François Rabelais: Pantagruel

Sorozat: Osiris diákkönyvtár
Kiadó: Osiris Kiadó
Kiadás éve: 2010
Fordító(k): Gulyás Adrienn, N. Kiss Zsuzsa
Illusztrátor: Gustave Doré
Kategória: szépirodalom
Eredeti cím: Pantagruel
Oldalszám: 234
Ára: 980 Ft
Kedvezményes vásárlás: www.booker.hu

A középkor és a reneszánsz határmezsgyéjének, vagyis a humanizmus korának irodalma lényegében ismeretlen, újra felfedezendő territórium. A 16. század második fele előtt magyar szerzőből meglehetősen kevés akadt, a fordításirodalom pedig erősen torz, archaizáló, finomkodó formában jelenítette meg – megőrzésről még csak nem is beszélhetünk – az idegen nyelven született fontosabb műveket.

François Rabelais Pantagruelje hasonló sorsra jutott, és bár a Villon-átköltéseiről híres Faludy György ugyanilyen módon próbálkozott már a regény magyarra való átültetésével, egészen a 20. század utolsó évtizedéig kellett várni, hogy megjelenjen a mű első autentikusnak tekinthető fordítása.
Az eredeti szöveg szellemét érezhetően teljességében megőrző, ténylegesen kritikai fordítás pedig nem jelent meg egészen 2010-ig, amikor is Gulyás Adriennek köszönhetően végre kezünkbe foghatjuk a Pantagruel jegyzetekkel bőven ellátott, friss és eleven magyarítását.

S hogy miért fontos ez? Mindenekelőtt azért, mert a vásári komédiák szókimondó és sokszor igencsak trágár humora a mű egyik meghatározó eleme.
Az óriás főhős születését, neveltetését és hősi tetteit elbeszélő pikareszk regény ugyanis bővelkedik termékenységi szimbólumokban, vagyis inkább a genitáliák méreteit és kapacitását erősen eltúlzó hetvenkedésben, és az ivással és emésztéssel összefüggésbe hozható testi megnyilvánulások nyílt, szinte szemérmetlen emlegetésében.

Ugyanakkor megmutatkozik Rabelais rendkívüli műveltsége, és a káromkodó, hencegő (száj)hősök fantasztikumba illően mesés kalandjai mellett megismerkedhetünk a humanizmus életszemléletével, életvezető elveivel, ami magától értődően sokkal műveltebb nyelvi megformálást igényel.
De Pantagruel társa, a ravaszdi Panurge is tucatnyi nyelven képes megszólalni hibátlanul, a párizsi diák pedig, akivel összeakadnak, az akkoriban egyetemi tanulmányokat folytatók francia-latin keveréknyelvén beszél.

A regény legfontosabb, és egyben legszembetűnőbb stílusjegye mégis az a nyelvi leleményesség, ami valóban csak a legkiválóbb írók, a Shakespeare-ek, Pynchonök, Esterházyk sajátja.
Gulyás Adrienn fordításában hiánytalanul érezhető és élvezhető Rabelais briliáns technikája; ötletes szóalkotásai, a miriádnyi nyelvi, mitológiai és általános műveltségi utalás sziporkázó tűzijátéka igazi szellemi gyönyört és kielégülést adhat az efféle mélységeket és magasságokat váltogató, keverő, vegyítő és egymásba mosó művekre ráhangolódni képes olvasóknak.

Habár a késő középkort és a kora újkort semmiképp nem érthetjük már, annak atmoszféráját újrateremteni nem lehet, hiszen képtelenség is lenne, valamiféle ízelítőt azért kaphatunk ebből a számunkra már rég elveszett felfogásból és létmódból, ha a Pantagruelhez fogható remekműveket olvashatjuk a Gulyás Adriennéhez hasonlóan hiteles, élő, tökéletes fordításban.

Galamb Zoltán
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok

______________________________

Rabelais François

(La Denevi?re, Chinon 1493. v. 1494. febr. 4.?Párizs, 1553. ápr. 9.): francia szerzetes, orvos, író, humanista gondolkodó. Előbb ferences, majd elöljárói engedéllyel bencés; pártfogója, Jean du Bellay párizsi érsek kíséretében Rómában járt. Később mint orvos működött Montpellier-ben, majd Metzben. Élete utolsó éveiben a meudoni plébánia jövedelmét élvezte. 1532-től élete végéig írta a Gargantua és Pantagruel című szatirikus regényeit, amelyekben éles gúnnyal ostorozta a korabeli isk.-k elavult tananyagát és okt.-i-nev.-i módszereit, a szellemi korlátoltságot, a tud.-os nagyképűséget. Művében egy francia úrigyerek, Gargantua mellé ötéves korában tanítót fogadnak szülei, aki elavult módon tanítja a gyermeket. Rabelais François karikírozó-torzított képet fest a még sok helyütt fellelhető korabeli okt.-módról: a fiúnak sok-sok könyvet kell megtanulnia szóról szóra, de ugyanezeket a szövegeket el kell mondania a végétől az elejéig is. A gyermek állandóan tanul, a szülők azonban azt tapasztalják, hogy a számos éven át tartó szorgalmas tanulás ellenére egyre butább lesz. Erre új, humanista gondolkodású nevelőt fogadnak mellé, aki másképpen neveli növendékét: sokat tartózkodik vele a term.-ben, hogy megfigyelje annak jelenségeit, sokat beszélgetnek a tapasztalatokról; szerepet kap a játék, a sport, a zene, a tánc; a régi írók műveit elolvassa a gyermek, de nem agyongrammatizálva, hanem saját tapasztalataival egybevetve s észrevételeiről kötetlenül beszélgetve. Sor került az anyanyelvi szépirodalomra, regényes tört.-ekre, versekre, dalokra is. Szükségesnek tartották, hogy a fiú maga is végezzen kétkezi munkát, ismerje meg a mesteremberek műhelyeit. S mindezt szabadon, nem zord isk.-i keretek közé szorítva, figyelembe véve a gyermek egyéni érdeklődését, kívánságait, hajlamait. Gargantua, az úri ifjú tehát mindent saját tapasztalatai alapján ismert meg, illetőleg tanult meg. De ezek az élményszerű tapasztalatok a gyermek önálló véleményalkotását és ítélőképességét is fejlesztik Rabelais François szerint. Ebben családi-házi nev.-ben a teljes kötetlenség uralkodik, nincs benne semmi előre eltervezett rendszer vagy tudatos egymásutániság. Gargantua mindennel alkalomszerűen foglalkozik, egyik foglalkozást saját kedve szerint váltja fel másikkal; szellemi tevékenységei közé akkor iktat be sétát, játékot, pihenést, amikor jónak látja. Gargantua konkrét kapcsolatba kerül mindazzal, ami őt körülveszi, az emberekkel és a term.-tel; megismeri az élet legváltozatosabb körülményeit. Ismereteinek forrása tehát nem csupán a hagyományos tkv., hanem maga a term., az ember, a világ. Csakis az ily módszerrel oktatott ifjúból válik majd olyan felnőtt, aki képes lesz meglátni (és majd kiaknázni) a ter.-ben és az emberben levő lehetőségeket, s mindezt a maga hasznára fordíthatja. ? Rabelais François regénye tájékoztat a humanista módon nevelt ember műveltségének részletes tartalmáról is. A nyelvek mellett a tört., a csillagászat, a számtan és a mértan, valamint a zeneelmélet szintén fontos, de a jogi ismeretek is szükségesek. Lényeges része a műveltségnek a term.-re vonatkozó ismeretanyag: ?ne legyen tenger, patak, forrás, amelynek halait nem ismered; a levegő összes madarai, az összes fák, cserjék, bokrok, a föld összes füvei, a föld gyomrában rejtőző összes fémek, Kelet és Dél drágakövei; semmi se legyen előtted ismeretlen.? De ugyanilyen alapossággal meg kell ismernie az embert is, testi-lelki-szellemi voltában egyaránt. A szent könyvek tanulmányozása sem maradhat el, a helyes vallásos lelkület kialakítása céljából. A korabeli isk.-k egyoldalú szellemi-értelmi képzésével szemben a felsoroltak mellett fontosnak tartja a testedzést is. A testgyakorlás számtalan lehetőségére és alkalmára terjed ki figyelme, a játék és a sport színes változatosságával téve teljessé utópikus nev.-i koncepcióját.

F. m.: Gargantua és Pantagruel. Szemelvények. Bp. 1954.; Pantagruel. Szeged, 1989.; Pantagruel. Bp. 1995.

Mészáros István

_________________________________________________________________

François Rabelais
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

François Rabelais

Született Chinon, Franciaország
c. 1494.
Elhunyt Párizs, Franciaország
1553. április 9. (59 évesen)



François Rabelais (Chinon, c. 1494 - Párizs, 1553. április 9.) pap és orvos a legnagyobb francia humanista reneszánsz író.

Témáit, szókimondását, nyers realizmusát tekintve François Villon életművének örököse és folytatója. Szatirikus regényeiben, Gargantua és Pantagruel, éles gúnnyal ostorozta az álszenteskedést, a szellemi korlátoltságot, a tudományos nagyképűséget és a világi hatalom visszaéléseit.

Élete

François Rabelais 1483-ban vagy 1494-ben a közép-franciaországi Chinon településen vagy annak közelében (La Devinière) a Loir-vidéken született jómódú birtokos családban, apja ügyvédként dolgozott. Rabelais először a Seuilly-apátságban, majd a távolabbi Angers-ban nevelkedett. Fontenay-le-Comte-ban, a ferences szerzetesek körében kedvelte meg a görög nyelvet, Hérodotoszt fordította latinra. 1520 körül görögül kezdett el levelezni a kor egyik legkiválóbb francia humanistájával Guillaume Budéval, akit mestereként tisztelt. Szellemi barátságot kötött másokkal is, Rotterdami Erasmus-szal, André Tiraqueau-val. A ferences szerzetesek eretneknek vélték Rabelais-t, elkobozták görög könyveit, ezért 1523-ban a ferenceseket elhagyva átlépett a bencés rendbe.

A bencéseknél Rabelais mint titkár elkísérte püspökét Périgord- és Poitou-beli útjaira. Alkalma nyílt megismerni más vidékek és emberek szokásait, nyelvhasználatát. Beiratkozott a Poitiers-ben az ottani egyetem jogi fakultására, alaposan elsajátította a jogi szakzsargont, s később nagy tehetséggel alkalmazta szatíráiban. 36 éves korában, mint világi pap[1] orvostudományi tanulmányokat folytatott a Montpellier-i egyetemen, ahol egy kurzus keretében Hippokratész és Galénosz eredeti görög nyelvű szövegeit magyarázta, sőt régészettel és botanikával is foglalkozott.

Jó hire volt Lyonban a latin nyelven kommentárokkal kiadott Hippokratesz aforízmák révén, megbíztak benne, 1532-ben kinevezték orvosnak a lyoni Hôtel-Dieu kórházba, orvosi hivatását kis megszakításokkal majdnem élete végéig gyakorolta.

Gustave Doré Rabelais portréja, 19. sz. „ ...A kor szatírikus géniusza, melyből tudva-öntudatlan mindenki kölcsönzött magának emezt-azt, persze, nemcsak Német-orszában élt, hanem Franciaorszában is ott volt. Formája a mai olvasó számára teljességgel élvezhetetlen már. Mindent elsöprő erővel élt Rabelais-ban az,amit a franciák úgy neveznek, hogy la nostalgie de la boue. Csaknem patologikus gyönyörűséggel és terjengősséggel veti szét magát mindazon naturáliákban, melyek erkölcsi szempontból talán nem is kárhoztatandók, hanemhogy esztétikailag sem azok, azt már csak az egészen beszűkült, elfogult tout prix naturáliahívő állíthatja, vagy esetleg az a nem is oly ritka nyárspolgár, aki ellenkező előjellel az: találván bármi dolgot erőteljesnek és szugesztívnak pusztán azért, mert botrányos vagy gusztustalan. De mint a szaromániája, ugyanolyan elviselhetetlen Rabelais-nak ez az egész túlzsúfoltsága, szanaszéjjelágazása, kéjelgése a gonoszkodásban, a dolgok kifacsarásában, minden ábrázolt tárgy elferdítésében. Lényének alapvonása valami gigantikus terjengés volt, : s annyira megszállottan kedvelte a favicceket, hogy még halálából is efféle szójátékot csinált állítólag, lévén, hogy dominóba öltözött hozzá, ugyanis az Írásban ez él: Beati, qui moriuntur in domino. Ám éppen azért, mert nála mindennek ugyanez az életnagyságot meghaladó túldimenzionáltsága uralkodik, mint főhősének, Gargantuának alakjában, vitézségében és falánkságában, nem is szabad Rabelais-ra a szokvány szépség és logika mértékeit alkalmaznunk. Még abban a végsőkig gúnyos kedvű, egyház- és skolasztika ellenes korban sem tette oly nagyszabású csúfság tárgyává az egyházat és a skolasztikát senki, mint ő. Afféle szatirikus emberevő volt Rabelais, és mérhetetlen adagokban fogyasztotta a képmutató csuhásokat, steril tudósokat, korrupt hivatalnokokat. Győzedelmesen és elementárisan érvényesül nála az ésprit gaulois, és ésprit gaillard, s ez az áttörés természetijelenség-hevű, vele vitába szállni merő értelmetlenségvolna...”
– E. Friedell: Az újkori kultúra története

Az öt könyv

Az 1530-as években nagy példányszámban terjedt el egy máig ismeretlen szerzőtől egy népi ponyvaregény Arthur király legendás óriásáról, Gargantuáról, megtetszett ez Rabelais-nak, s tovább folytatta a művet Pantagruel címen.

[A Második Könyv] Első jelentős irodalmi alkotását, a Pantagruelt 1532-ben jelentette meg Lyonban Alcofribas Nasier[2] álnéven.

A főhös neve, Pantagruel görögből van átvéve, örökké szomjazót jelent. Pantagruel egy hatalmas erejű, étvágyú és örökké szomjazó ember. Mintegy megtestesíti a humanizmus embereszményét. A könyv egyik részlete Pantagruel atyjának, Gargantuának fiához írt levelét tartalmazza, meghatóan összefoglalja a humanizmus és a reneszánsz emberideálját. Rableais kigúnyolja az egyházi vaskalaposságot, az áltudományos semmittevést és az értelmetlen háborúskodást. Pantagruel Episztémon nevű kisérője megjárta a poklot is, s elmondja ottani tapasztalatait, azt látta, hogy az evilági hatalmasok megbűnhődnek odaát, az evilági szegényekre pedig véget nem érő vigalom vár.

Művének nagy sikere lett, felülmúlta a népi ponyvaregény sikerét. Irói karrierje nem ártott orvosi hívatásának, sőt társadalmi megbecsültsége csak nőtt. Unokatestvére, Párizs püspöke, Jean du Bellay kíséretében alkalma volt többször is Rómába látogatni, sőt huzamosabb ideig tartózkodott Torinóban (1540-1543), majd megint Rómában (1548-1550). Itália múltjának megismerése nagy élményt jelentett a humanista költő számára, a korabeli pápai udvar megismerése inkább gúnydalainak eszköztárát gyarapította.

[Az Első Könyv] Első római útjáról hazatérve, 1534-ben jelentette meg Gargantua c. könyvét, témájában és kronológiájában valójában ez az első könyv, az 1532-ben megjelent Pantagruel a második könyv. A Gargantuában Pantagruel atyjának viselt dolgait adja elő, egyben szó esik e könyvben Pantagruel taníttatásáról is, mely egyben a humanizmus neveltetési eszményeit foglalja magában, sőt a mű végén leírja egy apátság belső életét is, melyben otthonra lel a tudomány és a művészet, s a legfőbb erkölcsi parancs pedig a következő: “Tedd, amit akarsz!” (Franciául: „Fais ce que voudras!”)

[A Harmadik Könyv] (Tiers Livre) 1546-ban jelent meg a király engedélyével Rabelais saját neve alatt. Az aktuálus protestáns üldöztetések miatt tartózkodik az egyházellenes szatírától, a közerkölcsök és a társadalom visszáságait veszi célba. A főhős Panurge, aki már nem óriás, normál reneszánsz ember, aki filozófikus nyugalommal figyeli a világ fonákságait. Kísérőjének, Pantagruelnek, mai szóhasználattal élve, interjút ad a házasság intézményéről. A könyv végén a főhős és barátai hajóra szállnak.

[A Negyedik Könyv] (Quart Livre) 1552-ben jelent meg, a könyv Pantagruel és barátai tengeri útjának viszontagságait meséli el. Pantagruel és társai jelképes szigetlátogatásokat tesznek, a pápafalók után eljutnak a pápanyalók szigetére, majd Messer Gaster, azaz a Gyomor Úr szigetén kötnek ki. Rableais kigúnyolja a protestánsok és katolikusok ellentéteit, hangot ad az egyházi és világi hatalom különválasztása szükségességének. Amikor véget ér a könyv, megszakad a tengeri út, folytatását ígéri a szerző a következő könyvben.

[Az Ötödik Könyv] (Le Cinquième Livre) 1562-ben posztumusz jelent meg, egyes kutatások szerint már csak részben Rabelais alkotása. A könyv befejezése az teljesen Rabelais elképzelései szerint való, a hosszú út végén a főhőst és kísérőit, kik tanácsra szomjaznak, várja az Isteni Butykos, „Igyál!” hívó szóval. A befejezés Rabelais szándékai szerint a reneszánsz életöröm és a sohasem csillapodó tudásszomj dicsérete.

Fő művei

francia nyelven
Pantagruel (Les horribles et épouvantables faits et prouesses du très renommé Pantagruel Roi des Dipsodes, fils du Grand Géant Gargantua.= Gargantua fiának, Pantagruelnek elszörnyesztő cselekedetei és vitézi tettei.) (1532)
Gargantua (La vie très horrifique du grand Gargantua, père de Pantagruel, fils de Grandgousier. = A nagy Gargantuának, Pantagruel apjának felette félelmetes története.) (1534)
Le Tiers Livre des faicts et dicts héroïques du noble Pantagruel. = Nemes Pantagruel hősi tetteinek és mondásainak harmadik könyve. (1546)
Le Quart Livre des faicts et dicts heroïques du bon Pantagruel. = Jó Pantagruel hősi tetteinek és mondásainak negyedik könyve. (1552)
Le Cinquième Livre Le Cinquième et dernier livre des faits et dits héroïques du bon Pantagruel = A jó Pantagruel hősi tetteinek és mondásainak ötödik és utolsó könyve. (1564) posthume=posztumusz.[3]

Az 1-5. könyv teljes anyaga magyar nyelven nem jelent meg.
Az óriás Gargantua és Pantagruel élete és kalandjai. François Rabelais könyvéből fiatal barátainak írta Komor András ; Gustave Doré rajzaival. Budapest : Franklin, 1928.[4] 144 p.
Gargantua :(Pantagrueli vidámságok könyve): a bev. tanulmány és a ford. Kemény Katalin munkája ; az előszót Benedek Marcell írta. Budapest : Merkantil-Ny., 1936. 246 p.
Gargantua és Pantagruel : [vál., jegyz. Győry János ; [ford. Benedek Marcell] ; [ill. Csernus Tibor, Győry Miklós, Kálmán Klára]. [Budapest] : Szépirodalmi, 1954. 284 p., 6 t. : ill.
Pantagruel. Középkori francia vidámságok könyve. Ford. Faludy György. 2. köt. [Budapest : Magyar Világ, ] 1993. 326 p. ISBN 963 7815 44 9
Pantagruel roy des dipsodes restitué a son naturel avec ses faicts et prouesses espoventables composés (magyar) Pantagruel : a dipszódusok királya a maga igaz valóságába visszaálítva rettegtető vitézi tetteivel egyetemben : egybeszerkesztette néhai magiszter Alcofribas Nasier a lényeglepárló. Ford. Nyári-Kepüs Bálint ; jegyz. írta Süpek Ottó. Budapest : Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 226 p. : ill. (Felfedezett klasszikusok, 1217-9086 ; 12.)

Jegyzetek

↑ Elismerte törvénytelen gyermekeit, s ki kellett lépnie a bencés rendből, ezért világi, s nem bencés pap. Később megengedte neki a pápa, hogy visszalépjen a bencés rendbe, s vissza is lépett, mert így nagyobb biztonságban érezte magát.
↑ Saját nevének betűiből összeállított anagramma.
↑ Legújabb kiadás: Les cinq livres / François Rabelais ; éd. critique de Jean Céard, Gérard Defaux et Michel Simonin ; préf. de Michel Simonin. [Paris] : Libr. générale française, cop. 1994. XXXIV, 1618 p. ISBN 2-253-13223-3
↑ Változatlan utánnyomás 1929-ben.

Források

A Wikimédia Commons tartalmaz François Rabelais témájú médiaállományokat.
Dobossy László: A francia irodalom története. Budapest, Gondolat, 1963. 1. köt. Rabelais lásd 111-l27. p.
Világirodalmi kisenciklopédia II. (M–Z). 3. bőv. kiadás. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1984. 244–245. o. ISBN 963-281-376-6
Világirodalom /szerk. Pál József (2005). Budapest, Akadémiai Kiadó. Rabelais lásd 356-359. p.

Külső hivatkozások
François Rabelais: Gargantua és Pantagruel : szemelvények (hangoskönyv) (MEK)