Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Létrontás/javítás ABC – XIV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 29.

kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Ábrányi Emil

LAKÁJOK KARDALA.

Be nagyszerű annak a sorsa,

Akit táplál nagyúri kéz!

Nem küzd a létért! Kényelemben

Hallgatja, hogy’ sír künn a vész!

Puhán vetett, jó, meleg ágyban

A takaró füléig ér!…

Utálatos szabadság! Távozz!

Nekem livrée kell és kenyér!

Hideglelősként dideregjek?

Éhezzem, mint erdei vad?

Csupán azért, hogy elmondhassák;

„Nézzétek! Független! Szabad!?”

Nem! A kegyetlen koplalásnál

A kegy falatja többet ér!…

Utálatos szabadság! Távozz!

Nekem livrée kell és kenyér!

Mily kellemes, könnyű mulatság

Szolgálni a nagy urakat!

Egy kis hajlongás, kis hizelgés,

S a jutalom csak úgy szakad!

Mit árt az, hogyha rosz kedvükben

Megrúgnak néha? Csigavér!

Utálatos szabadság! Távozz!

Nekem livrée kell és kenyér!

Csak egyszer él az ember! És ezt

Koplalva, fázva, élje le?

Rossz társaság a büszkeség, ha

Koldustarisznya jár vele.

Ej! a busás borravalónál

Nincs finomabb, szebb pályabér!

Utálatos szabadság! Távozz!

Nekem livrée kell és kenyér!

Vígan hörpintem uraságom’

Borával töltött nagy kupám!

Éljen a függés! A szabadság

Zsiványoknak való csupán!

Koplaljon a bölcs és a költő,

Az én szám enni, inni kér!

Utálatos szabadság! Távozz!

Nekem livrée kell és kenyér!

Ábrányi Emil

Kóbor lantos az udvaronc előtt.

„Jer udvarunkba!… Fényes ünnepélyen

Szabunk dalodnak árt.

Hogy illik az, hogy nyomorogva éljen

Ily édes szavu bárd?”

– „”Míg él a földön egy boldog szegény,

Ki ért kacajhoz, csókhoz

S remélni tud: nem vágyom addig én

Boldogtalan nagyokhoz…! -„”

„Nyarunk haldoklik. Nézz csak szét!… A pástot

Hervasztja már az ősz.

Ruhád mily vékony!… Kapsz meleg palástot

Ha udvarunkba jősz.” –

– „”Míg egy szarvas lesz, mely vígan szökel

Magányos rengetegben

S búgó szelek sirámin szunnyad el:

Hogy tudtok hívni engem? -„”

„Arany serleg vár! Rózsaágy! Tiéd a

Legízesebb falat!…

Dús hercegeknek, mint kegyelt poéta

Dalolsz ebéd alatt!…”

– „”Míg zöld fűben találhatok nyugalmat,

Patak, forrás üdít,

Míg lesz egy koldus, ki dalomra hallgat,

Ó kérlek, hagyj meg itt!…””

„Édenbe jutsz! – Fejed mámorba szédűl,

Annyi jutalmat kapsz ott!

Hóarcu hölgyek hófehér kezétűl

Nyersz kincset, rózsát, tapsot!…”

– „”Míg lesz egy árva, aki rejtve sír

Magányos bánatában,

Kinek dalom fájó sebére: ír,

E port tapodja lábam!…””

„De nincsen semmid! Foltos a ruhád!

Bolyongsz, mint egy kisértet!

Éhezve sorvadsz! – Őrült!… Jössz-e hát?

Hirnévre, rangra, – érted?!”

– „”Míg lesz kék mennybolt, messze láthatár,

Hűs erdők, vad hegyek…

Míg lesz a földön egy szabad madár -:

Szolgának nem megyek!…””

1879.

p 1

p Aki

p az idegen,

p sőt ellenségtől kapott

p istenképe imádása miatt

p magát örök szolgaságra ítélő…

p Aki

p éppen

p a jótevője elől

p futva, lóhalálában menekül,

p de fejvesztve pont ellenségéhez rohan

p Aki

p egy profi

p rágalmazó,

p aki jól tudja,

p hogy nem akármit,

p de valami elég hihetőt kell rá fogni….

p (majd ez bumerángként visszacsap rá)

p Aki

p becsület-

p sértési ügyben

p becsületbíróság keresés,

p elégtételadás, visszakozás,

p jelképes párbaj helyett lapul,

p vagy perel, vagy övön alul üt…

p Aki

p a földi

p igazságszolgáltatást

p ügyeskedve, vesztegetéssel,

p vagy csak szerencsével kikerülő:

p de akire a lelkiismerete örök kínpadja vár…

p Aki

p akár

p nyolc napon túl is

p nehezen gyógyuló,

p de „csak” erkölcsi lelki sértő:

p aki azért mégiscsak bűnhődik:

p mert őt az Isten nem veri bottal…

p Aki

p belemegy

p a sárdobálásba,

p felveszi a kesztyűt,

p de nagyon meglepődik,

p ha így ő is jó szaros lesz…

p Aki

p abban a tévhitben él,

p hogy a jó erkölcs/becsület

p már a boldogságnak nemcsak

p szükséges, de elégséges feltétele is…

p A minimumot már maximumnak veszi…

p Aki

p egy tiszteletreméltó

p derék polgár, családapa stb.,

p „csak” életének nincs sava-borsa:

p semmi/kevés szellemi kalandozás,

p ötlet, humor, játék, költészet stb.stb.

p Aki

p maximalista:

p ha nem képes

p folyton a bravúrra,

p ha „csak” elég jól teljesít:

p akkor ő máris önmarcangoló

p Aki

p ha netalán

p bekap egy, szerinte védhető gólt,

p akkor addig rágódik, bosszankodik rajta,

p míg pont emiatt bekap egy tényleg potyagólt…

p Ha

p te itt-most

p még nem éred el,

p az a szőlő még savanyú –

p a kosarat adó nagylány meg

p éretlen, csúnya, sőt romlott stb.

p Ő

p legalább

p képmutató, álszent:

p az erénynek így azért

p mégiscsak hódoló „bűnöző”

p Aki

p nemhogy

p takargatja, szégyelli bűneit,

p de egyenesen dicsekszik velük,

p mintha a betegségére lenne büszke…

p Aki

p a Vak

p jóhiszeműsége miatt

p pár emberben nagyot csalódóból

p lesz az egész emberiséget megvető

p Aki

p olyan, mint

p a megtérő tékozló fiú

p királyi fogadtatását irigylő „jó gyerek”,

p aki már bánja, hogy ő eddig olyan jó volt…

p (ezt idáig csak megfelelési kényszerből tette)

p A

p politikai

p pankráción

p át nem látó megosztott–

p összeugrasztott ex jóbarátok –

p és a nevető haszonélvező harmadik…

p Aki

p egy,

p a teendőit

p addig-addig halagató,

p míg végül a fejére dűl a háza –

p egy mindenre ráérő Pató Pál úr…

p A

p vadidegent/

p más hitű kiraboltat

p közönyösen átlépő,

p az út szélén szenvedni hagyó,

p a miséjére siető, irgalmatlan pap

p Akinek

p a 2×2 néha,

p olykor négy, néha öt,

p ahogy a többség ma szavaz…!?

p Kevés ő ahhoz, hogy ezt megítélje…

p Aki

p olyan

p szekér után futkos,

p amelyik nem veszi fel –

p a jó meg már rég elment…

p (a hozzá való lány már elkelt…)

p Aki

p addig-addig

p fitymál, válogat,

p hogy végleg egyedül marad,

p vagy e vészhelyzetben már bárki jó lesz…

p Aki

p gyönyörködik

p a rózsája illatában,

p de gyalázza, átkozza a töviseit:

p Ő az álmai tökéletes nőjére vágyott

p (attól koldulna, ha tényleg megkapta volna…)

p Aki

p az utcán,

p munkában angyal,

p de otthon meg ördög:

p nála mindig az idegen az első,

p akivel alázatoskodóan nyájas,

p hazaérve meg goromba pokróc…

p Aki

p úgymond

p csak a családi-házi béke

p kedvéért lesz egy papucsférj,

p amivel időzített bombát helyez el –

p ha (be)telik a pohár, vagy beteg lesz,

p vagy ölelés helyett akár ölni is tudna…

p Alkalmatlan:

p aki az ember-Élet

p izgalmas kihívásai alól

p egyszer s mindenkorra

p felmentette önmagát –

p nem szolgál, csak egy

p kiszolgált „nagybeteg” …

p Aki

p elmenekül

p a családalapítás

p izgalmas kihívásai elől:

p pl. egy pályatévesztett pap

p (cölibátusban élő parázna)

p Aki

p hiúságból

p magát stresszeli:

p egyre nehezebb a feladata,

p mégis egyre kevesebb gondolkodási

p időt ad magának – kudarcélmény kereső…

p Aki

p „Szabadiskola”

p kedevelő-preferáló:

p itt nincs semmi követelmény,

p itt nincs lecke/számonkérés stb.

p Aki oda se megy, még dicséretet is kap…

p Aki

p olyan, mint

p az egyre jobban

p blöffölő, felfuvalkodó,

p majd hirtelen halállal kipukkanó

p nagyzási hóbortos, irigy stb. béka…

p A

p tücsök

p és hangya mese

p neki csak hazugság,

p a gaz-dögöket látva

p egyáltalán nem szorgalom-hívő,

p de parazitának, spekulánsnak stb. készülő

p Azt

p váltig hiszi:

p minden csakis

p az igyekezeten múlik,

p és nincs antennája az isteni kegyelemre

p Ötlet, ihlet nélkül ont magából silányságokat…

p Sors bona,

p nihil aluit:

p jószerencse,

p semmi más nem számít?

p Aki egy élet-hazárdjátékos,

p aki bérletet váltana Fortunára……

p Aki

p egyre

p jobban fokozott

p öngyötréssel pótolná

p a születési alapadottságainak

p a súlyos, pótolhatatlan hiányait,

p ahelyett, hogy a meglévőt képezné…

p Te

p csak

p nyugodtan

p tombold ki magad,

p majd már az életed

p vége felé megtérsz…!?

p Hiszed, hogy rossznak lenni jó,

p csak a társadalom fojtaná el vágyaidat,

p hisz pl. minden férfi eredendően poligám stb.

p A

p buzgó

p kiscserkész

p Életed végén

p napi jó pontjaidat

p majd mind beválthatod

p a Paradicsomba lépéshez!?

p Ez vigasz a boldogtalanságban?

p Aki

p buzgó volt

p a karitatív jótettekben,

p „csak” éppen Ő nem volt

p az Isten rendelte helyén,

p nem rendeltetésszerűen

p használta el és fel magát…

p Aki

p úgy véli,

p hogy az a fontos:

p legyél szerény-alázatos:

p legyen egy nagy Példaképed

p és kövesd ő mindig mindenben –

p még akkor is, ha ő éppen a kútba ugrik…!?

p Aki

p szerint

p a legjobb meg sem születni,

p de ha ez már késő, már megtörtént,

p akkor viszont halj meg minél előbb…!?

p Akit Isten szeret, az fiatalon halhat meg,

p mert ugye a csúcson kell abbahagyni

p utána már úgyis csak lefelé mész…!?

p Akinek

p a jelmondata:

p ami nem megy elsőre,

p azt ne nagyon erőltesd –

p mondj le erről egyszer

p és mindenkorra

p Miért is

p olvasnál végig

p egy önismereti tükröt,

p ami nem lektűr/ponyvaregény?

p Ami nem egy happy endes giccs?

p Ami nem zavarja meg „lelki nyugalmad”,

p disznóként dagonyázhatsz a pocsolyában…

p Orzott,

p meglopott,

p vagy kifecsegett

p bűnös titkaiddal zsarolható vagy –

p bűnvallást kerülve örökre rab maradsz,

p akit további, aljasabb bűnökre vesznek rá…

p Aki

p nagyon nem

p rendeltetésszerűen

p használja a testét-lelkét:

p ezért mindig dögrováson van

p Aki

p az evés-ivásban

p nem keres/talál örömöt –

p mintha orvosságot szedne,

p ami most keserű, de a hatása jó…

p Akinél

p az élet célja

p semmi más, mint

p jó evés és jó ivás,

p a betegséghez, és

p a korai véghez vezető

p falánk falás, zabálás…

p (részből lesz egész)

p x

Ábrányi Emil

ZOLA EMIL.

AMIKOR BÖRTÖNRE ITÉLTÉK.

Csak klasszikus vers ünnepi mérete

Illik tehozzád ó nemes, ó szilárd!

Te nemzeteddel pörbe szálltál,

Hogy kiderüljön a szent igazság!

A régi és nagy Róma erénye az,

Amely te benned küzd a jogért dicsőn.

A régi elv: Legyen igazság,

Bár a világ darabokra hull is!

Itéltek. Ám jó! Börtönöd éjjelén

Az irgalom szép angyala űl veled…

Nagy könyje fénylik, mint a csillag,

És ez a fény kisugárzik onnan.

Magadra hagynak s mégse maradsz magad.

Lesz társaságod. Nincs odakint külömb.

A néma csöndben millióknak

Lelke beszél a te szellemeddel!

Nincs benne kétség: a pulya hallgatás

Javadra vált vón a sokaság előtt,

Mely ráköpött vak, bősz dühében

Esztelenűl a saját szivére…

De nem! Te szóltál! Félre, hiú babér!

Hisz a silányok tapsa utálatos…!

A szenvedőnek egy sohajját

Többre becsűlted az éljeneknél.

Buktál, de szépen… mint az a vértanú,

Kinek fejére glória száll alá,

Mert rendületlen hittel omlik

Durva bakók s buta nép elébe.

Börtönbe dobhat földi birák szava,

De trónusán, fönn, szól az örök biró:

„Te vagy, kiben kedvem telik! Jőjj

Zóla fiam…! Szivedet megáldom!”

1898.

II.

AMIKOR MEGHALT.

A szájhős még rikoltoz. De te, nagy

Igazságmondó, immár néma vagy!

A szent kéz nyugszik. Már nem tépi szét

Hamis próféták ünneplő mezét.

Nem bélyegez meg – írván szörnyü szókat –

Ál-szenteket s valódi árulókat!

A toll Szent Györgye többé sose fen

Irtó acélt. Először most pihen!

De ellenségeid most sem pihennek.

Koporsód mellé szitkozódni mennek.

Óhajtanák karóba húzni rút

Gyűlölséggel a meghalt vértanút!

E sír-gyalázó, bősz hetvenkedés

Javadra vált: nagyságod most egész!

O gúny!… A rikkancs, a bohóc, aki

Hazát szaval: mind hű és hazafi!

A vad, tudatlan, gőgös, léha vér,

Mely Berlint ordít és Szedánhoz ér…

A reklám-páthosz, a Boulanger-nóta

Sok léhütője: mind nagy patrióta!

De te, aki fölvágtad hályogát,

Mert az megy csak előre, aki lát…

Te, aki tépted durván a gyomot,

(Bölcs durvaság!) mert mindent elnyomott…

Aki erényt, igazságot papoltál:

Te a hazádnak ellensége voltál!

Ó balga nép!… Az Isten adjon néked

– Hogy nagy lehess! – még több ily ellenséget!

De addig kettős temetés legyen!

Temessék Zólát ott fönn, a hegyen.

Mi meg temessük a kezünkbe itt

Égő arcunkat… s szégyen-könnyeit!

1902.

A NÉPET SZERETEM.

Királyokat szolgálni jó.

Jár érte rang, kegy, penzió,

Ordók özönje s holmi más:

Mély tisztelet, nagy csillogás!

Nekem nincs rangom, rendjelem,

Mert én a népet szeretem!

Van sok barátom, aki már

Ugyancsak fönn és messze jár!

A szép, kegyelmes címekért

Kapaszkodó had célhoz ért.

Én lenn vagyok, mindegyre lenn,

Mert én a népet szeretem!

Csak menjenek előre mind,

Soron kivűl, vagy sor szerint!

Övék legyen kincs, hatalom!

Vígaszt, reményt egy-egy dalom

Ha néha ád: elég nekem.

Mert én a népet szeretem!

A népet, a gyámoltalant,

Mely küzd és sír és tűr alant.

Silány vacokban szunnyad el,

Nyomorra ébred, hogyha kel,

S meghal kórházban, szemeten –

Én ezt a népet szeretem!

Ah ezt a népet! Mely talán

Jövő idők szebb hajnalán

Uj, boldogabb életbe fog,

S ember lesz, mint a gazdagok!

E bús, szegény, örömtelen,

Vergődő népet szeretem!

Mi lesz jutalmam, hogy vele,

Jajával volt e szív tele?

Hogy néki szóltak e dalok?

Egy könny talán, ha meghalok!

Könnyezve mondják majd, hogy én

A népet egykor szeretém!

1901.

p 2

p Mint

p süketnémák

p „pár-beszéde”

p a vaksötét éjben:

p ő pont így „kommunikál”

p Aki

p mindig

p valami álfontos,

p „halaszthatatlan” ügyben

p a nagyvilágban kint nyüzsög,

p mert nem várja őt békés családi otthon

p Aki

p mögött

p is ott állt az Isten:

p de ő érte a Földet is

p megkerülő látványos,

p „heroikus” pótcselekvő,

p aki közben sok jót mulaszt,

p akár visszacsinálhatatlanul,

p amit adhatna és amit kaphatna…

p Aki

p nem úgy él:

p pedig minden,

p pl. épp a mai napja is

p lehet akár a legutolsó is –

p csak a diagnózis sokk hatására

p kezdi el az ún. bakancslistáját írni…

p Aki,

p ha úgy tudja,

p hogy kevés van hátra,

p mert ráijesztettek, és ő

p elhitte, hogy halálos beteg,

p csak akkor kezd úgy élni,

p ahogy eddig kellett volna

p (ettől akár meg is gyógyulhat,

p hisz pont azért lett nagybeteg,

p mert idáig nem ezt tette…)

p Aki

p szinte

p a végtelenségig

p halogatja a bűnei rendezését,

p azok annyira feltorlódhatnak,

p hogy halálosan ráomolhatnak,

p hisz éppen a bűn, az, ami őt is

p elválasztja Istennek tetsző élettől…

p Ő

p olyan léha,

p könnyelmű,

p mintha csak egyetlen

p egy nap lenne a világ,

p levágja az aranyat tojó tyúkot,

p s nem törődik az utódaival sem:

p utána akár jöhet még a vízözön is…

p Aki

p teremtményi

p alázat híján van –

p rosszul érti, hogy

p ő a teremtés koronája, és

p kény-uralkodna a természeten:

p ki is irtja, pusztítja saját éltető közegét

p Aki

p álnokul szembe dicsér,

p a hiúságodat legyezgeti,

p csak hogy te az önkárodra

p túlságosan elbízzad magad…

p (ahogy a fabula rókája a hollót)

p Mint

p a kisgyerek,

p mindenkinek hiszel,

p aki szépen rád mosolyog,

p ahogy pl. az ún. cukros bácsi

p A csak „javadat akaró” is így

p tukmálhat rád nem csak fölös,

p de egyenesen káros dolgot:

p drága szirszart, mérget

p (pláne fehérköpenyben)

p Aki

p amíg rosszul van,

p mindent megfogad,

p de jobbulva hamar felejt,

p és ezért megint visszaesik,

p és ezért sohasem gyógyul meg…

p Aki

p addig-addig

p piszkálódik, kötekedik,

p míg ki nem húzza a gyufát!

p (mint aki szelet vet és vihart arat…)

p Aki

p védekezés

p helyett támadó:

p az is baj, ha van,

p az is, ha nincs a fejeden sapka,

p csakhogy ne állj elő jogos követeléssel…

p Aki

p kiszekíroz

p kipiszkál a világból,

p az eleven fába is beleköt:

p a kákán is csomót kereső

p lelki békétlen boldogtalan,

p a folyamatos kedvrontó…

p Kölcsönösen

p hasznos állatbarátság

p helyett se kutya-macska,

p vagy a másik végletbe esik:

p állatbolond, aki gyereket

p vagy unokát pótolna így…

p Álnok

p macskaként

p hízeleg-törleszkedik

p a jól színlelő álbarát,

p de közben stikában meglop

p Akire

p jól illik

p a negatív

p állati jellemző,

p ha az emberre mondjuk:

p szélkakas, csúszó-mászó, gerinctelen.

p ravasz róka, csahos eb, kétszínű kaméleon,

p vérszívó parazita, szemtelen légy, hiéna stb.

p Aki

p szerint

p legyen igazság,

p ha bele is pusztul

p akár az egész a világ,

p de a családja biztosan

p (Kohlhaas Mihály története)

p Rajta

p van a papíron,

p a térképen stb.

p az egy helyes irány-vektor is,

p de mellette még száz téves is,

p hogy sehogy ne tudjál ki/eligazodni

p A

p „Mester”,

p aki magának belőled,

p aktív-passzív részvételeddel,

p gyenge imitátort/rajongót nevel,

p és/vagy egy hazaáruló janicsárt…

p Aki

p semmit nem

p dolgozik, munkálkodik,

p az semmit nem ronthat el,

p aki erre még büszke is, sőt:

p ezért még jutalmat is érdemel…

p Egy

p híres ember

p született/képzett

p hasonmása és így: dublőrje

p aki egy életre feladja önmagát,

p és kockáztatja: őt lövi le a merénylő…

p Aki

p amit

p jól megtanult

p és nagyon jól tud,

p azt pont rosszul tudja,

p viszont ezt meg igen jól csinálja

p (pl. a summa cum laude végzett,

p és amúgy lelkiismeretes stb. orvos.,

p de a protokoll kényszerzubbonyában)

p Akit

p az állami iskolában

p a létfontos elsajátított helyett

p csak sok fölös-káros, hamar lepergő,

p de addig sok helyet elfoglaló álismeret,

p netán rossz tudás „gazdagít”, vagyis terhel…

p Aki

p beletörődik,

p hogy gyerekét elvegye az állam,

p és csak este/hétvégén láthassa őt,

p amikor behajtja rajta a házi feladatokat…

p (szinte megvalósul Platón Állama/utópiája…)

p Aki

p annak örül,

p hogy a bölcsődétől

p a bölcsészkarig másra,

p az államra háríthatja át

p gyereke nevelését/tanítását:

p aki bölcs, csodagyerekből így

p hülye-gyerek/balga felnőtt lesz…

p Aki,

p ha egyszer

p már kinevették

p a tanárnak nyalizó

p birka osztálytársai

p amikor még egyszer

p „hülyeséget” kérdezett,

p azóta már csak bambán hallgat…

p Aki

p egy mindenre

p kíváncsi gyerekből lett

p az elvárásokhoz igazodva

p egy érdeklődés-hiányos

p kiégett, fásult, lebutult felnőtt…

p Az is rossz, ha eminens diák lesz,

p de az se jobb, ha renitens nebuló,

p aki csak szabotáló, de nem autodidakta…

p Akinek

p a rosszul

p kiválasztott párja

p nem részben, de teljesen

p hasonló/ellentétes hozzá/vele…!

p (Az ellentétek vonzzák egymást,

p hasonló a hasonlónak örül – de nem ennyire…!?)

p Aki,

p ha nem sikeres

p a havi feleségvizsga,

p konyhában, ágyban stb.,

p akkor akár ki is toloncolja

p megbukott nejét a házukból…

p Aki,

p ha hitvese

p nem felel meg

p mindenben az eszménynek,

p de egy esendő, gyarló lény

p úgy nyomban tovább áll/keres…

p Aki,

p ha elvette

p az eladó lányt,

p akkor Ő a magántulajdona,

p így vele bármit megtehet „birtokával”…!?

p Aki

p egy minden

p konfliktust és

p így konfrontációt

p csak kerülő férfi/nő:

p mire tiltakozna, már régen

p egy papucs vagy ingyen cseléd

p Aki,

p ha naponta

p bele is döglik házasságába,

p ezt a pár évtizedet még kibírja:

p majd „odaát” ezért nagy jutalma lesz…!?

p Aki

p hogy repülhetne,

p ha rosszul választott társa

p az éj leple alatt megnyirbálja szárnyát?

p Olyan, mint egy sárban vergődő albatrosz…

p Egy

p királyi madár, sas

p nem kapkod legyek után:

p de ő fénytelen harcokban

p lassan, de biztosan felőrlődő, elkopó…

p Aki

p hogyan is repülhetne,

p szárnyalhatna magasra:

p az élet-léghajó tele fölös-

p káros, kidobni sajnált ballaszttal

p Vak tyúk

p is talál szemet?

p De legalább tudná:

p mit is keressen és körül-belül hol is

p Időrabló keresgélésekkel tékozolja drága idejét…

p Aki

p nem is egy

p talentumot kapott,

p de vagy mélyre elásta,

p (hogy így megőrizze azt)

p vagy pedig eladta az ördögnek…

p Akit,

p mint

p mindenkit

p a Jóisten

p gyémántnak teremtett,

p de ő lomhaságból, henyeségből

p csak nyers, csiszolatlan „drágakő” maradt

p Aki

p vagy sárban ragadó,

p abban disznók módjára

p kellemesen dagonyázó nem igazgyöngy-ember,

p vagy a Napba belerepülve szénné égő istenkísértő…

p Aki

p egy feleslegesen,

p sőt mi több: károsan hősködő

p bizonyítási kényszerből hazardírozó:

p a gyávaságát cáfolandó, a bátorságát

p bizonyítandó istenkísértő vakmerősködő…

p Aki,

p ahogy

p szinte bárki

p kimenthetné

p a folyóban fuldokolót,

p de mindenki csak közönyös:

p miért pont én, hátha a mélybe ránt!

p Aki

p az életmentő

p érdemrend reményében

p ott vizslat a folyó parton,

p hátha most éppen beleesik valaki

p Aki

p úgy akar

p a szerelmének

p imponálni és bizonyítani,

p hogy életveszélybe sodorja,

p és majd akkor Ő kimenti (vagy nem)

p x

KRAMPUSZ-KIRÁLY.

– 1879. –

Krampusz-király a hajdan-korban élt.

Bölcs fejdelem volt, mert ritkán beszélt;

Csatákat vesztett, vagy vadászgatott;

Királyilag töltötte a napot.

Egyszer – barátim, halljatok mesét –

Krampusz király elveszti az eszét;

Országgyülést hív s dúlt arccal ki áll:

A nép riong: „Vivát Krampusz király!”

Mond Krampusz: „Szólok mindenki fiának:

Legyen már vége a komédiának!

Vagy csúfság ez, vagy vakság, végtelen,

De úgy bántok mint istennel velem.

Íme, fejemben korona ragyog,

Miért? Hisz én is sár-ember vagyok!”

De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:

„”Te nem vagy ember, ó Krampusz-király!””

Mond Krampusz: „Engem Felségnek neveztek,

S előttem, mint a birkák, porba estek!

Mit tettem én, hogy felségessé váltam?

Egész éltemben fogamat piszkáltam

És ásitottam szörnyen-szörnyeket

Tanácsban, trónon, trónfüggöny megett!…”

De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:

„”Te felséges vagy, ó Krampusz király!””

Mond Krampusz: „Látom, hogy éheztek, asztok,

Mégis nekem milljókat megszavaztok!

Minek nekem e falka millió?

Az ország pénze hát csak arra jó,

Libériákba hogy verjem bele,

S hizlaljak egy raj konclesőt vele?”

De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:

„”Kapsz milliókat, ó Krampusz király!””

Mond Krampusz: „Kérlek, dobjatok ki engem!

Ezt, mint a nép legfőbb kegyét csengem!

Szamár vagyok és plusquam-szemtelenség

Hogy szamarat megillessen a fenség!

Vezessen kormányt, aki ember szintén,

És olcsóbb, bölcsebb és jobblelkü, mint én!”

De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:

„”Szent vagy s imádunk, ó Krampusz király!””

Mond Krampusz: „Hát szavamnak semmi haszna?

Nem hallgattok kérésre, sem panaszra?

No jó! Ha késtek s nem dobtok le innen,

Hát passzióm lesz háborúba vinnem

Százezreket!… No jó! Dühömben nyúzlak,

Rúglak, leköplek és bitóra húzlak!…”

De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:

„”Rúgj, köpj, akasztass, ó Krampusz-király!””

ZSOLTÁR.

– Énekli egy rebellis koldus. –

Királyok, királyok, tündöklő királyok,

Akiket a világ trónusain látok:

Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,

Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek!

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,

Hogy elől ragyogjon a valódi érdem!

De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,

Mégis csak ti ültök a fénylő magosban!

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség

Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?

Kevesen volnátok istenek e földön!

Veletek vón tömve pince, fegyház, börtön!

Aki most legelső, lenne legutolsó!

Minden bárgyu mondat, minden dadogott szó

Nem hozná a népek millióit lázba,

Nem röpítné sürgöny szerte a világba!

Ti kucorganátok az előszobákban,

Titeket lökdösne minden inas bátran,

És ha gondolnátok néha nagyot, szépet,

Közönytől, nyomortól hej! ti véreznétek!

Ha ti nem volnátok: egyszerűbbek volnánk,

Többször lelkesednénk, ritkábban hajolnánk!

Nem feszítne köztünk annyi szemtelen gőg,

Egymást igazabban, bensőbben szeretnők!…

De amíg ti lesztek, addig mint az átok

Egy cifra hazugság rontja a világot.

Bölcsek éhen halnak és a hitvány pára

Fölkent homlokkal lép országok csucsára!

– 1889. –

NINCS VÁLASZ.

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,

A szenvedőket telehintjük könnyel:

Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,

Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?

– Nem tudom!

Talán azért, mert tudja jól az Isten,

Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?

Hogy más alakban támadunk föl ujra,

Ha régi formánk széttört, semmivé lett?

– Nem tudom!

Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.

Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.

S csapások érték, hogy csaknem megőrült!

Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?

– Nem tudom!

Ismertem embert. Maga volt a gazság.

De életét bőségben, vígan élte,

S fénylett rá folyvást a szerencse napja!

Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?

– Nem tudom!

Vagy van talán igazság, túl a földön?

Van angyal, végzést lángbetükkel író?

Van, aki lát, hall és itéletet mond,

Különbet, jobbat, mint a földi bíró?

– Nem tudom!

A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.

Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg

E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,

Friss, édes jószág – mért hal meg a gyermek?

– Nem tudom!

Egy eb döge s halott Napóleon közt

Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen

A fényes lángész, mint a ronda állat,

Mely túrt, sarat túrt teljes életében?

– Nem tudom!

Hát életünknek nincs más célja, mint az,

Hogy porrá váljunk, temetői röggé?

Legyek módjára röpködjünk a fényben

Pár évig – aztán rothadjunk örökké?

– Nem tudom!

Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!

Ha mindezt tudja és előre látja:

Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?

Felelj meg erre, bölcsesség barátja?

– Nem tudom!

Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz

S hulládon férgek milliói rágnak –

Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?

Mondd: van-e célja az egész világnak?

– Nem tudom!

– 1890. –

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp