Orosz István: Egy szem eper (Történetdokumentum) – Negyedik rész VIII. PANNI

Írta: Nagy Jenő · 2024. május 11.

kb. 14 perc olvasás

Orosz István: Egy szem eper | könyv | bookline

OROSZ ISTVÁN

EGY SZEM EPER

Történetdokumentum

© Orosz István, 2010

© Napkút Kiadó, 2010

Orosz István: Egy szem eper (Napkút Kiadó, 2010) - antikvarium.hu

NEGYEDIK RÉSZ

VIII
PANNI
1
Őrülten száguldott a belga alföldön, a Vauxhallban teljes hangerővel
szólt a Dire Straits, minél hamarabb oda akart érni, oda akart
érni valahová, ami nem átmeneti, ami biztos, ami megnyugtató,
aminek van perspektívája. De hol van ez a hely? Magyarországon?
Németországban? Angliában? Hova vigye Sárit, ha a lány netán
most végre valóban rászánta magát, hogy otthagyja Incét? Vissza
Magyarországra?
Hát persze, igyekezett úrrá lenni a belül elhatalmasodó pánikon,
hát persze, mondogatta magának, Matyi majd segít, lesz új és jó életünk
Magyarországon, Panni is hazajön, boldogok leszünk. Éjszaka
vezetett, üres, kivilágított autópályán, alig kellett az útra figyelnie,
nyugtalanító gondolatfoszlányok, érzésfutamok játszottak vele, belé-
belé nyilallt a félelem, akár a fogfájás, hogy nem követ-e el most
valami jóvátehetetlent, valami visszafordíthatatlant, vagy nem történt-
e máris meg valami visszavonhatatlan azzal, hogy otthagyta
Pannit? Még jobban rálépett a gázra, de nem tudott olyan gyorsan
menni, hogy elmenekülhessen a szorongás elől.
Hajnalban ért a városszéli panzióba, halálosan kimerülten dőlt
az ágyba, mégsem tudott elaludni, földúltan forgolódott, végül három
pohár Jameson megtette a hatását: lassan belebódult az elhúzott
függönyökön keresztül beszűrődő, téliesen fémes, reggeli fényekbe.
Arra ébredt, hogy rémesen fáj a feje és kopognak az ajtón.
Sári állt a küszöbön, havas fekete csizmában, kipirulva, kigombolt,
rókaszínű szőrmekabátban, kapucnival a fején. – Bejöhetek?
– kérdezte tettetett ártatlansággal, miközben apró toppantásokkal
rázta le magáról a friss, jó szagú havat.
363
2
Sári azért jött, hogy lebeszélje Pétert Magyarországról. – Nem
gondolhatod komolyan, hogy visszamenj oda, épp most, amikor
kezdenek egyenesbe jönni a dolgaink! Angliában a gondnoki fizetésed
több, mint amennyit Debrecenben az egyetemen kapnál,
nem? – Péter elhűlten hallgatta a lányt, hirtelen nem is tudta, mit
mondjon, annyira váratlanul érte a dolog, s persze fogalma sem
volt, hogy mennyi lesz a keresete, ez a körülmény nem esett latba,
amikor elindult Magyarország felé. – És Londonban ott az
ingyenlakás, ajánlott neked lakást Matyi? – Péter teljesen összezavarodott.
Itt ez a nő, élete nagy szerelme, csak az az apró bökkenő,
hogy nem akar vele élni, illetve Magyarországon nem akar vele
élni. Péter még sosem látta Sárit ennyire elszántnak és rámenősnek,
ami szexuálisan persze izgatta, egyébként azonban elbizonytalanította.
Többet aztán nem is tudott kihúzni belőle. Mármint bármiféle
ígéretet a jövőre nézvést. Csak annyi lett világos, hogy Magyarországra
Sári semmilyen körülmények között nem megy, Londonba
– lehet. Ez lelohasztotta Péter lelkesedését, szerencsére a
beszélgetésre már egy kiadós szeretkezés után került sor, Péter az
ágyon ült és szorongva nézte Sárit, ellenfél lett a lányból, akivel
meg kell küzdenie.
– Neked London áll jól, nem Debrecen, hogy juthatott eszedbe
ilyen butaság?! – váltott becézésre Sári, amikor látta Péter megrökönyödését.
– Neked Anglia az életelemed, ott érzed embernek
magad, te mondtad a Rose Hotelben, emlékszel?
Hogyne emlékezett volna, a Mount Saint Michaellel szemben,
az erkélyen, Sári az ölében ült és a fülcimpáját harapdálta. – Persze
hogy emlékszem, minden együtt töltött pillanatunkra emlékszem,
ugyanis szeretlek, ha még nem vetted volna észre – mondta
a kelleténél talán több keserűséggel. A lány a mellére húzta a fejét.
– Tudom – suttogta, és tíz perc múlva elment.
364
3
Péter émelygése nem múlott. Ideges, egyelőre enyhe gyomorgörcsrohamok
támadtak rá, amint megközelítette az osztrák–magyar
határt, ahol alig egy esztendeje még szögesdrót és lőtornyok
figyelmeztettek arra, meddig terjed a legvidámabb barakk. Többszörös
éles S kanyarokkal tűzdelt, egysávos országút vezetett át a
határon, s ennek is megvolt a maga szocialista rációja: azért építették
ilyen kanyargósra, hogy senkinek ne juthasson eszébe nagyobb
tömegű teherautóval nagy sebességgel áttörni a határsorompókat,
így robogni el a szocializmus bezárt alattvalóit őrző gépfegyverek
hatóköréből. Harminc esztendő alatt többen is megpróbálkoztak
ily módon szabadulni a testvéri karok öleléséből, ám a vakmerő
száguldozókat a határőrök kíméletlenül lelőtték.
Immár nyoma se látszott gépfegyvereknek, de az S kanyarok
még megvoltak. Péter ideges gyomorrángások közepette adta oda
a határőrnek frissen szerzett útlevelét, s fölkészült a legrosszabbakra.
Ám a vámosok nem mutattak érdeklődést a zsúfolásig tömött
Vauxhall iránt, s hamar útjára engedték. Furcsa, szorongással vegyes
megkönnyebbülést érzett, lám-lám, a szabadság levegője, úgy
látszik, mégis kezdi átjárni ezt az országot – gondolta derűsen, s
rálépett a gázra. Közben Panni és Sári járt a fejében, akik egyre
leküzdhetetlenebb erővel vonzották visszafelé, ez a nyomás a mellkasára
telepedett, akárha mély vízbe merülne, s haladna a homályos,
láthatatlan fenék felé.
Teljesen kimerülve érkezett Pestre, ahol kapott néhány napra
egy kölcsönlakást Róberttől, akivel még az emigrálásuk előtti
búcsúbulin ismerkedett meg, amíg leköltözhet Debrecenbe. Matyi
indult le konferenciát előkészíteni, Péter kikísérte az állomásra,
és amíg a vonatindulásra vártak, Péter megkérdezte: – Miért írsz
még mindig a szocialisták lapjába? Abba a lapba, amelyik azt hazudta
Szász Béláról, hogy kém, amelyik bejelentette Nagy Imre
kivégzését meg a Varsói Szerződés baráti segítségnyújtását Csehszlovákiának?
Új lap kéne, valóban demokratikus…
Matyi hümmögött, arról beszélt, hogy a szocialista eszme ellenzékben
működik, csak hatalmon nem, és ezekben a jobbolda365
liakban amúgy sem lehet igazán bízni. – Meg hát – húzta elő az
ultima ratiót – ezek profik, tudják, mit jelent az újságírás.
Péter nem értette Matyit, úgy gondolta, a diktatúrában „profivá”
lett újságírók nem lehetnek alkalmasak arra, hogy egy fiatal
demokrácia közvéleményét alakítsák, ösztönösen a régi rendszert
fogják védeni. Vitájuknak a kalauz sípja vetett véget, megölelték
egymást.
– Tanár úr – mondta Matyi szeretettel –, várunk a tanszéken.
4
A szobát vaskályhával lehetett fűteni, Róbert jól bedurrantott, az
apró konyhában hagyományos tűzhely meg egy szűk zuhanyozó,
viaszosvászon az asztalon, az udvaron elhasznált, kopott limlomok,
és még hat, hasonlóan szerény lakás, szegénységszag. Róbert
egyórás folyamatos monológ után végre magára hagyta Pétert, a
végén még fölhívta a figyelmét a vadonatúj, üzenetrögzítős telefonra,
amit – ahogy mondta – kifejezetten Péter miatt szereltetett
be, hogy nyugodtan beszélhessen, akivel csak akar – s bátorító
mosollyal nézett rá, mint akinek nem is lehetne fontosabb kívánsága
annál, hogy Péter rengeteget telefonáljon erről a készülékről.
Péter mintha ferdeséget észlelt volna ebben a nagy készségességben,
ebben az émelyítően édes mosolygásban, hiszen alig ismerték
egymást. Honnan ez a hirtelen nagy barátság? De a fáradtság
elnyomta gyanúját.
Hívta Pannit, aki lelkesen beszélt vele, biztatta, hogy őmiatta
ne aggódjon, már megvan a karácsonyfa, a puzzle-t majd a fa alá
teszi, a macskák is jól vannak, Péter olyan erősen szorította a kagylót,
hogy elfehéredtek az ujjai, akárha mentőövbe kapaszkodna,
amit azonban hamarosan el kell engednie.
Aztán Sárival próbálkozott, de őt nem tudta elérni, senki nem
vette föl a telefont. Utolsó találkozásukkor végül is nem állapodtak
meg semmiben, a lány duzzogva távozott amiatt, hogy Péter
Magyarországra indul, Péternek meg semmi értelmes mentő ötlete
nem támadt, egyszerűen úgy érezte, hogy muszáj szerencsét
366
próbálnia frissen fölszabadult hazájában, így teljesítheti be talán a
küldetését.
Hajnalban csörömpölésre ébredt, fura zajok hallatszottak az utcáról,
de mire rászánta magát, hogy utánanéz a dolognak, ismét
csönd lett. Reggel kiderült, hogy az éjszaka föltörték a Vauxhallt és
ellopták a rádiót meg Péter kedvenc kazettáit. Enyhén havazott, a
hópihék beszálltak a kitört ablakon és rátelepedtek a kocsi ülésére.
Péteren mélységes elkeseredés lett úrrá, úgy érezte, a nyomorúságos
körülmények menthetetlenül legyőzik majd, idő kérdése az egész.
5
Róbert jött és Péter tervei felől érdeklődött barátilag, Péternek
azonban semmiféle terve nem volt. Tökéletes zűrzavar uralkodott
a lelkében, és az émelygés egy pillanatra se tűnt el a gyomra tájékáról.
Szeretett volna mihamarabb lemenni Debrecenbe, de várnia
kellett, amíg Matyi elintézi a szállást. Két napba tellett, amíg meg
tudta csináltatni a kocsit, a szerelő is alaposan becsapta, háromszoros
díjat számolt föl, de Péter legalább ismét mozgásképes lett.
József az újonnan alakult liberális párt székházában fogadta,
miután Péter telefonon értesítette, hogy megérkezett. Péter ugyan
jobban örült volna valami barátibb, meghittebb helynek, Józsefből
azonban pártelnök lett, s úgy látta jónak, ha hivatali szobájában találkozik
Péterrel. Mindazonáltal a beszélgetés kedélyes hangnemben
indult a Független sikeréről, Pétert kellemes érzések töltötték
el, de amikor szóba hozta, hogy nem érti, a többiek miért nem
beszélnek róla, az ő nyomdászszerepéről, József komolyan nézett
rá és nem szólt semmit. Majd Péter tervei felől érdeklődött.
Péterben kezdett fölerősödni valami bizonytalan rossz érzés,
mintha József nem volna őszinte vele, számító hidegséget vélt
fölfedezni a szemében, amikor beszámolt róla, hogy Matyi tanszékére
megy tanítani Debrecenbe. A rossz érzés émelygésbe váltott,
amikor József azt ecsetelte, hogy miért nem volna szerencsés
a fiatalok liberális pártjával szorosabb kapcsolatokat kialakítani,
viszont miért lenne kívánatos együttműködni a kommunisták
367
utódpártjával. Péteren elhatalmasodott az értetlenség. Hogyan lehetséges
mindez? Itt ül vele szemben az az ember, akivel együtt
hozták létre az első ellenzéki lapot Magyarországon, a lap kíméletlenül
támadta a kommunista rendszert, leleplezte a kommunisták
aljasságait, üldözték a titkosrendőrök, s most, amikor a kommunisták
végre elveszítették hatalmukat, amikor végre nélkülük lehetne
valódi demokratikus politikát folytatni, ugyanez az ember
arról beszél, hogy meg kell egyezni velük, sőt, pillanatnyilag ez
a legfontosabb dolog. Míg Péter azon morfondírozott, hogyan is
reagálhatna minderre, József tapintatosan értésére adta, hogy az
audiencia ideje lejárt, széles vállveregetések és jókívánságok közepette
kitessékelte Pétert az irodából.
6
Kóválygó fejjel távozott, a küszöbön belefutott a Független két
szerkesztőjébe, akik konzultációra érkeztek a pártelnökhöz, mosolyogva
rázták meg Péter kezét, majd szó nélkül faképnél hagyták,
egyedül a titkárnővel, aki gyengéden nézte, amint kibotorkál az
ajtón. Lenn az utcán megszégyenülten kapkodta a levegőt, szerencsére
a jeges szél hamar észre térítette. Nagyon hiányzott a rádió a
Vauxhallból, most teljes erőre vette volna kedvenc Dire Straitsét,
így csak a hideg veríték csurgott róla, mint akit alaposan helybenhagytak.
Föl nem foghatta, hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek
nem hívják maguk közé, nem mutatják meg neki a Független
immár legális szerkesztőségét, nem ismertetik össze a régi és új
munkatársakkal, s még azt sem mondják: szép volt, haver.
Negyedik nap végre Sári vette föl a kagylót, a lány hangja izgatottan
csengett, találkára csábította Pétert karácsony reggelére a
szokott panzióba, a férfi elhatározta, hogy nem vár tovább, dűlőre
viszi a dolgot. Leautózott Debrecenbe, ahol Matyi nagy szeretettel
fogadta a legteljesebb zűrzavar közepette. Ott álltak a tanszékvezetői
szobában, a falról Marx nézett le rájuk. – Őt fönn hagyod?
– mutatott Péter a szakállas fényképre, Matyi bólintott: – Nagy
filozófus volt, bármit tettek is az eszméivel később.
368
Péterre végképp rátelepedett a szomorúság. Nagyon jólesett
volna, ha végre saját lakásában, vagy legalább saját szobájában pakolhatja
szét a Great Books köteteit, erről azonban egyelőre nem
lehetett szó. Matyi professzori lakásában mind a három hálószoba
foglaltnak bizonyult, bár Matyi kedvesen fölajánlotta az övét. Külön
lakás szóba sem jöhetett. – Szegény az egyetem – tárta szét a
karját Matyi, majd elrobogott fogadni a konferencia nyitó bankettjére
érkezőket.
Péter elveszetten dobálta az ósdi, hengeres mosógépbe az egy
hét alatt fölgyűlt szennyest, kitette Matyi asztalára Panni képét,
de még csak meg sem legyintette az az érzés, hogy megérkezett,
az még kevésbé, hogy hazaérkezett volna. Fél óra múlva kezdődött
az esti bankett, tanácstalanul bámulta a bőröndjében gyűrődő
ruhákat, hogyan is kéne megjelennie, szétdobálta ingeit, közben
Panni mosolygós fényképe egyre áthatóbb tekintettel szúrta, égette
a háta közepét, ahogy görnyedt a bőrönd fölé, sokáig nem talált
nyakkendőt, majd amikor végre rábukkant egyre, öt percig bajmolódott
a tükör előtt, hogy megkösse – sikertelenül.
Ekkor, akárha valami gát szakadt volna át, bizonytalan mozdulatai
határozott irányt öltöttek, céltudatos cselekvés uralta el lényét,
nem gondolkozott, nem tétovázott, nem habozott, minden
egyszerű lett és világos.
7
Sietős mozdulatokkal visszarángatta magára farmerét, belebújt
legkényelmesebb utazópulóverjébe, kiszedte a mosógépből a félig
mosott ruhát, kiterítette a Vauxhall ablakában és rásimította
a könyvesdobozok tetejére, majd leült Matyi íróasztalához és egy
üres lapra ezt írta: – Szia, Matyi! Sajnálom, de nem tudok itt maradni,
nem a Te hibád. Úgy látszik, nekem nem itt a helyem. Köszönöm a
segítséget. Péter
Két nappal karácsony előtt jeges hó borította az alföldi utakat,
éjszakára sűrű köd szállt le, a tejfehér gomolygásban sokszor
az orráig sem látott. Mindazonáltal egyenletes sebességgel, szinte
369
vakon vezetett a gyér forgalomban és végre elmúlt a gyomrát folyamatosan
kínzó émelygés. Mintha burokban lenne, nem törődött
az útviszonyokkal, de a kocsi engedelmesen tapadt az útra.
Mellkasán is lassan enyhült a nyomás, ahogy közeledett a nyugati
határ felé, valamiféle bódult kábulatban tette meg a csaknem
négyszáz kilométeres távot, megállás nélkül. Hajnalban ért Bécs
határához, ahol végre levette a lábát a gázról és megszállt egy panzióban.
Végtelen megkönnyebbülés szállta meg, akárha valamiféle
halálos ragály öleléséből szabadulna, délig úgy aludt, mint a bunda.
December 23-a volt, az emberek már karácsonyi hangulatban,
Péter boldogan hívta Pannit: – Csucsu, holnap estére otthon leszek,
együtt fogunk karácsonyozni! – A kislány elsírta magát Londonban
a telefon mellett, s csak szipogott a kagylóba: – Nagyon
hiányoztál.
Aztán Sári következett, aki viszont visongott örömében, megbeszélték
az esti találkát. – Egy teljes éjszakát, egy egész éjszakát
akarok veled tölteni! – mondta Péter, és szétáradt benne az energia.
8
Bécsben csak annyi időre állt meg, hogy autórádiót vegyen, meg
egy-két kazettát, az A1-esen ismét teljes hangerővel szólt a Dire
Straits. Végre helyreálltak a viszonyok, amelyeket Magyarország pár
nap alatt szinte totálisan lerombolt benne és körülötte, nem is értette,
hogyan eshetett ez meg vele, hogyan keveredhetett ennyire árva,
kiszolgáltatott helyzetbe ilyen hamar, szinte egy csapásra, de pillanatnyilag
nem nagyon tudott, nem is nagyon óhajtott foglalkozni a
történtek megértésével – lesz még erre idő, gondolta –, Panni és Sári
járt a fejében, és fickándoztak zsigereiben az endorfinok.
Ahogy közeledett a panzió felé, egyre sürgetőbbnek érezte,
hogy racionális tervet készítsen a Sárival kezdődő közös életre,
mert biztosra vette, hogy most végre valami radikálisan új kezdődik
közöttük. Be kellett látnia, hogy karácsonykor Sári nyilván
nem fog otthagyni csapot-papot, vagyis vissza kell majd jönnie
érte, miután Londonban előkészítette a terepet.
370
Vett egy üveg Jamesont meg egy színes selyemsálat a lánynak
és rátelepedett az édes, ernyedt várakozás.
Reggel arra ébredt, hogy Sári nem jött. Heves számolásba kezdett,
négy óra a belga határig, onnan még kettő a kompig, két
óra az átkelés, plusz egy óra Londonig. Kilenc-tíz óra autóút áll
előtte, ha este nyolcra haza akar érni, délelőtt tízkor indulnia kell.
Kétségbeesetten telefonált, nem talált senkit, már kijelentkezett
a szobából, amikor háromnegyed tízkor végre megjelent a lány,
fölajzottan, kipirultan. Péter indult volna Pannihoz, de nem bírt.
9
– Amilyen hamar csak lehet, jövök érted, legszívesebben már most
vinnélek… – Sári a kékes-narancsos selyemsálat próbálgatta meztelen
testére és bólogatott. – Várjuk meg a tavaszt, addigra én is
dűlőre jutok Incével, meg fölkészítem a gyerekeket. Boldog vagyok,
hogy nem maradtál Magyarországon. – Péter megint valami
homályosságot észlelt a lány viselkedésében, mintha csak egyre
tolná és tolná el magától a végleges döntést, de a szeretkezés lassan
múló mámora nem engedte, hogy vitába kezdjen, hogy kicsikarjon
valami határozott dátumot. Készülődni kezdett.
– Már mész? – kérdezte Sári enyelgő csalódottsággal, és a férfi
nyaka köré tekerte a selyemsálat, akár egy lasszót, és az ölébe húzta
Péter fejét. – Estére szeretnék Pannihoz érni, együtt karácsonyozni,
nagyon vár, indulnom kell, már így is késésben vagyok. – Sári
durcás képet vágott. – Látod, fontosabb Panni, mint én, akkor
értsd meg, hogy a gyerekeim nekem is előbbre valók. – Majd kérlelő
hangra váltott és puszilgatni kezdte Péter arcát. – Ne légy
türelmetlen, szeretlek!
Péter ugyanolyan kétségek között hagyta ott a lányt, mint
mindig, úgy érezte, egy tapodtat sem haladt előre, mintha Sári
a bolondját járatná vele. Kétórás késésben eszeveszetten hajszolta
a Vauxhallt, a Németalföldön már fogni lehetett az angol rádióadókat,
ráállt a Jazz-FM-re, az otthonosság körbevette, langyosan
paskolgatta, akár a nyári zápor.
371
Éppen elérte a délutáni hatos kompot Calais-ban, megnyugodott,
behozta a késést, legkésőbb este kilencre Panninál lesz. Végre
eljött a karácsony.
10
Amikor legördült a kompról, legalább annyira megkönnyebbült,
mint amikor először léptek Anglia földjére együtt, immár öt esztendeje.
Elmúlt a szorongás, elmúlt az émelygés, elmúlt az enyhe
gyomorgörcs, a langyos karácsonyestében dudorászva vezetett
hazafelé, Doverből még fölhívta Évát, aki megadó, fásult hangon
vette tudomásul Péter érkezését, Panni viszont ezúttal már viháncolt
és meglepetéseket emlegetett.
Alig egy hetet töltött Magyarországon folyamatos viszolygások
közepette, itt viszont, az országút bal oldalán, szemerkélő esőben a
kenti dombok között olyan otthon volt, mintha mindig is itt élt volna,
ide születetett, s ide születtek volna ősei is, amióta világ a világ.
Thank you – jutott eszébe váratlanul, majd hangosan is kimondta,
több hónapja most először, sorsában ismét megnyugodva.
Itt a helye, ebben a világban, Panni mellett, a tengertől mindössze
másfél órás autóútra, Stonhenge szellemében. No doubt about that.
Megállt ajándékot venni Kingstonban, furcsa, de Magyarországon
még erre sem futotta energiáiból, csak menekült, mintha
üldöznék, szerencsére a Bentals még nyitva, sokáig bolyongott az
emeleteken, míg végre rátalált arra, amit alkalmasnak vélt: Panninak
földgömblámpa és meleg mackós papucs, Évának parfüm és
Fa szappan, régebbi boldog korok emlékére.
11
Nem lehetett megmondani, Panni mennyi ideig csüngött a nyakában
a küszöbön, míg végre Éva lassan, óvatosan beljebb terelte
őket. – Ne butáskodjatok már, teljesen kihűl a lakás – búgta
ellágyulva. Megterített asztal, földíszített karácsonyfa, Midnight
és Ebony lustán elnyúlva a kanapén, szegfűszegillat, Éva kalácsot
sütött, Panni pedig vacsora után elővette a gitárját és titokzatos
képpel leült a karácsonyfa alá, törökülésben, és játszani kezdett.
– Saját szerzemények, a szövegeket én írtam, a dallamba Nicky
is besegített.
Panni arca ragyogott. Péter először hagyta magát elringatni a
dallamtól, de aztán megütötte a fülét a szöveg. A szöveg, ami egy
titokzatos He-ről szólt, akiről She bármi rosszat mondjon is, bármit
beszéljen is, I akkor is szereti, akkor is mellette áll, akkor is
kitart, ha kell, örökké, mindhalálig.
Szerelmes dal, Panni átszellemülten, erőteljes hangon énekelte,
s közben rá-rápillantott apjára, akit eddig sosem ismert forróság
járt át, majd észrevétlenül elkezdtek csurogni az arcán a könnyek.
Levette a szemüvegét, törölgette az arcát, de mindhiába, a
könnyek csak nem akartak elapadni, aztán Péter föl is hagyott a
törölgetésükkel, nem volt itt már mit leplezni többé, Éva mély szemekkel
figyelte őket, és lassan derű ült ki az arcára, nyugodt derű.