kb. 5 perc olvasás
kegyenc
A kegyenc nagy hatalmú személy, uralkodó kegyeit élvező személy. Szokás szerint így nevezték az uralkodó vélt vagy valóságos szeretőjét is. Nők esetében a kegyencnő kifejezés is elterjedt. (Ez utóbbi angolul mistress, franciául maîtresse-en-titre).
A magyar kultúrában
Illyés Gyula: A kegyenc című művében dolgozta fel 1964-ben Teleki László azonos című, 19. századi színdarabját.
A szomorújáték az 5. században játszódik. Petronius Maximus, római szenátor, hogy bosszút álljon a léha és felelőtlen életet élő, s feleségét elcsábító császáron, Valentinianuson, előbb kegyeibe férkőzik, s maga adja át neki feleségét, majd rábírja a császárt, hogy gyilkoltassa meg Aëtiust, a győzedelmes hadvezért. Ezután a szenátor a népharag perceiben leszúrja Valentinianust, s maga lép a helyébe. A rendkívül szövevényes cselekmény valós eseményeken alapul.
Teleki a késő császárkor romlottságának, az erkölcsök kivesztének tulajdonította a Római Birodalom bukását. Ezeket az állapotokat művében egyértelműen korának metternichi kamarillájával kívánta párhuzamba állítani.
Ismert kegyencek/kegyencnők
- Lucius Aelius Seianus (Kr. e. 20. – Kr. u. 31. október 18.) katonatiszt, politikus, Tiberius római császár bizalmasa és barátja, az ókori Róma egyik legnagyobb hatalmú és legrettegettebb személyisége volt;
- Eutropius bizánci miniszter (? – 399) római politikus, eunuch, Arcadius császár befolyásos kegyence.
- Piers Gaveston, (1284 körül – Warwickshire, Warwick közelében, 1312. június 19.), Cornwall grófja (1307–1312), II. Edward angol király kegyence.
- Jules Mazarin bíboros, (született Giulio Raimondo Mazarino) (Pescina, 1602. július 14. – Vincennes, 1661 március 9.) olasz-francia diplomata, egyházi politikus, államférfi.
- Sarah Churchill (Duchess of Marlborough), (születési nevén Sarah Jennings vagy Jenyns, 1660. június 5. – 1744. október 18.) John Churchill felesége és Anna brit királynő közeli bizalmasa.
- Alekszandr Danyilovics Mensikov,
- Heinrich von Brühl (1700-1763),
- Johann Friedrich Struensee (1737. augusztus 5., Halle – lefejezték Koppenhágában 1772. április 28.) dán miniszter, orvos.
- Manuel Godoy, Manuel Godoy Álvarez de Faria, Alcudia hercege (Badajoz, 1767. május 12. – Párizs, 1851. október 7.) spanyol politikus, miniszterelnök.
- Grigorij Jefimovics Raszputyin (1869. január 22. (régi naptár szerint január 10.) – 1916. december 30. (régi naptár szerint január 17.)) orosz misztikus, látnok és spirituális gyógyító. Életének utolsó éveiben nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre. Meggyilkolták.
Kegyencnők
- Diane de Poitiers, (Saint-Vallier, 1499. szeptember 3. – Anet, 1566. április 25.) francia kurtizán, Saint-Vallier grófkisasszonya, Étampes hercegnője, Valentinois hercegnéje, II. Henrik francia király egyik szeretője.
- Madame de Pompadour, Jeanne-Antoinette Poisson, Pompadour márkinője (Marquise de Pompadour) (Párizs, 1721. december 29. – Versailles-i kastély, 1764. április 15.), francia polgárleány, XV. Lajos francia király hivatalos, elsőszámú ágyasa, (franciául: maîtresse-en-titre).
Kapcsolódó szócikkek
| A kegyencnő (La Favorite; La Favorita) |
|
 |
|
| Eredeti nyelv | francia |
| Alapmű | L’ange de Nisida |
| Zene | Gaetano Donizetti |
| Szövegkönyv |
|
| Felvonások száma | 4 felvonás |
| Főbb bemutatók | 1840. december 2. |
 A Wikimédia Commons tartalmaz A kegyencnő témájú médiaállományokat.
|
|
A kegyencnő (franciául La Favorite, olaszul La Favorita) Gaetano Donizetti operája négy felvonásban. Szövegét Baculard Arnaud Le Comte de Comminges c. drámája nyomán Alphonte Royer, Gustave Vaëz és Eugène Scribe írta. Az opera első változata francia nyelvű librettóra készült. Az ősbemutatóra 1840. december 2-án került sor a párizsi Nagyoperában. Donizetti e művének is készült olasz változata Francesco Janetti fordításában 1841-ben. A magyarországi bemutató a Pesti Városi Német Színházban volt 1842. március 12-én, magyarul a Nemzeti Színházban hangzott el először 1869. április 3-án.
Szereplők
- Léonor di Guzman (mezzoszoprán)
- Inès (szoprán)
- Fernand (tenor)
- XI. Alfonz, Kasztília királya (bariton)
- Balthasar (basszus)
- Don Gaspar, a király tisztje (tenor)
- Egy nemes (tenor)
Szerzetesek és noviciusok, spanyol lányok, udvaroncok
Cselekmény
Helyszín: Kasztília, a 14. század közepén.
Fernando, az ifjú szerzetes halálosan beleszeret egy ismeretlen szépségbe, ezért elhagyja kolostorát. Felkeresi a lányt, de az elutasítja, noha neki sem közömbös a fiatalember. Leonóra ugyanis a király, Alfonz kegyencnője. Fernando ezt nem tudja, azt hiszi, azért viselkedik vele hidegen, mert nincs semmi rangja. Beáll hát a király seregébe, és hadvezérként fényes győzelmet arat a mórok felett. Az egyház nagyon rossz szemmel nézi, hogy a király szeretőt tart, Alfonznak ezt figyelembe kell vennie. Fernando jutalmul szolgálataiért – gyanútlanul – Leonóra kezét kéri tőle. A király beleegyezését adja, de bosszúvágytól fűtve úgy intézi, hogy az esküvőn kiderüljön, ki is volt valójában a menyasszony. A megalázott, megszégyenített Fernando a király lába elé vágja a kitüntetését, és mély megvetéssel hagyja ott menyasszonyát. Ismét visszatér a kolostorba. Ott keresi fel a haldokló Leonóra, hogy bocsánatát kérje. A szerzetes előbb el akarja űzni, ám azután ismét fellobban régi szenvedélye. De már késő, nem kezdhetnek együtt új életet, mert Leonóra meghal.
Híres részletek
- Un ange, una femme inconnue – Fernando románca (I. felvonás)
- Léonor, viens – Alfonz áriája (II. felvonás)
- Pour tant d’amour – Alfonz áriája (III. felvonás)
- O mon Fernand – Leonóra áriája (III. felvonás)
- Ange si pur – Fernando áriája (IV. felvonás) (az olasz változat Spirto gentil, de’ sogni miei… kezdettel tenorok népszerű darabja.)
Diszkográfia
- Francia változat
- Vesselina Kasarova (Léonor), Ramón Vargas (Fernand), Anthony Michaels-Moore (XI. Alfonz), Carlo Colombara (Balthazar) stb.; Bajor Rádió Énekkara, Müncheni Rádiózenekar, vezényel: Marcello Viotti (stúdió minőségű élő felvétel, München, Philharmonie am Gasteig, 1999. április) Sony 88875194762
- Olasz változat
- Giulietta Simionato (Leonora), Gianni Poggi (Fernando), Ettore Bastianini (XI. Alfonz), Jerome Hines (Baldassare) stb.; a firenzei Maggio Musicale Ének- és Zenekara, vezényel: Alberto Erede (1955) Decca 452 469-2 [korai sztereó felvétel jó minőségben digitalizálva]
Források
- Kertész Iván: Aidától Zerlináig. Operakalauz rádióhallgatóknak és tévénézőknek. Budapest, 1988. Gondolat. ISBN 9632820754
- Winkler Gábor: Barangolás az operák világában kezdőknek, haladóknak és megszállottaknak. I. köt. 2., jav. kiad. Budapest, 2004. Tudomány Kiadó. ISBN 9638194480