Rimay János költeményei

Írta: Nagy Jenő · 2024. augusztus 29.

kb. 26 perc olvasás

Szabó Géza: Balassi Bálint és Rimay János istenes énekei (Helikon Kiadó,  1983) - antikvarium.hu

*

Rimay János
[I] ENCOMIA ET EFFECTA VIRTUTUM
[A VIRTUSOK DICSÉRETE ÉS HATÁSA]

Itt egy asztalt látunk körül telepedve,
Akire szép hímes abrosz vagyon vetve,
Virágos gyümölcsfák nőttek fel felette,
Csorgó kút is látszik kert felől mellette.

.

Ez helt ékesíti árník és csendeszség,
Nem éri az asztalt sem szél, sem nap-hévség,
Sok virág asztalon, szagjok gyönyörűség,
Fölhővel sem burul ez hely fölött az ég.

.

Csatépaté itt nincs, sem kiáltás, zajgás,
Dobolás, tombolás, csaplárság, tobzódás,
Éktelen rúd beszéd, morgás dorbélyozás,
Minden rosszasághoz vagyon unalmazás.

.

Sült, főtt zsíros étkek ide nem adatnak,
Kikből szennyek, mocskok kezekre ragadnak,
Gyümölcsökkel csészék béven hordattatnak,
Bor is több részeg ital nem is hallattatnak.

.

Semmi zsoldjok nincs itt az décek latroknak,
Akik nyomozói bordélybarlangoknak,
Olly bűzök vagyon itt, mint őszi bakoknak,
Itt nem kívántatnak, éljenek magoknak.

.

Semmi feslettség itt nincs s nem gyükeresül,
Akiktűl szép erkölcs rútul és férgesül,
De vegyük eszünkbe azt is értelmesül,
Kicsodák, ez asztalt akik ülik körül.

.

Virtus, ép szent erkülcs, kit sok bölcs magasztal,
Méltán, mert tündöklik mennyei malaszttal,
Boldog, asztalánál akit ő marasztal,
Nem telhetik szíve töviskes haraszttal.

.

Sok mennyekből álló az ő állapatja,
Mindenike tisztit híven szolgáltatja,
Mint egy méhből szültek, egybe vadnak zárva,
Egymástól nincsenek soha távoztatva.

.

Fides, Hit az első, tartja keresztfáját,
Keresztit szemlélvén issza is pohárát,
Megfeszült udrában veti bizodalmát,
Tudván, üdvösséggel hogy minden jót ő ád.

.

Békózott Reménség ül mindjárt mellette,
Egekre nyavalyás szemeit emelte,
Vasanchorájára kezeit vetette,
Sok rohanó habja, látván, hogy ellepte.

.

Köztök Charitas is mutogatja magát,
Szíviben tüzének lobogtatja langját,
Hű szeretetinek hintegeti magvát,
Szorítván mellyéhez szoptató magzatját.

.

Kétfelé tágítva viseli kebelét,
Kímíletlen adja gyermekének tejét,
Foglyok, szarándokok eszik ő kenyerét,
Viselvén felöttök könyörülő szemét.

.

Nem irigy, nem dölfös, nem kevély haragos,
Bosszút senkin nem űz, s nem is pörpatvaros,
Vétkeket fedezget, s mint rihfosztó orvos,
Kit-kit ő szennyéből szüksége szerint mos.

.

Ez három Virtusé itt az fő elsőség,
Személyük esmérnünk többinek is szükség,
Kőoszlopot fogott által az Erősség,
Ecetet olajjal szór Mértékletesség.

.

Erősségnek tiszti ez, hogy tartozkodjon,
Az igaz így mellett állhatatoskodjon,
Oldalas helyeken meg ne csuszamkodjon,
És nem minden tereh alatt is horgadjon.

.

Mértékletesség is közli hivatalját,
Vakmerőségektől távoztatván magát,
Olajával keni az sebnek fájdalmát,
Ha látja, hogy ecte toldja daganatját.

.

Az rossz természetét csigázza, feszíti,
Borának erejét vízzel elvegyíti,
Részegséggel vérét nem fűti, hevíti,
Sem vékonykodását nem temérdekíti.

.

Mind eszét, elméjét ő nem pazarolja,
Ízi felett étkét így nem is borsolja,
Nem várt doktort, magát maga orvosolja,
Szívit tisztogatja, ne élledjen molyja.

.

Magát feddi előbb, s úgy fedd egyebeket,
Illendő rámára vonja az vétkeket,
Inkább fojtogatja az temérdekeket,
Képes büntetéssel sujtol gyengébbeket.

.

Vétkeznek ez ellen, kik ezt nem követik,
Az vétkeknek szarvát jól nem tekingetik,
Ökörnyáj lopókot törlik, kenegetik,
Egy kecskécske orvot mindjárt felköttetik.

.

Mint pókháló, ollyan ezeknek törvények,
Az apró muskácskák kibe megrekednek,
Darázs és dongó légy rajta általmennek,
Fonalacskáiban meg sem tekerednek.

.

Tekintsük többit is meg ez vendégeknek,
Ezekhez közelebb kicsodák üljenek,
És hogy mi hasznot is velünk közöljenek,
Kit az mi szíveink magokban vegyenek.

.

Igazság kezébe visel kivont kardot,
Öldököl és gyomlál minden latorságot,
Gyarapít azellen s nevel jámborságot,
Áradni nem hagyja az sok gonoszságot.

.

Sörpenyűs mérték is ékesíti kezét,
Akinek hibálni nem szenvedi terhét,
Árához szabja is marhája érdemét,
Lelkének árával nem töltvén erszényét.

.

Ajándékra nem néz, s nem válogat személt,
Tárgyát jól aránzza, nem hebálja az célt,
Bánja, ha hatalmas torkolja az szegént,
Az igyenes igyhöz nem szab horgas törvént.

.

Okosság kígyóval tekerte ált karját,
Markában fejestül de fogta fulákját,
Elöl-hátol szemes, nyújtja vigyázatját,
Költöztetvén fején duplált ábrázatját.

.

Nézi tyükörit is jobb kezébe tartva,
Orcájára szeplő vagyon-e ragadva?
Ója igen magát, ne terjedjen magva,
S fertelmének híre ne folyjon áradva.

.

Az Okosság olyan, mint az jó próbakő,
Ő képezi, mi jó, s mi semmire kellő,
Micsoda illetlen, s micsoda illendő,
Törvénnyel Istennek mi is ellenkedő.

.

Kígyó miért kezébe? illik megértenünk,
Christus intésével de kell ebbe élnünk,
Hogy ollyan okosak, mint az kígyók, legyünk,
Bűnnel megavult bőrt magunkról letegyünk.

.

Mert mint avult bőrit kígyó nem viseli,
Csintalanságával magát nem terheli,
Így okos keresztyén vétkét nem neveli;
Rútságát szépségén örömest cseréli.

.

Tűrés is adja itt látnunk ábrázatját,
Szemléli ölében fekvő báránkáját,
Nyírik szegént, fosztják, csak nyeli fájdalmát,
Nem tátván rívásra fel is néma száját.

.

Nem szintén utolsó az Magnanimitás*,
Bosszúján mérgéből nincsen sok újítás,
Mellette mert mindjárt az Liberalitás
Adakozik, s földbe pénzt nem rekkent, sem ás.

Az Józanság is itt üli az ő hellyét,
Szemérmetességgel födözgeti mellyét,
Kit mellette ültet, mint szerelmes nénjét,
Csácsogásra soha nem eresztvén nyelvét.

Így már ez asztalnak értjük méltóságát,
Kikkel és mi jókkal vette körül magát,
Közli mindazokkal az ő nyájasságát,
Akik purgáltatják szívek rusnyaságát.

.

Ki ne kívánjon hát ez asztalnál enni
S ez bódog menyeknek ő kedvekben lenni,
Kik tekintetekben csak részt is jó venni,
Nemhogy ő karjokkal meg is öleltetni.

.

Csak egyikének is kedves nyájassága,
Nemhogy többinek is közlő társasága,
Rossz ember, kinek nincs ide kívánsága,
Érdemli, hogy légyen ő süvege sárga.

.

Befogadnak penig ők mindent magokhoz,
Akik józan elmét hoznak asztalokhoz,
Egy szívvel, lélekkel nyúlnak ők azokhoz,
Akadált közéjek semmi dolog nem hoz.

.

Úr Isten, tégy nálok engem szerelmessé,
Hogy legyek általok előtted kedvessé,
Legyen szépségektől elmém éli frissé,
Lelkem üdvösségre értékeltetessé.

.

HIT nevelje bennem te szent félelmedet,
Ne vegyem kétséggel ígírt kegyelmedet,
Kövessem mindenben egyetlenegyedet,
Ki vérével nyeré nékem meg kedvedet.

.

Minden próbáimban Reménség tápláljon,
Ő vasmacskájával tőlem el ne álljon,
Égő, hű Szeretet velem járjon s háljon,
Szódot ne cseréljem embertalálmányon.

.

Add az Igazságnak kezemben mértékét,
Tudhassam megadni mindennek értékét,
Egyaránt gondoljam, mire köz- s főrend kért,
Gazdagért megvetni ne hagyj az szelégy vért.

.

Jót s gonoszt esmérő Okossággal segíts,
Ártalmas dolgoknak útától eltéríts,
Hasznosoktól penig félen ne tévelíts,
Kihajlott voltomban hozzád igyenesíts.

.

Minden dolgom folyjon Mértékletességgel,
Éltem nyájas legyen, mint nyár kies éggel,
Vékony szerencséjét adj inkább egészséggel,
Hogysem aranyágyat terhelt betegséggel.

.

Mord természetet fojt bennem Nyájassággal,
Fösvénységet penig víg Adakozással,
Ne bocsássak senkit szomorú orcával,
Aki akar élni erszényem javával.

.

Tűrés nélkül penig ez az élet sovány,
Próbára enélkül azért engem ne hányj,
Ha evvel megáldasz, bár szolgájul kívánj,
S terehviseléstűl nem leszek halovány.

.

Olts Erősséget is, gyükerest szívemben,
Az legyen oszlopom minden keservemben,
Ne tántorodjam el sok kísírtetemben,
Kit Test, Világ, Ördög szór rám életemben.

.

Kövessen engemet az Szemérmetesség,
Ki minden dolgunkban ékesítő szépség,
Fertelmességünkben ezáltal lehet vég,
Ha ez vezet minket, mint lovas zablás fék.

.

Megmondhatatlan szép az Magnanimitás,
Válhatatlan társul azért vele megláss,
Ki után szálljon rám az mennyei áldás,
S ám élje világát feslettségben bár más.

.

VIRTUS, lelki jóság, buzgó szép forráskút,
Kinek italától nem lát senki kínt, bút,
Terjedjen előttem hozzád vezérlő út,
S benned mosakodván ne legyek bűnnel rút.

.

VIRTUS, örvendetes lelki kinyílt rózsa,
Légy szédült fejemnek hivítő orvossa,
Jó illató vized lelkem szennyét mossa,
Minden rossz vétkeknek légy bennem gyilkossa.

.

Sugár szárnyaidon viselj egészséggel,
Kövesselek téged engedelmességgel,
Hadd teljék szívem meg tőled csendeszséggel,
Lelkem penig mennyben örök üdvösséggel.

—–

*magnanimitás=nagylelkűség

*

Encomia virtutum

Rimay János

A virtusok dicsérete

Nóta: Legyen jó idő csak

VIRTUS, lelki jóság, kit sok bölcs magasztal,

Méltán, mert az minden jókkal rakott asztal,

Kinél örvendőket bánat nem aggasztal,

Minden ékességet mert ránk ez akasztal.

.

HITtel mellesleg ül anchorás REMÉNSÉG,

Ő szomszédságában SZERETET is ott ég,

Kőoszlopot fogott által az ERŐSSÉG,

Bort vízzel elegyít az MÉRTÉKLETESSÉG.

.

OKOSSÁG kígyóval tekerte ált karját,

Markában fejestül de fogta fulánkját,

Mértékkel IGAZSÁG tartja kivont kardját,

TŰRÉS is szemléli ő csendes bárányát.

.

Ez asszonyok körül forog sok szolgáló,

Mindenik szükséges, nagy haszonra való,

MAGNANIMITÁSsal kedvvel adakozó,

S az szép JÓZANSÁGgal nyájasságot hozó.

.

Ki ne kévánkoznék ez asztalnál enni

S ez szép asszonyoknak ő kedvekben lenni,

Kik szeretetiben csak részt is jó venni,

Nemhogy ő karjokkal meg is öleltetni.

.

Csak egyikének is kedves nyájassága,

Nemhogy többinek is boldog társasága,

Rossz ember, kinek nincs ide kívánsága,

Érdemli, hogy légyen ő süvege sárga.

.

Béfogadnak penig ők mindent magokhoz,

Akik józan elmét hoznak asztalokhoz,

Egy szívvel, lélekkel nyúlnak ők dolgokhoz,

Akadált közzéjek semmi dolog nem hoz.

Úristen, tégy nálok engem szerelmessé,

Hogy általok légyek előtted kedvessé,

Légyen szépségektől elmém éli frissé,

Lelkem angyalok közt szép tekintetessé.

.

HIT nevelje bennem te szent félelmedet,

Ne vegyem kétséggel ígírt kegyelmedet,

Kövessem mindenben egyetlenegyedet,

Ki vérével váltán nékem meg kedvedet.

.

Minden próbáimban REMÉNSÉG tápláljon,

Ő vasmacskájával tőlem el ne álljon,

Égő, hű SZERETET velem járjon, háljon,

Szódot el ne adjam ember találmányon.

.

Minden dolgom folyjon MÉRTÉKLETESSÉGgel,

Éltem kedves légyen, mint nyár kies éggel,

Vékony szerencsét adj inkább egészséggel,

Hogynem aranyágyam terheld betegséggel.

.

Jó s gonoszt ismérő OKOSSÁGgal segíts,

Ártalmas dolgoknak útáról eltéríts,

Hasznosoktúl penig félen ne tévelyíts,

Kihajlott voltomban hozzád egyenesíts.

.

Add az IGAZSÁGnak kezemben mértékét,

Tudhassam megadni mindennek értékét,

Egyaránt gondolván, mire köz- s főrend kért,

Gazdagért megvétnem ne hadd az szelíd vért.

.

Mord természetet fojts bennem NYÁJASSÁGgal,

Fösvénységet penig kész ADAKOZÁSsal,

Ne bocsássak senkit szomorú orcával,

Aki élni akar erszényem javával.

TŰRÉS nélkül penig ez az élet sovány,

Próbára ennélkül azért engem ne hányj,

Ha ezzel megáldasz, bár szolgájul kívánj,

Terehviseléstűl nem lészek halovány.

.

Olts ERŐSSÉGet is, könyörgést szívemben,

Az légyen oszlopom minden keservemben,

Ne tántorodjam el sok kísírtetemben,

Kit test, világ, ördög szór rám életemben.

.

Kövessen engemet az SZEMÉRMETESség,

Ki minden dolgunkban ékesítő szépség,

Fertelmességünkben ezáltal lehet vég,

Ha ez vezet minket, mint lovat zablás fék.

.

Megmondhatatlan szép az MAGNANIMITÁS

Válhatatlan társul azért ezzel megláss,

Ki után szálljon rám az mennyei áldás,

S ám élje világát feslettségben bár más.

.

VIRTUS lelki jóság, buzgó, szép forráskút

Kinek italától nem lát senki kínt s bút,

Terjedjen előttem hozzád vezérlő út,

S benned mosakodván ne legyek bűnnel rút

.

VIRTUS, örvendetes, kinyílt lelki rózsa,

Légy szédült fejemnek hivítő orvosa,

Jó illatú vized lelkem szennyét mossa,

Minden rossz vétkeknek légy bennem gyilkossa.

.

Sugár szárnyaidon viselj egészséggel,

Kövesselek téged engedelmességgel,

Hadd teljék tőled meg szívem csendességgel,

Lelkem penig Mennyben örök idvösséggel.

*

RIMAY JÁNOS

[II] AZ KERESZTYÉN RELIGIO ÁBRÁZATJA,

KÉPÉNEK TERMÉSZETI TULAJDONSÁGIBÓL VALÓ IGAZ MAGYARÁZATJA

Mit jegyez ez a kép, s mi légyen értelme,

Akarnám, ha elmém mit róla érthetne,

S oly hasznot belőle lelkem is vehetne,

Kit egyebekkel is részesíttethetne.

.

Tetszik, mintha maga akarna beszélni,

Nem restellek azért hozzá közelb lépni,

S beszélgetésére nézni, figyelmezni,

Mivoltáról nekem mit adhat érteni:

.

Az Religio

maga magyarázza

ábrázatjának értelmét meg

az reá nézőjének, illyenképpen szólván:

.

Jó szerencsés legyen hozzám jöveteled,

Látom, jóra vagyon te igyekezeted,

Ki lehessek? adom örömest értened,

Szóm meghallásához csak legyen kész kedved.

.

Keresztyén vallásnak vagyok ábrázatja,

Mely vallásnak vagyon hitből ágazatja,

S Isten igéjéből az hit származtatja,

Mert nem hit, akinek nincs onnan harmatja.

.

Nézz tyükörét bennem az keresztyénségnek,

Távoztatom útát az sok feslettségnek,

Habjait kerülvén az rossz kevélységnek,

Ki mérge s gyilkossa az egyigyűségnek.

.

Jobb kezemben, látod, nyílt könyvet viselek,

Kiben Istenemnek törvényére nézek,

De nagy fogyatkozást hozzá bennem értek,

S nem sok nyereséget onnan vennem képzek.

.

Képzi ő is, erőm hogy alatta hajol,

Nem jó szemmel néz rám, s igen is oldalol,

Engedetlenséggel Isten előtt vádol,

Ellene azért kell énnekem jó gyámol.

.

Magamot nem bízom reá mint vádlómra,

Látván, hogy eshetnék lelki nagy káromra,

Más utat keresek igazulásumra,

Mert ez száját látja kárhoztatásomra.

.

Nézem ezen könyvbe evangéliomot,

Jobb kezem nagyujja akit meg is nyomott,

Benne találhatom több nyugodalmomot,

Jó örömmondó hír kiben foglalodott.

.

Ez ajánlja nekem az Christus személyét,

Aki az törvénnek rontja vádló nyelvét,

Közölvén énvelem Christusnak érdemét,

Ki által vehessem az Isten kegyelmét.

Ennyi jót vehetvén azért ez nyílt könyvből,

Méltó, hogy kiesni ne hagyjam kezemből,

Félelmet, kétséget ez hajt ki szívemből,

Segítvén kiúsznom haló örvényemből.

.

Bal karom keresztre hajlott, támaszkodott,

Akin üdvözítőm érettem áldozott,

Lelki nyugodalmot kivel nekem hozott,

Úgyhogy nem lehetek immár elkárhozott.

.

Az Úrnak kereszte én dicsekedésem,

Ahhoz támaszkodom, mert az pihenésem,

Ugyan megnyugosztal rajta könyöklésem,

Mikor szaporodik fájdalmas nyögésem.

.

Sőt illyen hasznát is az keresztnek veszem,

Önnönmagamot is hogy véle feszítsem,

S viseléséhez is magamot készítem,

Minthogy csak vele is terhemet enyhítem.

.

Nem igaz keresztyén, kinek nincs kereszti,

Viselése alá vállát nem ereszti,

Magát nem tagadja, testét kínyezteti,

S feslettségeiben éltét mereveszti.

.

Tekintsed fékemet, láncos zabolámot,

Zabolázom azzal rossz kívánságomot,

Világ árkolásin tartóztatván számot,

Hogy távoztathassam nyakszakadásomot.

.

Tűrök, szenvedek is háborúságokot,

Kenyeremnek tartom az bosszúságokot,

Mit tegyek? nyelnem kell az tölt pohárokot,

Adván mindenekről az Úrnak hálákot.

.

Szaggatott köntösöm, csüggő, függő rongyom,

Nem tudom, egyebet teneked mit mondjon?

Világi frisségre csak hogy nincs sok gondom,

Vele jobb gondomot bolondul nem bontom.

.

Ugyanis bolondság s merő esztelenség

Minden ezvilági testi gyönyörűség,

Kiből minthogy buzog minden éktelenség,

Hozzá nem ragad hát az ékes idvösség.

.

Nem ragadhat, mondom, kik kényeken élnek,

Ihagnak-vihagnak, mértékletlenkednek,

Lélekben szegények mert nem is lehetnek,

S így bódogoknak is nem neveztethetnek.

.

Láthadd én mellyemnek mezítelenségét,

Mutogatja azzal Urához hívségét,

Nézhesse szívemnek mind eves fökéllyét,

S mind romlott, szegetett éptelen szennységét.

.

Ami jót belétett, azt is tekintelje,

S kegyelmességéből táplálja, nevelje,

Ami enyim nem jó, azt rontsa, tördelje,

S csak az ő kedvéhez szívemmel szentelje.

.

Nem kell őelőtte semmit is tettetni,

Hamis szín mézeddel mérgedet kelletni,

Sebedet előtte fel kell födögetni,

S úgy tudja írével ő is kötögetni.

.

De nézd szárnyaimot, kik kinyújtakoztak,

Egekben röpülni engem tanítonak,

Ragyagó szálkák is körül burítonak,

Akik sötétséget elmémből irtonak.

.

Égbe emeledve áll mind szemem, orcám,

Oda vonszon szívem, s oda beszél az szám,

Szólító követet onnan várok hozzám,

Tudván, hogy itt nincsen örök lakószobám.

.

Ím, lábaimmal is tapodom az halált,

Mert kiszalkasztotta az Úr ő fullánkját,

Apróra tördelvén nyilát és dárdáját,

Úgyhogy bennem nem löl ő hegye akadált.

.

Dicsírtessék az Úr, s néki legyen hála,

Nem lehetek immár halálnak halála,

Lelki halálomra nincs ereje nála,

Mennyországra ajtóm nyílik sőt általa.

El kell itt végeznem pályafutásomot,

Tartanom hitemet s jó harcolásomot,

Reménséggel hiszem mennyben jutásomot,

Istenemre hagyván koronázásomot.

.

Immár elbocsátlak, megmondván mondómot,

Kiből jól értheted én állapatomot,

Ez állapatommal kívánom holtomot,

S te is zárd szívedben az ábrázatomot.

*

[III]

Bódig, aki gonoszt kerül,

Trágárokkal rendet nem ül,

Hozzájok az szíve nem fűl,

S tőlök nem is éktelenül.

.

Nem követi tanácsokot,

S nem faldokja kalácsokot,

Keresvén magának okot,

Mint múlja el asztalokot.

.

Távoztat szemtelenséget,

Gyűlöl szemérmetlenséget,

Erkölcsbeli feslettséget,

Vicga sok éktelenséget.

.

Honn él száraz kenyerével,

Nem nyalkák nyalánk levével,

Elégszik Isten kedvével,

Töltvén szívét félelmével.

.

Ez jókhoz szoktatott társát

Szemérmével mellette lát,

Nézvén, mint üli guzsalyját,

Fonván len- s kenderfonalát.

.

Társaság nem gyarapodik,

Az jó erkölcs hol fogy s kopik,

Szemtelenség bátorkodik,

Kivel szép hír mocskolódik.

.

Jó természet s jó akarat

Egymást egymással nem marat,

Aki jól kever ugarat,

Búzát is jó kedvvel arat.

.

Az jó erkölcs tanulódik,

Jó dolgokhoz hajol, szokik,

Jó tőlgyből jó tejet szopik,

S jó erkölcsből ki nem kopik.

.

Legyünk azért jók s jámborok,

S így lehetünk is bódogok,

Ravásunkon az metszés sok,

Több metszésre ne gyűljön ok.

*

[IV]

Az fajtalan, férges erkölcsöknek gyűlöltetésével

keresztyén kegyes erkölcsöknek szereteti ajánltatik imez versecskékben.

.

Az rossz, feslett erkölcs, ha csak rád lehell is,

Elhidd, mirigyesít, s igen dögösít is,

Ne nyeld s nyald hát bátor kóstoló ízit is;

Érezheted annak jó távul bűzit is.

.

Távoztasd magadtúl az gaz társaságot,

S húzni-vonni vélek ne siess egy hámot,

Igazságot szólván nem beszéllek álmot,

Barátságok adat lelkedről nagy számot.

.

Az undok rútságot soha ne szépítsed,

Magadot előtte félen tekerítsed,

Jó erkölcsöd véle ne fertelmesítsed,

S hozzája szívedet ne kéntelenítsed.

.

Egy summában szólván jó erkölcsöt szeress,

Szú azt nem rághatja, mert zöld, mindenkor nyers,

Az gaz erkölcs penig természettűl eves,

Sokakra ragad el, minthogy szurkos s enyves.

.

Szeretetire ez valakit gerjeszthet,

Szép s jó erkölcsöt az soha nem kedvelhet,

Virtus jóságival ékesült nem lehet,

S így rossz érdemével nagy böcsre nem mehet.

*

[V]

Illik énnekem, édes Istenem,

Dicsírnem nevedet!

Mert életemben sokképpen nekem

Jódot részeltetted,

Érdemem felett szent ismereted

Üdvösségem örök útjára

Belém szerkesztetted.

.

Gondod volt, Uram, születésemre,

Felnevelésemre,

Kísírtetektől, veszedelmektől

Való őrzésemre,

Esésem nem lött csonkult sértésemre,

Romladozásom történt

Sőt épülésemre.

.

Sok keserűség, gyakor betegség

Noha tántorgatott,

Vigasztalással, gyógyítgatással

Kezed támogatott,

Illetlenséggel, mértékletlenséggel,

Mint híg nádat az szélvész,

Ördög hajtogatott.

.

Meg is ragadott, bezárt lakatot

Reám nem vethetett,

És örök rabbá, amint akará,

Engem nem tehetett.

Kinek köszönjem? Csak neked, ki könnyen

Kiragadtál körmös kezéből,

S mentté tetted fejem.

.

Ezekről, Uram, ha minduntalan

Én jól gondolkodom,

Hálaadással, magasztalással

Én neked tartozom,

Ha ezt tágítom, kedvedet vadítom,

S kárhozatra való bűnömmel

Magamot nagyítom.

.

Segíts hát, segíts, ösztönözz, ébríts

Magasztalásodra,

Én sok vétkemet s kegyességedet

Vessed mérő fontra,

Haragod hajol irgalmasságodra,

S így hát engem vezethetsz

Te szent országodra.

.

Nem kételkedem, hitemet bennem

Csak ne kisebbítsed,

Ékes élettel, keresztyénséggel

Lelkemet szépítsed,

Szívemet, Uram, ne is keserítsed,

S holtom után lelkemet

Mennyben telepítsed.

*

[VI]

Reménségem

vagyon nékem

az én gondviselő, kegyes Istenembe;

Hogy el nem hágy,

sőt meg is áld

lelki, testi minden kedves szükségembe.

Szent természeti

őtet követi

S nem akadoztathatja vétkembe.

.

Irgalmasság,

Szép igazság

környöközi az ő kegyes természetit;

Így ez okon

semmi módon

maga elől el nem taszít soha senkit.

Csak azt kívánja,

hogy szánja-bánja

ki-ki bűnit, el is hagyja vétkit.

.

Mert ki megtér

s kegyelmet kér,

jó voltához nem fér, hogy ő azt elhagyja;

Mindent megnyér,

ki kérni mér

szent Fiáért tőle, fia maga mondja.

Mennyen felyül ér

irgalma, kit mér

annak, ki őtet féli és várja.

.

Az én vétkem

penig nékem

elviselésemhez lévén igen terhes,

Kérlek, Uram

figyelmezz rám,

segíts, könnyíts, s légy is énnekem kegyelmes,

Bűnöm bűziben,

pokol tüziben

ne engedjed, hogy lehessek részes.

.

Itíleted,

uram, ne tedd

méltó haragodnak nyomós mértékére.

Tekingetvén

nem úgy az én

vétkemre, mint Fiad kiöntött vérére.

Én érdemetlen

és elégtelen

igazítlak csak az ő érdemére.

.

Ennél teljesb,

tökéletesb

igazulásomnak módját nem lölhetem,

Fiad bérét,

piros vérét

hitem által hogyha lelkemre vehetem.

Magam érdemét,

mint szennyem tetvét,

mustra nélkül csak hátam megé vetem.

*

[VII]

Ut et rosa spinis, et lilia premuntur urticis

Amor et amator sic iuncta spineta ferunt.

Nil tam dulce extat, quod non austeritas tangat:

Nulli unquam homini, mel sine felle datur.

.

[Valamint a rózsát a tövisek és liliomot a csalán elnyomja,

Úgy a szerelem és a szerető összefonódott töviseket hord.

Nincs semmi olyan édes, amit a ridegség ne érintene,

Egyetlen embernek sem adatik meg a méz epe nélkül.]

.

Az Úr engem sanyaríta,

Nyavalyák közé szoríta,

Szívemen nagy sebet nyita,

Kivel magához voníta.

.

Oltoványkámot kivevé,

Szép jó voltát megkedvellé,

El nem töré s meg sem szegé,

Maga kertébe viteté.

.

Amely kertet sem dér, ragya,

Zápor s kőeső sem járja,

Veteményét nem fogyatja,

Hasznát csak az Úrnak adja.

.

Teljék kedve s akaratja,

Övét vette s övét tartja,

Minthogy jó szemmel is látja,

Legyen szerelmes magzatja.

.

Segélj engemet, Istenem,

Engedd is búmban pihennem,

Ne hagyj megkedvetlenednem.

Adj veled örökké élnem.

*

[VIII] LEGES MENSALES J[OANNES] R[IMAY]

[ASZTALI TÖRVÉNYEK J. R.]

Et cibus et potus, qui huc ministrabitur nobis,

Dignante monine, nutriant membra nostra.

Absint tricae, nugae, facessat foeditas linguae,

Spurca nec inprobitas hic sua iura promat.

Crapula hinc fugiat, ventrem nec gula distendat,

Nullumque poellorum hic sit certamen Amen.

.

[Ez az étel-ital, melyet itt feltálalnak nekünk, Isten kegyelméből tagjainkot fogja táplálni. Távol legyenek a bajok, a hazug beszédek, szűnjék meg a nyelv ocsmánysága, s a szennyes becstelenség ne lépjen itt jogaiba. A részegeskedés fusson innen, és a torkosság se terpessze elő hasát, s a gyermekek között se legyen itt viszálykodás.]

.

Ez asztalhoz mostan kik letepedünk,

Szükség az Úr Istent öszvességgel kérnünk,

Hogy mind ételt, italt, kikkel részeltetünk,

Szent áldomásával adja elkeltenünk.

.

Távozzanak tőlünk garázdálkodások,

Szóbeli hívságos csácsogdologások,

Szemtelenségeken való vigasságok,

Kikből fajzattanak paráználkodások.

.

Gőzködő italnak se legyen itt helyje,

Tobzódással magát senki se terhelje,

Mit gyomrában betölt, azt meg is viselje,

Okádta moslékát se nyalja, se nyelje.

.

Ne felejtse senki el keresztyénségét,

Sőt itt emelgesse ékes zöld cégérét,

Viselje zabláján nyelvét és beszédét,

Szíviben forgatván az Isten félelmét.

.

Illyen lakodalmon illet embereket,

Istenes élető, hív keresztyéneket,

De akik mindenütt követik kényeket,

Fige helyett falják sovány kökényeket.

.

Űzzék, teljesítsék maszlagosságokot,

Doboló, tomboló sok rusnyaságokot,

Trágár bolondoknak kik gyűjtik számokot,

Gyönyörködésekkel hallgatván szavokot.

.

Szaporodnak mostan köztünk illyen hőssek,

Efféle frisséggel kik igen gőgössek,

Sokan feledkeznek arról is, hogy nőssek,

Dicsekedvén azzal, hogy ők förtelmessek.

.

Így látjuk most lenni világ állapatját,

Nevelten-neveli sok csintalanságát,

Moslék embereknek osztja alafáját,

S csak vicgaságokra tekergeti nyakát.

.

Irtogasd, Úr Isten, az sok gonoszságot,

Az kegyes életnek ki torkára hágott,

Gyomláld ki közzüllünk az oktalanságot,

Talpára állatván az szép jámborságot.

*

[GYŰJTEMÉNYEKEN KÍVÜL FÖNNMARADT RIMAY-ÉNEKEK]

[I] KIBEN KESEREG

A MAGYAR NEMZETNEK ROMLÁSSÁN S FOGYÁSSÁN

Nóta: Legyen jó idő

Ó, szegény megromlott s elfogyott magyar nép,

Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,

Kár, hogy tartatol úgy, mint senyvedendő kép,

Elémenetedre nincs egy utad is ép.

.

Kedvelt, böcsült véred lett csúfoltságossá,

Szablyádnak bév zsoldja nagy olcsóságossá,

Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,

Neved ékessége utálatságossá.

.

Föld reménségére felnevelt úrfiak

Szemétre vettetnek úgy, mint köz tyúkfiak,

Zsírokkal hízódnak az idegen fiak,

Hozzád nem különbek, mint az ördögfiak.

.

Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll,

Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll,

Ínséged nő s árad, veled egy ágyban hál,

Bév étkeid helyett rakódik apró tál.

.

Ki szánhat? bánd magad nyomorúságidot,

Mert nézi s nem érzi az csak romlásodot,

Aki építhetné te szép országodot,

Könnyen múlatja el csak zálaglásidot.

.

Sem pénz, jószág mostan, s méltó árú posztó

Nem indít, hogy szolgálj, megszűkült az osztó,

Csudáld, hogy minden rend nem kóborló s fosztó,

Az nagy orv mert kicsint szörnyebb felakasztó.

.

Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,

Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem,

Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;

Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem.

*

[II] DELICTA QUIS INTELLIGIT? AB OCCULTIS MEIS MUNDA ME, ET AB ALIENIS PARCE SERVO TUO; PSAL. 18.

[KI ÉRTI MEG A VÉTKEKET? TITKOS BŰNEIMTŐL TISZTÍTS MEG, ÉS AZ

ISMERETLENEKET IS BOCSÁSD MEG A TE SZOLGÁDNAK; 18. ZSOLTÁR]

Mennyekben lakozó imádandó fölség,

Kit körül környékez ragyagó fényesség,

Birtokodban vagyon tűz, víz, föld, forgó ég,

Országlásodban nincs sem eredet, sem vég.

.

Te, természet szerént meg nem változható,

Kibűl irgalomra leginkább vagy hajló,

Szóllanék keveset, noha vagyok gyarló,

Büntetésre méltóbb, mint kedvedre való.

.

Szóllok mégis, mivel vagyok kézi munkád,

Noha reménségem kicsin biztatást ád,

De minthogy minden test támaszkodik csak rád,

Nem kétlem, áldásod hogy engemet is áld.

.

Mit mondjak? vétkem sok, mint föveny, szapora,

Égig emelkedik bűzi s poshadt doha,

De oszlatja, mossa irgalmad zápora,

Mint széltűl hogy oszol fűzvirágnak moha.

.

Az vétkeket valjon kicsoda értheti?

Nehéz súlyságokot senki nem mérheti,

S nem mindenkit is eszében veheti,

Kiért haragodot de érdemelheti.

.

Ez titkosoktól is tisztíts hát engemet,

Zabolázd elmémet s tartóztasd nyelvemet,

Mint szú féreg és moly, ne rágja mellyemet,

Tölthessem szentid közt nyugovóhellyemet.

.

Idegen s nem ösmért vétkimet is bocsásd,

És tulajdonimra vess nyithatatlan zárt,

Kerülhessem távul azt az iszapos sárt,

Undokításival ki torkomiglan márt.

.

Ne szállj pörben velem, illy gyarló szolgáddal,

Ne kívánj győzködnöm illy romlandó náddal,

Természeted ajánl szent diadalmaddal,

Hozzád tért esdőket födöd irgalmaddal.

.

Én, poshadt, én, undok, por hamuból való,

Mi lehet énbennem kedvedre ajánló?

Csak az, mi malasztból származik rám hajló.

Mit féljek? előtted áll az közbenjáró.

.

Támaszkodom annak ép áldozatjára,

Azki bűneimet vette föl vállára,

Adjad, legyek készült szent vacsorájára,

Segélj, JESUS, s jöjj el holtom órájára.

.

Vedd hozzád lelkemet, kit bennem tartottál,

Szörnyű haláloddal kit meg is váltottál,

Áldott légy, hogy mennybűl értünk leszállottál,

Ahol üdvözíthetsz, meg oda hatottál.

.

Szép lakóhelyeket készítesz azoknak,

Kik szód hallásához s tartásához szoknak,

És tégedet tartnak fő bizodalmoknak,

Adjad, legyek én is rendiben számoknak.

*

[III] FRAGMENTUM ALTERIUS CANTIONIS

[EGY MÁSIK ÉNEK TÖREDÉKE]

Illik tisztességgel,

Híres vitézséggel

Mindnyájan inkább halnunk,

Hogynem gyalázattal,

Sok káromlásokkal

Pogányok előtt futnunk,

Nagy sok siralommal

És pusztulásunkkal

Vasiga alatt nyögnünk.

.

No, nem kesergetlek,

Hanem inkább intlek,

Térjetek utatokra,

Szegénység nyúzását,

Egymás vérszopását

Mindenitek elhagyja,

Isten hatalmával,

Inkább, hogynem mással

Könnyebb hadat bírnia.

*

[RIMAY JÁNOSNAK TULAJDONÍTOTT ÉNEKEK]

[I] BŰNBOCSÁNATÉRT

Oh, szép, drága zálag,

Igaz, fényes csillag,

Christus, idvösség feje,

Dicsőült sok jóknak,

Angyali karoknak

Tiszta színű tüköre,

Minden bűnösöknek,

Fertezett szíveknek

Egyedül vagy reménye,

Te elődben burul,

Mert vétkezett rútul

Ifjúságom ideje.

.

Én még akkor veszék,

Ádám hogy elesék

Az aranyas időben,

Anyám is sérelmét,

Sűrű, büdös szennyét

Burítá rám méhében,

Ez világra hoza,

Itt is mocsok rútja

Kerekedék szívemben,

Már csak ohajtozom,

Napom fényét várom,

Mint rab setét tömlöcben.

.

Tudom kegyes voltod,

Haragod megoltod

Bűnösök siralmira,

Szemeid az égbül

Szánakozás nélkül

Nem nézhetnek az kínra,

Ha ki olly erőtlen,

Hogy áll csak helyében,

Felvészed vállaidra,

Magad ujjaiddal,

Bölcs oktatásoddal

Vezérled utaidra.

.

Vétkeztem ellened,

Azért csak teneked

Tartozom megvallani,

Tudom, minden vétkem,

Rút illatú szennyem

Felséged eltöröli,

Szomorú szívemet,

Ki gyötri lelkemet,

Örömmel felövedzi,

Oh, melly igen hasznos,

Azki fut az Úrhoz,

S bűnei el nem fedi!

.

Ifjúságom vére,

Gonoszságom téje

Énbennem sok bűnt nemzett,

Felfuvalkodással,

Irigység-, s haraggal

Veszettül kevélykedtet,

Gonosz bosszúállást,

Sem kevés kárvallást

Én elmém ki nem vethet,

Jóra való restség,

Szomorú fösvénség

Nehezíti kedvemet.

.

Ezek mély örvényből,

Mint vizek tengerből

Áradnak ki mindenre,

Friss étel és ital,

Kiért ember kárt vall,

Izgat éktelenségre,

Az bűnnek szarvai,

Mint fának ágai,

Ím, mint csüggnek lelkemre,

Könnyebbíts, Christusom,

Támaszd gyarlóságom,

Hogy ne jussak veszélyre.

.

Vajha az elveszett

Drága öltözetet

Még egyszer felvehetném,

Az én Istenemet,

Ki lelkével éltet,

Vétek nélkül tisztelném,

Nem esném ennyiszer,

Volnék igaz ember,

Mint angyal tündökleném.

De jaj, miként veszék,

Hogy almában evék

Éva, legelső szülém!

.

Nincs már egyéb ruha,

Csak ártatlansága

Az Christusnak énrajtam,

Azt is sok vétkekkel,

Mint szép bársont szennyel

Gyakran megrútítottam,

Gyönyörűségekre,

Világi életre

Mikor magamot adtam,

Azért ennél nékem,

Szívemben jól érzem,

Nincsen nagyobb nyavalyám.

.

Hajlandó az nádszál,

Csak illyen gyengén áll

Az ifjúság virága,

Adomány és szép szó,

Mint madarat sípszó

Hízelkedvén megcsalja,

Világnak szépségét,

Tetsző ékességét

Néki kedven ajánlja,

Az mérget két kézzel,

Gyarló természettel,

Sokszor nagy kárral fogja.

.

Rútságtól melegszik,

Bűnöktől hívtözik

Ifjúság forró heve,

Ezer ékes alak,

Mint vizekben halak,

Úsz ő gyönyörűsége,

Kedve mulandókra,

Szemei játékra

Vadnak néki függesztve,

Puha, lágy ruhára,

Fertelmes ágyékra

Nagy gyakran vonssza szíve.

.

Vadtúl vévén példát,

Oktalanul magát

Bujasággal hervasztja,

Hírvesztő sereghez

S gyanós vendégekhez

Tisztaságát bocsátja,

Tudja, az scorpió

Igen mérges kígyó,

Mégis utait nyomja,

Későn veszélyjére,

Nem idvösségére

Sebeit orvosolja.

.

Elméje megveszett,

Nyughatatlanná lett,

Keresne is gyógyítót,

Nyavallyákkal teljes,

Fekélyekkel tüzes,

Azért nem lél orvoslót,

Magát búval öli,

Kivel inkább veszti,

Mint esső férges diót,

Megszáradt gyümölcsfa

Csak ledőltét várja,

Mert nem lelhet harmatot.

.

Oh, megtörött edény,

Lám, mégis vagy kemény,

Hogy Istenedtűl nem félsz,

Sőt inkább naponként

Fűzöd benned az vért,

Sok hitetlenséget téssz,

Bűntűl szabadulást,

Bánattúl tágulást

Jó orvostúl te nem kérsz,

Minden tagaiddal,

Erős és nyers nyakkal

Olyan vagy, mint repedt érc.

.

Syriában fajzott

Kígyóknak kölykei

Mérgeket megemésztik,

Abban lakozókot

Megrágván, fogokot

Fulákkal meg nem sértik,

De te bujaságod,

Szédítő maszlagod

Tested vérével hízik,

Végy erről már példát,

Ne kövesd az héját,

Ki más vérével hízik.

.

Ennek nyomán indult,

Jó útból kifordult

Az én ifjúságom is,

Egyebekkel együtt

Hínárosban merült,

Gondolatjában hamis,

Nem hasomló jóhoz,

Sem rózsabimbóhoz,

Mert mérges, mint egy áspis,

Cselekedetiben,

Prédakeresésben

Arméniai tygris.

.

Szelídíts meg hozzád,

Vagyon ahhoz pálcád,

Uram, az szörnyű medvét,

Hogy másnak ne ártson,

Nyaka függjön láncon,

Törd ki fogai élét,

Fusson martaléktúl,

Igéző látástúl,

Vedd el szemfény-vesztését,

Sötét, mély barlangból,

Bűnnek homályából

Hozd jó útra életét.

.

Lám, az királyoknak

Udvariban laknak

Szelídült oroszlányok,

Fene párducokkal

Mint kedves társokkal

Játsznak gyenge bárányok,

Te is, oh, nagy Felség,

Kinél minden szépség,

Kifeszíted agyarok,

Azkiknek vad szívek

Szelídekké lésznek,

Noha hitekben gyarlók.

.

Vagyon egy kis szikra,

Mint mustárnak magva,

Jóra bennem világos,

Az bűnnek fekélyjét,

Savanyú kökényjét

Tudja, hogy ízzel poklos,

Azért mindenkoron,

Mint régi rút korom,

Előtte utálatos,

Éleszd azért bennem,

Hogy ne légyen lelkem

Az vétektűl homályos.

.

Mutasd meg valóban,

Ne tarts már homályban

Idvösségem poharát,

Támassz rám oly szelet,

Vehessem lelkedet,

Hadd érezzem meg savát,

Szélesszed el bennem

Zsíros kövér vétkem,

Mint szűrűbeli polyvát,

Szép új kristálszínnel

Lelkemet ruházd fel,

Hadd lássam tisztaságát.

.

Hajts alá füledet,

S az én kérésemet

Tőts bé Fiad kedvéért,

Ifjúságom útát,

Bírjad minden nyomát,

Ne szomjúzzon gonosz vért,

Magát szabja jókhoz,

S essék lábaidhoz

Szeretvén igaz törvént,

Az te útaidra,

Boldog mennyországra

Tanuljon igaz ösvént.

*

[II] PRECATIO PIA AD IESUM CHRISTUM IN EXTREMO MORTIS DISCRIMINE ERIGENDA

CONTINENS VARIAS CRUCIS UTILITATES, & EA QUAE S. S. NOBIS TEMPORE

AFFLICTIONUM SUGGERIT

[KEGYES KÖNYÖRGÉS JÉZUS KRISZTUSHOZ VÉGSŐ HALÁLVESZÉLYBEN]

[MAGÁBAN FOGLALJA A KERESZTRŐL SZÓLÓ HASZNOS TANÍTÁSOKAT, ÉS AMIKET A SZENTÍRÁS MEGPRÓBÁLTATÁSAINK IDEJÉN LELKÜNKBE SUGALL]

Mars, morbi, mortes, mundi mala multa manete:

Vox verae vitae, vivida vita veni.

.

[Háború, betegség s a világ sok baja, tűnjetek:

Igaz élet hangja, eleven élet, jöjj!]

.

Örök élet adó

s arra út mutató

Christus, hozzád kiáltok,

Látom, elvégezted,

hogy éltemet elvedd,

kirűl hálákot adok,

Nincs mitűl rettegnem,

ím, megadom lelkem,

s meghalnom nagy kész vagyok.

.

Pedig kínaimban

vég szakad immáran,

mellyekkel sanyargattál,

Kiket az vér s az test,

hogy minden jóra rest,

tűrt szenyvedett bánattal,

De lelkem azokban

örvendett mint jókban,

s azzal sokat használtál.

.

Mert az kereszt által

eszembe jutottál,

bűnömet megesmértem,

Az szentségek hasznát,

szent igédnek szavát

azzal ízeletettem.

Mely lankadt volt hitem,

s resten könyörgöttem,

abbúl eszemben vöttem.

.

Bűntűl magam óttam,

azt is megtanultam,

hogy csak tebenned bízzam,

Ez velág hívságát,

javát, gazdagságát

utálatosnak tartsjam,

Csak az fényes égre,

szent lakóhelyedre

szívem szerént vágyódjam.

.

Hogy te fiad vagyok,

már bizonyos vagyok,

mert engem is sujtoltál,

Verésed eltűrtem,

mert jómra volt nékem,

arra erőt is adtál,

Kínszenyvedésimmel

sok keresztyénekkel

nagy méltóságra hoztál.

.

Énrajtam nagy sokan

tanulták immáran,

kik látták keresztimet.

Mondják, ha ma ezen,

holnap mi fejünken

érezhetjük ezeket,

Térjünk meg az Úrhoz,

talám megszán, s nem hoz

ily kínra, vervén minket.

.

Oh, mennyei felség,

Isteni bölcsesség,

csudálatos szent dolgod,

Vagy versz, vagy élesztesz,

jót adsz vagy sillyesztesz,

mind javunkra fordítod,

Kik tebenned hiszünk,

tőled csak jót veszünk,

vesztünket nem kévánod.

.

Valjon kínaimba

Mint maradtam volna

te segítséged nélkül?

Holott nincs jó bennem,

tudod, én Istenem,

az magam erejébűl

Veszett vagyok és holt,

ha jót belém nem olt

szent lelked jó kedvébűl.

.

Ő súgta meg nekem,

hogy azmint Istenem

akarta, úgy lött dolgom,

Az jókat elvövén

miért nem szenyvedném

az gonoszt is, ha tudom,

Hogy méltán szenyvedtem

s többet érdemlettem,

s bűnből így kell tisztulnom.

.

Jű ebből nagy hasznom,

s nem egyedül vallom,

mert te többet szenyvedtél,

Most is velem szenyvedsz,

nem soká versz és feddsz,

majd lészesz segítséggel,

Fogadtad, meghallgatsz,

kénaimban megszánsz,

megmentesz nagy erőddel.

.

Mert bölcs vagy te, Isten,

tudom, mindenekben,

s ím, megnyugotsz engemet

Az örök életben,

azhová szünetlen

készítettem lelkemet;

Jűj el, Uram, jűj el,

lelkemet már vedd fel,

láthassa szent színedet!

.

Ez velági szépség,

tettetett ékesség,

jó hír, nagy gyönyörűség,

Sem erő, gazdagság,

tisztbéli méltóság,

meg nem tart semmi mentség,

Nagy örömmel mégyek,

hogy tevéled éljek,

szent és mennyei felség.

.

Hálát adok pedig,

hogy engemet eddig

ez velágban éltettél,

Téged megesmervén

gyámolul hütemben

szünetlen mellém jüttél,

Oh, én üdvességem,

ki megholtál értem,

pokoltúl megmentettél.

.

Felejtsd el bűnömet,

tisztítsd meg szívemet,

hogy tisztán menjek hozzád,

Én is megengedtem,

kik véttek ellenem,

erre vitt az te példád,

Könyörülő isten,

ily kedves igyemben

szent lelkedet mellém ádd.

.

Szerelmes társomnak,

kedves magzatimnak,

kiket éltemben adtál,

Csak téged egyedül

hadlak én gyámolül,

őriztesd angyaliddal,

Lelki, testi jódat,

Nyújts rájok karodat,

részesítsd áldásoddal.

.

Arany, ezüst helyett

hadtam szent igédet

nekiek, hogy becsüljék,

Tégedet féljenek,

ha mit az emberek

vétnek, semminek véljék,

Minden bosszúságot,

kit látnak miattok,

felségednek jelentsjék.

.

Ez én akaratom

s végső kévánságom,

Mellyet, uram, elődben

Bűnből tisztult lelkem

s víg, repeső szívem

vágyódván az egekben

Támaszt, nagy jó kedvvel

és oly reménséggel,

hogy te meghallgatsz ebben.

*

Rimay János költő – Lighthouse

Rimay János
összes költeménye

TARTALOM

[EPICÉDUM A BALASSI FIVÉREK, BÁLINT ÉS FERENC HALÁLÁRA]

[KÍSÉRŐ ELOGIUM ÉS ELŐSZÓ EGY TERVEZETT BALASSI-KIADÁSHOZ]

[RIMAY JÁNOS SZERELMES ÉNEKEI A BALASSI-KÓDEXBEN]

[RIMAY JÁNOS MEGKOMPONÁLT VERSGYÜJTEMÉNYE]

[RIMAY JÁNOS VERSEI A MADÁCH-RIMAY KÓDEXEKBEN]

[GYŰJTEMÉNYEKEN KÍVÜL FÖNNMARADT RIMAY-ÉNEKEK]

[RIMAY JÁNOSNAK TULAJDONÍTOTT ÉNEKEK]