MUNKA/MUNKÁS: VERSEK

Barcsay Ábrahám

A kávéra

Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,

Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,

Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,

Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.

Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,

Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab,

A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből

Mint hörpöl ő is részt Anglusok bűnéből.

*

Péczeli József

Méhek, herék

Meg lehet esmérni kit-kit munkájáról,

Mint a sast körméről, s a tehént vajáról.

A munkás méhecskék egykor mézt csináltak,

Melyen a rest herék soká disputáltak.

Nem tudván magok közt lépni egyezségre,

A darázst bíróul választották végre.

Ki jó pénzért előállván hívásokra,

Függeszté füleit a bizonyságokra.

Barnák, s kurták azok, a tanuk így szóltak,

Kik ott táboronként repdestek, s danoltak.

A méhek rettegtek, látván, hogy ővelek

S a herékkel közös a nevezett jelek.

Sok egyéb tanukat a darázs esketett,

Semmi bizonyosra de mégsem mehetett.

Előhívattatta a dolgos hangyákat:

De ezek sem tudtak adni több próbákat.

Két hónapja immár, mond egy, hogy foly perünk,

Munka ideje van, s mindnyájan heverünk.

Azonban költséggel tartjuk is a bírót,

Ő eszi a vajat, mi isszuk az írót.

Miért húzza vonja perünk ily sokára?

Lépjen a dolognak az igaz okára.

Csináljunk mindketten ma mézet előtte,

Így meg fog tetszeni, a lépet ki szőtte.

Nem jó lessz! a herék rútul kiabáltak,

De minthogy a méhek örömmel ráálltak;

Az értelmes bíró közöttök széjjelnéz.

Tudom már én, úgymond, kiké legyen a méz,

S azt nagy dicsérettel adta a méheknek,

S éhes szemek koppant a felpereseknek.

.

Így kéne ítélni: gyakran a törvények

Az ártatlan perest bészívó örvények.

Így processzus gyanánt a bölcs biró lenne,

S tiz-húsz esztendőre egy kis ügy nem menne,

De addig pereltünk sokszor mi egy csigán,

Hogy mikor megnyertük, osztoztunk a haján.

Azt ami benne volt, a bíró kiszopta,

S a hosszas processzus időnket ellopta.

A törvénykönyv oly vólt, mint egy sűrű csere,

Hol megbútt, akinek hamis volt a pere.

A rejtekhelyt néki pénzért megmutatta,

Ki lelke kárával rossz ügyét folytatta.

De már bölcs Józsefünk itt is fáklyát gyújtott,

Hogy e szövevényben járjunk, fonált nyújtott.

*

Kisfaludy Károly

A hazafi

A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,

Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, hireket.

Oh de muló fény az, minden balesetben eloszlik,

Mély gyökeret nem hajt, véle enyész neve is.

A haza oltárán örökön ragyog a nemes élet,

Mely szentelve magát, néki javára hevült;

És ha magas bért nem lelsz is mindjárt, ha korodnak

Irígylő nyelvén érdemed alkonyodik,

Hátra ne lépj, inkább kettőztesd minden erődet,

S egy buzgóbb maradék áldja hideg porodat.

*

Jókai Mór

Péter és Pál

Péter a beczézett, Pál a mostohafi,

Az urfi és diák, ez csizmadiafi,

Diák könyvből egyik bölcsességet tanul,

Másikon sem kopik lábszij hasztalanul,

.

Péter urfi végzett, lett juratus nyalka,

Vár reá a szép lány, s egy kis hivatalka.

Pálnak is kezében van a vándor könyve,

Mikor utnak indul, szeme lábad könybe.

.

Péter nagyságos úr! hiják diszebédre,

Szüksége van ahhoz pompás öltözékre.

Pálnak van műhelye, hires mester, varga;

A nagyságos urnak csizmáját megvarrja.

.

Egy karácsony napon Pétert eleresztik,

Azt se mondják neki, mi okozta vesztit?

Elmehet koldulni, s hirdeti a népnek,

Hogy a tudományos pálya milyen vétek.

.

Pál, ha hozzá fordul, megosztja kenyerét,

Tőle nem vették el jó kérges tenyerét.

Jó hely az a műhely! Az Isten megsegit

- S onnan a miniszter nem csaphat el senkit.

*

Greguss Ágost

A kontár

Kontárnak szidta egy kontár a mestert,

Mit az utóbbi (kár volt) megneheztelt.

"- Mit szórsz reám, ugymond, rágalmakat?

Ki téged egy újjal se bántalak.

- Nem bántasz engem? bődül rá a kontár

Te vagy ki engem meglopál, megrontál!

Hisz a te átkos műveid nekűl

Engem tekintenének mesterűl!"

*

Erdélyi János

Mátyás a szántó

Még iskolás fiú korában

Mátyás egy könyvvel tarsolyában,

A háztól elszökött,

Suhancnak öltözött.

Már szántogattak a mezőben

A szép tavaszra vált időben,

S a Szent-Gellért megett

Ép egy öreg szántót talála,

Kinek sehogy se folyt munkája,

Vagy ökre nem vont jól igát,

Recsegteté a taligát;

Vagy nem fogott tisztán ekéje,

Ha megtolult a föld perjéje.

Az ostorost meg a barázda

Végén hideg gyötörte, rázta.

.

"Adj' Isten jó napot! Hogyan megy a dolog?"

"Fogadj Isten! - Rosszúl; mivel magam vagyok.

Nem állanál be hozzám? Én jól megfizetek.

Szolgámon, nyavalyáson, harmadnapos hideg."

"Miért ne, jó díjért?" Mátyás ígyen felel:

"Meg rá jó áldomás! s megteszem, ami kell."

.

És ő suhancnak állt.

Az ösztökét jól viselé,

Az ökröket jól terelé,

Barázdált, boronált,

Mindent helyén csinált.

.

Már a nap is leáldozóban,

A szolga félig lábadóban,

Mátyás a fél napért

Követelé a bért.

.

A szolga bús szemmel tekinti,

Az ő béréből hajlik az ki...

Gazdája rázúg mérgesen,

Hogy már csak épenségesen

Húsz pénze van bent; - mind kiadta

A sok betegségnek miatta.

Szegény fiú majd síra, hogy

Épsége és a bére fogy...

Mátyás azonban jó szemes,

Az emberek szivébe les.

- Hej! már akkor kitört belőle,

Mily nagy lesz ő egykor, időre! -

S a fizetést csak elfogadja,

De a szolgának visszaadja,

Mondván a gazdának keményen:

"Úgy vesd rám a szemed,

Hogy, Isten éltetvén, akárhol

Megismerj engemet!

Nem jó igazság ez! Nem így kell

Bánnod, ha szolgád is, beteggel!

Bérét ha elvonod,

Tovább mért bántanod?!

Különben én vagyok

Hunyadnak gyermeke;

A kard lesz az nekem,

Mi néked az eke."

*

Tompa Mihály

A kincsásó

'Honnan, honnan, fáradt öreg?

Vállad nehéz ásót emel;

Mely fényes lőn a munka közt

De törve csorba élivel.'

.

"Kincset kerestem lobbanó

Fénynek nyomán a föld alatt;

De mélyen van, kemény a szirt,

Erőm és ásóm megszakadt!"

.

'Munkája veszve, jó öreg,

Fellobbanó fénynek ki hisz;

Lidérc az, csába éji láng,

Kincset nem ad, - s veszélybe visz.'

.

"Veszéllyel jár a cél, ha nagy.

Fáradságom nincs hasztalan:

Más kincsásónak a nagy út

Annyival is fogyasztva van."

*

Reviczky Gyula

Jelszó

Munkára fel, versenyre fel,

Magyarhon ifjai!

A mit ma végezhettek el,

Kár elhalasztani.

.

A gyors idő is ép' olyan,

Ugy űz ma holnapot:

Mint habra folyvást hab rohan.

Fel hát! dolgozzatok!

.

A percz, ha tünt, meg nem kerül

Annak, ki ácsorog.

Fut az idő szünetlenül,

Kereke zúg, forog.

.

S elsöpri, a ki véle nem

Tud lépést tartani.

Fel hát, jövendő nemzetem,

Magyarhon ifjai!

.

Dicsőn végezni: rajtatok

Mulik s nem másokon,

Mit boldogult apáitok

Megkezdtek egykoron.

.

Teher, nyüg enmagának is,

Ki csak lustálkodik.

Magának is, honának is

Él, a ki dolgozik.

*

Benedek Elek

Kis falumon néma csend ül...

Kis falumon néma csend ül,

De a mezőn kasza csendül.

Otthon csak a beteg maradt,

A többi mind búzát arat.

.

Merre nézek kalásztenger,

Mindenfelé dolgos ember;

Hull a földre verejtéke,

S szaporodik, gyűl a kéve.

.

Még a földön harmat csillog,

S kasza, sarló már ott villog,

Nap fölkeltét meg se várva,

Kint van a nép a határba.

.

Csillagok tán földre szálltak?

Búzakeresztekké váltak?

Ahány csillag nyári éjjel,

Annyi kereszt szerteszéjjel.

.

Itt is, ott is csendül a dal,

S nincs vége az alkonyattal.

Együtt dalol ember, madár,

Daltól zeng az egész határ.

.

Hej, ez a dal! Nincs szebb ennél!

Mintha mennyországban lennél.

Nincsen az kótára szedve,

Csak úgy terem a szívekbe.

.

Szívben terem, szívhez talál,

Minden szava az égbe száll,

Hozzá, ki mindnyájunk Atyja,

Ki az áldást osztogatja.

.

Száll az ének, száll az égbe,

A végtelen mindenségbe:

Uram, kitől minden ered,

Áldott legyen a te neved!

*

Csizmadia Sándor

A munkás

Most senki...

Gyüjtőkamrája egy tömeg izomnak,

Melyet nehéz, kínos igára fognak.

Némán mozgó, hideg, holt gépezet,

Mit más keze irányít és vezet -

Hogy ember is, csak sóhaja

Jelenti.

.

A gyárban,

Vagy pinceműhely szennyes éjjelében,

Haldoklik vízen és száraz kenyéren;

A két kezéből kincsek omlanak

S maga értéktelen lim-lom, anyag -

Részére szánva rothadás,

Halál van.

.

A réten

Fényes sugárban megcsillan kaszája,

Tömött fejű kalász bukik le rája;

S mindenkinek terem bőven kenyér,

Belőle csak maga hiába kér -

A jóllakásról - álmodik

A télen.

.

A bánya...!

Élő hősök közös temetkezése,

S önként szállnak le bús, sötét ölébe.

Nincs ott tavasz, hímes virágu nyár.

A füstölgő mécs ott a napsugár -

A börtön az, a szolgaság

Tanyája.

.

Az élet

Benne fogamzik meg, belőle árad,

A gyönyörnek forrása nála támad;

Boldogságát, javát mindenkinek:

Szorgalmával lám ő teremti meg,

S neki a nyomor esküszik

Hűséget.

.

De majd ha,

Ki tudja honnan, egy-egy szikra pattan,

S felgyul a rét, a gyár, a bányakatlan...

A földtekét bevilágítva ég,

Leolvad a bilincs, lehull a fék,

S a fénytől elszökik az éj

Hatalma...

*

Csizmadia Sándor

Minek panaszkodsz?

Minek panaszkodsz?!

Hogy rosszul bánnak itt veled,

A szidalom a kenyered.

Késő éjjel s a kora hajnalon

Igát vonszolsz, akár a jó barom.

Ne hasztalan panaszt

Forgass fejedbe:

De az igádat tedd le!

.

Mit érsz a jajjal?!

A lelkedet kisírhatod,

Széjjelszakadhat a karod.

Mondhatsz ezer meg száz imát,

Senki sem fog gondolni rád,

A megmentőd csupán

Csak egy lehetne:

Csak az igádat tedd le

.

Látod a síkot?!

Mire tanít a nyilt mező,

Hol milliók jóléte nő?

Ki tőled mindent megtagad,

Attól tagadd meg önmagad.

Az elhagyott réten

Misem teremne:

Csak az igádat tedd le!

.

Legyél csak ember!

Ha megszőkül majd a kalász,

S vígan tekint reája más;

Ha mindenórás a határ,

S mindenki a kezedre vár;

Huzódj te el s ki ne

Menj a melegre -

Csak az igádat tedd le!

*

Csizmadia Sándor

A gyár előtt

Alig virrad, a szürke, rongyos tábor

Ott áll már megszokott helyén

És meg nem válik a gyár kapujától,

Míg veszve nincs minden remény.

Hideg a tél, hótól fehér -

És nincs kenyér!... És nincs kenyér!...

.

A szennyes gyárfalak rájuk merednek

Büszkén, komoran, hidegen;

És mintha mondanák az embereknek

Haraggal, búsan, ridegen:

"Gyávák vagytok, íme, a bér -

Nincsen kenyér!... Nincsen kenyér!"...

.

"Mit ér az erő izmos karotokban,

Ha nincs bennetek akarat?!

Ha gyáva szívvel, bambán, elhagyottan

Viselitek a láncokat?!

Ha nem mozdul, pezsdül a vér -

Nincsen kenyér!... Nincsen kenyér!"...

.

"Szeretnétek bejönni, az igába

Hajtani újra nyakatok;

Pénzt gyűjteni, mint egykor, garmadába,

Mikor szántottak rajtatok!

S mit kaptatok a kincsekér'?

Nincsen kenyér!... Nincsen kenyér!"...

.

"Maradjatok csak künn és ha az észnek

Szavára nem hallgattatok,

Majd megtanít az inség, hogy a létnek

Alapja nemcsak a dolog:

Az összetartás többet ér -

És lesz kenyér!... És lesz kenyér!"...

.

Az éhes had a fal szavát nem érti,

Tompult aggyal csudákra vár;

Az ész tanácsa elől félve tér ki,

Koldusként házról-házra jár.

Rimánkodik és esdve kér -

Mert nincs kenyér!... Mert nincs kenyér!

*

Salamon Ernő

Szépen száll a szegénység

Szépen száll a szegénység,

szállhat könnyű szívvel,

kit más táji könnyű sor,

kit betegség hí el.

.

Kétszersemmi béremet

ingembe kötöttem,

azt is, azt a keveset,

kutyáknak vetettem.

.

Szolgáltam a házadnak,

barmodnak, fiadnak,

láncos engedelmese

voltam a lányodnak.

.

Tőlem tellett cifrára,

munkámból dagadtál,

de se szó, se köszönet,

ebeid közt hagytál.

.

Üthetitek nyomomat

végig hét határon,

szolgatartó kedvetek

többé nem szolgálom.

*

Palágyi Lajos

A munkás vasárnapja

Egész világ künn a szabadban,

A város csöndes, néptelen;

Sötét lebujban, egy sarokban

Ülök görnyedten idebenn.

.

A kikelet nem csal ki engem,

Sem zöld liget, sem nyári lak,

Sem az erkélyen vélem szemben

Felém mosolygó nőalak.

.

Így kimerülve, tehetetlen

Nincs semmi vágyam, óhajom;

A műhely zaja zúg fülemben,

A gép visszhangját hallgatom.

.

Kábult fejemben úgy zsibong még

A tegnap lázas gondja mind,

És lebilincselt rab vagyok még,

Hallom: a gép hogy hí megint.

.

Szivemben - érzem - nincsen semmi,

Agyamban tompán kavarog;

Érzem: megszüntem ember lenni,

S kereket hajtó kéz vagyok.

1890 körül

*

Jékey Aladár

A műhelyben

A Múzsa jön. Enyelgve súgja:

Jövel szent berkeimbe, várlak.

Repülnék s ez a durva gép, ah!

Legyötri lelkemről a szárnyat.

Agyamban itt, gond fellegében,

Elvillanó fényröppenések....

Zördül a gép: vigyázz ügyetlen,

No nézz a légbe! Tartsd a féket!

Aztán sokára, valahára,

Lejár a lomha gyári óra.

Hamar e szürke, tompa légből

Szabad mezőkre, hűs bokorba.

S szabad mezőn, a hűs bokorban

Mi bánt? Egy pók. Eszményi hálón

Gyilkol egy csilla kis bogárkát.

Szegény bogárka: színes álmom!

*

Sziráky Dénes Sándor

A megismétlődött teremtés

Amikor elzakatolt feletted az űzős napi robot,

gondolsz-e rá, ki volt az,

aki a fáradtság után izmodba új erőt lopott?

.

Azt hiszed, mert véresre serkedt a tenyered

a kemény kaszanyéltől,

hogy te termeled az éheseknek a kenyeret?

.

Amikor kézben tartod a kenyered karéját,

nem csodálkozol, mért történt,

hogy a vetés fűlándzsái átszúrták a föld héját?

.

Nem zengte át idegszálaidat a hír a

megismétlődött teremtésről:

egy magház meghasadt, s felemelte fejét a rózsaszín csíra.

.

Amikor kiújul fölötted az űzős napi robot,

gondolsz-e reá, miért van az,

hogy az Ismeretlen elhalt izmodba új mozdulást hozott?...

*

Ady Endre

Áldassál, emberi verejték

Ki egyetlen, bús, vaksi szemmé

Teszed a testünk,

Szent festék, mellyel az egekre

Lázadó, nagy képeket festünk:

Áldassál, emberi Verejték.

.

Ez a teremtés s Isten-erőnek

Emberi mása.

Minden izzadt ember egy könny-csepp,

A Végzet könnyitő sirása:

Áldassál, alkotó Verejték.

*

Ady Endre

Kacag a föld

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,

Ha kitelelt, földetlen gazdák,

Gazdagok gazdái, magyarok,

Ekéiket beleakasztják.

.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld,

Nagyúrtól, paptól így tanulta:

Milyen jó bolond is a paraszt,

Új tavaszkor robotol újra.

.

Nagyot kacag tavaszkor a Föld:

Ezer úrnak kell a kincs télre

S ezer éve ezért robotol

Sok-sok millió cseléd-féle.

Népszava, 1908. március 8.

*

Gáspár Imre

Munkás-marseillaise

Fel dalra, társak! zengje ajkunk

A munka bús, de szent dalát

Mi dolgozunk, nagy hasznot hajtunk,

De hol a kéz, mely díjat ád?

Hol az a kéz, mely áldva adva

A verítékért megfizet?

Ez ajk kenyérért kenyeret,

Nem alamizsnát kér fáradva!

Éhség, nyomor velünk,

De mind, mind felkelünk,

S ki harcba száll, hadd vesszen ő...

Szabad lesz a jövő!

.

A gazdagoknak van hazájok,

Övék a hon hegy-völgye mind,

Mi építők fel palotájok',

Mely ime ránk büszkén tekint!

S egy talpalatnyi tér e honbul

Nem a miénk sehol sehol,

Csupán ha hantja ránk omol,

Ha a lélek-harangja kondul.

Éhség, nyomor velünk

De mind, mind felkelünk,

S ki harcba száll, hadd vesszen ő...

Szabad lesz a jövő!

.

Királyi szívvel szolga a nép,

Felette úr lett a silány,

Könnyelmű szó eladja vérét

Az érdek szennyes piacán.

S ki kart veszített a csatában,

Vagy munka közt a gép előtt,

Ah! immár ki ápolja őt?

Koldus a dús nagy pitvarában

Éhség, nyomor velünk,

De mind, mind felkelünk,

S ki harcba száll, hadd vesszen ő...

Szabad lesz a jövő!

.

Kenyeret nem kap, aki éhez,

Tanítót nem kap gyermeke,

Nem jöhet orvos betegéhez

S gazoktól függ becsülete.

Oh, búja és tűrése hosszú!

S nagy országokba', szerte-szét,

Halljátok-e, hogy zúg a nép?

Trónokat ingat már a bosszú!

Éhség, nyomor velünk,

De mind, mind felkelünk,

S ki harcba száll, hadd vesszen ő...

Szabad lesz a jövő!

.

De mit panaszlunk! Nemsokára

Nagy számadásra hív a kor!

S zeng bércről-bércre valahára,

Mi most a szív mélyébe' forr!

Fel számadásra, hangzik a dal!

Tenger se zúg ily rémesen!

Nem nyomja lelkünk semmi sem,

S vádolja a gazt szörnyű váddal.

Éhség, nyomor velünk,

De mind, mind felkelünk,

S ki harcba száll hadd vesszen ő...

Szabad lesz a jövő!

*

József Attila:

MUNKÁSOK KÓRUSA

A világ szakszervezeteinek

.

A vekker nem tud semmiről,

a munkásember bériről,

hamar megfáradt férfiről,

az asszonyok jó vériről!

.

Csak két kezünk, sok gyerekünk,

téglát és zsákot emelünk,

óh - botor ellenségeink

jövőjéért is szenvedünk!

.

Óh kalapáljuk a vasat,

mert a vas szíve meghasad,

ha nem verjük ki rajta, mit

embernek sírni sem szabad!

.

Óh jó a jövőnek: jövőnk!

Óh jó az ételnek: erőnk!

Óh jó az igazságnak is:

győzni fog mégis mivelünk!

.

Nincs géppuskánk, se templomunk!

Egy héten hatszor meghalunk!

Mert nékünk jaj! jaj: széthuzunk

és pusztulunk! és pusztulunk!

1928 eleje

*

József Attila: SZOCIALISTÁK

Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...

A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi

tomporunkat -

Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,

hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa

nélkül csatát nem nyerünk.

.

Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk,

a halottunk,

tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából,

kubikos gödörből feljutottunk -

viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.

.

Viszi a ködöt az idő s az időt mi hoztuk magunkkal,

hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal,

a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás

megszeghette,

a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás

megfőzhette,

a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás

köcsögébe belecsobbant,

a csókkal, amelyből cafraság lett, amíg a munkás

fiatalába beledobbant,

a házzal, amelyből omladék lett, amíg a munkás

beleköltözött,

a ruhával, amelyből rongy lett, amíg a munkás

beleöltözött,

a szabadsággal, mely elnyomás lett, amíg a munkás

megszületett,

a bőrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás

felnövekedett, - -

a tőkével, mely munka lesz,

míg megnő az inas

s kalapácsával odavág

világ!

ahol a legfehérebben

izzik a vas!...

Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...

Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!

1931 eleje

*

József Attila

HAZÁM

1

Az éjjel hazafelé mentem,

éreztem, bársony nesz inog,

a szellőzködő, lágy melegben

tapsikolnak a jázminok,

.

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem

s háltak az uccán. Rám csapott,

amiből eszméltem, nyelvem

származik s táplálkozni fog,

.

a közösség, amely e részeg

ölbecsaló anyatermészet

férfitársaként él, komor

.

munkahelyeken káromkodva,

vagy itt töpreng az éj nagy odva

mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,

szapora csecsemőhalál,

árvaság, korai öregség,

elmebaj, egyke és sivár

.

bűn, öngyilkosság, lelki restség,

mely, hitetlen, csodára vár,

nem elegendő, hogy kitessék:

föl kéne szabadulni már!

.

S a hozzáértő dolgozó

nép gyülekezetében

hányni-vetni meg száz bajunk.

.

Az erőszak bűvöletében

mint bánja sor törvényhozó,

hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig

emeltek tönköt, gabonát,

csákányosokkal puszta tért nyit,

szétveret falut és tanyát.

.

S a gondra bátor, okos férfit,

ki védte menthetlen honát,

mint állatot terelni értik,

hogy válasszon bölcs honatyát.

.

Cicáznak a szép csendőrtollak,

mosolyognak és szavatolnak,

megírják, ki lesz a követ,

.

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve

magával kötve mint a kéve,

sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,

birtokát óvni ellenünk

s kitántorgott Amerikába

másfél millió emberünk.

.

Szíve szorult, rezgett a lába,

acsargó habon tovatűnt,

emlékezően és okádva,

mint aki borba fojt be bűnt.

.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól

s társa, ki tudta, ily bolondtól

pénzt eztán se lát a család.

.

Multunk mind össze van torlódva

s mint szorongó kivándorlókra,

ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,

mint amit maga kicsikart,

levesre telik és kenyérre

s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

.

Az ország nem kérdi, mivégre

engedik meggyűlni a bajt

s mért nem a munkás védelmére

gyámolítják a gyáripart.

.

Szövőlány cukros ételekről

álmodik, nem tud kartelekről.

S ha szombaton kezébe nyomják

.

a pénzt s a büntetést levonják:

kuncog a krajcár: ennyiért

dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag

s a gazdagtól fél a szegény.

Fortélyos félelem igazgat

minket s nem csalóka remény.

.

Nem adna jogot a parasztnak,

ki rág a paraszt kenyerén

s a summás sárgul, mint az asztag,

de követelni nem serény.

.

Ezer esztendő távolából,

hátán kis batyuval, kilábol

a népségből a nép fia.

.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,

holott a sírt, hol nyugszik atyja,

kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,

lelkem sikoltva megriad -

édes Hazám, fogadj szivedbe,

hadd legyek hűséges fiad!

.

Totyogjon, aki buksi medve

láncon - nekem ezt nem szabad!

Költő vagyok - szólj ügyészedre,

ki ne tépje a tollamat!

.

Adtál földmívest a tengernek,

adj emberséget az embernek.

Adj magyarságot a magyarnak,

.

hogy mi ne legyünk német gyarmat.

Hadd írjak szépet, jót - nekem

add meg boldogabb énekem!

1937. május

*

Reményik Sándor

Utolsó munkás

A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát

Aranyozza az alkony, Istenem.

Munkásaidat látom fenn mozogni,

Apró bogárkák, serény hangya-népek,

Ki kapál, ki vesszőt metsz, ki szüretel.

Munkálkodjatok, míg nappal vagyon:

Mondtad s elküldted mindannyiokat.

Mentek. Ki hajnalban, ki délelőtt, ki délben.

Verejtékük hullt zord szőlőhegyedre,

És felszállt áldozati páraként

S virágillat lett: édes öntudat

És boldog, tiszta lelkiismeret.

Hogy sürögnek ott fenn a húnyó napban,

Aranyként csillan szürke hangya-testük,

Már készülődnek lassanként haza, -

Egy óra még, és itt van a sötét.

.

Sötét, sötét: hogy száll a szörnyű szó,

Éjszaka: hogy suhognak szárnyaid,

Mily félelmes vagy, mily irtózatos,

Még annak is, ki dolgozott napestig,

Hát még annak, kit elhagyott a hajnal,

És elhagyott a délelőtt s a dél

S kit a hanyatló nap is így talál:

Hivalkodva és haszontalanul.

.

Álltam valami messze piacon,

És tarka rongyként ráztam lelkemet,

Így tűnt a hajnal, így futott a dél,

És így jött rám a késő alkonyat.

Utolsó munkás és utolsó óra -

Most itt állok a szőlőhegy tövén,

Napszámodba szegődnék, Istenem.

Egy óra még, és itt van a sötét.

Ezt az utolsó órát add nekem.