Egy gazdag embert annyi minden szerencsétlenség ért, hogy egyszer csak azon vette észre magát, ha valami munkához nem kezd, ugyancsak felkopik neki is, meg a gyerekeinek is az álla. Nem is sokat tépelődött, hanem elment egy reggel s napszámba állott. Egész nap szorgalmasan szántogatott két ökröcskével. Mikor már közeledett az este, egyszer csak megáll a szegény ember előtt egy ősz öregember, s megszólítja:
- Hallod-e te szegény ember, hét esztendeig nyugodtan s gazdagságban élhetsz megint, csak mondd meg, most szeretnéd-e azt a hét esztendőt, vagy késő öregségedben?
- Bizonyosan boszorkánymester vagy te, s a lelkem üdvösségével fizetném meg azt a hét esztendőt. Nem kell nekem olyan gazdagság, inkább kínlódom egész életemben az eke mellett, - mondta a szegény ember.
Az öreg ember, aki nem volt más, mint Éliás próféta, eltünt, mintha a föld nyelte volna el.
De másnap, épen mikor be akarta fejezni a szegény ember a munkáját, ismét megjelent Éliás próféta, s megint megkérdezte tőle, hogy mikor szeretné a hét boldog esztendőt. Alig hallgatta végig a szegény ember, megint elutasította a prófétát.
Harmadnap ismét csak megjelent Éliás, de most már azt mondta: - Az Isten küldött engem hozzád, te szegény ember, ne vonakodj hát, hanem mondd meg, mikor akarsz boldogul élni?
Hej, bezzeg most nem utasította el a prófétát a szegény ember, csak annyit kért tőle, hogy haza szaladhasson s megbeszélhesse a feleségével a dolgot.
- Menj csak, fiam, - mondta a próféta - mire te visszatérsz, itt találsz engem is.
Szaladt haza a szegény ember a szélnél is sebesebben, elmondja az egész dolgot a feleségének, s tanácskoznak, suttognak sokáig, hogy mit határozzanak a dologban. Végre azt mondja az asszony:
- Jobb lesz, édes uram, ha most mindjárt kérjük a hét esztendőt; majd ha öregek leszünk, csak megélünk valahogy.
Az ember is így gondolkozott, s mindjárt szaladt is vissza a mezőre, s elmondta a prófétának, hogy mit határoztak.
- No, ha így határoztatok, menj csak haza, az áldás már várni fog otthon, - monda Éliás.
S csakugyan, amíg a szegény ember oda járt, a gyerekei az udvaron egy akkora gyémántkövet találtak, mint egy tyúktojás. Viszik be a fényes követ a szobába nagy örömmel, bezzeg megösmerte a szegény asszony, s mutatja az urának nagy lelkendezéssel, mikor hazajön:
- No, itt van a gazdagság, édes uram, ezután nem kell, hogy olyan keservesen kinlódj a kenyérért.
Nagy volt a boldogság s az elégedettség a szegény ember házatáján ezután. Iskolába járatta a növendék gyermekeit, s jól éltek, de a szegényekről sem feledkeztek ám meg! Nem jöhetett oda szegény ember úgy, hogy üres kézzel eresztették volna tovább.
Egymásután teltek, multak az esztendők, hát egy reggel arra ébredett a hajdani szegény ember, hogy bizony vége a hét esztendőnek. No, ha vége, meg is jelent pontosan Éliás próféta a gyémántkőért, hogy vigye magával. Bemegy az ember a feleségéhez, s mondja neki nagy szomorúsággal:
- Na, édes feleségem, add ide a követ, mert eljött érte az az öreg ember, akitől kaptam!
Gondol valamit az asszony magában, s azt tanácsolja az urának:
- Mondjad annak az embernek, hogy jól van, vigye el a követ tőlünk, de csak akkor, ha olyan emberekre talál, akik több jót tesznek a szegénnyel, mint amennyit mi tettünk ezalatt a hét esztendő alatt!
Meg is mondta az ember Éliás prófétának, amire az asszony tanította, az meg felment Istenhez, hogy megkérdezze, mit csináljon. Isten pedig azt felelte neki, mikor elmondotta a szegény ember kérését: - Hagyjad náluk a követ örökre, mert ilyen jólelkű házaspárt úgy sem igen találnánk a földön.
Sokáig élt még gazdagságban s boldogságban az egyszeri szegény ember, de a szegényekről ezután sem feledkezett meg.
E könyv szerzője, Heller Bernát (1871-1943) volt az 1920-ban alakult budapesti Zsidó Gimnázium első igazgatója, majd az Országos Rabbiképző Intézet professzora. Mindmáig őt tartják a zsidó néprajz (ezen belül a folklorisztika) egyik úttörőjének és legnagyobb tudósának világszerte. A héber mese című összefoglaló írása 1921-ben jelent meg először két kötetben, mindössze néhány száz példányban. Újrakiadása feltétlenül időszerű, s emellett reméljük, felkelti majd az érdeklődést a zsidó legendakincs rendkívül gazdag tárháza iránt. A szépen illusztrált kötet két részre oszlik: az első a héber mese keleti útját tárgyalja, a Bibliától kezdve a Talmudon és a midrás irodalmon át egészen az arab-zsidó legendákig. Könyvünk második felében a nyugat-európai héber mesegyűjteményekkel ismerkedhetünk meg, amelyek erős kapcsolatot mutatnak a latin és a különféle nemzeti irodalmak (köztük a magyar irodalom) korai alkotásaival. Könyvünk a csodálatosan szép mesék ismertetésén túl mondhatni forrásmunkaként szolgálhat, s amellett nagy élvezetet, érdekfeszítően izgalmas, szinte félbehagyhatatlan olvasmányt is nyújt. Vissza
TARTALOM
Előszó 5 A HÉBER MESE KELETEN 7 I. A mese a Szentírásban 9 II. A mese a Talmudban és a midrásban 13 A) Az aggáda állatmeséje 14 B) A (voltaképpeni) mese az aggádában 20 C) Éles elme próbája, trufa, csali mese az aggádában 26 III. Pseudonym mesegyűjtemények 31 A) Ben Szíra alfabétája 31 B) Ábrahám ben Májmún meséje a jeruzsálemiről 35 IV. Mesegyűjtemények ismeretlen szerzőktől 39 A) R. Nisszim: Ma'aszijjót. Elbeszélések 39 B) Joszéf ben Méir Ibn Zabara: Széfer Sa'asúim, a Gyönyörűségek Könyve 48 C) Izsák ben Slomó Ibn Szahula: Mesal hakkadmóni. Ősi mese 56 A HÉBER MESE NYUGATON 59 V. Berachja Hannakdan gyűjteménye. Misié Su'alim. Rókamesék 60 VI. Névtelen középkori mesegyűjtemény Nyugat-Európából 93 VII. Különböző korok és országok meséi 105 VIII. Visszapillantás. A héber mese sajátossága 116
