Szép hivatások, rút árulások és dudás pokoljárások – XXIX.

Írta: Nagy Jenő · 2025. június 18.

A költő

Eugéniusz:

Szép hivatások,

rút árulások és

dudás pokoljárások – XXIX.



Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…

Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,

gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma



Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:

azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Gondolat Kiadó: Magyar Hírmondó Az első magyar nyelvű újság Válogatás

*

PÉTERI TAKÁTS JÓZSEF versei

*

A’ KÖLTÉSHEZ.

Vers szerzésnek Tudománnya!

Az Észnek szép találmánnya,

Üres órák’ el töltője,

Terhes gondok’ enyhítője,

Nints mértékje betsednek!

A’ Jámborság’ ditsősége,

A’ Barátság’ édessége,

A’ Természet’ vidámsága,

Az életnek boldogsága

Általad nevelkednek.

Magát, ‘s Földijét mulatni,

A’ Nyelv’ görtsén simogatni,

Mást halhatatlanná tenni,

És egyszersmind azzá lenni,

A’ te erőd’ hatalma.

De nem tzélom mást ditsérni,

Sem örök időket érni:

Ha Hivei közzé tenne

Hazám, munkámnak ez lenne

Leg kedvessebb jutalma.

*

KÍVÁNSÁG.

Boldog, a’ ki egészségben

Szülő egét szijhatja,

‘S pört nem látó tsendességben

Örökségét birhatja.

.

Míg más kevély ditsőségért

Ülve töri bús fejét:

Ő bé járja kedv-töltésért

Addig keskeny mezejét.

.

Nyája szerzi eledelét

Feles hasznú tejével,

Az készíti öltözetét

Gyapjat termő bőrével.

.

Az izzasztó verő fényben

Árnyékot tart hűs fája,

A’ tsikorgó kemény télben

Fülik tőle szobája.

.

Szivét a’ gond nem furdalja,

Nyers mindenkor ereje,

Háza’ népe vigasztalja,

Örömben foly ideje.

.

Nap közt el lát kis dolgához,

Könyvekben sem járatlan,

Az éjtszaka jó álmat hoz,

Mert lelke is ártatlan.

.

El tölteni igy kivánnám

Én e’ földön éltemet,

Hordozhatná más, nem bánnám,

Neve alatt versemet:

.

Midőn testem porrá válna,

Vad fű alá temetve,

A’ hol senki nem járkálna,

Mély bánatot tetetve.

p 1

p

p A lelki szegény/szent együgyű boldogsága adva van – de neki miért nincs?

p

p Az ő „boszorkánykonyhája” mindig a mostani szponzor szája íze szerint főz

p

p A lehető leggyengébb bizonyítványok legkiválóbb magyarázatát adja elő

p

p A légvárad lerombol(tat)ja, de magadra hagy a lelki hajléktalanok sorában

p

p Tüzetesen soha nem vizsgálja: az ún. kompromisszum nem megalkuvás-e?

p

p Nem nehéz jó, de legrosszabb ügyet akar a lehető legjobban képviselni

p

p Mással viteted el a balhét, vagy pedig figyelemelterelő műbalhét csinálsz

p

p Aljas indítékú, előre megfontoltan elkövető szellemirtó/lélekgyilkos vagy

p

p Ha szombaton a vallásod szerint tilos a munka, akkor nem is gyógyítasz?

p

p Nagy küzdelmet kísértő démonjaival folytat: erről haditudósítást nem adó

p

p Az a szülő/tanár, akinek az egyik fia/diákja libling, de a másikra pikkel

p

p Egy rókáról több bőrt – múltadat lassan felélve csücsülsz a babéraidon

p

p Az a tolvaj vagy, aki másra terelné a gyanút s ő maga kiált „Tolvaj!”-t

p

p x

A’ KÖLTŐKHEZ.

Mint a’ végső Napon, majd az Ég’ szavára,
Ha az Ember testét fel veszi magára:
Az Élet a’ mohos sírba ereszkedik,
‘S tőle a’ nyugovó por meg lelkesedik,
Viszsza tér az ép ész a’ rongált fejekbe,
Viszsza a’ bátorság a’ rothadt szívekbe,
Uj érzés ébreszti az egész tetemet,
Tellyes fényben látván a’ nemes érdemet:
Úgy tetszik, igy ébred most ki ki álmából,
Igy éleszt szent tüzet el aludt hamvából;
Hogy diszét keresse édes Hazájának,
‘S fel áldozza egész erejét hasznának.
Széljel az országban Társaságok kelnek,
Mellyek néki munkás Fiakat nevelnek.
Még az Ifjak is már öszve szövetkeznek,
‘S azon ditső tzélra versent igyekeznek.
Az illyen látáson ki ne örvendeznék,
Mennyei áldásért ki ne esedeznék?
Olvastam egy kisded Társaság’ munkáját,
Láttam, mint óhajtja szolgálni Hazáját:
Tsak hogy gyengeségét maga is isméri,
‘S gyümöltsét még később időkre igéri.
Jobb is volna talám még most tanulgatni,
‘S majd bővebb készület utánn irogatni;
Mivel, a’ mint ő is igen böltsen tartja,
Az idétlen Iró tsak magát untatja,
Le szállítja betsét szeretett nyelvének,
Gátot vet a’ magyar könyvek’ kelésének;
Meg veszti a’ jó ízt az olvasó félben,
‘S így kárt szül nem hasznot fel forrott hevében.
Én ugyan meg vallom: az időt meg bántam,
Mellyet a’ Kritika darabjokra szántam;
Mert olly sűrű homály uralkodik benne,
Hogy azon keresztűl látni tsuda lenne.
Hasonló beszédjek illy tanátsló szóhoz,
Melly setét étjszaka hat az útazóhoz:
Hallod e’ Atyafi! nem jó itt járkálni;
Mert mély gödrökre fogsz több helyen találni:
Az ott az igaz út! ahoz tartsd magadat,
Hogy ha el akarod jól érni tárgyadat. –
De bezzeg az Útas tsak vétve gyanítja,
Hogy a’ szózat mellyik útra igazítja.
A’ ki mást hasznosan akar tanítani,
Annak értelmesen kelletik szóllani.
Azonban egy részint nékik köszönhetem,
Hogy itt, a’ mit jónak tartok, ki fejthetem.
„Ki a’ Régieket kívánja érteni,
‘S a’ bölts itélésben nem akar véteni:
Javalják, vigyázzon az Író’ tárgyára,
Annak Hazájára, be vett vallására.”
Bár tsak Íróink is erre vigyáznának,
Talántán kevesebb hibák származnának.
Vagyon Hazánknak is törvénye, vallása,
Vagyon Őstől maradt sok jeles szokása.
Mi szükség ‘hát Görök országba költözni,
Balgatak képeket tőlek költsönözni?
Miért hijjuk Apollót, Mársot segítségnek?
Hiszen mi nem tartjuk őket Istenségnek.
Hogy’ lehet Helikon’ vidékét ditsérni?
A’ hová szemünkel el nem tudunk érni.
Mért őrzik az erdőt a’ szűz Driadesek?
A’ tsergő patakot a’ víg Najadesek?
Ezt a’ bolondságot tsak azok hihették,
Kik sok dolog’ okát fel nem fedezhették.
Jót tudom: hogy ezek tsak nyájos költések:
Ám de illetlenek bennek a’ képzések,
Nem de esze fordúlt kép-mázoló volna,
A’ ki Atilának parókát rajzolna?
A’ ki a’ tékozló Fiút jó kedvében
Kávéval itatná le festett képében?
Miért? mert ő ollyan valamit költene,
A’ mi azon idő korhoz nem illene.
A’ Bajnok tulajdon tsatáját hirdeti,
A’ víg Pásztor saját nyáját legelteti:
Mért menne a’ Magyar más Nemzet’ földére,
Hogy virágot szedjen, ‘s tüzzön énekére?
Igaz oka ezen rút rendetlenségnek:
Hogy rabjai vagyunk a’ vak Régiségnek.
Már azt nem is teszszük a’ Költők’ számokba,
Ki a’ Régieknek nem hág a’ nyomokba.
Ollyanok előttünk a’ tudós Pogányok,
Valamint ő nálok vóltak a’ Bálványok.
Mintha az ő furtsa eszök’ találmányi
Volnának egyedűl a’ Vers’ ragyogványi.
Szép, mondom, azokat tudni és érteni,
‘S mint más történt dolgot helyel említeni;
Hogy a’ múlt időknek lássuk rendtartásit,
‘S meg értsük a’ régi Poéták’ irásit;
Kiktől, a’ mi nálok hitelben tartatott,
Gyönyörű folyású versbe foglaltatott.
Nem pedig: hogy most is tárgyunk’ irásában,
Mint szolgák utánnok indúljunk vaktában:
‘S meg tőltsük könyvünket hamis Istenekkel,
Teremtvén, segítvén, vervén erejekkel.
Ha ők olly szükséges példák a’ költésre,
Kiket vettek ők fel első követésre?
Nem de az ártatlan puszta Természetet?
Ez, ez! szerzett soknak olly nagy nevezetet.
Ebbe mártották ők érző etsetjeket,
‘S tsak így rajzolhattak olly ékes képeket.
Költőink is erre vessék szemeiket,
‘S tisztább ízzel fogják írni verseiket.

Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű  hírlap

p 2

p

p Zavart keltesz, és amíg az fennáll, addig abban stikában orvhalászol

p

p Téged soha nem a Szentlélek hajt, hanem mindig csak a korcsma gőze

p

p Emberi lelket a Sátán/Gonosz Szellem stabil örök templomává alakító

p

p Az atyáskodó államra bízod szeme-fényed, gyermeked szellemi nevelését

p

p Olyat ígér bőségesen, amit elvileg-gyakorlatilag nem lehet számon-kérni

p

p Olyan nagyúr vagy, mint Néró: még a grammatikának is te parancsolsz

p

p Egyre kevesebbet tudsz, és még azt is egyre rosszabbul hegedülöd el…!?

p

p Szellemi Prokrusztész ágyba fekszel be: nem kínos, ahogy uniformizál?

p

p A szemed, s vastag arcbőröd se rebben, ha bele a szemembe hazudsz

p

p Ölelgetsz, hogy kipuhatold gyenge pontjaimat, és majd oda döföd tőröd

p

p Pofátlanul rablod az időmet: trükkösen, csalétekkel, besurranva/rabolva

p

p A legnagyobb kollekciója szégyenbélyegzőkből van – folyton stigmatizál!

p

p A legnagyobb áldozattól sem riad vissza, de csak, ha ezt mástól követeli

p

p x

MI LEG KÖNNYEBB, MI LEG NEHEZEBB?

Thales, Görög ország’ Böltse, e’ kérdésre,

Mellyet egy valaki fel tett meg fejtésre:

Mit tart leg könnyebbnek, mit leg nehezebbnek?

Ezen rövid szókat adta feleletnek:

„Leg nehezebb saját hibáinkra nézni,

Leg könnyebb másokra gántsokat tetézni.”

Igazat is mondott nemünk’ tsufságára,

Sok közös örömnek fel zavarására.

Lám melly vigan tseveg a’ madár széltében,

Mert nem rág a’ kaján Irigység szivében.

A’ Patsirta bátran szárnyaira kelhet,

Harsogó szavával untig énekelhet:

Nem nézi a’ szarka azért hunyorgással,

Kedvét tölti ő is rendes ugrálással.

Ha a’ Páva ékes farkát ki terjeszti,

A’ varjút a’ bánat azért nem epeszti.

A’ Veréb nem komor, bár őtet meg vessék,

Tsiribel, tsak buza szemeket ehessék.

Szeretetre méltó oktalan állatok!

Emberek közt illy jót ritkán tanulhatok. –

Tudjuk, tudjuk! ‘s azért sir a’ lélek bennünk,

Mért nem ment előbbre édes anya nyelvünk;

Mert valakik ügyét magokra válolták,

Őket majd ez, majd más gántsokról vádoltak.

Szégyen ki mondani! Hazánk’ közepében,

Bátor szent tzélja volt igyekezetében:

Sok munkás Társaság lábra nem álhatott,

Hazúg vádak által úgy el nyomattatott.

De szünj meg ezekről Lelkem elmélkedni,

Nemes harag készűl véremben gerjedni.

Szent Isten! ne türd el e’ rendetlenséget,

Irtsd ki az emberből a’ rút irígységet.

Magyar Hírmondó: 1780-ban újév napján jelent meg az első magyar nyelvű  hírlap

p 3

p

p Kritikátlanul elnézi: milyen játék, könyv stb. – ne – kerüljön a gyerekkézbe

p

p A kis rossz hírbe is rögtön belevetít/képzel(tet) egy blikkfangos rémdrámát

p

p A nem lehetséges következményt előrevetítve lebeszél a jó szándékodról

p

p A lehető legkisebb presztízs stb. kockázattal tör: lehető legnagyobb haszon

p

p Ő jól/legjobban tudja, hogyan kell gyorsan az emberi-szakmai hitelt rontani

p

p A leggazdagabb virtuális kínálatot nyújt: olcsó vígasz, Isten/életpótló

p

p A zsarnok óhajára még az elemi létszükségletet is fényűzésnek átminősítő

p

p Legegyszerűbb ügyet is addig bonyolítja: még az isten se igazodik ki rajta

p

p A dörzsölt hétpróbás, sztárügyvédes nagy gazembert felmentő, futni hagyó

p

p A bűnös/bűnbánó embernek mentő körülményt, irgalmat nem keresi/kérő

p

p A leendő vásárló eszére-szívére hat: főleg rossz árunak, bornak fest cégért

p

p A langyost kiköpi az Úr? Úgy ő úgy forrófejű megveszekedett fanatikus lesz

p

p A kutyába, kapcarongyba stb. beletörli a lábát: a szellemi fölényével alázó

p

p x

EGY LEPKÉKET GYŰJTŐ ÚRFIHOZ.

Sok Lepkéket öszve fogol

Gondos Úrfi! mint látom;

Rajtok méltán álmélkodol,

Őket én is tsudálom.

.

A’ színeknek ékessége

Azt nyilván ki jelenti,

Hogy nagy annak böltsessége,

A’ ki őket teremti.

.

Nézd tsak! kérlek, amott annak

Melly szép tarkák szárnyai:

Már szebb színt nem mutathatnak

A’ Napnak sugárjai.

.

‘S pedig tudjad: hernyóból lett,

A’ kit talám utáltál:

Midőn a’ tsalánból evett,

Ha melette sétáltál. –

.

Vigyázz erre! ki hirdeted,

Hogy nagy urak szüleid;

Mert azt bizony el hiheted,

Mások voltak eleid.

*

NE GYANAKODJ.

Egy gazdag Aszszonynak fényes szobájábol

Több ízben el veszett holmi vagyonából.

A’ gyanú a’ házi szolgálóra szállott;

Ki a’ vádolásra, mint a’ fal, ugy állott.

De mivel a’ tetten rajta nem kapatott,

A’ büntetés később időre hagyatott.

Egyszer, hogy tselédi ki találtak menni,

Az Aszszony bizonyos próbát akart tenni.

Széljel kint hagyott több apró drágaságot,

‘S a’ leányra bizta a’ hív gondosságot.

Haza térvén, mindent szemesen meg visgált,

És ujra a’ számban fogyatkozást talált.

Már most a’ Leányzót tolvajnak gondolta,

‘S mint ollyant a’ Bírák előtt be vádolta.

Ez, mert ellenkezőt nem bizonyíthatott,

A’ piatzon szégyen kőre állítatott.

Eget földet bé tölt szegény! sirásával,

Mentegetvén magát ártatlanságával;

De nints haszna: senki sorsát nem szánhatta,

Mint tolvajt hazába bé nem fogadhatta.

Igy rútúl el vesztvén minden betsűletét,

Leg nagyobb szükségben tengette életét.

De az ártatlanság meg vigasztaltatott,

Midőn az igazság nap fényre hozatott.

Az Aszszonynak kedve tellett egy tsókában,

A’ ki szabadon járt mindenik szobában.

Ez egykor egy gyűrűt az Aszszony’ láttára

Fel kapott, és fel vitt a’ szomszéd fűz fára.

Az orozó madár, hová ment, meg lesték,

‘S midőn az órgazda’ advát ki keresték:

Mindnyájan a’ dolgot irtózva tsudálták,

Mert az eddig el tünt kintset ott találták.

Fel ébredt az Aszszony’ lelki ismérete,

‘S kínos marásinak nem vala szünete.

Mindenkor szívében forgott szolgálója,

Kit olly kegyetlenűl meg rontott gyanúja.

De már késő: a’ kárt jóvá nem tehette;

Mert a’ bú a’ Leányt föld alá temette. –

Fájl:Cover page of Magyar Hírmondó.jpg – Wikipédia

p 4

p

p A kultúrházat rossz kocsmává, a könyvtárat meg egy videotékává züllesztő

p

p A kultúra reguláris katonái/tisztjei mellett/helyett ő nem partizán hadviselő

p

p A kis kudarcok is rögtön le- és megtörik – a könnyű siker meg korrumpálja

p

p Híreszteli, „bizonyítja”: a Sátán e világ ura: nincs remény, add meg magad!

p

p A bagatellizált krampusz-kisördögöt gügyögve helyezi az „életjáték” polcra

p

p A létező-ható Gonosznak hol jelentéktelen, hol meg mindenható ábrázolója

p

p A közszolgálatban elkövetett bűnöket neki is nyilvánosan kéne megvallania

p

p A közvéleményt ő csak úgy kutatja, míg csak a megrendelőjét nem igazolja

p

p Ő úgymond csak közönsége érdekében színészt megalázó direktor-rendező

p

p Ő az a monopolhelyzetű impresszárió, aki rossz helyekre/rosszul szerződtet

p

p Hiába vagy jó énekes: ő titkolja meghívásaidat/nem kínál lemezszerződést

p

p A közért soha nem saját bőrét viszi vásárra: csak más farkával ver csalánt

p

p Én meghirdetem nektek az elvi harcot, majd luxusautón rögvest elviharzok

p

p x

AZ OLVASÁSRÓL.

Hogy az érzékeny szív nem tsak ott örvendez,

A’ hol a’ muzsika nyájosan zengedez;

Hol a’ vidám szemek egymást lopogatják,

A’ kezek a’ belső érzést mondogatják;

A’ hol a’ rabságok leg inkább készűlnek,

Midőn a’ fris tántzban az Ifjak hevűlnek,

‘S alig veszik észre fel vert béklójokat,

Már féltő bánattal epesztik magokat;

Hogy az érzékeny szív nem tsak illy vigságban,

Sőt még jobban örvend néma társaságban:

Tapasztaltam tegnap magam’ példájával,

Midőn azon betses könyv’ olvasásával,

Mellyet szép szavadra buzgóbban forgattam,

Örömmel el telvén, kényemre mulattam.

A’ nagy lelkűséget ‘s tiszta szeretetet,

Melly benne eleven szinnel le festetett,

Valamint Te, én is, kedvesnek találtam,

‘S finom izlésedet ebben is tsudáltam.

Tudom: minek kell azt tulajdonítani,

Hogy a’ szép ‘s jó között úgy tudsz választani.

Ha sok Magyar Szépek többet olvasnának,

Nemzetünknek nagyobb diszére válnának.

Szivök az erköltsre édesen lágyúlna,

A’ mi még darabos, szépen meg símúlna;

Nem mutatnák sokszor álmélkodásokat,

A’ beszéd közt hallván idegen dolgokat,

Utálattal néznék az ollyan tréfákot,

Mellyek meg pirítják a’ tisztes artzákot.

Nem volna idejek a’ rút nyelvességre,

‘S igy okok az egymást sértő gyülölségre.

Férjeiket tisztább hüséggel kedvelnék,

Magzatjoknak nagyobb gondjokat viselnék.

Az Ügyefogyotthoz ki nyújtnak karjokat,

A’ szolgát nem üznék mint igás barmokat.

Ezek ‘s több illyenek raknak ott fészkeket,

A’ hol meg vetéssel nézik a’ könyveket.

Te nem úgy! A’ józan munkákat betsűlöd,

A’ restséget kigyó gyanánt el kerűlöd.

Pedig nem szándékod Tudósnak mondatni,

Énnékem sem tzélom illy tárgyra bíztatni.

Nints Hazánknak tudós Aszszonyra szüksége,

De hiszem, hogy abban van gyönyörűsége,

Ha eszesek, ‘s jámbor szívűek Leányi,

Nemeknek, ‘s Férjeknek példás ragyogványi.

Hiszen! ha olvasnak, jobban gondolkodnak,

A’ háznál hívebben foglalatoskodnak;

Munkáiknak nagyobb kellemetessége,

Szelid erköltsöknek vonzóbb édessége.

Azért, mint a’ rózsát feselő korában

Lepik a’ szűz méhek hajnal’ hasattában:

Úgy legel a’ sok szem termeted’ szépségén,

‘S bámúl szép eszednek ritka tehetségén.

Hát ha még angyali szivedbe nézhetne?

Már akkor a’ magas égig emelhetne.

Ki tetszik: valamint nemes születésed:

Szinte olly nagyságos volt neveltetésed.

Élj! élj Vérségednek édes örömére,

A’ Magyar szép Nemnek tündöklő diszére,

‘S ha majd a’ méltóság’ karján fogsz fényleni,

Ne általj felém is alá tekínteni,

Ki mély tisztelője vagyok Személyednek

‘S hangos éneklője leszek érdemednek.

Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a  reformkorban (Akadémiai Kiadó, 1978) - antikvarium.hu



Értelmiségi, avagy

az ún. szellemi elit

A hivatás magaslata

és a pokoljárás helyett

az alkalmatlan, hitvány,

áruló elit arcképcsarnoka

és a korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

.

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

.

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

.

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

.

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…



Takáts József, Péteri: Erköltsi oktatások, mellyeket Tolnai gróf |  Darabanth Kft.