Az önsorsrontó ember – VIII.

Írta: Jenő Nagy · 2026. november 20.

kb. 17 perc olvasás

Péczeli József – Wikipédia

Eugéniusz:

Az önsorsrontó ember – VIII.

 Életminőség vizsgálódások

Ősrégi és új intelmek és bátorítások 

Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke

*

A mese

rólad szól –

magadon nevetsz

vagy szörnyülködsz:

ismerd meg magad, és

bátran változtasd meg életed

 *

Péczeli József és a meséi

Péczeli József meséi

 

Róka, farkas

Egy éh róka mindent kurdászván az útban,

Még azt is megnézte, nincs-é tyúk a kútban?

Hol a teleholdat meglátván, sohajtott,

Hogy kerek s fejér volt, úgy nézte mint sajtot.

Két vedres volt a kút, ült az eggyikére,

Így bocsátá magát a kút fenekére.

Látván hogy amire éhes nyála folya,

Az egy múló árnyék, nem sajt, nem gomolya:

Akkor kezdett félni, s kivált szégyenlette,

Eszét e dologban, hogy így félretette.

A kijövetelről midőn gondolkozott,

Egy farkast a kútra a szerencse hozott,

Ki mond néki: Sógor jól vagy ott felteszem!

Úgy van; mond a róka, jöszte sajtot eszem,

De már itt kell hagynom, mert a hasam tele,

Oly nagy, hogy hatan is jóllakhatnánk vele,

De miként menjek le, hogy megtöltsem bélem,

Lemenésed módját kérlek közöld vélem.

Annál nincsen könnyebb, mond a róka erre,

Bocsátkozz le mint én, ülj fel a vederre.

Így teve a farkas, a rókát felhúzta,

De a vizet maga haldokolva úszta.

Mondd ekkor a róka: hé én is úgy tettem,

A feljövés módját eszembe nem vettem,

Jól jártam, hogy idejöttél szerencsére,

S kivált hogy nem néztél a dolog végére.

Róka vagyok esmérsz, tudod természetem,

Mással jól nem tészek, csalok ha tehetem.

Látod mint hibáznak sokszor a bölcs agyok,

Jöjj ki koma mint tudsz, már én kívül vagyok.

Dolgában az ember keveset hibázna,

Ha mig hozzá nem fog, mindent jól megrázna.

 

*

Király és kapás

Egy király utazván, egy mezőn megszállott,

S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott.

Jó ember! serény vagy látom a munkában,

Izzadásod bére mi lehet napjában?

Négy garas, jó uram, a kapás felele,

Igen kevés, mond ő, hogy éred meg vele?

Egy napról más napra egyen erőt veszek,

Egyet interesre, jó kéznél leteszek.

Eggyel fizetgetem régi adósságom,

A negyedik garast mindíg sárba vágom.

A király elhülvén nem várt bátorságán,

S okosan tréfáló szava fontosságán.

Elment, s e szép mesét sokaknak feltette,

De hogy senki köztük azt meg nem fejthette,

Végre a vén kapást magához hivatta,

Ki tréfás szavának ily értelmét adta:

Az első garassal éltemet táplálom,

S erőt veszek, mellyel a földet kapálom.

A másikkal fiam ruházom s nevelem,

Kinél interessel azt egy nap meglelem.

Régi adósságom eggyel fizetgetem,

Mert mint lehet, azzal vén atyám tengetem.

Negyedikkel tartom egy eladó lányom,

S azért mondám, hogy azt mindig sárba hányom;

Mert ez vissza nekem nem fogja fizetni,

Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.

Mint a föld, mely az ég meleg zsírját issza,

A belé szórt magot bőven adja vissza:

Úgy amit költöttek szülétek reátok,

Vénségökben fiak nekik megadjátok.

Ti is, lányok, ebben restek ne legyetek,

Szembe tűnő példát sőt abban tegyetek,

Hogy hazudott a vén utolsó szavába,

Mert a rátok költ pénz nem hull a Dunába.

 

Péczeli József és a meséi - Boldogság.net

  • 57
  • Hitelvesztő: a horzsolásakor úgy jajveszékel, mintha elevenen nyúznák
  • Aki a homousion-homoiusion szerű vitákban ölre megy, és akár ölni kész
  • Aki a kicsire még nem ad, a nagy meg neki már nem számít – pl.: gaz-igaz
  • A kiadás-bevétel könyvelő, nyilvántartó: ily alapon dob régi kapcsolatot is
  • Aki precízen számon-tartja, hogy kinek milyen szívességet tett, ki az adósa
  • A kecskére káposztát, és pedofil pesztonkára a gyerekét bízó „ősbizalmas”
  • A túl későn szülő, aki így már lemarad a nagymama kor jutalomjátékról
  • A jó mindig csak saját érdeme, a rosszat balsorsának, másoknak betudó
  • Aki a jó/rossz szellemiség harcában örök semleges szeretne maradni…
  • Aki szerint nincs se jó, se rossz – minden szubjektív megítélés kérdése
  • Aki rosszat tesz magával, kicsavarja kezét, hogy utána jó érzése legyen…
  • A halálos beteg „coming out”-ja: a mindenkivel vádaskodó „megboldoguló”
  • A még sajgó, a még be sem hegedt sebeket durván feltépő „mazochista”
  • 58
  • Ő nyíltan nyitott poligám, csak a másik félnek kötelező a házastársi hűség
  • A mindig az éppen győztes oldalára álló, mindent kiszolgáló jellemtelen
  • A rendszeres ügyködés-hiányát újból és újból nagy fogadkozással pótló
  • Az élet ajándékával, az ő talentumaival jó rosszul sáfárkodó: kótyavetyélő
  • A kelekótya: bolondosan, hebehurgyán, zavarosan csapongó, kapkodó lény
  • A fiatal házas, aki sorvadni hagyja baráti kapcsolatait – házassága megsínyli
  • Aki a gyermekszülések után már főként/kizárólag Anya – el is megy az apa
  • Aki a szülői, vezetői hatalmát az előnyeiért megtartaná, de felelősségét osztaná
  • Aki a gyerekei közé veti el a viszály magvát: így könnyebben uralkodik rajtuk
  • A fegyvert, a pisztolyt hibáztatja, noha ő tartotta a kezében és lőtt a célra
  • Aki már jóval a csata előtt kész az előre bejósolt kudarca magyarázatával
  • Aki bűvész-trükkel imitálná a természetfeletti csodatételt, a varázslatot
  • A boldogság neki csak hamis illúzió, vagy gyerekkori ábránd, operett mese
  • 59
  • Aki úgymond a „barátságát” féltő: ezért nem mond ki életmentő igazságot…
  • Az új Tékozló fiú: az álfenegyerek kommunás hippi hazatér gazdag apucihoz
  • Aki ifjonti lázongásaival felveri az értékét/árát, amiért beépül a Rendszerbe
  • Aki a beszélgetéseiben vizsgahelyzetet teremt, ahol leégetheti a társát
  • Aki a csodás légvár-életműve összeomlását még a halála előtt átélheti…
  • Aki nem tud játszani, nem tud veszíteni – hisztizve más örömét is rontná
  • Az egérke ajánlatát kikacagó, majd hálócsapdába eső-maradó oroszlán
  • Aki a gyávaság rágalmat felvevő és azt vakmerősködéssel cáfolni akaró
  • A szülő jó/ „jó” akaratának holtig feltétlen engedelmeskedő infantilis lény
  • Aki az anyját szentté ava(tat)tó perben az ördög ügyvédjét elhallgató
  • A Sátánt e világ teljhatalmú urának képzelő, gondoló, tartó önfeladó
  • A Sátánt/ördögöt csak kis krampuszkának bagatellizáló, eufemizáló
  • Nincs résen, pedig az „ördög” jól tudja, hogy mivel lehet kísértésbe vinni
  • 60
  • Aki a pofonok szótlan fogadásával, tűrésével még a rúgáshoz is kedvet csinál
  • Aki a testi épségét rosszul féltő: a kisujja levágása helyett inkább meghaló
  • A szeres önnyugtató-altató, vagy éppen élénkítő-serkentő balga lelki erőtlen
  • Tenyérjós, gagyi horoszkóp mutat neki fő irányt az élete nagy döntéseiben
  • A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” taktikát „jól” betartó csicskává süllyedő
  • A rózsa szépségében, illatában gyönyörködő, de a tüskéi miatt istenkáromló
  • Aki önmagának lesz a kísérleti alanya: mit bírhat ki élve még egy ember?
  • Aki annyira és addig kényezteti magát, míg kvázi rokkant életképtelen lesz
  • Aki a végső csömörig, halmozza az öncélú, és egyre rafináltabb élvezeteket
  • Aki egy nagy gerendát kezd faragni, de a végül még örül, ha fogpiszkáló lesz
  • Aki kis szálkát is lát mások, de nagy gerendát se a saját szeme tükrében
  • Ő egy királyi sasnak született és mégis szaros piaci legyek után kapdos
  • Ő kiradírozhatatlan a ceruzája: írja, mi van a rovásodon – ő ettől boldog?
  • x

 

Nyúl, békák

Egyszer egy nyulacska éjjeli fektében,

Boldogtalan sorsát forgatta eszében

Mely nagy gonosz úgymond a félénk természet!

Sem a fényes hajnal sem a napenyészet

Nem adhat énnékem semmi nyúgodalmat,

Minden órán várnom kell új viadalmat.

Ha alszom is, nyitva tartom szemem héját,

Vigyázom a vadászt, a sast és a héját,

Mely boldogtalanok azok, kik így élnek!

Minden zördüléstől rettegnek és félnek.

Mindazáltal látom hogyha szólni merek,

Hogy majd szintúgy mint én félnek az emberek.

Azonban egy vadász egész erejéből,

Ordít s a szegény nyúl kiugrik fektéből.

Futtában csakhamar jut egy tó partjára

Ahová a békák kiültek tanyára.

Kit is látván ezek mindjárt nyakra-főre

Ugrottak a tóba, kiki jóelőre.

Örömmel szemlélte a nyúl ugrásokat;

Én is ijesztek hát azt mondja másokat,

Én vagyok ezeknek félelmek királya,

Nincs hát ki magának mássát ne találja.

 

*

 

Farkas, kutya

Egy éh farkas, kinek borzadt minden szőre,

Prédáját keresni méne egy erdőre,

Hol akadt csakhamar egy kövér kutyára,

S szinte megrepdesett kívánt látására;

De félt belékapni, ámbár folyt a nyála,

Tartván, hogy a kutya erősebb lesz nála.

Valóban a vívás lett volna kétséges;

Mert a komondor volt izmos, egészséges.

Inkább kívánt tehát beszédbe eredni,

Mintsem bizonytalan harcba keveredni.

Kérdi: Mit keressz itt? mit vársz? mit reménylesz?

Oh te boldog állat, ki eképpen fénylesz!

Mondd meg kérlek, nekem, hogy élsz, s ki tart téged,

Hogy ily szép kövér vagy s ily friss egészséged?

A kutya azt mondja, hogy heverésére

Tartják őtet, s nincsen gondja élésére,

Hogy vetnek elébe néha zsíros csontot,

Néha húst, kenyeret, hol egy, hol két fontot.

A farkas azt mondja: Szeretnék úgy élni,

Az éhenhalástól nem kéne úgy félni.

Ha tetszik – mond az eb – az könnyen meglehet,

Az, aki engem tart, véled is jót tehet.

Velem együtt nála ezt fogod csinálni:

Gondod lesz a házra, s előtte fogsz hálni;

Éjjel ki fogsz űzni minden tolvajokat,

Nappal a zsidókat s holmi koldusokat;

Megismered őket rongyukról s botjukról.

A plundrát éltemben lehúztam már sokról.

Ha csak az a dolog, örömest elmegyek –

Mond a farkas – csak, hogy mint te, boldog legyek.

Mennyivel könnyebb lesz nekem ott vigyázni,

Mint itt az erdőben éhezni és fázni.

Most itten szenvedek hideget s meleget,

Mégis alig eszem tíz hétben eleget.

Öröm könnye csordult a farkas szeméből

Hogy így szabadult ki az éhség helyéből.

Jó messze mentek már, amikor sokára

Néz egyszer a farkas a kutya nyakára:

Mi az oka – kérdi – hogy ott nincsen szőröd?

Talán valamikor sebes volt a bőröd?

Nem – felel a kutya – hanem láncra tesznek

Néha, de estvére mindenkor levesznek:

De az éppen semmi, mert így egész éjjel,

Fel s alá járkálok és futkosok széjjel.

Semmi? – mond a farkas – de az a veleje:

A szabadság minden jónak a kutfeje.

Menj el, nem akarok többé veled menni,

Nem kell a jó élet, ha láncon kell lenni.

Nincsen szebb és drágább kincs a szabadságnál,

Jobb ez a gyémántnál s minden gazdagságnál.

*

 

Méhek, herék

Meg lehet esmérni kit-kit munkájáról,

Mint a sast körméről, s a tehént vajáról.

A munkás méhecskék egykor mézt csináltak,

Melyen a rest herék soká disputáltak.

Nem tudván magok közt lépni egyezségre,

A darázst bíróul választották végre.

Ki jó pénzért előállván hívásokra,

Függeszté füleit a bizonyságokra.

Barnák, s kurták azok, a tanuk így szóltak,

Kik ott táboronként repdestek, s danoltak.

A méhek rettegtek, látván, hogy ővelek

S a herékkel közös a nevezett jelek.

Sok egyéb tanukat a darázs esketett,

Semmi bizonyosra de mégsem mehetett.

Előhívattatta a dolgos hangyákat:

De ezek sem tudtak adni több próbákat.

Két hónapja immár, mond egy, hogy foly perünk,

Munka ideje van, s mindnyájan heverünk.

Azonban költséggel tartjuk is a bírót,

Ő eszi a vajat, mi isszuk az írót.

Miért húzza vonja perünk ily sokára?

Lépjen a dolognak az igaz okára.

Csináljunk mindketten ma mézet előtte,

Így meg fog tetszeni, a lépet ki szőtte.

Nem jó lessz! a herék rútul kiabáltak,

De minthogy a méhek örömmel ráálltak;

Az értelmes bíró közöttök széjjelnéz.

Tudom már én, úgymond, kiké legyen a méz,

S azt nagy dicsérettel adta a méheknek,

S éhes szemek koppant a felpereseknek.

Így kéne ítélni: gyakran a törvények

Az ártatlan perest bészívó örvények.

Így processzus gyanánt a bölcs biró lenne,

S tiz-húsz esztendőre egy kis ügy nem menne,

De addig pereltünk sokszor mi egy csigán,

Hogy mikor megnyertük, osztoztunk a haján.

Azt ami benne volt, a bíró kiszopta,

S a hosszas processzus időnket ellopta.

A törvénykönyv oly vólt, mint egy sűrű csere,

Hol megbútt, akinek hamis volt a pere.

A rejtekhelyt néki pénzért megmutatta,

Ki lelke kárával rossz ügyét folytatta.

De már bölcs Józsefünk itt is fáklyát gyújtott,

Hogy e szövevényben járjunk, fonált nyújtott.

 

  • 61
  • Aki szeret közmondást idézni, hasonlatos mondani, de ezt mindig rosszul…
  • Aki a mozgásra a magyar nyelvből csak a „jön” és „megy” igéket ismeri…
  • Akinek éppolyan szegényes az életformája, amilyen nyelvforma használata
  • Aki „száműzve” töri az idegen nyelvet, vagy idehoz idegen nyelvű hitvest…
  • Kipécézett szavakon lovagló, a részletekben elvesző, a lényeget vesztő
  • Aki egy a ki nem kényszerített hibáit is megismétlő, halmozó „életjátékos”
  • Két végéről hevesen égeti élete egyetlen gyertyaszálát: holnap világvég?
  • Az álművelt, aki kérdések nélkül bújik/temetkezik a könyvhegyek alá
  • Ő nem tudja, hogy a humor magaslatáról lenézve eltörpülne „óriási” gondja
  • A hebehurgya meggondolatlan szeleburdi: szelet vető, ám vihart arató
  • A jó színész-emberismerő házasságszédelgő elsivatagosodó lelki világa
  • Jobb ügyhöz méltó buzgalom: egy – őt is átverő – bűnbanda szekértolója
  • Aki csak este – óvatos – duhaj nagylegény, másnapos egy rongyember
  • 62
  • Az ugyan hatalmasat ütő, de már az első pofontól kinyiffanó „nagylegény”
  • A „kóbor numera” miatt a nem kívánt, ellene nevelt gyerekét holtig eltartó
  • Aki erre büszke: másnak bármit, könnyen megbocsát, de magának semmit
  • A magát szinte bűntelennek tartó, és pont ezért máshoz irgalmatlan szörny
  • A magát minden testi-lelki erőfeszítéstől megóvó önkímélő önelsorvasztó
  • A vakok között még félszemmel könnyen királykodó, vagy gyerekkel mérkőző
  • A színdinamikáról, árnyalatokról, festményről pont (szín)vak emberrel vitázó
  • A pénzét/talentumát nem jól felhasználó, vagy a párnája alatt rejtő-őrző
  • Mint akinek égeti a kezét, a pénzét hirtelen felindulásból úgy szanaszét szóró
  • Csak az tartja benne a lelket, hogy mindig lehetne sokkal rosszabb is
  • A gyerekhez vagy a kezdőhöz mérve lesz elégedett teljesítményével
  • A szexuális és a szellemi önkielégítés okozta kéj nem mély, de sekély
  • 63
  • A lelki háborús frontokon töltött év „duplán számít”, vagyis rövidítik életed…
  • Spontán vicced olyan szakállas, mint amit százszor próbáltak, mondogattak…
  • Pátoszod olyan hamis, mint a diri bácsié a tanévnyitó ünnepségeken…
  • Mintha mindig arra figyelnél, hogy a hátad mögött épp nem nevetnek-e ki
  • Megszólalásig és még utána is megtévesztően jó hamisítvány az élete
  • Mint az egyszeri hályogkovács: nem mersz élni, mióta már „túl sokat” tudsz
  • Mintha mindig a színpadon élnél a nézőkre figyelve: átjön-e az alakításod?
  • Piócaként tapadtál a Mesterre, de leginkább csak különcségeit vetted át tőle…
  • Korán keltél, büszkén sokat melóztál, hogy így elsorvadt tested autóval vitessed
  • Átmeneti mesterséges „boldog” paradicsomodnak tartósan pokoli kín az ára…
  • Mióta egy ideig éhezett, azóta már csak az evésre gondol, eszik, kórosan spájzol
  • A kenyérkereset neki a túlélésért folyó létharc: teljesen átmilitarizálja életét!
  • Minden hétfőn új életet kezdenél – a kudarc után azután a régin is rontasz…
  • 64
  • Értetlenül áll, ha nem úgy fogalmaznak, ahogy az ő új Biblia fordítása
  • Egész élete merő esetlegesség: lehetne más is, másutt is, mással is…
  • Ő csak mondja és teszi a magáét: totál érzéketlen baráti körei reakcióira…
  • Úgy érzed magát modern embernek, ha szakértőktől kapsz életcélokat
  • Mint aki szoborpózokba merevedik, amíg egy turista tesz a kalapba…
  • Ő oly tökéletes, mint egy földönjáró Angyal és éppoly kegyetlen magához is…
  • Élete csalódott háborgás: hát nem egy giccses forgatókönyv az alap?
  • Szellemi önvédelemből bezárkózó: azt szívja be, amit kilehel/saját levében fő…
  • Túl sok idegen kereszt nyomja a vállad: megrogysz, legörbülsz, eltörpülsz…
  • Azt hiszi, akkor repül szabadon, ha minden kötelessége terhét ledobja
  • Teher alatt nőne a pálma – az ő léte viszont elviselhetetlen könnyűségű
  • Ki van szolgáltatva vitorlása a szelek játékának, mert nincs tőkesúlya
  • Beszél, játszik és udvarol és közben ezeket hangosan agyon is elemezgeti
  • x

 

Szarkák és szajkók

Egy mezőben vígan ugráltak a szarkák,

S a szajkó nézgélte, mely szép tarka-barkák,

Mely kevélyen rázzák félsinges farkukat,

Előbb tovább rakják táncra nőtt sarkukat.

Mely gyors sebességgel nyelveik peregnek!

Mikor örvendező kacajjal cseregnek. – –

Addig tekergette rájok irígy szemét,

Hogy mellettek kezdte unni saját nemét.

Elhullt tollakat hát magára foldozta,

Félrőfnyire ő is farkát kitoldozta,

E lopott köntösben, mihelyt felkészüle,

Egyszer hajnal előtt sergökbe repüle.

Ott még kevélyebben farkát billegteti,

Szarka-módra lábát furcsán illegteti,

Hol repdes, hol tölti az időt sétálva,

Régi pajtásira néz vissza utálva,

De hogy a többekkel elkezdett cseregni,

Lapos nyelve késett, nem tudott peregni.

Amelyből a szarkák nemét megismerték,

Mérges csípések közt nyájukból kiverték.

E szemtelen szajkót mindazok követik,

Kik nemzetök s nyelvök rútabbért megvetik.

Sok magyar nemestől magyar szót bár hallj ma,

Szégyenl így beszélni e franc s német majma.

Magyar táncot bálban nem kell tőle várni,

Majom ő, német, s franc kontradánszt fog járni.

Plundrán cserélte el feles köntöseit,

Mindenképp gyalázza nagylelkű őseit. –

Mint pillékké válnak a selyembogarok:

Úgy lassan más néppé lesznek a magyarok.

A nagyon elkezdték: közel az ideje,

Hogy e híres népnek lesz csak a hűlt helye.

*

 

Egy szegény házaspár

A reménység hajtja hajónk vitorláját,

Ez enyhíti soknak kínzó nyavalyáját.

Akinek vállain sajtol a szegénység,

Kincsesház gyanánt van annak a reménység.

Egy ülő tyúkja volt egy új házaspárnak,

Melynek örült, mint egy pénzzel rakott várnak.

Jövendő sorsukat ezen építették,

S hogy jobban őrizzék, ágyuk alá tették.

Egyszer hogy feküsznek pokrócos ágyokban,

Búsulni kezd a férj s fejét töri sokban.

Nagyot sóhajt s így szól: „Hogy éljünk, feleség?

Íme nincs házunkban két napi eleség.”

Erre felel Kató: „Mitől kéne félnünk,

Úgy látom jó uram, könnyű lesz elélnünk.

Rövid időn tyúkunk tojásit kikölti,

Egy kis csipogó nyáj házunkat betölti.

Felnevelem én azt, s lesz tíz tyúk belőle,

Húszat fog tojni egy, hiszem azt felőle.

Ebből jövő nyáron kétszáz csirke leszen,

Mely egy garasával négyszáz poltrát teszen;

Ebből élhetünk is, veszünk is két kocát,

Meghizlalására tököt, kukoricát,

Lesz hét-hét malaca mindenik kocának,

Eladjuk, s több hasznát vesszük az árának;

Mert ragasszunk rajta két lovat s szekeret,

Így lesz meg mindenünk, amit szívünk szeret.

Ezen egy nap megyünk fáért az erdőre,

Másnap a malomba, onnan a mezőre,

Vásárra nyargalunk Váradra s Budára.

Így víg lesz életünk, s megjő lovunk ára.”

„Hová mégy, mond a férj, e fáradt lovakon,

Holott nem voltak még sem fűn sem abrakon?

Már látom, mindaddig kínzod szegényeket,

Míg a kutyák velök nem töltik bélöket.”

Káromló szókra is haragjában fakadt,

S olyat rúg az ágyon, hogy mindjárt leszakadt.

Kató a két kancán mindaddig nyargala,

Hogy eltört a tojás, s a kotlós meghala.

Lehet reménységgel sorsunkat enyhítni,

De egy szalmaszálon nem kell várt építni.

*

 

Jobbágy, halál

Egy jobbágy, ki hetven esztendőt meghaladt,

S bajos vénségének nyögött súlya alatt,

Sárga, mint a halál, fonnyadt, száraz, görbe,

S kinek csípás szeme esett mély gödörbe,

E vén jobbágy, mondom, egykor a hátára,

Egy csomó fát kötött, s vitt volt szállására;

De a vénség miatt nehezen emelé,

Csak lassan ballaga roskadt háza felé.

Végre eltikkadván, leveté válláról,

S gondolkozni kezde szomorú sorsáról.

„Boldog egek! – úgymond – mely nyomorult vagyok,

Jó isten! kínjaim mely sokak, s mely nagyok.

Talán egy ember sincs, a föld kerekségén,

Aki annyit sírjon, mint én, szegénységén;

Bizony a fényes nap egész futásában

Ily boldogtalanra nem akad útjában!

Egyéb örökségem nem maradt apámról,

Hanem hogy vércseppek csorognak orcámról,

A földet trágyázom forró könnyeimmel

Szint annyit, mint véres verejtékeimmel;

De ezzel élelmem sokszor meg nem nyerem,

Gyakran nincs házamban egy falat kenyerem,

Egy héten négy napot adok az uramnak,

Egyet az istennek, – mi marad magamnak?

Azonban ok nélkül sokszor lefogatnak,

Meg sem mondják miért, s hatvant rám vágatnak,

Már a kínzás miatt egész testem tarka,

Kérgesek inaim, mint a lábam sarka.

Bár befogná szemem az örökös álom.

Ó, jöjj el már végre, régen várt halálom!”

A halál, aki kész mindíg a prédára,

Örömmel előáll a jobbágy szavára.

„Hívtál, ugye, pajtás?” „Úgy van, – felel a vén,

A rettegés miatt alig lévén eszén, –

Nem bírtam felvenni e fát a vállamra,

S azért kiáltalak, hogy add fel hátamra.”

Talán még most is fut, oly gyors lett a lába.

Vélvén, hogy a halál hág minden nyomába.

Mit kell az emberről e példán ítélni?

Ezt: nincs oly nyomorult, ki nem szeret élni.

Könyv: Péczeli József (1750-1792) (Vörös Imre)

 

A boldog/boldogtalan ember

 

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

 

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

 

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

 

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

 

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

 

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

 

p.s.:

 

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

 

Péczeli József: Péczeli József meséi/Péczeli József élete (Aigner Lajos-Dr. Takáts Sándor, 1887) - antikvarium.hu

 

*

Bartóky József: Magyar fabulák | könyv | bookline