lao-ce: tao te king -Karátson G. |
ÉLETBÖLCSESSÉG ABC - LEXIKON
|
2011. február 14. hétfő, 11:50 |
lao-ce tao te king Karátson Gábor fordítása
Forrás: Cserépfalvi, 1990 Terebess Ázsia E-Tár ___________________________
1
beszélni beszélhetsz utakról csakhogy az sohasem az Örök Út tao megnevezhetsz neveket de soha nem tudod megnevezni az Örök Nevet Semminek nevezzük Ég és Föld kezdetét Létnek nevezzük a Tízezer Dolog Anyját vagyis hát legyen is csak örökre Semmi hogy megláthassuk a Csodát legyen örökre Lét hogy megláthassuk Körvonalát és együtt lakik ez a pár de más a nevük színre lépve már együtt laknak ők a Mélység Mélység egyre mélyebb Mélység Minden Csoda Kapuja
2
az égalattiban mindenki tudja hogy szép a szép és ezzel megvan már a rút is mindenki tudja hogy jó a jó és ezzel megvan már a rossz is mert Lét és Nemlét egymást teremtik nehéz könnyű egymást beteljesítik hosszú rövid egymást valóra váltják kiméri egymást mélység és magasság énekszó dallam egymásba csendül elöl és hátul egymás után lendül
így hát a szentek elmélkedéseinek tárgya a nemcselekvés szavak nélkül tanítanak fölkél a tízezer dolog nem hagyják cserben őket szülnek nem birtokolnak munkálkodnak de úgy mint aki maga nem is létezik cselekszenek de aztán tovább ott nem maradnak s épp mert ott tovább nem maradnak el sem hagyatnak
3
ne tartották volna nagyra a nagyokat s a pártviszály nem vert volna fészket a népben ne állt volna akkora becsben sok drága holmi s nem indult volna a népből senki sem rabolni ne fitogtatták volna a vágy tárgyait s nem támadt volna a nép szívében zűrzavar
vagyis hát errefelé terelgetik őket a szentek
szívük üres legyen teli a gyomruk becsvágyuk szinte semmi lágy erős a csontjuk
maradjon csak a nép tudatlan vágytalan akik meg tudnak valamit ne merjenek cselekedni ha senki sem cselekszik majd minden jóra fordul
4
üres edény az Út: járhatni rajta de soha sincs egészen ott: túláradó az Út
szakadék! mintha csak a tízezer dolog őse volna
elveszi élüket bonyodalmaikat kibogozza enyhíti fényüket belevegyül porukba
mély tiszta víz: mintha létezne tényleg nem tudom ki fia úgy látszik előbb volt mint az Úr
5
Ég Föld nem kedvez senkinek a tízezer dolgot olybá veszik mint a szalmakutyákat a szentek sem kedveznek senkinek olybá veszik a sokaságot mint a szalmakutyákat
Ég Föld köze akár a kovácsfújtató: üres és mégsem roskad össze magában zihálva zihál egy zajos muzsikában
szavak szavak sok semmiség jobb ha megőrzöd a Közép
6
a Völgy Szelleme nem hal meg mondhatjuk rá a Misztikus Mama a Misztikus Mama kapuja Ég és Föld gyökere maga selyem selyem mintha volna hagyatkozz rá el sose fárad
7
az Ég örök a Föld régóta fönnáll Ég Föld azért örök történetük azért tart olyan régóta már önmaguk számára meg se születtek örökéletűek azért lehetnek
szóval a szentek
hátravetik énjüket s énjük előkerül elvetik énjüket és énjük fönnmarad talán mert nincsenek magánügyeik azért teljesülnek be a magányban ügyeik
8
a legfőbb jóság olyan mint a víz mert jó a víz; mert javára van a tízezer dolognak, mert nem viszálykodik nyugszik oly helyeken miket nincs ember aki meg ne vetne így aztán kicsit az Útra is hasonlít ebben
mert lakni jó ez a Föld, mert mély a szived, mert mindenki aki összefügg szeret is már, mert szólsz s az már maga hit, mert a derekasság rendbe is teszi ha mit intéz mert ha belefogsz az azt jelenti képes is vagy, mert ahogy működik maga az már a kairosz
csak aki nem viszálykodik azt nem érheti gáncs sem
9
megragad ni és teletöl teni sosem ér annyit mint idejében megállni; az éles penge é lét köszörülve vigyázni sokáig nem lehet azt sem csinálni; arannyal jádéval teli csarnok akárhogy is hamar elvész az is gazdagság tisztesség ágaskodó kevélység magától a veszede lemre visz munkán érdemen túl az én az visszafordul ballag az égi uton
10
elrendezheted-e kik benned élnek a lenti lelkeket szét nem szóródva őrizni az Egyet
fölébehajolsz-e az élet légzuhatagának hajlékony leszel mint a kisgyerek
megtisztítod-e még homályos tükrödet szeplőtelen legyen
szeretni a népet az országot igazgatni tudás nincs semmisem
nyílnak csukódnak mennyei ajtók az anyamadárnak ott kell lennie
fehér fény négyfelől átható megértés senkinek nem kell semmit sem tennie
szüld meg őket legeltesd őket szüld meg ne birtokold munkálkodj de mintha csak a világon se volnál növelj csak ne nevelj ezt nevezik Elrejtezett Erénynek ez hszüan te a Titkos Élet
11
a kerékagy középen ül benne harminc küllő egyesül a kocsi az csak a semmi által használható
végy agyagot vizeset formálgass edényeket belül csak a semmi ül az a praxis egyedül
vágj ajtót-ablakot csinálj szobát kinézni ki-bemenni a szoba attól lakható hogy ott lakik benne a semmi
azért
a létezőt haszonra válthatod de nemlétében fölhasználhatod
12
az öt szín megvakít az öt hang megsiketít az öt íztől kipállik a szád vadászat hallali halihé halihó a tébolyt hozza rád nehezen beszerezhető árucikkekkel gáncsolgat a világ
így vannak hát ezzel a szentek kósza képeknél fontosabb a bendő
és elvetik amazt hisz emez elegendő
13
tisztesség vagy gyalázat - mind csak hideglelés betegségedet úgy szeresd mint önnön testedet tisztességedben is gyalázatodban is miért e rémület a tisztesség magasba von a gyalázat elejt megkaparintani rémület elszalasztani rémület tisztesség gyalázat ezért olyan akár a rémület
a nagy betegséget minek szeressem úgy mint önnön testem testem van azért érhetnek ekkora csapások nincs test nincs szenvedés aki annyira becsüli a világot mint sajátmagát az törődhet már a világgal aki úgy szereti a világot mint sajátmagát arra rá lehet már bízni a világot
14
nézel reá semmit se látsz neve Messzire ment fülelsz reá semmit se hallasz neve Csend utánanyúlsz el nem nyered neve Se kint se bent
ezt a Hármat tovább kutatni sehogyan sem lehet mert ott Homály van mi van ott az Egy fölfelé száll nem ragyog lefelé hull el nem sötétül fonál szalad végtelenül ide s tova halad megnevezhetetlen
és visszatér a dolgok nélküli semmibe
ezt mondjuk úgy a nincs-alak alakja ez a dolgok nélküli forma erre mondjuk hogy-hogy el van mosódva
találkozol vele s nem látod arcát mögötte mész és nem látod a hátát
őrizd te csak a Régiek Útját őrajta járj a jelenbeli létben az Ős Kezdetet aki ismeri az Utat hol fut most is fölleli
15
akik a régi időkben kiválók voltak mint mesterek titokzatosak voltak előkelők mély tudományok ismerői kikutathatatlan sejtelmesek annyira érthetetlenek hogy akár le is lehet rajzolni őket vigyázatosak voltak mint aki télidőben átgázol egy folyón körültekintők mint aki mind a négy szomszédjától retteg csupa méltóság mint egy vendég engedékenyek mint amikor már olvadozik a jég tisztességesek mint a faragatlan tuskó távoliak mint a völgyek zavarosak mint a sáros pocsolyák
van-e hát aki ezt a zűrzavart itt földerítené Lassan kitisztul van-e aki sokáig várni tud tetteknek idejéig Lassacskán élni kezd
törődj az Úttal s ne kívánj olyan nagyon kiteljesedni ha nem kívánsz kiteljesedni fáradt lehetsz anélkül hogy meg akarnál újulni mindjárt
16
juss el a végső ürességig állhatatosan őrizd a csendet a tízezer dolog mind együtt föláll látom ahogy fordulni kezdenek a dolgok valamennyien visszafordulnak gyökereikhez a gyökerekhez visszatérni: csend azt mondjuk: az Ég elrendelése mennyei sorsához aki visszatér: maradandó a maradandót megismerni: fény nem ismerni a maradandót: téboly és verem a maradandó ismerete: türelem aki türelmes abban nincs előítélet nincsen benne előítélet körben halad körben halad vagyis nagy nagy vagyis ő maga az Út az Út csak fut tovább lehull a test semmit se veszt
17
a legmagasztosabbról az alsóbb csak annyit tud létezni létezik a rákövetkezőt mint jó rokont dícsérik ismét a rákövetkezőt rettegik az ezutánit már csak megvetik akinek nincs hite annak hitele sincs furcsa jószág a szó félelmes távoli kincs kész már a mű a munka elvégeztetett s beszél a sokaság szólnak az emberek "így élünk háborítatlanul magunkban"
18
az Út az Út alighogy elveszett már ott is volt Emberség Törvénytisztelet eljött Bölcsesség és Tudás Álszentség is megszületett családi körben nincs Harmónia s már Gyermeki Pietásról a Papa Részvétéről papolnak hazádban Romlás Zűrzavar a Hűséges Miniszter is megjelenik maholnap
19
hagyjatok már fel a szenteskedéssel vessétek félre a tudást s mindjárt boldogabb lesz a nép jobb sora lesz szemlátomást
elég volt már az emberségből a kötelességtudástól is végre visszakozni kell és újra ismerkedik majd a nép a gyermeki pietással és az irgalmazó szeretettel
szakadjatok el a szakértelemtől a nyereségvágynak ne nyissatok ajtót és eltűnnek világotokból a tolvajok és a rablók
mily szép e három sajnos nem elég juthatnának valami jobbra még
lássátok meg a dísztelen fehéret őrizzétek a faragatlan tuskót fogjátok vissza gondolataitokat csillapítsátok vágyaitokat
20
hagyjatok fel a tanulással s nem lesznek gondjaitok
igenis és ühüm mint tudjuk egyremegy nem így a jó a rossz no lám mi furcsa kegy amit mindenki tisztel megvetnem nem szabad határtalan sivárság hogy vége nem szakad a sokaság tolong ragyog mulat mintha csak a nagy áldozatra sietne mintha csak tavasz volna már ideje volna már tornyokba szállni csak én vagyok tétlen csüggeteg én még nem kaptam jósjelet mint újszülöttnek is az ember az első mosolyára vár mint aki ebbe itt már nagyon belefáradt máshova nem mehet az emberek mind bőségben élnek én mintha elkallódtam volna magam is lám lám az én szivem az együgyű emberek szive: oly könnyen áttekinthető a közönséges emberek tündökölnek csak én vagyok zavaros sötét a közönséges emberek jaj de okosak én gyászolok csak élhetetlenül nyugtalanul mint hullámot hullámra vet a tenger járok mint sziklák közt a szél ki tudja hova-merre az ember mindenki tudja mi lesz célirányos én vagyok egyedül makacs falusi sáros egyedül én vagyok más mint mindenki más Anyám tejét szeretném inni én
21
a legfönségesebb Erény kiléte mindígre csak az Út formája-képe akit Útnak nevezünk az a jószág hol eltűnik hol meg azért valóság valamilyen valóság s eltűnik őbenne vannak a képek tűnékeny ám valahogyan valóság őbenne vannak a dolgok gyöngéd sötét rejtőző-Nap-sötét őbenne nyugszik a mag ez a mag éteri halhatatlan őbenne rejlik a hit eleitől fogva a mostani időkig e Név bennünket el sosem hagyott őbenne ismerszenek mind a kezdetek honnan tudom hogy minden kezdetek formája ez na honnan innen csak innen
22
sarló volt és megtelik kunkor egyenesedik lik-lukban gyűlnek a tócsák elhasznált megújhodik kevés megszaporodik a sok zavarosodik
aztán a szentek az életvitel egységét elérték és ők lettek az égalattiban a mérték maguk meg sem jelennek úgy lesznek fényesek önmagukat igaznak sose tartják úgy lesznek nevezetesek nem dicsekszenek úgy hoznak létre műveket önmagukat föl nem magasztalják soha és hosszú életűek ha valaki nem verseng önmaga hiába a világnak vele versenyt futnia a régesrégi szó hogy "sarló volt és megtelik" ugye hogy nemcsak szófia beszéd volt kerekedj már ki kérlek teljesedj ki kezd már feléd fordulni minden
23
ami csak úgy van halkszavú
hiszen a forgószél se tombol egy egész reggelen át a záporeső sem szakad egész nap Kicsoda tettei ezek? Ég és Föld tettei! Ég-Föld maga sem alkothat maradandót hát akkor az ember!
azért aki teljes erejéből az Utat követi azt az Út is befogadja az Útra aki teljes erejéből az Erényt követi azt az Erény befogadja az Erénybe aki teljes erejéből a Vesztést követi a Vesztés befogadja a Veszteségbe az Útonjárónak örül ám az Út aki egy az Erénnyel vele örül az Erény aki belevész a Veszteségbe a Veszteség megörvendezteti
Ha nincs hited, hogy lehetnél hitelre?
24
az ágaskodókra bukás vár aki loholva jár egyhelyben áll színrelépők nem fényesek magamutogatók nem nevezetesek a dicsekvők nem hoznak létre műveket önnönmaguk fölmagasztalói nem hosszú életűek
Az Útról nézvést mindez ételmaradék csupán gennyes fekély fölös buzgólkodás amelyet minden élőlény utál amely mellett az útonjáró meg nem áll
25
valami létrejött a homályban megszületik Égnél-Földnél korábban oly csöndes oly magányos egyedül áll s nem változik körben szalad és nem kerül veszélybe lehetne mondani Az Égalatti Anyja én nem tudom nevét
adott nevén szokott mondatni Útnak üggyel-bajjal hogy megnevezzük azt mondjuk Legnagyobb a legnagyobb vagyis kiterjed kiterjed vagyis a messzeségbe ér a messzeségbe ér s ez azt jelenti visszatér
azért
nagy az Út nagy az Ég nagy a Föld és nagy a Király is Négyen vannak nagyok a térben és köztük van a Király is
az Ember mértéke a Föld a Föld mértéke az Ég az Ég mértéke az Út az Út mértéke meg csak úgy adódik
26
fönt fönt a könnyűség lent a gyökér a súly a nyugtalankodás ura a csönd azért a szent egész nap vándorol és el nem távolodna a súlyos társzekerektől semmiképpen jönnek virágos rétek bűvös látlatok magánya csendje nagy távol lobog
mert hiszen mit is remélhetünk mi lesz abból ha a tízezer harcikocsi ura akár csak magában is az égalattit félvállról veszi? A könnyelmű a gyökerektől elszakad A nyugtalankodó gazdátalan marad
27
jó utazó nem hagy kerékvágást se lábnyomot jó szónok nem liheg nem hebeg habog jó számolónak minek számolópálcikák jó házon nincs se kulcs se zár nem járja tolvaj nem éri kár madzag nélkül köt csomót a jó csomózó kibogozni mégse tudod
így hát a szentek is gyakorta általában jóságuk éppen az meg tudják menteni az embereket senkit sem vetnek el gyakorta általában jóságuk éppen az meg tudják menteni ha mi holmi semmit sem dobnak el Ezt mondjuk úgy fényruhát ölteni
azért a jó a rossz számára mester a rossz a jónak erő és tehetség nem tisztelni mesterünket tehetségünket nem szeretni akármilyen okos vagy is nagy balgaság Ím itt a csodák lényege
28
ismerd meg férfivoltodat őrizd nőiségedet hegyifolyó-szakadék lehess az Ég alatt hegyifolyó-szakadék az örök erény el sose hagy hazatérsz s mint a kisgyerek újra olyan vagy
ismerd meg világosságodat őrizd sötétségedet az égalattiban a mérce légy világ mércéje te az örök erény tőled el sose tér utad a végtelenbe ér
ismerd meg dicsőségedet őrizd szégyenedet az égalatti völgye légy a világ völgye vagy erényed örök s ha ezzel beéred a faragatlan tuskóhoz lehet hasonlítani téged
fölszabdalják a tuskót faragnak tálakat belőle A szent kezén így születik az Öreg Hivatalnok: a Nagy Faragó keveset farag
29
azt képzeled tán hogy megkaparinthatod a mindenséget és átváltoztathatod? Nem hiszem hogy ez sikerülni fog
a mindenség szent edény és jobb volna vele semmihez se fogni alig értik már tönkreteszik akik megragadják elveszítik
hol előrerontva hol hátul kullogva hol prüszkölve hol sohajtva hol erősen hol kiaszódva hol pusztítva hol pusztulva
így hát a szentek kerülik a szélsőségeket a mértéktelenséget és az önhittséget is
30
ha kik az emberek vezetőit az Úton támogatják hódításba az Ég alatt sohase fognak mert az efféle dolgok visszaütnek Nagy hadsereg amerre dúltak tövisbokor nő csak tüskés szederinda katonatömegek ahol robajogva vonultak keserves évek köszöntenek ott a világra
légy eltökélt és azzal elég ne merj kényszerhez folyamodni eltökélt az lehetsz hetvenkedő nem légy eltökélt ne légy hivalkodó légy eltökélt kevély ne légy légy eltökélt ha másként nem lehet légy eltökélt erőszakos ne légy
ami erős megöregszik hamar már erre mondjuk hogy nem az Úton jár
már útja nincs már elveszett
31
azok a szép fegyverek rossz előjelek valahány lény mind gyűlöli őket az Út vándorai velük nem élnek Otthon a nemes ember a bal oldalt részesíti előnyben a közigazgatást hadbavonulva a jobb oldalt részesíti előnyben a katonákat a fegyverek csak a balsors eszközei mind
nem a nemes ember eszközei csak akkor él velük ha másként nem lehet a békét és a magányt tartja nagyra és nem örül a győzelemnek aki a győzelemnek örül az emberölésnek örül akarata az Ég alatt elvész körülbelül
a szerencsés dolgokkal balra a balsorsú dolgokkal jobbra az alvezér balfelől áll a fővezér jobbfelől áll úgy állnak ott akár a gyászszertartásokon A lemészárolt embersokaságok! Csöndes könnyekkel sirassátok őket gyászszertartásokkal üljétek meg győzelmi ünnepeiteket
32
az Út örökre névtelen ha kicsiny is a faragatlan tuskó egész világ se képes szolgaságra vetni urak és királyok csak tudnák mihez fogjanak vele a tízezer dolog magától vendégségbe jönne Ég és Föld összhangba kerülne és édes harmattal harmatozna emberek parancsa nélkül mindenütt szép egyenletesen
mihelyt szabályozod itt vannak a nevek névből már van elég ideje lesz megállni ha meg tudsz állni idejében a veszedelmet elkerülheted Olyan az Út az Ég alatt mint völgyben a folyó siet folyamok tengere felé
33
tudni az embert tudomány önmagamat megismerni fény aki másokat győz le erős legyőzi önmagát a hős kevéssel is aki beéri dús nagy akarat kell hogy sikerre juss helyét aki el nem veszíti maradandó aki meghal és maga mégse vész el nem is halandó
34
balfelől is jobbfelől is az Út a nagy Út hömpölyög árad a tízezer dolog mind csak általa él s ő senkit sem hagy veszni magára névtelen is tulajdontalan is az ő munkálkodása ruházza őket táplálja őket és mégsem ő a Dolgok Királya vágytalanul örökre mindig a kicsiny szó illik inkább reája minden mi él feléje árad és mégsem ő a Dolgok Királya! ennyiben persze még nagynak is mondható nagyságról nem tud nagyságra nem törekszik nagy dolgokat szűntelen úgy cselekszik
35
aki a Nagy Őskép szerint él az égalatti rátekint szalad felé s meg nem sebeztetik már menedéke a határtalan nyugalom a béke
muzsika édes sütemények megállítják talán útján a vándort de szavaim útjának hossza van szólnak íztelenül unalmasan
nézel reá és nem látsz eleget fülelsz reá hallani se lehet csak mész úgy élsz végére sose érsz
36
ahhoz hogy összeugorjék nyúljon most hosszúra ahhoz hogy megpuhuljon előbb kemény legyen ahhoz hogy leboruljon föl kell még állnia ahhoz hogy elvehessünk először adni kell
ezt mondjuk úgy hajnali félhomály
a lágy legyőzi a keményet a gyönge az erőset
a halaknak lent kell maradniuk a mély vizekben az ország rettenetes fegyvereit nem szabad a népnek megmutatni
37
az Út folyvást csak nem-cselekszik s ezáltal mindent megcselekszik urak és királyok csak tudnák mihez kezdjenek vele átváltoznék magától a tízezer dolog átváltozása után a sok dolog ha mindjárt majd cselekedni kelne én elcsitítanám őket a fejsze nem érte tuskót fölébük emelve a névtelen, fejsze nem érte tuskó vágytalan vágytalanságból nyugalom s meggyógyul a birodalom
38
fenséges erény nem erény övé tehát az erény alsóbb erény az erény ellen véteni fél erényre így nem is erény fenséges erény nem-cselekszik szándéka sincs mért így cselekszik alsóbb erény csak cselekszik szándéka van mért így cselekszik fenséges emberség is cselekszik szándéka sincs mért így cselekszik fenséges igazság is cselekszik szándéka van mért így cselekszik a fenséges etikett az is cselekszik és ha nem tud meggyőzni senkit föltűri a ruhája ujját, ő majd rendet teremt itt
mert
oda az Út itt az Erény oda az Erény itt az Emberiesség
oda az Emberiesség itt az Igazság oda az Igazság itt az Etikett
a társadalmi etikett a hűség és hit színe csak kezdődő zűrzavar azonnal vélemény is született az Út virága csak távútra vitt hamar így hát a hős a mélyre száll a sekélyből kitér a gyümölcsben lakik nem a virággal él mindez hogy mire megy ki látja tudja amazt elveti emezt megragadja
39
régestelen rég elérve az Egyet az Ég eléri tiszta a Föld eléri mély eléri minden isten s szellemvarázsra kél a völgy eléri megtelik eléri a tízezer dolog s mind csak általa él elérik urak és királyok az Ég alatt így lesznek szavahihetőek ezek hát valamit elértek
az Ég nem volna tiszta félő hogy beszakadna a Föld nem volna mély félő hogy meghasadna az isteni nem volna szellemi félő hogy elakadna ha meg nem telt volna a völgy félő hogy elapadna a tízezer dolog nem élne félő hogy szerteromolna uraknak királyoknak ha senki se hinne minden összeomolna
a tisztesség gyökere a szerénység a magasság alapja a mélység
így aztán urak és királyok magukat magányosnak baráttalan boldogtalannak mondják nem úgy van-e hogy odalent gyökereiket megtalálták?
sok kocsi nem kocsi
ne csilingelj mint a jáde zörögj mint a kő
40
az Út úgy fordul visszatér gyöngeségében célhozér a Létből születnek a dolgok mennyi de mennyi a Lét élete meg a Semmi
41
nagy tanító hallja hol fut az Út s erejét megfeszítve járja átlagtanító is hallja hol fut az Út hol követi hol meg elfelejti aljatanító ha hallja hol fut az Út fakad hangos hahotára ha nem volna kacagtató nem is volna az Út - tao
megmondatott a régieknek is már
hogy sűrű éjszaka a fényes út célhoz az út hogy visszafele fut a síma út hogy csupa hepehupa luk a fenséges erény akár a völgy nagy tisztaság hogy mint egy céda hölgy legtágasabb erény mintegy elégtelen a szilárd erény mintegy tisztességtelen minden mi fontos vélnéd elmulik a nagy négyzet sarkait nem lelik a nagy edény elkészültére vár a nagy hang halkan muzsikál a nagy kép képtelen
az Út rejtőzik névtelen kívüle senki sincsen itt megbocsájt és beteljesít
42
az Útból az Egy az Egyből a Kettő a Kettőből a Három a Háromból a tízezer dolog
a tízezer dolog mind hátán cipeli a jint és karjaiban hordozza a jangot s az áradó légzuhatag egymásba mossa őket
magányosnak lenni baráttalan boldogtalannak ezt aztán igazán útálja az ember s királyok hercegek magukat mégis íly nevezetekkel illetik
hisz lám ahogy fogy úgy szép lassan megtelik
s aztán megint ahogy teleget úgy szép lassan elfogy
amit mások tanítottak azt tanítom én is "útonálló urak nem saját halálukkal halnak" valóban ez legyen Atyja a Tannak
43
az Ég alatt a leggyöngébb legpuhább a legkeményebbet úgy hagyja el vágtázva-ügetve a nemlét behatol a réstelenbe a nemcselekvés hasznát így megismerem ki tud szavak nélkül tanítani a nemcselekvés hasznát az égalattiban ki ismeri? majdnem hogy senkisem
44
hírnév vagy én magam közelebb, hozzám, mi van? én magam vagy e jószág melyik nagyobb valóság? nyerni veszíteni mi fog megbetegíteni? Habár a szeretet mély e mélyben mit keresnél: nem őrzi meg a rejtek amit beléje rejtek
Hol megelégedés sehol a szégyen Aki meg tud állni idejében azt elkerüli az ítélet élete örök élet
45
a nagy tökéletesség mintha mi volna? Csorba de semmi híja nincsen ahogy működik nagy teljesség edénye nagy üresség de kimeríthetetlen ahogy merik merik a nagy egyenesség egyenetlen a nagy tehetség ügyetlen a nagy szónok hebeg a mozgás legyőzi a hideget a nyúgalom a meleget eljön a tisztaság a csend és helyreáll az égalattiban a rend
46
Út halad az Ég alatt s lám a versenylovak is csak trágyát potyogtatnak a földeken az Ég alatt nincs is Út sok harcimén ki tudja honnan szentelt terekbe jut vágyuralomnál nincs nagyobb kín a bírvágynál nincs nagyobb tévedés elégedetlenségnél zuhogóbb verés az aki mindazzal beéri amivel csak beérheti mindennel beéri mindörökre
47
ki se kell lépned az ajtón hogy bejárhasd az égalattit ki se kell nézned az ablakon s már látod az égi utat S bár meszire-messzire futnál tudásra csak mind sanyarúbbra jutnál így hát a szentek nem utazgatnak de járatosak nem nézelődnek de megneveznek nem munkálkodnak cselekesznek
48
keresed a tudást s nyersz napról napra többet jártam én napról napra az Utat s minden csak kevesebb lett kevesebb kevesebb míg csak a nemcselekvéshez el nem értem nem cselekszem s valahogy mégis mindent megcselekedtem Mindíg azé az égalatti akinek vele semmi dolga Jó, sok a dolgod! Ahhoz nem elég hogy megszerezd magadnak az égalattit
49
a szent embernek nincs saját szive a sokaság szivét teszi szivévé a jókhoz jó vagyok a rosszakhoz is jó vagyok a jóságot elérem aki hisz nekem hiszek annak aki nem hisz én annak is hiszek a hitet is elérem oly csöndeskén az Ég alatt a szent ember szive: gazdátalan szív az égalatti zűrzavart teszi szivévé a sokaság csak őreá fülel csak őreá függeszti szemét s ő gyermekeivé fogadja őket
50
életre kelnek halálba halnak tíz közül hárman az élet gyalogkatonái tíz közül hárman a halál gyalogkatonái emberek világra jönnek rázkódva a halál földje felé haladnak ők is tíz közül hárman vannak És vajon miért? Túlságosan is élnek csak azért Azt beszélik hogy aki össze tudja fogni életét önmagában messze-messzire vándorolhat orrszarvú tigris útjába mégsem akad nagy seregeken vághat keresztül nem fogja a fegyver az orrszarvúnak nincs hová szarvával szúrnia a tigrisnek nincsen hová mancsával csapnia nincs ami fölfogja a penge élét S vajon miért? Sehol a halál földje csak azért
51
Út megszüli Erény eteti Dologiság formát ad neki a Körülvevő beteljesíti Így hát a tízezer dolog mást nem is tehet tisztelik az Utat és az Erényt nagyratartják az Utat tisztelik és nagyratartják az Erényt mert egyik sem parancsol úgy megy minden magától
mert az Út megszüli az Erény eteti és növeli és gondozza és összhangba hozza gyógyítja táplálja oltalmába fogadja
szülnek nem birtokolnak munkálkodnak de úgy mint aki maga nem is létezik növelnek nem nevelnek ezt nevezik Elrejtezett Erénynek
52
az égalattinak van kezdete: az Égalatti Anyja Az aki megtalálta az Anyát általa ismeri a Fiút aki megismerte a Fiút az Anyához visszajut lehull a test ő nem enyészik el
rekeszd el a nyílásokat reteszeld be a kaput s a kín elkerül holtig tárd ki a nyílásokat vesd a tevékeny életbe magad amíg csak élsz rajtad már semmi sem segít
a kicsiny dolgokat látni: fény a gyöngeséget őrizni: erő Aki begyakorolja ezt a fényvilágot s általa visszatér a fénybe azt nem érhetik testében csapások az örökkévalóságot viseli mint kabátot
53
ha csak egy csepp eszem is van hol járok itt járok a Nagy Úton s csak arra ügyelek róla le ne térjek síma a Nagy Út dehát az emberek a mellékutakat kedvelik
király udvara fényesen ragyog a földeket meg belepi a dudva gabonahombárok kiapadva ékes ruhák tarka pántlikák csontig ható kétélű kardok a csömörig inni zabálni túlcsorduló vagyon köztünk élnek a nagypofáju rablók nincs erre Út se nyom
54
ami jól meg van alapozva megáll mint gyökereikkel a fák amit jól kebeledre öleltél el nem veheti senki szertartásaink folytatói gyermekek és unokák
keresd az erényt önmagadban s igaz lesz halhatatlan keresd az erényt a családi körben s elmondhatod majd "éltem tündököltem" keresd az erényt a falusi népben és tudhatod majd hogy "előbbreléptem" az országban keresd erényedet bőség árad leveles ágak lengenek kutass mindenütt ahol csak lehet erényeid így lesznek egyetemesek vagyis hát
az ént az énen át tekintsd a családot a családon keresztül a falut a falun keresztül az országot nézze az ország elmélkedj az égalattiról az égalatti által
honnan tudom hogy ilyen az égalatti honnan na honnan innen csak innen
55
aki az Erény teljességét magába rejti akár az újszülött
nem szúrja skorpió kígyó meg nem marja nem rontanak rá erdei vadak nem csapnak le rá égi madarak csontjai hajlékonyak izmai lágyak de szorítja erősen ha mit megragad nem tudja még nőstény és hím mi összhangzó összeborulásra vár a fütyülője azonban föláll ez az életerő superlativusa csak sír-rí nappal éjjel a hangja mégse vész el ez a harmónia legmagasabb foka ismerni a harmóniát: öröklét az öröklétet ismerni: fény életünket növelni rossz előjel a szív gátlástalanul bánik az életerővel ami erős megöregszik hamar már erre mondjuk hogy nem az Úton jár
már útja fogy
56
aki tud az szavatlan aki megszólal az meg tudatlan rekeszd el a nyílásokat reteszeld be a kaput!
vedd el élüket oldozd ki bonyodalmaikat tompítsd fényüket egyesülj a porral Ezt hívjuk úgy: együtt lenni a mélyben
se rokon se idegen se nyereség se veszteség se dicsőség se szégyen: becsül is érte majd az égalatti
57
megmerevedett kormányrendszerek rohadt hadviselések de az égalatti azé akinek vele semmi dolga honnan tudom hogy mindez így van na honnan? hát csak onnan:
az égalattiban mennél több a tilalomfa a nép annál szegényebb ahogyan egyre több fegyver kerül az emberek kezére az ország úgy omlik össze zűrzavarban mennél ügyesebbek tehetségesebbek annál több drága holmi annál több bámulatos szörnyűség törvények szabályrendeletek özöne s már el is leptek mindent a tolvajok a rablók
a szentek úgy tanítják
"éppenhogy semmit sem kell csinálnom s a nép csak úgy magától esik át csodás változáson szeretem a csendet s a nép dolgai maguktól rendbejönnek semmi ügyem itt s a nép magától meggazdagodik vágytalan vagyok s a nép már magától egyszerűségre jutott"
58
ha álmoska csöndes a kormány a nép tisztes és komoly ha ötletre csapást csapásra ötletet mér a kormány a nép elméje megbomol a balsors az a balsors amire a boldogság épül a boldogság az amit a balsors kiválaszt leshelyéül se vége se hossza semminek se semmi mérték abban ami merev volt most romlottság tanyázik lesz abból ami jó volt boszorkány üzelem téveszmék napjai régóta már
így hát a szentek
szögletesek nem kényelmetlenek élesek meg nem sértenek szókimondók de nem tolakvók fénylők de nem szemkápráztatók
59
vezesd emberi lényedet szolgálni benned az Eget s jobb példaképet nem találhatsz mint az aratóét aki betakarítja a termést betakarítani annyi mint önmagunkat idejében föladni föladni valamit fölhalmozni újra meg újra, mit? mind az erényeket erényeket aki gyűjtöget az mindeneket legyőz mindeneket legyőz határait senki sem ismeri senki sem ismeri határait övé lehet az ország az Ország Anyja az övé és fenn fog maradni még sokáig micsoda Út ez itt mély gyökerű Út biztos alapú örök élet Útja messzire látó
60
ahogy az apró halakat sütik egy nagy országot kormányozni olyan óvatosan kell igazgassák az égalattit az Uton s az elhúnytak nem rendelkeznek majd szellemvarázserőkkel nem hogy tényleg ne volna már szellemvarázserejük csak nem sebzik meg az embereket hatalmukat nem használják föl ellenük és nemcsak ők nem vetik be varázsaikat ellenük úgy élnek már a szentek is senkit se bántva, velük nem sérti többé egymást ez a kettő a szellemi és a szent erő erényük egyesül úgy van hazamenetelük
61
végig a nagy országokon lassúdva hömpölyögnek már a nagy folyók az Ég alatt ott minden összefut mint a mama olyanok ezek az országok az égalattiban
szelídségével a mamának mindíg sikerült felülkerekednie szelídségében a papa alul tudhat maradni
azért ha a nagy ország a kis ország alá rendeli magát a kis országot megnyeri magának a kis ország ha a nagy ország alá rendeli magát a nagy országot megnyeri magának mert vannak akik alászállnak hogy nyerjenek mások meg alul vannak úgyis eleve nyertesek a nagy ország mást úgysem akarhat magához von és táplál másokat a kis ország mást úgysem akarhat részt akar venni ő is és szolgálni másokat megkapja ez is az is amit kivánt de a nagynak alul kell tartania magát
62
a tízezer dolog az Út sötétségébe rejtve jár-kél kincse jóknak menedékhelye gonoszoknak
szép szavaiddal elmehetsz piacolni dícső tetteidért magasztal majd az Ember dehát a rosszakat is a Rossz Embert elvetni miért kellene?
ezért állították oda a Menny Fiát ezért rendeltek mellé Három Minisztert csakhogy ha jádekorongot tartanak is kezükben ha négyesfogat halad is előttük nem ér az annyit mint néma elmélkedésben ülve tovasuhanni az Úton
mért tartották a régiek oly nagyra az Utat? Nem mondatott-e meg: "Akik keresik megtalálják és vétkeinkért nála van a váltság"? Hát ezért becsüli úgy az égalatti mindezért
63
cselekedj nem-cselekedvén szolgálj szolgálattalanul ízleld az íztelent törpe vagy óriás gazdag vagy szegény gyógyítsa meg sérelmeinket az erény rajzolj bonyolultat egyszerűségben cselekedj nagyot kis mezőben bonyodalmak az Ég alatt kezdetük egyszerű nagy dolgok az Ég alatt alapjuk kis mező így hát a szentek nagyságra ügyet se vetnek a maguk módján így nagyok lehetnek könnyű ígérgetés hitelre aligha lelhet túlságosan bele találhatnak bonyolódni még a túlságosan egyszerűek vagyis a szentek a bonyolultat bonyolultnak is veszik ezért nincsenek soha bonyodalmaik
64
még amíg nyugszik könnyű tartani amíg meg nem nyilatkozott még megfontolhatod a morzsálódót szétmorzsolhatod ami parányi könnyen széjjelszórhatod formáld meg mielőtt még létrekelne rendezd el mielőtt elrendetlenedne akkora nagy fa épphogy általéred zsenge csírából felnövekedett kilenc emeletes torony szökken az égig egy agyagkupacon foglalt helyet a tízezer mérföldes utazás kezdete a vándor első lépése lett
akik cselekesznek tönkreteszik akik megragadják elveszítik
így hát a szentek nem cselekesznek tönkre sem teszik meg nem ragadják s el nem veszítik ez a nép mindíg majdnemhogy célhozér és akkor elvéti a dolgot Törődj a véggel úgy mint a kezdetével akkor semmit se vétsz el
így hát a szentek vágynélküliségre vágynak fáraszt a kincs az ember ezt szenvedi rég nemtanulni tanulnak
visszájáról tartva a csapásra amelyen általhágta határait az emberiség magától élje világát a tízezer dolog ebben segítenek ők maguk nem mernek cselekedni
65
a régi mesterek tudták jól mi az Út nem is próbálták soha a népet fölvilágosítani szerették volna inkább balgaságában megtartani azért olyan nehéz kormányozni a népet túlságosan is az okoskodásba tévedt tudás által kormányozni az országot annyi mint a tolvajok mestersége de aki nem a tudás által kormányoz az az ország áldása-szerencséje mindkét lehetőséget aki is- meri ismeri a Mértéket is Mértéket tudni mindíg a Példával élni együtt ezt a tudást már Elrejtezett Erénynek nevezzük az Elrejtezett Erény mélységes mély és messzire ér vele fordulnak meg a dolgok lám csak már bent vagyunk a fősodorban
66
a folyamok s aztán az Óceán a száz hegyifolyó királya azért lehetnek mert ahhoz nagyon értenek hogy hogyan vegyék magukat náluk alább alább azért lehetnek ők a száz hegyifolyó királya így hát ha a nép fölé akarsz magasodni szavaidban alatta kell maradnod ha a nép előtt akarsz haladni személyedben mögötte kell majd toporognod ott jár a szent lebegve fent s nem nehezedik rá a népre elől szalad mert nem szabad közelségével hogy a népet bántsa sértse boldogan zeng az égalatti őt dícsérvén anélkül hogy meg kellene undorodnia tőle a végén épp mert nem verseng önmaga hiába az égalattinak is vele versenyt futnia
67
az égalattiban az emberek mind azt beszélik hogy ez az én Utam nagynak ugyan nagy de semmi másra nem hasonlít éppenhogymert olyan nagy más dolgokra éppazért nem hasonlít hisz hasonlított volna bármire összezsugorodott volna rég egészen picire
van három kincsem ezekre vigyázok ezekkel törődöm első a szeretet második a takarékosság harmadik hogy nem merek az Ég alatt előrenyomakodni bátorrá tesz a szeretet a takarékosság nyit tágas tereket s mert nem merek az Ég alatt előrenyomakodni hát hagyhatom lassacskán érlelődni képességeimet
a szeretetlen vakmerőség takarékosság nélküli bőkezűség a hátrányok nélküli elsőrendűség kész halál
a szeretet a támadásban győzhetetlen a védekezésben rendíthetetlen akit az Ég meg akar menteni azt átöleli szeretetével
68
a nagy hadvezérek nem harciasak a nagy hősökben semmi düh a nagy felülkerekedőkben semmi keserű az igazi emberbarátok alázatosak
ez a viszálytalanok erénye az emberi összetartozás hatalma magasság ez akár az Ég maga
69
a hadtudósok közt járja egy szó:
"nem játszom én a gazdát inkább vendég leszek arasznyival sem nyomulok előre ha hátraléphetek"
vagyis az ilyen ember:
"léptek nélkül lépdegél gyűrkőzik és már volt-nincs mint a pára dárdát hajít de nem emberfiára fegyvertelen fegyverre kél"
elmondhatatlan csapást mér magára aki ellenfelét alábecsülve támad könnyelmű támadó! szinte el is vesztette már az én kincseimet azért ahol táborba szállnak ügyeiket összemérni az lesz a győztes akinek fáj emiatt a szíve
70
szavaimat oly könnyű érteni olyigen könnyű szerintük cselekedni az égalattiban senki sem érti őket senki sem képes szerintük cselekedni a szavaknak Őse van a tetteknek Ura van aki ezt meg nem értheti engem sem fog megérteni de akik értenek hozzám sietnek akik mértékül választanak szeretnek így hát a szent a durva gönc alatt jádekövet rejt kebelében
71
tudni hogy nem tudunk: magasság nem tudni amit tudunk: betegség de ebbe tényleg belebetegedhetsz s már nem is vagy beteg a szent az nem beteg mert annyira beteg épp azért nem beteg
72
ha a nép nem fél az iszonyútól a nagy iszonyat eljön
hagyd nyugton őket otthonaikban életüket ne fojtsd el ön zsarnokságától a jó a népet ója csak be ne lobbanjon a nép depressziója
azért a szentek ismerik önmagukat de nem akarnak fényleni szeretik önmagukat de eben nincs semmi tiszteletteli vagyis hát amazt elvetik emezt elfogadják
73
aki merni bátor odaveszhet nem merni aki bátor csupa élet van íme ez a kettő egyik javunkra van a másik megsebez de nem tudja senki se még hogy kit gyűlöl majd meg az Ég szóval a szent szívére veszi ezt a dolgot
az égi Út nem viszálykodik úgy jut el a győzelemig szólni se szól visszhang válaszol hívni se kell magától eljő csupa csönd de hosszas terveket sző az Ég hálója óriási nagy messze kiterjed nem csúszik át rajta semmi
74
nem féli a nép a halált hát akkor minek rettegtetni vele de ha éjjel-nappal reszketne is a nép a haláltól tébolyult zűrzavarban lesújtsak rájuk és öldököljek akkor? rettenetes tanács
mert van örökkön az ölésnek mestere aki öl az öldöklés mesterének helyébe lépve ölni olyasmi mintha a nagy ácsmester helyébe lépnénk a nagy ácsmester helyébe lépve ritkán esik meg hogy a kezét meg ne sebezze az ember
75
a nép éhezik mert az urak mind beszolgáltatást zabálnak hát persze éhezik
a kormány ellen meg berzenkedik mert az urak bizony tevékenyek hát persze hogy berzenkedik
félvállról veszi a halált a nép mert az urak az élet bőségét hajkurásszák hát nem akar már félni semmiképp
de aki nem mindent csak az életért teszen az élet dicsősége annak majd megjelen
76
az ember születésekor haj gyönge lágy halálakor jaj merev és kemény a tízezer dolog fű-fa mind ahogy kihajt haj gyönge hajlik s fonnyadt lesz száraz jaj végül szegény azért a merevek kemények a halál gyalogkatonái a gyöngék a lágyak meg az élet gyalogkatonái vagyis az erős hadsereg nem lehet győzedelmes s az erős fára vettetik a fejsze a kemény a nagy alul marad a gyönge a lágy a magasba hág
77
nemde az égi Út olyan mint ahogyan az íjat kifeszítik a magassal: alább az alacsonnyal: föl föl vesz a bővölködőktől s a szűkölködőknek ád az égi Út a bővölködőktől elvesz s ád a szűkölködőknek az emberek útja nem ilyen a szűkölködőktől: rabol s átadja a bővölködőknek
ki képes azonban bőségre jutni és bőségét két kézzel föl is ajánlani mindjárt az égalattinak az Út embere senki más
így hát a szent munkálkodik de úgy mint aki maga nem is létezik cselekszik de aztán tovább ott nem marad érdemeivel tündökölni nem kiván
78
az Ég alatt semmi sincs oly lágy oly gyönge mint a víz de ahogy elbánik a merevvel és keménnyel abban sincs semmi hozzá hasonló megváltoztathatatlan és pótolhatatlan hogy a gyönge legyőzi a keményet a lágy az erőset az égalattiban mindenki tudja senki sem képes aszerint cselekedni
azért azt mondja egy szent
"hazája szégyenét magára vette és szert tett a bugás-köles-földistenek-oltárának-ura nevezetre az országban magára vett minden balsorsokat s így király lett végül is az Ég alatt"
őszinte szó fordítva szól
79
békekötésre végre eltávoztatott nagy neheztelésre találsz majd új neheztelésre nem jutsz a jóra mégse
azért a szent szorítva tartja jól a szerződés rovásos pálcikáját de nem kezdi a "teljesítsd" vitáját az erényesek a rovásos pálcikáikra kényesek akiknek erénye tényleg szinte semmi dézsmaszedéssel próbálnak valamire menni
az égi Út rokontalan a jókra mindíg gondja van
80
kicsiny ország kicsi nép
s ha volnának is hadimasinériák tízszerte százszorta nagyobb hatásfokúak ne használja senki se őket tanítsd a népet félni a halált s hogy senki ne vándoroljon a messzeségbe ha van is már csónak kocsi mért kéne utazni ha van is vértjük fegyverük minek mutogatni vezesd a népet vissza a csomóíráshoz éljenek azzal
édes az étkük szép a ruhájuk csupa béke a házuk vidám minden szokásuk
egyik országból a másikba látni mindenki szomszéd áthal- latszik a kakaskukorékolás a kutyaugatás de úgy száll le rájuk az öregség a halál hogy meg sem láto- gatták soha egymást
81
igaz szavak nem szépek szép szavak nem igazak a jó ember nem vitatkozós a vitatkozósak aligha jók tudók ha tudnak tudásuk nem enciklopédikus enciklopédikus tudás nem tudás a szent nem kotor össze magának gyűjteményeket
másoknak él s már gazdagabb másoknak mennél többet ad gazdagsága annál hatalmasabb
az égi Út annyira átható meg nem sebezhet a szentek Útja szorgalom de nem viszálykodik
|
LAST_UPDATED2 |