Magyar írástudók árulása – XXIV.

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

p p pp p p

Eugéniusz:

Magyar írástudók árulása – XXII.

Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,

jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit

p p pp p p

Baka István

Döbling

Ilia Mihálynak

„‘S nem különben, mint a’ kiégő üstököscsillag
iszonyu forgásában se határt se utat nem tart,
de mint átok a’ végtelen üregben maga magát
emészti ‘s napsystemákat rendít meg, ugy bolyong
czél ‘s törvény nélkül a hazátlan, hiv jobbágyokat
csábit el, megelégedett polgárba nyugtalan
bizalmatlanságot önt ‘s végre maga kétségbe esvén,
nem ritkán önkezivel végzi örömtelen éltét.”
(Széchenyi István: Hitel)

„Vannak, akik azt mondják: az ember ebben
az életben sohasem tudhatja, vajon halála után
elkárhozik-e, vagy sem, én sem tudhatok tehát
semmit előre. Ezeknek azonban ezt válaszolom:
megnyílt előttem az ég, és az Orion csillagképében
ugyanolyan világosan olvashattam, mint a saját
lelkiismeretemben, hogy én itt a földön
meztelenül, a végső kétségbeesésben, a saját
szennyemben fogok elrothadni és tönkremenni,
hogy a másvilágon az örök kínra ébredjek,
s ezeket a kínokat nem a kicsiny Föld, hanem
a csillagok és a világmindenség dimenzióihoz
mérten fogom szenvedni egyre növekvő mértékben,
amihez képest a saját nyelvem kiharapása
valóságos gyönyörnek számítana.
Ó, Isten, miért is születtem én, nyomorúságos
féreg, miért is emelkedtem ki a semmiből?”
(A döblingi önvallomásokból)

I

Éjszaka van magamra hagytak végre
az orvosok az ápolók sehol
körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország
vagy a Döbling-Magyarország-Pokol

Csend van tán Isten elharapta nyelvét
csillag sem csikordul tengelyén
hallgass te is aludj Széchenyi István
legnagyobb magyar szerencsétlen gazfi én

Beh jó hogy el van zárva minden ablak
beh jó hogy itt benn minden óra áll
míg így marad nem férkőzhet be hozzám
a park ösvényein settenkedő halál

Éjszaka van magamra hagytak végre
az orgyilkosok árulók sehol
körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország
vagy a Döbling-Magyarország-Pokol

II

Aludj aludj ne ébredj fel soha
a hold ezüstlő ingalapja lassan
lengjen csak a részvéttelen magasban
tebenned végre minden óra áll
nem láthatod hol erdőkkel sötétlik
mint ágyékszőrzettel a láthatár
megnyílt a menny és méhéből kihullott
s már éhesen bőg a kisded halál
nem hallod mert számodra nincs halál
hallgass csak és szorosra zárd a szádat
különben belső éjed szerteárad
és nem lesz többé napja a világnak
nyugodj meg Döbling anyaméh s te a
Sátán magzata el ne hagyd soha
csak ringatózz az alkony vérpiros
homályában megszületned tilos
aludj a percek gyertyái kioltva
Döbling vén embriója és bolondja
aludj aludj felébredned tilos

III

Mióta ülök e karszékben nem tudom
Magyarország nincs többé már csak bennem él
ülök hát mozdulatlanul nehogy elrebbentsem folyóit
a havasok cukorsüvegét föl ne nyalják
a hajnalok ülök csak mozdulatlanul
a függönyök elvonva nem hallhatom a závárzatok
zörgését ülök csak és ringatózom
mint egykor rosszul ácsolt tutajon az Al-Dunán
bolond-sityakom félrecsapva hetykén ülök és ülök
a holdfény hágcsója előtt csak fel kellene állnom
s megindulhatnék fölfelé elhagyhatnám örökre
e világot e poklot ám én szólitom
szolgáimat még szorosabbra azt a függönyt
ne lássak semmit ne lássam a semmit
mi is lehetne még az ablakon túl

Mint a kiégő üstökös mely iszonyú
forgásában se határt se utat
nem tart de átokként a végtelen
űrben maga magát emésztve nap-
rendszereket rendít meg úgy bolyongnak
cél s törvény nélkül a hazátlanok
most én is így bolygok fényt vérző csillag
és iszonyú csóvám forog forog

Mi is lehetne még az ablakon túl
ne lássak semmit ne lássam a semmit
még szorosabbra azt a függönyt szólitom
szolgáimat a világot a poklot
elhagyhatnám örökre és megindulhatnék fölfelé
a holdfény hágcsóján csak fel kellene állnom
s csak ülök és ülök bolond-sityakom félrecsapva hetykén
s ringatózom mint egykor rosszul ácsolt
tutajomon az Al-Dunán s nem hallom a závárzatok
zörgését felnyalják a hajnalok
a havasok cukorsüvegét elrebbentették folyóimat
Magyarország csak bennem él nincs többé nem tudom
mióta ülök e karszékben iszonyú
forgásomban se határt se utat
nem tartva magam magamat emésztve
cél és törvény nélkül bolyongva mint
kiégő csillag Isten eldobott
kesztyűjét csóvámat vonszolva a
végtelen űrben mozdulatlanul
ülök csak ülök karszékemben és
szemem lezárva ajkaim lezárva

IV

Egy hosszú-hosszú kátránnyal befestett
deszkakerítés és előtte a
sikátor ernyedt magatehetetlen
porában futkározó kutya

Sovány gacsos lábak fakóvörös szőr
ernyővázként nyíló-csukódó bordák
Nápolyban láttalak vagy Debrecenben
te loholtál le és föl Magyarország

Mit kutakodtál boldogabb fogakkal
lerágott Európa-csontokat
szaglásztad félszegen az éjszaka
kátrányával bemázolt Mennyország-falat

De rés sehol de rés akkorka sem
amin egyetlen csillag fénye át-
türemlik szűkölünk csak Európa
küszöbeitől elvert kutyák

Rohangásztál le-föl míg meg nem untad
mindegy Nápolyban-e vagy Debrecenben
aztán elült a fölvert fénytelen por
elkullogtál a szürkületben

V

Döbling Döbling éjfélt üt az óra
összeér két villám-mutatója
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
reszket a föld varangy-iszonyától
megrázkódik holtjait kihányja
csontszilánk-eső zuhog a tájra
Döbling Döbling éjfélt üt az óra
összeszikrázik két mutatója
bokor-csontparipát regulázva
lovagol az erdők őszi váza
hadonásznak ördögmancsok ágak
angyalhaj-viharba markolásznak
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
reszket a föld varangy-iszonyától
poklok és a mennyek összecsapnak
villám reccsen és kettéhasadnak
felhő-angyalingek angyalborda-
xilofont ver a sátáni horda
harangszoknyák alá nyúl a dögnép
kitépi a kongás ágyékszőrét
Döbling Döbling éjfélt üt az óra
összeforr két villám-mutatója
súlyos kriptafedelét a holdnak
félrehengerítették a holtak
s mélyéből sivalkodva kitörnek
az Orion-csillagbeli szörnyek
elözönlik a levert vidéket
Haynau- és Bach-pofáju rémek
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
függöny lebben ablakom kitárul
s bandái a felbőszült dögöknek
rozzant karszékem körül pörögnek
orromat fricskázzák és röhögnek
s óbégatnak te tetted te tetted
te aki e népet fölemelted
tenkezeddel sírba is te lökted
Döbling Döbling éjfélt üt az óra
csótányként bagzik két mutatója
s míg összetapadnak büdös kéjben
seregek rohamoznak az éjben
ágyú morran és dörög a dobbőr
jönnek föld alól és fellegekből
a vetések lángtalppal taposva
sercegve ég az Isten-borosta
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
csárdás döng a föld-ég reng a tánctól
röpülnek a párok vígan ropja
akasztott emberrel a bitófa
dübörög a csárdás lángban állnak
villámsújtva a nagycenki hársak
Döbling Döbling éjfélt üt az óra
elszenesedik két mutatója
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
megrázkódom varangy-iszonyától
Döbling Döbling megszökött az Isten
pisztolyon az ujjam mint kilincsen
Döbling Döbling Döbling angyalborda-
xilofont ver a sátáni horda
Döbling Döbling köröttem pörögnek
Haynau- és Bach-pofáju szörnyek
Döbling Döbling Döbling dől a zápor
dübörög a tánc a deszka lángol
Döbling Döbling összekapaszkodva
angyallal az ördög ropja ropja
Döbling Döbling Döbling körbefognak
s óbégatnak rémek és a holtak
te tetted te tetted és röhögnek
fölemelted sírba is te lökted
zápor dől a pokol tüze lángol

LUCSOK S PERNYE MARAD A VILÁGBÓL

VI

Mióta ülök e karszékben nem tudom
elmúlt az éj és elszállt a vihar
virrasztásommal Isten mit akar
azt sem tudom élem vagy álmodom
és csigaként tapogatózva lassan
mászik már elnyűtt függönyeimen
a hajnalfény e nyálkás förtelem
s minden a megszokott elunt alakban
írószerek s a könyvek szétdobálva
az asztalon a pohár peremére
mint tüdőbeteg felköhögött vére
vörösbor szárad sarkukig kitárva
az ablakaim de már nem az éj
poklára nyílnak messze-messze jár
a zivatar a kísértő halál
az éj elszállt és elmúlt a veszély
s nincsen pokol mert nincsen semmi sem
nem fegyver csörren és nem ló dobog
nap-zsandár váltja csak hold-silbakot
nincsen pokol mert pokolibb a menny

Mióta ülök e karszékben nem tudom
már elhalványult rég az Orion
elszállt az éj elmúlt a zivatar
virrasztásommal Isten mit akar
virrasztásommal Isten mit tehet
aludnék már s tudom hogy nem lehet
vén embrió Döbling méhébe zárva
ki szülhet engem újra e világra

Mint a kiégő üstökös mely iszonyú
forgásában se határt se utat
nem tart de átokként a végtelen
üregben magát emésztve halad
kiégő csillag ezt az aluvó
naprendszert újra megrendítenéd
aludj inkább és húnyj ki jeltelen
amíg a virradat vörös csuklyás bakó
az égi vérpad grádicsára lép

p 1

p

p Neki a Mű csak egy ürügy, hogy impresszionista „kritikája” csapongjon

p Neki a családja csak egy életnyersanyag, kísérleti terep és a személyzet

p Neki rangon aluli megfogni a csákányt, inkább kampány-beszédet firkál

p Maratoni táncversenyt stb. rendez, aki megalázza magát, az pénzdíjas…

p Közönség-szórakoztatásra ön-jelölteket biztat fel tévés tehetségkutatóba

p A papnak kellett volna példát mutatnia: csak a bűnt gyűlöld, ne a bűnöst

p Le kellett volna lerombolnia a hamis illúziókat – de ezt ki köszönné meg?

p

p

p 2

p

p Nem hülye ő bemenni az oroszlánbarlangba, ha egy hangszert vihet be…

p Neki csak tiszta eszközei lehetnek, „szellemi ellenfele” nem válogat: na ne!

p Nehéz, zord, vészidőben a szigligeti stb. alkotóházban húzom meg magam

p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítése helyett ő inkább elszabotálja azt

p Tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumussal riogassák népét

p „Összetéveszti” a szerepeket: egyszerre rendőr, ügyvéd, ügyész és bíró

p Bűn-segédkezik találmánya elsinkófálásához/emberellenes használatához

p

p

p 3

p

p Röstell bulvárlaptól tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor stb.

p Visszariad attól, hogy teóriát igazolandó akár tutajjal keljen át az óceánon

p Engedi napirendről levenni a csoport-, a réteg-, a nemzeti sorskérdéseket

p Hagyja beskatulyázni magát: vagy ír, vagy fest, vagy régész, vagy feltalál

p Jogosan kirúgott kispap – „ezért” élenjár a szerzetrend felszámolásában

p Hagyja magát piti csetepatéba belerángatni: sasként kapkod legyek után

p Engedi megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt aktív is: ő lesz botrányhős

p

p

p 4

p

p Bedugja fülét a szirénhangra, vagy az árbochoz nem kötözteti ki magát

p Csak címért, rangért, kitüntetésért hajt/óvatlan: a hiúsága és a hízelgői

p Csak bérmunkába fordít: nem győzködi a kiadót, mi ma igazi hiánycikk!

p Nem gondolkodó ember – ő ökörkövetkezetesen nevel gyereket, diákot

p Aufklérista – a társadalmi bajok pusztán felvilágosítással megoldhatók

p Ő nem radikális, nem nyomozza ki a hamis tudat társadalmi gyökerét

p Aszerint törődik a hozzá forduló beteggel, hogy ki ő, ad-e „hálapénzt”

p

p

p 5

p

p Önmagát szentté avató – a gyarlóságait meg nem valló, takargató

p A szentté avatási perekben ő az ördög megvesztegethető ügyvédje

p Se naprakész szakmai tudása és se jó formaidőzítése: nagy a Feladat

p Nappal szervezkedsz, adminisztrálsz, éjszaka alkotás helyett elalszol…

p Nappal hallgatsz, s csak „álmodban beszélsz” – de azt senki se hallja

p Az egykori politikai üldözöttekről ír – nélkülük, és sorsuk iránt közönyös

p Nem ad hálát azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjait, sőt!

p

p

p 6

p

p Miért kéne vakon fejest ugrani ismeretlen – mély/sekély – vizekbe…?

p Nem éri meg újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak

p Csak az egyes kisembert hibáztat, nem a rendszert, mely így katalizált

p Háborúra uszít stb., mely békés család-apákból is kihozza a gyilkost!?

p Napirendről leveszi: hogy lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni

p Napi visszajelzett sikerélmény – a visszhangtalanságban: hirtelen halál

p Globális kitekintést/összehasonlítási alapot nem ad: hogy élnek mások

p

p

p 7

p

p Nagyszájú kérkedő: ütközet alatt lapul, majd mások hőstettét orozná el

p Nagyrabecsülés jeléül emancipált tanítvány: minimumot követelsz tőle

p Kisebb erővel keresi-kutatja a tétele, állítása igazolását, mint cáfolatát

p Nagydobra vert/elhallgatott örömhír: nem hiába a bánat, van bocsánat

p Nagybani adócsalóknak tár fel kiskapukat, ad titokban „jótanácsokat”

p Nagy zajt csap körülötte az életpiac: nem hallja az isteni sugallatokat

p Nagy ötleteket, jó találmányokat lop/felvásárol, begyűjt, majd eltemet

p

p

p 8

p

p Eléri, hogy diákja csak megúszni akarja a tanulást, ne is kérdezzen…

p Nagy idők nagy tanúja, ezért veszélyben – nem ad neki tanúvédelmet

p Nagy idők kis-nagy tanúja: igazat addig ír, míg az nem „önfeljelentés”

p Nagy hűhót csap semmiért – avagy hegyek vajúdnak, egérke születik

p Nagy eszét otromba tréfák, durva, alázó ugratás kiötlésére használó…

p Nagy Ellenálló volt/maradt, épp csak a Gonosz kísértésének enged(ett)

p Létfontos a sajtószabadság, de hogy ezt neki is újra ki kéne harcolnia?

p

p x

p p pp

A 

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

p p pp p p

Eugéniusz:

Magyar írástudók árulása – +

Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,

jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit

p p pp p p

Petőfi Sándor:

AZ ITÉLET

A történeteket lapozám s végére jutottam,
És mi az emberiség története? vérfolyam, amely
Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki,
És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig,
Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése
A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében.
Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója.
Rettenetes napokat látok közeledni, minőket
Eddig nem látott a világ; s a mostani béke
Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána
A földrendítő mennydörgést szokta előzni.
Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő,
És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e
Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta,
Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök
És örülök szilajan. A háború istene újra
Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván
Lóra ül és végigszáguld a messze világon,
És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja.
Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:
A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké,
Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma
Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet,
Melyet igért isten, próféták ajkai által.
Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet,
Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk
Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.

Pest, 1847. április

p 1

p

p Mintha marslakó lennél, olyan idegenül mozogsz a való világban

p Mintha már te magam is úgy látnád, hogy a király nem mezítelen

p Mintha szóban lerombolná a templomokat, és felégetné az iskolákat

p Mintha Kolumbusz a Városligeti tavon csónakázgatna az Új Világ felé

p Mintha csak az ingyen-konyhákra főznék, ahol nem illik reklamálni

p Mintha a fehér abrosznál tárgyalnék, vagyis alkudoznék az ördöggel

p Mintha ártatlan lennék a kútmérgezésben – csak a kávájára kakiltam…

p

p

p 2

p

p Nemhogy „orvosolom”, de magam idézem elő az olvasási nehézségeket

p Neki nem előbbre való a beteg emberek érdeke, mint a mundér becsülete

p Ő álruhában/kampányban se jár a nép közé: nem él sorsközösségben vele

p Önkényesen rangsorolja: ki inkább rászorult testi és lelki beteg, szegény?

p Nekrofiliámat – többek között – a fekete, morbid humoromban élem ki

p Neki kell Antigonéként eltemetni a halott testvért, életem árán is: na ne!

p A hétvégén kéne behozni a lemaradást – inkább a kerti mulatságra megy

p

p

p 3

p

p Vevő rá: neki nem kell túl sokáig kínálgatni a „dísz-gój” hálás szerepét

p Nekem ne lennének elveim: én vagyok az, aki elvből elvet minden elvet

p Nekem ne lenne programom – a gyerekek megbotránkoztatása nem az?

p A felbujtott csőcseléknek programot is adó: ő a pogrom értelmi szerzője

p Neki nemcsak a közhely igazságai, de még a tévedései is terméketlenek

p Nekem, a hivatalból, ill. fizetett bomlasztóként semmi nem lehet elég jó

p Neki csak játék a szellemi munka, ahhoz képest nem is rossz benne

p

p

p 4

p

p Neki csak elő-futárjai és epigonjai vannak, hisz ő a mind-örökös Csúcs

p Neki az írás szent dolog, ezért csak Szenteste ír egy-egy sort a Bibliájába

p Neki egyedül a magas művészet a szent, maga az élet az viszont profán

p Neki maga a Mű csak ürügy, hogy impresszionista kritikája csapongjon

p Neki a családja stb. csak életnyersanyag, kísérleti terep és személyzet

p Neked kellene győzni a maratoni táncversenyen, vagy félbeszakad pályád

p Nem mutat jó példát, hogy csak a bűnt gyűlöljük, de a bűnös embert ne

p

p

p 5

p

p Bolond lenne lerombolni a hamis illúziókat – hisz ő csak köszönetet vár…

p Hülye lenne bemenni az oroszlánbarlangba, ha csak egy hangszert vihet

p Nem nyomoz, ha csak tiszta eszközei lehetnek, de ellenfele nem válogat

p Nehéz, zord időkben a szigligeti alkotóházi komfortban húzza meg magát

p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítését elodázó, elszabotáló, elpasszoló

p Jól tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumus riogassa a népet

p Tudva „összetéveszti” a szerepeit: rendőr is, ügyvéd is, ügyész is és bíró is

p

p

p 6

p

p Segédkezik találmánya elsinkófálásához, vagy emberellenes használatához

p Röstell a bulvárlaptól tanulni: se olvasóbarát tipográfia/címadás, se humor

p Visszariad attól, hogy teóriáját igazolandó akár tutajjal kelj át az óceánon

p Hagyod levenni a napirendről a csoport, a réteg, sőt a nemzet sorskérdéseit

p Hagyjuk végleg beskatulyázni magunkat: írunk vagy festünk, vagy feltalálunk

p Hagyod magad piti csetepatéba belerángatni: egy sas kapkod a legyek után!?

p Engeded megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt pont itt te leszel a botrányhős

p

p

p 7

p

p A címért, rangért, kitüntetésért hajt – nem óvakodik a hiúsága hízelgőitől!

p Csak bérmunkába fordít: nem győzi meg a kiadót, mi ma az igazi hiánycikk

p Nem a gondolkodó ember, de az ökör következetességével nevel gyereket

p Egy aufklérista, aki nem nyomozza ki a hamis tudatok társadalmi gyökereit

p Ne aszerint törődj a hozzád forduló beteggel, hogy ki ő és hogy ad-e hálapénzt

p Nálam soha nincsen „kegyelem kettes”, még azt is ki kell/kellene érdemelni!

p Csak várjuk meg, amíg kérdeznek – akkor nem játszik, ha senki nem figyeli

p

p

p 8

p

p Ő vállal vétkes néma cinkosságot bármilyen elnyomorító sötét rendszerrel

p Nem választható ellenséget nem ismer-ismertet: az öreg és ravasz ördögöt

p Semlegesek vagyunk, úgy tanítunk, hogy rossz ügyek mellett is érvelj jól…!

p Nem vagyok hiú: szerényen, név nélkül mószerollak be a Nagy Főnököknél

p Nem vagyok becsületes megtaláló: eltulajdonítom mások szellemi értékeit

p Nem tudj, vagy nagyon nem akarja tudni: prekoncepciója, előfeltevése van

p Nem tudok félrevonulva, egyedül, csendben, türelmesen nagyvadra lesni…

p

p x

*

Petőfi Sándor:

AZ ŐRÜLT

– – – – Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába’ vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?… sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem… hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

p p pp

A 

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…