kb. 26 perc olvasás
Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások – XXVI.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma
Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.
Révai Miklós versei
*
BARÓTI SZABÓ DÁVID ÚRNAK.
Mit rebeg a víg hír? mért gerjedez annyira kedve,
S összvecsapott kézzel tapsol az édes öröm?
A tudományok, irígy rejtekből fényre kikelvén,
Készek-e állandón nyújtani többre reményt?
És valamelly nemes elmének szüleményeit áldván
Ébred-e már nyelvét többre becsűlni hazánk?
Hogy Vanier magyarúl szóll, s fejti Paraszti Majorság
Kincseit, országunk most igen annak örűl.
Szűzek! Hernádnak kik zöld partjára kiültök,
S víg nyájassággal töltitek ott az időt:
Ekkó is, veletek mulatozván, kassai hegynek
Erdős oldaliról éneketekre felel.
Ott szóllalt ő nyelvünkön, s ti vóltatok elsők,
Akik bámúltan néztetek ennyi csodát.
Kedvetek ott újúlt, kívántatok arra szerencsét,
S láttátok felesen megszaporodni szavát,
Mellyet az áldottabb ész szerzett a köz örömre,
És boldog tollal hosszas időkre felírt.
A völgyekbe tehát vígan kiüzöntetek, arra
Felzendűlt a hír, s vitte repűlve tovább.
Ó te Baróti Szabó Dávid szép kertje’ gyümölcse:
Boldog munka, hazánk új örömének oka.
Én is megtisztellek, azért bátorkodom írni
Versemet, és vallyon kérded-e, hogy ki vagyok?
Révai, kit Molnár buzgóbb kérése felunszolt,
Hogy valamit merjek kezdeni útja nyomán.
A Jeles Épületek történetképen akadtak
Hozzám, és abból gerjede szikra tüzem.
Még nálunk nagy könyvtárak s a régi magyarság
Kincsei és nyelvünk titkai ritka nevek:
Szűk értéke miatt tehetetlen szerzetem erre,
S minthogy más nemzet többire, kedve se vólt.
És azután alacsonyságom, mint gyermeki korban,
Annyi tekíntetnek meg nem adatta becsit,
Külső bölcsektől hogy társalkodva tanúlnám.
Mit kezdett nyelvén hajdan is írni hazánk.
Így a puszta falak, csak ez egy példára szerencsét
Nyújtván, úgy mutaták, én leszek itt legelől.
S elragadott édes képzésem, fennyen eresztém
Most lett múzsámat, s hangosan írni merék.
Mintha Propertiusát valamelly új Umbria szülné,
Majd úgy álmodozott én kicsiny elme tüzem.
Annak iparkodtam próbálva kiejteni hangját:
S lelkem utánna azon gerjedezésre hevűlt.
S megbántott tüzem, úgy hallám. De te versidet eddig
Én még nem láttam, s nélküled útba menék.
Nem fér énhozzám te dicsőségedre rohanni,
Sem nagy múzsádnak dúlva ragadni nevét.
Én hozzád képest, ifjabb kori próba dologgal,
Mint mutatóba valót, közre kevesbet adék.
Légy első, kik most támadnak, többre is adjon
Kedvet, egészséget, s adjon az Isten erőt.
Kössön drága hazánk víg népe fejedre borostyánt,
Én is azokkal eme tiszteletedre jövök.
S amit az egy Molnár ébresztésére követtem,
És útat törtem kis vezetése után;
Akinek én, ha mit érdemelék már verseim által,
Háladatossággal most is adóssa vagyok:
Menj csak előre, csekély alagyáimat írom utánnad,
S ekközt jó szemmel társ-követődre tekínts.
Mindenben versem törvényei hogy nem egyeznek
A te szabásiddal, hallom, iránta buzogsz.
Nem szerzettük együtt. S a nyelv járása külömböz,
Én is mást láttam benne lerejtve, te is.
Engedjünk egymásnak. Okod vagyon, úgy hiszed, arra,
Amit szabsz: soknak majd adom én is okát.
Bátor meg sem egyeznénk is, görögökre tekintvén
Több nyelv járását fogja szeretni hazánk.
Attika hol fog ugyan még is támadni hazánkban
Várom igen, s örömest majd viszek annak adót.
Üdvözöl, és szívből jót kíván Józsa barátom,
Ő is fog versben majd hamar írni neked.
Engedjék az egek, lássák a váradi múzsák
Jobb szemmel, s örömest ők is előbbre vigyék,
Amit véle csekély munkámból közleni szoktam,
S jobbítok fontolt vélekedése után.
A futosó hírnek könnyű repesése szavaknál
Más egyebet nem bír, s kél csak azokkal előbb.
Hogy teljék örömünk, munkádból küldj ide hozzánk:
Élj frisen, és szíves jó akaratba fogadj.
1779.
p 1
p
p A 6-os kórterem: az együttérző/protokollellenes orvos „bolond” stigmája
p
p A szabadszólás jogáért és esélyéért – öngyilkosan – a diliflepnibe menekülő
p
p Az urakkal egy tálból cseresznyéző, urakhoz törleszkedő ún. népképviselő
p
p Hátba lőtt/már jóval a döntő ütközet előtt dezertáló gyáva katona(tiszt)
p
p A gonosz varázsló, aki nem töri ketté pálcáját, de tovább rontó és bontó
p
p A kegyetlen bíró: pálcát tör feletted, miközben tudja, hogy ártatlan vagy
p
p Az irgalmatlan Jehova nevében a házasságtörő asszonyra első követ dobó
p
p Aki csak más vállára rakosgat hangyaszorgalommal elviselhetetlen terhet…
p
p Szarkazmusa: gúnyos, csípős stílusban nevetségessé tegyen valakit/bárkit
p
p Az ún. magas/elit- és a tömegkultúra közeledését nem segítő, akadályozó
p
p „A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas” – rosszabb, ha ez arany…
p
p A mundér becsületét mindenekelőtt védve sok hivatáserkölcsi bűnt fedezne
p
p Ingyen kínálva portékáját, igazgyöngyeit ezzel a gesztussal le is értékeli…?
p
p x
ORCZY LŐRINC HAMVAINAK.
Ha a józan erkölcs, egyűgyű jámborság,
Érdemlett borostyán s a hadi bátorság
Megkérlelhették vólna a vad halált:
Gyászos árvaságban Orczyt nem siratnók
Szakadó könyvekkel sírját nem áztatnók;
De jaj kéméllést érdeme nem talált!
.
Avagy azt tartsuk-e: ég ura megbánta,
Hogy illy ajándékát eddig nekünk szánta,
S azt haragjában közülünk elveszi;
Kivált e rossz világ szörnyű veszélyében,
Hogy ne keserítse érzékeny szívében,
Méltóbb helyére őtet visszateszi?
.
Fájdalmas kárvallás! Nincs megtérítése,
Keserves sebünknek csak ez enyhűlése,
Hogy élő képe szívünkben maradott:
Szeretet s tisztelet azt ott béedzette,
Mint tartós márványba, mélyen bémetszette,
Kiért az írígy idő is háborgott.
.
De bosszújára is ébresztő példája,
Ott lesz sok jámbornak vezető fáklyája,
Melly után éltét intézze boldogúl:
Jó férj és jó atya ha ki akar lenni,
Arra tanúságát itten fogja venni,
S az Úr szolgáját nem tartja csak rabúl.
.
Fog űgyefogyotton szíve keserűlni,
Fog ő embertársa javának örűlni,
S megtartja szentűl barátság kötelét:
Hazának s királynak esküdt hívségében,
Mind fegyvert, mind kormányt tart ő tisztségében,
S buzogja kettős előmenetelét.
.
Jeleskedett Orczy e szép erkölcsökkel,
S valamint éltében nemes ösztönökkel,
Holta után is éleszt ő jóságra.
Örűl két fiain lenéző fényével,
Kikre együtt szállott a jó szív vérével,
Hogy ők is törnek az igaz nagyságra.
1789.
p 2
p
p Ő inkább lesz/marad a király talpnyaló kutyája, mintsem a kutyák királya
p
p Imád idegen szavakat használni, de feleslegesen/károsan, sosem jó helyen
p
p „Műveltségét” inkább rossz célra, pl. lebunkózásra, kigúnyolásra használó
p
p Imád és nagyon tud/képes is mást zavarba hozni, és a zavarosban halászni
p
p Tudja, tanítja, mutatja hogyan kell az újoncot leégetni, nevetségessé tenni
p
p Négyszemközt elmondja, hogy mennyire igazad van, nyíltan elhatárolódik
p
p Szemtől szembe égig dicsér, de a hátad mögött meg csak ócsárol, piszkol
p
p Ifjúkori álmaitól egyre messzebb távolodó, arányosan egyre többet piáló…
p
p Akár rémhírt terjeszt, csakhogy középpontba kerüljön: szereplési viszketeg
p
p Illemtudóan viselkedő, jó modorú, elegánsan öltöző: „csak” kitöri nyakam
p
p Kényszerből/tévedésből űzött hivatásának nem a mestere, így a hóhérja
p
p A profi zsoldos katona, aki, mint a harci kutya bárkire/bármikor ráuszítható
p
p A kivesző tájnyelvet szótárba nem gyűjtő, rendszerező, értelmező, mentő s
p
p x
A HAZATÉRT MAGYAR KORONÁNAK ÖRÖM ÜNNEPÉRE.
Ó dicső koronánk! Törvényünk ereje,
Mellyel fénylett minden igaz urunk feje:
Te egekből szállott szentséges ajándék,
Hozzád hív keblünkből a helytelen szándék
Hányszor ragadott el? de el nem rejthetett,
Hogy bús árván hagynád a magyar nemzetet.
Mindég gondot viselt reád a kegyes ég,
Megtért mindég veled a kívánt üdvösség.
Akkor is, hogy utóbb egy tanácsadónak,
A haza vesztőnek, a jó rend bontónak
Ellopatott tőlünk gonosz sugallása,
S dűlő nemzetünknek már sír-gödröt ása:
Nem tetszett az égnek, s haragját dörgéssel,
Nyilván jelentette gyászos könyvezéssel.
Jaj! miként fordúlt meg minden a hazában,
Keresni kellett már a magyart honnjában.
Távúl léted kára: a sértett szabadság,
Levert magyar nagyság, megalázott papság.
Távúl léted kára: házunk billyegzése,
Szabad ugarinkon mérő lánc csörgése.
Távúl léted kára: kincsünk elrablása,
Sok jámbor szándéknak hijúlt másolása.
Távúl léted kára: bányánk kissebbsége
Magyar aranyunknak kitolt dicsősége.
Távul léted kára: nyelvünk kivesztése,
Hitvány gyülevésszel tisztünk megtelése.
Erre s még többekre a szívünk repedett,
S bánat záporával bús arcánk epedett.
Az Isten lágyítja a kemény szíveket,
Tetszésére hajtja a fejedelmeket:
S amelly vesszőt emelt megveretésünkre,
Oszloppá váltatta felemelésünkre.
Az eszközök, mellyek aláztatásunkra,
Nyilván koholtattak végső romlásunkra,
Ellenkező munkát tettek erejekkel,
Más tárgyra rúgódtak törekedésekkel.
Kevély Bécsnek ura bámúl e csodára,
Józanabb tanácsnak hallgat már szavára.
S hihető, maga is átkozza sírjában,
Azt a büdös dögöt rothadó porában,
Ki nemes érzésre megtompúlt szívével,
Udvart elcsábító rút szövevényével,
A szabad nemzetre nyügöt akart vetni,
S omlott falai közt nevét eltemetni.
Élünk tehát még mi, s nyőltön emelkedünk,
Ösi törvényinkben sértést nem szenvedünk.
Legfőbb kárvallásunk már megtéríttetik,
S ennek erejével visszaszereztetik,
Valamit elcsípett a hatalom dolga,
Kinek már meghajlott sok alacsony szolga.
De te bátor magyar! nagylelkű származat!
Ki meg nem csükkentél még a járom alatt,
Rúgd félre vérétől elfajúlt fojtódat,
Ki eszköz vólt benne, hogy felegyék jódat.
S mikor gőggel tiprod gyalázatos testét,
Ki kereste hitvány bérért nemed estét:
Buzgón ragaszkodjál megtért koronádhoz,
Erősben csatlódjál újúló hazádhoz.
S ekközt szánakodjál a szomszéd rabokon,
Kiknek hogy kemény bőr törődött nyakokon,
Nem érezvén súlyját megszokott jármoknak,
Bosszúságot törnek a víg magyaroknak.
Már megkapták, úgy mond, csecseze bábjokat
A síró gyermekek, s űzik játékjokat.
Nem báb a korona, szegény nyavalyások,
Nem gézengúz zsibság e szent rendtartások.
Kötés kezdett lenni király s a nép között,
Mikor a sokaság várasba költözött,
Hogy egy főtől függjön s éljen bátorságban,
Megtartsa vagyonját szabad társaságban.
Már akkor e kötés meghitt társoságra,
Erőt koronától vett állandóságra.
Bátorság kedvéért keskeny telekedre
Pecsétes levelet váltasz kis pénzedre,
Bizonyságra tészesz alkut szomszédoddal,
Hogy jégre ne vigyen csekély sajátoddal:
Mégis, botor lélek! büszke birodalmat.
Zálog nélkűl adhatsz egynek fő hatalmat?
Ki nyakadon ülvén vagyonodban bízzék,
Véres verétéked erejével hízzék,
S fiaidból szedett haddal fenyegessen,
Minden falatodra vámot s adót vessen.
Zálog a korona, melly inti királyát,
Hogy határán kívűl ne vigye dagályát.
Zálog a korona, melly hódúlt népekben
Állandó hívséget nevel a szívekben.
Mikor ez a zálog fénylett anyád fején,
Dűlő házatoknak inséges idején:
József! mit tett akkor a magyar hívsége,
Villogó kardjokkal kikelt vitézsége?
Érzékeny anyádnak gördűltek könyvei,
Ragyogtak arcáján az öröm gyöngyei.
A mi erőnk vólt az, melly harcolt értetek,
Általunk mentődött megrendűlt széketek:
A mi vállainkon nyugodt örökséged,
Kiért mint fizetett hideg keménységed?
Rútúl megvetetted arany koronánkat,
Elkeserítetted azzal jó hazánkat.
Rosz hitű oroszra akartál szorúlni,
Mikor hatalmadat kívántad tágúlni.
Élsz-e még? De bátor már hamuvá lettél,
Árnyékod is érzi, hogy nagyot vétettél.
Azzal jobbíts rajta, hogy a más világon
Örűlj a feltámadt magyar méltóságon,
Mikor koronánkkal öcséd fog ragyogni,
S hívebb segedelmet lát bennünk buzogni,
Ha erőszak alatt a tábor veleje,
Vólt a magyar nemzet a hadnak ereje:
Arany szabadságát nem sértő királyért
Miként tékozolja kincsét s a vitéz vért?
Majd Várnáig viszi hatalma határát,
Hogy jobb bátorságba tegye Nándor várát.
S akkor a szabad rend az ország nagyjával
Boldogabb tanácsát tartja királyával:
Jobb előmenettel szab új törvényeket,
Felosztja közöttünk a tágas földeket;
S ha igaz, hogy eddig setétben bolyongott
A magyar, s fülében csak bomlott réz dongott:
Nyájasban terjeszti a tisztább világot,
Csinnyábban vezeti erre az országot.
Elevenebb ösztönt ád a szebb lelkeknek,
Nyertesebb keletet a kézi műveknek.
Bátrabb útat töret a kereskedőnek,
Boldogságot szerez a szántó-vetőnek.
De nem erőltetve idegen szokásra:
Mert mi kórság kisztet illyen csigázásra?
Természete rendjén nagyobb hasznát veszed,
Míg kínnal a magyart más nemzetté teszed.
1790.
p 3
p
p Amputált/csonka lábbal nem-sportoló bajnok: megfogyva lélekben megtört
p
p Hipnotizáló képességét vesztére a cirkuszban Mario megalázásán fitogtató
p
p A szorgalmával kipótolgatná a hiányzó alapadottságokat: reménytelen eset
p
p Sorozatban hazudik ugyan, de azt jól be tudja bizonyítani: ez miért rossz
p
p Ő hat, alkot és gyarapít: rémhíreket kiötölve, terjesztve, színezve pánikot
p
p A – szemmel verve – meztelenül vessző-futtatatók közé álló, sőt: vezénylő
p
p Rossz példát mutató: az élsportoló tornászból egy tornából felmentett lesz
p
p Gyerekkori dadogóból nagy színész: nem – ő nem tesz kavicsot a nyelv alá!
p
p Haza a magasban? Az általa írt verssorból köréd varázskör nem teremtődik
p
p Osztály- vagy iskolai/közösségi ünnepségen Petőfi verset langyosan szaval
p
p Az élettársa nem szellemi partner – max. csak gépírónak jó (Németh G. B.)
p
p A nem szellemi élettárs: nem állandó kritikus, élő-ébresztő lelkiismeret
p
p A bulvár szennylapot rutinból legyártó zsurnaliszta és a reklámozó rikkancs
p
p x
A SZEBB TUDOMÁNYOKNAK
INNEPES ÖRÖMNAPJÁRA.
Ó ki öröm! mi titok látást nyit előmbe Apolló?
Írj hamar, ó tollam! bár akadozva csak írj.
Azt láttam, sok nemzeteket mint járna fel, osztván
Kincsét, hogy valahol a görögökre talál.
Megfáradt múzsákkal együtt, új földeket érvén,
Végre megállapodott nagy Buda vára hegyén.
S környűlnézte magát: itt, itt, ó isteni szűzek!
Észnek tűz erejét osztja ki bőven az ég.
Már hajdan megszállottuk szebb részeit egyszer
E várnak, de hamar hűlt vala puszta helyünk.
Régi idő, úgy mond, még Mátyás bírta hazáját:
Még most is népünk aki’ nevére sohajt.
E föld nem csak egyéb adományit termi csodára
A természetnek, s gazdagon önti javát.
A nagy lelkeket is szüli a nemes elme’ tüzével,
A tudományra mohós kedvet, az édes erőt.
Itt látjuk Plátót, majd itt támasztja fel újra
Porból visszakelő lant heve Callimachust.
Pindarus itt éled fel együtt, itt írja Ulisszest
Újra Homérus az új Trója veszélye után.
Itt fog többek közt hallatni Demosthenes ékes
Hangja, s az új macedót sérteni fogja szava.
E földön terem Euklides, szám titkait újra
Itt veti fel, s jobban méreti szeglet ivét.
Itt fogsz, Praxiteles, márványból metszeni képet,
A viasz is csak szót várni fog ujjad után.
Itt fog Apellessel csoda dolgokat írni Zeuxis:
Természet-játszó ritka gyümölcsös abroszt.
Szűz sereg! itt maradunk, és már bujdosva világnak
Fel nem járjuk egyéb részeit annyi felé.
Itt maradunk meg örökre. Siess ölelésre, magához
Tégedet ím önként Attila vére fogad.
Ám vídúlva tekintsd, hogy nyitja királyai’ felség
Udvarokat, s nékünk rendel örökre lakást.
Sőt még több helyeken más roppant házakat állít:
Majd az egész ország által is adja magát.
Így szóll Fébus, öröm könyvek gördűlnek azonnal
Arcáján, s kiterűlt karral előre siet.
Érdemes elsőség viseléssel drága hazánknak
Nagyjai közt te is e bévezetésre jövél.
Nyilván, ó Ürményi! te is szent csókokat osztál,
S a jövevény sereget vissza ölelve fogád.
S támogatod, szerzesz állandóságot örökre:
Úntalanúl fáradsz, vonz ide minden erőd.
Halljad. Ezért minden tudomány-karok áldva fogadják:
Hogy ki mi fő dolgot tiszteletedre teend.
Élet igaz színben már is vetekednek az írók
Festeni, s e képet már csoda-szépre viszik.
A szebb építés jeles alkotványokat állít:
Téged is oldalokon látni fog a nagy idő.
Nagy nevek! ott lésztek, s majd néktek fogja köszönni
Egyszer, hogy népünk boldog időre jutott.
Károlyi! szent Helikont te rakatsz a váradi hegyre,
S Ungváron te mutatsz megmaradásra helyet.
Niczky! te is Győrt s Pécset adod fel drága lakásúl:
A népes Kassát Péchy, Balassa Pozsont.
Zólyom zöld hegyein Berchtold fedez illatos ággal
Forrást a kiütő gorgoni körmek után.
Túl rajtunk kelnek Zágráb torony orrai: Skerlecz
Ott örök állandó székhelyet újra rakat.
Ó Vörös! ó Patachich! mi közelről hangoz Apolló
Szent lantján veretett őnmaga verseivel.
Ád fő tiszteletet Feketének, térdre leesvén,
S nyújt fel örök koszorút szűz seregével együtt.
Egyre felindúlván, forró öröm éneket újra
Mondanak, és zendűlt lantjokat újra verik.
Visszafelel, s messzebb hegyeken túl elmegyen ekhó,
Gerjedez országunk népe s örömre fakad.
Hálálván javait, mikor álmélkodva tekínti,
A kút-főre siet s gondosan értekezik.
Látja is. Ó! úgy mond, ó jól tettük le hitünket
Adván éltünket védelem áldozatúl.
Ó jól ontott vér patakok, jól folytatok, áldott
Test halmok, melly jól estek el édeseink.
Nagy jutalom, nagy anyánk, ó Márja Terézia! tőled:
Újra lekötsz: mit vársz? mit tehet újra hitünk?
Ismét vért ontunk csakugyan. Kész Attila bátor
Magzatinak vérző fegyverek. Íme megyünk.
Nagy fiadat, József császárt, a tengerig és még
Túl azon is híven fogja követni hadunk.
Dalmata föld, bolgár s a bosnya sohajtja királyát
Szomszéd szerbekkel, moldva s oláh nagy urát.
A szent földért is forr vérünk, s ejteni kíván
Andrással tapodott nemzeten újra sebet.
Rab földek, javait az arany nap néktek is osztja:
Búsúlt homlokotok boldog időre derűl.
Majd tí is feljebb nézvén a csillagos égbe,
Így fogjátok öröm közbe rebegni nevét:
Ausztria! terjesszed te határidat, általad Isten
Jobbra szerencsézvén népeit egybeszedi.
1777.
*
ÖRÖMNAP,
mellyen a fő tudományok
Budára általköltözködtek.
.
Halljad, ó áldott Buda! szóllok, el sem
Olthatom forró nagy hevét örömmel
Kedvesen megtelt kebelemnek, ébreszt
A nagy Apolló.
.
A köz útakból kivezet kezemnél
Fogva, s válláról maga nyújtja lantját,
Énekeltetvén arany új szerencséd
Boldog elértét.
.
Hol vagyok? Szép föld: nyomozom kevélyebb
Lábbal a Sappho szigetét, s dalomra
A magas dombról magyarúl felelget
A szavas ekhó.
.
Ó! tehát a szent tudományok immár
Vissza úgy térnek, s lebocsátva felség
Fényeket, nyelvünk ösi drága kincsét
Hangzani kezdik.
.
Boldogabb sorsból kifogyott Aténát
Hajdan ott hagyván szomorú porában,
Úgy emelték fel becsit a miveltebb
Római nyelvnek.
.
Szent öröm közben kezeket kinyújtván,
A kilenc múzsák seregekbe önként
Hív barátsággal fiait fogadják
Édes hazánknak.
.
Tellyes értéssel magok általadják
Titkokat, s mondják magasabb karokból
Sokfelűl édes mieink az áldott
Ritka tanítást.
.
Hallgat a külső Galeottus és más
Tartományokból jövevény tanítók,
Akiket Mátyás kegyesebb királyunk
Béhoza drágán.
.
Erre felgerjed Duna, víg habokkal
Zúgja látását, s ezután feloldják
Titkait több kis vizek a jövendő
Boldog időnek.
.
Ó! tehát könyves szemedet törűljed,
Már öröm s jó kedv mosolyogjon ázott
Képeden, kedves magyarom! Budának
Fénye felépűl.
.
Itt neveltetvén haza nagy reményét,
Kedvesen fogják ölelő karodról
Bölcseség fejtett eleit rebegni
Magzatid. Innét
.
Már nagyobb korban buzog a mezőben
Láttatott fegyver-viselő sereggel
Törni szebb testét valamelly vitézebb
Vér a hazáért.
.
Már nagyobb lelket köz örömre innét
Vár az országlás, s jeles érdemekből
Nádor-ispánság viszi, vagy tetézi
Érseki nagyság.
.
Béke, csendesség, jutalom felébreszt
Többeket, szép ész, finom íz, tanúlt mű
Boldogúlását azalatt megadják
Bőven hazánknak.
.
Újra majd Zsigmond hida is felépűl,
Majd siet Rómát vetekedve feljebb
Múlni hét dombon kiterűlt falakkal
A Buda vár is.
.
Adjad ó Isten! s kötelezz le jobban
Olly kegyességű fejedelmeinkhez,
Akikért ismét hadaink vitéz vért
Ontani készek.
1777.
p 4
p
p Nem felkészült/tájékozott/figyelmes/gondos előkészítő stb. idegenvezető
p
p A helyzet magaslatán nem álló háziasszony/gazda: vendégbarátságtalanok
p
p A falu ünnepére nem a hely szelleméhez illő-méltó programokat összeállító
p
p Megrendíthető katonatiszt strázsál/a gárda nem hal meg: megadja magát!
p
p A nótafa, előénekes, énekkar-vezető, aki nem javasol/kezd el ismert jó dalt
p
p A maga építette híd alá nem áll, a teherbírását terheléssel nem ellenőrző
p
p A művészi fikcióban nem tanít átlátni hamis látszaton, felfogni a lényeget
p
p A felelősséget gyorsan-szakszerűen, rutinból el/áthárító „felelős” miniszter
p
p Egykori laktanyai politikai tiszt, aki mindig le van maradva több brossurával
p
p Az ezred éber elhárító tisztje segít a sorkatona egyetemistákat beszervezni
p
p A kvázi monopolhelyzetű pártlap műkritikusa dönt művek/alkotók sorsáról
p
p Az ügyvédi aláírásáért kaszáló, a lakásvételi szerződésért már nem felelő
p
p A falra pingálja, festi az ördögöt, őt is meglepi, hogy ha az meg is jelenik
p
p
p x
A MAGYAR ÖLTÖZET ÉS NYELV
állandó fennmaradásáért való ohajtozása
egy buzgó hazafinak a nagy magyarhoz.
Mint a kemény kőszál, mellyet bús habzással,
Ostromol a szélvész zúgó csapdozással,
Halkkal visszavervén a felforrt áradást
S a magába dűlő habos agyarkodást,
A tenger közepén fenn hordozza fejét,
Tisztábban mutatja ragyogó tetejét:
Nagy vér! te nemesen termett bátor elme!
Illyen nagy lelkednek megtért győzedelme.
Az a fejedelem, aki megalázott,
Előbbi nagyságos tiszttel felruházott.
Ez árnyék világból könnyebben múlhatott,
Hogy nyilván mutatta azt a szép bánatot,
Melly jó szándékának elég bizonysága,
De sok árúlónak érdemlett csufsága.
Hol most kérkedése az arany kulcsosnak?
Hol harsogó szava titkos tanácsosnak?
Kárhozatos jelek! mellyeket csak az nyert,
Édes nemzetébe ki több sebeket vert.
Mint csüggő galandjok, úgy pirúl arcájok,
Úgy száll, mint jégeső, az átok reájok:
Hatod ízig legyen gyalázatos nemök,
Mért hogy romlásunkban vólt gonosz érdemök.
De te, nagyságos vér! hazádhoz hív lélek!
Nézzed, körűlötted mi szépet szemlélek:
Akkor is, hogy rosz szél rázta szép nevedet,
El nem hervaszthatta nálunk érdemedet.
Most minden magasztal, hozzád ragaszkodik,
Hosszú életedért égbe fohászkodik,
Mind aki hallgatott az erőszak alatt,
Mind kiben szabad vólt a szó és gondolat:
Lehess újúlásunk elősegéllője,
Magyar Palládiom egyik építője.
Hathatós a szava ollyan férfiúnak.
Kit inség mutatott jó hazafiúnak.
Szóllj ott, és vonzz mindent az egyetértésre,
Hol eggyé kell lennünk a felépűlésre,
S mikor támogatod nemzetünk nagyságát,
E két oszlopra is vésd állandóságát,
Mellyet a ruhában és nyelvben találunk,
Ha egyéb virágzóbb népeket vizsgálunk.
Ezért sohajtozom én is e versemben,
Igaz űgyért szóllok búzgódó hevemben.
S hogy neked ajánlom, bízom jó szívedben,
Azzal kisebbséget nem teszek nevedben.
*
Mi az, amit látok? bizony szép változás!
Bámúlóvá tészen a nagy csodálkozás.
Higgyem-e, hogy azok vagynak olly nagyságban,
Akik elmerűltek minap puhaságban,
Más nyelven járatták kényes ajakokat,
Feltűzték magokra hasadt ruhájokat?
Helyettek pirúltam, hogy nagy őseiktől,
Úgy elhasonlottak szép erkölcseiktől.
Vóltam olly helyeken, hogy nemes bosszúban
Majd csak kárt nem tettem sok here fattyúban:
Ki nyílván fájlalta hazánk csufságára,
Hogy nem tagadhatja kitisztulására
Cigány eredetét, s magyarra mutatott,
Több illy káromkodást mérgében ugatott.
Szent Isten! hazánkat valóban megverted,
Mikor a magyar vért más vérrel keverted.
Mi romlást hozattál vásott menyeinkkel,
Kik fel nem tehettek édes mieinkkel!
A féke szakadott pajkos menyecskének
Nem tehetett ura eleget kényének:
Gyülevész cselédből hajfodró némettel
S más alacsony vérű idegen nemzettel,
Öszvebújt a cinkos a magyar’ ágyában,
S illyen poronty úr most annak jószágában.
Ez szóll illy gonoszúl, s nem a magyar’ vére,
Bár közelebb járjunk a dolog tövére.
Nézd, az igaz magyar, amiben vétkezett,
Idegen szokásból hamar kivetkezett.
S ha hajlott, ahová puhán elvezették,
De megtért, mihelyest rabsággal sértették.
Ha idegen köntös illy rosszal szomorít,
Nem nehéz a kalpag, a dolmány nem szorít:
Könnyű a széles kard, könnyű a buzogány,
Bajusz nevelésért a jó szív nem pogány.
Illyen magyar tessék nyájas szépeinknek,
Idejökre jutunk dicső eleinknek.
A sok pihe szárnyú lependék rongyokat,
Viszi az áldott szél a boglya búbokat,
Mellyek elrútíták a terhelt fejeket,
S úgy mutaták őket mint denevéreket.
Vitéz amazonok jöttek a mezőre,
Bársony csákó szebben illett a szép főre,
A kurta mentécske karcsu derekakra,
Új szépséget rakott a gyenge vállakra.
Gerezdes fejkötő készűl várasokban,
S már csinnyán fodrott fő jár az udvarokban.
Szép a síma haj is a piciny kontyokkal,
Béborítva földig érő fátyolokkal.
A hajadon főnek készűl ékessége,
Nem sértett virágnak méltóbb jelensége:
A gyöngyökből fűzött kellemetes párta,
Mellyben a jámbor szűz jegyesét elvárta;
Készűl a rét ümeg bokros karkötőkkel,
Hajlott derekú váll aranylánc fűzőkkel.
Megnyílt a magyar ég, s annak angyalai,
Leszállanak hozzánk Béla leányai.
Ó ti nagy erejű édes bálványaink!
Kiknek meghajúlnak jó szívű nagyjaink:
Azt az igaz panaszt most megszűntessétek,
Hogy őket németbe tí öltöztettétek.
A nagy hatalomra, mellyel mindent bírtok,
Mikor enyelegtek, vagy édesen sírtok,
A nagy hatalomra kérlek a hazáért,
Annak fennmaradó örökös javáért:
Amelly rosz tőletek vette eredetét,
Vegye ki pusztító kemény ítéletét.
Legyetek iránta olly eltökéléssel,
Hogy erősödjék meg egy törvény szerzéssel:
Mellyet aki felbont hebehurgya széllel,
Ne társalkodhassék a józanabb féllel:
Kiki úgy vesse meg, mint káros újítót,
Nemünk vesztésére hanyatló csábítót.
Bizony sok rejtezik a ruha módjában,
Megtartja a magyart szép tulajdonában.
Nézd csak vitézidet, hogy úgy emberkednek,
Ruhájok által is arra nevekednek.
Pederített bajusz kötött hajcsomóval,
A kurucos mente a rojtos csákóval,
Társolyos széles kard a feszes nadrággal,
Nyilván jeleskedik olly hathatóssággal,
Hogy a bátor szívet még bátrabbá teszi,
Töröknek tekercses fejét így elveszi.
Ezzel nyertes hadunk, s a magyar nemzetnek
Rettenetes nevét viszi napkeletnek.
S mivel egy a sorsa a nyelvnek ruhánkkal,
Tetszik az is most már, fellebb kap hazánkkal.
S akkor leszen hazánk tellyes erejében,
Ha felkél nyelve is nagyobb érdemében:
Valamint romlás ért, hogy ezt elmulattuk,
S csaknem pusztulásra nemünket juttattuk.
Hagytuk fenekedni e csodát hegyettünk,
S már nyakunkra hágott, mikor felébredtünk.
Boldog felébredés! mellyre zsibbadt tagunk
Már gyengébben érzett, s kipárlott maszlagunk.
Mint felgyógyult beteg a megtért életet,
Mellynek vesztésével halál fenyegetett,
Édesebben érzi, s már jobban becsűli,
Mindazt, ami árthat, gondosban kerűli:
Úgy jött meg kényesebb íze nemzetünknek,
Érdemét esméri korcsosúlt nyelvünknek.
De, jaj! melly nagy lenne nevünknek sérelme,
Ha illy indúlatnak múlnék gerjedelme.
Azért gondolkodjunk az állandóságról,
Az abból áradó tartós vigaságról.
Deli asszonyaink! tí nagyságos szépek!
Áldott természettől írott ékes képek!
Itt is csak tőletek lehet orvoslásunk,
Általatok vehet maradást szokásunk.
Ne morogj, szép alak! ne légy engedetlen,
Ne légy imádódnak durcás és kegyetlen,
Hogyha szobaleányt választ falujából,
És szoptató dajkát tészen jobbágyából,
Méhed gyümölcsének felserdűlő korban
Ha nevelőt keres a szomszéd bokorban.
Ó! mi sok szép lelket a homály itt rejtett,
Fínnyás asszony miatt kiket elfelejtett
A félénk uracska, s bitangot fogadott,
Kinek úri asztalt s bő jutalmat adott,
Hogy megrontsa vérét, s idegen szokásra,
Hajtsa gyenge szívét haza utálásra.
Vad vólt a mí nyelvünk, s vadabbat tanúltak,
Kiért a gyűlésben minap mint pirúltak.
A gyáva emberkék érzették károkat,
S hebegve, dadogva tátották szájokat.
Bezzeg, ha az úrfi magyar inasával,
Magyarúl szóllt vólna játékos társával,
Ha hallgatott vólna magyar nevelőre,
Oda szóllhatna most az igaz velőre.
Szegény jobbágya is jobban szerethetné,
Mert nyögő panaszát maga megérthetné,
Mellyet elmagyaráz, amiként akarja,
A kevély tiszttartó, s mocskát eltakarja.
Jobb atyja vólna így nyavalygó népének,
S mint vérszopó nadály, nem esnék bőrének.
Az is nevelhetné egy gyönyörűségét,
Melly hazában szedi jószága bőségét,
Annak fiaira oszthatná kegyelmét,
S nem ennék idegen herék jövedelmét.
Mind hazafi lenne, ki hív szolgálatért
Venné jó urától a holtig járó bért.
Töltsd meg udvarodat hazád magzatival,
Te, ki bírsz hazádnak gazdag határival,
S velek tanácskozzál még több eszközökről,
Hogy érdemed legyen újúló nyelvökről.
A jámbor szándékú társaság mit ohajt,
Látod te, már régtől e célra miként hajt;
A szorgalmas méhek virágos réteken,
Mézet hogy gyűjtenek a termő földeken:
Egy kasból kívánják édes takarmánnyal,
Kényedet nevelni sok jó találmánnyal.
Haszon, gyönyörűség, nyelved virágzása,
Amiket ígérnek, hazád újúlása:
Hogy közelebb érjed bölcseség kincseit,
S idegen nyom után ne járd ösvényeit.
Ez a szándék, mellyet a társaság forgat,
Kit a gonosz írígy sok váddal háborgat.
Fogd pártját, ápolgasd, most vagyon ideje,
Most jöhet meg egyszer állandó ereje.
Balúl vélekedtél, a királyt sértetted,
Hogy nyelvednek űgyét őtőle féltetted.
Nem vet ő akadályt, higgy bár levelének,
Kedvez inkább nyelved előbbre mentének;
A te kebeledben támadt ellenséged,
Kit még bátrabbá tett gyáva félénkséged.
Ó szentséges vallás s királyi méltóság,
Fennmaradásunkra szerzett két valóság!
A vakmerő gonosz, csak maga részére,
Mi sokszor bitangol titeket kényére?
Valamint a rosz pap, úgy az udvar híve,
Ha tisztét felejti, ha romlott a szíve,
Mindketten uroknak felséges nevével,
Készek vissza élni szent rendelésével.
A kegyetlen vászok hódúlást fogadnak,
Büszkén azt harsogják, kegyelmet ők adnak.
Uraknak képében a nép kívánságát
Elölik mindenben s nevelik rabságát.
Békeséges tűrő az Isten, s papjait,
Menykővel nem üti népe hóhérjait;
A más világon is megtalálja őket,
Bűntetheti ott is a gonosztévőket.
Csak már a királyok, kiknek a hatalmok
Addig tart, ameddig terjed birodalmok,
Ne hagynák szabadon az álnok szolgákat,
Ne kémélnék tőlök az akasztófákat!
De jobb jövendőről táplál a reménység,
Elnyomja ezeket a vígyázó felség:
Nem hallgat reájok nyelvünknek dolgában,
Nem hallgat hazánknak kívánt több javában.
Ne késsél hát jámbor! s amit javasolnak,
Bizony erre legjobb eszközt tanácsolnak
Szerető polgárid, kikben a hazáért,
Érez a szív annak maradó javáért.
Fogj hozzá, míg lángol a tűz a nagyokban,
A nyelv ízét így is neveljed azokban:
Magyar játék-színnel rakd meg várasidat,
Hódítsd oda hazatérő leányidat.
Ne félj, férjeiket mind oda vezetik,
Egyszer valójában ha azt érezhetik:
Mi furcsák lehetnek tréfás alakosid,
Mi szívet érdeklők komor játékosid,
Mi édes a nyelved az éneklésekre,
Mi erő száll azzal a gyengűlt szívekre.
Szomorú állapat! mondod zokogással,
Hogy honnjodban perelsz bitang árendással:
Aki kezdetében tiltja játékodat,
Azért hízott nálad, hogy bontsa házodat.
De első tüzeddel ha olly sokat tettél,
Hazádból sok káros szokást kikergettél:
Érte lehetsz itt is, útba vezetheted,
Gazdának engedjen, alább ültetheted.
Még egy vagyon hátra, fordítsd azt hasznodra,
Amit eddig lenni gondoltál károdra;
Megesik az sokszor, melly dolog sebet ejt,
Orvoslást magában arra ugyana’ rejt.
Nemzeti oskola! úgy vólt a lármája,
Átkozott találmány, sok rosznak a fája!
Általa a magyar lészen mind németté,
Hazánkat elnyelő kegyetlen nemzetté.
Nem tudom, e vólt-e, nem-e, a kitett cél,
De bátor a’ vólt is, megfordúlt a rosz szél.
Mí tudjuk, kik láttuk, s az Istent áldottuk,
Bizony csodát teszen, örömmel mondottuk.
Lám tanúl itt ugyan a magyar németűl,
De használ az néki, hogyha otthonn nem űl:
S vagy kereskedést űz, vagy áll mesterségre,
Kedve gerjed hadi vagy mi más tisztségre.
De bezzeg magyarúl tanúl a német is,
A tót, a rác s oláh, s több egyéb nemzet is:
S mivel több vért s tüzet magyarban tapasztal,
Kit ruhájáért is szeret és magasztal,
Édesgesd csak hozzád, mert őnkéntjén hajlik,
Hazád erejére mind magyarrá válik.
A fogadott magyar, már sokszor láthattad,
Mi buzgó melletted, azt is csodálhattad.
Úgy jár ez, mert mivel érzett már rabságot,
Meg tudja becsűlni a szent szabadságot.
Minthogy puszta hazád, illyen polgárokkal,
Töltsd bé határidat csinált magyarokkal,
Hogy hamarább juthass ohajtott célodra,
Egy nemzeten álló hív bátorságodra.
Becsűld az oskolát, mellyből ezt várhatod,
S terjesszed, ápolgasd, hol módját láthatod:
Terjed véle nyelved, nemzeted is tágúl,
S ha bele kapsz, példát láthatsz bizonyságúl.
Akarom, hogy tennen tapasztalásoddal,
Neveld örömödet igaz látásoddal.
Nekem, ha jól buzgom ruhádért s nyelvedért,
Ezzel együtt járó állandó létedért,
Mutass csak jó kedvet, ez elég jutalmom,
Elkevélykedhetik ezzel is sír-halmom.
A dicső koronát törvényünk erejét,
Hazánknak aranyra derűlő idejét
Minap énekeltem öröm innepléssel
S utánna ezt azon haza szeretéssel.
Nem tudom, mi ártott, alig végezhettem,
Már halni készűlök, olly beteggé lettem.
Megijedt orvosom, látom, forgolódik,
De tudományával, érzem, hogy csalódik.
Most várhatná hazám hív szolgálatomat,
Ha látta inségben érte vólt lángomat;
De nevel keblében olly jámbor fiakat,
Ép erővel bíró nagylelkű társakat,
Kik gondolnak annak támadó javával,
S ellehet bármely hív gyermeke híjával.
Szakassza a halál életem fonalát,
Magyar boldogságnak láttam már hajnalát.
1790.
Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…
Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Egy mondat: boldog(talan)-ok – XXVI.2025.06.15.
- Ányos Pál összes költeménye2025.06.14.
- Akik Ányos Pál örökségét vigyázzák2025.06.14.