BOLDOG(TALAN)OK ÉLETMINŐSÉGE

ÉGI/FÖLDI POKLA ÉS PARADICSOMA

SZABAD ÖTLETEK/IDÉZETEK/DOKUMENTUMOK

PETŐFI SÁNDOR

ANYÁM TYÚKJA

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend

A szobában lakik itt bent?

Lám, csak jó az isten, jót ád,

Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,

Még a ládára is fölszáll,

Eszébe jut, kotkodácsol,

S nem verik ki a szobából.

Dehogy verik, dehogy verik!

Mint a galambot etetik,

Válogat a kendermagban,

A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát

Jól megbecsűlje kend magát,

Iparkodjék, ne legyen ám

Tojás szűkében az anyám. -

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,

Hadd beszélek mostan veled,

Régi cseléd vagy a háznál,

Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,

Kedvet ne kapj a tyúkhusra,

Élj a tyúkkal barátságba'...

Anyám egyetlen jószága.

Vác, 1848. február

+

A TÉL HALÁLA

Durva zsarnok, jégszivű tél,

Készülj... készülj, a halálra!

Jármodat megunta a föld,

És ledobja valahára;

Szabadság lesz! ím, az ég is

Ideszegődött a földhöz,

Fegyvertárából, a napbul,

Tűznyilakkal rád lövöldöz.

Meg fogsz halni, vad, bitor tél!

Addig él csak minden zsarnok,

Míg magok alattvalói

Szabadságot nem akarnak;

Hogyha egyszer a raboknak

Akaratja ki van mondva,

Összeomlik börtön és lánc,

S elenyészik híre-hamva.

Harcolj, harcolj, föld, a téllel,

Ne félj, megbirod, levágod,

S szabadságodat kivívod,

Tavasz a te szabadságod.

Eljön, eljön a szép tavasz,

S hoz virágokat kebledre,

És szivárványt diadalmi

Koszorúnak a fejedre!

Nézd, amelynek rabja voltál,

A tél maga érzi vesztét,

Dúlt arcán megtört szemébül

Sűrü könnyek omlanak szét.

Hah, ki eddig csupa jég volt,

Most hogy olvad, mily gyáván hal!...

Nem csoda, hiszen testvér a

Gyávaság a zsarnoksággal.

Pest, 1848. február

+

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen

Egy új csillag, vérpiros sugára

Életszínt vet a betegségében

Meghalványult szabadság arcára.

Szent szabadság, újabb megváltója

A másodszor sűlyedt embereknek,

Drága élted miljom s miljom ója,

Ne félj, téged nem feszítenek meg.

Elbuvék a békesség galambja,

Fészke mélyén turbékolni sem mer;

Háborúnak ölyve csattogtatja

Szárnyait a légben vad örömmel.

Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?

Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték...

Hátha mindazok beteljesednek,

Amiket én álmaimban láték!

Eljön, eljön az itélet napja,

A nagy isten véritéletet tart,

S míg jutalmát jó, rosz meg nem kapja,

Már nyugonni sem fog addig a kard!

Pest, 1848. február

*

Frigyre lépni a szülőfölddel –

Gábor Áron emlékének szekere

http://erdely.ma/publicisztika.php?id=117725&cim=frigyre_lepni_a_szulofolddel_gabor_aron_emlekenek_szekere

+

Elhunyt Sylvester Lajos

Csütörtök este elhunyt Sylvester Lajos neves erdélyi újságíró, közíró, drámaíró, volt színházigazgató, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa.

Sylvester Lajos a háromszéki Alsócsernátonban született 1934-ben, a Kolozsvári Bolyai Egyetemen végzete tanulmányait magyar nyelv és irodalom szakon. Tanárként és főtanfelügyelőként dolgozott, Háromszéken több emlékmű állítása is (egyebek közt a zágoni Mikes Kelemen szobor, a szárazajtai emlékmű, a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos szobor) az ő nevéhez fűződik.

1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt, az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap főmunkatársa lett.

Főbb művei: Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája), Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve), Frigyre lépni a szülőfölddel, Ojtoz völgye a hadak útján.

A Háromszék napilap és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is saját halottjának tekinti. Temetése időpontjáról a családdal egyeztetnek.

MTI

*

Fehér László balladája

Fehér László lovat lopott

a fekete halom alatt.

Fehér Lászlót ott megfogták,

tömlöc fenekébe zárták.

Fehér Anna meghallotta,

hogy a bátyja be van fogva.

Fehér Anna nem nyugodott,

felszaladt a vasajtóra.

Bátyám, bátyám, Fehér László,

aluszol-e, vagy nyugodol?

Se nem alszok,de nem nyugszok,

húgom rólad gondolkozok.

Bátyám, bátyám, Fehér László,

hogy hivják itten a bírót?

Ez a biró Horvát bíró,

az akasztófára való.

Ekkor megyen Fehér Anna

Horvát bíró ablakára.

Bíró, bíró, Horvát bíró,

szabaditsd ki a bátyámat.

Bátyám, bátyám Fehér László

azt mondta nekem a bíró:

kiszabadul bátyád még ma,

háljak véla az éccaka.

Fehér Anna nem nyugodott,

elment a bíró házához.

Véle is hált egy éjszaka

az aranyos nyoszojába.

Éjféltájban egy órakor

csörgés esett az udvaron.

Bíró,bíró,Horvát bíró,

mi csörömpöl az udvaron?

Kocsisom lovát itatja,

annak csörög zabolája.

Kocsisom lovát itatja,

annak csörög zabolája.

Fehér Anna nem nyugodott,

felszaladt a vasajtóra.

Bátyám,bátyám,Fehér László

aluszol- e vagy nyugodol?

Húgom,húgom,Fehér Anna

ne keresd itt a bátyádat.

Zöld erdőbe,zöld mezőbe,

akasztófa tetejébe.

Bíró,bíró,Horvát bíró

lovad lába megbotoljon.

Lovad lába megbotoljon,

tégedet a földhöz vágjon.

Ugye bíró jót kivánok,

mosdóvized vérré váljon,

törülköződ lángot hányjon,

téged Isten meg ne áldjon.

*

Rokkantak

– a kormány nem tárgyal, hanem csalással és hisztériakeltéssel vádol

A kormány nem hajlandó a rokkantakkal tárgyalni a tavaly év végi rokkant ellátási törvény visszavonásáról, és az új komplex minősítési rendszer felülvizsgálásáról – tudatta a Magyar Szociális Fórum szombaton.

http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/05/12/rokkantak-a-kormany-nem-targyal-hanem-csalassal-es-hiszteriakeltessel-vadol/

*

Vádat emeltek Szima Judit ellen

Vádat emelt az ügyészség Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen – közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán. Szima Juditot sikkasztással és csalással vádolják, a vád szerint például szekszárdi házát szakszervezeti pénzből újította fel.

http://www.tmrsz.hu/2012/05/09/vadat-emeltek-szima-judit-ellen/

*

A Fekete halom alatt

A Fekete halom alatt

Fehér László lovat lopott.

Olyat csendült az ostora,

Behallott Gönc városába.

Rajta, rajta Gönc városa,

Fehér László be van fogva,

Vasat, vasat a kutyára,

Jobb kezére, bal lábára.

Fehér Anna meghallotta,

Hogy a bátyja be van zárva.

Fogd be kocsis hat lovamat,

Tégy fel egy véka aranyat.

Horváth Miklós törvénytartó,

Áldjon meg a Mindenható!

Hoztam egy véka aranyat,

Szabadítsd ki a bátyámat.

Nem kell nékem az aranyad,

Csak egy éjjeli hálásod.

Ha vélem hálsz egy éjszaka,

Bátyád kiszabadul még ma.

Fehér Anna, édes húgom,

Ne hálj véle, csak azt mondom.

Szüzességedet elveszi,

Bátyádnak fejét veteti.

Éjfél után három óra,

Csörög-csattog a bitófa.

Aludj, aludj Fehér Anna,

Lovad viszik itatóra.

Aludnék én, de nem tudok,

Mert nagy csörömpölést hallok.

Lovam viszik itatóra,

Bátyám pedig akasztóra.

Horváth Miklós törvénytartó,

Verjen meg a Mindenható!

Szüzességemet elvetted,

Bátyámnak fejét vetetted.

Mosdóvized vérré váljon,

Törülköződ lángot hányjon,

A kenyered kővé váljon,

A jó Isten meg ne áldjon!

A jó Isten meg ne áldjon,

A te szíved mindig fájjon!

http://www.youtube.com/watch?v=ECUGSug_V2Q

*

Ima a Szűzanyához

Betegek Anyja, Szűz Mária,

virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!

Azoké mellett,

akik ebben az órában veszítik el eszméletüket és meghalnak.

Akik haláltusájukat vívják,

akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,

akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,

akiket senki sem ápol, mert nincs rá pénzük,

akik menni szeretnének, de nyugton kell feküdniük,

akiknek pihenni kellene, de a szükség a munkára kényszeríti őket,

akik nyugtalanul hánykolódnak fekhelyükön,

akik a hosszú éjszakákat álmatlanul, nyitott szemmel töltik,

akiket betegség közben még családjuk gondjai is nyomasztanak,

akiknek végleg le kell mondaniuk terveikről,

akik nem hisznek a túlvilágban,

akik Isten ellen zúgolódnak,

akik nem tudják, hogy Krisztus őértük is szenvedett!

*

Harsányi Lajos

Az angyalok csodálkozása

Nem éhezünk, nem szomjazunk,

Nem ismerjük a könnyet.

A létünk: szárnyaló erô

S mint lepke szárnya, könnyed.

Halál nem vár reánk soha,

Az élet soha nem fáj.

Görög ligetnél ékesebb

A mi hazánk, e szent táj.

A boldogságunk cseppje is

Nagyobb, akár a tenger.

És mégse vágyódik közénk

A föld pora, az ember!

*

Ajánló

A Szent Korona üzenetei

(az „Időkód I-II.” c. könyvek bemutatója)

Szegedi Közéleti Kávéház Nemzetpolitikai Klub

A Szent Korona üzenetei (az „Időkód I-II.” c. könyvek bemutatója)

Téma:

A beavató Szent Korona (mely a magyarságot megtestesítő szakrális államiságot szimbolizálja) jelképrendszere pontos naptárként és kozmikus világmodellként előre jelzi történelmünk nevezetes, sorsdöntő eseményeit. Trianonban Mária Országát – akárcsak Jézust – keresztre feszítették. Ám, az egybehangzó próféciák szerint, bolygónk emberiségének nagy megújulása a Kárpát-medencében kezdődik. A Fehérló mítoszán keresztül hogyan kapcsolódik koronánk a Szíriusz csillaghoz, Stonehenge-hez és az egyiptomi Keopsz piramishoz, s mi várható 2012-ben és 2030-ban?

Helyszín: Jobbik Iroda (Oroszlán u. 4., bejárat a Nádor u. felől)

Időpont: 2012. május 14-én (hétfőn) 17 órakor

Vendég: Berta Tibor amatőr csillagász és koronakutató (immár 25 éve), a könyvek szerzője

Házigazda: vitéz Siklósi András költő, író, a Tárogató főszerkesztője, a Turul Szövetség elnöke

*

RÉGI MAGYAR MULATSÁGOK

19. A kártyázás

„A kártyajáték nem lovagjáték” – mondotta egyszer Mikszáth. Megállapításával azonban korántsem a kártya eredetére célzott, mégis majdnem telibe talált, mert – akárcsak a sakk – ez is hadijáték volt kezdetben. Legalábbis feltételezzük, mert a kártyával is úgy vagyunk, mint jó néhány fontosabb dologgal: nem ismerjük eredetét. I. e. néhány századra tehető a feltalálása. Kétes dicsőségét több keleti nép is a magáénak vallja. Annyi azonban bizonyos, hogy Itálián és az Ibériai-félszigeten keresztül került Európába, a XIII. század során, mint az ókori eredetű kockajáték vetélytársa.

Kezdetben csak a kiváltságosakat szórakoztathatta. A kártya ugyanis akkoriban a kódexek miniatúrájával volt rokon: festett kép. Képíró pedig csak a királyok, illetve főurak udvarában dolgozott, s az csak természetes, hogy a kártyából is egyedi darabokat alkotott. A XIV. század végén aztán a képíró alkotásáról fára, majd rézre metszik a kártya képeit, így sokszorosítani tudják, vagyis kialakul a kártyafestő, illetve a kártyakészítő mesterség, és a kártya elindul hódító útjára. Rohamosan terjed. Nürnbergben pl. 1380-ban már – más játékokkal együtt – tilalmazzák:

„A lóverseny és a szerszámíjas céllövés kivételével minden más játék: az ostábla, a teke, a kockajáték és a kártyajáték 25 pfenning büntetés terhe alatt megtiltatik.”

Hogy a magyarság mikor ismerkedett meg a kártyával, nem tudjuk. Az urak a XIV. század legvégén talán már forgathatták lapjait. A polgárság később, feltehetően a vándorló mesterlegényektől tanulta meg e játékot. A XV. század elején azonban már a kocsmaasztalhoz tartozott a kártya, hisz a kassai takácscéh 1429-ben így rendelkezett:

„Az legények közzül senki magát az részegségnek, az koczkázásnak és az kártyajádzásnak ne adja, a czéhnek kisebbségére, mert az ki efféle vétekben találtatik, elsőbben 40, másodszor 80 dénár, harmadszor 2 ft bírságon marad.”

Nem tudjuk viszont, hogy a föld népe ez időben kártyázott-e már, de feltehetjük, hogy csak eltanulta a polgároktól, az uraktól vagy azok szolgáitól. S jellemzi a XV. század végére kialakult helyzetet Beszterce város 1506. évi rendelete:

„Senki is az város polgárai közül koczka vagy kártya játzódásra ne merészkedjen, mégis az itt mulató nemes urak szolgáló népeinek megengedtetik.”

A XVI. századra már kialakult a kártyának ma is ismert három típusa. Az itáliai-ibériai eredetű tarokk meg a származásáról elnevezett francia és német kártya. Mindegyikben négy, hierarchikus rendű szín van, s minden színben figurák: rangrendi és szám-ok: számrendi értékkel. A tarokk négy színe kezdetben a kehely, kard, pénz és bot volt, később átvette a francia kártya színeit és lett az is szív, négyszög, lándzsa, levél, vagyis: kör, káró, pikk és treff. A német kártyának – amelyet mi magyar-nak nevezünk – a négy színe részben hasonló: szív, csengő, levél, makk, vagyis: piros, tök, zöld és makk. A tarokk az itáliai trappoló-nak és az ibériai naibi-nek az egyesítése. A trappolóban volt figura: király, dáma, lovas, gyalogos és 1-től 10-ig terjedő szám, melyek fokozatosan kiestek belőle, hogy végül csak az 1-es és a 10-es szám maradt meg. A naibi 22 lapból állt, amelyeket allegorikus képek díszítettek. Később ezeket római I-XXI számmal jelölték, a 22-ik lap azonban számozatlan maradt, ez volt a bolond, ma skiz a neve. Így a tarokk 78 lapos kártyából fokozatosan 42 lapos kártya lett. A francia kártyában három figura volt s van: király, dáma, bub és az 1-től 10-ig terjedő szám, 52 lapos tehát. A német kártyában a király, felső, alsó figurák mellett kezdetben 2-től 10-ig terjedő szám is volt, később aztán a 3-4-5-ös számok kiestek, a kettesből pedig, az ún. kétszemből vagy duas-ból lett az ász – vagy mivel vaddisznó rajza díszítette, a disznó – végül pedig kiesett a 6-os szám is. Tehát kezdetben 48, majd 36, végül 32 lapos lett.

Hazánkban a XVI. században mindhárom kártyatípust ismerték, s mivel többféle játékot lehetett velük játszani, jó néhánya nálunk is dívott. És már a föld népénél is. 1588. június 5-én a szalónaki uradalom három jobbágya a következő váddal került az úriszék elé:

„Jol tugyak azt, hogy ennek elothe 15 esztendőwel meg volt tiltwa, hogy senki az ur jozagaba kartiat ne jaczek… 2 ft byrsag alatt… Ha pedig az mely ember hazanal jaczonanak, es az Ur ő Nagsanak a gazda meg nem mondana, az is 32 ft byrsag alatt volt meg hagyva. Azerth az el mint esztendőben ez… harom zemely ezekkel… semyt sem gondoltanak, hanem mind ezen tillalom alatt ők jaczotanak.”

S mivel mindhárom nemcsak játszott, hanem gazda is volt, fizettek együtt 138 ft-ot. Drága mulatság volt.

De nemcsak a földesurak, megyéink, városaink is tilalmazták a kártyázást a XVI. század végétől kezdve szinte állandóan. Egyes helyeken még az uraknak is megtiltották. Szepes megye pl. 1634-ben a tilalmazást így zárta:

„Ezen határozatunkat mind a mágnás és nemes urak, mind a nemtelenek és polgárok egyaránt betartsák, 12 ft birságnak a terhe alatt.”

Persze, voltak megértőbb törvényhatóságok is. Késmárk város pl. 1667-ben csak annyit rendelt el:

„Polgáraink a kártyajátczással és a dohányzással nagyon elővigyázatosan és mértékkel éljenek.”

Hogy mennyire mértéktelenül élhettek vele, többek között bizonyítja az is, hogy a kártyaműszavakat még a hitvitázók is felhasználták. 1666-ban pl. Kiss Imre ilyen címet adott művének: „Tök, Makk, Zöld Tromffára Posahazinak Veres Trompf.” Mire Pósaházi így válaszolt: „Ben sült Veres Kolop. Avagy: Kis Paternek Veszet Peri.” És csatlakozott hozzájuk Czeglédi István, aki vitairatának ezt a címet adta: „Egy veres tromfosdit Jádtzó Sandal Barátomnak, jatek el-vesztéséért való megpiricskeltetése.” És idézzünk végül Pázmány prédikációjából is egy mondatot:

„Nem kártya az szent irás, nem jácczótársaid a szentek, a lelki dolgok között ne makktromfoskoggyál.”

Tegyük hozzá: a királyosdi játékban a makkfelső volt a legerősebb lap, a tromf pedig a latin triumph, vagyis győzelem szóból származott. A kolop tót neve a filkó-nak, amely viszont a görög panfilos, vagyis kedvenc szóból latin, francia, német, cseh területen kerülve hozzánk, alakult ki, a felsőt jelölte, de volt ilyen nevű kártyajáték is. Mivel pedig egy másik játékban az a játékos, akinél a játszma végén megmaradt a tökfelső, lett a bolond, kapta a tökfilkó nevet, amelyet ma ostoba, buta jelentéssel is használunk. S hogy milyen más kártyajáték járta nálunk abban az időben, arra példát olvashatunk Koháry István 1683-ban fogant versében is:

Pigétet, Quindecit csendesen játszottak

Gazda, Lengyel, Páson nagyokat zajongtak

Bűnnyit, Lepsom, Perczer sokszor kiáltottak

Contrát is magok közt gyakorta mondottak.

Hárman a többi között jádszanak Trizákot

S a kártyára szántak teli pénz szuszékot

Ugyan el sem hagyják addig a játékot

Mig ki nem pusztítják pénzikből magokat.

A pikét-et ma is játsszák, a quindecim a huszonegyeshez, a trizák pedig a ferblihez hasonló játék volt. Törvényhatóságaink persze mindent elkövettek, hogy a „kártyázás gyalázatos szenvedélyének” véget vessenek. Ruszt város tanácsa pl. 1697-ben így határozott:

„Az városbíró uram, amikor akarja, válasszon ki néhány derék polgárt, és küldje ki őket az ilyes játékos házakhoz, és azok írják fel az ottan kártyázóknak neveit, senkit ki nem vévén, a játékasztalon levő pénzt pedig elkobozzák, s a névjegyzékkel együtt adják át a bíróságnak. A kártyázáson fogott játékos, valahányszor, annyiszor 32 ft bírságot fizet, a gazda pedig ennek kétszeresét.”

A játékszenvedély elhatalmasodását pedig szinte már következményeiben mutatja az Ónódon 1707-ben kelt „Hadi Regulák… és Törvények” ama pontja, amely szerint:

„Őrködni tartoznak a tisztek, hogy fegyverét, szerszámát, töltését senki is a katonák közül kockára és kártyára ne rakja.” A kártyaszenvedély legyőzéséhez azonban elsősorban nem tilalomra, hanem erős akaratra volt szükség. Olyanra, mint Bethlen Miklósé volt, aki 1661-ben megfogadta, hogy nem játszik többé, és fogadását 40 éven át meg is tartotta, kivéve egy esetet 1708-ban. Önéletírásában így számol be erről:

„Zrini Péterné hiv egyszer kártyázni, hogy véle, leányával, … fiával, … és páterral játszódjunk. Én mondám: nékem fogadásom, soha pénzbe nem játszom, mondá: fogadásom bántása nélkül való játékot tud ő. Egy zacskó veres rézpénzt hozata elő, mindenikünknek egy-egy marokkal ada, sokat játszánk, osztán mint nyerő, mint vesztő odahagyák s a zacskóba visszatölték. Adná Isten, hogy királyok, fejedelmek, s utánok valók vennék fel ezt, megorvoslódnék az ördög nagy műhelye.”

A XVIll. század derekától kezdve aztán törvényhatóságaink felhagytak a kártyázás meddő tilalmazásával. A bécsi udvar tanácsosai azonban úgy gondolták: ha a kártyázást megszüntetni nem lehet, legalább az államnak legyen haszna belőle: illetéket róttak ki rá, és Mária Terézia 1752-ben elrendelte, hogy csak lebélyegzett kártyával szabad játszani. A rendelet azonban csak Ausztriában volt érvényes, nálunk nem. Az 1742-ben életbe léptetett, a szerencsejáték-ot tilalmazó rendelkezést viszont 1768-ban hazánkban is bevezették. Érdemes idézni a helytartótanács rendeletéből:

„A szerencse- vagyis az ún. hazárdjátékok mindenféle fajtája, úgymint a fárao, a basset, a pasa-dieci, a landesknecht, a quindeci, a trenta, a quarenta, továbbá a rause, a ferbli, a trizák, a scincere brentem, a molina teljességgel megtiltatnak szigorú büntetés terhe alatt, mert ezek a játékok nagy veszedelmet hoznak a szerencséjüket kergetőkre, és nemcsak önmaguk, hanem utódaik anyagi romlását is okozzák.”

A hazárdjáték azonban olyan mértékben terjedt, hogy a rendeletet törvénnyel kellett megtetézni, és az 1780. évi 31. törvénycikk többek között így intézkedett:

„A közönségesen hazárdnak nevezett fáraó és a kocka és mindenféle játékok, amelyben minden a véletlenre van bízva, száz arany büntetés alatt tilalmaztatnak, melyet úgy a játszón, mint… a háznak… gazdáján, … a nemeseken, a nem nemeseken, a polgárokon … a maguk bírósága előtt… meg kell venni, … azokra pedig, akik fizetni nem tudnak, börtön… vagy testi büntetés lesz alkalmazandó.”

A törvény megjelenését aztán a „Magyar Kurír” így kommentálta:

„Nem lessz hát már ezentúl Nemzetünk betsmérlőinek tsak annyi fundamentumok is a tsufolodásra, mint volt eddig a Fáró jádzásnak Nemeseink között lett nagy el hatalmazásánál fogva, … mert ha tsak a Posonyi Casino óldal szobái szóllhatnának is, majd meg mondanák azok, hányat buktatott meg… tsak egy este is a Fárózás.”

Mert bizony itt nem fillérekben kártyáztak. Nem egyedülálló eset az, amit Bethlen Lajos gróf említett magáról naplójában. Egy fáraójátékban 16 ezer ft készpénzen kívül még Bánffy generális négylovas hintóját is elnyerte. Később 40 ezer ft-ért adta el.

De nemcsak a férfiak szegték meg a törvényt, Baranyai Jánosné jegyezte fel 1791. évi naptárában:

„Miolta az Anspach-Regiment tisztjeinek itt vagyon egy Stábja, azolta a Halberzwelf és Fáró játékok olly mód felett elhatalmasodtak, hogy sok Bálakban egész éjczakákat is ezzel töltenek el a dámák.”

A tiszt urak persze a táborban is kártyáztak. Gvadányi villant elénk egy ilyen pillanatot a „Rontó Pál” című, 1793-ban megjelent verses munkájában:

A Kávés Sátorban a Fő-tisztek gyűltek,

A kerek Asztalnál állottak vagy ültek,

Fáró játék volt itt és eggy tallirozott,

Az ellen a többi mind poéntirozott.

Azoknak nagyobb volt számok, kik vesztettek,

Mint azoké, akik nyertesek itt lettek.

Ha horvát Tiszt vesztett, mérgesen majkázott,

Magyar teremtettét szórt és ebattázott,

Német szájábul ment a sok Szakrament,

Frantzia mordózott, ha üresen elment.

A XIX. század elején aztán városainkban megjelent, Pest-Budán pedig elszaporodott a kávéház. S ezekben talált igazi otthonra a kártya. A kávéházak különszobáiban nagy kártyacsaták dúltak. Többnyire a tiltott hazárdjáték járta, leggyakoribb vendége pedig az volt, aki a kártyából él, e játék mestere: a hamiskártyás. A játékasztal itt demokratikus, a kártyakompániába rangra, fajra, nemre való tekintet nélkül mindenki beléphetett, ha volt veszíteni való pénze. Nagy Ignác a „Magyar Titkok” című 1844-45-ben megjelent regényében „Rablóbarlang” fejezetcím alatt mutat be egy ilyen pesti játéktermet:

„[Innen] nem bitófára, hanem hintóba lépendenek ki a nagy bűnösök. A banktartó tarfejű öreg úr a kávéstól bérlendi a bankot, s átutazó kártyaművészektől búsás hasznot hozandó új fogásokat tanuland… Segédje szótalan férfiú, testét a férgek, emlékezetét a feledés öröklendi… E halovány ifiú itt atyai örökét verendi, anyját koldusbotra, magát tömlöczbe juttatandja… Ama görbedt, remegő kezű ember családapa, hivatalviselő, hópénzét azonban a zöld asztal harácsolandja. Őt a Duna hullámai nyelendik el.”

S hogy milyen szerencsével jár majd a lap, volt aki megjósoltatta. Ahogyan Petőfi írta:

Ha az úrfi tudni úgy kívánja,

Van Cigányné s van annak kártyája.

Ez a kártya – Arany szóhasználatával: a „sorstudó” – nálunk általában a közönséges német, vagyis a magyar kártya volt. Szóval, Pesten sok kártya fogyott, az 1840-es években megélt belőle itt 10 kártyakészítő, míg vidéken csak a nagyobb városokban dolgozott egy-egy. Működési engedélyt csak az kapott, aki bebizonyította, hogy ért a mesterségéhez, vagyis – mint más kézműves – remeket készített. Erről a helytartótanács 1851-ben így intézkedett:

„A mesterjelölt az acél- vagy rézmetszettel, amelyet a jövőbeli mesterségéhez metszenie kell, 20 játszma kártyát úgy készítsen el, hogy abból teljesen hibátlan 6 játszma tarokk, 6 francia és 6 német kártyát összeállíthasson; a színezéshez szükséges 40-50 sablont maga készítse el, mint a többi munkát is: nyomassa, ragassza, kifesse (hátlapot tetszése szerint), simítsa és körülvágja. E próbát 4 hét alatt megcsinálja.”

Az abszolutizmus idején aztán nálunk is bevezették a kártyailletéket. Ettől kezdve már csak lebélyegzett kártyával játszhattak. A 80-as évektől kezdve pedig a kártyagyártás és -árusítás jövedéki felügyelet és ellenőrzés alá került.

Ebben az időben alakult át a kártyakészítő mesterség is. Már litográfiával készül a kártya, megjelenik a kártyagyár – tulajdonképpen nyomda –, sok tízezer játszmát készítve évente.

A kártyák kivitelezése – a típusoktól eltérően – századokon át állandóan változott. Az ábrázolás, a kép, a dekoráció, a kosztüm mindig a kor ízlésének, divatjának megfelelő volt. A kártya ipari gyártásával megállapodik ez is, megmerevedik a ma is ismert forma, a felező, kétfejes ábrázolással együtt.

A kártyajátékok közül nálunk a XIX. században dívott a magyar származású alsós, aztán a kalabriás, a wisth vagy magyarul csitt – erről jelent meg egyébként az első magyar kártyakönyv is Pozsonyban, 1824-ben –, továbbá a snapszli, a máriás, a tűz, a lórum, a ramsli, a preferánsz, a huszonegyes, a makao és a ferbli, amelyről Mikszáth a „Két választás Magyarországon” című regényében megállapította, hogy: „a ragadozó állatok közé tartozik: gyorsan eszi a pénzt és az időt.”

Ő csak tudhatta, sok csatát látott a régi Lloyd-klubban, ahol a társadalmi élet sok reprezentánsa a tarokkpartik mindennapos vendége volt, többek között Jókai is.

A kártyázás azonban a XX. század elején is inkább az urak és a polgárok mulatsága maradt, a föld népe ritkán vette a kezébe, s általában akkor is pénz nélkül játszott. Célszerű szemlélete, óvatos természete mindig is idegenkedett ettől a képeslapos játéktól, az ördög bibliájá-tól. A „kártyás, kártyapecér” jelzők olykor erkölcsi megbélyegzéssel értek fel. Ezért többnyire nem kellett olyan fogadalmat tenniök, mint az egyszeri polgárnak:

„Soha többé nem kártyázom – kivéve, ha vendégségben vagyok, vagy nálam van vendégség, vagy negyediket keresnek, avagy éppen egyéb alkalom kínálkozik.”

*

Erdélyi János:

Magyar közmondások könyve

7506.

Szögrül, végrül.

7507.

Semmi hire mint a szökevénynek.

7508.

Mint a szösz fonatlan.

Ily kérdésre: hogy vagy? Illő felelet e km., ha dolgaival rendetlenül van valaki.

7509.

Elég szöszt szereztem neki, csak fonhassa.

7510.

Lesz szösze, csak fonja.

7511.

A szöszt is pösznek mondja. (3360. 6418.)

7512.

Vagy mi a szösz.

Példaul ily előadásban: emlitette hogy látogassam meg, hítt is, nem is, "vagy mi a szösz."

7513.

Ólban szőke.

Hoszasan: ólamban a szőke, vagyis birtokomban van a szőke. – Ha valaki nekem adós tiz forinttal, és számára letesznek nálam tiz forintot, magamat kielégítem vele, mondván: ólban vagy ólba szőke.

7514.

Ha borjait megeszed, keveset szántasz a szőkén.

7515.

Ez is a szőke tehen borja. (353. 2511. 7689.)

7516.

Kedvetlen szánt üres hassal a szőke.

7517.

Ha elveszted szőkét, viselj gondot lóra.

7518.

Fürt szőlőért megzálogol, borral agyon kinál.

Jellemvonás a magyar nép arczképéhez.

7519.

Eladta a szőlőt, sajtót vett az árán. (6375.)

7520.

Szőlőben is terem arany.

7521.

Szomoru mint a megszedett szőlő.

7522.

Szőr nem gyapju.

7523.

Nem egy a szőr a selyemmel.

7524.

Szőr mentiben.

Azaz kimélve, simogatva, kedvét keresve.

7525.

A szőrt is gerendának látja.

7526.

Minő/Egyforma/Magam szőrü.

Szőrü azaz tulajdonu, természetü, rangu.

7527.

Nem lehet a szőrtül.

Azaz nem lehet valami tiltó akadály és ok miatt.

7528.

Szőrin szálán/lábán elveszett. (2171.)

7529.

Szőrszálhasogató. (3271.)

7530.

Száraz fában terem a szu.

7531.

Áldja meg isten mint a szuhai malmot. D.

Gömörnek egy völgye Szuha völgyének neveztetik, máskép száraz völgynek. Szuha tót szó, jelent száràzat. Szuhai malom az, melynek vize nincs; igy a közmondás nem igen nagy áldás.

7532.

Az éh szunyog jobban csip./nehezet csip.

Német: Hungrige Mücken beiszen schlimmer.

7533.

Szunyogban is hájat keres.

7534.

Szunyog vérit nem mérhetni csöbörrel.

7535.

Szunyogot megszüri, a legyet elnyeli. KV.

7536.

Szunyogot is tevének lát.

A szunyogból tevét csinál. (5026.)

7537.

Csip mint az éh szunyog.

7538.

Szunyogcsipésben is meghalhat az ember.

7539.

Ritka mint a szunyoghálló.

7540.

Szurok a markodba. (1281.)

7541.

Egye meg a szurkot.

7542.

Nem eszi a szurkot.

7543.

A ki szurkot forgat, meg mocskolja kezét. P. (3328.)

Német: Wer Pech angreift, besudelt sich.

7544.

Nem birja/győzi szuszszal.

7545.

Mig benne van a szusz.

a) Ne higy neki, mig benne van a szusz.

7546.

Mondd meg, ne szuszogj, hadd tudjuk mi is.

7547.

Mit szuszogsz vele.

7548.

Mit szuszogsz mintha polyvát ettél volna.

*

Keserves hajnali és szapora

Búsulni sohasem tudtam,

Míg szeretőt nem tartottam,

De mióta azt fogadtam,

Búsulni is megtanultam.

Bú az élet, mindig búval,

Nem vagyok szabad magammal.

Nem vagyok szabad magammal,

Az én kedves galambommal.

Élet, élet, betyár élet,

Mivel vagyok adós néked?

Lerovom az adósságom,

Ha meghalok, azt sem bánom.

***

Én vagyok a falu rossza,

Engem ugat minden kutya.

Kusti kutya ne ugassál,

Nem vagyok én rosszabb másnál.

Más is van rossz a faluba,

Mégsem ugatja a kutya.

Ma megiszom a pénzemet,

Holnap a becsületemet.

Se pénzem, se becsületem,

Nem is félek, hogy elvesztem.

Amért én mindig dúdolok,

Csak mutatom, hogy víg vagyok.

Sír a szemem, kacag a szám,

Most fáj a szívem igazán.

***

Erdélyország az én hazám, nem német,

Odavágyik az én szívem, míg élek.

Ott hagytam egy barna kislányt hervadni,

Úgy szeretném csak még egyszer meglátni!

Az a vonat, ha elindult, hadd menjen,

Én utánam senki ne keseregjen.

Ha valaki én utánam kesereg,

Azt kívánom, a jó Isten áldja meg!

Édesanyám, ha kend tudná, amit én,

Milyen gyenge szívű fia vagyok én.

Ha kiülök a tornác küszöbjére,

Vágyik szívem a régi szeretőmre.

***

Édesanyám rózsafája,

Engem nyílott utoljára.

Bár soha sem nyílott volna, nyílott volna,

Maradtam volna bimbóba. hate-ha.

Édesanyám mondta nékem,

Minek a szerető nékem.

De én arra nem hajtottam, nem hajtottam,

Titkon szeretőt tartottam. hate-ha

Én vagyok az, aki nem jó,

Felleg-ajtó nyitogató.

Nyitogatom a felleget, a felleget,

Sírok alatta eleget. hate-ha

***

Tarka paszuly az ágy alatt

Jaj de réges régen nem láttalak

Ha nem látlak babám vasárnapig

Megszakad a szívem addig

ájdá dáj-dáj-dáj

Édesanyám mondta nékem,

Minek a szerető nékem.

De én arra babám nem hallgattam,

Titkon szeretőt tartottam.

ájdá dáj-dáj-dáj

Titkon szeretőt tartani,

Bajos azt elfelejteni.

Már ezután babám olyat keress,

Akit könnyen elfelejtesz.

ájdá dáj-dáj-dáj

***

Járd ki lábam, járd ki most,

Nem parancsol senki most.

Az én lábam kijárja,

Csak a padló kiállja.

Fehér rózsa, tulipán,

Húzzad nótám te cigány!

Három éjjel, három nap,

Nem elég a házamnak.

Ez a lábam, ez, ez, ez,

Jobban járja, mint emez.

Édes lábam jól vigyázz,

Mert a másik legyaláz.

ÉNEKLI KALLÓS ZOLTÁN

http://www.youtube.com/watch?v=2p3rLgN6cO4