19:35, Szerda (június 22.), Duna II. Autonómia
Aranysárkány magyar filmdráma, 85 perc, 1966
rendező: Ranódy László író: Kosztolányi Dezső zeneszerző: Szokolay Sándor operatőr: Illés György dramaturg: Illés Endre vágó: Morell Mihály
szereplő(k): Mensáros László (Novák Antal) Béres Ilona (Novák Hilda) Tahi Tóth László (Liszner Vili) Tóth Benedek (Tibor) Bara Margit (Flóra néni) Bessenyei Ferenc (Barabás doktor) Latinovits Zoltán (Fóris, tanár) Horváth Teri (Mari néni, szolgáló) Bodrogi Gyula (Patikussegéd)
Novák Antal Sárszegen él lányával, Hildával. Novák tanát úr az itteni gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Sok gondot okoznak érettségi előtt álló diákjai, különösen a legrosszabb tanuló, Liszner Vili. Az is nagyon bántja, hogy Hildával sem bír, a lány hazudik neki, és egy alkalommal megpillantja osztálya legjobb diákját, Tibort, amint éppen kiugrik a lánya ablakán. A fiú lelkére beszél, és Tibor megígéri, hogy nem találkozik többé Hildával. Az érettségin a tanár kénytelen megbuktatni Lisznert. Az érettségi bankettről hazafelé menet Novákot két sötét alak támadja meg, és rettenetesen összeverik. Egyikükben felismeri Lisznert. Hazaérve Hilda levele várja: megszökött Tiborral. Novákot teljesen összetörik ezek a csapások, és amikor a bosszút lihegő Liszner barátja, az Ostor című zuglap szerkesztője kiteregeti magánélete részleteit újságjában, Novák öngyilkosságot követ el.
_____________________
KOSZTOLÁNYI Dezső ARANYSÁRKÁNY
Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal - a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett.
Az aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. "Szép", mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak.
http://mek.oszk.hu/04500/04538/04538.htm
*
Béres Ilona Született: 1942. június 4. (Budapest) FILM:
Beszélő fejek (A dudorászó, Egy lencsészsákon, A levelek hölgye, Fölfedezi a lábát, A nagy esély) (TV-film) színész Esti beszélgetés Müller Péterrel (TV-film) színész, szereplő Mezei Mária (TV-film) szereplő Naftalin (magyar tévéf.) (TV-film) színész Villanófényben (TV-műsor) közreműködő Lázadó Requiem - Verdi Terezinben (szín., magyar koncertf., 2010) (TV-film) szereplő Konrád György: Fenn a hegyen (magyar tévéjáték, 2006) (TV-film) színész Moszkva tér (szín., magyar játékf., 2001) színész Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (szín., magyar színházi felv., 2001) (TV-film) színész Csiky Gergely: A nagymama (szín., magyar színházi közv., 1998) (TV-film) színész A körtvélyesi csíny (szín., magyar tévéf., 1995) (TV-film) színész Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom (szín., magyar színházi közv., 1989) (TV-film) színész A sötétség virágai (szín., magyar portréf., 1987) (TV-film) közreműködő Dada (szín., magyar tévéf., 1987) (TV-film) színész Földi kacaj (magyar film, 1986) (TV-film) színész Macskafogó (szín., magyar-kan.-NSZK anim. f., 1986) színész Macskafogó DVD Moliére: Tartuffe (1985) (TV-film) színész Tizenötezer pengő jutalom (szín., magyar játékf., 1985) (TV-film) színész Elveszett illúziók (szín., magyar játékf., 1983) színész Hófehér (szín., magyar rajzf., 1983) színész Hófehér DVD Kalaf és Turandot története (szín., tévéf., 1978) (TV-film) színész Georges Feydeau: Bolha a fülben (színházi felv., 1976) (TV-film) színész A peleskei nótárius (szín., magyar tévéjáték, 1975) (TV-film) színész Három nővér (ff., magyar színházi felv., 1975) (TV-film) színész III. Béla (ff., magyar tévéf., 1974) (TV-film) színész Az elsőszülött (szín., magyar tévéjáték, 1973) (TV-film) színész Bolond és szörnyeteg (szín., magyar tévéf., 1973) (TV-film) színész Hannibál utolsó útja (szín., magyar tévéjáték, 1973) (TV-film) színész A fejedelem (ff., magyar tévéjáték, 1970) (TV-film) színész N. N. A halál angyala (szín., magyar filmszat., 1970) színész A Hanákné ügy (magyar tévéf., 1969) (TV-film) színész Az élő Antigoné (ff., magyar tévéjáték, 1968) (TV-film) színész Bánk bán (szín., magyar tévéjáték, 1968) színész G. B. Shaw: Warrenné mestersége (1968) (TV-film) színész Aranysárkány (szín., magyar filmdráma, 1966) színész Vetítik: DUNA II. AUTONÓMIA: Szerda (Június 22.) 19:35 FILMMÚZEUM: Péntek (Június 24.) 15:35
Szentjános fejevétele (ff., magyar filmdráma, 1966) színész Igen (magyar játékf., 1965) színész A kőszívű ember fiai (szín., magyar filmdráma, 1964) színész Álmodozások kora (ff., magyar filmdráma, 1964) színész Álmodozások kora DVD Hattyúdal (ff., magyar játékf., 1963) színész Hattyúdal DVD Nappali sötétség (ff., magyar filmdráma, 1963) színész Öröklakás (ff., magyar tévéf., 1963) (TV-film) színész Az aranyember (szín., magyar kalandf., 1962) színész Az aranyember DVD Esős vasárnap (ff., magyar rom. dráma, 1962) színész Vetítik: FILMMÚZEUM: Szerda (Június 29.) 16:30 Csütörtök (Június 30.) 13:30
A csodakút (magyar bábf.) (TV-film) színész Szakonyi Károly: Adáshiba (színházi felv.) (TV-film) színész SZÍNHÁZ:
Arzén és levendula színész bemutató: 2010. január 29. Magyar Színház VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD - Budapest június 26. (vasárnap) 20:00
Beszélő fejek színész bemutató: 2006. február 16. Thália Színház Bob herceg színész bemutató: 2003. november 7. Magyar Színház Boldog Asztrik küldetése színész bemutató: 2001. szeptember 21. Magyar Színház Borisz Godunov színész bemutató: 2002. október 4. Örkény István Színház Carmen színész bemutató: 2001. október 12. Magyar Színház Csongor és Tünde színész bemutató: 2000. december 1. Magyar Színház A csütörtöki hölgyek színész bemutató: 2002. február 22. Magyar Színház Hatalom színész bemutató: 2005. szeptember 30. Magyar Színház A hattyú színész bemutató: 1999. február 12. Magyar Színház Hullámtörés színész bemutató: 2008. január 26. Magyar Színház Az ifjúság édes madara színész bemutató: 1999. december 17. Magyar Színház Kaszás Attila Emlékest előadó bemutató: 2008. március 16. Nemzeti Színház A kék madár színész bemutató: 2006. január 20. Vígszínház Macska a forró tetőn színész bemutató: 2011. február 17. Magyar Színház Máli néni színész bemutató: 2008. szeptember 26. Magyar Színház Mi jöhet még?! (Anything Goes) színész bemutató: 2008. október 31. Magyar Színház Odüsszeusz Tours színész bemutató: 2005. március 19. Örkény István Színház A pillangók szabadok színész bemutató: 2010. november 11. Thália Színház SZENTJAKABI BENCÉS APÁTSÁG ROMKERT - Kaposvár július 21. (csütörtök) 21:00
Piszkavas (Leenane szépe) színész bemutató: 2004. február 24. Örkény István Színház Rejtett játékok színész bemutató: Pesti Színház Sade márkiné színész bemutató: 2001. április 7. Magyar Színház A szecsuáni jó ember színész bemutató: 2009. március 27. Magyar Színház Szent Lajos Király hídja színész bemutató: 2006. december 22. Magyar Színház Szindbád kertje színész bemutató: 2001. augusztus 9. Óbudai Társaskör - Óbudai Nyár "Színház az egész..." közreműködő bemutató: Madách Színház Tévedések vígjátéka színész bemutató: Magyar Színház Theomachia színész bemutató: 2003. december 12. Bárka Színház Tudós nők színész bemutató: 2004. október 22. Magyar Színház A világ feleségei előadó bemutató: 2003. április 9. Trafó A Windsori víg nők színész bemutató: 2004. október 8. Magyar Színház 7. Versfesztivál a József Attila -év jegyében közreműködő bemutató: 2005. április 10. Nemzeti Színház
|