Payday Loans

Keresés

A legújabb

Tényleg szeretsz? PDF Nyomtatás E-mail
Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
2010. december 23. csütörtök, 12:16
dolorosa

Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember

Életminőségünk őrzése, javítása és rontása

ABCD

 

NAPI ÉLETMINŐSÉG VIZSGÁLATOK – 55.

Szabad ötletek, idézetek és naplójegyzetek



Szalézi Szent Ferenc:
Ima

Ha minden angyal, a világ minden lángelméje 
tanulmányozta volna, 
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, 
miféle szenvedés, 
kísértés vagy fájdalmas veszteség, 
nem találhattak volna 
hozzád illőbbet, 
mint azt, ami ért. 
Isten örök Gondviselése 
Kezdettől fogva kigondolta, 
hogy ezt a keresztet saját Szívéből 
értékes ajándékként neked adja. 

Mielőtt elküldötte volna, 
mindentudó szemével megszemlélte, 
isteni értelmével átgondolta, 
bölcs igazságosságosságával megvizsgálta, 
szerető irgalmával átmelegítette. 

Mind a két kezével megmérte, 
hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, 
egy milligrammal se nehezebb a kelleténél. 

Azután megáldotta szent nevével, 
fölkente kegyelmével, 
beléje lehelte vigaszát, 
és még egyszer rád és bátorságodra pillantott. 

Így most egyenesen az égből jön feléd, 
mint Istennek hívása, 
s könyörülő szeretetének ajándéka, 
hogy egészen önmagaddá légy, 
és Istenben megtaláld beteljesülésedet.


*



*

Tíz katolikus kerestetik

Van-e egyáltalán hazánkban, 
nem 10.000, nem 1.000, nem is 100, 
hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, 
aki a katekizmusban lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja?


Van-e egyáltalán hazánkban, 
nem 10.000, nem 1.000, nem is 100, 
hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, 
aki a katekizmusban 
és sok más helyen lefektetett katolikus egyház tanításait 
elfogadja, betartja és aszerint is él? 
Elém mer-e ezen tíz ember állni próbatételre? 
Hogy meggyőződjek: igaz ember-e vagy csak szerepét játssza.

A szót nem is szaporítom és viszonzásként is hasonlót várok el, 
mert a papír és a számítógép billentyűzete is mindent kibír, 
valót és valótlant egyaránt. 
Lássuk a tetteket! Várom a jelentkezőket!

Emlékeztetőül néhány dolog, 
ami feltétele, hogy valaki katolikus lehessen, 
vagy annak vallhassa magát:

1. 
El kell tudni fogadnia a szentháromságot.
Tehát az 1/3 vagy 3/1 istenképet, mint a samponnál. 
(egyharmad, vagy harmadolt istenkép)

2. 
El kell tudni fogadni
a népiesen Perforálatlan Mariskának becézett
valaki, vagy valami mennybemenetelét. 
(amivel Isteni rangra kívánták emelni, 
hiszen egy Isten és egy ember nászából 
csak félisten születhetett volna)

3. 
El kell tudni fogadnia Jézust, 
mint 1/3 Istent, mint Isten fiát és egyben teljes értékű Istent is. 
(tehát aki apja és fia is volt egyszerre önmagának)

4. 
El kell tudni fogadnia az Ördög a Sátán létét. 
Hinnie kell benne. 
(sokak szerint ezért ez az igazi sátánista vallás)

5. 
El kell tudni fogadnia Jézus állítólagos csodatételeit valóságosnak.

6. 
El kell fogadnia a pápa tévedhetetlenségét.

7. 
Nem lehet abortusza és abortuszhoz nem adhatta hozzájárulását, 
illetve részt sem vehetett benne közreműködőként. 
(ha megtette bármelyiket, ez automatikus kizárással jár)

8. 
El kell tudni fogadni 
a katolikus egyház kb. ezerháromszáz éven át (500-1800) tartó 
diktatúráját, terrorját, emberiség ellenes bűntetteit.

9. 
El kell tudni fogadni a halottak feltámadását. (zombik)

10. 
El kell tudni fogadni az utolsó ítéletet a katolikusok végső céljaként. 
(ami halállal jár szerintük az emberiség túlnyomó többsége számára)

11. 
El kell tudni fogadnia az angyalok létezését.

12. 
El kell tudni fogadni a Katolikus egyház világuralmi törekvéseit.

13. 
El kell tudni fogadnia az ószövetségi tömeggyilkos bibliai Istent is.

14. 
El kell tudni fogadnia, 
hogy a katolikus hívők összessége a hitben nem tévedhet.

15.
El kell fogadnia, 
hogy az A HITLETÉTEMÉNY AZ EGYHÁZ EGÉSZÉRE VAN BÍZVA
Tehát nem lehet az katolikus, aki nem követi egyháza tanításait.

16. 
El kell tudni fogadnia, hogy Isten népévé formálta Izraelt

17. 
El kell tudni fogadnia a katolikus, 
néha tömeggyilkos hadvezéreket, szenteket példaképnek. 
Az ő életük kivétel a 10 parancsolat alól.

18. 
El kell tudni fogadnia, 
hogy a szertartásokon Jézus vérét isszák és testét eszik. 
(valós, vagy jelképes kannibalizmus)

19. 
El kell tudni fogadnia, 
hogy csak házasságban folytathat nemi életet, 
az együttélés nem elfogadott sem más alternatívák.

20. 
El kell tudni fogadnia, 
hogy nem szabad óvszert használnia és maszturbálnia sem.

21. 
Templomba is kell járnia 
és fel kell vennie az állítólagos szentségeket ( elsőáldozás stb)

22. 
Szolgálnia kell a papokat.

23. 
El kell fogadniuk
az élőhalottak (zombik) valóságban való létezését, 
Lázár és Jézus esetét figyelembe véve.

24. 
El kell fogadni, 
hogy elbaltázták a megváltásukat, 
mert az állítólagos egész emberiség bűntől való megváltása ellenére 
éppen a keresztények maradtak még is eredendően bűnösök.

25. 
Elfogadják, 
hogy a katolikus jézushívők természetfölötti hitérzékkel rendelkeznek, 
ami által bevezetést nyertek a teljes igazságba.

26. 
El kell tudni fogadniuk, 
hogy a bibliai Isten a biblia által már mindent elmondott, 
az a tudás már felül múlhatatlan.

27. 
El kell tudni fogadniuk, 
hogy a szentírás szerzője maga a bibliai Isten.

28. 
El kell tudni fogadniuk, 
hogy az ő (kizárólagos) hitük, az örök élet kezdete.

29. 
El kell tudniuk fogadni, 
hogy egy állítólagos mindenható Istenük, 
aki apja és fia is önmagának, 
öngyilkos lesz, vagy megkínozza és megöli saját fiát. 
Ez szerintük példa értékű cselekedet.

30. 
El kell tudni fogadni, 
hogy a 29-ben bemutatott öngyilkosság, vagy gyermekgyilkosság 
a szeretett legszebb megnyilvánulása. 
(Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte... mondóka)

http://vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=100920


*


*


Szakonyi Károly: Ünnepi kirakatok

(részlet)

A szörnyű szombatokon 
és a még szörnyűbb ezüst- meg aranyvasárnapokon, 
amikor már letiporjuk egymást, 
gyilkos indulattal veszekszünk vevők és eladók, 
ölre megyünk egy kacatért, 
vérig sértünk embertársat, élettársat, polgártársat és vadidegent, 
amikor már kifulladunk, átkozódunk és beledöglünk a cipekedésbe, 
akkor pokolba kívánjuk azt, 
aki kitalálta, hogy éppen karácsonykor kell mindenkit megajándékozni. 
Az első roham december 24-én kora délutánig tart, 
mert bárhogy szitkozódunk, 
azért még az utolsó pillanatokban is vásárolni akarunk majd. 
A félig lehúzott redőny alatt 
besurranunk az Amforába egy pohárkészletért; 
a trafikosnőt sírva kérjük, 
forduljon vissza velünk a boltba, 
elfelejtettünk illatos szivart venni Vili bácsinak, 
pedig ez idáig minden évben… 
Csak az elsötétülő portálok fékezik meg a rohanást; 
elcsendesedik a város, 
és a fenyők alatt a csomagokra meg egymásra tekintve 
elégedetten bólintunk, lám csak, hát mégis, mégis van itt szeretet. 
Pedig végigfutottak a körtelefonok a családban:
– Kérlek, az idén ne vegyetek ajándékokat, 
a gyerekeknek se, egyezzünk meg ebben, jó? 
Hiszen senki sem áll olyan fényesen… 
– Jó, jó, de akkor ti sem! Valóban, akkora drágaság van…

És mégis vásárolunk.

*

Hogy mi a szeretet?

"Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, 
nem tudott már előrehajolni, 
hogy kifesthesse a lábán a körmeit.
Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit,
pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet."
Rebeka - 8 éves

"Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. 
Valahol érzed, hogy
az ő szájában biztonságban van a neved."
Zsolti - 4 éves

"A szeretet az, 
amikor egy lány bekölnizi magát, 
a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, 
aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást."
Karesz - 5 éves

"A szeretet az, 
amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat,
anélkül, hogy te kérnél az övéből."
Kriszti - 6 éves

"Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."
Teri - 4 éves

"A szeretet az, 
amikor anyu kávét főz apának, 
de belekortyol mielőtt odaadná neki, 
csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e."
Dani - 7 éves

"A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. 
Amikor pedig már belefáradtak a csókolózásba,
még akkor is együtt akartnak maradni és beszélgetnek. 
Apa és anya ilyenek. 
Szerintem gusztustalan, amikor csókolóznak."
Emília - 8 éves

"A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. 
Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, 
akkor lehet meghallani."
Robi - 7 éves

"Ha jobban szeretnél szeretni, 
akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz."
Nikolett - 6 éves

"A szeretet az, 
amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, 
erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd."
Nóri - 7 éves

"A szeretet olyan, 
mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi
még mindig barátok, 
még azután is, miután jól megismerték egymást."
Tomi - 6 éves

"A zongoravizsgámon 
egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. 
Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. 
Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem."
Csilla - 8 éves

"A mamim jobban szeret engem mindenkinél. 
Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom."
Klári - 6 éves

"A szeretet az, 
amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak."
Eszter - 5 éves

"A szeretet az, 
amikor apa izzadt és büdös, 
de anya akkor is azt mondja neki, 
hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford."
Krisztián - 7 éves

"A szeretet az, 
amikor a kutyusom megnyalja az arcom 
akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele."
Marika- 4 éves

"Tudom, hogy a nővérem szeret engem.
Onnan tudom, 
mert nekem adja az összes régi ruháját, 
és emiatt neki el kell mennie, majd újakat venni.
Laura - 4 éves

"Amikor szeretsz valakit, 
akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák jönnek ki belőled."
Judit - 7 éves

"A szeretet az, 
amikor anyu látja aput a mosdóban 
és szerinte apu nem is gusztustalan."
Márk - 6 éves

"Ha nem gondolod komolyan, 
akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. 
De ha komolyan gondolod, 
akkor szerintem sokszor ki kell mondani. 
Az emberek hamar elfelejtik."
Júlia - 8 éves

Leo Buscagliát a híres írót, 
egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, 
amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste.
A győztes egy négy éves kisfiú volt, 
akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. 
Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, 
besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe 
és csak ücsörgött szótlanul. 
Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, 
hogy mit is csinált ott valójában, 
a gyermek ezt felelte: 
"Semmit, csak segítettem neki sírni."

*

*

"A legtöbb ember 
még ebben a viszonylag szabad országban is, 
merő tudatlanságból és tévelygésből 
úgy el van foglalva az élet vélt gondjaival 
és fölösleges, durva munkáival, 
hogy nem tudja élvezni nemesebb gyümölcseit."

„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni. 
Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét. 
Elpusztítani mindazt, ami nem volt Élet, 
hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”

H. D. Thoreau: Walden (Made in U.S.A)

*

Én az embereket három osztályra osztanám. 
Az elsőbe tartoznának azok, 
kik sokat szeretnek, de magokat legjobban; 
a másodikba azok, kik csak magokat szeretik; 
a harmadikba jőnének azon pharisaeusok és írástudók, 
kik örömest akarnák elhitetni a világgal, hogy 
valami egyebet jobban szeretnek, mint magokat. ”

Fáy András

*

A betegágy mellett 

Kohn haldoklik. 
Gyenge hangon kérdezi a körülötte állóktól:
- Sára, drága feleségem, itt vagy-e mellettem?
- Itt vagyok kedves, nyugodj meg - feleli az asszony.
- Arje, egyetlen fiam, itt vagy-e?
- Itt vagyok, apám.
- Záli, drága leányom is itt van?
- Igen, tata...
Kohn utolsó erejével fölül, s kétségbeesetten kérdi:
- És akkor ki van az üzletben?

*

Útra kelek, elmegyek apámhoz…” 
(Lukács 15:18)

Semmi sem változott a tékozló fiú életében 
addig, amíg azt nem mondta:
„Útra kelek, elmegyek apámhoz, 
és azt mondom neki: … vétkeztem …” (Lukács 15:18). 
Az ő története jó véget ért, 
és a tied is jó véget érhet, de ehhez meg kell tenned a következőket: 

1) El kell döntened, hogy átveszed az életed feletti irányítást, 
még mielőtt a körülmények vagy más emberek tennék. 
A megoldás veled kezdődik. 
Egy új partner, új munkahely vagy új ház 
nem fogja helyrehozni, ami elromlott, 
ha annak az oka a saját viselkedésedben és tetteidben rejlik. 
Lehet, hogy százegy mentséget is fel tudsz sorolni arra, 
hogy miért mennek úgy a dolgok az életedben, ahogy éppen, 
de mire vagy hajlandó azért, hogy változtass rajtuk? 
A tékozló fiú apja nem ment el érte, 
hogy ölbe vegye és hazahozza, a fiúnak magának kellett megtennie az utat. 

2) Nézz szembe a helyzettel, úgy ahogy van, 
nem úgy, ahogy szerinted lennie kellene,
vagy ahogy szeretnéd, hogy legyen! 
A tékozló fiúnak rá kellett jönnie, 
hogy azok a szabályok, amelyek ellen otthon fellázadt, 
nélkülözhetetlenek a boldogságához, 
és hogy mindaz az öröm, 
amelyről azt hitte, hogy odakint a nagyvilágban vár rá, 
nem volt ott. 
Ez után el kellett ismernie, hogy tévedett, 
és helyre kellett hoznia tévedését ahhoz, 
hogy élete visszatérhessen a helyes kerékvágásba: 
„Hagyja el útját a bűnös, 
és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz…” (Ézsaiás 55:7). 
Isten közbe fog avatkozni, de csak akkor, ha te az ő alapelvei szerint működsz. 
Ezek az alapelvek pedig: őszinteség, nyíltság, hajlandóság. 

3) Cselekedj most, amíg még módod van rá! 
Az evolúció elmélete azt mondja,
hogy a dolgok keletkezhetnek és fejlődhetnek maguktól. 
Nos, ez nem igaz. 
Bizonyos dolgok, 
ha magukra hagyják őket, és nem igazítják helyre, 
akkor csak rosszabbak lesznek, nem jobbak. 
Ez így van, legyen szó 
akár az egészségedről, akár a házasságodról, a gyermekeidről, 
az anyagi helyzetedről, akár az Istennel való kapcsolatodról. 
Tehát nézz szembe a valósággal, és cselekedj, amíg még teheted!

*

A tanárnő 
sírva szalad be a szünetben az igazgatóhoz:
- Igazgató kartárs! 
Móricka az egész osztály előtt azt mondta, 
hogy menjek a fenébe, 
és hogy a büdöslábú igazgató pedig fogja be a pofáját.
- Ki ennek a Mórickának a papája?
- Ő a városi párttitkár.
- És a mamája?
- Ő a Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke.
- Akkor tudja mit? 
Én elmegyek lábat mosni, és befogom a pofámat, 
maga pedig kartársnő, menjen a fenébe!

*

*

Egy filozófia professzor az előadása

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, 
hogy fogott egy konzerv-üveget 
és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel.
Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg.
Igen - volt a válasz:
Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, 
és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. 
Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, 
megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal 
és azt kezdte betölteni az üvegbe. 
Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. 
"És most" - mondta a prof, "vegyék észre, hogy ez az önök élete.
A kövek a fontos dolgok – 
a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid – 
ha minden mást elveszítenél, 
az életed akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, 
mint a munkád, a házad, az autód.
A homok, az összes többi. Az apróságok.
Ha a homokot töltöd be először, 
nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.
Ugyanez történik az életeddel. 
Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, 
nem marad hely azoknak a dolgoknak,
amik igazán fontosak számodra.
Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, 
amelyek alapvetők a boldogságod érdekében. 
Játssz a gyerekeiddel. 
Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. 
Vidd el a párodat táncolni. 
Mindig lesz időd 
dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.
Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. 
Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok."
Később azonban... 
Az egyik hallgató fogta az üveget, 
amelyről a prof és a többiek megállapították, hogy tele van, 
és beleöntött egy üveg vizet. 
Természetesen a víz kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat,
így az üveg tényleg tele lett.

Tanulság:
Nem számít, mennyire van tele az életed, 
mindig van benne hely, hogy 
legyen időd meghallgatni a másik embert, 
csupán jól kell szervezned életed!

*

HUMOROS MONDATOK 

A dolgok 
csak azért javulnak, 
hogy el tudjanak romlani. 

Mosolyogj!  
A holnap rosszabb lesz a mánál. 

A férfi addig él, míg kíván. 
A nő, amíg kívánják. 

A házasság megdermedt szerelem. 

Nem én vagyok részeg, te vagy túl józan. 

Alkoholistának 
nevezünk bárkit, 
aki többet iszik az orvosánál. 

Eddig beképzelt voltam, 
de most már tökéletes vagyok! 

Seggfej az, 
akire dühös vagy, de nincs módodban bántani. 

Az ember legyen becsületes, ha nincs más megoldás. 

Nem az a fontos, 
hogy mit akarsz mondani, 
hanem, hogy mit értenek! 

Igazat minden ostoba mondhat,
de a jó hazugsághoz bizonyos intelligencia kell. 

Az igazság forgandó. 

Az erény magában hordozza büntetését. 

A női lábak olyanok, mint a felső tízezer. 
Nem kritizálni kell őket, hanem közéjük kell kerülni. 

Olyan ideges volt, 
hogy nem figyelt oda és állandóan tisztességesen játszott. 

Tévedni emberi dolog, de kínos. 

A kíváncsi turista 
olyan, mint a szerelmes férj. 
Mindent elhisz és semmit sem lát. 

Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: 
rövid és céltalan. 

Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, 
mert hat nap mindenre elegendő. 

Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is.

RRJTŐ JENŐ

*

Wass Albert: A szellemi ember hivatása

A szellemi ember hivatása: meglátni és kimondani az igazat. 
Meglátni: vagyis elvetni mindenféle szemüveget, 
mely a maga színeződésével befolyásolhatná a tiszta látást. 
Legyen az a szemüveg 
divat, korszellem, politikai jelszó vagy közösségi elfogultság. 
Tiszta szemmel nézni, és tiszta szemmel látni: 
ez a szellemi ember elsődleges hivatása... 
A szellemi ember köteles kimondani az igazat. 
Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, 
a látás és a kimondás képessége. 
Kötelezi őt erre magasabb rendű emberi mivolta 
és nem utolsó sorban a hitel, 
melyet szava
- akár igazat mond, akár nem – 
az emberi tömegek fölött élvez. 
A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást 
és a jövendő könyörtelenül számon kér tőle minden kimondott szót. 
Az emberiség nagy perceiben a szellemi ember a koronatanú: 
eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja, 
csak az igazat és elhallgatás nélkül a teljes igazságot. 
Tanúvallomásától függ a perek kimenetele, 
és ha hamis tanúnak bizonyul: 
világkatasztrófákat von maga után. 
Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, 
kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben

*

Seneca: Az értelmetlenül elfecsérelt időkről

Szó, mi szó,
az összes tündöklő elme, aki valaha is létezett, 
egyetért abban az egyben, hogy 
sohasem lehet eléggé csodálkozni az emberi értelemnek ezen a homályán. 
Nem tűrik, hogy bárki elfoglalja birtokukat: 
ha csak kis nézetkülönbség adódik a határok nagyságát illetően, 
követekért és fegyverekért rohannak; 
azt viszont megengedik, hogy mások belegázoljanak életükbe, 
sőt, ők maguk iktatják be jövendő tulajdonosaikat. 
Senki olyan nem található, aki szét akarná osztani a pénzét, 
közben az életét mindegyikük oly sokak közt osztja szét! 
Amikor az atyai vagyon megtartásáról van szó, szűkmarkúak, 
mihelyt azonban idejük feláldozására kerül sor, a legpazarlóbbak, 
holott egyedül ennek esetében tisztességes a fösvénység. 
Így hát kedvem volna az aggastyánok csoportjából kiemelni valakit: 
"Látjuk megélted az emberi életkor legvégső határát, 
már a századik, vagy még annál is többedik évedet taposod. 
Rajta adj számot életedről! 
Mondd mennyit rabolt el életedből a hiteleződ, a barátnőd, 
mennyit a királyod, mennyit a kliensed, 
mennyit a feleségeddel való veszekedés, 
mennyit rabszolgáid fegyelmezése, 
mennyit a hivatali lótás-futás a városban? 
Ezekhez add hozzá a betegségeket, melyek csőstől érkeztek rád, 
s add hozzá azt, ami haszontalanul múlt el! 
Láthatod, kevesebb éves vagy, mint amennyi az éveid száma. 
Idézd fel emlékezetedben: 
mikor voltál határozott szándékodban; 
minden hányadik napod telt el magadnak; 
mikor volt nyugodt az arcod, 
mikor volt félelem híján a lelked; 
mi az a mű, amit ily hosszú idő alatt létrehoztál; 
mennyien rabolták szét az életedet úgy, 
hogy közben észre sem vetted mit vesztesz; 
mennyit vitt el belőle a negédes fecsegés; 
mily csekély rész maradt neked a tiedből? 
Felfogod már, hogy időnap előtt halsz meg?"

*

Van valami 
ami rosszabb, mint a halál és a szenvedés: 
az, hogy az ember elveszíti önbecsülését. 
Van valami, ami úgy tud fájni, égni, sebezni, 
hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést...
ha egy ember, vagy két ember 
megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, 
mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. 
Hiúság. 
S mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet. 
Ezért egyezünk bele mindenféle megoldásba: 
az aljas, a gyáva megoldásba is. 
Nem gyávaság ez, nem: az életösztön utolsó védekezése.

Márai Sándor

*

Nyugtalanító a tudat, 
hogy még nem mondtuk el azt, ami lényeges, ami a döntő, 
még nem találtuk, meg azt, ami ránk vár.” 
Karl Jaspers

*


*

Fáy András

1.
A' HIRADÁS.

Régenten, tán meg sints ez a' Krónikába,
Egy nagy Indus Király' széles Országába
Nem jővén még be az írás mestersége,
Sokat törte fejét azon ő Felsége:
Hogy mivel nem járt sem Hírmondó, sem Kurir,
És így nem mehetett szerte-széllyel a' hír,
Tehát, ha valamit akarna tudtára
Adni a' népének, hogy mehetne árra,
El hívatja végre Udvari bolondját,
'S annak az eszére bízza szíve' gondját,
Tudván, hogy a' gyermek, és a' bolond mondnak
Tsak igazat, 's minden szabad a' bolondnak.
Én Felségednek, szóll a' bolond, azt adom
Tanátsúl, 's hogy jól üt ki bízvást fogadom:
Hogy a' mit tudtára akar a' népének
Adni, mondja meg azt - a' feleségének.


2.
A' FEL TSERÉLTT SYMPTOMÁK.

Halva feküdt Nagy Pál, 'a kilentz testvéreit
Hátra hagyta, hátra számtalan kintseit.
Hólttestét meg nézni számos nép öszve gyűlt,
Mellyet már a' kilentz tesztvérje körűl űlt,
És ha a' meg hólttat szomszéd vagy Atyafi
Dítsérte, hogy melly jó testvér vólt 's Hazafi,
Mind annyiszor, mind nagy tűzzel a' szeretett
Testre borúlt, 's rajta bújába - nevetett.
De Nagy Pál nem hólt meg, hanem tsak elájúlt,
'S hogy a' számos testvér egyszer rája borúlt,
Fel veti a' szemét, magát el rikkantja,
'S siralmas feleit egybe fel pattantja.
A' sok testvért hideg verejték is verte,
De a' mint az eszét mindegygyik meg nyerte,
Idvezleni kezdte a' fel éledtt testvért,
De egyszersmind azzal engedelmet is kért,
Hogy el távozhasson, mert az illy szertelen
Öröm testének sok, és egésségtelen;
'S mind is haza ment, mert örömével nem bírt;
'S otthon örömébe mindegygyik testvér - sírt.

*

Erich Fromm: Szerelem, szexualitás


A szexuális vágy egyesülésre törekszik, 
és korántsem csupán testi étvágy, egy fájdalmas feszültség oldódása. 
De a szexuális vágyat éppúgy felszíthatja 
a magány szorongása, a hódítás, vagy a meghódolás vágya, a hiúság, 
a kínzás, vagy éppen az elpusztítás vágya, mint a szerelem. 
Úgy látszik, hogy 
a szexuális vágy bármilyen erős szenvedélyekkel keveredhet, 
és bármilyen erős szenvedély felszíthatja, 
és ezek közül csak az egyik a szerelem. 
Mivel a szexuális vágy 
a legtöbb ember képzeletében a szerelem eszméjével társul, 
könnyen jutnak arra a téves következtetésre, hogy szeretik, 
pedig csak testileg kívánják egymást. 
A szerelem ösztönözheti a nemi egyesülés vágyát; 
ebben az esetben a testi kapcsolatból hiányzik 
a mohóság, a hódítási, vagy meghódolási vágy, 
ellenben gyengédséggel keveredik. 
Ha a testi egyesülés kívánását nem a szeretet szítja fel, 
ha az erotikus szeretet nem egyszersmind felebaráti szeretet is, 
akkor legfeljebb orgiasztikus, múlékony egyesülésre vezethet. 
A nemi vonzás pillanatnyilag megteremti az egyesülés illúzióját, 
szerelem nélkül azonban ez az 'egyesülés' idegeneket hagy maga mögött, 
éppoly távol egymástól, mint előtte voltak – 
néha még szégyellik is magukat, 
vagy éppen gyűlölik is egymást miatta, 
mert amikor az illúzió szétfoszlik, 
idegenségüket feltűnőbben érzik, mint előtte.

*

R.D. Laing: Tényleg szeretsz? 

nő Szeretsz? 
férfi Igen szeretlek 
nő Mindennél jobban? 
férfi Igen mindennél jobban 
nő Az egész világnál? 
férfi Igen az egész világnál 
nő Szeretsz? 
férfi Igen szeretlek 
nő Szeretsz itt lenni velem? 
férfi Igen szeretek itt lenni veled 
nő Szeretsz rám nézni? 
férfi Igen szeretek rád nézni 
nő Butának tartasz? 
férfi Nem nem tartalak butának 
nő Vonzónak tartasz? férfi 
Igen vonzónak tartalak 
nő Untatlak? 
férfi Nem nem untatsz 
nő Szereted a szemöldökömet? 
férfi Igen szeretem a szemöldöködet 
nő Nagyon? 
férfi Nagyon 
nő A kettő közül melyiket mégis jobban? 
férfi Ha az egyiket mondom a másik féltékeny lesz 
nő Azért csak mondd 
férfi Egyik gyönyörűbb mint a másik 
nő Tényleg így gondolod? 
férfi Tényleg így 
nő És a szemhéjam tetszik? 
férfi Igen-igen tetszik 
nő Ez minden? 
férfi A szemhéjad gyönyörű 
nő Szereted az illatomat? 
férfi Igen szeretem az illatodat 
nő Szereted a parfümöm illatát? 
férfi Igen szeretem a parfümöd illatát 
nő Gondolod jó ízlésem van? 
férfi Gondolom jó ízlésed van 
nő Gondolod tehetséges vagyok?
férfi Gondolom tehetséges vagy 
nő Nem gondolod hogy lusta vagyok ? 
férfi Nem gondolom hogy lusta vagy 
nő Szeretsz hozzám érni? 
férfi Igen szeretek hozzád érni 
nő Szórakoztatónak tartasz? 
férfi A szó legjobb értelmében 
nő Szoktál nevetni rajtam? 
férfi Nem nem szoktam nevetni rajtad 
nő Tényleg szeretsz? 
férfi Tényleg szeretlek 
nő Mondd „szeretlek” 
férfi Szeretlek 
nő Akarsz megölelni? 
férfi Akarlak megölelni és simogatni és felöklelni és adni-kapni 
nő És minden rendben?
férfi Minden rendben 
nő Meg tudsz esküdni rá hogy sose hagysz el? 
férfi Megesküszöm rá 
hogy sosem hagylak el két kezem a szívemre 
és így haljak meg ha hazudnék 

(csend) 

nő Tényleg szeretsz?


*

Izsák Arnold Róbert


100 dolog mit érted/veled tennék

1. Hegyeket másznék érted, hegyeket,
2. Óceánokat járnék érted, tengereket,
3. Széllel szembe szállnék érted, repülnék,
4. Feneketlen tóba mennék érted, merülnék,
5. Hátamon hordanálak, vinnélek
6. Csúnya, rossz emberektől védenélek,
7. Hadsereggel megütköznék, harcolnék,
8. Holtomból is érted újjá élednék,
9. Testemmel óvnálak téged,
10. Magyaráznék, ha nem érted,
11. Koplalnék, csak te ne éhezz,
12. Nem innék, csak szomjat ne érezz,
13. Ébren őrizném álmodat,
14. Puhítanám az ágyadat,
15. Tenéked száz rózsát vennék,
16. Dolgoznék, és nem pihennék,
17. Érted odaadnám mindenem,
18. Elhagynék mindenkit, téged nem,
19. Álomba ringatnálak téged,
20. Selyemágyat vetnék néked,
21. Becéznélek kedvesen,
22. Boldog lennél, kedvesem,
23. Kínokat állnék ki érted,
24. Úgy tennék, ahogyan kérted,
25. Simogatnám selymes hajad,
26. Hallgatnánk egy kis madarat,
27. Dicsérnélek szóvirággal,
28. Megküzdenék a világgal,
29. Gyönyörködnék bájaidban,
30. Elmerülnék titkaidban,
31. Kezed fognám, sétálnánk,
32. S újra egymásra találnánk,
33. Árral szembe mennék érted, szembe,
34. Mindig te jutnál eszembe,
35. Mindenem tied lenne, tied,
36. Bizonyítanék, ha nem hiszed,
37. Érted tűzbe tenném kezem,
38. Bármit mondasz, én megteszem,
39. Ha beteg lennél, ápolnálak,
40. Ha fáznál, betakarnálak,
41. Életem adnám éltedért,
42. Szerelmem szerelmedért,
43. Szívemet a szívedért,
44. Lelkemet a lelkedért,
45. Ha örülnél, veled örülnék,
46. Érted pokolra kerülnék,
47. Árnyékommal takarnálak a naptól,
48. Hagynám, hogy dönts magadtól,
49. Madarat fognék én neked,
50. Dalolnék néked éneket,
51. Éjjel - nappal csókolnálak,
52. Egyetlen kincsnek tartanálak,
53. Éj - nappalom tied lenne,
54. Áldnám, ki veled jót tenne,
55. Tied lenne bizalmam,
56. Tied lenne hatalmam,
57. Könnyedet én letörölném,
58. Derekadat átölelném,
59. Magamhoz szorítanálak,
60. Nem adnálak a világnak,
61. Szívem dísze csak te lennél,
62. Fontosabb lennél mindennél,
63. Bántanám, ki bántana,
64. Áldanám, ki áldana,
65. Hű lenne én tehozzád,
66. Társaságod nem unnám,
67. Sebeidet bekötözném,
68. Karom karodba ölteném,
69. Bejárnám a világot veled,
70. Boldog lennék én, boldog veled,
71. Felvennélek ölembe,
72. Álmot fújnék szemedre,
73. Óvnálak a zajoktól,
74. Óvnálak az átkoktól,
75. Óvnálak állatoktól,
76. Mesélnék egyszarvúról,
77. Elmerülnék szemedbe,
78. Elvinnélek Szebenbe,
79. Mutatnám a világot,
80. Szednék mezőn virágot,
81. Golyót kapnék érted szívembe,
82. Helyetted mennék a sírkertbe,
83. Vonat elé vetném magam,
84. Elvágnám érted a nyakam,
85. Érted mélybe ugranék,
86. Forgószélbe elvesznék,
87. Ha nem látnálak, szenvednék,
88. Érted halálba mennék,
89. Soha néked nem hazudnék,
90. Másba szerelmes nem lennék,
91. Nem mennék nélküled sehova,
92. Ugranék érted árokba,
93. Teljesíteném kívánságod,
94. Elvállalnám a halálod,
95. Te, csak te lennél kincsem,
96. Te lennél számomra minden,
97. Alávetném érted magam egy hegyről,
98. Beszélgetnénk szavakról és tettekről,
99. Mindhalálig szeretnélek,
100. Senkivel sem cserélnélek.


És ha ennek egy tizedét
megtennéd te értem,
Beváltanám azokat,
amiket ígértem.

*

A JEL

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. 
Kitekintett az ablakon. 
Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. 
Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. 
Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.
Áradt a szó belőle, miközben mesélte, 
hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, 
és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, 
akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. 
Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy 
vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, 
és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy 
levelet írjanak neki. 
Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet.

Szabadulása előtt három héttel 
tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. 
Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik. 

Miután kiengedték, felszállt az első buszra, 
ami éppen a házuk előtt haladt el, 
ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei.

Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük.
Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: 
ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. 
Ha ezt a jelet nem látja, 
nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.
Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. 
Nem mert az ablakon kinézni. 
Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.
Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:
- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.
Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, 
amikor a nő meglátta az almafát.
Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:
- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják!
Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk! 

(Bruno Ferrero nyomán)






LAST_UPDATED2