Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Bölcs/balga boldog(talan)ok  Emberélet-minőség ABC –VIII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 31.

kb. 23 perc olvasás

Eugéniusz:

Boldog/boldogtalan élet ABC – VIII.

Létrontások és/vagy létjavítások

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

ADY ENDRE:

A Rothschildék palotája

Rossz fiákker, kerekes gálya,
Hol az embert hallgassra intik.
Párisban, Bécsben, télen mindig,
Ködben és este ragyogott föl
Rothschildék palotája.

Kocsisom mindig arra tévedt,
Mintha kocsisom a Sors volna
S rossz fiakkeren bandukolva
Láttam: pompa, tüzes fényesség,
Szőnyegek s drága képek.

Boldog kocsis: egy lovat üthet.
Be borzasztó tenger az utca,
Hol száz gálya száz útját futja.
Be nem egyforma az az isten,
Aki kerget bennünket.

Lekacagott a kocsis hozzám
S ciceroneként járt a szája:
„Ez a Rotschildék palotája”.
S én a hideg ülésre nyomtam
Lángoló, dühös orcám.

Ember-könnyek sós tengerében
Éreztem siklani a gályám,
Vetélt örömök bús dagályán.
Csak egy-két tornyos szikla-kastély
Ragyogott ránk kevélyen.

Örök este és örök gálya,
Csak ott, ott fenn egy-egy toronyban
Lobban öröm örömre, lobban
És mindenek fölött világlik
Rotschildék palotája.

Álmodik a Nyomor

Duhaj kedvek Eldorádója,
Száz tivornyás hely, ne bomolj.
Csitt, most valahol, tán Ujpesten,
Húszesztendős legénynek vackán
Álmodik a Nyomor.

Gyár-marta, szép, sovány, bús alvó,
Melle horpadt, válla kiáll,
Arcán zúzos, jeges nedvesség,
Mosolyog. Szent, nehéz álmában
Urabb, mint egy király.

Tiszta ágyat és tiszta asszonyt
Álmodik s vígan fölkacag,
Kicsit több bért, egy jó tál ételt,
Foltatlan ruhát, tisztességet
S emberibb szavakat.

Kevesebb vért a köhögésnél
És a munkánál több erőt
S hogy ne kellessen megjelenni
Legalább tíz-húsz esztendőig
Az Úr szine előtt.

Te, nagyváros, csupán öt percig
Álljon ürítetlen a bor
Dús asztalán dús nábobidnak,
Mert valahol talán utolsót
Álmodik a Nyomor.

p 1

p Aki

p a jó és a rossz

p szellemiség örök harcában

p az örök semleges akar maradni –

p „előkelő” állást nem foglalásával

p csak a rossz, sötét erőket támogatja…

p Ő

p nem

p kér/fogad el

p külső beavatkozást,

p tanácsot, más segítséget

p a fel sem fogott vagy netán

p rosszul látott válság-helyzetben:

p Bele is pusztul a szellemi-lelki vak,

p nem lát a krízist megelőző állapotnál

p még sokkal jobb minőségű kiutat…

p Pipogya

p Önálló akarat

p v. vélemény nélküli,

p könnyen befolyásolható,

p félénk, esetleg együgyű és

p gyenge v. tehetetlen <férfi>.

p Pipogya alak, férj, fráter.

p Aki

p olyan ostoba,

p hogy a tuti nyerésért

p minden (!) lottószámot

p megjátszana, vagy minél

p többet: kerül, amibe kerül…!

p (még inge és gatyája is rámegy,

p mégiscsak szerencsével nyerhetne…)

p Aki

p annyira

p néma gyerek,

p anyja sem érti szavát,

p annyira szemérmes koldus,

p hogy titokban éhezik/éhen hal

p Aki

p olyannyira

p szeretné magát

p mindenkinek megmutatni,

p hogy úgymond látva lássák:

p exhibicionista pucérkodó lesz

p Aki

p perverz disznó,

p aki a fütyije mutogatásával

p kisdedeket megbotránkoztatva

p érez sekély kéjt, szexuális élvezetet…

p Így nem csak lelki nyomorát árulja el,

p de ártatlanoknak okoz mély lelki sebet…

p Akinek

p minden dolga

p szanaszét van,

p félbe van hagyva,

p mintha egyedül és

p kizárólag csakis ő

p élne mindörökké…

p Aki

p olyannyira

p nagy bolond,

p hogy nem az örökké-

p valóságra rendezkedik be,

p csak evilági élete rövid távjára tervez…

p Aki

p állva hal meg,

p mert rangon alulinak találja,

p hogy ő fizikai munkát végezzen,

p vagy akár lehajoljon pl. az eperért

p Aki

p olyannyira

p földhözragadt,

p hogy nem látja-csodálja

p pl. Ikarosz szárnyalását.

p Vagy nem fogja fel, hogy

p mi volt ebben az ún. hübrisz,

p az öngyilkos istenkísértő gőg.

p vagy folyton csak az eget kémleli,

p és nem néz a lába elé – nyakát töri…

p Ha

p te itt-most

p még nem éred el,

p az a szőlő még savanyú –

p a kosarat adó nagylány meg

p éretlen, csúnya, sőt romlott stb.

p Aki

p legalább

p képmutató, álszent:

p az erénynek így azért

p mégiscsak hódoló „bűnöző”,

p bár lelki erőit rosszra fecsérli…

p Aki

p nemhogy

p takargatja,

p illetve szégyelli bűneit,

p de egyenesen dicsekszik velük,

p mintha a betegségére lenne büszke…

p (mint például egy büszke munkamániás…)

p Aki

p a Vak

p jóhiszeműsége miatt

p egy emberben nagyot csalódóból

p lesz egyszer és mindekorra akár

p s az egész emberiséget is megvető

p (emberkerülő-gyűlölő mizantróp)

p Aki

p az idegen,

p sőt ellenségtől kapott,

p és sziruppal le is nyelt,

p istenképe imádása miatt

p magát örök szolgaságra ítélő…

p Aki

p éppen

p a jótevője elől

p futva, lóhalálában menekül,

p de fejvesztve pont ellenségéhez rohan,

p és tőle kér menedéket, védelmet, segítséget…

p Aki

p egy profi

p rágalmazó,

p aki jól tudja, hogy nem akármit,

p de valami elég hihetőt kell rá fogni….

p (de majd ez bumerángként visszacsap rá…!?)

p Becsület–

p sértési ügy:

p elégtételadás,

p jelképes párbaj helyett

p lapul, perel, vagy övön alul üt…

p Aki

p a földi

p igazságszolgáltatást

p ügyeskedve, vesztegetéssel,

p vagy csak szerencsével kikerülő:

p de akire a lelkiismerete örök kínpadja vár…

p Aki

p akár

p nyolc napon túl is

p nehezen gyógyuló,

p de „csak” erkölcsi lelki sértő:

p aki azért mégiscsak bűnhődik:

p mert őt az Isten nem veri bottal…

p Aki

p belemegy

p a sárdobálásba,

p felveszi a kesztyűt,

p nem tud felülemelkedni,

p de meglepődik, ha ő is szaros lesz…

p Aki

p abban

p a tévhitben él,

p hogy a jó erkölcs,

p becsületes életvitel

p már a boldogságnak

p nemcsak a szükséges,

p de elégséges feltétele is…

p A

p politikai

p pankráción

p át nem látó megosztott–

p összeugrasztott barátok –

p és az így őket leuraló, és

p rajtuk nevető harmadik…

p Aki egy,

p a teendőit

p addig-addig halagató,

p míg végül a fejére dűl a háza –

p egy mindenre ráérő Pató Pál úr

p Aki

p éppen olyan,

p mint a megtérő tékozló fiú

p királyi fogadtatását irigylő „jó gyerek”,

p aki már bánja, hogy ő eddig olyan jó volt…

p A

p vadidegent/

p más hitű kiraboltat

p közönyösen átlépő,

p az út szélén szenvedni hagyó,

p a miséjére siető, irgalmatlan pap

p Akinek

p a 2×2 néha négy, néha öt,

p ahogy a többség ma szavaz…!?

p Kevés ő ahhoz, hogy ezt megítélje…

p Ő az, aki sohasem akar kilógni a sorból…

p Így lesz ő minden zsarnokság hű alattvalója…

p Aki

p olyan szekér

p után futkos,

p erőt-időt pazarol,

p amelyik nem veszi fel –

p a jó meg már rég elment…

p (a hozzá való lány már elkelt…)

p Aki

p addig-addig

p fitymál, válogat,

p hogy végleg egyedül marad,

p vagy e vészhelyzetben már bárki jó lesz,

p már oly nagyon alacsonyra teszi a mércét…

p Aki

p gyönyörködik

p a rózsája illatában,

p de gyalázza, átkozza a töviseit:

p Ő sz álmai tökéletes nőjére vágyott

p (attól koldulna, ha tényleg megkapta volna…)

p Aki

p az utcán,

p munkában angyal,

p de otthon meg ördög:

p nála mindig az idegen az első,

p akivel alázatoskodóan nyájas,

p hazaérve meg goromba pokróc…

p Aki

p úgymond

p csak a családi-házi béke

p kedvéért lesz egy papucsférj,

p amivel időzített bombát helyez el –

p ha (be)telik a pohár, vagy beteg lesz,

p vagy ölelés helyett akár ölni is tudna…

p Aki

p a kocsmában

p részegen bősz hőbörgő,

p többször rendszert is dönt,

p de otthon, hivatalban kussoló,

p behódoló, meghunyászkodó stb.

p Aki

p élettársat

p is szeretne/akarna,

p de inkább egy házicselédet,

p akit mindenben ő irányíthat…

p A lényeg, hogy csak ne neki

p kelljen a máshoz alkalmazkodnia…

p Amit

p balszerencse

p vesz el, visszajön…

p De miről önként mond le,

p azt többé már igen-igen

p nehéz lesz visszaszereznie…

p Az átmeneti konc-jólétéért

p szabadságfeladó, szellemi

p kiskorúságba infantilizálódó (nép)

p Szolgalélek

p Sokáig nem bír

p segg-nyalás nélkül élni

p Rosszul érzi magát, ha ma még nem

p hunyászkodott meg gazdája/főnöke előtt…

p (létminimumért cserébe feladja szabadságát)

p A

p mama-

p hotelben beleragadó,

p kényelmét-biztonságát féltő,

p szabadságát önként feladó

p gyáva kapunyitási pánikos,

p infantilizálódó óriáscsecsemő

p Aki csak

p túl későn,

p már akkor üti,

p de akkor nagyon a vasat,

p amikor az már hideg, merev,

p (pl. kamaszkorukban kezdené el

p a gyermekei a megnevelését…)

p Aki későn

p kap észbe, hogy

p a majomszeretetével

p egy nem kis házi zsarnokot

p nevelt ki/fel a gyermekéből…

p Aki szentté

p avatja az anyját,

p szenté avatási „perében”

p ő nem az ördög ügyvédje –

p késő már döbbenet: anyja

p jó szándékkal kövezte

p útját a pokolba…

p Aki

p olyan jó anya –

p csak nem adja nőül

p egy jöttment vadidegenhez

p az ő egyszem fiú- „gyerekét” …

p Ő

p szűz-

p nemzéssel

p szaporodna, hogy

p utódja kiköpött Ő legyen,

p és majd így is neveli,

p az ő saját képére

p boldogtalannak…

p Akinek

p a gondosan

p választott élettársa

p sem nem részben hasonló,

p sem részben nem ellentétes vele:

p de mindenben teljesen más, vagy

p éppen egy idegesítő hasonmás…

p Akinél

p havonta előírt

p a sikeres feleségvizsga –

p különben szabadlistára helyezi,

p elárverezi vagy jön a kitoloncolás…

p Ők

p csakis

p az ún. előkelő

p (származású, rangú stb.)

p családjukon belül házasodnak:

p a belterjesség korcs utódot nemz

p x

Ady Endre:

A Hágár oltára

Gyermekded kost, fehér gerléket,

Elsőfű-bárányt, vért és velőt

Áldoztam már négyéves koromban

Száz-arcú Hágár előtt.

Ég a tűz Hágár szent oltárán

S én tisztulóan lesem, lesem,

Szinte harminc éve várom én már,

Jön-e a szerelmesem?

Tisztátalan valék, vagy tiszta,

Nem tudom s azt se, mit akarok.

Csak azt tudom, hogy Asszony az oltár

S asszony nélkül meghalok.

Ló-sóskás parlagon ébredt föl

Egykor e bűnös, ős szerelem:

Róza, a szomszédék kis Rózája

Bujósdit játszott velem.

Nem hallottam akkor Hágárról,

Csupán a vérem rítt, kacagott

S hiába jött azóta Kant, Spencer,

Mégis a régi vagyok.

Leköpöm és csókolom őket,

Ők: a semmiség és a világ

S nekik viszem az Élet-vásárból

A legszebb vásárfiát.

Kiknek bőrét nem érinthettem,

Szeréna, Zsóka, Trud és Irén,

Irma s az ég tudja, kik még: álltam

Gőgösen mindük szivén.

S ha vásárolnom kellett csókot,

Behúnytam a szemem és szivem:

Ennyi szelíd, bús erőt nem vett még

Perditákon senki sem.

Úgy csókolok én, mint egy isten:

Friné és Genovéva rokon,

Mikor én csókolok. Nem a némbert,

Én magamat csókolom.

De szeretem őket mindegyig,

Magdalénát és szűz Máriát,

Szeretem e nemem-ölő tábort

S a csókos komédiát.

Párisban ezerszer elnéztem

A kicsi, bérmáló szüzeket:

Hosszú ruhában, fehéren, maflán

Mentek, mint a betegek.

S ezek kútfői a Jövőnek,

Kiknek koszorut én most fonok.

Ím, ezek lyányai szent Hágárnak:

A jövendő asszonyok.

Szeretem, ahogy megszületnek,

A csecsemőt, süldőt, vént, nagyot,

Szeretek én mindenkit, ki asszony:

Igaz, bús férfi vagyok.

Hágár tüzébe bedobálom

Mindenem, amim van, örömest

S ha koldus vagyok, majd jön érettem

Egy irgalmas, őszi est.

Hágár tüzébe bámulok majd

S tarka, szép asszony-ravatalok,

Vér, emlékek buknak a szent tűzbe

És csókot hány egy halott.

Ady Endre

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Ady Endre

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:

Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,

Ha hitted, hogy még mindig tartalak

S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.

Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd

Feledésemnek gazdag úr-palástját.

Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,

Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,

Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,

Alázásodért, nem tudom, miért,

Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:

Sorsod szépítni hányszor adatott

Ámító kegyből, szépek szépiért

Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.

Sohase kaptam, el hát sohse vettem:

Átadtam néked szépen ál-hitét

Csókoknak, kik mással csattantanak

S szerelmeket, kiket mással szerettem:

És köszönök ma annyi ölelést,

Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,

Amennyit férfi megköszönni tud,

Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak

Fövényes multban, zavaros jelenben

S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján

Milyen régen elbúcsuztattalak.

Milyen régen csupán azt keresem,

Hogy szép énemből valamid maradjon,

Én csodás, verses rádfogásaimból

S biztasd magad árván, szerelmesen,

Hogy te is voltál, nemcsak az, aki

Nem bírt magának mindent vallani

S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,

Akartam látni szép hullásodat

S nem elhagyott némber kis bosszuját,

Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,

Nem kevés, szegény magad csúfolását,

Hisz rajtad van krőzusságom nyoma

S hozzám tartozni lehetett hited,

Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,

Kinek én úgy adtam az ölelést,

Hogy neki is öröme teljék benne,

Ki előttem kis kérdőjel vala

S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág

Rég-pihenő imakönyvből kihullva,

Vagy futkározva rongyig-cipeled

Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát

S, mely végre méltó nőjéért rebeg,

Magamimádó önmagam imáját?

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,

Csillag-sorsomba ne véljen fonódni

S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:

Általam vagy, mert meg én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

p 2

p Ön-

p vasfegyelmezett-

p önrémuralmas lény:

p aki a saját parancsszóra

p hol megrendül, hol meg kacag stb.

p Összemérhetetlen,

p összehasonlíthatatlan,

p mint az alma a körtével,

p vagy mint amikor az életed,

p egy ember értékét akarnád

p pénzben kiszámolni: például

p mennyi váltságdíjat már nem ér meg…

p Aki

p jó ügyhöz méltó

p szorgalmú-ügyességű:

p de nem tudja, hogy épp

p önmaga alatt a fát vágó…

p Aki önmaga legnagyobb,

p de titkos ellensége, és még

p a Jóistent se kéri/engedi

p megvédeni önmagától…

p Aki

p egy rejtett,

p nem őszinte,

p most épp ún. száraz alkoholista:

p absztinensként büszkén veri a mellét,

p pedig, ha mértéket tudna, gyógyult lenne…

p Óvatlanul:

p már csak a meredek

p lejtőn lefelé derül ki, hogy

p gyenge, rossz az autó/bringafék,

p hiányzik a külső, független kontroll…

p Csak tragédia állítja meg a züllés lejtőjén?

p Aki

p biztosra megy,

p ő ma sokat akar nyerni:

p ezért jó nagy tétben ki más,

p mint éppen önmaga ellen fogad…

p Aki

p úgy él

p és hal is,

p mintha tényleg

p mások által rendelt

p és erővel foganatosított

p szigorú szobafogságban,

p vagy házi őrizetben lenne

p Aki

p szereplési

p viszketegségből stb.

p addig-addig örökké hülyéskedő,

p míg azután végleg úgy is marad…

p Akinek

p a sok haragvó,

p utálkozó, kaján, kárörvendő

p arckifejezése önmagát csúfító:

p vagyis tényleg árt a szépségének

p Téged

p az Isten

p nem ver bottal –

p az egész bűnös életed

p ki van rajzolva a rossz arcodra –

p nem ezt kaptad a születésedkor,

p te magad dolgoztál keményen ezért…

p Ora

p et labora

p Imádkozás

p helyett is dolgozol,

p vagy munkálkodás idején

p meg csak váltig imádkozol…

p Túlélő

p Minden

p egyes nap reggelén

p próbálsz felkapni egy gondolatod,

p amivel valahogy kihúzhatod ezt a napot…

p Nagylábon

p Te jóval tovább

p nyújtózkodsz takaródnál,

p és önként dugod fejedet a hurokba,

p ugrasz fejest a vészes adósságcsapdába

p Prokrusztész ágy

p Fakó minden teória,

p a lét aranyló fája zöld –

p De te addig csonkítod,

p míg bele nem gyötörhető…

p Ami nem illik koncepciódba:

p fel se fogod, így nem is látod…

p Aki

p nem vesz

p szépen búcsút

p focicsapatától

p vagy munkahelyétől,

p (vagy tőle nem vesznek…)

p Hanem csak úgy kimarad,

p úgymond angolosan távozik

p Nem rak maga után rendet,

p nem teszi tisztába a dolgait…

p Homokozó

p Aki az első nagyobb

p heteroszexuális kudarc után

p elment a könnyebb ellenállás irányába,

p s így még kis „üldözöttségben” is tetszeleghet

p És lehet olyan pálya, ahol ez előnyt jelenthet!?

p (régen tiltva, majd tűrve, nemsokára ajánlva –

p isten ne adja, hogy egyszer még kötelezve…)

p Ágy-

p vető és arató

p Haraggal szívedben „nyugszol le”

p Nyugtalanul alszol, rosszat álmodsz

p És reggel már ingerülten ébredsz fel

p (Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát…)

p Várúr

p Enyém a vár,

p tied a lekvár!

p Te vagy az úr,

p de csak a szemétdombon

p Ez még a pünkösdi, időszakos

p királyságnál is jóval kevesebb…

p Maximalizáló

p Sarokba szorítod

p az aranyos cicuskát,

p sőt- az anyamacskát!

p Ki is hozod belőle a

p neked legrosszabbat,

p a vérengző vadállatot

p (kikapoarja a szemed)

p Leköteleződés

p Nincs ingyem vacsora

p Szabadnak gondolod magad,

p hogy bárkitől bármilyen ajándékot elfogadj,

p pedig minden egyes eset szabadságod kurtítja.

p Ez akkor baj, ha cserébe bűnös előnyt várnak…

p Árnyéklét

p Aki önmaga árnyéka,

p aki óriásból törpe lett…

p Akibe már csak hálni jár a lélek…

p Árnyékbokszoló: üt, vág amerre lát, nem lát

p Non stop árnyékként követsz valakit/ő téged…

p Nem látod a dolgokat, csak árnyképüket a falon…

p (vesd össze: Platón barlanghasonlata)

p „Tudatos

p táplálkozó”

p Úgy veszed magadhoz

p mindennapi kenyered, ételed,

p mintha az az orvosság legyűrendő keserű pohara lenne

p Úgy is méred ki és állítod össze: patikamérlegen, grammra

p Egészséged érdekében megfosztod magad a napi örömöktől…

p Alkudozó

p Nagy szerelmedet

p te úgymond imádod,

p Isten viszont csak feltételesen szereted

p Ha pl. teljesíti „imába foglalt” kívánságlistádat,

p mert te – még nála is – jobban tudod, mi jó neked

p Áladakozó

p Nagylelkűnek

p hiszed magad,

p pedig a kalácskérőt

p tanácsadással ráztad le

p (akinek meg halat adtál,

p azt nem tanítottad halászni)

p (F)osztogató

p Előbb kifoszt a rabló, útonálló,

p majd utána a zsákmányából

p nagykegyesen alamizsnát oszt

p Még ki is oktat, hogy mire – ne –

p használd, s te még hálás vagy…

p Naiv

p Ember a fronton,

p a lövészárokban:

p Kérem! Ne lőjenek,

p itt emberek vannak!

p (s amúgy meg: hát

p nem neki van igaza!)

p Rövidlátó

p Elvakít a hozomány,

p és el a fényes esküvő

p De elmegy a hozomány

p és megmarad nyakadon a nő,

p aki ronda és undok, házsártos…

p Szép-vak

p Csak az érinti meg igazán,

p amihez közvetlen, pragmatikus érdeke fűződik –

p Így szinte teljesen vak marad a szépség dimenzióra

p Vagy újgazdag sznobként csak a drágát látja szépnek…

p Bolhából elefánt

p Ha megcsíp egy szúnyog,

p már elönt a világfájdalom és arra gondolsz:

p talán mégsem a Jóisten teremtette a világot…

p Ha a lábadra lépnek, pláne bocsánatkérés nélkül,

p akkor el van rontva a napod: dühösen fortyogsz…

p Aki

p úgymond

p katonás férfi,

p aki csak akkor könnyezik,

p ha nagyon sok hagymát pucol?

p Szégyelli a sírást, és így nem könnyebül…

p Aki

p kártya-

p és légvárakat

p építgető önáltató, önbecsapó,

p akinek a profi segítője még lakbért is kap…

p Aki

p partra vetett

p vergődő halként

p nem éltető közegébe,

p a vízbe lubickolni vágyó –

p de csak egy kis simogatást váró

p Akinek

p a kevesebb

p jóval több lenne:

p így a sok helyett semmije se marad:

p mert túl sokat akar a – tolvaj – szarka,

p de nem bírja a farka, azt is veszti, amije volt…

p Akinél

p fenn az ernyő,

p de nincsen kas

p Világraszóló lagzit tart:

p pár napig a dínom-dánom,

p majd meg a sok szánom-bánom

p Akik már

p testükben-lelkükben

p túl öregnek érzik magukat,

p hogy előbb szellemileg, majd

p ember egészként is újjá-szülessenek,

p és radikálisan egy új utat válasszanak:

p nekik már erre a kis időre úgyis mindegy…

p Akinek

p mint ahogy

p Midasz királynak

p vesztére, kétségbeesésére

p teljesül hő vágya, ha ezt kéri,

p és így ezt is kapja az istenektől:

p kezében tényleg minden arannyá változik,

p mert azt hitte, hogy ő tudja, hogy mi a jó neki…

p Antipaternalista

p Abban a téves hiszemben élsz,

p hogy mindig te tudod, mi szolgálja javadat

p Részegen, ön-elkábítva, hipnotizálva stb. is

p Így gondolta ezt anno Midasz király is, ugye?

p Pedig Te is Isten gyermeke vagy, ő a te atyád,

p Ő jobban tudja a javad, de szelíden se erőszakos…

p Szabados

p individualista

p Aki, ha már felnőtt,

p mindig tudja, hogy mi a jó neki –

p még a jóbarátait sem hatalmazza fel,

p hogy holt részegen erővel is hazavigyék,

p ezért inkább így ott fagy meg az árok szélén…

p (pláne, ha ezek a „barátok” csak szesztestvérek)

p Te

p mindig

p a legjobban tudod,

p mi jó és mi rossz neked:

p még részegen, rögeszmésen,

p szerelmi bűbájtól megvezetve,

p vagy kóros játékszenvedélyben stb.

p se akarjon senki se atyáskodni veled…

p (egy megátalkodott anti paternalista)

p Aki

p pont ilyen

p rossz kormányt érdemel

p a sok többi törpe lélekkel együtt:

p Liliputi országvezetők a jó hintáslegényekből,

p vagy a notórius füllentőkből, kleptománokból

p kontra-szelektálva, szerep-válogatva…

p Akinek

p a jóváhagyásával,

p hallgató beleegyezésével,

p az állami, államegyházi iskolamesterek

p az újszülött csodából többnyire szürke,

p életunt, sőt sokszor hülye-gyereket

p képeznek, idomítanak stb.

p Aki

p egy vakhitű,

p vagy nemtörődöm:

p szülői feladatait hárítja,

p vadidegen állami tanerőkre

p bízza gyermeke öt egész napját,

p és ő hajtja be esti-hétvégi leckéit…

p Aki

p elrabolt,

p államosított,

p vagy elcsábított

p egykor keresztény

p és hazaszerető gyerek volt,

p de janicsárként tér vissza

p az iskolából, vagy külhonból…

p Aki

p akár holtáig is

p elnémítja énekhangját,

p társaságban, mulatáskor,

p de még magában sem énekel,

p ha a rossz tanára őt már jó korán

p botfülűnek skatulyázza be…

p Aki

p egy jó ember,

p de csak dilettáns zenész,

p de a hízelgőire hallgatva

p fut/bukdácsol a rossz pályán

p x

Ady Endre

Ifjuság babonás hitével

Szépen és bölcsen, (bevalljam?) koldusul,

Makacs húzással húzom az életet

S vajjon szabad volna-e halnom

És most meghalni szabadna éppen?

Látom a fajtám bárgyúl, emberül

S én ráütöttem és féltem magamat:

Mégis talán hátha külömbnek

Lehet az egy s elszántabb – a soknál.

S mégis talán ha nehéz béklyók alatt

Jó megmondani, amit ma csak lehet:

Magam s fajtám jobban szerettem

Száz hazafias vigadozónál.

Száz tromffal jöhet ez a veszett világ,

Veszhet s nevethet vén szemeim előtt,

Ifjuság babonás hitével

Hinni fogok, mégis hinni – bennünk.

Ady Endre
Dal a boldogságról

Üzen a szomoruság,

Valómnak ez az ódon haditársa:

Gondoljatok mindig másra,

Ti, gyanitók,

Boldogság-gyanitók.
.

Másokra lesett

Éhes, irigy órák

Vetették ki a boldogság adóját

Szegény ártatlanokra,

Boldogtalan ártatlanokra.
.

Jó, mert süt a Nap,

Felhőzik a felhő

S tán kicsi, furcsa szerencsével eljő

A Holnap.

A Mánál mindig külömb Holnap.

Jó, hogy jó a Jó

S van íze a szomoruságnak.

Ám a boldogság mindig másnak

Rettenetese, gyanu-vád,

Gyanú, vád.

Ady Endre

ÉLÜNK VAGY NEM?

Élünk? – ugye, nem élünk?

Valakinek rossz álma

Lidérc-seregre válva -:

Csak rossz álom vagyunk mink?

Vagy élünk? – mégis élünk?

S a megdühödött poklok

Népe, e véres, bomlott:

Valósággal mink volnánk?

Mért tudjuk azt, hogy élünk?

Mért nem bátrabb a téboly

S minden értést, mi még volt,

Mért nem söpör világgá?

II.

Mocsok a szivünk és agyunk,

Sírván siratjuk, hogy vagyunk

S hogy van, még van, az Élet

S hogy tudunk, mit se tudva

S utunk a latrok útja,

Holott Jézusokként kezdtük.

Véres a szivünk, a kezünk,

Születésünkkel vétkezünk

S most vétkeink tobzódnak.

Mért hívtak meg bennünket?

S a Vak-Sors miért büntet?

Nem elég, hogy (tán) élünk?

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

Önmagamtól

majd a „jóbarátaimtól”

védjen megengem az Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is…!?

p A legeslegtöbbet balgán én árthatom magamnak –

p a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet.

p De még egy kis gyermek is felgyújthatja a házam, otthonom…

p Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

p .

p Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

p az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

p A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

p A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

p .

p A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

p Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

p De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

p anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

p .

p A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

p akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

p és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

p ill. akiknek a baráti-szerelmi bűbáj miatt van hatalmuk. felettünk

p .

p Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

p akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

p edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

p a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

p .

p És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

p akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

p és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

p A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. stb.

p .

p És végül és utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

p a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

p Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

p egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és az ún. háttérhatalomtól

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák –

p csupa jó szánsékkal van kövezve a földi pokolba vezető út….

p Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

p s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

p de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

p akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p x

ppppppppppppppppppppppppppppp