Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Létrontás/javítás ABC – X.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 26.

kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Szabó Endre

Idill

Zúgjatok, ti sűrű erdők,

Nőjjetek, ti büszke tölgyek,

Hajtsatok szép dús terebélyt,

Árnyas ágat mentől többet.

Majd eljönnek a fejszével,

Törzseitek földre hullnak,

Jók lesztek majd ágyútalpnak,

Szerkocsinak, puskatusnak.

Szunnyadjatok lent a mélyben,

Fekete vas, szürke ólom,

Majd eljön az ügyes bányász,

Rátok lel az bármi módon.

Azután majd a kohóban

Megolvasztnak, megtisztítnak

S megöntenek benneteket

Ágyúnak és golyóbisnak.

Szőlőtőke, adj gyümölcsöt,

Édes nedvű gerezdeket,

Hogy azokból lánghullámú

Mámorító bort szűrjenek.

Igyanak a hadvezérek

Győzelmeik mámorában,

Az apák meg odaveszett

Fiaiknak bús torában.

Szabó Endre

Eltűnt ifjúság

Hej szép, erős ifjúságom,

Immár csak a híred rágom,

Úgy elmentél búcsútalan –

Csak azt látom

Hogy a mi volt mind oda van.

Valamikor régesrégen

Legény voltam nagy vidéken,

Örvendezett ha ki látott,

Most lappangva

Észrevétlen bújdogálok.

Már csak olyan az én dalom

Hogy a frissét elhallgatom,

Valamikor kurjantgattam

S jókedvemet

Bőkezűen közre adtam.

Szép leányok és menyecskék

Jártom-keltem várva lesték,

Most elbújnak mind szaladva,

Hiszen – hajna! –

Mind vén már az istenadta…

Voltam bizony valamikor

Lobbanó, mint a puskapor,

Nem ismertem félszet, gátat,

Igazamért

Neki mentem tíznek – száznak.

Jóságomat pazaroltam

Tettekben úgy, mint dalokban,

Bolond voltam, beismerem –

Lehiggadtam

A bölcs vagyok már – óh, jaj nekem.

Nyugat, 1923., 19. szám

p 1

p Senki,

p csak ő lehet

p önbíráskodó:

p bíró és peres fél egyszerre,

p mint az a farkas, aki „megindokolja”,

p hogy miért is eszi meg most a bárányt…

p Aki

p időrablóknak,

p energiavámpíroknak

p nyit ajtót és terít is meg,

p és így még udvariasan marasztalja is őket…

p Aki

p az alvó harci

p házőrző cerberust,

p vérebet piszkáló, ingerlő,

p az oroszlán bajuszát cibáló,

p provokáló bajkereső és találó…

p Akinek

p csak, kizárólag

p a potyázó élősködő, a szesztestvér,

p vagy az ezer Arckönyv ismerős stb.

p az ő úgynevezett „jó, legjobb barátja”

p Aki

p csak a bajban

p döbben rá, hogy

p neki csak álbarátai voltak,

p ha például balszerencse nyomorítja

p és a hitelhez éppen kezeseket keresne…

p Aki

p folyton

p azokat a mentségeket

p keresi és véli is megtalálni,

p hogy miért nem tett meg valami fontosat…

p Aki

p csak egy

p gittegyletben fontoskodik,

p miközben épp nincs legény a gáton

p Aki

p gondolkodik is,

p és érthetően beszél is,

p csak sajnos bűn rossz,

p vagyis fordított a sorrend

p Aki

p szörnyen gondterhelt,

p mert minden nap kelni,

p öltözni-vetkezni és enni kell

p (ő az egyik, akik a Híd avatás-ban

p öngyilkosan a mélybe veti magát)

p Aki

p már előre

p feltett kézzel,

p már előre feltétlen

p kapitulálva a Góliát előtt,

p – nem – áll ki a küzdelemre,

p a nagy megmérettetésre…

p Aki

p felkapaszkodik a fára,

p ott viszont már reszket,

p elborzasztja a mélység,

p és lejönni azt már nem tud…

p Aki

p félszemével

p vakok között király –

p de csak addig, amíg

p nem jön egészszemű

p Aki

p egy szexuálisan

p felvilágosulatlanul lány-anya,

p aki később bűntudatos magzatgyilkos lesz

p Aki

p filléres

p látszat-haszonért

p végleg hűtlenné válik

p az ő sarki fűszereséhez,

p majd meg kiszolgáltatott

p a monopol multiknak…

p Aki

p filléres

p nyereségért

p időt pocsékol,

p rohangál, tülekedik:

p és így még az életfontos

p lelki nyugalmát is veszni hagyja

p Aki

p finnyásan

p válogat a „testi” ételből,

p de a szellemi kultúr-mocskot

p falánkul nagykanállal zabálja…

p Aki

p fizetésnapon

p dorbézol, tivornyázik,

p utána viszont egy hónap

p majdnem hogy koplalás jön: hopp-kopp

p Aki

p soha

p nem enged meg magának

p egy kis költségesebb mulatságot, lakomát

p (lásd például a Babett lakomája c. filmet…)

p Aki

p fizetett

p dilettáns fűzfapoétákkal

p irat és adat elő magáról dicshimnuszt

p Aki

p felhalmozza

p a restanciákat,

p és még a díjhátralékokat is… –

p be is van havazva, rázúdul a lavina

p Aki

p amúgy jogos

p felháborodása utáni

p masszív haragtartással

p önmagát „bünteti” más vétkeiért

p Aki

p évenként egyszer

p egy nagyon nagyot segít,

p de sok apró figyelmességet mulaszt,

p ami egy házasságot már alá is aknáz…

p Aki

p úgy, azzal

p erősítené érvét,

p bizonygatná indokát, hogy

p legalább hétszer megismétli,

p és egyre hangosabban mondja

p Aki

p étekfogótlan:

p patkány önmagán tesztel

p gyanús eredetű „élelmiszert”,

p amit nagyon olcsón szerzett be…

p Aki

p egy profi

p hídégető:

p az ex élettársának

p a kedvenc állatából főzi a búcsúvacsorát

p (amivel a korábbi hidegháború meleggé fajulhat)

p Aki

p sokkal többet tud

p pl. a zsidók történetéről,

p mint népe őseiről és hőseiről,

p vagy a családja, rokonai sorsáról…

p Aki

p fájdalmas

p élete, betegsége elől

p bátor önvizsgálat/változás helyett

p gyáván fájdalommentes öngyilkosságba menekül

p Aki

p faluját,

p és a portáját

p és életmódját, viselkedését

p az aktuális turistaigényekhez igazítja…

p (esetleg még lányára is árcédulát ragaszt)

p Aki

p abban

p fárad holtáig:

p hogy hogyan is lehetne

p egy jó pillanatot örökkévalóvá tenni

p Aki

p fél önmagával

p egyedül csendben maradni –

p mindig szól, sőt bömböl valami,

p nehogy meghallja istene halk sugallatát….

p Aki

p fel sem fogja:

p a legeslegtöbbet nem más,

p nem a gonosz ádáz ellenség,

p de ő maga árthatja saját magának…

p Aki

p nem hiszi el:

p önmagán kívül

p a vakbizalma miatt

p pont jószándékú édes szülőanyja

p kövezheti legbuzgóbban útját a pokolba

p Aki

p előbb

p tanulná meg

p a gyökvonást az összeadásnál:

p ezért is egy életre feladja a matekot…

p Aki

p előbb

p kórósan

p túlértékeli magát,

p majd meg károsan alul:

p ő hol minden, hol semmire (inga)

p Aki

p előre aláír

p egy biankó

p falhatalmazást,

p amit a párja/pártja majd kitölt

p Aki

p előre iszik

p a medve bőrére –

p vagy egy rókáról

p több bőrt is lenyúzna…

p Aki

p első házát

p az ellenségnek építi,

p (mert azon gyakorolja be magát),

p de abba ő mégis örökre beköltözik

p Aki

p elszúrja

p az egyszeri alkalmat –

p pl. az ún. jótündér három kívánságát,

p és még a kiindulónál rosszabb helyzetbe is kerül…

p Aki

p dogmává tett elvből

p nem alkalmazhat erőszakot,

p így ő mindig meghunyászkodik –

p pl. passzívan tűri neje vagy lánya

p szeme előtti megerőszakolását…

p Aki

p élvezi

p a tűz melegét,

p de hamarosan toporzékol:

p a füstje ne csípje az ő szemét!

p Aki

p emberhez

p méltatlanul

p önmagát rabszolgásítja

p és ön-kizsákmányolja

p a Cégnek, a Banknak…

p Aki

p otthonából,

p emberszabású

p lakásából/házából

p elvarázsolt kastélyt, kísértetházat,

p hidegháborús csatateret stb. varázsol

p Aki

p engedi,

p hogy az öreg szakik

p mindörökre elvegyék

p a hályogkovács bátorságát…

p Aki

p engedi,

p mert előzékeny,

p hogy ádáz ellensége

p válasszon csataidőt,

p helyet, fegyvernemet…

p Aki

p engesztel-

p hetetlenül

p csak gyűlölködik –

p szerinte őt ez élteti…

p de gyűlik benne is az „ölet”

p Aki

p zsarolásból

p frigid játszmával

p impotenssé teszi férjét,

p de majd ő is tartósan,

p akár végleg úgy marad…

p Aki

p előbb

p embert bálványoz,

p majd persze hamar csalódik

p és azután meg durván sárba tapos…

p Aki

p elfogadja

p a manipulált kínálatot

p és azt hiszi, hogy ő választott,

p miközben ezt mások tették helyette

p Aki

p bátor,

p de inkább

p vakmerő és

p naiv nyúlként

p elmegy fehér abroszhoz tárgyalni

p a ravasz rókák nyúlvédő tagozatával

p Aki

p pont,

p éppen

p az ellenségétől

p kér és fogad meg tanácsot:

p minő taktikát kövessen ellene…

p x

Szabó Endre

Május elsején

Tudom, tudom, hogy megdalolt már

Jó, rossz poéta szép tavasz,

Azt is tudom, hogy eddig is csak

Bús megadással tűrted azt.

De mind hiába! nincs menekvés,

Egyszer én is beléd kötök:

Hanem benned azt dallom én meg,

Mit elhagytak a sok között.

Mert dalra várnak többi közt a

Jámbor, hasas filiszterek,

Kik vasárnap a verőfényre

Ujjongva kisereglenek;

Gázolják öröm-ittasodva

A gyöp ropogó bársonyát,

S erdőt, mezőt az ő viharzó

Lelkendezésök harsog át.

Ajkaikon zajos hűhóval

Bújják az árnyas berkeket,

Alig érik fel ésszel: hogy nő,

Gyarapul a paszuly s retek!

A vöröshagyma és pityóka

Egymással hogyan versenyez!

Ez esztendőben, őket uccse!

A babnak nagy keletje lesz.

A filiszterek más seregét

Elrejti a kioszk, bozót,

Hűselve iszogatnak ottan

Fényes, kifent hivalkodók.

Szidják a pincért, mint a bokrot,

– Nem ízlik sem meleg, se’ hűlt, –

Igazgatják a kézelőket,

S nyomorgatják az „r” betűt.

És így a közjó érdekében

Egész napokat töltenek;

Telve a zseb, rendjel a mellen,

S csücsül a lelkiismeret.

S a nap oly jó! rájuk is úgy süt,

Mint e szegény rongyosra itt,

Kinek csak azért van süvegje,

Hogy süvegelje urait.

Majd jönnek dús aranyba szegve

Nagy rangú, cifra hadfiak,

Rajtok temérdek hősi érem,

A sok semmittevés miatt…

Nyiszog a kard, – kaszál a lábok,

– Csámpás az istenadta mind, –

És a szegény parasztvilágra

Mindnyájok oly büszkén tekint.

A sétatéren izzadozva

Egy hízott páter oldalog,

S ravasz mosollyal per amorem

Cifra dámákra bandzsalog,

Mint ökrön a csengő, kalimpál

Egy szép aranykereszt nyakán –

Hej! hány lelket küldött az égbe

E szép keresztért szent atyám?

S mert itt a szép tavasz ölében

Minden, minden virítni kezd:

A szívben szunnyadó remények

Virága is bimbót ereszt:

A filiszter százmillióra

S miniszterségre aspirál,

A hadnagy tábornok szeretne

Lenni s a páter kardinál.

Arcok hiába bamba: rólok

Leolvasom e vágyakat,

S amint járok-kelek közöttük:

Az ábránd rám is elragad;

Szívemet ez idillben újra

Csiklandozza egy régi vágy,

S elképzelem magamba én is,

Hogy mi szeretnék lenni hát?

– Én mennydörgős mennykő szeretnék

lenni szép május reggelen,

Midőn katona, pap s filiszter

A verőfényen megjelen,

S tudom: tavasz nem volna addig,

És nem volna derült az ég,

Míg minden mamlasz ingyenélőt

Halomra nem pusztítanék.

Szabó Endre:

Lopnak, lopnak

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,

Felvirradt a tolvajoknak –

Jó hazám, hisz’ beteg voltál –

De csakugyan haldokolsz már?…

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,

Amit lehet elkapkodnak,

Szemet huny rá a főszolga:

„Haldoklóknak ez a sorsa.”

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,

Új dolgot úgy, mint kopottat,

A bennfenntes drága-bármit,

Hányt-vetettet a mulyábbik.

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,

Ládát, zsebet átmotoznak,

S ki legtöbbet tud eltömni,

Nagynak nézi azt a többi.

Lopnak, lopnak, egyre lopnak,

Lát a beteg, de nem szólhat,

Fél, hogy ha még rájuk szól, hát –

Ijedtökben agyon fojtják.

Szabó Endre

A pénz

Egy nyomorult aranylemezke,

Egy nyomorult ezüst-darab,

Lapokra pár betűcske metszve —

Melyet szolganép önt, farag, —

Melyet a gép fényesre présel,

Átolvaszt százszor a kohó —:

Ez játszik a bölcs ember-észszel,

És ezt imádja a bohó!

Ma czímeres baromnak ára,

Holnap már lelkeket fog, ad, —

Gyilkot bérel ma éjszakára,

Holnap szerelmet, csókokat…

Hogyan ne? hisz’ nem látni rajta

A szennyet, vért, a könnyeket,

S a pénz olyan bűvészi fajta:

Jót, roszat szépen eltemet.

Boldogság, — kín, — a sziv szerelme,

Üdv, kárhozat, — trón és bitó —:

Ha porba’ csúsz’ a szárnyas eszme —

Minek hát akkor ennyi szó ?

Keresztet e szók halmazára,

S az új élet szótára kész;

Ha mindennek egy már az ára:

Legyen egy szónk: a pénz, a pénz! —

Mit fájlalod, hogy rongy az ember,

Hogy szíve, lelke csak szemét. ..

Adhat, vehet — van pénze tenger,

Úszhat a kéjben, s ez elég.

A vásár vonz, — s harmincz ezüstön

Már Júdás szép vásárt kötött:

Csak egy istent adott el, s rögtön

Nyert rajta milljó ördögöt.

***

Szabó Endre:

A nap

És minden reggel fölkél a nap

És mosolyogva halad, halad,

Lekémlel a kis magyar világra

Mintha csak épen minket vigyázna.

Ugyan mit néz úgy? minek nevet?

Kárörvendezik sorsunk felett?

Tetszik neki a magyarok gyásza,

Élet romlása, eszmék bukása?

– Amint felserken a virradat

S elindúl lassú utján a nap,

nem érez mást, csak nehéz párákat:

Az ablakból szegény-szag árad.

Már rég rongyosan, foltosan járunk

Mindennapos az éhség minálunk

És jaj-szónk sincs már gyötrelmeinkben,

Tudjuk, hogy úgyis hiába minden.

Bizodalmunk már nincs senkihez,

már azt se bánjuk: holnap mi lesz?

Nincs aki védje mi árvaságunk,

Úgy látszik: már az Isten is ráunt.

És mert a sok rossz még nem elég,

Hát mintha egymást irigyelnék,

A toprongyosok ökölre mennek,

S óh jaj! mindig az okosabb enged.

Ha ily siralmas, szegény hazánk,

Ugyan mit néz a nap úgy reánk?

S hogyha már itten szépet, jót nem lel,

Hát minek jön fel ránk minden reggel?

Nyugat · / · 1923 · / · 1923. 13. szám

Szabó Endre:

Kató néne

Begyalogol minden reggel

Kató néne Palotárul,

Csetlik-botlik házrul-házra,

Nagy a sora: almát árul;

Kínálgatja szép almáit,

Szemével meg keres, kutat…

,,Nagysás asszony!” vegyen ómát!

– Nem látta a leányomat?

,,Vigye manó a kend lányát,

– Rámordul az úri fajta –

Ugyan mi ütötte kelmed,

Hogy mindig a lányát hajtja!”

S Kató néne tovább lódul,

A szomszédba bekopogtat:

,,Nagysás asszony, vegyen ómát!

– Nem látta a leányomat!”

Tél is elmúl, tavasz is jön,

Az esztendő kerül-fordul,

Kató néne csak jön, csak megy

A városba, a városbul.

És újra és századikszor

Minden házhoz ellátogat:

,,Nagysás asszony, vegyen ómát!

– Nem látta a leányomat?”

– Hej de egyszer nemhiába

Csetlett-botlott Kató néne,

Tárva-nyitva volt egy ajtó,

Kató néne hát beméne…

Ott egy úrhölgy felsikoltott…

Kató néne majd kővé vált…

És zokogott… és motyogott:

,,Nagysás asszony, vegyen ómát…”

Strófák

a Bolond c.

verses regényből.

. . . De hát vajon él még a régi.

Az ideális szerelem?

Hogy meglohadtak érzeményi:

Nem állítom, csak képzelem;

S hogy nem magát vádolja egy sem.

A házassági bús duettben,

Az már épen természetes,

Hisz’ nincs ember tökéletes,

Nem is lehet másképp, bolondok!

Ámor finnyás, kötözködik,

Vár kényelmet, bőségi kosztot,

S ha nincs, ha már mindent kifosztott,

A szegénységtől menten megszökik…

Csak egy mentség van már, hiába!

Valamely biztos hivatal,

Be kell törődni az igába,

Ha éhen veszni nem akar…

(…)

p 2

p Aki

p elhiszi, hogy

p majd pont ő fogja piramis-

p játékban megtriplázni vész-tartalékát

p Aki

p életkedv-,

p lelki hiánybetegségét

p sarlatánnal, vegyszerrel,

p drogokkal, itallal stb. kúrálná

p Aki

p nemtörődömségből

p mindig csak kicsit enged:

p előbb csak az orrát nem törli meg,

p de később már a kakis fenekét se ki…

p Aki

p elegánsan öltözött

p és udvariasan, sőt bölcsen szól,

p csak folyton orrát piszkálja, fütyijét vakarja…

p Aki

p az éjt

p nappallá téve kutatja

p a góllövés titkos receptjét,

p vagy a remekmű-alkotás szabályát

p Aki

p egyszerre

p akar érintetlen

p szűzlány is maradni

p és/de ugyanakkor egy férfival is hálni

p Aki

p élettársától elvárja,

p hogy neki tényleg a mindene:

p barát, szerető, kollega, sporttárs,

p ügyvéd, testvér stb. stb. is legyen

p (ezért végül a semmije se lesz…)

p Aki

p elakad

p a kezdetek nehézségein,

p pedig egy jó kezdés már fél siker,

p és így sosem lendülhet át és bele,

p és ezért nagy dolgokat nem is végez…

p Aki

p egy törököt fog,

p vagyis egy olyan nőt,

p aki nem ereszti el már őt,,

p és ráadásul mellé kap még hármat…

p Aki

p egyszer csap

p világra szóló lakodalmat –

p de amitől a holtáig koldulhat…

p (dínom-dénom, majd a szánom-bánom)

p Aki

p egyszeri döntésnek

p hiszi az ő teátrális megtérését,

p neki védőoltása van a Gonosz ellen –

p mától fogva ő elaltatta az ördögöt…!?

p Aki

p már egy szúnyog

p csípésétől jajveszékel,

p oly kicsi „lett” vagy maradt

p az ő fájdalomtűrési küszöbe…

p Aki

p egy kis baj

p elől menekül,

p de ezzel egy sokkalta

p nagyobba rohan ész nélkül bele

p (egy darázs elől ész nélkül a robogó vonat elé…)

p Aki

p az egy/

p kicsi jó helyett

p a rossz(ab)ból vesz-

p vagy eszik-tesz sokkal többet

p Aki

p egy kis

p sziruppal bármit,

p nemcsak a keserű pirulát,

p de még az élő békát is lenyeli…

p Aki

p egy már réges-

p régen kihűlt szerelmet,

p vagy barátságot próbál

p újra meglangyosítgatni…

p Aki

p egy mimóza,

p egy Rézbányai Győző,

p aki alig várja, hogy megsértődhessen,

p és ebben tetszelegjen és szenvelegjen…

p Aki

p egy moralizáló,

p papoló szentfazék,

p egy szigorú erkölcscsősz,

p akinek csak a füle kormos

p Aki

p egy Nagy

p embernek,

p egy Mesternek,

p vagy egy Izmusnak

p esküszik örök hűséget

p (a Mestert akkor is követi,

p ha Ő bolondul a kútba ugrik)

p Aki

p disznók elé

p szórta a drága gyöngyeit,

p méltatlanra pazarolta drága,

p mert egyetlen, ismételhetetlen életét

p Aki

p aránytévesztő,

p pl. egy pohár tea

p megmelegítéséhez

p felgyújt, eltüzel akár egy fészert…

p Aki

p egy hirtelen fellángolással

p készítené el a mindennapi főtt ételt –

p mindent szalmaláng lelkesedéssel kezd,

p és ezért hamar kiégve hamar abba is hagy…

p Aki

p egy idő után

p teljesen azonosul

p az őt túszul ejtő terroristák,

p vagy zsarnok vezetők eszméivel

p (az ún. Stockholm szindróma)

p Aki

p egy jó darabig

p csak elfojt-elfojtja

p isteni – pl. nemi – vágyait,

p majd óriásit robban (detonáció),

p amikor már nem tudja kontrollálni…

p Aki

p egy hosszú ideig

p a teherbeeséstől retteg,

p majd meg döbbenten tapasztalja,

p hogy sokáig a „szervi” meddőség gyötri…

p Aki

p egy hetero-

p szexuális kudarc

p után átevez az őt még

p nem frusztráló homokos vizekre,

p amit még a bujkálás „bátor”

p kalandja is vonzóvá tehet…

p Aki

p egy fenékkel

p két lovon is ülne –

p aki egy időben két urat is szolgál…

p (nem árt a Jó és a Rossz istennel is jóba lenni)

p Aki

p egy emberként,

p és nem társulva,

p meghatványozott erővel

p állna ellen az ördögi hatalomnak

p Aki

p egy életen át

p próbálná legelább

p kicsit korrigálni azt,

p amit anno a kisgyerekén

p nagyon elrontott(ak rajta)

p Aki

p az édesanyja

p sok szép és igaz szavát

p „csak azért sem” fogadta meg soha,

p hamar belekerült/benne-ragadt a dackorszakban…

p Aki

p egész és

p hosszú életében

p csak egy örök beváltatlan

p nagyon nagy ígéret marad(t)

p Aki

p egy az egyben

p lemásol egy sikeres pályát –

p de csakis a külalakban, formálisan,

p nem pedig a tartalmi lényegét illetően…

p Aki

p egészen önellátó:

p ő lenne bűneinek jó nyomozója,

p vádlója, védője, tanúja és bírája,

p de az ítéletvégrehajtója, börtönőre stb. is…

p Aki

p szántszándékkal

p olyasmivel dicsekszik,

p amit itt-most lehetetlen próba alá vetni

p (nehogy így járjon: Hic Rhodus, hic salta!)

p Aki

p dupla

p vagy semmire,

p sőt inkább mínuszra játszik:

p vagy sikeres bankrablás, vagy a börtön

p Aki

p egy életen át tervez

p egy tökéletesnek látszó bűntettet –

p éppen csak azzal a bizonyos banánhéjjal számol?

p Aki

p sikkasztással

p egy nap alatt pótolná

p a szerinte eddig elmulasztottakat,

p majd meg megy a dutyiba, kettétörik pályája

p Aki

p drága idejét

p feleslegesen pazarolja:

p feltalálná a meleg vizet

p éss a csőben a lukat stb.

p Aki

p csodadoktort-

p csodaszert vár,

p minden sarlatán

p jól fizető buzgó balekja

p csak életén ne keljen változtatni

p Aki

p úgy „boldogítja” magát,

p hogy mint katasztrófaturista nézelődik,

p és annak örül, hogy mindez nem vele történt meg…

p Aki

p csekély előnyért

p mindörökre elkótyavetyéli

p félteni való kincsét, szüzességét,

p vagy nomád életformájának értékeit

p Aki

p csak úgy tud,

p mert akar, bármi áron

p nagy közfigyelmet kelteni,

p ha nem zseniális őrültséget tesz

p Aki

p csak ugatja

p a magas tudományt –

p így tartja magától távol/távolítja el

p Aki

p csak test-

p ügyességben gyakorol –

p emberszeretésben nem lesz mester,

p arról azt tartja, hogy az ösztönből megy…

p Aki

p oly önhitt,

p hogy már csak akkor

p kéri a külső segítséget,

p amikor az már túlontúl késő lett…

p Aki

p „magatehetetlenül”

p csak sodródik a szennyárral,

p akit csak vonszol maga után a sors

p (ami, ha akaraterős lenne: repítené…)

p Aki

p csak operettet néz,

p ahol fix a happy end

p és tuti, hogy nincs katarzis,

p bűnszembesülés és tisztulás…

p Aki

p egy tisztaság-rendmániás,

p és ezért addig nem ül le olvasni,

p amíg a lakás nincs „kész” – bárki jöhet…

p Aki

p abból él meg,

p hogy folyamatosan,

p akár blöffölve is fenyegetőzik:

p „Ha ő egyszer kinyitja a száját…!”

p Akinek

p már az agyára megy a jólét –

p ahogy a jódolgában lesz veszett (a nép)

p Aki

p csak hosszú

p első hosszabb

p üdülésén döbben először rá:

p az élete párja neki nem szellemi társa

p Aki

p csak enni

p szereti a holt betűket,

p a tésztaformából teste életre kelti…!?

p Aki

p nem földművelő,

p konyha/virágkertészkedő:

p maximum az erkélyen pár virágláda…

p Aki

p egy úgymond kétbalkezes,

p (de inkább egy tohonya, rest),

p így nem kézműves, barkácsoló javító-szépítő

p x

Szabó Endre:

TÖRÖD A GÖRÖNGYÖT

Töröd a göröngyöt, szegény magyar ember

Földhöz ragadt bajjal, nehéz küzdelemmel,

Szántasz és boronálsz hosszába, keresztbe,

Próbálgatod: a mag jobban hogy’ eresztne,

S látod oszt szorongva,

Hogy munkád jég veri, apály, ragya rontja.

Megyen a dolgod csak homályos talánra:

Hátha a balog sors egyszer rád találna,

Hátha felsegítne, oda állva melléd,

Amint azt te tőle úgy megérdemelnéd,

De ha rád mosolyg is, a legtöbbször csalfán

Ráng a mosoly ajkán.

Pedig ha az ekéd, kaszád megmarkolod,

Muzsikára mén a kezeden a dolog,

Nincs más, aki veled a versenyt kiállja,

Munkád, még aki néz, az is megkívánja;

Mi Isten-verése,

Hogy meg nem nyered a várt jutalmad mégse!?

Valami végzet áll a sors közt s te közted,

Valami varázslat ülte meg a földed,

Valami kór annak teteje és alja,

Valami élősdi látatlanul marja,

Vagy talán-talán a

Régi bőség, áldás csömör-nyavalyája?

Valaminek jönni kell már valahonnan,

Valami tisztító égi háborúnak,

Amely neki dűlve a tikkasztó légnek,

Tisztogasson, mint a haragos ítélet,

Amely zúzva-törve

Élősdiektől a földünk kisöpörje.

Nehéz a türelem, de ha bírtuk eddig,

Csak elbírjuk tán még egy kis valameddig,

S már, amint én sejtem, látom és hallgatom,

Fény szikrázik által a nagy borúlátón,

Valahol messze, a látó-határ fölött

Villámlik, mennydörög.

1906

Szabó Endre

Kifakadás

A Bodrogtól a Kis-Dunáig

Óh beh szép föld, kies vidék!

Nem bírom elképzelni máig,

Hogy ezt tőlünk mind elvivék,

Bolondulásig tépelődöm

Vad eseten, kuszált időkön,

És sehogy meg nem érthetem,

Hogy nincs oda utam nekem.

Legszínesb kertje a világnak:

Zemplén, Abauj, Sáros, Szepes,

Borult lelkem – bármerre járjak –

Mindig, mindig téged keres.

Pedig nincs ott semerre másam,

Mint a marék por, melybe játsztam,

Mezőnek gyalog-útja csak,

Rétből meg csak a széna-szag.

Hát még ha látom a hazának

Letaglózott más tetemit!

A borzadály, a szörnyű bánat

Még gyilkosabban keserít

S ah! minden fájdalom csapásit

Csak én magam hordom rogyásig,

Mindenki más magának él,

Pöröl, mulat, gyűjt és fecsél.

Mindenkinek van arra mersze,

Hogy szót tegyen a fórumon,

És perg, csörög a szó, de persze

Bolond szél fuj bolond lyukon,

Szép szó, kérés – minden hiába,

Nem enged a „jus”-ból a kába,

S megint engem öl e gyilok,

Hisz’ más kacag, csak én sírok.

Kereslek, Isten: mért türöd meg,

Hogy mind e bú csak rám szakad,

Hogy egyedül engem gyötörnek

Eves gondok, botor szavak?

Szeretném, Isten, hogy ha volnál:

A mennybeli találkozónál

Tudom lesütnéd a szemed,

Hogy így megvertél engemet.

Nyugat, 1921., 24. szám

Szabó Endre

Jób könyvéhez

Már tán meg sem élnék, ha nem

Cibálna, marna sok csapás,

Ha volna néha enyhülés,

Ha egy kínra nem jönne más.

Tán éltem csak az tartja még,

Hogy végre már kérkedhetek,

Hogy ennyi bút és bánatot

A szegény Jób se’ szenvedett.

II.

Először is: magyar vagyok,

Másodszor is: magyar vagyok,

Harmadszor is: magyar vagyok –

Hát nem méltán jajgathatok?

Mi e jelen? s van-é jövő

Élethozó, csodát-tevő?

– Jelenünk ránk vadúl mered,

Jövőnkbe nézni nem merek.

Már csak a multból szedhetek

Ábrándokat, reményeket,

Csak ott tallózok én szegény,

Csak a mi volt, az az enyém.

III.

Panaszimat fel sem veszik,

Panaszom van mindég pedig,

Szó és sírás – mind hiába,

Nem hallgatnak már reája,

Megyek velük a pusztába.

A pusztába ki-kijárok,

A messzibe bekiáltok

S szívem nehéz fájdalmiban

Minden szavam azzal rian:

Hova lettél édes fiam?

Mert nem tudom én még azt se,

Hogy valahol élsz-e, halsz-e?

Hírek mennek, hírek jönnek,

S a kétségek majd megölnek,

Hogy egy hír sincs te felűled!

S édes anyád! óh, ha látnád

Enyhületlen busulását!

– Már csak loppal nézek rája:

Aggodalmim kitalálja

S még zuhogóbb könnye árja.

Jönne hír, ha más nem lehet,

Fekete, bús, gyász-üzenet,

Hogy ne várjunk; meg vagy halva:

Tán ez is megvigasztalna,

Mert a szívűnk megszakadna.

Nyugat, 1922., 7. szám

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp