Az önsorsrontó ember – IX.

Írta: Jenő Nagy · 2026. november 22.

Könyv: Összes költeményei (Bessenyei György)

Eugéniusz:

Az önsorsrontó ember – IX.

 Életminőség vizsgálódások

Ősrégi és új intelmek és bátorítások 

Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke

*

A mese

rólad szól –

magadon nevetsz

vagy szörnyülködsz:

ismerd meg magad, és

bátran változtasd meg életed

 

Bessenyei György - Könyvei / Bookline

Bessenyei György

AZ IFJÚSÁGNAK PANASZA

Tüzes ifjúságunk vigassága bomlik,

Életünk öröme lassan-lassan romlik.

Bágyadott szívünknek pusztul nyájassága,

Hidegszik véribe, s lankad kívánsága.

Csendesedni kezd majd tüzes szelességünk.

Baját jelengeti tikkadt egészségünk,

Ifiúi erőnk fárad ereinkbe,

Mindég hidegülést érzünk heveinkbe.

Gyönyörűségünkbül buzog fel csömörünk,

Mindenkoron búra változik örömünk.

Gyermeki időnket mennyire hagytuk már!

Ifjúságunkban is számosodott a kár.

Ezelőtt boldogok, mindég nyájaskodtunk,

Vidám szíveinkkel vég nélkül mulattunk.

Már most természetünk nevelvén adóját,

Keserűvel főzi fel ajánlott javát.

Fogy lassan vigságunk; lankadnak tagaink,

Titkosok, ravaszok nyelvünkön szavaink.

Gyermek életemnek kedves esztendeit

Óhajtom, most látván éltemnek veszélyit.

Mostani életem tele mesterséggel,

Kívánságiban él, kínos nyereséggel.

Erejétül tovább fosztatik napokként,

Kedve, egészsége enyészik lassanként.

Gyönyörűséginktül fájdalmakat kapunk.

Minden nyájasságot végtére megununk.

Néha keseredvén, siratom életem,

Teréhnek találván mindenben a létem.

Ifjúságom feddem hasztalanságáért,

De megént ölelem sok nyájasságáért.

Mint az asszonynemet, mit futunk s kedvellünk,

Előlünk elvetünk, majd ismét ölelünk:

Ifiúságomat úgy tartom éltembe,

Alig tudom, vele mit tegyek vesztembe.

Néha haragomba akarnám múlását,

De megént változván kérem újulását.

Napjait, hogy múlnak, titkosan siratom,

Folyt gyönyörűségem szívemben óhajtom.

A repülő idő húz koporsóm felé,

Ah, mi módon kelljen dűlni ebbe belé!

*

Bessenyei György - A Turulmadár nyomán

BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ

Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?

Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?

Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok

S élek, melynek útján szüntelenül halok:

Létemet táplálván testemet emésztem,

Élni törekedem, s életemet vesztem.

Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,

Fájdalommal öröm így laknak szívemben.

Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,

Benne szabadságom rabságával lelem.

Hányszor kell érezni változásaimat?

S hogy kerülhessem el hányattatásimat?

.

A történeteknek veszélyes tengerén

Egy kis tűz vezérel, hogy futhassak térjén;

Ennek világánál sok oly kőszálakat

Kerülök, hol mások lelték halálokat.

Nézek, gondolkodom, bujdosok, reméllek,

Járok, ülök, mozgok, s nem tudom, hogy élek.

Testemben hánykódik valamely valóság;

Lélek, elme, tűz, ész, millyen világosság!

Nem tudom érteni; formája, sem színe

Nincsen, melybe létem valamit meghinne.

De mégis jól érzem küszködő munkájit,

Nem győzvén csudálni kiterjedt csatáit;

Örökös élettel biztatgat létembe,

Ámbár raboskodik fájdalmas testembe.

.

Így az ég, föld között szüntelen hánykódva

Nyögök s majd nevetek, élvén sohajtozva.

Felettem kékellik az égnek térsége,

Reng alattam gyakran e földnek mélysége.

Örökkévalóság kiáltja lelkemet,

De halál árnyéka fedezi testemet.

Érzékenységimnek rabságában vagyok,

S mindenkor ezeknek kezek közt maradok.

Minden semmivé lész, látom e világban,

S elmúlok magam is, jól érzem, voltomban.

Csak az Isten maga örökös igazság;

Többi mind szenyvedés, árnyék s mulandóság.

Bessenyei György: A filozófus

  • 73
  • A megalkuvását az ésszerű/bölcsnek mondott kompromisszum álcájában elrejtő
  • A más szemében még a szálkát is, de a magáéban még gerendát se látó szembajos
  • A „felnőtt” éveit a létbiztos mamahotelben átvészelni akaró, leépülő infantilis
  • A ravaszul, de balgán önsanyargatva meggazdagodó, aki tékozló utódot „nevel”
  • A rá uszított ordas eszmék akarva-akaratlanul bőven termő bamba diófája
  • Aki a viccet, humort a legjobban értő-magyarázó, de a legkevésbé élvező
  • Aki már-már kockázat nélkül szeretne bezsebelni a legnagyobb hasznot
  • Aki a „kultúra” vagy a „könyv” szavak hallatán rögtön a pisztolyához nyúl
  • Aki a krízisében az előző állapotnál jobb minőségű kiutat be nem látó
  • A zsebkönyvből lesve, puskázva udvaroló, bókoló, csókoló, és nemző
  • Aki legalább a nagy kudarcai gyűjteményével világrekordokat döntő
  • A „csak” a szemével vétkező – a szemmel verő, és a szemel vetkőztető
  • Ha ő egy rossz lóra is tett, akkor is csak fut a pénze után és még költ rá
  • 74
  • A kishitűsége ördögi körébe bezáródó, kitörni már nem is igen próbálkozó
  • A lelki békéjének a talpköve: ő senkinek nem ad, senkitől nem kér kölcsön
  • Aki a jóbarátaival elégedetlen, ezért az ellenségéhez fordul pártfogásért
  • A tudása kis puzzle-darabkái sehogy nem állnak össze egy egész épületé
  • Aki olyan „ajándékot” is elfogad és ad, ami megvesztegető és korrumpáló
  • Aki senkitől semmi ajándékot nem fogad – ő nem akar lekötelezett lenni
  • Ő ostobán kompromittálja: alapos gyanúba keveri, rossz hírbe hozza önmagát
  • Ha nem annyira önfejű, akkor a züllés lejtője elején még fékezhetett volna
  • Aki teljes önellátásra rendezkedik be: önsimogató/becéző/ringató mizantróp
  • Aki az alárendeltjeitől kérne a munkájáról, a művéről tárgyilagos véleményt
  • Akinek nem nyílik ki szeme a szellemvilágra, vagy gagyi spiritizmus szúrja ki
  • Aki az eredeti alkotás helyett Idegen tollakkal éktelenkedik a világ csúfjára
  • Az igényszintje egyre lejjebb ereszkedik: langyos sör, majd döglégy, majd köpés…
  • 75
  • Az ízlésekről – úgy mondja, úgy érti -, hogy nincs vita: marad is ízlésficamos
  • Ő a Tökélyre tör: ha nem tud megistenülni, embertelenül-ördögien leállatiasul
  • Ő a másokban csak riválist, de sosem potenciális szövetségest látó versengő
  • A boldogságáról végleg lemondó, és így a betegségével már hiába „küzdő”
  • Aki csak közhelyeket szajkóz, soha nem megélt és kipróbált igazságokat
  • Katarzis/lelki purgatórium: ő azt sem tudja, hogy ezt eszik-e vagy isszák
  • A legközelebb lenni Istenhez: a Csomolungma tetején táborozó istenkísértő
  • Örök isteni bölcsesség helyett csak gyorsan avuló speciális szaktudást szerző
  • Aki a falánkságát féken tartandó csak az utált ételeivel „táplálkozó”
  • Aki csak egyszer műveli meg a kertjét, majd tovább már az „Istenre bízza”
  • Aki nem kockáztatja a magvetését; csak az biztos, amit most megeszik
  • Nem tanul az ön/családtörténet Mestertől: ezért nehéz éveket ismételget
  • Aki egy rossz dologban igen „konzekvens”: ez szarvashibái megismétlése
  • 76
  • Külső sebe/törése ellátva, de a ’belső vérzésről” mélyen hallgat, szégyelli
  • Akinek háborog a lelke, hogy a Nap egyformán süt jókra, gonoszokra…
  • Ő „megölte” anyját a megszületésekor, azért is bűntudata van, hogy ő él
  • Ha annyival jobb a túlvilág, akkor önkezűleg/fejűen mielőbb „megboldogul”
  • Aki „bölcsen” azt vallja, hogy jó fiatalon halni – legjobb meg sem születni
  • Aki mindig jól járna – ezért látatlanban mohón az ürömből is a nagyot szakító
  • Aki az érzéki csalódás áldozata, mert csak a szemének hisz – káprázat
  • Akit megtéveszt a délibáb/fata morgana, ez a csalóka természeti tünemény
  • Ha beállnak elé a sorba, úgy háborgó lelkének presztízskérdés a „jogorvoslat”
  • Már nem vár tovább „jobb sorára”: előlépteti, kinevezi és kitünteti önmagát
  • Nemhogy örülne, hogy felnőhet a feladathoz, de sőt: eltörpül az „óriás” láttán
  • A bűne rabságában senyvedő, de a Váltságot, a Megváltót gőgösen elutasító
  • Aki egy-két rossz házasságból általánosít és ezért sohasem nősül meg: elaggik
  • x

Bessenyei György - Könyvei / Bookline

Bessenyei György

AZ IRIGY ELMÉRÜL

Egy zaklató elme mindég prédát keres,

Gonoszt és igazat ösvényin lopva les.

Tövisses vackában rejtezvén mindég túr,

Valamelyfelé fut, mindenhez hozzászúr.

Mint a tolvaj, itt-ott csak titokban szökdös,

S ha dicsőséget lát, arra kiált, köpdös.

Csak ő tud igazat szóllani magábul,

Felkél, mint megveszett, s amit lél, mindent dúl.

Az okos, ez ökör, úgy szóll hatalmával,

Maga tanácskozik egyedül magával.

Törvényeket csinál tövisses vackában,

Mellyeket aki nem követ munkájában,

Öröködött átok s ostobaság lészen,

Mivel áldozatot a Bálnak nem tészen.

Bomlott elme, mit téssz kiabálásiddal,

Részegen csatázván ködös álmaiddal?

Mit ítélsz? mit tudhatsz? hol van igazságod?

Hol emelkedel fel? s hol alacsonyságod?

Amit mielőttünk helyesnek tartottak,

Közzülünk már abból sokan sokat untak.

Mi úgy szóllunk, hogy már megvilágosodtunk,

S nem látunk sok dolgot, melyben vakoskodtunk;

Az írásnak módja, nyelv, gondolat, szokás,

Törvények, tett rendek és jeles oktatás

Mind változtak, látod, amint az idő fut.

Mondd meg, meddig mehet ezek közt egy fő út?

Cirkalmazd a szókat, fontolj minden dolgot,

Formálj, ahol tetszik, ott világosságot;

S mikor kínos munkád osztán elvégezted,

Bocsásd a világra fontos ítélleted,

Lásd meg, ha nem lelsz-é olly éles fogakat,

Mellyek megtehessék rajtad marásokat.

Szabd oskoláinknak törvényihez magad,

Vizsgálj minden szócskát, keresgessed javad.

Tökélletes munkád add ki aztán köztünk,

Hidd el, hogy elmédben hibát mi is lelünk.

Éppen úgy eshetik egy, ki vizsgálódik,

Mint az, ki fáradva ír és gondolkodik.

Amit ő hibának mond, azt más dicséri,

Ki-ki amint érez, tetszését úgy kéri.

Hogyha hiba nélkül akarnánk dolgozni,

Mi módon kellene élvén fáradozni?

Ki mehetne férjhez, ha tökélletesen

Kívánná kiszülni gyermekét mindenben?

A természet nagyot, kicsinyt, szépet, rútat,

Setétet, világost, holtat, élőt mutat.

Mutasd meg, hogy hol van itt tökélletlenség,

Nagyobb jóság, haszon vagy egyenetlenség.

Van-é ollyan sunda, kit a természetben

Semmi nem szeretne ez örökös rendben?

Egy személyt tekintesz: sunda, te azt mondod,

Elmégy tülle; de más megszereti, látod;

Aki osztán aztat kedvelli, kit te futsz,

Mondd néki: tárgyod rút, úgy felel majd: hazudsz.

Így egy emberrül is, aki munkát csinál,

Világunk tetszése kettős csatát formál;

Egyik dicséretet ád fáradságának,

Másik nevetője lészen munkájának.

Kinek van igaza természeten kívül?

Mind téved az, aki nem ítélhet ebbül.

Gondolj egyenesen vezérlő lelkeddel,

Kövessed pennádat érzékeny szíveddel.

Igaz barátidnak vedd fel intéseit,

Ne halld az oskola sok csevegéseit;

Hidd el, megigazít a szív érzésedbe,

Hogyha kifuthatott mellyedbül versedbe.

Édes érzés nélkül hiába gondolunk,

Ha nincs igaz szívünk, balul okoskodunk.

A zaklató elme oskola porával,

Hadd rágja törvényink csikorgó fogával.

Ő mindent régulán húz mesterségével,

Kiált, de nem érez édessen szívével.

Ez a nemes törvény egy író kezében,

Ki csak igazságot vész célnak lelkében.

Szólj a természethez, jó régulán beszélsz,

Gondolj valósággal, és helyesen ítélsz.

Mihaszna formálunk annyi régulákat,

Csak pusztítjuk vélek az édes dolgokat.

Ti zaklató elmék, lármázó mesterek,

Irigy tanácsosok, szövevényes lelkek,

Szűnjetek meg zajos törvényeitekkel,

Bánjatok józanul éh lelkeitekkel!

 

Bessenyei György: Ágis tragédiája öt játékban, versekben Béts, 1772. | PIM

  • 77
  • Aki lelkiismeretesen hajt végre bűnös parancsot, majd lelkiismeret őt furdalja
  • Az ő célját maga az Isten adta, az szent, ahhoz neki bármi eszköz megengedett
  • Egy ideig önmegtartóztató aszkéta, majd kicsapongással ön-kárpótló hedonista
  • Kecskéhez/vadkanhoz elölről, lóhoz hátulról közelítő tudatlan: csoda, hogy megjárja?
  • Aki elégedetlen a saját álmaival, ezért kéreget: sóvárog, epekedik a másokéi után
  • A folyóba esve mentőöv helyett egy másik fuldokolóba/szalmaszálba kapaszkodó
  • Ő nevetgélve veszi fel kölcsönt, de kínkeservesen, sírva-ríva próbálná törleszteni
  • Már rég véget ért a színi előadás, de ő még mindig, otthon is egy kis „Napóleon”
  • Ha neki épp van egy ritka boldog pillanata, a homokórát rögtön megállítaná
  • Illemtudatlanul, tapintatlanul ő már eleve nagy hátránnyal indul ismerkedni
  • Leginkább éppen a legegyenlőtlenebbül eloszló javakra vágyik: hír, pénz, hatalom
  • Aki közvetlenül arra törekszik, amit csak ráadásként, ajándékként adhat a sors
  • Aki nem boldog, hanem gazdag ember szeretne/akar lenni – a pénz mindenható
  • 78
  • A legjobb dolgok ingyen vannak? Az nem lehet – ami értékes, az csak drága lehet
  • Prófétaként tündököl: a gyerek, a részeg, a kutya odaadóan hallgatja prédikációját
  • Vagy egy karót nyelt fapofa vagy idétlenül vihogó: elég neki a kisujjamat mutatni…
  • A két egyenlő szénaköteg között dönteni képtelen, így éhen haló nagy szamár
  • A két szék között a pad alá eső: a két lánynak udvarló, ezért két kosarat is kapó
  • Kunsztos: ha nem produkálja folyton magát, akkor- úgy hiszi – őt levegőnek nézik
  • Az emberekben végleg csalódva ezentúl már csak a kutyával lakik, eszik, alszik
  • Földönfutó: aki leeszi/elissza maga fölül a „mézeskalács házikót”, elárverezik azt
  • Ifjan még vadcsikóként fickándozott, majd „felnőve” betört igavonó barommá lett
  • Akit képtelenség jobb belátásra téríteni: egy zárt elméjű fanatikus, rögeszmés stb.
  • Aki a véges lelki-szellemi erőit önjavítás helyett főleg az önigazolásra mozgósító
  • Aki egy önkéntes lelki szemétláda: mindenki használja, de senki/ő sem üríti ki
  • Aki az életét csak „megúszni” szeretné – lehetőleg nagyobb kudarcok nélkül
  • 79
  • Először még szörnyű bűzt érez, de aztán a csoportnyomásra már meg is szokja
  • Ha nem áll jó neki, akkor hiúságból nem hord szemüveget és így a gödörbe zuhan
  • Egy „anarchista” már hogyan is parancsolna gyereknek? Így az a fejére is nő.
  • Elmulasztja feltölteni lelki-testi akkumulátorát: mindig adó üzemód – lemerül
  • Pont a lottóban bízik, ahol csak néhányan nyerhetnek és milliók vesztenek
  • A legnagyobb bajban akkor lenne, ha tényleg milliárdos főnyereménye lenne
  • Akinek a háziorvosa szabhatja meg végleg az élete tartalma-formája minőségét
  • Ha ez az ő köreiben most előkelő: fel is erősíti lappangó melankólia-hajlamát
  • Regressus ad infinitum: (sem)miért kel fel/megy dolgozni/él? Inkább a harakiri…
  • Bárkit ügyesen utánoz, figuráz, parodizál, de közben elsorvad eredeti hangja
  • Akinek senkiről nincs jó véleménye, de titokban a legeslegrosszabb önmagáról…
  • Aki a mindennapi szépségversenyen újra lepontozza szerelme hibáit/hiányait
  • Az egyoldalúan kritikus: mindennek csak a rossz oldalát és felnagyítva látó
  • 80
  • Aki mindent bevesz: ezt anyuka, azt meg a cukros vagy a doki bácsi kedvéért
  • Nem látja a politikai pankrációt – ő a pártjáért családi/baráti körben megverekedő
  • Mindig a legvalószínűtlenebb kimenetelt veszi biztosra, erre építi élettaktikáját
  • Aki nem mer még az utcára se kimenni, mert hátha pont az ő fejére esik egy tégla
  • Nem akarja érteni a tréfába csomagolt igazat, kiköpi a cukros mázas keserű pirulát
  • Neki mától már ellenség az a barát, aki most egy fájdalmas igazságot mond ki előtte
  • Aki nemhogy aktívan, de még passzívan sem áll ellen a Gonosznak: eleve kapitulál
  • Aki már sok jó tanácsot adott másoknak, így saját ügyében csak magához fordul
  • Ha némi erőfeszítéssel szellemi magaslatra felkapaszkodna, úgy magára láthatna
  • Az egész év egy fordított nap: az asszonyon van a nadrág, sőt: a gyerek parancsol
  • Aki félnapig mindent be- és elzár, eldug, a másik felében nyitogat és keresgél stb.
  • A folyton hátrafelé nézegető: beveri a fejét/ autóval karambolozik – ill.: sóbálvány
  • Aki ájtatoskodva mindig csak az Égre tekint, ezért elbukik a kőben, verembe esik…
  • x

Bessenyei György - Könyvei / Bookline

Bessenyei György

VALLÁS

Nagy Isten! Miképpen végeztél felőlünk?

Hogy kívánsz mindenkor tiszteltetni tőlünk?

Add ki akaratod teremtéseidnek,

Ne nézd tévelygésit ily sok népeidnek.

Egyik nyugotra fut, hogy majd ott talál fel,

Másik tanácskozik érted napkelettel.

Ez éjszakra kiált: amaz délre szalad,

Nagy világod érted széjjel ekként fárad.

Kedvedet keresné közöttünk minden nép,

A lélek mível így: ez az isteni kép.

E nagy élő világ, amiólta látszik,

Minden részeibül istene kitetszik.

Eztet tiszteli csak a föld kereksége,

Kinek mérhetetlen titkába mélysége

Mindenkor csak egy volt nagy természetibe,

Nem változik soha cselekedetibe.

Örök tetszésének magyarázója lett

A földön tévelygő nagy emberi nemzet.

Istenét a lélek látni jól akarta,

Mely miatt világunk magát annyit marta.

Kain áldozott volt először Ábellel,

Kik frigyet akartak kötni istenekkel,

Ez bárány vérivel kiált az egekre,

Más gyümölcsöt hány az oltári tüzekre.

A két testvér ezen egymás ellen kelvén,

Kain Ábel öccsét vérébe kevervén

Gyilkossá lesz önként az igaz istenért,

Kit áldozatjával engedelemre kért.

Így mondják ezt köztünk a nagy tönénetek,

Beszélhetünk véle a keresztyéneknek.

Eképpen a világ vérrel kezdette el

Azt érteni, kit még nem ismért lélekkel.

Az első emberek véres áldozatjok

Meghagyták utánok, szenyvedt is magzatjok.

Őket a nagyvilág továbbá követte,

Mely örök urát jól még meg sem érthette.

Az emberi nemzet magátul áldozván,

Fegyvert fog istenét sokként magyarázván.

Egyik: én értem csak, ugy mond, az egeket,

Kimagyarázhatom a végezéseket.

Másik ellent szökik, s eztet hazudtolja,

Áldozattételét mérgesen vádolja.

Ki-ki tüzesedik, a buzgóság hevül,

Fegyver, mely bizonyít, s vérünk a földön hül.

Pogány, mint keresztyén egymás közt csatázott,

Istenünk nevéért, ki ellen hibázott.

A francia haza többek közt magába,

Nagyon háborodott tévedvén dolgába.

Párizsra még ma is kicsoda nézhetne,

Hogy veszedelmére sírva ne könyvezne?

Mely benne régenten Istenünk nevébe,

Keresztyénségünket keverte vérébe?

Két ellenkező hit indult harcolásra,

A világ hű atyját hívta e vívásra.

Az erősb részekrül mindenfelé dúltak,

Férjfiak, asszonyok fegyverek közt fúltak.

Párizs utcáiba öldöklést, jajgatást,

Sok keserves nyögést, fuldokló kiáltást

Ide s tova futva hallott ki-ki széjjel,

Mely romlást okozott egy veszélyes éjjel.

Édesanyja előtt a gyermek vérébe

Általverettetvén, nyögött bölcsőjében.

Öszveölelkezve az asszony férjével,

Sok nemes ifiu kedves jegyesével

Rettegéssel fúltak kiomlott vérekbe,

Jajgatva pihegvén itt-ott fegyverekbe.

A felgyúlt dühösség emészteni nem szűnt,

Isten nevébe ölt, nem ismérhetett bűnt.

Mint égő tűz, széjjel olyan harsogással

Bolygott ordítozva, fegyvervillogással.

A vérpatakokat ekként árasztotta,

Keresztyénségünket ölvén pusztította.

A kisdedek testek kövekhez verettek,

Hol már atyjok, anyjok vérekbe hevertek.

Pusztulás, kiáltás iszonyú lármával,

Szaladás, kergetés a nép halálával

Töltötték Párizsnak temető utcáit,

Piros színre festvén szomorú falait,

Amely igaz Isten nevébe egyik rész

Öldöklött, a többi ugyanazért elvész.

.

Egyik úgy sóhajtoz: uram, érted halok.

Másik ismét kiált: Istenért bosszulok.

Az öldöklő fegyvert buzgóság vezette,

Mely a természetet ekkor felejtette.

Így vérezte magát, istene nevébe,

Az emberi nemzet sokszor fegyverébe.

Nagy károkat tehet a vakult buzgóság,

Hol jó cselekedet lehet sok gonoszság.

Ő pusztított régen az Újvilágban is,

Fegyverével vesztvén ennek sok népét is.

Mikor spanyol tűzzel Amerikát dúlta,

S az irgalmas Istent fel tűzbe mutatta.

Eképpen a világ buzogván, megtévedt,

Természetünk ellen erőszakokat tett,

Minekelőtte még meghatározhatja,

Hogy mi az Istennek titkos akaratja.

Fegyverrel áldozik annak, ki teremtett,

Nagy buzgóságába ekként tévelyedett.

Mindenütt majd más-más urat magyarázunk,

Noha mindnyájan egy Istenre vigyázunk.

Az egek titkain való vetélkedés,

Teremtőnk tetszésén tett sok kérdezkedés

Emberi nemünket véribe keverte,

A széles világot fegyverével verte.

Halandó sorsunkban széjjel tétovázván,

Tiszteljük Istenünk egymástól irtózván.

A testvér testvérjét utálatban vészi,

Az atya gyermekét veszélynek kitészi,

Isten nevéért a buzgóság felgyúl,

Mely annak szentsége ellen mindent feldúl.

Homályosult lelkünk a földnek porábul

Nem tudhat meg mindent isteni titkábul.

Irgalmas urunkat nevéért bosszuljuk,

Ember teremtésit prédába feldúljuk.

A természet, melynek józan érzései,

Igaz Istenünknek bölcs rendelései,

Maga ellen fordult egy oly Teremtőért,

Ki nem szenyvedheti az érte ontott vért.

Szerencsétlen ember, ki csak okoskodol,

S gondolataidba szüntelen hánkódol,

Tudjad, hogy az elme megtévelyedhetik,

S okoskodásoddal elhitettethetik.

Világunk mélyébe alásüllyed lelked,

Befed a természet, s elveszted Istened.

Mély okoskodásod több-több semmiségre

Vezeti életed, kétségeskedésre.

Légy józan erkölcsű, emberséggel érezz,

Élj jól, s mint a vadak, másokat ne vérezz.

Gondolkozzál léted belső törvényére,

Vigyázzál lelkednek igaz ösvényére.

Ezek felsőbb részek halandó sorsunkba,

Ezen túl háború minden világunkba.

Bessenyei György - Könyvei / Bookline



A boldog/boldogtalan ember

 

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

 

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

 

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

 

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

 

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

 

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

 

p.s.:

 

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

 



Bessenyei György - Könyvei / Bookline

Csorba Sándor: Bessenyei György világa

Bessenyei György: Tariménes utazása. Szatrikus állambölcseleti | Darabanth Kft.