Zöldi Márton: Kártyaadósság
A színházigazgató, színpadi szerző novellája példabeszédként jelent meg a korabeli morális viszonyokat is szemléltetve.
„Amikor Kartos Imre hajnali hat órakor a vidéki kaszinó játékszobájából távozott, négyezer koronát „hozott" Szecsedy Gedeon bárónak, a megye ünnepelt gavallérjának. A „hozás" a kártyavilágban az adósságot jelenti. Ennek a világnak megvan a maga külön erkölcse és terminológiája. Sőt megvan a maga külön kórképe. A kártyázás általában krónikus nyavalya. Mint ilyen, nem okoz súlyosabb komplikációkat. De néha akut jelleget ölt s epidémiává fajul. Ilyenkor pusztít, öl, gyilkol és családokat semmisít meg. Egy ilyen epidémia sodorta magával Kartos Imrét a kártyaasztalhoz.
 Zöldi Márton
A szerény hivatalnok - fogalmazó volt az illetékszabási hivatalnál - azelőtt csak nagy elvétve nyúlt a kártyához. Nem is tehette. Szegény fiú volt, aki egy ideig édesanyját is támogatta szerény fizetéséből. Csak anyja halála után nősült meg. Szegény leányt vett el, s a házasság boldognak ígérkezett. Az is lett volna, ha a kártya meg nem bolygatja. Amikor Kartos Imre a ködös hajnali órában a magános utcákon hazafelé ballagott, csak az a gondolat nyomta az agyát: hogyan fizeti meg a bárónak a négyezer koronát? Ez a kérdés minden egyebet háttérbe szorított: feleségének kétségbeesését, a vagyoni züllést, az önvádat... A kártyaadósság az első ... Ha azt meg nem fizeti, többé nem állnak vele szóba a kaszinóban. Esetleg kigolyózzák, mint a .sikkasztót, csalót vagy tolvajt. Ez tehát eminenter becsületbeli ügy. Ingadozásnak, alkunak nincs helye ... Az egyetlen kibúvó a pisztoly ... Ez esetleg ekszpiálná a dolgot. De erre Kartos Imre nem hajlott. Az öngyilkosság tisztán a prediszpozició dolga. Vagy megvan, vagy nincs meg.
Rettenetes huszonnégy óra következett Kartos Imrére. Aki aznap látta, biztosra vette, hogy lázbeteg. Barna szeme nyugtalanul égett, s ajka vonaglott, mint a hideglelősöké. Pedig megszerezte a pénzt s kifizette a bárónak, aki nyugodtan zsebelte be. Még hozzá is tette:
- Ráért volna barátom, csak egy szavába került volna s én adtam volna haladékot.
- Köszönöm - mondotta Kartos nyugodt komorsággal, - jobb az ilyesmin túlesni.
A báró helybenhagyólag intett fejével.
- Igaza van, így gavallérosabb.
Nos, Kartos Imrének ez a gavallérosság a becsületébe került. Váltóra vette fel a pénzt s a váltóra kénytelen volt nejének s anyai nagybátyjának, Kelemen Gerzsonnak a nevét hamisítani. Ez az egyébként ép erkölcsű ember abban a rettenetes izgalomban alig érezte tettének alávalóságát. Valami érthetetlen lelki zavar ragadta hatalmába. Csaknem azt érezte, hogy a jogos önvédelem határán belül cselekszik. Megmenti az életét, a becsületét a hamis váltóval. Csak hetek múlva ocsúdott fel. Az önvád oly rohammal lepte meg, hogy betegje lett. Hivatalnoktársai komolyan féltek, hogy megtébolyodik. Főnöke néhány heti szabadságot erőszakolt reá. A boldogtalan ember ez alatt az idő alatt alig mozdult ki a szobájából. Órákig feküdt az ágyban s bámult meredten maga elé. Valami kegyetlen zsibbadás nehezedett gondolataira, s felesége gyengéd, becéző szava oly kínosan hatott reá, hogy az arca is eltorzult. Mert bármilyen kusza is volt a gondolkozása, az az egy tisztán állott előtte, hogy felesége ezt a gazságot sohasem fogja neki megbocsátani. Ez a szelíd, dolgos kezű asszony, ez a derék, önfeláldozó hitves a becsület kérdésében kérlelhetetlenebb, szigorúbb, mint az inkvizítor.
A harmadik hét végén ismét visszament a hivatalba dolgozni. Ez mintha valamit könnyített volna rajta. Bízni kezdtek hozzá, s mindenki gyöngéden beszélt vele, ami egyre idegesebbé tette. A hamis váltó három hónapos lejáratra volt kiállítva, s Kartos Imre nap-nap után közeledni látta az összeomlást, az erkölcsi és az anyagi megsemmisülést. Számítgatta a napokat ... még negyvenöt nap van, még negyven, még harminc ... Ah, ha meg lehetne állítani a napokat, ha ez a harminc nap sohasem telne el! Őrültség, mondotta magában, le fog telni, s akkor vége. Mert minden energia cserben hagyta... nem tudta, nem merte helyzetét föltárni azok előtt, akik esetleg segíteni tudtak volna rajta. Félt, hogy azok révén megtudja a felesége, s ez a gondolat elrémítette. Pedig tenni kell valamit. Ezt ismételte magában ezerszer és ezerszer minden órában, minden percben.
Egy napon, amikor délben a hivatalból hazajött, felesége, az energikus asszony sírva fogadta.
- Imre, a kis gyermek beteg. Most volt itt az orvos, sarlakot* konstatált ... Nézd meg szegényt, mostanában alig foglalkozol vele.
Kartos betámolygott a gyermekszobába, s negyedóra múlva kijött. Mintha egész más ember lett volna belőle. Megölelte feleségét s távozott. Másnap este a szlavóniai faluban volt nagybátyjánál, Kelemen Gerzsonnál. Elmondott neki mindent őszintén, töredelmesen. Kelemen Gerzson gazdag fakereskedő volt, aki néhány rengeteg erdejében több száz munkás embert foglalkoztatott. Az öreg úr szótlanul hallgatta végig öccsét, akinek arcáról végtelen szomorúság áradt felé. Sokáig gondolkozott, aztán megszólalt:
- Tehát kártyáztál s váltót hamisítottál. Nem értek hozzá, nem tudom, melyik súlyosabb ... Mindegy ... Én nemcsak a rossz embert látom benned, hanem a jót is ... Én nem tudok ebben a dologban igazságos bíró lenni. Tudom, hogy egy időben mennyi gyöngédséggel ápoltad és segélyezted anyádat, az én szegény húgomat... Mit tegyek? Gonosz lennék, gonoszabb mint akármelyik kártyás vagy váltóhamisító, ha elkergetnélek, ha nem segítenélek rajtad ... Erről szó sincsen.
- Köszönöm, Gerzson bácsi ...
- Megállj, még ráérsz ... ezzel a dolog nincs elintézve. A váltót beváltom, ez egyszerű ... de mit érsz vele? Elkövettél egy bűnt, s azzal a tudattal kell élned, hogy meg sem bűnhődtél érte. Értesz!
- Értem.
Az öreg folytatta:
- Én visszaadhatlak a társadalomnak, de nem adhatlak vissza önnönmagadnak. A pénzt leszámolhatom a kezedbe, de nem adhatom vissza önbecsülésedet.
E szavakat hosszú csönd követte. Az öreg fakereskedő többször végigsimította hófehér szakállát, de homlokát egy harántos, mély barázda egyre komorabbá tette.
- Látod, Imre öcsém - mondotta, miután fölkelt, s néhányszor föl s alájárt a szobájában, - munkásaim között van egy fegyházviselt ember, aki embert ölt, s tízévi rabságot szenvedett, Sokszor beszélgetek vele, mert érdekel megtudni, hogyan érez és gondolkozik. Mondhatom, egyike a jobb munkásoknak, aki nyíltan bevallotta nekem, hogyha el nem ítélték volna, akkor talán örökéletre bunyik** lett volna belőle. Ez komoly dolog, kedves Imre öcsém, nagyon komoly dolog ...
Kartos Imre fölugrott s fanatikus elszántsággal kiáltotta:
- Megyek bátyám, és följelentem magamat! Igen, érzem, hogy bűnhődnöm kell!
Kelemen Gerzson a fejét csóválta.
- Nem ér semmit, az nem a te büntetésed lenne, hanem a családodé, a feleségedé és gyermekedé. Ártatlanul szenvednének ... ez a törvénytétel rettenetes kegyetlensége. Ebbe nem lehet belemenni.
- Hát mit tegyek?
- Megmondom - folytatta az öreg kereskedő, - én büntetlek meg. Itt maradsz két esztendeig az erdőben s felügyelsz a fűrészmalomra. Ott fogsz lakni egyedül, a családod nélkül. A fizetésedet elküldöm a feleségednek, akivel magam fogok beszélni.
- A feleségemnek? - kiáltotta Kartos Imre rémült arccal.
- Igen, a feleségednek, aki mint jó asszony el fogja viselni azt, amit magadra vállaltál. Csak bízd reám. Nos, akarod?
- Akarom.
- Helyes. Holnap megkezded a büntetést...
Két év múlva Kartos Imre átvette az egész fakereskedés vezetését nagybátyjától. Amikor először találkozott feleségével a vasútnál, elemi erővel tört ki lelkéből a felkiáltás:
- Hálát adok az égnek szenvedéseimért. .. Azok nélkül soha sem éreztem volna azt a boldogságot, amit most érzek ...”
Új Idők, 1905.
*sarklak: skarlát
**bunyik: haramia
|
