kb. 8 perc olvasás
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
Az áruló – magyar – elit portréja, arcképcsarnoka
A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség –
aki dudás akar lenni, de pokolra nem akar menni
Szabad ötletek gondolatébresztő/vitaindító jegyzéke VII.
Tompa Mihály
A gólyához
Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.
Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.
Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?
Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!
Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.
A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.
Beszéld el, ah! hogy … gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik…
A honfi honfira vádaskodik.
Testvért testvér, apát fiú elad…
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!
*
I. A szellemi gyarmatosítók hazai buzgó kollaboránsa
II. Önkicsinyítve, ellenfélnagyítva demoralizálja csapatod
III. Az ő istene csak a gójt bünteti keserves munkával
IV. Ótestamentumi átkozó: fájdalommal szülöd gyereked
V. Minden jó új kezdeményezést gáncsol, megvétóz stb.
VI. Szellemi szekértáborok, klikkek építője-fenntartója
VII. Úgy képezi magát, hogy kvíz-műsorban arathasson
VIII. Keresztrejtvény-készítőként műveltség-illúziót is árul
IX. Élethazugság-vizsgálata eredménye: öngyilkos gyerek
X. A fizetett randalírozó, aki lejáratná a jó tüntetéseket
XI. Álrendezvényt szervez, hogy a téma ki legyen pipálva
XII. Poposított komoly zenével arat közönség/pénzsikert
XIII. Lopva, csalva szerez diplomát, címet, fokozatot stb.
*
*
I. Új paradigmás kívülről jöttnek: „outsider” stigma
II. Ő nem enged igazából, ha családja belepusztul is
III. Mint anno Liszenko: parancsolna a természetnek
IV. Paternalista kívánságműsor-vezető: ő jobban tudja
V. A stréber tanítvány kannibálként felfalja mesterét
VI. Politikai szeizmográf: „följelenti” a földindulást
VII. Mint tudós Ő a mindent néző/látó isteni szem
VIII. Mintha a bölcsőd ringató kéz az életedre törne
IX. Szívességből teljesítem tájékoztatási kötelességem
X. A nyomdász happy end-re módosítja a regényed
XI. A tolmács csak azt fordítja, amit ért(tetni akar)
XII. A cenzúrázó postás: szelektíven kézbesít leveleket
XIII. A gyászbeszéded csak hamis jót mond, mást nem
*
Tompa Mihály
Levél egy kibujdosott barátom után.
Ki messze, messze vagy, kinek hajója már
A zúgó tengeren remélve, küzdve jár,
Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett:
Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled!
Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt,
Amelyet a szellő azon fáról szakaszt,
Hol vesztett fészke állt s kisded családja benn,
S a távozó után lebbenti csendesen.
Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont,
Midőn ugy hagytad el, hogy sohse lásd viszont?
Nem állitott meg a határnál valami…?
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!
Égnek fejed felett nagy fényes csillagok,
A gazdag föld ezer virágtól mosolyog;
Ah de azok neked mind ösmeretlenek!
S nem ezek közt valál futkározó gyerek.
Mert a boldogságra kevés csak a jelen,
A multon épül az s az emlékezeten;
Örömeinkre szint s derűt titkon az ád,
Mint a gyök adja a virág szinét, szagát.
Szó nélkül távozál, – nem vádollak, hiszen
Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem!
A daru is búsan kiáltozik, pedig
Egész nemzetével utra kerekedik.
Mégis, mégis minek hagytál bennünket el?
Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel;
Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon:
Könnyebben begyógyul a honi hantokon.
S ha vigan lépted át a háznak küszöbét,
Honnan vidám zene s pohár csengett eléd:
Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át,
Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család?
Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya,
Betegen, rongyosan elédbe állana:
Karjába omlanál, ölelve melegen,
Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem.
Mégis szülő honod, a legszentebb anyát,
Nehéz óráiban, rosz gyermek, elhagyád!
Mert ugy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd
Sápadt arculatát és könyező szemét.
Mert akit szeretünk mig ajka mosolyog:
Búbánatában is legyünk osztályosok!
Vegyük el a csapást, mikép a jó napot,
S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!
Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélkűli nyáj…?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.
S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!
Hol annyiszor vigan barátkozál velünk:
A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk!
És a szokott helyen szemünk gyakran keres,
De széked örökre üres maradt… üres …!
S ha koccan a pohár, – mig a meleg szavak
A bujdosók nevét éltetve hangzanak, –
Nem hangzik össze jól, – csengése oly siket…
Oh hogy ne volna az? – hiányzik a tied!
Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!?
Minden szó és emlék busan utal reád…!
Bejárom a mezőt, a zúgó patakot,
Hol ábrándos lelked gyakorta mulatott.
Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat,
Hol ápoló kezed nem nyers, nem oltogat;
Minden ugy elvadult, ugy elhagyatva van,
Csak a vad természet munkál szabálytalan.
Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder,
Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel,
Öreg szüléd, szegény, mitsem gondol vele,
Te voltál szivének virága … öröme…!
Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb,
Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb;
Mint a láng elsőben felcsap s ha ellobog:
Hamu fedi el az élő zsarátnokot.
Beszélgettünk,… ő is szólott, de keveset, –
Kiméltem fájdalmát s nem emlitém neved;
S mellette a bánat keserün meghatott,
Hogy ugy kell tartanunk, mint aki már halott!
Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan!
Erős légy, ha mégis a bánat megrohan;
Mert hosszu hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át.
S midőn hazánk felé a vándor madarak
Hazádnak partiról majd vissza szállanak:
Távol más világból, nagy tengerek felett,
Küldd vissza nékünk e szives üdvözletet![26]
*
I. Aki feladja a várat: hisz az ellenség ígéreteinek
II. Arctalan hóhér: iróniával mészárol gondolatcsecsemőt
III. Jóstehetség híján is Cassandra szerepében tetszeleg
IV. Rendező, aki díványán rosszul oszt ki szerepeket
V. Nem próbálja megnyerni a hallgatói jóakaratát
VI. Ő is unja ismeretterjesztését, hát még a hallgató
VII. Mint elsőgenerációs értelmiségi beállsz samesznak
VIII. Indiana Jones? Se professzor, se vagány kalandhős
IX. Vendéglős, fogadós, idegenvezető: mindent lenyel
X. Aki nem a protokoll szerint „gyógyít”: sarlatán
XI. Ha ő nem tudja gyógyítani: A tudomány itt tart!
XII. Csak azt, úgy, addig kutat, amit főnöke támogat
XIII. Az élsport ezer vérző sebét takargató sportszakíró
*
*
I. A valamikor lánglelkű bölcsész ma cinikus „bölcs”
II. A kifosztó gyarmatosítókat jogi tanácsokkal segítő
III. A magának luxusvillát összekaparó „szülészorvos”
IV. Dögszagra gyűlő keselyű/döglött oroszlánt rugdosó
V. Tulajdonosváltásnál ellenzékiből kormánypárti sajtó
VI. Privilegizált pap: csak ő tudja Isten számát/nyelvét
VII. Világvég-specialista: carpe diem mentalitást erősítő
VIII. A teknőst a nyúllal futóversenyre buzdító edző
IX. A halat úszni, madarat meg repülni tanító, mester
X. Unalmassá-utálttá tesz a nyelv/történelemtanulást
XI. Elsikkaszt/szabotál: nagyjainkról meg nem emlékező
XII. A perverzióját szégyellőt egyenesen büszkévé teszi
XIII. A mindenkori Semmelweist bolondok házába záró
*
Tompa Mihály
A madár, fiaihoz
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek…
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve…?
– Fiaim, csak énekeljetek!
*
A nem javító-segítő,
de passzívan-aktívan ártó elit
A lelki-szellemi, társadalmi, és
gazdasági/politikai vezetők árulásai
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…
