kb. 1 perc olvasás
Szabó Dezső (1879- 1945)
„MÍG MAGYAR VAN: FELTÁMADOK.”
KOPORSÓMBAN
KEDVRE KAPOK
Koporsómban kedvre kapok:
Uccu megint feltámadok!
Szalonnával, jó hagymával,
Kibabrálok a halállal.
Ihajja, itt a régi kedvem!
Csuhajja, megint legény lettem.
Kik temettek, ha meglátnak,
Szelit érzik majd a frásznak.
Könnybe fognak lábadozni
S pukka-, pukka-, pukkadozni
Ihajja…
Huzzad cigány! Táncolj gárda!
Enyim ma a magyar csárda:
Én vagyok most ott a legény:
Gazdagszik már minden szegény.
Ihajja…
A sok rabló jajgat nagyon:
Megint élő a kujakom!
Kesereg a gangster horda:
Törik már a zsivány borda.
Ihajja…
Ide mellém, jó pajtásom!
A vén világ sírját ásom!
Eltemetjük a sok átkot,
Rittyentünk egy új világot!
Ihajja…
Meghalok én tízszer, százszor,
Nem félek én a haláltól.
De rakhatsz rám hegyet, hatot:
Míg magyar van: feltámadok
Ihajja, itt a régi kedvem!
Csuhajja, újból legény lettem!
(Ludas Mátyás Füzetek 3., 1934)
*
” Széles e hazában hatalmas tömegek tudták, mit jelent a neve: hogy jelent nemzeti önbecsülést, kiapadhatatlan nemzetféltést, alku nélküli, ellentmondást nem ismerő szolidaritást minden emberi szenvedéssel, hogy jelenti a magyarság sorskérdéseinek legtisztább hangját. Mert minden mondata „sikoly volt a hátba döfött nemzet ajkán”. Vegyész nem láthatja olyan tisztán a kémcsőben lezajló folyamatot, zenész nem hallhat olyan tisztán egy akkordot, ahogyan ő érzékelte minden sejtjével és mozdulatával, hogy „magyarnak lenni mit jelentett. „
SZŐCS ZOLTÁN,
a Szabó Dezső Emléktársaság Főtitkára
+
http://www.szabodezsoszinhaz.hu/
