kb. 14 perc olvasás

Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások – XXV.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma

Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.
Baróti Szabó Dávid versei

*
A BUDAI UNIVERSITÁS FELSZENTELÉSÉRŐL.
Múzsájit Buda varában megszállani Fébus
Szemlélvén, s Magyarországot kedvekre hajolni:
Régen várt napotok felvirrada, húgaim, úgy mond,
Nincs Görögországért bús harmatot ontani szükség.
Kedvetek ékes hegyek nevelik: nem tesz ki Budával
Szent Helikon. Vizeket kedvelletek: a Duna méltóbb
Permessus folyamatjainál. Hozzátok ha gyúladt
A szeretet valahol: megölel, karjára felűltet,
Sőt szívébe rekeszt Magyarország. Nagyra ha vittek
Titeket egyvalahol: mostan palotákba, királyi
Székbe vezettettek. Szép csendességnek örűltök?
Nincs mit félnetek itt: Márs fog vigyázni reátok;
Őrzeni fog mennyből Mársnak fija, Húnyadi Mátyás. –
.
Drága magyar nemzet! magad is bóldog vagy; ezen bőlcs
Szűzekbenn ollyan vendégid jöttenek, akik
Megtiszteltetvén, téged tisztelni viszontag
Meg fognak más népek előtt. Hűlt eddig az harcban
Nyert diadalmaidonn, ezután bámúlni fog a főld
Nagy tudományaidon. Kétséges lészen, ha jobban
Illik-e bajnoki kard vagy csendes penna kezedbe.
.
Élj kettős nagy öröm szerzőnk! élj drága királynénk,
Szép tudomány nevelője, magyar nép anyja, Teréza!
Míglen az hozzád hív magyarok fenntartanak; amíg
Húgaival nemes érdemeket fog zengeni Fébus:
Mindaddig bóldog nevedet követendi dicsőség.
1780.

p 1
p
p Amiből leggazdagabb virtuális kínálatot nyújt: olcsó vígasz, Isten/életpótló
p
p A zsarnok óhajára még az elemi létszükségletet is fényűzésnek átminősítő
p
p Legegyszerűbb ügyet is addig bonyolítja: még az isten se igazodik ki rajta
p
p A dörzsölt hétpróbás, sztárügyvédes nagy gazembert felmentő, futni hagyó
p
p A bűnös/bűnbánó embernek mentő körülményt/irgalmat nem keresi/kérő
p
p Leendő vásárló eszére-szívére hat: főleg a rossz árunak, bornak fest cégért
p
p A langyost kiköpi az Úr? Akkor ő forrófejű megveszekedett fanatikus lesz!
p
p A kutyába, kapcarongyba stb. beletörli a lábát – a szellemi fölényével alázó
p
p A kultúrházat rossz kocsmává, a könyvtárat meg egy videotékává züllesztő
p
p A kultúra reguláris katonái/tisztjei mellett/helyett ő nem partizán hadviselő
p
p A kis kudarcok rögtön le- és megtörik, a könnyű sikerek meg korrumpálják
p
p Híreszteli, „bizonyítja”: a Sátán e világ ura: nincs remény, add meg magad!
p
p A bagatellizált krampusz-kisördögöt gügyögve helyezi az „életjáték” polcra
p
p x
![]()
RÉVAI MIKLÓS ÚRHOZ.
Nyelvünkről mézet szedegetsz méh-módra, magyar méh,
S elszennyűlt gyöngyit, Révai, fényre hozod.
Ez valahány lészen, valahány szem rája tekéntend:
Annyi jeles gyöngy-szem gyöngy-fejed űlje körűl.
Nem kívánsz pénzt, sőt magadét sem szánod hazádtól:
Látni fejér hollót ím valahára lehet.
Fínom arany-termő hegyet érdemlesz te hazádtól,
Hogy fínom gyöngyöd fínom aranyba rekeszd.
S hát eldődi poétáink felkelnek? ezeknek
Moly, szenny írásit meg nem emészti tehát?
Bóldogok ők; te szerencsés vagy; valamennyi poétát
Támasztassz, anny’ann hírlelik a te neved.
Életet adsz és nyersz: ők általad, általok élni,
Révai, fogsz; s míg fog lenni poéta, te léssz.
1785.
*

SZ. JÓBI SZABÓ LÁSZLÓ ÚRHOZ.
Nézd a fenntermett elmét! – E szókra fakadtam,
Amikor olly kendett versed előmbe kerűlt.
Még nem merte talán arcád illetni borotva;
Még ábrázatodot moh ki nem űlte talán:
És odahajtottál, az hová sok nem tud elérni,
Bátor elég hóval légyen is hintve feje.
Már, ha virágodbann illy drága gyümőlcsre fakadtál,
Állapodott élted, mondsza, mifélit adand?
Vajha hazánk nevedéki reád ütnének! ha mellyek
Versre hevűlne, s magyar tollat emelne kezek!
E nyelv, e kéncsünk, mellynek veszedelmire nézvén
Csaknem vérrel elegy könyveket önt ki szemünk:
Majd beteg ágyából népünk örömére kikelne,
Majd szabadabb lábat kapna bilincseiből. –
Nékem igen tetszel; s jobban fogsz tetszeni, hogyha
Néha görög módon pengeted húrjaidat.
1786.
p 2
p
p A létező-ható Gonosz nála hol jelentéktelen, hol mindenható ábrázolatú
p
p A közszolgálatban elkövetett bűnt neki is nyilvánosan kell(ene) megvallani
p
p A közvéleményt ő csak úgy kutatja, míg csak a megrendelőjét nem igazolja
p
p Ő úgymond színészét csak közönség érdekében megalázó direktor-rendező
p
p Az a monopolhelyzetű impresszárió, aki rossz helyekre s rosszul szerződtet
p
p Hiába vagy jó énekes: eltitkolja meghívásaidat, nem kínál lemezszerződést
p
p A közért soha nem saját bőrét viszi vásárra: más farkával veri a csalánt
p
p „Meghirdetem nektek az elvi harcot, majd luxusautón rögvest elviharzok!”
p
p A közérdekre/fontosságára hivatkozva Ő hagyja el elsőnek a süllyedő hajót
p
p Még a „kő(szívűek)nek” is prédikáló, a disznók elé gyöngyöt szóró próféta
p
p Tanuló: a könyvtárban őt a videotéka/ingyen-vécé lehetősége ragadja meg
p
p A könnyebb szellemi/intézményi ellenállás irányaiba araszol/tör(tet) előre
p
p Ha neki is csurran-cseppen a koncból: póráz/szájkosár ellen nem tiltakozó
p
p x
![]()
BATSÁNYI JÁNOS ÚRHOZ.
Még élek; még Orczy nevem fenntartja: Batsányi
Béléptével ama nagy magyar, Orczy, köszönt.
Kellemetesb hírrel fülemet tőlthetted-e, vendég?
Orczy poétáját, Orczy köszönti Szabót!
Orczy, poétáját? – Ez vólt nevem hajdon előtte;
Nem vonhatd le, kaján: Orczy ruházta reám.
Éljen! egészségben éljen! kérésim, egekbe
Hassatok! e gyámolt dőlni ne lássa hazám!
Már csaknem minden kéncsünk ebben van: ez ír-mag
Nincsen véle fogó, nincsen ezernyi között.
Ez maradott még példáúl, kik vóltanak és mik,
Országunk első nagyjai, mások előtt. –
Hol vagytok nemes eldődink? bámúljatok! íme
Nemzeni szarkákat kezdenek a keselyűk!
Véreitek nagy véreteket szégyenlik! Elhagyták
Nyelvetek! Erkőlcstök számkivetésre jutott.
Állj meg tollam: harag, bánat majd életem hamvát
Ejti, ha – Jer térjünk Orczyra. Mit mivel ő?
Vídámulj szívem! szemeim szikkadjatok! Orczy
Áll még: a példák maszlaga néki nem árt.
Áll, valamint eggy kőszál, melly a tenger öléből
Felserdűl, s merevedt fővel egekbe teként,
S ordító szeleket, riadó villámokot, hegyként
Dőlöngő habokot csak mosolyogva visel. –
Fejts márványt, magyar, és eregess ő drága nevére
Oszlopokot, s röviden vésd szem elejbe, kié?
A metszésre-valót megkűldi Batsányi: szerette
Orczy, hasonlóképp Fébus is ennek eszét.
1787.
*
ORCZY LŐRINC GENERÁLIS ÚRRÓL.
Orczy felett Márs s Melpomené versengtenek. Őtöt
Tenni magáévá Márs is akarta, s ez is.
Az kardját, ez gyöngy versét égig viszi. Végre:
Fegyvere, mond az, enyim; verse, felelt ez, enyim.
Hallgatván a pert s mosolyogván íjjas Apolló,
Laurussát s tegzét fogja, s ezekre fakad:
Márshoz vers, múzsához kard, úgy monda, nem illik.
Orczy tehát hozzám tartozik és az enyim.
(1786)
p 3
p
p A komornyik/ellenség szemszögéből „deheroizál”, sárba ránt Nagy Embert
p
p Kocsmagőztől „táltosodva” menten kifordítaná sarkából az egész világot
p
p A hozzászóló kívülálló szólásszabadságát önkényesen korlátozó szerkesztő
p
p Kíváncsi utódjelöltnek csak a pálya szépségét, de rondaságát nem ecsetelő
p
p A szakmai/állami kitüntetésnek az átvételével azt is, de magát is leértékeli
p
p Kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr/tudomány/oktatáspolitikát ötlő/folytató
p
p „Apró” distinkcióhoz nincs érzéke: keresztény/keresztyén – ez is mindegy!?
p
p „Egy csónakban evezünk!” üzeni le fedélzeti napágyából a gályaraboknak
p
p Salto mortale: ő a „halálugrásait” dupla politikai védőháló felett mutatja be
p
p Érzéki csalódás „áldozata: „hallucinál”: a külső súgást belső hangnak halló
p
p „Holtbiztos tippet” ad a lóversenyen már legatyásodott pályatárs rovására
p
p „Ifjúsági változat” jeligére szellemi bomba „kiélesítést” vállaló butító-hülyítő
p
p „Jobb híján” germanizmusokban beszél „magyarul” a bölcseleti kérdésekről
p
p x
TÁRSASÁGKÖTÉS.
Szürkűletre hajolt az üdő, s Parnassus hegyére
Gyúladozó három magyar öszvekerűle. Fejér szín
Űlt feketével az eggyik haján: más ketteje már az
Ifjúság esztendeinek fogytán vala. Hármok
Testébenn eggy szív lakozott, eggy lélek. – Eléjött
A tudomány s nyelv dolga megint. Hallgatta sokáig
Társainak pontos szavait, szemlélte borongó
Arcájok színét az öregb. Nem győzte; sohajtott,
És dagadott szemiből nagy csepp fordúlt ki. Továbbá
Így szóllott hozzájok: Hazánk hív gyermeki! vajha
Vagy százat számlálhatnék hozzátok hasonlót! –
Tí vagytok még hátra, kiket le nem üthete lábról
A baleset, s kiket a szeretet most köt le leginkább
Édes anyátokhoz, mikoron haldoklani készűl
Majd minden magzatjaiban. Melly fényre verődtek
Más népek; mi temérdek sok könyvekkel, hatalmas
Írókkal bővelkednek; mint szerzi, hozatja,
Kapja világ szüleményjeiket s forgatja szünetlen:
Annak rendi szerént megmútattátok. Hogy a mí
Nyelvünk ellenben, szemeink láttára, csak úgy van,
Mint a parlagodó szőllő, s nem ter’mheti, mellyel
A kűlfőldieken méltán kitehetne, gyümőlcsét:
Megmagyaráztátok szomorúann aztat is. – Örvendj
Legszentebb örökünk, nagy atyáink nyelve! Megindúlt
Bággyadozásaidonn a szív s nemes elme; segéllő
Karjaikat nyújtják örök hívségedre felesküdt
Embereid: vesd terheidet vállokra. – Barátim,
Amellyet keserűségtek szózatja kikére,
Ím nyelvünk általnyújtá tínéktek az űgyét.
Védjétek s olly buzgólag, valamintha csupán csak
Rajtatok állana már: megkönnyebbűljön-e? vagy még
Terhesbbé váljék s elvesszen végtire? – Mennyit
Végezhettek: ezen nyílt kor, gyors elme, tanúlmány,
Számos nyelv értése, s azon már közre bocsátott
Könyveitek szóllnak, bár én hallgassak. – Örök név
Serkentgessen, örök köszönet, melly zengeni néktek
Majd fog kisded, öreg szájból. Ez légyen azon nap,
Mellytől fogva vitéz módon bajt állani kéncsünk
Fényre hozásáért le vagyunk kötelezve, vagy halni. –
Szívével kiki nyújtsa kezét! – Vedd, nemzetem, égő
Áldozatúl! szerződésünk, szent múzsa, pecsételd! –
Ah Isten, nyújtsd életemet még eggy korig; engedd
Látnom az elkezdést! Ezután elmégyek örömmel,
S bóldog atyáinkhoz tettünknek megviszem hírét. –
Öszvekötött lelkek! Szaparán munkára! Kitettük
A tárgyat; minden gondunk már arra szegezzük.
Én ugyan, amint csak kitelik, míg élek, hitemnek
Megfelelek: tí, mint fiatalbak, többre mehettek. –
Légyen akárki, de kell kezdőnek lenni. Nehézség
A nemes elméknek köszörű-köve. Vékony erekből
Származik a testes folyam. A nagy fáknak az első
Kezdete kis mag vólt. Eggyes vágásra le nem dől
A vén tőlgy-fa, de főldre terűl a sokszori sebtől. –
Hármas erő (titkos szám ez!) zőld ágra viendi,
Amiket indítunk. Szándékunk jámbor, hazánknak
Hasznos, azért a természet törvényje vezérli.
Illy úton járnak más híres nemzetek; illyen
Úttal erőlködnek tündöklő névre s hazájok
Fényességének terjesztésére. Ragadjuk
A tollat, s kiki, hogy tetszik, keljünk ki magunk is. –
S hát apró, de velős munkánk melly korra leszen kész?
A sajtóra mikor kűldjük? – Valaminthogy ez újság,
A közelebb új esztendő fog kezdetet adni:
Üdvözlő levelet kűldjünk ekkorra hazánknak,
S nyelvén kőlt írásinkat terjesszük elejbe.
Melly mozgóba jövend! mint fog vídúlni! – Barátim,
Halljátok, valamit súgott a múzsa fülembe:
(Ah kegyes ég, add, légyen igaz!) kis üdőnek alatta
E szikrácska derék lángot fog vetni. Szerencsés
Példánk mindenüvé, minden rendekre kiterjed.
S mint mikoron harapot gyújtunk a száraz avarban,
Tűzbe borul eggyszerre mezőnk s elenyészik aszatja:
Mindjárt s nagy buzgón író tollakra hevűlnek
A tehetősb elmék; kiveszik vesztére hagyódott
Parlagodásából, tellyes bőségibe hozzák
Nyelvünköt, s minden díszét vetekedve megadván,
A tudományoknak nyelvévé tészik üdővel.
Elvégzé. Helyben hagyatott. Még újra lekötvén
A társak magokot, szent munkájokra siettek.
1788.

p 4
p
p „Kiimádkozza”, ki-szakérti és még ki is kaparja a gyereket az anyja hasából
p
p Addig ijesztget/rémiszti várandós kismamát, míg ő „önként” öleti magzatát
p
p Nem bízza a természetre, a neki jó időben biztosra megy: császármetsző…
p
p „Kiválasztottsága” jelentése: több az előjoga, semmivel nem több a dolga
p
p „Menekülőművészként” bújik ki emberi-polgári, hivatásbeli kötelességei alól
p
p „Különc”, „bohém” életmódút olykor még a gyerekei elvételével fenyegeti
p
p „Magasabb szempontból”, közérdekből helyeselte a zsarnok bálványozását
p
p „Menlevele”, védettsége, büntethetetlensége tudatában „nagyfaszoskodó”
p
p Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis! ezt a J.A. verssort ismer(tet)i
p
p Szubjektív „önmegvalósításra, nem pedig objektív Feladatvállalásra buzdító
p
p Pálfordulásai” – láss csodát! – mindig közelebb viszik őt a húsosfazékhoz
p
p A népbarátot hamis/aktuálpolitikai érdekből bármikor népellenséggé tesz
p
p A politikai bérmunkás, bérbeadott lelkiismeretű pszichiáter emberáldozatai
p
p x
![]()
RÁDAY GEDEON ÚRHOZ.
Virrad-e már, vagyis alkonyodunk, oh Ráday? Fonnyaszt
Engemet a szörnyű remegés, ha tekéntem az égnek
Szüntelenűl rajtunk dörgő villámit. – Utolsó
Fergeteg ez, s népünköt egész halmokra rakandó
Ostorozás! – Ugyanis mi vagyon még hátra? Lehánytuk
Már régen nemes őltözetünk, amellyre csudálva
Függesztette világ szemeit; s ővéle lehánytuk
Régi magyar szívünk! más bőrt vettünk fel, atyáink
Csúfságokra, s magunk abban kívánjuk emelni.
Mintha bízony nem az ész, hanem a ruha tenne nagy embert.
Mint vér-árulók, jövevény árúnak utánna
Lázzadván, már felséges nyelvünk is elúntuk! –
Elfajzott csemeték! árnyékon kapni komondor
Dolga, nem eggy lelkes magyaré. De hol ez ma? kiben forr
Hajdani vér? Idegenből vett hőlgyeknek erekben,
Jaj, megkorcsosodott! jaj, meg-vesztette sovány víz! –
Látjuk főbb onokáinkat, de heába keressük
Címeres elsőjök szép lelkit bennek! Erőben
Erkőlcsbenn, észben, nyelvbenn elütöttek! Aliglan
Ismérhetni, minő nemből származtak. Igaz szó:
Nem szűlnek sólyom fiakat soha gyáva galambak.
.
Így rohanunk vesztünkre magunk! így vágjuk alattunk
A dőlésre hanyatló fát. – Népünknek az űgyét
Ollyannak képzem, valamint a tiszta folyamnak
Sorsát: melly, mihelyest köves árkát messze haladván,
Porló főldet kezd nyalogatni, kivetkezik első
Ízéből s kristályjaiból. – Ha beléje szakadnak
Már felesebb zákányos erek: melly tócsa, minémű
Pőce fog a nevezett gyöngy vízből válni? Ha végre
Más testesb folyamatba leszáll, vagyis önmaga többes
Ágra hasad: kivesz, úgye, s nevét sem tartja tovább fenn?
.
Mennyi jeles nemzet járt így! mint a nap az égen
E főldön színt úgy ragyogott: most, nyomja setétség;
Tős-tőből oda van. De hogyan? nem fegyverek ölték,
Nem fojtotta mirígy, nem sorvasztotta meg éhség. –
A nyomorúlt vesztének okát, ím Ráday, látod
Míbennünk, onokájinkbann, és régi nemünknek
Megkeverésébenn. Az utólsó fejsze pediglen
Az vala, melly nyelvére csapott. Ez ütéssel esett el
Annyi sereg nemzet. Babilonnak tornya kiveszte
Eggy ajakat, s ottan más-más nép kelt fel. Ez ajkat
Hozzuk vissza, s megint eggy nép szálland ki világra.
.
Virrad-e hát, vagyis alkonyodunk? ah! hogyha tekéntjük,
Eggy fél század előtt mik vóltunk, és ma minémű
Állapotunk; ha nemes nyelvünk sérelmire nézünk:
Alkonyodást, vég alkonyodást láthatni fejünkön!
Népünknek megszünte ki van végezve! Nevünk is
Már temetőre siet! – Borzasztó szózatok! – Álljunk,
Álljunk meg: gyönyörű szellő kezd lengeni, s vídám
Hírt emelít puha szárnyaival. Mély álmok oszolván
Minden tájékon, mintegy jel-adásra, sereggel
Öszvevetett vállal, szívvel, felkeltek az írók:
A tudományt magyar ajkra veszik; terjednek az ékes
Elméknek szüleményji folyó s versbéli beszédben.
Még soha sem vólt illy buzogás: eggy kíncse s örökje
Védelmét fel, al, és köz rend felfogta; megőszűlt
S zőldellő korban lévők vetekedve segétik.
.
Nézd Orczyt s a két Telekit s a furcsa Gvadányit;
Barcsayt, Horváthot, Bárótzit, Pétzelyt; itten
Molnárt, Mindszentit, Cziriéket, Kreskayt; ottan
Bessenyeit, Görögöt, Kultsárt: nézd arra Virágot,
Révaival Nagyot és Rájnist; Dugoniccsal Arankát,
Verseghyt: erre Dömét szemléldsze kikelni s Takátsot,
És több másokot. Hát Molnár Borbála mi gyorsan
Gyűjti s hevíti fejér seregét! – Melly égve, minémű
Hasznokkal fogták űgyünköt mind ezek! – És ti,
A magyar ifjúság példáji: Batsányi, Kazinczy,
Hol vagytok? jertek, láthasson Ráday: rátok,
Rátok akarja szemit fordítani társatok. – Oh név!
Oh haza-kedvellés! áldott öreg! oh te, ki, meddig
Fenntartand népünk, mindég fogsz élni, közinkbe
Béjöveted melly tiszteletünk! Hát társ vagy? Elég. Már
Felvirrad. Jel ez is; Márs ott-kinn mennydörög, itt-benn
A múzsák kötik a koszorút: aprítja magyar kard
A törököt, s azoneggy tájbann emelíti magyar toll
Drága vitézzeinek nyelvét: felvirrad; örűljünk.
1788.

Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Arany János: Szabó Dávid2025.06.14.
- Magyar Museum2025.06.14.
- Egyház – irodalom – tudomány: Kis János (1770–1846).2025.06.13.