. De nem ezek jelzik Hugo prózaírói főútját, hanem a nagy művek, mindenekelőtt A párizsi Notre-Dame, a Nyomorultak és az 1793.

Ezekben és a többiekben is igen jellemző az ábrázolás mellett a leírás. A romantika egyébként is kedvelte a regénybe szőtt részletező leírásokat. Walter Scott-tól Jókaiig jellemző mozzanatai a regényeknek egy-egy táj vagy épület vagy népszokás vagy akár egy csata szemléletes leírása. Hugo ennek is művésze. S itt nem feledhetjük el, hogy ez a költő - magánszórakozásból - olyan jó festő volt, hogy versenyre kelhetett volna a hivatásbeliekkel. Festői módon tud látni, és ez teszi látomásszerűen láthatókká, amit leír. Ahogy például elmondja, hogy milyen a Notre-Dame székesegyház, az önmagában is irodalmi remekmű. S aki elolvasta, és utólag jut el Párizsba, értőbben látja a gótikának ezt a nagy alkotását. De ahogy a Nyomorultakban elmondja a cselekmények helyszíneit, mocskos kocsmától nyomasztó kolostorig, vagy ahogy a Nevető emberben leír egy hullát, amelyet a szél az akasztófán himbál, vagy talán leghíresebb leírásában, az 1793-ban, elénk idéz egy hánykolódó hajón elszabadult ágyút - ezek nemcsak példái, hanem felül nem múlt példaképei is a romantikus leírásnak.

Hugo regényei már életében is világszerte olvasottak voltak, és ahogy nemzedékről nemzedékre növekszik az olvasóközönség, egyre nagyobb példányszámokra van szükség belőlük. Romantikus kortársainak jó része irodalomtörténeti emlékké halványult. Sőt manapság már az egykor oly népszerű Hugo-drámákból is csak keveset szoktak játszani. De ahogy mit sem avul legszebb verseivel Hugo, a költő, úgy nem avul, sőt egyre népszerűbbé válik Hugo, a regényíró.

*

Victor Hugo

A nevető ember

Tartalom

ELSŐ KÖTET

ELSŐ RÉSZ. A TENGER ÉS AZ ÉJSZAKA.

Két előljáró fejezet:

I. Ursus.

II. A comprachicok.

Első könyv. Az ember feketébb az éjszakánál.

I. Portland déli csucsa

II. Elszigeteltség

III. Magány

IV. Kérdések

V. A fa, amely emberi találmány

VI. Harc az éjszaka és a halott között

VII. Portland északi csucsa

Második könyv. A bárka a tengeren.

I. Az embertől független törvények

II. A kezdet megrögzitett árnyképei

III. Nyugtalan emberek a nyugtalan tengeren

IV. A többitől különböző felhő föllépése

V. Hardquanonne

VI. Azt hiszik, hogy megmenekültek

VII. Szent borzalom

VIII. Nix és Nox

IX. Az intelem, amit a háborgó tengerre biztak

X. A nagy vad, a vihar

XI. A Casquet-sziklák

XII. Harc a szirttel

XIII. Szemben az éjszakával

XIV. Ortach

XV. Portentosum mare

XVI. A rejtély hirtelen megszelidül

XVII. Az utolsó segitség

XVIII. A végső menedék

Harmadik könyv. A gyermek a sötétségben.

I. A Chess-Hill

II. A hó hatása

III. Minden fájdalmas utat megnehezit valami teher

IV. A sivatag másik alakja

V. Az embergyülölet megteszi a magáét

VI. Az ébredés

MÁSODIK RÉSZ. A KIRÁLY PARANCSÁRA

Első könyv. A mult örökösen jelen van; az emberek az embert tükrözik vissza.

I. Lord Clancharlie.

II. Lord David Dirry-Moir.

III. Josiane hercegnő.

IV, Magister elegantiarum

V. Anna királynő

VI. Barkilphedro

VII. Barkilphedro furakodik

VIII. Inferi

IX. A gyülölet épp olyan erős, mint a szeretet

X. Föllángolások, melyeket láthatnánk, ha az ember átlátszó volna

XI. A leselkedő Barkilphedro

XII. Skócia, Irland és Angolország

Második könyv. Gwynplaine és Dea.

I. Melyben meglátjuk annak az arcát, akinek még csak a tetteit láttuk

II. Dea

III. Oculos non habet et videt

IV. Az összeillő szerelmesek

V. A kék folt a feketeségben

VI. Ursus a tanitó és Ursus a gyám

VII. A világtalanság leckét ad az éleslátásnak

VIII. Nemcsak a boldogság, hanem a jólét is

IX. Különcködések, melyeket izléstelen emberek költészetnek neveznek

X. Aki kivül áll mindenen, egy pillantást vet a dolgokra és emberekre

XI. Gwynplaine az igazságra, Ursus a valóságra talál

XII. Ursus a költő, magával ragadja Ursust, a filozófust

MÁSODIK KÖTET

Harmadik könyv. A hasadék kezdete.

I. A Tadeaster-fogadó

II. Ékesszólás a szabadban

III. Melyben az ismeretlen ujra megjelenik

IV. Az ellentétek megbarátkoznak a gyülöletben

V. A wapentake

VI. A macskák kikérdezik az egeret

VII. Mi oka lehet az aranynak, hogy a csőcselék rézgarasok közé keveredjék?

VIII. A mérgezés jelei

IX. Abyssus abyssum vocat

Negyedik könyv. A földalatti tömlöc.

I. Szent Gwynplaine megkisértése

II. A tréfától a komolyságig

III. Lex, rex, fex

IV. Ursus kikémleli a rendőrséget

V. Gonosz hely

VI. Milyen tisztviselők voltak a hajdani parókák alatt

VII. Remegés

VIII. Fohászkodás

Ötödik könyv. A tenger és a sors ugyanazon fuvallattól kavarog.

I. Törékeny dolgok szilárdsága

II. Nem téved el, ami tévelyeg

III. Nincs ember, aki Szibériából hirtelen Szenegálba kerülhetne anélkül, hogy eszméletét veszitené

IV. Igézet

V. Az ember azt hiszi, hogy emlékszik, pedig felejt

Hatodik könyv. Ursus külsejének változásai.

I. Amit az embergyülölő mond

II. ...és amit tesz

III. Bonyodalmak

IV. Moenibus surdis campana muta

V. Az államérdek dolgozik ugy a kis dolgokban, mint a nagyokban

Hetedik könyv. A titáni nő.

I. Ébredés

II. A palota és az erdő hasonlósága

III. Éva

IV. Sátán

V. Megismerkednek, de nem ismerik egymást

Nyolcadik könyv. A capitolium és a szomszédsága.

I. Felséges dolgok boncolása

II. Pártatlanság

III. A régi terem

IV. A régi kamara

V. Gőgös csevegések

VI. A felső és az alsó

VII. Az emberi viharok rosszabbak, mint az oceán viharai

VIII. Jó testvér lenne, ha nem lenne jó fiu

Kilencedik könyv. A romok.

I. A rendkivüli nagyságon keresztül jut az ember a rendkivüli nyomorhoz

II. A hamu

Befejezés. A tenger és az éjszaka.

I. A házőrző kutya lehet őrangyal is

II. Barkilphedro a sasra célzott és eltalálta a galambot

III. A föltalált paradicsom itt lenn

IV. Nem. Ott fönt

Ismertető

A romantikus regény cselekménye a 17. század végén, Angliában játszódik. Ursus, a filozófus és bűvész, művelt költői lélek, nemes érzésű férfiú, hű farkasa, Homo kíséretében lakókocsival járja az országot. Egy téli napon gyermeket talál, akinek a száját úgy megcsonkították, hogy szüntelen nevetni látszik. Mellette vak kislány üldögél. Ursus mindkettőt magához veszi, a fiúnak a Gwynplaine, a lánynak a Dea nevet adja. Mikor a gyermekek felnőnek, egymásba szeretnek. Közben kiderül, hogy a Nevető Ember egy lord fia, s el kell foglalnia helyét a lordok házában. Heves vádbeszédet mond az elnyomottak védelmében. Ez a regény csúcspontja. Gwynplaine eleinte megbotránkozást kelt vádjaival, de örökké nevető arca és a komor mondanivaló közötti groteszkség végül is bizarr nevetést vált ki a lordokból. Gwynplaine levonja a következtetést, utálattal hagyja ott a főúri pompát és hosszú távollét után visszatér szerelméhez, Deához, aki a karjai közt hal meg. A főhős bánatában a tengerbe veti magát.

http://mek.niif.hu/10500/10545/#

*

Az öregedés jele,

hogy a reggeli merevedést a derekadban érzed...

Az embernek három korszaka van:

az ifjúság, a felnőttkor és a "remekül nézel ki".

Két kéz és csak egy száj... ez a probléma az ivással!

A borban bölcsesség, a sörben szabadság,

a vízben pedig... baktériumok vannak...

Nem szabad vizet inni, mert az nagyon erős ital.

Fenntartja azokat a nagy hajókat...

A cukrász a selejtet habbal takarja be,

a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel.

Rómában a papi nőtlenség apáról fiúra szállt...

Olyan világban élünk,

amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz,

ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.

Régebben csak úgy futottak utánam a nők,

de ma már nem lopok retikült...

A második házasság

az optimizmus győzelme a tapasztalat felett!

A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel,

aztán rájössz, hogy nem is aludtál.

Ha egy kacsa nem tud úszni,

attól még nem a víz a hülye!

Olyan nincs,

hogy valami nem jó a sörnyitónak.

Ha nem lenne utolsó pillanat,

akkor semmi sem készülne el.

A hülye ötletek valósulnak meg a leggyorsabban...

Okos vagy,

ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz.

Zseniális, ha tudod, melyik felét.

Az élet attól szép,

hogy bármi megtörténhet.

És attól szar, hogy meg is történik.

Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.

*

Erdélyi János

Magyar szólások és közmondások

6990.

Vén szatyor.

6991.

Jó szavattyus. M.

a) Ha szábla szakadja, pálzza megvágja. P.

Ezt egy szegény oláh mondá rosz magyarul, s jelentése: ha karddal nem is, de megveretik pálczával; azaz igy is ugy is büntetés éri.

6992.

Sok száj, sok falat.

6993.

Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj.

6994.

Sok a száj, kevés az őrlött.

6995.

Nagy száj nagy falatokkal telik.

6996.

Ne szólj szám, nem fáj fejem. (3331.)

6997.

Száján ember messzi elmehet. (4399.)

6998.

Nem lehet mindennek bedugni száját.

6999.

Egy száj fu hideget is, meleget is.

Latin: Ex eodem ore calidum et frigidum efflare.

Német: Warm und kalt aus einem Munde blasen.

Franczia: Souffler le chaud et le froid.

7000.

Szája isten, szive ördög.

7001.

Más szájával lakik jól.

7002.

Mi haszna ütöd szád, ha nem érzi. (5484.)

7003.

Sokat hüti száját. (4785.)

7004.

Soha nem áll be szája.

7005.

Mintha szájábul pökte volna ki. (4599. a.)

7006.

Mosdatlan száju.

7007.

Még tejes a szája.

7008.

Sima száj.

7009.

Befagyott a szája.

7010.

Megnyalod a szádat utána.

7011.

Eszem a szádat tormával.

7012.

Csak a száját tátja.

Tátja száját, semmit nem mozdít. D.

7013.

Majd kiesett a száján.

Nagyot ásított.

7014.

Száját görbitgeti, herczeg akar lenni.

7015.

Segget csinált szájából.

7016.

Megehetné szép szájával.

7017.

Szájába rágni.

t. i. a szót; azaz igen világosan megmagyarázni.

7018.

Szája sem ugy áll hogy okosat mondjon.

7019.

Szabad száju.

7020.

Megégette a száját.

Német: Sich das Maul verbrennen.

7021.

Számbul vetted ki.

Azaz épen mondani akartam én is.

7022.

Jár a szája mint a kereplő.

7023.

Magam szájátul elvonom, azt is neki adom.

7024.

Megtörli száját.

Német: Er wischt das Maul und geht davon.

7025.

Előbb a tálba, aztán a szájba. (4103.)

7026.

Lakat van a száján.

7027.

Száján viszik a lovat.

7028.

Szájhegyezés nem fütyölés.

7029.

Embernél szándék, istennél ajándék.

7030.

Nem jó czégért kötni titkos szándékunknak.

7031.

Szánom, de nem bánom. (Lásd: bánom.)

7032.

Mindent tud, mint Szántai Pál. (6906.)

7033.

Bolondság a szántásvetés, élet csak a szatyorkötés.

7034.

A mit kap, rajta szárad.

7035.

Mind a vizig szárazon.

7036.

Tarka mint a szárcsamony. K.

7037.

Maga szárnyára kelt.

7038.

Megnyirták a szárnyát.