Egy mondat: boldog(talan)-ok – XXVI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. június 15.

kb. 12 perc olvasás

Eugéniusz:

Egy mondat: boldog(talan)-ok – XXVI.



Szabad ötletek vázlatos jegyzéke

Egy-egy mondat a nem bölcs, de balga,

a nem boldog, de boldogtalan lélekről…

Életminőség-vizsgálat magyarán szólva



Táltos paripa helyett egy állatorvosi ló

Isten édes gyermekéből ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor helyett vaskori poklok

Nem ön/társ-sorsjavító, de rontó típusok tára



Magadon szörnyülködsz vagy kacagsz,

a mese rólad szól: ismerj hát magadra,

a baj felismerése a „gyógyulás” kezdete:

bölcsen bátran változtasd meg az életedet…

*

Révai Miklós versei

*

MAGAM KÉPE.

Esméretlen lévén, kérdezed, ki legyek:

S azt pedig társamtól, akivel kimegyek.

Hanem magam szóllok, hogy megértettelek,

Én tudom magamat, jobban megfelelek.

Ami lettem vólna töredék képemből,

Inkább azt olvassad szomorú versemből.

Ki igen idején, mikor nevelkedni,

Csak kezdettem gyengén életre gerjedni,

Tárgya lettem a vad kegyetlenkedésnek,

S bennem dúló kedve telt az üldözésnek!

Még is érzem, s mikor jut csak eszembe is,

A sérelmek után hosszasb időre is,

Szakad újra szívem, könyveim hullanak,

És engem zokogó jajra fakasztanak.

Én kicsinységemet temérdek dolgokkal,

Ha egybe vethetem magamat nagyokkal:

Képezd, hogy egy jeles épűletet vetnek,

Mellyben mesterségek szép munkát követnek:

Hanem az ellenség még fél készültében,

Azt már dúlni kezdi felforrott mérgében.

Tehát az elpusztúlt porba keveredve,

Hellyel-közzel a dűlt földből emelkedve

Romlott kő maradvány fal töredékekből,

A sűrűen benőtt szomorú füvekből,

Hajdan mi lett vólna, csak azt sohajtatni,

Búsúlt hallgatással láttatik mutatni.

Vettem Istenemnek bőven kegyességét,

Megesmérem, s azért áldom szent felségét:

Nincsen az magamtól, nem én dícsőségem,

Kútfőre mutatnom szent kötelességem.

Szerencsétlen szolga! de én eltévedtem,

Az adatott pénzzel nem jól kereskedtem.

Ki ád róla számot? én Uram s mindenem!

Hogy énrajtam nem múlt, te tudod, Istenem!

De csakugyan mégis valamit gyűjtöttem,

Az adományt épen földbe nem temettem.

Tudok annyit, mivel felebarátomat,

Tartozom segítni én szolga társomat.

A köz-jóban jeles igyekezetimmel,

Nagy nevet nem várok cselekedetimmel.

Apróság én minden foglalatosságom,

S eléggé fizetem ezzel adósságom,

Mellyel a szent törvény lekötelez minket,

Akik egy hazában szeretjük földinket.

Elragadott néha hazám szeretete,

Édes képzésemben magasra ültete,

S kicsiny erővel is fennyen emelkedtem,

De illy hívságomat magam is nevettem.

Későn vagyon a’ már, elmúlt jobb ideje,

S elaludt véremnek tüzesebb ereje.

A lélek, ki romlott egy testben lakozik,

Nem üzhet olly munkát, szüntelen változik.

Felébredez néha, fakad panaszára,

Gyengén háborodik setét fogságára;

Talál abban, amit útál kényessége,

De vídúl, ha tetszik néha kis épsége.

Magas szál és karcsú én testem állása,

S gyenge erőben is sebes a járása.

Ritkúl szőke hajam búsúlt homlokoman,

Előre dűl fejem meggörbedt hátaman:

De mégis úgy, hogy ha néha felébredek,

Én is magam feljebb tartani gerjedek.

Hosszas arcám vídúl gyenge pirossággal,

Ha néha fellege múlik komorsággal.

Tisztán néz kék szemem, árúló hunyorgás,

Nincs benne álnokúl szökdöső bal forgás.

Egyenes ajakom együtt jár szívemmel,

Másból csúfot űzni kegyetlen örömmel

Írtózik egyűgyű lelkem, és tudatlan,

Más szégyenén kedvét tölteni szokatlan.

Igaz barátságot tellyes bátorsággal

Szeretek, s tisztelem azt állandósággal:

Engesztelhetetlen vagyok, s nem bízhatom.

Ha hívtelenségtől egyszer megcsalatom.

Ihol képem, mellyet már előbb is láttál,

Itt erkölcsöm véle, itt sorsom, mit vártál.

Esmérsz-e már, s hozzám hajlandóságodat,

Érzed-e gerjedni jó akaratodat?

Hív barátságodba én kicsinységemet,

Vagy-e eltekéllett fogadni engemet?

Feltetted-e egy illy szívet vigasztalni?

Ki igazán tisztel, míg meg nem fog halni.

(1787.)

*

p 1

p

p Ő először – utoljára? – önmagán próbálja ki el nem fogyó hülye-hülyébb ötleteit

p

p Aki akár a szerettei szívén is áttaposva kergeti egyre messzebb az ő kék madarát

p

p Aki másnak vermet ás, pedig nem sírásó: de óvatlanul pont maga esik pofára bele

p

p Aki egy Másik nevében udvarol vagy pedig más valakit küld maga helyett a Nőhöz

p

p Aki főleg vagy kizárólag más emberek lenyomásával próbálja felemelni önmagát

p

p A maradék kis erejét sorstársai, potenciális szövetségesei lebirkózására fecsérlő

p

p Akinek udvarlás közben a fél szeme már a következő jelöltet fürkészi, hátha jobb…

p

p Aki addig nem állapodik meg egy élettársnál, amíg ezeregy jelöltet ki nem próbált

p

p Már nem is borotválkozik, hogy ne kelljen a tükörbe néznie, s magát szembeköpni

p

p Ő már a mindent tudó – így ő már csak tanítani akar, de tanulni már senkitől nem

p

p Aki a megálmodott szerencséje kontójára már nagyot ígérgető/vadul költekező

p

p Ha ő véletlen rálép főnöke lábára, hetekig esedezik bocsánatáért: megharagítja

p

p Aki vagy betömi fülét a szirénhangokra, vagy életfogytig szigetükön raboskodik

p

p x

MAGÁT BÁTORÍTÓ NAGY SZÍV.

A szomorúság ellen.

Úgy vagyon: üldöz ezer nyomorúság, s mintha kilesné

Vesztedet, egyszersmind sok roszat egybe kötött.

Bosszúság, szükség, veszedelmek s a gonosz írígy,

Összecsoportozván üt törekedve reád.

Jaj! oda vagy: szomorúságban keseregve fog élted

Fogyni, ha öldöklő buslakodásba merűlsz.

O! kíméld magadat, kíméld sírással elázni

Arcádat, ne siess halni idő-nap előtt.

Ember-társaidért még élned kelletik: Isten

Úgy végzett rólunk, úgy visel, úgy szül anyánk.

Bár akadályt vessen majd többire a gonosz ember,

Mégis örök törvény e’ neked: el se mulasd.

Lásd szomorú képét, s ezeket mint végzi, tekíntsed:

Kit keserű inség buslakodással elöl.

Csügg feje, holt halavány, s apadott arcája kietlen:

Földre sütött síró két szeme vérbe borúl.

Még szédűlt elméje haboz, bús szíve szorúlva,

Lankadt tagjaiban semmire sincsen erő.

Végre idő-nap előtt romlott természete bomlik:

Ájúl, földre rogyik, s eltörik a rosz edény.

Ennek képétől irtózz, s hóhérja magadnak,

Sem pedig épséged vesztegetője ne légy.

Serkenj, bátorkodj, hogy méltó dolgokat űzhess:

Lásd főkép, a bú rajtad erőt ne vegyen.

Már oda vagy, mihelyest elijedt és gyáva fejeddel

Sulyja alatt lelapúlsz, és vele szembe nem állsz.

Hogy félénk a nyúl, agarak bátrabban ugatják,

S űzik nyomba szegényt és letiporva ölik.

Ellenben, mivel állja helyét a bátor oroszlány,

És ellenszegezett körme halállal ijeszt:

Tér a rajta ütő sereg és takarodva eloszlik,

S fúl csak messzéről a tehetetlen erő.

Állj te is úgy ellent, te is úgy verd vissza csapásit,

Hol búd talpadról dúlva leverni akar.

Itt illik kimutatni, mikor megtámad az inség,

Hogy benned nagy szív, hogy nemes elme lakik.

Szép dolog embernek tartatni, de lenni valóban

Még szebb, s hogy te vagy az, merj dicsekedni vele.

Tűz az aranyt, megválasztják inségek az embert:

Ím próbája tehát, s ezt ha megállja, hiszünk.

Vélém, elég ösztön már ez. De ha mégis ohajtasz

Többeket, ím halljad, még kisegíthet ez is.

Azt tartsd, hogy nyomorúságid nem tartnak örökké:

Mind igaz is, s magad illy gondolatoknak eredj.

Holnap jobb napot ád Isten, s majd széllyel oszolnak

A ködök, inséged fellege szebbre derűl.

Látd-e világ ura most az eget mi homályba borítja,

S dörgő menyköveket szörnyen eresztget alá:

Most ismét csendes tisztára derűlteti boltját,

S a kiesen lesütő nap mosolyogva ragyog.

Amíg élsz, jót várj: a holt semmit se reméllhet;

Minden pillantás várt örömedre lehet.

1782.

p 2

p

p A világi hívságok ellen tiltakozva a nyomorig ingerszegény életű aszkéta álremete

p

p Akit a tartós nyomor teszi fásulttá, enerválttá, vagy pedig „az agyára megy a jólét”

p

p Voluntarista: neki elég csak valamit erősen akarnia, a többi pusztán részletkérdés

p

p Ha lenne neki erős akarata, akkor repítené a sors, de így csak tehetetlenül vonszolja

p

p Neki elviselhetetlen érzés, ha vége a nyárnak – felbosszantja minden lehulló levél…

p

p Ő nem (jól) keresi, így nem is találja meg az évszakok/itt és most millió örömforrását

p

p Ő az előkelő származása miatt öntömjénező, vagy ősei miatt elbujdosik szégyenében

p

p Élete elrettentő példa: hogy lehet az aranyból is kakit csinálni, aranybányán tengődni

p

p Aki már büszkén, féltéglával veri a mellét, ha kezet mos, és nem eszi meg a szappant

p

p Neki elég, ha a minimális elvárásokat teljesíti, kegyelemkettese van az életvizsgákon

p

p Ha ehet, alhat, lakhat, ölelhet, nem kell több: miért is mérné a mindenséggel magát…!?

p

p Aki mintha bekötött szemmel akarna nappal tájékozódni, és így darázsfészekbe nyúl

p

p Ő megfeszülve szorítja össze a száját, temetésre gondol, nehogy egyszer is nevessen

p

p x

TARTÓZKODÁS.

Tündér, álnok, gonosz világ!

Magadhoz mit csalogatsz?

Állapotod merő vakság:

Csak hamis fényt mutogatsz.

Nem indúlok füstöd után,

Gondosb lelkem más jót kíván.

Itt hasztalan tapogatsz.

.

Nagy nálad a gyönyörűség.

De nagyító üveggel:

Józan szemmel csak kicsinység,

S tele rágó féreggel.

Ne ámítgass, el nem hiszem

Ne kínálgass, el nem veszem,

Tele vesztő méreggel.

.

Aranyadat se fitogasd,

Földnek pora, sár darab.

Szabadságod se harsogasd.

Szolga vagy és kötött rab.

Hasztalan szót már ne forgass,

Szándékomban ne háborgass,

Nem kell nékem ez a hab.

.

Istenem a való napfény,

Kiben nincs fogyatkozás.

Ő az öröm, az igaz kény,

Kiben nincs unatkozás.

Ő a fő kincs, mellyet nem ront,

Olly szabadság, mellyet nem bont

Erőszakos változás.

(1787.)

*

A KINCSRŐL.

Ha ember életét

Arany kincs védené,

Megőrzeném erősen:

S ha jőne a halál,

Azt nyújtanám oda,

S tovább ballagna tőlem.

.

De nincs váltság sohol

Ez árnyék életért,

Hijában mit sohajtok?

Ha elrendeltetett

Bizonnyal a halál,

Rakott kincsből mi hasznom?

.

Iszom, jó bort iszom,

S élem világomat,

Barátimmal vigadva:

S enyelgések között

Vénusnak áldozom

Puhán vetett fris ágyon.

1791-1792.

p 3

p

p Akinek az élete nagyon nincs a helyén, de a tüntető jótékonykodása borítana rá leplet

p

p Akinek a konzervált keserű – lelki – szájíze még az édes életet is magához hasonítja

p

p A saját fegyverét veszik el tőle s visszafelé sütik el: legyen az kés, vagy gúnyos irónia

p

p Aki eleve romosan építi házát-várát, mert neki ez így „romantikus”, most ez a sikkes

p

p Magától ezt kérdezi: Miért pont ő legyen tisztességes? Hiszen kiterítik őt is, úgyis…

p

p A végletes: ő hol csak kis tehetetlen porszem, hol meg ő maga a mindenható isten…

p

p Ő az, aki mindenkinek az eszén túljár? Aki kettős ügynökként jól keresne a bukásig…

p

p A két végéről égeti a gyertyát – mintha világvég jönne, vagy mielőbb megboldogulna…

p

p Neki csak karját kellett volna kinyújtania szíve választottjáért, ha nyugalmát áldozza

p

p Akinek még az unokái is átkozzák a nevét/emlékét a síremlékműve kamatát nyögve

p

p Egy sértődős mimóza, aki pályát tévesztő: aki pl. futballbírónak ön-jelölteti magát

p

p Aki árvíz idején nem ül bele a mentőcsónakba, neki maga az Isten ígérte eljövetelét

p

p Aki szinte/tényleg bármire képes, csak hogy öt percig csak róla beszéljen a világ…

p

p x

HARAGOS EMBERTŐL VALÓ IRTÓZÁS.

Ójj, Isten! fene embertől, kinek élete méreg,

S békétlen napibann akit epéje fogyaszt.

Úntalanúl dőzsöl, mindenben lel szeme gáncsot,

Fúl minden kicsinyért, minden apróra dörög.

Fellobban, mint a tűz láng, nem bírhat eszével,

Vak, s bont-ront mindent, ami körűle vagyon.

A szél úgy dühödik, s gyökerestűl dönti ki a fát,

Hánszor az erdőnek káros erővel ered.

Gátokat úgy szaggat dagadott víz hirtelen árja,

És minden veteményt undok iszapba kever.

A föld-indúlás úgy omlat, s színe hasadva,

Megdűlt várasakat mély üregébe temet.

Pusztító csoda! írtózom csak látni is; Isten!

Ojj fene mérgétől, s tőle továbbra szakassz.

1782.

p 4

p

p Aki részegen, sötétben teherbe ejt egy világcsúfját: holtáig a nyakán maradnak

p

p Aki meglopja, megrabolja magát: a gyönyörű pásztorórák helyett kóbor numerák

p

p Aki ön-igazoltan boldogtalan: hisz ő köztudottan rosszkor és rossz helyre született

p

p Ő azt gondolja/találja ki, hogy ő egy elcserélt gyerek: nem koldus, de hercegivadék

p

p Aki felveszi a kesztyűt: belemegy a provokáló sárdobálásba: és így úgy is néz ki…

p

p Akinek nincs új a Nap alatt, minden „déja vu”: semmin se csodálkozó életunt ember

p

p Aki időt spórolva moslékká egybekeveri a fogásokat, hiszen úgyis egy helyre megy

p

p Ő rablógazdálkodást folytat a közös legelővel: de jövőre ott fű már neki sem terem

p

p Aki egy készakarva öntorzító: a nagy esze kidagasztja fejét, de szíve összezsugorítva

p

p Ő a – félreismert – ellenségnek mindent őszintén bevall, barát előtt makacsul hallgat

p

p Akinek csak a kapott címek, rangok annak a pozitív visszajelzése, hogy ő jó úton jár

p

p Aki már csömört kap a sok már nem édes semmittevéstől: munkamánia a terápia!?

p

p Aki előbb alaposan kiélvez minden istentől tiltott bűnt, majd öregen szánja-bánja…

p

p x

A LÉLEK HALHATATLANSÁGA.

Lelkem! nem éred már soha végedet:

Mert úgy lehellett téged az alkotó

Isten, mikor gyarló agyagból

Testemet olly nemesen teremté.

.

Porrá emésztő földbe leszállanak

A kérkedésnek felrakatott csoda

Munkái, márvány oszlopokkal

Támogatott magas úri házak.

.

Sőt öszvedűlvén még maga a kerek

Föld s ég elolvad csillagival, mikor

Majd a megaggott nagy világnak

Megszakadott kötözetje bomlik.

.

Ekközt te lészesz ment egyedűl. Tehát.

Ó halhatatlan szép vagyonom! miben

Fog telni majd akkor te kedved?

Hol keresed lenyugosztalásod?

.

A szent vagyonság, kútfeje, alkotó

Szerzője s kedvén osztogató ura

Kívánatos minden dolognak.

Akkor is Istened. El ne vétsed.

(1787.)

*

HALÁLTÓL NEM RETTEGŐ NAGY LÉLEK.

Édes nékem a halál,

Csak a roppant udvarokba

Réműlt szörnyűséggel száll.

Csak az úri nagy házokba:

Ott egyedűl félelmes.

Bétérése gyötrelmes.

Értem úgy jő csendesen,

Mint a tulsó nagy világon

Vélünk kényűlt édesen

Elmulató társaságon

Megörült hív felesem,

Út mutató kedvesem.

Úgy jő vídám arcával,

Úgy nyújt kezet mosolyodva:

És kicsiny világával

Csak e mécset gyengén oltva,

Melly szíves társaimnak,

Ég itten barátimnak.

A testből kivetkezve.

Semmi terhet hogy ne vigyünk:

Édesen ölelkezve

Már azután együtt megyünk

Oda a szebb országba,

Az öröm boldogságba.

(1787.)



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp