Az önsorsrontó ember – VIII.

Írta: Jenő Nagy · 2026. november 21.

 

Vitkovics Mihály | Magyar irodalomtörténet | Kézikönyvtár

Eugéniusz:

Az önsorsrontó ember – VIII.

 Életminőség vizsgálódások

Ősrégi és új intelmek és bátorítások 

Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke

*

A mese

rólad szól –

magadon nevetsz

vagy szörnyülködsz:

ismerd meg magad, és

bátran változtasd meg életed

 *

Libri Antikvár Könyv: Vitkovics Mihály válogatott művei (Vitkovics Mihály) - 1980, 940Ft

VITKOVICS MIHÁLY versei

*

Gergely Imre (1868-1957) Magyar művész műalkotása - Családi idill

ÉLETPHILOSOPHIA.

Mint forog a világ,

Mint sürög sok ország,

Fognak-e bomlani,

Vagy egybe állani?

Nincs gondom ilyekkel,

Maradok békével.

Kedvemre élek,

Kényre henyélek,

Kancsót ürítek,

Kedvet merítek.

.

Felőlem mit cseveg,

Más reám mit fecseg,

Nem tartom eszembe,

Nem öntöm szivembe;

Bízom egy Istenbe

És becsületembe.

Kedvemre élek stb.

.

Úgy töltöm éltemet,

Ne bánjam létemet;

Igazság szerelme,

Jóvoltom védelme;

Egyenest beszélek,

Senkitől sem félek.

Kedvemre élek stb.

.

Dolgaim folytatom,

Megkerűl falatom;

Nem vágyok magasra,

Csak takarékosra;

Van annyi, mennyi kell,

Nem halok meg éhel.

Kedvemre élek stb.

.

Ha pajtás látogat,

A ki nem válogat.

Szelek egy karajkát,

Kapom a kulacskát,

Egymásra köszöntjük,

Kortyait hörpentjük.

Kedvemre élek stb.

.

Ha fejem felhevül

És hölgyem mellém ül,

Megölel kezével,

Ingerel szemével:

Igy leli kedvemet,

S boldogit engemet.

Kedvemre élek stb.

.

A vidám lelkeket,

Vig énekeseket

Keresem és velek

Versenyt énekelek;

Jó kedvre tüzelem,

Csókolom, ölelem.

Kedvemre élek stb.

.

Mért törjem fejemet,

Kínozzam eszemet,

Úgy se tart az élet,

Ezer vagy száz évet!

Kisebb mindúntalan,

Egyet fújsz s oda van.

Kedvemre élek,

Kényre henyélek;

Kancsót ürítek,

Kedvet merítek.

*

Anatole France: Epikur kertje

MEGELÉGEDÉS.

 

Nem adott az Isten nekem nagy palotát,

Sem ágyamra selymet, sem cifra tafotát;

Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,

És melléje egy jó barna feleséget.

 

Vele keresem én mindennap kenyerem,

S be jóizűn esik azt vele megennem.

Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,

S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.

 

.Ha felvirad a nap, vigadva kelünk fel,

S folytatjuk munkánkat ujított erővel.

Tavaszkor a mező körülöttünk virít,

S a fűszálon lengő harmatocska frisít.

 

A pipis éneke mulatgat bennünket,

S a nyár verejtékben könnyíti kezünket.

Őszkor szüretelünk urunk szőlejében,

S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.

 

Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,

Kis gunyhónkban ülünk a kemencze mellett.

Az én kedves Sárim az orsót pergeti,

S vidám dúdolással unalmunk kergeti.

 

Magam faragcsálok magamnak szerszámot,

S ezért se fizetek idegennek vámot.

Ha vasárnap eljön, czifrázott bundába’

Megyek hálát adni Istennek házába.

 

.Délután pajtással betérek korcsmába,

S kényre iddogálunk a jó borocskába.

Ha felmelegedem, „húzd rá Gazsi”, mondom,

Enyém egész világ, semmire sincs gondom.

 

Nem vagyok én adós, nekem sem adós más;

Nem bántottam senkit, engem se bántson más.

Az úristen, pajtás, éltessen bennünket;

Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket.

 

Vitkovics Mihály – Wikipédia

 

A KÖLTŐ.

Kinek szelídebb sziv juta isteni

Kézből, s dícsően mennyei lánggal ég;

Jó lelke annak messze futja,

Ami gonosz, s tele mellel érzi

.

A szépet. Ifjú korban elandalog

Vidám tavasznak zsenge virágain;

Édesdeden busong ligetben

Zengedező philoméla dalján.

.

Keblébe’ szent tűz gerjed, elömlenek

Érzési, s lantján boldogan énekel

Az új keletnek, rózsaszálnak,

És, kinek ezt szedi, kedvesének.

.

Erősb korában bajnoki tetteket

Zeng a hazának, s Róma vitézeit,

Kik a szabadság gyámoláért

Éltöket áldozatúl letették.

.

A vakhitűség régi homályait

Oszlatja, bárdus hangjaival puhúlt

Lelkekbe bátorságot öntvén,

Híresen érdemek által élni

.

Indít, s örökké hinni csak a valót;

Megvetni kincset, mely alacsonyra vonz;

Szívhez dalol, s fellelkesülve

Emberi társait üdvözíti.

.

Meg nem haló hír a maradék előtt

Fentartja múló századok által is

Becsült nevét, bár semmi márvány

Nem födi év-letiporta sírját.

.

Hirdetni meg nem szűnik az élesebb

Eszű előtt, mely égve szerette ő

A szent szabadságot, miként mert

Érte veszélybe rohanni szíve.

.

A sok hibáktól megmenekedve mint

Nevette a köznép lebilincsezett

Gondolkozását, s balhitűek

Nyelvdüheit mi merőn veté meg.

.

Magasra vágyván, mint fejedelmi sas,

Ki a ködön túl a kies ég alatt

Kedvvel röpülvén, Boreasnak

Zordoni fergetegére nem hajt.

 

  • 65
  • A gyermekszületés/nevelés csodáiról végképp lemaradó szingli/vénlány
  • A kicsi helyett kocsit stb. választó, az önmagát így sem folytató, megörökítő
  • A házasság kihívásai elől megfutamodó, önkímélő magányos agglegény
  • A katonai szolgálatát elsunnyogó edzetlen, férfiatlan, élményszegény
  • A csak a tanárnak/iskolának/szüleinek tanuló életbukó stréber diák
  • Inspiráció, ihlet nélkül még a napi rutinmunkát sem elvégző here, naplopó
  • Az ihlet és áldás nélkül buzgón, gépiesen üzemelő, munkálkodó „alkotó”
  • A hülye, ostoba versenyben akár durván csalva is nyerő nagy önsajnáltató
  • A kincsét/szívét a széfben őrző, a szívét is és minden ajtót is szorosan záró
  • A háza/palotája jóval erőn felüli felépítése közben az otthonát/társát elvesztő
  • Az önmagát végtelenül felaprózó – és így kifolyik kezéből a nagy Egész élete
  • Pont a tűzzel játszó: családi lakóházát felgyújtó/házasságát válságba sodró
  • A – már megbánt – kölcsöne visszakapásáig nem nyugvó, s nem is jól alvó
  • 66
  • Egy „életfelmentő” testi-lelki betegséget szorgosan kereső és így megtaláló
  • A boldog életet csak a kiválasztottak születési stb. privilégiumának tudó
  • A háta mögött álló medvére sandítva és számítva nagy legénykedő, kötekedő
  • A sanda: aki mindig ellenségesen, gyanakodva néz, ártó szándékkal fürkész
  • Aki mondja másra, az mondja magára – akinek öneláruló a rosszhiszeműsége
  • A divathullámos parvenü újgazdag cigány stb.: mindent szürkére festő
  • Neki az ünnep/vasárnap se szent: ő ilyenkor a profán restancia ledolgozó
  • Aki már a dögunalmas délutánjain a halandóságán háborgó istenkáromló
  • Akinek a halandósága nem tettre serkentő – siralomházban várja a véget
  • A túl buzgón rossz felé imádkozó: tényleg örök életet kapó örök boldogtalan
  • A végrendelkezés/búcsúzás helyett pánikban a halál elleni szert kereső
  • A háborús idő kényszer-takarékosságát békeidőre átmentő önsanyargató
  • A vész/szükséghelyzet szülte ideiglenes megoldásokat végleg állandósító
  • 67
  • A „korához illően” életét beszürkítő, leredukáló, leépítő stb. koravénülő
  • Főleg/csak kontrasztként tart ún. barátot: ő így lesz szebb-okosabb stb.?
  • Ő csak akkor kezd igazi életét élni, ha majd egyszer végre nyugdíjas lesz
  • Aki magát cseppet sem zavartatva belepiszkít/szarik a saját fészkébe is
  • A magát született vesztesnek tartó önsajnáltató besárgult májú irigykedő
  • Ő magát Isten előtt sem alázza meg, de hogy más tegye, azt megengedi
  • A kudarcos önigazoló, aki hiábavalónak tart minden boldogságkeresést
  • Aki magát mentendő a tisztulás helyett másokat rágalmaz, bemárt, piszkol
  • A nélküle impotens Ördög jobb-balkeze: az élő-éber lelkiismeret önaltató
  • Aki most már épp absztinens, ezért már ő a világ legszabadabb embere…?
  • Aki olyan magas lóról beszél, hogy így az arcát meg se lehet simogatni
  • Aki azt hiszi, hogy ha másokat lenéz, akkor majd jó sokan fel is néznek rá
  • Az önélet-szegényítő személyválogató: beszűkíti a lehetséges kapcsolatait
  • 68
  • Aki magára zárja az „otthon-szentélyt”, és kinyitja a szennycsatornákat
  • Aki csakis magának tudja be sikereit: ezért már első kudarca kétségbe ejti
  • Aki egyben önmaga védője, elfogulatlan bírája, és ítéletvégrehajtója is lenne
  • A mindenben mindig csakis a legrosszabb kifutással számoló álrealista
  • Ő maga k. nem lop, ő „csak” tippadó, értelmi szerző, felbujtó, orgazda stb.
  • Az erők kalákás hatványozás helyett még magából gyököt vonó „Robinzon”
  • Aki vészhelyzetet idéz elő, hogy imponálva/ünnepelt „hősként” menthessen
  • Ha rosszul kezd el egy mondatot stb., kitart, és nem fut neki újra: ő nem hátrál…
  • Ő nem hátrál, pedig. ha nekifutna, lendületből át ugorhatta volna a szakadékot
  • Ő olyannyira nem gördülő kő, hogy minden oldala csupa moha – mert a kő marad?
  • Ha nagy lesz, maffiózó/bérgyilkos lenne: vagyis adózatlan könnyen és jól kereső…
  • Aki lusta, de főleg gyáva a bajban felkötni a gatyáját – ő inkább felköti magát
  • Aki a meccsen kívül is csak pankrációt, illetve csak alibi életjátékot produkáló
  • x

 

Művészettörténet - 20.hét - A klasszicizmus művészete

 

EGY HITSZEGŐHÖZ.

Ó te, kit hív angyalomnak

Régóta tartottalak,

S mint szerzőjét jóvoltomnak

Buzgóan imádtalak.

.

Kit mindeneknél előbbre

Magamban becsültelek;

Sőt enmagamnál is többre,

S végtelen szerettelek.

.

Te, akitől javam függött,

Boldog időm, mindenem,

Kiben létem gyönyörködött,

S ki voltál egyetlenem.

.

De – ah miként mondhassam ki,

Nyelvem rebeg, szóm eláll;

Magad, kérlek, magad valld ki –

Engem, egek! elhagyál.

.

El, minden megszánás nélkül,

Mint egy szegény kárhozót;

Engem, aki nagy hűségbűl

Veled közlék annyi jót.

.

Pedig hányszor megesküdtél:

Kivűlem mást nem szeretsz,

Míg szivembe beférkeztél,

S most, így megvetve, nevetsz.

.

Hidd el, előbb hittem volna,

Hogy a tűz vizeket gyujt,

Mintsem szíved elpártolna

Tőlem s másnak kezet nyujt.

.

Megtörtént s ó bár láthatnád,

Mivé tevél engemet

Hogy elhagyál; kárhoztatnád,

Tudom, gonosz tettedet.

.

Minden öröm fut előlem,

Minden jó kedv elhagyott,

A remény is szökik tőlem,

Bennem minden elfagyott.

.

A napnak felderültével

Felkelnek keserveim,

A napnak lederültével

Lecsordúlnak könyeim.

.

Delem, éjjelem fájdalmas

Elbusultságba merít;

Mind a mit látok, unalmas,

Engem minden keserít.

.

Akár hová megyek, nyomba

Követ a tűs gyötrelem;

És ha ledűlök ágyamba,

Nyugtom férgét ott lelem.

.

Nincs álmom, nincs egészségem,

Nincsen kedvem semmihez;

Nincs enyhem, nincs békességem,

Nincsen biztom senkihez!

.

Megutáltam a világot,

Meg az embereket is;

Meg a kedvelt társaságot,

Meg a gyermekeket is.

.

Magamat is, ha lehetne,

Futnám s elfelejteném,

S ha, lyány, merem rámehetne,

Élve sírba ejteném.

.

Ennyire megváltoztattad

Boldog állapotomat;

Ennyire szétbomlasztottad

Régi vidám voltomat.

.

Nyomorúság immár élnem,

Szörnyű kín a lételem,

Midőn nincs már mit reméllnem:

Lásd, lásd, mit tevél velem.

.

Ugyan mi vett reá téged,

Fejemmel, hogy imígy bánj;

Mint bánthatta meg személyed

Egy szerető hív, leány!

.

Talán soha nem kerestem

Úgy mint kell tetszésedet;

Mondd meg, ó mondd, miben szegtem

Csak egyszer is kedvedet.

.

Tán előtted titkolództam

Szívem érzeményirűl;

Vagy kivűled gondolkoztam,

Elmélkedtem máskirűl.

.

Nem gyóntam-e meg ezerszer

Heves indulatomat;

Nem láttad-e végtelenszer

Érted gyúló lángomat.

.

Tán szerelmemnek forrója

Főmértékre nem futott,

S hívségemnek fontolója

Tiednél alább jutott.

.

Mi lehetett érted égő

Szerelmemnél tüzesebb;

Mi lehetett érted élő

Hív lelkemnél teljesebb.

.

Éjjel-nappal az volt gondom,

Hozzám mint kapcsoljalak;

Legyen szégyen, már kimondom,

Örökké csókoltalak.

.

Néked mindent feláldoztam,

Amit hágy a becsület;

Mindenben veled osztoztam,

Kellett jobb sziv e felett?

.

Mondjad, mit nem tettem érted,

Vagy mit kellett tenni még;

Valakiért, mint én érted,

Ugyan melyik leány ég.

.

Mindezért mivel fizettél,

Avagy mi a jutalom:

Kegyetlenűl megvetettél –

Ó szívmaró fájdalom.

.

Ha már feldultad vígságom,

S összemartad szivemet;

Ha szétzuztad boldogságom,

S elölted reményemet;

.

Ha már összeveszitettél,

Ah, magammal magamat,

Ha ilyeket elkövettél:

Szánd meg végre sorsomat.

.

Hadd ottan új kedvesednek

Ölelgető karjait

Kevésig, s a megvetettnek

Halljad végrimányait!

.

Jőj Egednek mély völgyébe,

Hova ritka ember jár;

Jőj holnap a hold csendébe,

Személyem ott reád vár.

.

Jőj ki, kérlek, utoljára,

S látván nagy inségemet,

Hogy egyszer legyen határa,

Végezd ki únt éltemet.

.

Megbocsátok mindent néked,

Meg, csak jere s ölj agyon:

Gyilkod, hah! mint hitszegésed,

Nem fog fájni oly nagyon.

 

*

 

rokokó festészet

SZÉP LEÁNYKA…

– Szerb u. –

Szép leányka, kedves rózsaszálom,

Nem vetett, nem ültetett virágom;

Hűs vizzel nem öntözött virágom,

Csókolatlan gyenge rózsaszálom:

Nyujtsad ajkad, hadd csókolja ajkam.

S szólott a lyány: szép napom, levente,

Kertem a ti rétetek megett van;

Majd öntözni elmegyek virágim,

És te jőjj el pányvázgatni méned;

S akkor csókolj, szép napom, levente,

Addig csókolj, míg szived kivánja;

Csakhogy meg ne karcold gyenge orcám,

Mert megtudná s majd kiszidna anyám.

*

Jean-Honoré Fragonard: A hinta

HAJNALLIK MÁR…

– Szerb u. –

Hajnallik már házam felett,

Én mégis a falu mellett…

A mint a nap jól felsütött,

Vevém puskám és a kürtöt.

Elindúltam vadászatra,

Gondom lévén a sok vadra;

Mentem, mentem, mendegéltem,

S egy nagy hegyre hogy felértem,

A nap lement, estveledett,

Szivem elkedvetlenedett.

De a hegynek oldalában,

Terebélyes tölgy aljában

Szépen aludt egy leányka,

Feje alatt fű-nyalábka.

Mellén egy pár galambocska,

Ölén tarka szarvasocska;

Ott maradtam éjszakára,

Lovam kötém a pányvára,

Sólymom, a kedves madaram,

A tölgy ágára nyugtattam;

A nyalábot elhordottam,

A lovamnak enni adtam;

A galambkát a sólyomnak,

A szarvaskát a kopómnak

Oda adtam, – s nekem maradt

A szép lyánka, a tölgy alatt.

Magyarország klasszicista művészete – Művészettörténet 7. – - Mozaik дигитално образовање и учење

 

GABRIÉLA HALÁLÁRA.

1.

Hát már nem látlak többé, Gabriéla, kegyeknek

Istennője! te is föld kebelébe lejutsz?

Lángerejű szemeid, mint két nap az égbe’, verőfényt

S éltet nem fognak már soha szórni reám?

Ambrai csókoknak, szép hangnak kútfeje, kis szád

Nem fog szólni nekem mennyei elragadást?

Szépet, jót és annyi sokat rejt sírba halálod,

S a mi legérdeklőbb, rózsa idődbe’, korán!

2.

Vigság térje, Füred, savanyú vizeiddel ereszkedj

Búnak, s echód jajt zengjen örökre, Tihany.

Az, ki taval szebb szint ada megjelenései által,

Zöld hársfáid alatt, szép Gabriéla kimúlt.

Szép Gabriéla kimúlt s vele szívem öröme kimúla

Tiszta reménységem földre taposva hever.

Szép árnyékban az éjt, vigságban látom az uj bút;

A mit más kedvel, nékem unalmat okoz.

Forrásbúl ha iszom, ne igyék más nyomba utánam,

Én nem egészséget, hah de keservet iszom.

3.

Mindenem összerogyott, s éltem fordúla fonákra,

Minthogy az éltem-adó szép Gabriéla kiholt.

Lantomat összetöröm s Balaton mélyére darabját

Béhányom, ne legyen híre, se hamva soha.

Nézd a nagy Balaton szinén lebeg a nagy időnek

Öble, s benyel folyvást semmibe mindeneket.

Árnyék, por minden, valamit látsz: megjelen, elvész;

És tűnése után messze tekintve sohajtsz.

4.

Csendes sírásók; Gabriélám drága porábúl

Ami marokba befér, szedjetek össze nekem.

Hadd zárjam hű mellem alá; valahányszor utána

Lelkem sír, húlljon könnyem omolva reá.

Majd magam is holtak seregébe ha eljutok, engem

Kedves hamvaival földbe temessetek el.

Irjátok síromra: Vidényi porában ölelte,

Élve kiért epedett, szép Gabriéla porát.

 

Vitkovics Mihály - Könyvei / Bookline

 

  • 69
  • Állatokat lenéző: magát ezért az ingyen isteni bölcs tanítómestertől megfosztó
  • Neki a földművelő a pesti kabaré egy buta, műveletlen, maradi bunkó parasztja
  • A műkedvelő festegetésről, házi muzsiáról mindörökre lemondó, ha ő nem zseni
  • Aki még a borivásról is holtig lemondó, nehogy pityókásan kibeszélje az igazságot
  • Akár még ki is tagadja fiát, ha nem pont az lesz, ami ő lehetett volna, ha nem gyáva
  • A megkreált életfelmentő „betegsége” neki olyan, mint a fuldokolónak a mentőöv
  • Aki a lelkében már hamar feladta, hogy neki valaha élettársa/élethivatása lesz
  • Önkeserítő: retusált topmodell képekhez hasonlítgatja a vele öregedő asszonykáját
  • A legszebb és drága ajándékát „viccesen” használt vécépapírba csomagoló
  • A legelső a barátja lakomáján, de elérhetetlen a nagy bajban: magányos élősködő
  • Aki lebecsüli a vak rossz szokás hatalmát, nem reflektoroz/reflektál rá: szolgálja
  • A régi rossz szokások ellen lázadó, de jobb újakat nem alkotó formátlan életű
  • Lebecsüli a Gonosz hatalmát, és pont ezért lesz ő akaratlanul is az egyik jobbkeze
  • 70
  • Aki látatlanban, megszorulva a már megfogant gyerekét az ördögnek ígérő
  • Aki látná már a medvét – a vele is kegyetlen színházban az állatheccre váró
  • Látatlanban egy üres lapra, akár a saját halálos ítéletére is előre szignót tesz
  • Aki látatlanul egy zsákbamacskát vesz el – majd csak megszeretik egymást?
  • A szín józanul „mulató”, de tökrészegen házassági, banki stb. szerződéseket kötő
  • Az általa is jogosnak tartott bűnbakkeresésre ő az önként bejelentkező alany
  • A párbeszédre képtelen „társas lény” – a mindig csak önmagát visszahalló Echó
  • Az alkotásába szerelmes Pygmalion, vagy az önön tükörképét imádó Nárcisz
  • Aki törékeny, labilis önértékelését felsőbbrendűségi érzést mutatva palástolja
  • Aki egy antiszociális lény, képtelen magát a másik nehéz helyzetébe képzelni
  • Akinek minimális az önkritikája, de maximális a dühe, ha mástól kifogás éri
  • A randevún lábujjhegyre is áll, a házasságban, „birtokon belül” nem „erőlködik”
  • Aki a házi béke kedvéért papucsférj, de belső ellenszegülése cukorbeteggé teszi
  • 71
  • Aki az ottani-akkori magát, életét hibernálva keres-talál magának álöröklétet
  • A zsákmányból áldozatának nagy kegyesen alamizsnát osztó kifosztó(nak hálás)
  • Hiábavalóan kőkeményen robotol, seggel, mert nincsen türelme az ihletre várni
  • Amilyen könnyen megharagszik, épp oly nehezen bocsát meg – magával szúr ki
  • Ökörkövetkezetes szemellenzős: csak diadalittasan rohan előre a szakadékba
  • Aki nem válogatja meg barátait: korpa közé keveredik és ott felfalják a disznók
  • Az önbeskatulyázó, önstigmatizáló, önelkönyvelő, és önleíró ember példája
  • Aki kardot ránt, általa vész el – vagy besurranó tolvajból rablógyilkost „gyárt”
  • Aki csak akkor, de akkor nagyon „jó”, ha ez neki itt most nem kerül semmibe
  • A hajóját a nyílt vízen átépíteni próbáló – a minden értéket megkérdőjelező
  • A nyelvi korlát, szókincshiány miatt a bánatát, panaszát elmondani nem tudó
  • A mindennapi elemi kötelességeit bűnösen mulasztó léha, frivol életművész
  • A munkahelyi főnökének nem csak idejét, erejét, tudását, de a lelkét is eladó
  • 72
  • A nem szabadidős önmagával semmi azonosságot nem vállaló önáltató „kétéltű”
  • Aki a Nagy Mesterét mindenhova, még a kútba/az örök kárhozatba is hű követő
  • Aki a most levert magas léc után végleg erőfeszítés nélkül átléphető fokot állít be
  • Aki a neki is lélekvesztő-életrontó házi hidegháborúban van igazán az elemében
  • A legősibb mesterséget űző önbecsapó: hisz ő „csak a testét” időre bérbe adó…!?
  • A szutykos mosdóvízzel együtt a gyereket, a rossz pap miatt magát Istent is kiöntő
  • Az életveszélyes élet-házát csak toldozó-foltozó, és nem porig romboló/újraépítő
  • A tiszta vizet a mocskos pohárba öntő, és a végeredményt sehogyan sem értő…
  • A mindennapok kisszerű, piti bliccelős, stiklis stb. csatáiban felőrlődő és elkopó
  • Aki a minőséget a mennyiséggel pótolná: úgy a testi, mint a szellemi-lelki eledelt
  • Aki a piactól, a megrendeléstől függően „rugalmas”: hol pandúr, hol meg betyár
  • Aki csak olyanok társaságát keresi, akik nem jelentenek kihívást az életformájára
  • Aki az ún. barátjára „a békesség kedvéért” még a vad hülyeségét is ráhagyja
  • x

 

Könyv: Magyar ország gyökeres régi nemzetségeiről (Horvát István)

EGY MAGYAR NEMES FELKELŐ BÚCSUDALA.

Elmegyek tőled szeretett leánykám,

El, hazánknak nagy veszedelme harczra

Hí, ne rettenj meg. Tudod a hazáért

Víni dicsőség.

.

Nézd, az éhes francz mi mohón törekszik

Bő határinkon keverék hadával

Dúlni. Melletted heverészve, mondd bár,

Várjam-e jármát?

.

Haj! magyar vér forr ereimbe’ s lelkes

Őseimtűl, kik neveikben élnek,

Rettenthetlen sziv szakadott örökként

Hév kebelembe.

.

Mint szabadságnak fia, s nem fogolykép,

Véled óhajtom napomat leélni, –

S csókjaimtól nem fizetek keserves

Sarczot uramnak.

.

Hagyj fel a könynyel, ha szeretsz, s ölelj meg

Mint vitézszivűt, lakadalmi kedvvel;

Jó az Isten, jót ad; ezer veszély közt

Gondja leszen rám.

.

Hozd elő csipkés bulya fátyolom, kösd

Fürtösen fel, mint ezelőtt nyakamra,

S félretett csákóm tetejére szúrj egy

Májusi szálat.

.

Majd, legázolván gonosz ellenünket,

Visszatértünkkor haza s jó királyunk

Háladón fűznek nem aszó borostyánt

Bajnoki főnkre.

.

Jöszte nyomj immár ajakimra végsőt.

Ez legyen kedves hazaérkezésig

Hiv szerelmünknek jele, s bonthatatlan

Drága pecsétje.

.

És ha Marsnak vérmezején, hol a hír

És dicsőség leng az elestek elnyúlt

Hantjain, tán én is erős csapással

Győzve leomlom.

.

Akkor ó örvendj haza gyözedelmén,

S híresen megholt szeretőd porának

Áldozatjául, nevemet sóhajtva,

Pár könyet ejthetsz.

*

Horvát István: Mindennapi (Tankönyvkiadó Vállalat, 1967) - antikvarium.hu

HORVÁTH ISTVÁNHOZ.

Téged nemessé jól nevelő atyád

Gyászos kimultán sírni, egyetlenem,

Szűnjél meg: a köz sorsnak ő is

Megfizeté kiszabott adóját.

.

Jól járt: nyavalygó teste bilincseit

S e bal világnak messze kiáradott

Istentelenségit továbbá

Nem nyögi szivbeli csüggedéssel.

.

Nem nézi kinnal, mely bajok üldözik

Kis életünket; mint tör az ember az

Emberre; mint árulja bérért

Nemzeti jussait és hazáját.

.

Boldog, ki ily sok ronda veszély elől

Korán elillant; s korcsosodásra tért

Élők között nem senyved. Igy hát

Magzati bánatidat felejtgesd.

.

Bár most keservvel látogat a kemény

Végzés, maholnap kész örömet derít

Rád; ily vegyes változtatással

Jár-kel az emberek állapotja.

 

*

Horvát István: Rajzolatok a Magyar Nemzet legrégibb történeteiből | könyv | bookline

BIZTATÁSKA.

Horvát István barátomhoz.

Mit, Pistám, a szép múzsáktól szökni igyekszel;

S tőlök vegbúcsut venni örökre akarsz?

Mely vadon istenség kábítá annyira szíved;

Vagy mely ördöngös vette el éles eszed?

Múzsáktól távozni sietsz, kik az emberi éltet

Boldogan ápolják s fő örömökre viszik.

A bal esetbe’ hatós írt nyújtani édes időkben

Játszani és minden korba mulatni tudók,

Kik bölcs szívekkel kedveltetik árva fejünket,

S fentartják hírünk’ a maradékok előtt.

A virtus maga is mennyekbe csak általok ér fel

S nem vehet a poklok bűnura rajtok erőt.

Szállj szívedbe megint, elcsábittatni ne engedd

E megvesztegetett bódi világba’ magad.

A puhaságnak eredt kislelkűekre ne hallgass,

Kik röst ajkokkal szoktak ugatni reánk.

Elrohadott a jó izlés régóta agyokban,

S elkábult minden szép tudományra fejök.

Szállj szívedbe s kegyes szűzekkel fogj kezet ujra,

S lantodon a magyarok tetteit ujra zenegd.

Boldog az, a ki Apollóval társalkodik, a ki

Ön honjába’ visel drága poéta nevet.

Ezt sem arany, sem rang hő kivánsága gyilokként

Nem faggatja: kivált lélek az, égi lakos.

Oh csak ezen jóért noha több nem volna is – ám mi

Sok vagyon – állj társnak, kedvesem, ujra közénk.

Vesd meg, nagy lelked lévén, a csalfa szerencsét,

S oltárára arabs fűszereket ne rakass.

Főbb dolgokra siess, gyúladj te, ki tiszta vagy a köz-

Nép vak-itéletitől, tiszta, szokásaitól.

Álszentekre ne hajts, a kik dörmögve kiáltnak

Átkot ránk; hidd el gyűlöli őket az ég.

Fel se akadj, ha megútál is nagy rendibe’ bízott

Kongó fő, vagy az érczoszlopos udvar ura.

Sőt örvendj: szemfényvesztők kegyeikre szorulnod

Nem kell, s koldulnod tőlök az érdemi bért.

Lelked semmi teher nem nyomja, előtted az észnek

Utja szabad, s jó kedv nemde tulajdonod-e.

Trézi szeret; több jót ugyan óhajthatsz-e ezeknél;

Adhat-e drágábbat néked az emberi kéz?

Rajta tehát, bátran veregesd, mint eddig, igéző

Hurjaid és szeretőd keblibe kényre dalolj.

Így nem nyersz sok aranyt s rangot; de nevednek örökre

Hirt szerzesz, s jobb szív áldani fogja porod.

 



Vitkovics Mihály - Könyvei / Bookline

 

A boldog/boldogtalan ember

 

Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

 

Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

 

Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

 

Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

 

A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

 

Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

 

p.s.:

 

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

 

VITKOVICS MIHÁLY – Vass Judit oldala

 

Vitkovics Mihály magyar és szerb írásai