Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Létrontás/javítás ABC – XIII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 29.

kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

RÓMAI DALNOK

A RÓMAI IFJUSÁGHOZ.

Jaj a hazának, mely rab ifjuságot

Szűl és nevel!… Hitványabb, mint a föld,

Mely több virágot nem tud már teremni,

S kóró csupán, amit torz méhe költ!

Hozzád esengek, Róma ifjusága,

Nekem becsesb, mint a virradti fény:

Ha még virág vagy, nyíljál szabadon, de

Ne légy bokréta Cézár ünnepén!

Büszkén megállva, ó mi szép az ember,

Porban heverve, ó mi gaz, mi rút!

Csókolj kezet fenséges bujdosóknak,

De meg ne csókolj felséges sarút!

Nem hagyja el szabad gím rengetegjét

Hogy barmok jármát lomhán öltse fel, –

Légy büszke szarvas Róma ifjusága,

Ne ünnepelj, ha Cézár ünnepel!…

Van mindenütt rabszolga s míg a földön

Cézárok élnek, lesz rabszolga is, –

De téged senki görnyedten ne lásson!

Szabadság karján te vagy a paizs!

Ne hullj alá!… Tányérnyaló elég van

Apáitok közt, udvaronc ha kell!

Te félre állj, ó Róma ifjusága,

S ne ünnepelj, ha Cézár ünnepel!

Nem Cassius, nem Brútus ivadéka,

Ha megteszed: helóták fattya vagy,

Anyád rabnő volt, keritő a dajkád,

Jövendőd: hogy légy aljasságba’ nagy!

Koncéhes zsoldos, rangszomjas szenátor

Tapsoljanak! Te távozz onnan el!

Te emlékezzél, Róma ifjusága,

S úgy ünnepelj, míg Cézár ünnepel!…

Filippi síkján hősök szunnyadoznak,

Kiket szelíden ringat a halál.

Hantjok fölött lobor gyanánt csak multjuk

S bús híveik kövült fájdalma áll.

Ha van babérod, Róma ifjusága,

Vidd el nekik! Hadd koszorúzza meg

Szent hamvukat!… Ha ünnepelni vágytok:

A síroknál, ott ünnepeljetek!

Ábrányi Emil – 1879.

Ábrányi Emil

FIAMNAK.

Megnősz te is, ha Isten úgy akarja,

S harcolni fogsz a napi életért.

De hogy ne sujtson végzetemnek karja,

Hogy elkerüljön, ami engem ért,

Hogy életed simább folyásu légyen,

Hogy megkiméljen mindenféle rosz,

Tanácsom ez: nem tudva mi a szégyen,

Kedves fiacskám, légy alázatos!

Ne társalogj szegénnyel. Semmi haszna!

Hatalmasok közt legyen a helyed.

S görbedj le mélyen, hogy vihesd magasra,

Mert gyűlölik a fönhordott fejet,

Ha nem üresség, nem rang büszkesége

Emeli föl. Csak görbedj! A gonosz

Kevély koldusnak mindörökre vége!

Fiacskám, lelkem, légy alázatos!

Sürögj-forogj! E bús, nehéz világon

Mosolygó ajkkal bókold magad át.

Elismerés lebegjen síma szádon

S minél többször mondd: Excellenciád!

Ne légy irígy, ne légy rosz lelkü, dőre,

Meglásd, jutalmat minden óra hoz,

A sok félisten mind taszít előre, –

Fiacskám, mondom… légy alázatos!

E balga főt én hányszor megvéreztem,

Mert magamat fékezni nem tudám!

Hol tömjénezni kellett volna, kezdtem

Kacagni s mentem eszmények után

Mint egy futó bolond és kiabáltam

Meggyőző hangon: „Pusztuljon a rosz!

Előre! Irtsuk!” s mindíg magam álltam.

Kedves fiacskám, légy alázatos!

Ó hízelegj és titkold ha van elved,

Vagy még jobb tán, ha nyiltan megtöröd;

Igenre, nemre gyakorold be nyelved,

Amint kivánják a kegyes körök.

Légy nyájas szolga. Könnyed, fürge hátat

Sajátits el, mely vígan hajladoz…

Dobj alamizsnát vénülő apádnak

S kacagd szemébe: légy alázatos!

Ábrányi Emil – 1886.

p 1

p Aki

p egy világmegváltó

p nagyokat álmodozó ifjúból

p lett egy álmos, sőt „alvajáró” ,

p napi gondoktól görnyedő adófizető

p Akin

p egyénisége uralkodik:

p ha előrejut, pöffeszkedővé,

p ha lemarad, ronggyá válik.

p S aki egyéniségén uralkodik:

p valójában nem érinti

p a szerencse és a balsors.”

p (Weöres Sándor)

p Aki

p ön-féltve,

p gyáván kerüli a küldetését:

p ezért nem is fejlődhet tovább így

p az őfő kincstára: a tulajdon lelke..

p Akinek

p nincs keresett/

p megtalált Élet-Dolga,

p nem – jól – gyakorolja szent hivatását

p (s csak megalkudva kishitűen kallódik)

p Aki

p a lelki nemesedését

p törékeny teste rafinált-

p tartós gyötrésétől váró „aszkéta” …

p Aki

p egy talmi évezeteket

p halmozó, sőt hajhászó, majd

p megcsömörlött, kiégett kéjenc

p Aki

p egy blazírt

p az érzéki gyönyöröktől,

p élvezetektől csömört kapva,

p minden jó nemes törekvéssel

p szemben közönyössé vált léha,

p unott, egykedvű, fásult…

p Aki

p nem veszi fel

p az őt építő, erősítő keresztet,

p (mert teher alatt nőne a pálma) –

p vagy éppen túl sokat, még a másokét is,

p ezért görnyedt, és így a magáé se édes…

p Aki

p elmenekül

p a családalapítás Élet-kihívásai elől:

p pl. pályatévesztett pap, apáca, szingli stb.

p (nem ritkán egy cölibátusban élő parázna)

p Aki

p érzi,

p és tudja, hogy

p ma rossz napja van,

p de mégis kimegy a jégre,

p lehetőleg a vékony részre,

p és így még bizonyítja is, hogy

p ő tényleg maga a peches ember…

p Aki

p nem

p – jól – keresi,

p így nem is találja meg

p a – nem tolvaj – kulcsot

p az előszerettei lelkéhez,

p (pedig az a kulcs nincsen

p a tenger mély fenekére dobva)

p Aki

p egy körtét

p hasonlítgat össze az almával –

p pedig a csirkék közt „rút kiskacsa”

p a maga helyén egy szép hattyú lenne

p Aki

p Isten kör/gömb

p alakú helyét, az élethajón a léket

p négyszögletes idomokkal töltené ki,

p ezért, az istenpótlékok miatt elsüllyed

p Aki

p ön-féltve,

p gyáván kerüli

p a földi küldetését:

p ezért nem is gyarapodhat,

p fejlődhet így a fő kincstára: a lelke

p A

p lelki

p nemesedését

p törékeny teste rafinált-

p tartós gyötrésétől váró „aszkéta” …

p Aki

p egy

p talmi

p élvezeteket

p halmozó, sőt hajhászó

p megcsömörlött, kiégett kéjenc

p Teher alatt

p nőne a pálma –

p de ő nem veszi fel

p az őt építő, erősítő keresztet,

p vagy éppen túl sokkal cipekedik,

p még a másokét is, ezért görnyedt

p Aki

p a jó borának stb.

p soha semmilyen, vagy

p csak egy rossz cégért készíttet

p Aki

p a jogos

p és köteles

p test(ület)i-szellemi

p (ott)honvédelem helyett

p csak egy gyáva dezertáló

p Aki

p vesztére

p a sok laikus

p véleménye után futkos –

p de aki pont az egy mérvadóéra nem ad

p Aki

p a tévéből,

p vagy „okostelefonjából”

p tudja meg azt is, hogy most

p éppen milyen idő van a lakóhelyén,

p és hogy milyen front és virágzás miatt

p kell neki magát ma is rosszul éreznie…

p Akinek

p nincs már,

p mert elsorvadt

p isteni humorérzéke –

p vagy ami van, az csak

p a(z ön)gyilkos gúny és irónia

p Volt,

p de már nincs

p teljes élete, egészsége:

p hivatásról/otthonról végleg lemondó,

p egy szellemi, testi és lelki hiánybeteg

p Aki

p már végleg lemondott

p alapvető életdimenziókról:

p hivatás, család, barátság, játék,

p remekműélvezet, ének-tánc stb. –

p aki már egyszer s mindenkorra

p feladta, hogy teljesértékű élete legyen…

p Akinek

p a cinikus

p álbölcs életvezető

p Oscar Wilde-től átvett,

p fitogtatott aranyköpése:

p „Csak a kísértésnek nem tudok ellenállni…”

p Aki

p az ép elméjét

p túl sok alkohollal megbontó:

p a kijózanodásig szándékosan őrült…

p Eközben helyrehozhaatlan károkat csinál…

p Aki

p olyan

p nagy, óriási

p őrültséget csinál részegen,

p amitől majd józanon holtig koldulhat

p Aki

p non stop

p panaszkodik

p a mostoha szüleire,

p pedig ő pontosan ebből

p a rá szabott próbatételből tudna

p a kakiban aranyat találva épülni,

p és akár még az utolsóból első lenni

p Aki

p nem hiszi el,

p mert ez őneki

p gyáván nem ment,

p hogy mások éppen a halmozott

p hátrányos helyzetből lettek a legelsők…

p Aki

p a legkisebb

p képzelt/lehetséges

p szenvedéstől/fájdalomtól is irtózó:

p ő így inkább akkor nem is szül gyereket…

p Aki

p ön-kímélve,

p alakját féltve

p béranyát fogad,

p s így nem élheti át az isteni,

p ráadásul megszépítő anyaság-csodát

p Aki

p egy fájdalomfóbiás,

p nemcsak a műtétkor,

p de örökre ön-érzéstelenítő:

p inkább gyönyört se érez ő, se élvez ő…

p Aki

p az isteni sajátját

p egy műszívre cserélő új-gazdag:

p így az akkor már nem is fájhat neki!?

p Aki

p magát „büntető”:

p idegenbe szakító, száműző,

p szülőföldje gyökereitől elvágott:

p nem csak hazát, de szívet is cserél…!?

p Aki

p úgymond

p „idegenbe szakadt” –

p nagy szellemi kincsét,

p édes anyanyelvét redukálva

p és akcentussal, törve beszélő

p (pláne: egy vegyesházasságban

p angol konyhanyelven közlő és értő…)

p Aki

p vehemensen,

p megszállottan

p csakis a fizikai-

p biológiai testét kultiváló

p látványsportos testépítő agybajnok

p Aki,

p ha éppen

p nem gyarapítja a vagyonát,

p akkor retteg, hogy elszegényedik –

p neki soha soha nincs semmiből elég!?

p Maga teszi magát egy örök elégedetlenné…

p Aki

p nem kockáztat,

p nem merül mélyre

p a lelki igazgyöngyért,

p beéri a felszíni hamissal is

p Aki

p magáról

p „árulkodó” –

p ahogy a magyar közmondás

p tartja az ún. emberszólásról:

p aki mondja másra, az mondja magára…

p Akinek

p a mese/prédikáció

p mindig másról szól,

p máson nevet/szörnyülködik,

p s csak másnak kellene változnia

p Aki

p minden áron

p egy őt csak lehúzó,

p de semmiben nem emelő

p csoporthoz, körhöz tartozna,

p másként egy senkinek érzi megát,

p egészen az önfeladásig, leépülésig…

p Aki

p társfüggő:

p ill. behódoló –

p az ő élettársa,

p főnöke, mestere stb.,

p neki a mindene, istene,

p aki nélkül ő életképtelen,

p akit szinte vakon imád és követ,

p önleértékelten alárendeli/veti magát…

p Aki

p az „öngyilkos”

p áldozati, balek szerepre

p magát akár mindörökre és

p önként predesztináló, ebben tetszelgő

p Aki

p a sajátjai helyett

p a kakukkanya által

p kilökött kakukkfiókákat

p buzgón, áldozatosan stb. etető

p Akinek,

p mint senkinek sem,

p az elhízása nem fáj:

p az elhagyott, önleértékelő,

p további esélyrontó bánatzsíros nő/férfi…

p Aki

p mindenekelőtt/

p vagy csak pont

p a saját fészkébe rondít,

p és az ún. családi szennyest

p teregeti ki az utcára, köztérre…

p Aki

p a házon belül

p nem mos, mosogat stb.,

p nem teszi tisztába a dolgokat,

p vagy pedig csak úgy, ahogyan

p egy ún. szerecsenmosdató…

p Aki

p túléli

p önmagát, becsületét:

p nem lesz ön- „gyilkos”,

p marad egy bűzös erkölcsi hulla

p Aki

p partra vetett

p halként vergődő,

p aki jó hálapénzt is

p fizet az őt simogatónak

p (csak a vízbe ne dobja vissza)

p x

ÉL A MAGYAR…

Fessétek bár sötétre a jövőt,

Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,

Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,

Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról:

Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!

Szentűl hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?

Hiszen vértenger, temető a mult!

Vetettek rá halálos szolgaságot,

Irtották szörnyen… ámde a levágott

Törzsek helyén még szebb erdő virult.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,

Annak nem árthat többé idegen!

Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!

S csak arra szolgált minden veresége,

Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra nemzetem, hogy élj!

Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,

Van egy erényed, mely fényt vet te rád,

S melyért az Isten mindent megbocsát –

Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,

S a szent rajongás mindenütt kiég,

S a büszke jognak minden vára megdől:

A te szabadság-szerető szivedtől

Új lángra gyúlad Európa még!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,

Ki trónusán bírói széket űl!

És hogyha minden búra, bajra válik,

Romok között is hirdetem halálig,

Erős, nagy hittel, rendületlenűl:

Legyen bár sorsunk még oly mostoha,

Él a magyar s nem veszhet el soha!

Ábrányi Emil

HAZÁDNAK RENDÜLETLENŰL…

– Vörösmarty emlékére. –

A sok nagy úr kiment Párisba, Bécsbe,

És életét ott künn dőzsölte át.

Legtöbbet kaptak a hazai földből,

Hát legjobban feledték a hazát.

Csak egy maradt halálig hű: a költő!

Mint a madár, mely énekelve űl

Szegényes fészkén: itt maradt s dalolta -:

Magyar! Hazádnak rendületlenül!

Ha elszegődik más ország fiának,

Ha szent lantjával vándorútra kel,

Ha megvetéssel néz csekély fajára,

S kis nemzetét nagyobbal váltja fel:

Dúsgazdaggá lesz s Európa-szerte

Nevére hallgat a kiváncsi fül.

De itt maradt. És ezt dalolta híven,

Csak ezt: Hazádnak rendületlenűl!

E földből itt, bár nagygyá te daloltad,

Kevés jutott osztály gyanánt neked.

Mégis te voltál mindnél gazdagabb úr:

Te adtál vissza roppant kincseket!

Mert nincs vagyon, nincs ércek milliója,

Olyan mesés, nagy gyémánt sem kerűl,

Mely többet érne a te Szózatodnál,

Ennél: Hazádnak rendületlenűl!

A bánatos mult, bús történetünknek

Sok szép emléke, fenkölt vígasza:

Ez volt a gazdagságod! Képzeletben

Tiéd volt, költő, az egész haza!

Nagy társaságod: Árpád, a vezérek,

A had, mely büszkén Pusztaszerre gyűl,

És kardjuk élén villámlik parancsod:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

A nyelv pompáját öltötted magadra

Mint egy király. Azzal takartad el

Vékony szerencséd. De föl-ért e köntös

A trónusok bíbor-kelméivel!

Végig himezted bűbájos szavakkal,

S király-palástod legfőbb díszeűl

Rátűzted ezt a fényes drága-gyöngyöt:

Magyar! Hazádnak rendületlenűl!

Multunk fölött dicsőn borongva szállasz,

És szárnyalás nincs több ilyen magas!

A legnagyobbak is tőled tanultak

Röpülni, tőled, ó királyi sas!

Még a világ legbüszkébb csalogányát

– Hasonlót földünk többé sose szűl –

Petőfit is te oktattad ki ezzel:

Fiam! Hazádnak rendületlenűl!

Mi, unokák is, édes fájdalommal,

Bús hévvel nézünk a magasba rád!

Tőled tanultuk, mester, hogy szeressük

Forrón e sokszor hálátlan hazát!

Hogy itt szenvedjünk s itt legyen a sírunk,

Ha testünk majd e föld porába dűl!

Hogy végóránkig azt mondjuk, amit te:

Igen! Hazádnak rendületlenűl!

Míg bennünk szív lesz, hogy szeretni tudjunk,

Míg érezzük, mi a valódi szép,

Míg büszkeségét gyáván eldobálva

Meg nem tagadja önmagát e nép…

Míg nem leszünk olyanná, mint a holt víz,

Mely északon örök fagypontra hűl:

Nagy, szent hűséget esküszünk lobogva

Neked s hazádnak, rendületlenül!

1901.

p 2

p Aki,

p ha őt egyszer

p még gyerekként

p botfülűnek mondták,

p akkor az életben többet ő már nem énekel…

p Aki

p mindent,

p de tényleg mindent tudni akar,

p ezért számolgatja még a haja-/rét fűszálait is

p Aki

p ördögi kör foglya:

p ő azért iszik, mert bánatos –

p és azért oly bánatos, mert iszik…

p Aki

p túl a csúcson

p nem lép hátra,

p nem vonul vissza:

p már csak szánalmasan

p és közröhejesen vergődő

p Aki

p egy trükk-mester,

p aki olykor, sokszor

p még önmagát is szeretné

p becsapni, illúzióba ringatni

p Aki

p egy kvázi

p színpadi kellékes

p aki fifikásan spórolva

p az éltető táplálék helyett

p csak a saját kamu ételét-italát „eszi-issza”

p Aki

p kontraproduktív:

p a túlevés, a falánk zabálás

p erősítés helyett gyengíti erőnlétét,

p és a melegágya más lelki/testi bajoknak…

p Aki

p önkímélő, gyáva,

p vagy „erőszakmentes” alkalmatlan:

p aki az ön- és honvédelem kötelessége alól

p egyszer és mindenkorra felmentette magát…

p Aki

p előbb csak

p a menetjegy fizetést,

p majd később meg már

p az elemi kötelességei teljesítését is

p „bátran” és nagy ravaszul elblicceli..

p Aki

p egy ún. humorzsák:

p aki ontja magából a sok „viccet”,

p de nem észleli: csak őrajta nevetnek…

p Aki,

p mint a legtöbb dilettáns,

p igen nagyon termékeny is:

p havonta nagyoperát rak le az asztalra

p (ahonnan örökre az asztalfiókba kerül…)

p Aki

p egy mániás

p ajándékozgató,

p egy lekötelező vesztegető:

p így gyűjtené, vásárolná az ún. baráti kört

p Aki

p nem ismer optimumot,

p de kényeztetni szereti magát:

p az egyre több pihenésnek, alvásnak:

p egyre kisebb a hatásfoka-élvezeti értéke,

p sőt: akár éppen az ellenkező eredménye lesz…

p Aki

p az a flegma

p aki szerint őneki

p az adott alkatában gyökeredzik

p az érdektelenség, a hideg nyugodtság,

p az egykedvű, közönyös nemtörődömség stb.

p Aki

p nem zökken ki

p flegma, közönyös nyugalmából:

p nem az övé, csak a szomszéd háza ég

p (majd meg már későn kapkod, ha az övé is)

p Aki

p borzongva élvezi,

p ha szörnyűség történik,

p és örül, hogy ez nem vele:

p egy ún. katasztrófa turista

p Aki

p maga szerint

p egy „jelentéktelen” –

p és ezért bármire kész

p az öt perces hírnévért,

p piti botránytól lesz hírhedt:

p pl. pucéran berohan a pályára…

p Aki

p nem lát előre:

p amire most még büszke,

p mert az ördög hipnotizálta,

p azt majd évekig szégyellni fogja…

p (előszeretteit is kínos helyzetbe hozva)

p Aki

p úgy akar

p híres hős lenni, hogy

p a folyóba lök/felgyújtja házát,

p hogy majd onnan embert kimentsen:

p így akar életmentő érdemrendet kapni

p Aki

p rövidlátó:

p egy-két nap

p dínom-dánom,

p világra szóló, erőn felüli lagzi stb. –

p majd sok-sok hónap szánom-bánom…

p Aki

p pont

p a segítőre,

p a tűzoltóra/

p baktériumra gyanakvó:

p mindig ott van a tett helyszínén,

p nem ő gyújtogat/okoz gyulladást!?

p Aki

p csupán

p a nemi szerve mérete,

p ill. ezzel kapcsolatos tévhite miatt

p egy kisebbségi komplexusos agglegény:

p így marad neki a nem választott magány,

p és esetleg az önkielégítés szex nyomora…

p Akinek

p a szexuális élet

p csak egy szükséges rossz,

p mert nélküle nincs gyermekfogantatás

p (legszívesebben a gyereknemzésre korlátozná)

p Aki

p az extrém prűd:

p jobb neki a mesterséges:

p a természetes megtermékenyítés

p szerinte gusztustalan és undorító dolog…

p Aki

p az ún. házastársi

p kötelessége teljesítéséhez

p a házi béke kedvéért jó képet vágó…

p Ő ezt juttatja magának a nemi élet

p istenadta örömei, gyönyörei helyett…

p A szex-tabu,

p a családi prüdéria ellen lázadó,

p de csak a másik végletbe átcsapó,

p szabadszájú és kicsapongó életű nő…

p Akinek

p erkölcsileg „indokolt”,

p tudományosan „alapozott”

p sziklaszilárd elve egy dogma:

p ő még akkor sem eszik húst,

p ha netán az élete(d) függ ettől

p (szükségből sem bont „törvényt” …)

p Aki

p szükségből

p sem bont „törvény” –

p inkább hagyja meghalni a nőt,

p de nem húzza le a blúzát stb.,

p ha ez kellene az újjáélesztéséhez…

p Aki

p a szükségből

p képtelen előnyt kovácsolni:

p nemhogy leleményes lesz ettől,

p de csak egy tehetetlen kétségbeesett

p Aki

p a természetet,

p illetve az embervilágot

p örökre varázstalanító felvilágosult:

p minden tündért, manót stb. „szellemirtó”

p Az ész-istent imádó magányos materialista…

p Cilinderből

p nyulat varázsló?

p Ő nem „csak” egy bűvész:

p ő természetfelettit produkáló…

p A bénákat, a beépített embereit

p a színpadon csodásan meggyógyító…

p Aki

p az a kontár

p „bűvész/varázslóinas”:

p aki a Mester távollétében

p a palackba zárt szellemet

p saját/mások vesztére kiengedi

p Aki

p a forró gesztenyét

p mindig másnak kikaparó,

p sőt egy bőven termő bamba diófa,

p aki manipulálva elemi érdeke ellen tesz…

p A

p tudva-

p tudatlan

p gusztustalan,

p más étvágyát elvevő stb.,

p aki magát így diszkvalifikálja

p még az ünnepi családi ebédről is…

p Aki

p nagy tétben

p fix török győzelemre fogad,

p a mennyiséget/papírformát néző,

p s mert gyáva, léha magából indul ki,

p nem számol az egri várvédők szellemével

p Akinek

p a boldogság

p egy ritka, egyszeri,

p soha vissza nem térő pillanat:

p ezért ezt örökre, fagyasztaná, hibernálná

p (csak még boldogtalanabb lenne, ha sikerülne…)

p Aki

p úgy érzi,

p és így úgy éli meg,

p hogy szegény rokonként

p csak kegyelemkenyéren él –

p egy kihangosított ön-sajnáltató mimóza…

p Akinek

p a – hőn

p vágyott – „otthona”

p egy luxus szálloda,

p ahol ő egy VIP vendég…!?

p Ha egyetlenegyszer kipróbálhatta volna,

p vagy lenne elég olvasottsága, képzelőereje,

p akkor inkább szerény kunyhóját otthonosítaná…

p Aki

p az „Uram,

p nem vagyok méltó,

p hogy hajlékomba jőj…”

p alázatoskodó attitűdű,

p istengyermeki voltát nem érző-értő…

p (akkor tudná: benne is ott az isteni Lélek)

p Aki

p kicselezi ugyan

p az idomító-hülyítő-

p alattvalósító stb. Iskolát,

p de mindeközben nem képezi önmagát,

p marad csak renitens, bliccelő, szabotőr stb.

p Aki

p az iskolai

p agymosásnak ellenáll,

p de ezzel bőven megelégszik,

p nem lesz magánszorgalmú autodidakta

p Aki

p tényleg

p „holtig tanul”:

p így egy soha nem

p felnövő, alkotó, dolgozó,

p és családot nem alapító –

p ő csak egy vizsgákat halogató,

p közben lumpoló vén diák marad

p Aki

p az iskolákat

p ugyan jól kijáró,

p egy eminens, sőt stréber,

p de így bölcsesség-vesztő,

p idomított hülye-gyerek lett

p Aki

p bölcs-ő-ben született,

p de isteni ajándékávaival

p olyan rosszul sáfárkodott,

p hogy a bölcsészkarról már

p egy nagy életbalga megy ki…

p Aki

p a szakmájából stb.

p már mindent tud/ért,

p csak azt nem, hogy ki ő,

p s így mire van rendeltetve

p és hogy ő miért nem boldog…

p Akinek

p bőven elég

p a „nagy életek”

p bulvársajtós, szappanoperás kukkolása

p (és a zaftos pletykákon való csámcsogás stb.)

p Akinek

p a „kis élete”

p nem sokat számít,

p „eleve elrendelten”

p ő lehet-maradhat lúzer,

p csak a focicsapata nyerjen…

p Aki

p csak az ún. kemény magban,

p a drukker gyűrűben érzi magát Valakinek,

p akik közül ugyan szinte senkit sem ismer,

p de akikkel hideg/meleg háborúba is sodródik…

p Aki

p a Peer Gynt

p ún. hagymaembere:

p csak sok-sok héj van rajta,

p de sehol egy szilárd kőkemény mag…

p Semmi állandó, csak esetlegesen változó…

p x

Ábrányi Emil

Kiégett csillagok

Hány csillag ég ki fönn a végtelenben,

S hatalmas hévvel többé nem teremt!

Elhűlt az élet édes forrósága,

Nincs ott egyéb: sötétség, néma csend.

Nem nyit virág, nem hangzik rajta dal.

S mint a halottnak nincs lélegzete:

Szellő se moccan. Minden éjbe hal.

A bús rögöt örök fagy vonja be.

De bár kiégve, bár megfagyva régen:

A szomorú gömb ott bolyong az égen,

Más, boldog, élő csillagok sorában,

Mint egykoron, a hév s erő korában!

Forog, forog, hurcolván azt a fényt,

Amit hő napja hullájára hint.

Forog, forog… Csak gördűl, csak kering,

A mindenség élő-halottjaként!…

Ó hány ember van, akiből kilobbant

Mindaz, mi egykor alkotó elem,

Hév, szenvedély volt! Minden oda van már:

Lelkesedés, hit, eszmény, szerelem,

Vágy és öröm… édes megindulás,

Szent érzések túláradtán a könny,

Szemünknek gyöngye!… S nincsen benne más,

Csak változatlan, fásult, bús közöny,

Unott, rideg kopárság, rémes űr!…

És mégis él, mégis szünetlenűl

Jár-kel, bolyong. Találkozol vele,

Rád néz s nem csap meg a halál szele.

A pezsgő létben – meg van fagyva bár –

Mint önmagának temetője jár.

Kivűl ragyog… belől örök setét.

Hurcolja folyvást meghalt életét!

Kiszáradt forrás előtt.

Kiszáradt forrás!… Egykor te benned

Szelíd zsongású hullám szökelt.

Omló vizednek játszó futása

Virágos útra csapongva kelt.

Az erdő gíme eljárt te hozzád,

Itatva benned kicsinyeit…

Sebét elhozta s patakzó könnyel

Táplálva téged, megmosta itt.

Pásztor leányka, amint hajnalnál

Üdébben járkál s eltévelyeg:

Ártatlan báját szűz ámulattal

Először benned csodálta meg.

Édes tavaszhoz szokott madár-raj

Ivott belőled, ha jött, ha ment,

S amit tudott dalt, mind elcsevegte,

Partod smaragdján amíg pihent.

Te rajtad függött hű nefelejcsek

Beléd mélázó kis kék szeme.

Ó mily szökellő, mily tiszta voltál

Égnek, virágnak szép tükre te!

Most vége, vége! Kiszáradt! Vége!

Csak medre van meg, – bús, néma kör,

Mely úgy mered rám, kopár-siváran,

Mint egy kiégett, holt szemgödör.

Hová enyésztél kis játszi forrás?

Hát kergetődző pajkos vized,

Örök vígságod, bohó szökésed,

Nyájas zsongásod: – mind elveszett?

Mind, mind, örökre! S nem hozza vissza

Kedves folyását többé misem,

Öntözze még úgy a nyár viharja,

S az ősz bánatja, halk-csöndesen.

Igy jár a szív is, be sokszor így jár!

Forró, merész, szent érzelmivel

A nagy teremtés pompája közben

Mint itt e forrás, úgy sorvad el.

Szabadság vágya, nagyság reménye,

Álmok varázsa, kéj, szenvedés,

Búnak, gyönyörnek túláradása: –

Mind, mind elillan, lassan kivész.

Mind, mind, örökre! S nem hozza vissza

Nemes buzgását többé misem,

Hullassa még úgy, múltján merengve,

Égetve ömlő könnyét a szem!…

Kiszáradt forrás!… Előtted állva,

Lelkemre gond száll, ajkam remeg:

Források véde! Irgalmas nemtő!

Kiszáradástól óvd szívemet!

1882

Ábrányi Emil

NE SÉRTSD MEG…

Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!

Egy durva szó elég,

Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd

Szerelme szép egét!…

Borúlt ég újra földerűl,

Hint még szebb sugarat…

Ez gyöngédebb ég: itt a folt

Örökké megmarad!

Egy szó elég!… És húnyni kezd

A régi, tiszta fény.

Mélyebb sebet vág, mint a tőr,

A nő nemes szivén!…

Átérzi lelked bánatát,

Vidáman hal meg érted, –

De bús kétségben csügged el,

Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár

Ha szárnyait megtörték.

A pillangó tovább röpűl,

Bár fényporát letörléd.

Tovább él a szerelem is

Mert mindennél nagyobb, –

De többé nem száll ég felé,

És többé nem ragyog!…

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp