|
21:00, Vasárnap (október 30.), Duna2
Ének a búzamezőkről
fekete-fehér, magyar filmdráma, 80 perc, 1947
rendező: Szőts István
író: Móra Ferenc
forgatókönyvíró: Szőts István
zeneszerző: Polgár Tibor
operatőr: Makay Árpád, Hegyi Barnabás
vágó: Morell Mihály
szereplő(k):
Görbe János (Ferenc)
Szellay Alice (Etel)
Bihari József (Öreg)
Simon Marcsa (Szüle)
Bánhidi László (Messzi Gyurka)
A háború a falvak életét is feldúlta. A férfiak távollétében a földeken az asszonyok és az öregek végeztek minden munkát. Az orosz hadifogságból hazatért Ferenc a szomszéd tanyán találja meg a kisfiát, akit édesanyja halála óta a férfi földije és katonatársa, Rókus családja nevelt. Most tőle tudják meg a szomorú hírt: együtt szöktek meg a fogságból, de Rókus útközben meghalt. Ferenc és Rókus özvegye, Etel lassan, szemérmes tartózkodással összemelegszenek. Boldogságuk azonban nem lehet tartós, mert a férfi szörnyű titkot őriz a szívében.
Idő szerint | Hely szerint
Vetítik: DUNA2: Vasárnap (Október 30.) 21:00
*
Vélemény Összes hozzászólás (3)
lajos64 | Válasz 2010. dec. 10. 23:40 | 3/3
Atyafias tisztességből mondja Mátyás:A Piros urának,Ferenc szomszédnak az anyja ,onokatestvére volt az ő felesége,a Roza öregebb ángyának.
lajos64 | Válasz | Előzmény (pfuscher emese) 2010. dec. 10. 20:51 | 2/3
Emese, az olvasás nagyobb élményt szerzett mint a film. A film nagyon jó,de lehetetlen filmen visszaadni egy regény teljes tartalmát.
pfuscher emese | Válasz 2008. jún. 16. 09:01 | 1/3
Ez egy nagyon szép film a paraszti életről éa magyar földről és az itt élő emberek lelki világáról.
Olyan művészfilm, ami a külső és belső ábrázolását egyaránt fontosnak véli. És noha fekete-fehér a film, de nagyon mély mondanivalót közöl a hűségről, emberi kitartásról, hovatartozásról.
*
MÓRA FERENC
ÉNEK A BÚZAMEZŐKRŐL
Szalay Józsefnek, napsütésben,
förgetegben kipróbált barátnak,
szeretettel ajánlom ezt a könyvem.
Móra Ferenc
Otthon, az én hazámban, túl a gömbölyű hegyeken, amelyekre hósapkát rakott ma virradóra a bórás éjszaka, otthon az én hazámban Búzaszentelő napja van, mikor ezt az éneket dúdolni kezdem, innen a hósapkás hegyeken, a tengerfölön, amelybe beleesett az ég, virágzó kaméliafák alatt, cerciszek violás felhőiben és geniszták aranyesőjében. Ezen a földön nem szentelnek búzát, mert itt nincsenek más barázdák, csak amiket lobogós bárkák hasítanak a habvirágos vizeken, és a babér szenteletlen is megterem a borkőszínű sziklákon. Az örök tavasznak ezen a szivárványszigetén nem ülnek ünnepet, mert itt soha sincsen hétköznapjuk a jó szagú vizekbe mosdott, selyembe öltözködött boldog embereknek, messzi kővárosok menekültjeinek, akik pajkos térzenére ringatják a derekukat, szemben a nappal, a Parco delta Redenzione teraszán, és gyöngyöző kacagással találgatják a ciprusok alatt, a glicíniás filagóriákban, hogy hány üres spumantival hosszabbak már az esték, és hány csókkal rövidebbek az éjszakák.
Otthon, az én hazámban szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódznak az élettel - csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak. Otthon, az én hazámban, lassan tavaszodik, az akácok még egészen alszanak, a jegenyéknek éppen csak kipattant a szeme, és az új nádhajtások a füzek halvány barkái alatt bátortalanul szőkülnek a sárga fodrú pusztai tavakban. Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni, a szélesen kiterített bársonyabroszok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.
Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az asszonyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rózák, kézen fogják a Péterkéket és Márikákat, és föláradt homokokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után oda, ahol a búzamezők koszorújában lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan várja az élő embereket a halott Isten. Kirojtolódott szélű stólát himbál a nyers szagú szél a pap vörösre égett nyakában, el-elakad a mezítlábas minisztráns kezében a kis csengettyű szava, mint játékos húsvéti bárányé, s a tömjénfüst nem fölfelé felhődzik, az égi magasokba, hanem leszáll legelni a pemetefüvekre, a feszület lábához. Nem áll itt az Isten és ember közé semmi, az Isten mezítelen tenyerén fekszik az emberek mezítelen szíve, mikor feljajdul a vontatott melódia a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rózák, a Péterkék és Márikák énektudatlan szájából:
- Ne hara-gudjáál mi-i-reánk ö-rökké!
A pap kezében suhog a keményen fogott rézszentelő, és a háromkirályok-napján szentelt víz finom csöppekben szitál rá a királyok nem járta föld búzavetéseire, de egy-egy szem harmat megakad a gyomlevelek hónaljában is, és zöldes-pirosat szikrázik, mint a városi asszonyok fülbevalója. Az ecetfák kopasz ágait friss szellő kocogtatja a feszület vasához, az Úr Krisztus bádogteste halkan megremeg, két kitárt karja mintha ölelni akarná a lábánál térdelőket:
- Megáldom vetéseiteket, és új kenyeret ígérek nektek.
Otthon, az én hazámban nyugtalanul kóvályog ma a varjak gondfekete serege a búzamezők felett, mert egyik harangszó felébreszti a másikat, egyik zsolozsma utána kapaszkodik a másiknak. Mindenütt vetést szentelnek, ahol magot vetettek, és mindenütt új kenyeret ígér az Isten azoknak, akik tiszta magot vetettek.
...Otthon, az én hazámban, nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélen a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsoká eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek Búzaszentelő napján, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei.
Abbazia, Villa Jeanette, 1927. április 25.
http://mek.niif.hu/00900/00962/00962.htm
*
Görbe János
Született: 1912. november 15.
Meghalt: 1968. szeptember 5.
FILM:
A beszélő köntös (szín., magyar játékf., 1969) színész
Bánk bán (szín., magyar tévéjáték, 1968) színész
Isten és ember előtt (ff., magyar-jug. játékf., 1968) színész
Mocorgó (ff., magyar tévéf., 1967) (TV-film) színész
Tízezer nap (ff., magyar filmdráma, 1967) színész Vetítik: URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ (1088 Budapest, Rákóczi út 21. , tel: 1-486-3413, 1-486-3414) Szombat (November 5.) 9:00
Ünnepnapok (ff., magyar játékf., 1967) színész
Barbárok (ff., magyar játékf., 1966) színész
Harlekin és szerelmese (ff., magyar játékf., 1966) színész
Szentjános fejevétele (ff., magyar filmdráma, 1966) színész
Húsz óra (ff., magyar filmdráma, 1965) színész
Szegénylegények (ff., magyar filmdráma, 1965) színész Szegénylegények DVD
Így jöttem (ff., magyar filmdráma, 1964) színész
Dani (magyar film, 1962) színész
Megöltek egy lányt (ff., magyar filmdráma, 1961) színész
Az arcnélküli város (ff., magyar játékf., 1960) színész
Tegnap (ff., magyar játékf., 1959) színész
Veréb utcai csata (ff., magyar tévéjáték, 1959) (TV-film) színész
Ház a sziklák alatt (ff., magyar filmdráma, 1958) színész Ház a sziklák alatt DVD
A tenyészsertések kiválasztása (ff., magyar oktatófilm, 1955) (TV-film) szereplő
Egy pikoló világos (ff., magyar vígj., 1955) színész
Életjel (ff., magyar filmdráma, 1954) színész
Föltámadott a tenger (szín., magyar filmdráma, 1953) színész
Becsület és dicsőség (ff., magyar játékf., 1951) színész
Civil a pályán (ff., magyar vígj., 1951) színész
Lúdas Matyi (ff., magyar játékf., 1949) színész Lúdas Matyi DVD
Talpalatnyi föld (ff., magyar filmdráma, 1948) színész
Ének a búzamezőkről (ff., magyar filmdráma, 1947) színész Vetítik: DUNA2: Vasárnap (Október 30.) 21:00
Menekülő ember (ff., magyar filmdráma, 1943) színész
Emberek a havason (ff., magyar filmdráma, 1942) színész
Elkésett levél (ff., magyar játékf., 1940) színész
Sárga rózsa (ff., magyar filmdráma, 1940) színész
|
